Angyalaim

E Föld fogságában a jót nem látom már,

Múlt, jelen s jövõ homálya vezet tovább.
Érzéseim felett az úr nem Én vagyok,
Hisz az életben balszerencsét is kapok.
De mindig van valaki, aki támogat,
Éberen õrzi minden csodás álmomat.
Mindig mellettem áll; ha nagy bajban vagyok,
Megbocsátja hibáimat, bármily nagyok.
Tiszta szívén viseli fájó sorsomat,
Mellettem áll, folyton hívogat.
Angyalaim figyelik minden léptemet,
Nincs távolság, nincsenek lehetetlenek.
Kivezetnek engem a nagy sötétségbõl,
Felhúznak engem a végtelen mélységbõl.
Gyönyörû fényükkel mutatják az utat,
Felvirrasztják nekem ragyogó Napunkat.
Tartóoszlopai romos házamnak,
Õk hozzák életembe a virágos tavaszt.
Ha elveszek érzéseim tengerében,
És kicserélik valósnak tûnõ énem,
Megértenek engem, hisz õk is emberek,
Maguk a hatalmas, földre szállt Istenek.
Bevallom nektek, ó drága angyalaim,
Földre szállt Isteneim, jó barátaim;
Szeretlek Titeket, féltelek Titeket,
Rettegek Tõletek, óvom hitemet,
Mert én ilyen személy vagyok.
Bizalmam törékeny, igazán nagyon.
Nem kerülhettem fájó sorsomat,
Gonosz démon lettem, szívem a porban,
Engem kegyesen megáldott az égi Isten,
Hogy a jó útra visszatérhessek, igen!
Ti legyetek hát az iránymutatóim,
Mutassátok meg a jót és a valódit!
És még egyszer; bocsássátok meg hibáim,
Késõbb megkaptok érte akármit!
Az idõ múlik, és minden megváltozik!
Az egész életem újra formálódik.
Gonosz, démoni lelkem örökre elvész,
Pokolnak tüzében örökre elenyész!
Ezután tudlak titeket értékelni,
És megtanulok veletek együtt élni.
Az új életem tökéletessé válik,
És nem is hiányzik az a régi másik.
De ha megfordul a sorsunknak kockája,
És õk azok, akik segítségre várnak,
Kinyílnak gyönyörû, angyali szárnyaim,
És megvédem õket, hisz a barátaim!