A Kegyelem ajándéka

Téma: csoda
Megjelent: Elixír magazin

Csodálkozni akkor szoktunk, amikor tudatunk, belső világunk egy olyan dologgal
találkozik, amely számunkra nem hétköznapi, ezért meglepő és szokatlan. Csodának
pedig általában azt nevezzük, ami ismereteink alapján nem lehetséges, ami nem szerepel
a tudatunkban. Bár sok mindent lehet csodának nevezni - a kétfejű borjú születésétől
kezdve a vízen járásig – mégis legtöbbször olyan eseményeket szoktunk ezzel a szóval
illetni, amelyek kellemes eredményt, különleges segítséget hoznak az embernek. A
csodához gondolatban legtöbbször gyógyulást, égi jelenéseket, életveszélyből való
megmenekülést, vagy valami nagy ajándékot kapcsolunk. De valójában, a gyógyulás és
az életben maradás szintén ajándék egy olyan helyzetben, amit akaratunkkal, földi,
emberi erőinkkel nem tudunk befolyásolni. Ezért a csodának ez az aspektusa
mindenképpen túlmutat hétköznapi tudatállapotunkon.
A csoda a láthatatlan, transzcendens világ üzenete az anyagban élő embernek. Ez az
üzenet pedig mindig ugyanarról szól: „Ébredj, lásd, érezd, több vagy, mint az anyag!”
Profán megfogalmazásban azt is mondhatjuk, hogy a csoda tágítja az érintett tudatát,
megnyitja a létezés magasabb dimenziói és a szellemi törvények felé. Ez természetesen
csak a racionális megközelítés, aminek annyi köze van a csoda valódi jelentéséhez, mint
a hormonoknak a szerelemhez.
Amikor valaki igazi csodával találkozik, akkor legtöbbször megdöbben – szó szerint
megáll az esze – és pontosan ez az állapot szükséges ahhoz, hogy be tudja fogadni az
eseményt. A csoda átmenetileg félresöpri azokat a falakat, amelyeket hétköznapi
tudatállapotunk épített fel az anyagi síkú létezés elősegítésére. Egy rést üt megszokott
világunkon, amelyen keresztül egy másik, csodás világba látunk be. Ez a bepillantás
sokszor katartikus hatással van az érintettre, hiszen tudata egyszerre felfogja, hogy van
egy másik világ is, és a dolgok nemcsak úgy működhetnek, ahogyan ő azt hiszi. Lelkileg
pedig szembetalálkozik egy olyan hatalmas erővel, aminek jelenlétében porszemnek érzi
magát. Egy olyan porszemnek, amelyet ez a hatalmas erő most éppen a tenyerén hordoz.
A csodát átélők közül sokan a Kegyelemmel találkoznak ilyenkor, amely válogatás és
érdem nélkül látogatja meg az embert. Olyan világokból hajol le hozzánk, ahová kis földi
lényünk fel nem érhet, ahonnan csak ajándékot lehet kapni - viszonzás nélkül.
A legtisztább értelemben vett csoda tehát azzal ajándékoz meg bennünket, hogy felemel
a létezés egy magasabb dimenziójába, hogy egész lényünk megtapasztalja az életünket
vezető transzcendens erőket.
A hétköznapibb értelemben vett csodák – mint például egyes jógik materializációi –
legfeljebb arra szolgálnak, hogy felhívják a figyelmet a láthatatlan erők létezésére. Mivel
azonban mutatványszámba mennek, legjobb esetben is csak az elméhez szólnak, nem a
lélekhez és a szellemhez, így katartikus hatásuk sincsen.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy napjainkban miért nincsenek csodák, vagy miért oly
kevés? A fent vázoltak alapján ez könnyen érthető: minél vastagabb falakat épít körénk
az anyagi világ, annál nehezebben hatol át rajta a transzcendens üzenet. Minél inkább az
anyagra irányítjuk a tudatunkat, annál távolabb kerülünk a csodák valódi világától. Ezen
kívül mai világunk mindent megtesz, hogy profanizálja a korábban szentnek, csodának
tartott dolgokat is, hiszen tudományos módszerekkel lassan már mindent meg lehet
magyarázni. És ha tudjuk, hogyan működnek a nemi hormonok, akkor nincs is semmi
csodálatos a szerelemben…
Azzal, hogy a csodás eseményeket – pl. gyógyulásokat – tudományosan, racionálisan
megmagyarázzuk, lehúzzuk a mi szűk, hétköznapi tudati szintünkre, és megfosztjuk lelki-
szellemi tartalmától. Így elvész valódi üzenetük, amelyek megmutatják az utat felfelé.
Mindezek ellenére nem hiszem, hogy a csodával határos módon meggyógyultak, vagy
életben maradottak között sokan lennének, akik a velük történteket pusztán racionális
módon magyaráznák. Ők olyan mélységig éltek át egy találkozást, amit nem tud törölni
egy megalapozott orvosi indoklás. Szerencsére. Mert éppen emiatt tudják másképpen –
kiteljesedettebben - folytatni az életüket, mint addig.
A csodák eltűnésének másik oka, hogy a mi kultúránkban élő ember mindent az
irányítása és befolyása alá akar rendezni, nem akarja, hogy bármi kiszámíthatatlan
történjen vele. (A távirányítók szaporodása ezt a vágyat igyekszik csillapítani,
természetesen fizikai szinten.) A csodák pedig elsősorban olyan embereket találnak meg,
akik hagyják, hogy egy tőlük nagyobb, emelkedettebb erő beleavatkozzon az életükbe, és
befolyásolja őket. Így a mai kor materializmusában ritkán tűnik fel egy-két csoda. Ha
mégis megtörténik, akkor hivatalosan és tudományosan gyorsan megmagyarázzák,
nehogy rés keletkezzen racionális világunk betonfalain. Közben pedig – a falak mögött –
emberi lelkek ezrei éheznek a csodára, a Kegyelemmel való találkozásra, a reményre,
hogy nemcsak az van, amit a szemükkel láthatnak, kezükkel érinthetnek. És ezek az
éhező és kereső lelkek virrasztanak - egyre többen - a Mária jelenéseknél, ők mernek
beszámolni halálközeli élményükről, ők vállalják, hogy nemcsak az orvostudomány
gyógyította meg őket, hanem valami egészen más. Ők már tudják, hogy nem lehet
csodák és Kegyelem nélkül élni, hiszen ez köt össze létezésünk igazi forrásával.
Mit tehetünk vajon, hogy a csodák sűrűbben látogassanak meg, mivel csalogathatjuk
magunkhoz? Minél nagyobb teret engedünk tudatunkban a számunkra ismeretlen,
felfoghatatlan dolgoknak, annál lágyabbak lesznek azok a falak, amelyen át kell hatolnia
az üzenetnek. Ha sikerül megbékélnünk azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk bebiztosítani
magunkat minden eshetőségre, hogy nem tudjuk uralmunk alá hajtani, és gombnyomásra
működtetni a világot, akkor egyre jobban belátjuk saját kicsinységünket. Ebben az
állapotban adunk teret a teremtő szellem megnyilvánulásának – akár egy csoda
formájában is -, amely megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy valóban kicsik vagyunk –
de azt a tudatot is, hogy vezetve vagyunk a szellem ereje által.
Ha tehát készek vagyunk letenni a tévé távirányítóját, és befelé figyelve megkeresni
szellemi vezetőnket, akkor gyökeresen megváltozik az életünk, s mindaz, amit az
irányításról és biztonságról gondoltunk. Ez természetesen hatalmas lépés, amit ritkán
lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Ezért érdemes kihasználni minden olyan
alkalmat, amely kiemelhet a hétköznapok fásultságából. Erre pedig az ünnepek kínálnak
lehetőséget. Az ünnep eredeti célja, hogy kilépjünk a mindennapok anyagi világából, és
egész lényünket a transzcendens világ felé fordítsuk, a valódi találkozás reményében.
Mert az ünnep attól felemelő, hogy lélekben valóban felemelkedünk, és feltöltődünk
ebben az állapotban. Csak ezzel a lelki táplálékkal tudjuk ellátni feladatainkat a fizikai
síkon – a következő feltöltekezésig.
A közelgő ünnepek lehetőséget adnak lelkünk felemelésére, és ezzel együtt a csodával
való találkozásra, hiszen a karácsony misztériuma bizonyos értelemben erről szól. A
Megváltó csodálatos megfoganásáról, szülei szellemi vezetettségéről, és megszületéséről
egy vele szemben ellenséges, veszélyes világban. Karácsonyi elmélkedéseink a fenti
témákról közelebb vihetnek ahhoz az állapothoz, ahol lelkünk észrevétlenül is megnyílik
ama világ felé, ahonnan a Kegyelem lehajolhat hozzánk, s a vele való találkozásban
átélhetjük a csodát.