AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI

Csel. 1. Jézus a Szent Szellem eljövetelét ígéri.

Csel. 1,1 Első könyvemet, első beszámolómat írtam, Theofilus,

mindazokról, amiket kezdettől fogva kezdett Jézus cselekedni és
tanítani1
Csel. 1,2 Mind a napig, melyen fölviteték, felemelteték az égbe,
minekutána parancsolatokat és utasításokat, útbaigazítást adott a Szent
Szellem által a kiválasztott apostoloknak2 kiket választott vala
magának3
Csel. 1,3 Kiknek az ő szenvedése után sok bizonyítékkal meg is
mutatta, hogy ő él, negyven napon át ismételten megjelenvén nékik

1
És Lukács így ír az első könyvében, azaz: az Evangéliumban: „Mivelhogy
sokan megkísérelték, és igyekeztek rendszerint megírni, és sorjában elmondani
azoknak a dolgoknak, és eseményeknek az elbeszélését, amelyek minálunk
beteljesedtek. Úgy, amint nékünk előnkbe, és ahogy ránk maradt azoktól, akik
kezdettől fogva szemtanúi szolgái, és hirdetői voltak az Igének. Tetszék énnékem,
és jónak láttam én is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan utána jártam,
hogy azokról rendszerint írjak, és sorjában leírjam néked, jó, nagyra becsült,
igen derék Theofilus. Hogy megtudhasd, és megismerve megértsed azoknak a
dolgoknak, igéknek igazságát, bizonyosságát, és hogy meggyőződve róla
megtudd a kétségtelen valóságot, hogy mennyire megbízhatók azok a tanok, - és
magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess - amelyekre taníttattál”
(Luk. 1,1-4).
2
Apostoloknak: (aposztolosz): Krisztus (parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó
szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci
gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz,
kemény munkát végző, felettese parancsára cselekvő személy).
3
És a feltámadott Úr parancsa így hangzott: „Elmenvén azért, tegyetek
tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent
Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én
parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ
végezetéig. Ámen!” (Mát. 28,19-20). Márk is bizonyságot tesz az Úr parancsáról:
„… Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden
teremtménynek. Aki hisz, és bemeritkezik, üdvözül, aki pedig nem hisz, a kárt
hozó - a sátán hatalma - alatt marad” (Márk. 16,15-16). De ezt csak akkor
tegyétek, amikor: „… én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig
maradjatok Jeruzsálem városában, amíg fel nem felruháztattok mennyei erővel”
(Luk. 24,49). És akkor: „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban
verőfényben, fényes nappal mondjátok, szóljátok; és amit fülbe súgva hallotok, a
háztetőkről hirdessétek, prédikáljátok” (Mát. 10,27).
megláttatta magát, és szólván az Isten országára, az Isten királyságára,
királyi uralmára tartozó dolgokról4
4
Az Evangélium részletesen beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja
le Márk: „Mikor pedig kora reggel, a hétnek első napján föltámadott vala,
megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ő
elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának, megvitte a hírt követőinek,
akik most keseregnek, gyászolnak és sírnak vala. Azok pedig mikor
meghallották, hogy él és Ő - Mária- látta vala, nem hitték el. Ezután pedig
közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor vidékre mennek
vala. Ezek is elmenvén, megjelenték, megvitték a hírt a többieknek; de nekik sem
hittek. Azután, végül mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a
tizenegynek is, és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket,
hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk. 16,9-14). Lukács
bizonyságtétele így hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon
a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve
vala Emmaus. És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn,
hogy amint beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek, és vitatkoznak
egymással, maga Jézus hozzájuk menvén melléjük szegődött, és velük együtt
megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, látásukat valami
akadályozta, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek,
amelyeket egymással váltotok jártotokban? miről beszélgettek egymással
útközben? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Erre szomorúan megálltak.
Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás monda néki: Csak te vagy-é
jövevény, idegen Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban? Mi
történt ott e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Mi történt kérdezte
tőlük. Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki
próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép
előtt: És hogyan adták át a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és
hogyan feszíttették meg Őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja
váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek
történtek. Hanem ezenfelül valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek
minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál; És mikor nem találták az ő
testét, haza jöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt
hirdették, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a
sírhoz, és mindent úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem
látták. Akkor ő így szólt hozzájuk: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak
elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a
Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és
minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő
felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe igyekeztek vala, és ő
úgy tőn, mintha tovább akarna menni. De unszolták és kérték őt, mondván:
Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért,
hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük, és asztalhoz telepedett, a
kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén megtörte, és nékik adá. És erre
megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. És
mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e, nem hevült-e a mi szívünk mi
bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk, és feltárta
előttünk az írásokat? És felkelvén azon órában útra keltek és visszatérének
Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük
valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr valóban, és megjelent
Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg
ők a kenyér megtöréséről. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő
közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség néktek! Azok megrettentek, és
félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért
háborodtatok, és miért rémültetek meg, és miért támadnak szívetekben
okoskodások, és kétségek? Nézzétek meg az én kezeimet és lábaimat, hogy
valóban én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a
szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nékem van! És ezeket
mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem mertek hinni
az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok?
Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet. Melyeket
elvőn, és szemük láttára evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket
szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni
mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a
zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az
Írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a
Krisztusnak, és feltámadni a halálból, a halottak közül harmadnapon: És
prédikáltatni, és hirdetni az Ő nevében a megtérésnek, a gondolkozásmód
megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak, és a bűnök bocsánatának minden
pogányok, minden nép között Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek
bizonyságai, ti vagytok erre a tanúk” (Luk. 24,13-48). János is bizonyságot tesz a
következőképpen: „Mária pedig a sírbolton kívül áll sírva. Amint ott sírt,
behajol vala a sírboltba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől,
másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony
miért sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették
őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, de nem
ismerte fel, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keresel?
Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt,
mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Jézus nevén szólítva monda
néki: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester!
Monda néki Jézus: Ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel engem; mert
nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz, a
testvéreimhez és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és
az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna - a magdalai
Mária – hirdetvén, és hírül adva a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy
ezeket mondotta néki. Mikor azért beesteledett azon a napon, a hétnek első
napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a
zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik:
Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát.
Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért
nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is
akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik:
Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak
azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak, azok bűnei megmaradnak. És
nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az
ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség
néktek! Azután monda Tamásnak: nyújtsd ide a te ujjadat és nézd meg az én
kezeimet; és nyújtsd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy
hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok, akik nem
látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29). „Ezek után ismét megjelent Jézus a
tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen: Együtt
valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek, Ikernek hívtak, és Nátánael, a
galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül.
Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is
te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem
fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a
tanítványok azonban nem tudták, mert nem ismerék meg, hogy Jézus van ott.
Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki:
Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és
találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága
miatt. Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott!
Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét,
mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a
hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz
singnyire, kétszáz könyöknyire, és kivonták vala a hálót a halakkal. Mikor azért
a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.
Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszálla
Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal,
százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. Monda
nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala
tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Oda méne
azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is. Ezzel
már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak minekutána feltámadt a
halálból, a halottak közül” (Ján. 21,1-14). Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt
adtam előtökbe, arra tanítottalak főképpen, amit én is úgy vettem, amit magam
is kaptam, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért az
írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott, életre kelt a harmadik
napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak - Péternek - azután a
tizenkettőnek. Azután megjelent, láthatóvá lett, és megmutatta magát több mint
ötszáz atyafinak, testvérnek egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek,
némelyek azonban el is aludtak, elhunytak. Azután megjelent Jakabnak; azután
mind az összes apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy
idétlennek, egy koraszülöttnek, mint félresikerültnek, nékem is megjelent” (1 Kor.
15,3-8). Péter apostol is bizonyságot tesz: „És mi vagyunk bizonyságai, tanúi
mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben
cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. De Őt az Isten feltámasztá
harmadnapon, és megadá, hogy Ő megjelenjék láthatóan. Nem az egész népnek,
Csel. 1,4 És egybegyűjtvén őket, egyszer, amikor együtt evett, - sózott
velük - meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem
várják5 be türelemmel az Atyának ígéretét, melyet úgymond,
hallottatok tőlem:
Csel. 1,5 Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent
Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva6
Csel. 1,6 Mikor azért azok egybegyűltek, tudakozódtak Tőle, és
faggatták őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az
országot, és állítod fel újra a királyságot Izráelnek?
Csel. 1,7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy
alkalmakat, az időpontokat, és a korszakokat7 a kijelölt, elrendelt időt,
melyeket az Atya a maga hatalmába, és hatáskörébe helyezett. [Más
fordítás: Mert egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni,
és ezeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg]8

hanem az Istentől előre kiválasztott bizonyságoknak, tanúknak, nékünk, kik

együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból, a
halálból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk
bizonyságot arról, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről
a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve
által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43).
5
Már Dávid így prófétál: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és
várjad az Urat” (Zsolt. 27,14). Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról,
hogy kit kell várni: „Az Úr ugyanis Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a
szabadság” (2 Kor. 3,17). És hogy ki az az Úr, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Az
Isten Szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban
imádják” (Ján. 4,24). Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után,
hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti fiaitok és
leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt
még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én
Szellememet” (Jóel. 2,28-29).
6
Bemerítő János így prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre,
hogy más felismerésre térjetek, a gondolkozásmód megváltoztatás végett, de aki
utánam jő, aki a nyomomba lép, erősebb, hatalmasabb nálamnál, akinek saruját
hordozni sem vagyok méltó, vagy alkalmas, vagy megfelelő; Ő Szent Szellembe
és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).
7
Korszakok (kairosz): alkalom, alkalmas / megfelelő idő; kijelölt, elrendelt
idő(pont).
8
A farizeusok is ezt tudakolták az Úr Jézustól: „Megkérdeztetvén pedig a
farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten
országa nem szemmel láthatólag jő el. Nem úgy jön el, hogy az ember jelekből
következtethetne rá, vagy kiszámíthatná. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy:
Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti közöttetek van” (Luk. 17,20-21). Pál
apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa, Isten
királysága, uralma… megigazultság, békesség, vagyis: az az állapot, amelyben
Csel. 1,8 Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő, és
leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek
mind végső határáig9

minden a maga helyén van: épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való
mentesség, boldogság, boldogulás, és öröm, jókedv, vidámság, boldogság a
Szent Szellemben” (Róm. 14,17). Aki így ír a mindenkori hívőknek: „Az időkről és
időszakokról és alkalmakról pedig, atyámfiai, testvéreim, nem szükség, hogy
írjak néktek” (1 Thess. 5,1). Dávid pedig így könyörög az Úrnak: „Te kelj fel,
könyörülj a Sionon. Indulj irgalomra Sion iránt! Mert ideje, hogy könyörülj
rajta, hogy megkegyelmezz neki, mert itt van már az ideje, eljött a megszabott
idő!” (Zsolt. 102,14). De az Úr azt mondja: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a
kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mindörökké, hogy e
törvénynek minden igéjét beteljesítsük” (5 Móz. 29,29). Mert: „Az Istennek
tisztességére van a dolgot eltitkolni. Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti;
a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni. A királyok dicsősége
az, hogy a dolgokat kikutatják” (Péld. 25,2). Arról pedig, hogy kiknek dicsőség
kikutatni a titkokat, így ír Isten Igéje. Jézus Krisztus: „… tett minket királyokká
és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön
örökké! Ámen” (Jel. 1,6).
9
Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri az övéinek a Szent Szellemet, és
feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót, másik Pártfogót, Bátorítót,
Szószólót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama
Szellemét: akit a világ nem kaphat meg, és be nem fogadhat, mert nem látja őt és
nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem
hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Ama Vigasztaló, Pártfogó, Bátorító,
Szószóló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre
megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam
néktek” (Ján. 14,16-18.26). És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme,
elvezérel majd titeket minden igazságra, és a teljes igazság útján vezet titeket.
Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a
bekövetkezendőket megjelenti. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, az
enyémből merít, és azt jelenti ki nektek” (Ján. 16,13-14) „Mikor pedig eljő majd a
Vigasztaló, a Pártfogó, Bátorító, Szószóló, akit én küldök néktek az Atyától, az
igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam
bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem
vagytok” (Ján. 15,26-27). Ézsaiás prófétán keresztül már így hangzik az ígéret:
„Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy
megtudjátok, és megismerjetek, és higgyetek bennem és megértsétek, hogy én
vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam sem lesz! Én, én vagyok az
ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. Én hirdettem, és megtartottam, és
megjelentettem, hogy megszabadítalak, nem valamelyik idegen isten. És nem
volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én
Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, ezután is csak én leszek, és nincs,
aki az én kezemből kimentse, kiragadjon; cselekszem, és ki változtatja, ki
Csel. 1,9 És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemelteték, és
felhő takarta el őt szemeik elől. [Más fordítás: Felemelkedett, azután
felhő vette hátára, s elszakította szemüktől].
Csel. 1,10 És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne,
ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. [Más fordítás: De

másíthatja azt meg? Így szól az Úr, a ti Megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek
küldöttem el Bábelbe, és letörök minden zárat, és leszállítom mindnyájukat, mint
menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba” (Ésa. 43,10-14)
(Megjegyzés: az Ószövetség minden Igéjében, ahol az ÚR szó szerepel, a
héberben mindenütt a JHVH, vagyis Jahve szó szerepel). „Ímé, újat
cselekszem; most készül most kezd kibontakozni, avagy nem tudjátok még? Igen,
a pusztában utat szerzek, és a kietlenben, a sivatagban folyókat fakasztok.
Dicsőíteni fog engem még a mező vada is, a sakálok és struccok is, mert vizet
fakasztok a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, és folyókat a sivatagban, hogy
választott népemnek inni adjak. A népnek, amelyet magamnak alkottam,
formáltam, hogy hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,19-21). „Kopár hegyeken
folyókat nyitok, folyókat fakasztok és a völgyek mélyén forrásokat; a pusztát
vizek tavává teszem és az aszú, a szomjú földet vizeknek forrásivá. A pusztában
cédrust, és akácot növesztek és mirtuszt és olajfát plántálok a kietlenben, a
pusztaságban. Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt, borókafenyőt ültetek,
meg kőrisfát. Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék és megértsék mindnyájan,
hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, és Izráel Szentje teremtette ezt!” (Ésa. 41,18-20).
„Mert vizet öntök, vizet árasztok a szomjúhozóra, és a szomjas földre, és
folyóvizeket a szárazra; kiöntöm, kiárasztom Szellememet a te magodra, és
áldásomat a te csemetéidre. És növekednek, mint fű a víz mellett, és mint a
fűzfák vizek folyásinál. Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét
emlegeti, Jákób nevére hivatkozik, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és
hízelegve, és dicsekedve Izráel nevét említi. Így szól az Úr, Izráelnek királya és
megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül
nincsen Isten. És ki hirdetett hozzám hasonlóan? Jelentse meg és hozza azt
elém, mióta e világ népét teremtém. Kicsoda olyan, mint én? Szóljon, mondja
meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta hajdan népet alkottam; és jelentsék
meg és mondják el a közeli és távoli jövőt. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem
mondtam-é meg és nem jelentém előre? Hiszen régóta hirdettem, megmondtam.
Ti vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nincs kőszikla,
nem tudok róla!” (Ésa. 44,3-7). János apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki
tette az ígéreteket: „Szellemben elragadtattam az Úrnak napján, és hallék hátam
megett nagy szót egy hatalmas hangot, mint egy trombitáét. Megfordulék azért,
hogy lássam a szót, hogy lássam milyen hang szólt hozzám. Megfordulván pedig,
láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember
Fiához, bokáig érő palástba öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Mikor
pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb
kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig
halott valék, és ímé élek örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és
a halálnak kulcsai” (Jel. 1,10.12-13.17).
mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, hogy hogyan
emelkedik az égbe, két személy állott meg mellettük fehér ruhában],
Csel. 1,11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok itt, nézve az
égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki fölemelkedett tőletek a
mennybe, ugyanazon a módon jő majd el ismét, ahogyan szemetek
láttára elment10
Csel. 1,12 Ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik
Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi11
járóföldre.
Csel. 1,13 És mikor hazatértek, felmenének a felsőházba, ahol szállva
valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és
Máté, Jakab, az Alfeus fia, és buzgó Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab
fia.
Csel. 1,14 Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel s állandóan,
kitartóan, állhatatosan foglalatosak valának az imádkozásban és a
könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az
Ő atyjafiaival, testvéreivel együtt.
Csel. 1,15 És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok
között, monda / vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság:
Csel. 1,16 Atyámfiai, testvéreim, férfiak, szükség volt beteljesedni
annak az írásnak, melyet megjövendölt, amit előre megmondott,
kinyilatkoztatott a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki
vezetőjük lőn azoknak, akik elfogták Jézust.
Csel. 1,17 Mert mi közénk számláltatott, közénk tartozott, és elnyerte
ennek a szolgálatnak az osztályrészét, és a mi szolgálatunk részese
volt. [Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül].
Csel. 1,18 Ez hát mezőt szerze hamisságának, gonoszságának,
istentelenségének béréből, ennek a gonosztettnek jutalmából; és
felakasztván magát, és alázuhanván, elhasadt középen, és minden
belső része kiomlott.
Csel. 1,19 És ez tudtukra lőn, közismertté is vált mindazoknak, kik
Jeruzsálemben lakoznak, és tartózkodnak; úgy hogy az a mező saját
nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el.
Csel. 1,20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő
lakóhelye, az ő szállása, hajléka puszta, elhagyatott, váljék sivataggá,
és ne legyen, és ne éljen lakó abban. Ne lakja senki sátrukat. És: Az ő
10
Péter apostol bizonyságtétele: Jézus az: „Aki legyőzte a halált, hogy az örök
élet örökösei legyünk, és Istennek jobbján ül, felmenvén a mennybe. Akinek
alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők, hatalmak, erősségek” (1Pét 3:22).
11
Szombatnapi járóföld: ez a rabbinikus értelmezés szerint annyi lehetett, mint a
pusztai táboron átvezető út, azaz 2000 lépés, ami kb. 880 méter.
püspökségét12 hivatalát, felvigyázói tisztét pedig más vegye, más
nyerje el13
12
Püspökség (episzkopé): 1) meglátogatás; számbavétel. 2) felügyelet, hivatal,
tisztség; püspökség (de nem a mai értelemben, mert az nem bibliai, és nem az
Újszövetség fogalma szerinti). Felügyelői tisztség, általában vezető beosztás; így
az apostolok tiszte is az. Az apostolok korában a pásztor, a püspök, a presbiter,
és a vén elnevezés még egy volt, Pál ugyanazokra a személyekre vonatkozóan
mindhárom szót alkalmazta a következő Igében: Apcs 20:17,28).
13
Péter apostol megvallja, hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy:
„Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy
közületek ördög, vádló, rágalmazó, ellenség. Értette pedig Júdás Iskáriótest,
Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül” (Ján.
6,70-71). Az Úr Jézus tanítja az övéit, hogy milyennek kell lenni egy
tanítványnak, és egyben kijelenti, hogy: „Nem mindnyájatokról szólok; én tudom
kiket választottam el, kiket választottam ki; hanem hogy beteljesedjék az írás:
Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem” (Ján. 13,18). És a prófécia
így hangzik: „Még az én jóakaróm is, akiben megbíztam, aki kenyeremet ette, és
aki velem együtt evett, fölemelte sarkát ellenem, és alattomoson ellenem támadt”
(Zsolt. 41,10). És Júdás keresi az alkalmat, hogy elárulhassa Urát: „Akkor a
tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén,
Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig
rendelének néki harminc ezüstpénzt. És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy
elárulja őt” (Mát. 26,14-16). „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe,
mely húsvétnak mondatik, melyet páskának neveztek. És a főpapok és az
írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg Jézust; mert féltek a néptől.
Akkor beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és egyike volt
a tizenkettőnek; És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a templomőrség
parancsnokaival, mi módon, és hogyan adja őt nékik kezükbe. És azok örülének,
és megszerződének, és megígérék hogy pénzt adnak néki; Ő pedig elfogadta az
egyezséget, és keres vala kedvező alkalmat arra, hogy őt nékik kezükbe adja
zenebona nélkül, amikor nincs jelen a sokaság” (Luk. 22,1-6). Az Úr Jézus az
utolsó vacsorán ismét kijelenti, hogy Őt elárulja a tanítványok közül egy:
„Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala az asztalhoz a tizenkettővel. És
amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul
engem. És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki, és
egyenként kérdezni kezdték tőle: Talán csak nem én vagyok az Uram? Ő pedig
felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az
embernek Fia jóllehet elmegyen, amint meg van írva felőle, de jaj annak az
embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha
nem született volna. Megszólalván Júdás is, aki elárulja vala őt, monda: Talán
csak nem én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád” (Mát. 26,20-25). És
eljött Júdás számára a kedvező alkalom, erről így számol be János: „Mikor
ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron
patakán, ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai. Ismeré
pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt
egybe Jézus az ő tanítványaival. Júdás azért maga mellé vevén a katonai
csapatot, és a papi fejedelmektől, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött
templomi szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus
azért tudván mindazt, ami reá következendő vala, ami reá vár, előlépett és így
szólt hozzájuk: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik
Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ővelük Júdás is, aki elárulta őt. Mikor azért azt
mondá nékik, hogy: Én vagyok; visszatántorodtak, és földre esének. Ekkor újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust.
Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok: Azért, ha engem kerestek, ezeket
bocsássátok el, és engedjétek elmenni; Hogy beteljesüljön a beszéd az ige,
amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el, nem
hagytam elveszni. A katonai csapat azért és az ezredes és a zsidók
templomszolgái ekkor megfogák Jézust, és megkötözék őt” (Ján. 18,1-12).
Előzőleg az Úr Jézus a Gecsemáné kertbe ment a tanítványaival, imádkozni,
erről így számol be Máté: „Ekkor visszatért az ő tanítványaihoz, és monda
nékik: Aludjatok tovább, és nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek
Fia a bűnösök kezébe adatik. Keljetek fel, ébredjetek, menjünk! Ímé elközelgett,
aki engem elárul. És még mikor beszél vala, ímé egyszer csak Júdás, egy a
tizenkettő közül, megjelent és vele együtt sok nép, nagy sokaság fegyverekkel,
kardokkal, fustélyokkal és botokkal, a főpapoktól és a nép véneitől. Aki pedig őt
elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok
meg őt, és vigyétek be biztos kísérettel. És mindjárt Jézushoz lépvén, monda:
Üdvöz légy Mester! És megcsókolá őt. Jézus pedig monda néki: Barátom, miért
jöttél? Hát ezért jöttél, csókkal árulod el az embernek Fiát? Akkor
hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák őt” (Mát. 26,45-50) „És
megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Poncius Pilátusnak, a helytartónak. Akkor
látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta tettét, és visszavivé a
harminc ezüstpénzt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: Vétkeztem, hogy
elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad,
a te dolgod. Erre ő pedig eldobván az ezüstpénzeket a templomban, eltávozék; és
elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüstpénzeket,
mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára,
mert vérdíj. Tanácsot ülvén pedig határozatot hoztak, hogy megvásárlák azon a
fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt
vérmezejének mind e mai napig. Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta
mondása, aki így szólott: És vevék a harminc ezüstpénzt, a felbecsültnek árát,
akit Izráel fiai ennyire becsültek, És adák azt a fazekas mezejéért, amint az Úr
rendelte volt nékem” (Mát. 27,2-10). Péter apostol ezekre a próféciákra
hivatkozik: „Legyen az ő palotájuk pusztává, és az ő hajlékukban ne legyen
lakos, és sátraiknak ne legyen lakója” (Zsolt. 69,26). Uram: „Állíts fölibe gonoszt,
és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki;
még az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek, és a
hivatalát más foglalja el, tisztségét más kapja meg. Fiai legyenek árvákká, a
felesége pedig özveggyé. És szüntelenül bolyongjanak, és bujdossanak az ő fiai
és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt, és a romok
között keresgéljenek. Foglalja le mindenét az uzsorás, a hitelező, és idegenek
fosszák meg szerzeményétől. Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta, és
Csel. 1,21 Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk
együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
Csel. 1,22 A János bemerítésétől kezdve mind a napig, melyen
fölviteték tőlünk, azok közül még valaki az ő feltámadásának
bizonysága, tanúja legyen mivelünk egyetemben14

senki se maradjon hűséges hozzá, ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin!

Vesszen ki az ő maradéka, irtsák ki az utódait; a második nemzedékben
töröltessék el a nevük, és már a következő nemzedék feledje el nevüket! Atyáinak
álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, még ősei bűnére is emlékezzék az
ÚR, és anyjának bűne el ne töröltessék! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és
emlékezetük is vesszen ki, irtsa ki e földről, amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy
kegyelmet gyakoroljon, hogy másokkal szeretettel bánjon, és üldözte a szegény
és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje. Mivelhogy
szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért
távozék az el ő tőle, és maradjon is távol tőle. Úgy öltözte fel, úgy vette magára
az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az
olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, az legyen ruhája, amely
befedi, és övül, amellyel mindenkor övezze magát, melyet állandóan viseljen. Ez
legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek rólam. De
te, én Uram, Istenem, bánj velem, és tégy jót velem a te nevedért; mivelhogy jó a
te kegyelmed, szabadíts meg engem jóságos szereteteddel ments meg engem!”
(Zsolt. 109,6-21).
14
A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt: „Ti vagytok pedig ezeknek
bizonyságai, ti vagytok erre a tanúk. És ímé én elküldöm ti reátok az én
Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem
felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,48-49). Pünkösdkor, a Szent Szellem
kitöltetésekor azonnal bizonyságot tesz Péter apostol: „Ezt a Jézust
feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai, tanúi vagyunk.
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és miután felemeltetett
az Isten jobbjára, és a megígért Szent Szellemet megnyervén, megkapta az
Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok” (Csel. 2,32-33). Péter apostol
bizonyságtétele a templomban meggyógyult béna ember kapcsán: „Az
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene
megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és kiszolgáltattatok, és
megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy döntött, hogy elbocsátja Őt. Ti pedig azt
a szentet és igazat megtagadátok és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson
szabadon a kedvetekért. Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten
feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai, a tanúi. És az ő
nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a
hit, mely Őáltala van, adta néki ezt az épséget, és teljes egészséget mindnyájan a
ti szemetek láttára” (Csel. 3,13-16). Péter apostol bizonyságtétele a szanhedrin
előtt: „A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve
megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá, üdvözítővé emelte jobbjával,
hogy adjon az Izráelnek megtérést, vagyis Isten felé fordulást, és bűnökne, a cél
elvétésének bocsánatát. És mi vagyunk néki bizonyságai, tanúi ezen beszédek
Csel. 1,23 Állatának azért elő kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak,
kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.
Csel. 1,24 És így imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek
szívét ismered, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, és te
jelöld ki, és jelentsd meg a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál
magadnak, akire esik választásod,
Csel. 1,25 Hogy elnyerje, és elfoglalja az osztályrészét e szolgálatnak
és apostolságnak, melytől eltévelyedék, és amelyet hűtlenül elhagyott
Júdás, hogy az őt megillető helyre jusson.
Csel. 1,26 Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a
tizenegy apostol közé számláltaték15

Csel. 2. A Szent Szellem kiáradása

Csel. 2,1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal,

egyetértésben, egy indulattal együtt valának ugyanazon a helyen16
Csel. 2,2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó
szélnek zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ülnek vala. [Más
fordítás: hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt a
mennyből, mintha heves szélvész jönne, és az betöltötte az egész házat,
amelyben ültek].
Csel. 2,3 És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek17 és
leereszkedtek és üle mindenikre azok közül. [Más fordítás: Majd

felől, és ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szent Szellem is, kit Isten adott
azoknak, akik néki engedelmeskednek” (Csel. 5,30-32). Péter apostol
bizonyságtétele a Kornélius házában: „És mi vagyunk bizonyságai, tanúi
mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben
cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Őt az Isten feltámasztá
harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék láthatóan. Nem az egész népnek,
hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, csak azoknak a tanúknak,
akiket előre kiválasztott erre az Isten, nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk
Ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolta nékünk, hogy
hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő az Istentől rendelt
bírája élőknek és holtaknak” (Csel. 10,39-42).
15
Amíg ki nem töltetett a Szent Szellem, addig a Mózesnek adott parancs szerint
kellett cselekedni az apostoloknak is: „Ezt mondták Izráel fiai Mózesnek: Neked,
uram, azt parancsolta az ÚR, hogy sorsvetéssel oszd ki ezt a földet örökségül
Izráel fiainak…” (4Móz. 36,2).
16
Ötvenedik (pentékoszté): ötvenedik a Peszach-tól (húsvéttól) számítva;
ötvened-nap, azaz a pünkösd ünnepe. (a héber sávu‘ót – hetek ünnepének
kezdetét jelentette. Ez az ünnep a törvény szerint a búzaaratás ünnepe volt,
amelyen valamennyi zsidó férfinak fel kellett menni Jeruzsálembe, hogy ott a
nyári búzatermés első zsengéjét bemutassa.
valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és
leszálltak mindegyikükre].
Csel. 2,4 És beteljesedtek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek
szólni18 más19 másféle nyelveken, amint a Szellem adta nékik
szólniuk20

17
Nyelvek a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe.
18
Szólni (laleó): tagolt (artikulált), érthető hangokat bocsát ki; megszólal.
19
Más (heterosz): másféle, másfajta, különböző.
20
És a pünkösdi csoda folyamatosan történik. Pétert a Szent Szellem Kornélius
százados otthonába küldi, ahol az Úr Jézusról tesz bizonyságot, és: „Mikor még
szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e
beszédet, ezt az igét. És elálmélkodnak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik
Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem
ajándéka. Mert hallják vala hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az
Istent. Akkor megszólalt Péter: Vajon eltilthatja-e, vagy megtagadhatja-e valaki
a vizet, hogy ezek be ne meritkezzenek, kik vették a Szent Szellemet miképpen mi
is? És úgy rendelkezett, hogy meritkezzenek be az Úrnak - Jézus Krisztusnak -
nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig” (Csel. 10,44-48).
Az Ige bizonyságtétele szerint mindenhol és mindenki, aki megkapta a Szent
Szellemet, különböző nyelveken szólt: „Lőn pedig azonközben, míg Apollós
Korinthusban volt, hogy Pál, végigjárva a felsőbb tartományokat, Efézusba
érkezik: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajon vettetek-e
Szent Szellemet, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt
inkább azt sem hallottuk, hogy eljött-e már a Szent Szellem. Ezután megkérdezte
tőlük: Hogyan, és mire meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János
bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített be,
és amikor bemerített, megtérést követelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő
utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt
hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette
kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala különböző nyelveken, és
prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel.
19,1-7). Bemerítő János is a Szent Szellembe való bemerítésről prófétál: „Én
ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre, hogy más felismerésre térjetek, a
gondolkozásmód megváltoztatás végett, de aki utánam jő, aki a nyomomba lép,
erősebb, és hatalmasabb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó,
sem alkalmas vagy megfelelő; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket”
(Mát. 3,11). A feltámadott Úr ígérete a tanítványainak: „… monda azért nékik, - a
tanítványainak, és a mindenkori Övéinek - Jézus: Békesség néktek! Amiként
engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt
mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).
A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt az Övéi részére: „És
egybegyűjtvén őket, amikor együtt evett - sózott - velük, megparancsolta nékik,
hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be türelemmel az Atyának
ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített, ti
azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva” (Csel. 1,4-5).
Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm
Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek
álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és
szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel.
2,28-29). A mózesi törvény is újra-és újra prófétál a pünkösdről, és mint előképet
be is mutatja: „Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai, amelyekre
szabott idejükben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak
tizennegyedikén, estennen az Úrnak páskhája. E hónapnak tizenötödik napján
pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan
kenyeret. Az első napon szent gyülekezésetek legyen, semmi robota - semmilyen
foglalkozáshoz tartozó - munkát ne végezzetek. Hét napon át pedig mutassatok
be tűzáldozatot az Úrnak, és a hetedik napon szent gyülekezésetek is legyen:
semmi robota - semmilyen foglalkozáshoz tartozó - munkát ne végezzetek” (3
Móz. 23,4-8). A pünkösdöt, vagy hetek ünnepét a páska-ünnep után 50 nappal
tartották. Csak egy napig tartott, és a búzaaratás végét jelentette: „Számláljatok
azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a
meglóbálni való, a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet, egészek legyenek
azok. A hetedik hétre következő - a hetedik szombat utáni - napig számláljatok
ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz. És hirdessétek ki,
hogy gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezésetek legyen
néktek, semmi robota munkát - semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát - ne
végezzetek. Örök rendtartás, örök rendelkezés ez minden lakóhelyeteken a ti
nemzetségeitek szerint nemzedékről nemzedékre” (3 Móz. 23,15-16.21). És ismét
hangzik a parancs. „Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését
aratod; és a betakarítás ünnepét is az esztendő fordulóján, az esztendő végén” (2
Móz. 34,22) „Számlálj azután magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a
hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod. És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a
te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával, és adj
önkéntes áldozatot, amelyet ahhoz képest adj, amint megáldott téged az Úr, a te
Istened. És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és
leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belől van. és a
jövevény, az árva és az özvegy, akik te közötted vannak. azon a helyen, amelyet
kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét. És emlékezzél meg
róla, hogy te is szolga voltál Egyiptomban; és tartsd meg, és teljesítsd e
rendeléseket” (5 Móz. 16,9-12). A Szent Szellemről, mint Teremtőről így prófétál
Dávid: „Az Úr szavára, igéjére lettek az egek, és szájának leheletére minden
seregük” (Zsolt. 33,6). „Kiárasztod a te Szellemedet, megújulnak, és megújítod a
földnek felszínét, és új teremtmények keletkeznek. Legyen az Úrnak dicsőség
örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben” (Zsolt. 104,30-31). Az új
teremtményekről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak: „… Bizony, bizony
mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az
Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és a mi Szellemtől született,
szellem az. Ne csodálkozz, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan
születnetek” (Ján. 3,5-7). A mielőtt a Golgotára megy az Úr: „Az ünnep utolsó
nagy napján pedig feláll Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik,
jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő
víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről,
amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem adatott a Szent
Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Ján. 7,37-39). Az Ézsaiáson
keresztül mondott próféciának beteljesedését jelenti ki az Úr: „És vezérel téged
az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, kopár földön is jól
tart téged, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és
mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11). És kijelenti az Úr Jézus,
hogy ki a Szent Szellem, és milyen feladatokat lát el az Őt befogadó hívők
körül: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, És én kérem
az Atyát, és más Vigasztalót, Pártfogót ád néktek, hogy veletek maradjon
mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, és nem
kaphat meg, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok
lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert
én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én
Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,16-20). „Ama
Vigasztaló, Pártfogó pedig a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő
mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket
mondottam néktek” (Ján. 14,26). „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, a
Pártfogó), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az
Atyától származik, Ő tesz majd énrólam bizonyságot. De ti is bizonyságot
tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27). „De én az igazat,
a valóságot mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem
megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló, a Pártfogó: ha pedig elmegyek,
elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság -
megigazulás - és ítélet tekintetében. Leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az
igazság - a megigazulás - és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem.
És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok
engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. És
mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket a teljes igazságra.
A teljes igazság útján vezet titeket, és utat mutat, vezet, irányít, kísér. Mert nem
Önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket, az
eljövendő dolgokat is kijelenti néktek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből
merít, és azt jelenti ki néktek” (Ján. 16,7-11.13-14). Ő – a Szent Szellem – ad
bátorságot az igehirdetéshez: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol
együtt voltak, megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és bátran hirdették az
Isten igéjét” (Csel. 4,31). Ő eleveníti meg az Igét, hogy az örökélet birtokába
jussunk: „Ő szólni fog hozzád olyan igéket, melyek által megtartatol, üdvözülsz
te és a te egész házad népe. Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent
Szellem Őreájuk, miképpen mireánk is kezdetben. Ekkor eszembe jutott, az
Úrnak ama mondása: János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe
fogtok bemeríttetni. Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékát adta nékik is, mint
nékünk, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent
eltilthattam, vagy akadályozhattam volna? Ezeknek hallatára aztán
megnyugovának, és dicsőítik az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is
adott az Isten megtérést az életre!” (Csel. 11,14-18).
Csel. 2,5 Tartózkodnak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő
vallásos férfiak minden nép közül, melyek az ég alatt vannak, akik a
föld minden nemzete között éltek.
Csel. 2,6 Minekutána pedig ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, a
tömeg és nagy zavar keletkezett, mivelhogy mindegyik a maga
nyelvén hallá őket szólni, beszélni.
Csel. 2,7 Álmélkodnak21 és magukon kívül, önkívületben voltak
mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem
Galileabeliek-é ezek mindnyájan, akik szólnak, és beszélnek?
Csel. 2,8 Mi módon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját
anyanyelvén, amelyben születtünk?
Csel. 2,9 Pártusok és médek és elámiták, és kik lakozunk
Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és
Ázsiában,
Csel. 2,10 Frígiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbiának
tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények,
zarándokok, mind zsidók, mind prozeliták22 akik a zsidó vallásra
áttértek,
Csel. 2,11 Krétaiak, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az
Istennek nagyságos, csodálatos, felséges tetteit.
Csel. 2,12 Álmélkodnak23 megdöbbentek, és magukon kívül,
extázisban / önkívületben voltak vala pedig mindnyájan és zavarban
valának, és tanácstalanok; és kétségek között lévén, egymásnak ezt
mondván: Vajon mi akar ez lennie?
Csel. 2,13 Mások pedig csúfolódva, és gúnyolódva mondának:
Teleitták magukat édes borral, attól részegedtek meg.
Csel. 2,14 Péter azonban felállva a tizeneggyel, felemelé szavát, és
hangosan így szólt, az összegyűlt emberekhez: Zsidó férfiak és
mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra,
és vegyétek füleitekbe az én beszédimet, és figyeljetek szavaimra!
Csel. 2,15 Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok, és gondoljátok;
hiszen a napnak harmadik órája van];
Csel. 2,16 Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától24
Csel. 2,17 És lészen az utolsó, a végső napokban, ezt mondja az Isten,
kitöltök az én Szellememből minden hústestre, minden emberre,

21
Álmélkodnak (exisztémi): magukon kívül, önkívületben voltak.
22
Prozeliták (proszélütosz): zsidó vallásra áttértek.
23
Álmélkodnak (exisztémi): megdöbbentek; magukon kívül, extázisban /
önkívületben voltak.
24
Próféta (prophétész): Aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz
Igéket.
minden halandóra kiárasztom Szellememet. És prófétálnak25 a ti
fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látomásokat látnak, és a ti véneitek
álmokat26 álmodnak, és álom közben látomásokat látnak.
Csel. 2,18 És épen az én rabszolgáimra és az én
rabszolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én
Szellememből, és ők is prófétálnak.
Csel. 2,19 És teszek csodákat, és adok csodajeleket az égben odafenn,
és természetfölötti jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek
gőzölgését.
Csel. 2,20 A nap sötétséggé változik, és elsötétedik, és a hold vérré, és
vérbe borul, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes, fenséges,
hatalmas és dicsőséges, tündöklő, és ragyogó, nyilvánvaló,
emlékezetes napja.
Csel. 2,21 És lészen, hogy bárki, aki az Úrnak nevét segítségül hívja,
megtartatik27
25
Prófétál (prophéteuó): isteni akaratot közvetít.
26
Álom (enüpnion): látomás álom közben.
27
Jóel próféciáját idézi Péter apostol, amely így hangzott:„És lészen az után,
hogy kiöntöm, kiárasztom Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti
fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat
látnak. Sőt még a rabszolgákra és rabszolgálóleányokra is kiöntöm, kiárasztom
azokban a napokban, abban az időben az én Szellememet. És csodajeleket
mutatok, és csodálatos jeleket idézek elő az égen és a földön; vért, tüzet és
füstoszlopokat. A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az
Úrnak nagy és rettenetes, félelmetes napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja
segítségül, megmenekül, megszabadul, üdvözül; mert a Sion hegyén és
Jeruzsálemben lészen a szabadulás, és a menedék a menekültek számára, amint
megígérte az Úr, és a megszabadultak, a megmaradtak közt lesznek azok, akiket
elhív az Úr!” (Jóel. 2,28-32). És mielőtt a Szent Szellem kitöltetett be kellett
következni a megváltásnak s a Megváltó halálának, ezzel beteljesült a prófécia:
„Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap
elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus
hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én szellememet!” És ezt
mondva meghalt” (Luk. 23,44-46). A Fáraóról, Egyiptom királyáról - aki a
legyőzött sátán előképe - így szól Isten igéje: „És mikor eloltalak, beborítom az
eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik
fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és országodat
sötétségbe borítom, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 32,7-8). Ézsaiáson keresztül is
a Szent Szellem kitöltéséről, és annak következményeiről szól az Úr: „Így szól
az Úr, teremtőd és alkotód-anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én
szolgám Jákób, és te igaz nép, akit elválasztottam! Mert vizet öntök a
szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és
áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek
folyásinál”„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé,
Csel. 2,22 Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket, ezeket az
igéket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert,
akit az Isten igazolt előttetek erők28 csodatételek, és jelek29 által,
melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is
tudjátok.
Csel. 2,23 Őt, aki Istennek elhatározott döntése és terve szerint adatott
halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve
megöltétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és
rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra
szegeztétek és megöltétek]:
Csel. 2,24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait, bilincseit
megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia, mert
nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa, legyőzze,
visszafogja, akadályozza őt30

Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor
a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz,
mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és
patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a
sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem” (Ésa. 44,2-4; 35,4-7).
Dávidon keresztül így szól a Szent Szellem: „Magasztaljátok az Urat, hívjátok
segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit!” (Zsolt.
105,1). Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az az Úr, akit segítségül kell
hívni a zsidónak úgy, mint a pogánynak: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust,
és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy
üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Mert
nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki
kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Amint meg van
írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm. 10,9-13). Azok: … akik a
mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét, hatalmát,
tekintélyét bárhol, mind az ő helyükön mind a miénken, és mind az ő
helyzetükben, és körülményeikben segítségül hívják” (1Kor. 1,2).
28
Erők (dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő).
29
Jel (szémeion): jel; ismertetőjel; jelzés; intő jel; figyelmeztető jel. Olyan tett,
amelynek önmagán túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van.
30
Pedig fel kellett volna ismerni Őt, hiszen az Úr Jézus tetteinek hírére, minden
helyről hozzávitték a betegeket, démonoktól gyötrötteket: „És bejárá Jézus az
egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának
evangéliumát, a királyság örömhírét, és gyógyítva orvosolt a nép között minden
betegséget és minden erőtlenséget, és fogyatékosságot, bajt, gyengeséget. És
elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul,
szerencsétlenül, nyomorúságosan valának, minden szenvedőt. A különféle
betegségekben, és súlyos nyavalyákban és kínokban, gyötrelmekben sínylődőket,
azokat, akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek. A fájdalmas bajokban
Csel. 2,25 Mert Dávid már eleve ezt mondja Őróla: Magam előtt
láttam az Urat mindenkor, mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy
meg ne tántorodjam, hogy meg ne inogjak, meg ne rendüljek, és hogy
biztonságban legyek.
Csel. 2,26 Annakokáért örvendezett az én szívem, az én bensőm, és
vígadott az én nyelvem; annak felette az én hústestem is
reménységben nyugszik. [Más fordítás: Örül hát szívem és nyelvem
énekel, még a húsom is reménységgel sátorozik itt].
Csel. 2,27 Mert nem hagyod az én életemet a sírban, a halottak
országában; és nem engeded, hogy a te Szented rothadást31 bomlást,
pusztulást, elmúlást lásson.
Csel. 2,28 Megjelentetted nékem, megismertetted velem az életnek
útjait. Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket; betöltesz
engem örömmel, örvendezéssel a Te orcád előtt. [Más fordítás: Közel
jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat
ismertettél meg velem. Jelenléteddel együtt lakva meg fogsz majd
tölteni jókedvvel]32
szenvedőket, ördöngösöket, vagyis ördögtől, azaz démonoktól megszállottakat,
démonizáltakat, epilepsziásokat, holdkórosokat és gutaütötteket, bénákat, és
inaszakadtakat, és meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság, egy egész tömeg
követé őt, és csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a
Tízvárosból, vagyis Dekapoliszból, és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon
túlról való tartományokból” (Mát. 4, 23-25). Bemerítő János tanítványainak
kérdésére így válaszol: „És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és
jelentsétek, és adjátok tudtára Jánosnak, amiket hallotok és láttok: A vakok újra
látnak, és a sánták, és bénák járnak; a poklosok, vagyis a leprások
megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, életre kelnek, és a
koldusszegényeknek Evangélium hirdettetik” (Mát. 11,4-5). Így töltve be Isten
igéjét, aki azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Állj az Úr házának pitvarába, és
mondd el, és hirdesd Júdának minden városából azoknak, akik imádkozni jőnek
az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyeket parancsoltam néked, hogy
mondd el nékik. Egy szót se hagyj el! Hátha hallgatnak rá, és szót fogadnak, és
mindenki megtér az ő gonosz útjától… ” (Jer. 26,2-3).
31
Rothadás (diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet, elmúlás.
32
Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem
felől van, meg nem rendülök, nem tántorodom meg. Azért örül az én szívem, az
én bensőm és örvendez, ujjong az én szellemem; hústestem is biztosságban
sátorozik. Mert nem hagyod életemet a holtak hazájában; nem engeded, hogy a
te szented, a te híved leszálljon a sírba, és rothadást, bomlást, pusztulást,
enyészetet lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, megismerteted velem az
élet útját, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak
örökké” (Zsolt. 16,8-11). Hiszen: „Csak Isten válthatja ki éltemet a holtak
hazájából, mikor az megragad engem. Szela. (Más fordítás: De Isten engem
kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. Szela.)” (Zsolt. 49,16). Dávid így
Csel. 2,29 Atyámfiai, testvéreim férfiak, szabad nyíltan szólanom ti
előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő
sírja mind e mai napig minálunk van, hogy ő életének végére jutott, el
is temették.
Csel. 2,30 Próféta33 Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő
személy lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel
megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a
Krisztust (az ő leszármazottja lesz) hústest szerint, hogy helyeztesse
az ő királyi székibe, az ő trónjára,
Csel. 2,31 Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az
Ő élete nem hagyatott a sírban, sem az Ő hústeste rothadást34 bomlást,
pusztulást nem látott35

vall arról, hogy Őrajta keresztül Isten Szelleme szólt: „Az Úrnak Szelleme
szólott én bennem, és az ő igéje az én nyelvem által” (2 Sám. 23,2). Ézsaiáson
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy a Messiásról, Krisztusról szólnak a
próféciák: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött
azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!
A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott kínos halála után, bár
nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (Ésa. 53,8-9). És hangzik
tovább a prófécia, már a feltámadásról: „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne
bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend a szívem és énekemmel
dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az Ő fölkentjének megtartó erőssége”
(Zsolt. 28,7-8).
33
Próféta (prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy.
34
Rothadás (diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet.
35
A Szent Szellem kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te napjaid
betelnek, ha majd letelik az időd, és elaluszol a te atyáiddal, és pihenni térsz
őseidhez, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és
megerősítem, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én
nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-
13). És az Úr szava beteljesedett: „Azután elaludt, pihenni tért Dávid az ő
atyáival, az ő őseihez, és eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10) „És
meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével
megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon helyette” (1 Krón. 29,28). Mert a
látható világ szintjén is megvalósítja Isten az ő ígéretét: „Hűséget esküdött az Úr
Dávidnak, nem tér el attól, és nem másítja azt meg: Ágyékod gyümölcsét ültetem
székedbe, trónodra” (Zsolt. 132,11). Erről így tesz megvallást Dávid természetes
fia, Salamon: „És beteljesíté az Úr az ő beszédét, az ő ígéretét, amelyet szólott;
mert felkelek az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe,
trónjára, amiképpen megmondotta, megígérte vala az Úr, és megépítém a házat
az Úr, Izráel Istene nevének” (1 Kir. 8,20). Krisztusról, és az Ő feltámadásáról így
prófétál Dávid: „Dicsérlek, és magasztallak Téged Uram, Istenem, teljes
szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te
kegyelmed, és kiszabadítottál engem a mélységes pokolból. (Más fordítás:
Csel. 2,32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan
tanúbizonyságai vagyunk.
Csel. 2,33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és
a megígért Szent Szellemet megnyervén az Atyától, kitöltötte,
kiárasztotta ezt, amit ti most láttok és hallotok.
Csel. 2,34 Mert nem Dávid emelkedett fel a mennybe; hiszen ő maga
mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől,
Csel. 2,35 Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul, amíg
ellenségeidet hatalmad alá vetem.

Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt. 86,12-
13). „Minthogy megmentettél engem a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és
lábamat az eséstől, az elbukástól: Az Úr orcája, az Ő színe előtt fogok járni az
élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9). János apostolnak így jelenti ki magát a
feltámadott, dicsőség Ura: „Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint
egy holt. És reám veté, rám tette az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én
vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön
örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,17-
18). Krisztus feltámadásáról tesz bizonyságot Péter apostol is: „Mert Krisztus is
szenvedett, és meghalt egyszer a bűnökért, a céltévesztésért, mint igaz a nem
igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen. Megölettetvén ugyan hústest szerint,
mert megölte őt a hús, de megeleveníttetvén Szellem szerint, de megelevenítette,
életre keltette a Szellem; Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő, és ott sínylődő
szellemeknek is prédikált, és kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot.
Mert azért hirdettetett, prédikáltatott az evangélium, az örömüzenet a holtaknak
is, hogy megítéltessenek emberek szerint hústestben, és ha testükben emberi
módon ítélet sújtja is őket, de éljenek Isten szerint szellemben, Isten kegyelméből
éljenek a Szellem által” (1Pét 3,18-19; 4,6). István a szanhedrin előtt tesz erről
bizonyságot: „És mikor őt elveté - Sault, - támasztá nékik Dávidot királyul; kiről
bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a
Jesse fiát, ki minden akaratomat véghezviszi, és teljesíti. Ennek magvából
támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, üdvözítőül, Jézust” (Csel.
13,22-23). „Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé
az enyészetbe, az elmúlásba visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid
biztos szent javait, nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.
Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást, elmúlást
lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében, a maga nemzedékében szolgált
az Isten akaratának, az Isten akarata szerint, elaludt, és helyeztetik az ő
atyáihoz, és eltemették atyái mellé, és rothadást, elmúlást látott. De akit Isten
feltámasztott, az nem látott rothadást, elmúlást” (Csel. 13,34-37). Timóteushoz így
szól a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „Gondolkozz azon, és értsd meg
amit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg,
hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én
evangéliumom szerint. Erről szól az én evangéliumom” (2 Tim. 2,7-8).
Csel. 2,36 Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá
és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek36
Csel. 2,37 Ezeket pedig mikor hallották, mintha szíven találták volna
őket a szívükben, bensőjükben megkeserednek, a szó átszúrta a
szívüket, és mondának, Péternek és a többi apostoloknak: Mit
cselekedjünk, atyámfiai, testvérek, férfiak?
Csel. 2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg, változtassátok meg
gondolkozásotokat és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus
Krisztusnak nevében a bűnöknek, a céltévesztésnek bocsánatára, és
eltörlésére; és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát37
Csel. 2,39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és
mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az
Úr, a mi Istenünk.
Csel. 2,40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri38 hirdeti és bátorítja,
buzdítja vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat,
meneküljetek el, szabaduljatok meg e gonosz39 romlott, konok,
makacs, önfejű nemzetségtől, és nemzedéktől!
Csel. 2,41 Akik azért örömest vevék az ő beszédét, és hittek az
Igének, még azon a napon bemerítkeztek; és hozzájuk, az eklézsiához
csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek40, személy41

36
Az apostolok újra-és újra az Úr Jézus feltámadásáról tesznek bizonyságot:
„De az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan
megjelenjék; Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott
bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána
feltámadott halottaiból” (Csel. 10,40-41). És: „… fel is magasztalta őt Isten
mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,
hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt
valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten
dicsőségére” (Fil. 2,9-11). Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek
Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs
korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van. (Jubileumi
kommentár). „Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent,
aki Szent Szellemét is közli velünk, reánk árasztja” (1 Thess. 4,8).
37
És így kapta meg a Szent Szellemet Timóteus, és egyben kijelentést nyer,
hogy az ajándék a Szent Szellem: „Meg ne vesd, és el ne hanyagold a
kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a
presbitérium, a vének kézrátételével” (1 Tim. 4,14). „Minekokáért emlékeztetlek
téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én
kezeimnek rád tétele által. Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten;
hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,6-7).
38
Kér (diamartüromai): hirdet, bizonyságot tesz, bizonyít, tanúsít.
39
Gonosz (szkoliosz): romlott, konok, makacs, önfejű.
40
Lélek (pszükhé) személy; (Mohay András: Újgörög - Magyar kéziszótár 705. oldal).
41
Az Úr Jézus szenvedése előtti imája teljesült be, amelyben azt kérte a
tanítványaival kapcsolatban: „De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért
is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem” (Ján. 17,20). Az Úr Péter
apostolon keresztül meggyógyít egy születése óta béna embert, s a kérdésekre
így válaszol: „Az Isten pedig, amikről előre megmondotta minden ő
prófétájának szája által, hogy az ő Krisztusa elszenvedi, ekképpen töltötte be, azt
teljesítette be így. Bánjátok meg, változtassátok meg a felfogásotokat azért és
térjetek meg, térjetek vissza Istenhez, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, a ti
céltévesztésetek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És
elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett, akit Messiásul rendelt
nektek” (Csel. 3,18-20). „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet
Isten szerzett, Isten kötött a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te
magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Isten elsősorban
nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy
mindenkit megtérít a maga gonoszságából” (Csel. 3,25-26). „Legyen tudtotokra
mindnyájotoknak, és vegyétek tudomásul valamennyien, és az Izráel egész
népének, hogy a Názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti
megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott a halálból, az által áll ez ti előttetek
épségben. És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek
között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk, amely által
üdvözülhetnénk” (Csel. 4,10-12). Már Mózesen keresztül hangzik a prófécia Izráel
eltévelyedéséről: „Gonoszak voltak hozzá, elromlottak, nem fiai, a maguk
gyalázatja. Hitványak, romlott és elvetemült, fonák és hamis nemzedék” (5 Móz.
32,5). És Dávid is erről prófétál: „Mert bizonyságot állított Jákóbban, és tanítást
adott Izráelnek. Amelyek felől megparancsolta atyáinknak, őseinknek, hogy
megtanítsák azokra fiaikat, hogy adják azokat tovább utódaiknak. Hogy
megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és
hirdessék azokat, hogy Istenbe vessék reménységüket, és bizalmukat és el ne
felejtkezzenek Isten dolgairól, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, hanem az ő
parancsolatait megtartsák. Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik, mint az őseik:
szilaj, makacs, konok, ellenszegülő, lázadó, gonosz, elvetemült nemzedék, olyan
nemzedék, amelynek szíve nem volt szilárd, amely állhatatlan szívű nemzedék
volt. És szelleme sem maradt hű Isten iránt” (Zsolt. 78,5-8). Az Úr egy római
századoshoz, Kornélius házába küldi Pétert, hogy hirdesse az Evangéliumot,
hogy a távolvalók is üdvösséget nyerjenek: „Péter pedig megnyitván száját,
monda: Bizonnyal látom, és most kezdem igazán megérteni, hogy nem
személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli
és igazságot cselekszik. Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén
békességet a Jézus Krisztus által - Ő mindeneknek, a mindenség Ura. Ti
ismeritek azt a dolgot, mely történt az egész Júdeában, Galileától kezdve, az
után a bemerítés után, melyet János prédikált, hirdetett. A názáreti Jézust, mint
kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és
meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak, akik az ördög
igájában vergődtek; mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai
mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben
cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztá
Csel. 2,42 És foglalatosok valának az apostolok tudományában, és
kitartóan, folyamatosan részt vettek az apostolok tanításaiban, és a
közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben, az
imádkozásban.
Csel. 2,43 Támada pedig mindenkiben félelem, és tisztelet, és az
apostolok sok csodát és jelt tesznek vala.
Csel. 2,44 Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt, és egy akaraton
valának. [Más fordítás: A hívők mind ugyanazon a helyen, ugyanabból
a célból tartózkodtak], és mindenük köz vala, mindent közösnek
tekintettek;
Csel. 2,45 És jószágukat és marháikat, vagyonukat, birtokaikat és
javaikat eladogatták, és árát szétosztogatták azokat egymás között,
mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.
Csel. 2,46 És minden nap egy akarattal42 teljes egyetértésben, közös
elhatározásból kitartva folyamatosan a templomban, a szent helyen
tartózkodtak, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala
táplálékban örömmel, ujjongással és tiszta szívvel.
Csel. 2,47 Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt
kedvességet találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden
napon szaporítja vala] a gyülekezetet, a kihívottak közösségét az
üdvözülőkkel, a megváltottakkal, megmentettekkel,
megszabadítottakkal43

harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván, láthatóan, Nem az egész

népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, tanúknak, nékünk,
kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból. És
megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy
ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind
bizonyságot tesznek, hogy bűneinek, céltévesztésének bocsánatát veszi az ő neve
által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,34-43).
42
Egy akarat (homothümadon): teljes egyetértés; közös elhatározás, és közös akarat.
43
A Szent Szellem kitöltetésének feltétele is az, hogy a hívők egységben
legyenek. Így következett be a pünkösdi csoda is: „És mikor hazatértek,
felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: Péter és Jakab,
János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és
buzgó Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-
lélekkel, egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan foglalatosak valának
az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak
anyjával, és az Ő atyjafiaival, az ő testvéreivel együtt” (Csel. 1,13-14). Isten ereje
is ez által működik hatékonyan: „A hívők sokaságának, egész gyülekezetének
pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi vagyonát nem mondá magáénak,
hanem nékik mindenük közös vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala
bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak
birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok
lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (Csel.
4,32-35). „Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda történt a nép között; és
egy akarattal mindnyájan a Salamon tornácában valának, a Salamon
csarnokában tartózkodtak. „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten,
jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel,
megnyilvánulásaival az Ő akarata szerint” (Zsid. 2,4). Egyebek közül pedig senki
sem mert közéjük elegyedni, vagy hozzájuk csatlakozni): hanem a nép
magasztalá őket; Az Úrban hívők száma pedig egyre növekedett, férfiak és nők
tömegével” (Csel. 5,12-14). Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő
kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily
gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, ha a testvérek egyetértésben
élnek! Olyan ez, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron
szakállán; amely lefolyok köntöse prémjére; Olyan, mint a Hermon harmatja,
amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt.
133,1-3). Hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így
rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon, és világi javakkal
rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő
szívét, miképpen marad meg, és hogyan lehetne abban, az Isten szeretete?
Fiacskáim, gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel
és valósággal. És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így
tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19). Már Mózesen
keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld
téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked,
hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4). Ez pedig megvalósulhat, ha Isten van köztünk,
ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék nagy szózatot, egy
hatalmas hangot a trónus felől, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten
sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga
az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3). Ez lehetséges, mert már megvalósult,
amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot tesz Isten Igéje: „És
az Ige hústestté lett és itt sátorozott, sátrat vert, letáborozott, és szállást vett mi
közöttünk, és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének
dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, aki maga a VALÓSÁG”
(Ján. 1.14). És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének
visszatükröződése, és kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása,
aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki miután
bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban”
(Zsid. 1,3) „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan,
nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá,
ismertté vált, megmutatkozott hústestben, (igaznak bizonyult szellemben.
Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a
pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe”
(1 Tim. 3,16).
Csel 3. A sánta meggyógyul Jézus nevében

Csel. 3,1 Történt egyszer, hogy] Péter és János pedig együtt mennek44
vala fel ugyanabból a célból a templomba,45 a szenthelyre az
imádkozásnak órájára, kilencre, délután három órára, a délutáni
imádkozásra46
Csel. 3,2 És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva
sánta, a születése óta béna vala, és nem tudott járni. Kit minden nap le
szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy
kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a templomba.
Csel. 3,3 Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba, a
szenthelyre akarnak bemenni, kére őtőlük alamizsnát.
Csel. 3,4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben,
monda: Nézz mireánk.
Csel. 3,5 Az annakokáért rájuk nézett, és figyelmez vala reájuk
remélvén, hogy valamit kap tőlük.
Csel. 3,6 Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem;
hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében,
kelj fel és járj!
Csel. 3,7 És őt jobb kezénél fogva megragadta, és felemelte, és
azonnal megerősödtek, és meggyógyultak az ő lábai és bokái.
Csel. 3,8 És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velük a
templomba, a szent helyre, járkálva és szökdelve, ugrálva és dicsérve
az Istent. [Más fordítás: Talpra ugrott, és életében először járni
kezdett. Azután fel-alá járkált, örömében ugrándozott, Istent dicsérte,
majd Péterékkel együtt bement a Templomba]47
44
Mennek (autosz): ugyanabból a célból.
45
Templom (hieron): Istennek szentelt, megszentelt; a szenthelyre.
46
Óra (hóra): napszak; az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali
időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg. Tehát
a kilencedik óra délután 3 órát jelentett.
47
És beteljesült a prófécia, eljött Isten: „Mondjátok a remegő szívűeknek:
legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő
jő, és megszabadít titeket! Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a
néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok erednek a kietlenben” (Ésa.
35,4.6). A gonosz feletti győzelemről prófétál Malakiás is: „Mert ímé, eljön a
nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden
gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a
Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat. (Más fordítás: Eljön
az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és
minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja
a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk). És feltámad néktek, akik
félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt,
Csel. 3,9 És látá őt az egész nép, hogy jár és dicséri, magasztalja az
Istent:
Csel. 3,10 És felismerték őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a
templomnak, a szenthelynek Ékes kapujában. És megtelnek
csodálkozással, döbbenettel és önkívülettel48 és azon való
álmélkodással, és magukon kívül voltak a miatt, ami történt vala ő
vele.
Csel. 3,11 Mikor pedig ragaszkodik Péterhez és Jánoshoz, és hozzájuk
szegődött az a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva
összefut őhozzájuk, a tornácba, mely Salamonénak neveztetik49
Csel. 3,12 Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai,
mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon
erőnkkel, hatalmunkkal, képességünkkel, vagy istenfélelmünkkel
cselekedtük volna azt, hogy az járjon. [Más fordítás: Azt gondoljátok,
hogy mi gyógyítottuk meg őt a saját hatalmunkkal, vagy vallásos
jóságunkkal, hogy járni tudjon]50
Csel. 3,13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi
atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát51 az ő szolgáját, Jézust, kit ti
elárulátok, kiszolgáltattatok, és átadtatok, és megtagadátok52 Pilátus
előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette
ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő
dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a
Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta,
hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt].
Csel. 3,14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok, és kívánátok,
hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás:
Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a
kedvetekért],

és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok. (Más fordítás: De fölragyog

majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást
hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak)” (Malak. 4,1-2).
48
Önkívület (eksztaszisz): önkívület, elragadtatás, extázis.
49
A hely, ahol összegyülekeztek: Salamon tornáca, a keresztények általában
ezen a helyen gyülekeztek össze. A Salamon-csarnok kívül esik a Nikánor-
kapun. Péter és János kiment a kapun, s velük a gyógyult ember is, így valóban a
Salamon-csarnokba jutottak. (Jubileumi kommentár).
50
Pál apostol megvallása is így hangzik: „Nem mintha saját erőnkből, a magunk
rátermettsége alapján; volnánk alkalmatosak, képesek… ellenkezőleg a mi
alkalmatos voltunk, a mi képességünk, rátermettségünk az Istentől van” (2 Kor. 3,5).
51
Fiát (paisz): szolgáját.
52
Megtagad (arneomai): elutasít, visszautasít.
Csel. 3,15 Az életnek53 fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten
feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai vagyunk. [Más
fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban
feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját
szemünkkel láttuk őt]54
Csel. 3,16 És az ő nevében55 való hit által erősítette meg az ő neve ezt,
akit láttok és ismertek. És a hit,56 mely ő általa van, adta néki ezt az
épséget mindnyájan a ti szemetek láttára57
53
Életnek (arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő,
előidéző, okozó, alapító, szerző.
54
Márk bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy kit szimbolizál Barabás,
hiszen a sátán az, aki fellázadt Isten ellen, és „embergyilkos” volt kezdettől
fogva. Így került a zsidó nép a sátán fogságába: „Ünnepenként pedig egy foglyot
szokott vala elbocsátani nékik, akit épen óhajtanak, akit ők kívántak. Vala pedig
a fogságban egy Barabás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, akik a
LÁZADÁS alkalmával, a lázadás idején GYILKOSSÁGOT követtek vala el. És
a sokaság felmenve Pilátus elé kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit
mindenkor megtesz vala nékik. Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é,
hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát? Mert tudja vala, hogy irigységből
szolgáltatták ki, és adták őt kézbe, a főpapok” (Márk. 15,6-10). A főpapok az Úr
Jézus által tett csodákat látva, és a Lázár feltámadása hírének hallatán azonnal
eldöntötték, az Úr Jézus megölését: „Összehívták azért a papi fejedelmek, a
főpapok és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez
az ember sok csodát művel. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hinni fog
őbenne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e
népet. Ama naptól azért azon tanakodnak, és egyetértettek abban, hogy őt
megöljék” (Ján. 11,47-48.53). Az írástudók nem ismerték fel Istenüket, annak
ellenére, hogy a próféták mind Őróla szóltak: „Eredményes lesz szolgám
munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz. Sokan csak iszonyodtak tőle,
annyira torz, nem emberi volt külseje, emberhez nem méltó volt alakja. De
bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan
dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyan dolgot tudnak meg, amiről
addig nem hallottak” (Ésa. 52,13-15). Zakariás is Őróla ír: „Örülj, és örvendj
nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked
a te királyod; igaz és diadalmas szabadító Ő; szegény, alázatos és szamárháton
ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén, a szamárcsikó hátán” (Zak. 9,9). Még
Pilátus kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok, megmosom
kezemet…” (Zsolt. 26,6). Pedig még a démonok is felismerték: „És monda: Ah!
Mi dolgunk van nékünk veled? Mi közünk egymáshoz Názáreti Jézus? Azért
jöttél-é, hogy elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, romlásba vigyél minket? A
vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. [Más
fordítás: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts
minket]” (Márk. 1,24).
55
Név (onoma) jelenti magát a személyt, de a görög szó magába foglalja a
személy hatalmát, tekintélyét, jellemvonását is.
Csel. 3,17 De most, atyámfiai, testvérek, tudom hogy tudatlanságból
cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is58

56
Hit (pisztisz): hit, amely magába foglalja a bizalmat; meggyőződést,
bizonyosságot.
57
Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre
jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöket, gonosz
szellemeket, démonokat űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, és ha
valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok
meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18). A feltámadott Úr kijelentése az ígéret
megvalósulásának feltételéről: „… monda azért tanítványainak, - és a
mindenkori Övéinek - Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az
Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így
folytatta: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22). Mert ez a hatalom – erő –
csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő
reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az
egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).
Csak a hittel lehet előszólítani a természetfelettiben létező dolgokat a látható
világba: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látható
dolgokról való meggyőződés” (Zsid. 11,1). A hit keletkezéséről pedig így tesz
megvallást az apostol: „Azért tehát a hit hallásból,az Ige hallásából fakad, a
hallás pedig Isten Igéje, Krisztus beszéde kijelentése által. (Más fordítás: Tehát
a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén
keresztül van)” (Róm. 10,17).
58
És így folytatja az apostol: „Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel,
mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát soha nem feszítették volna meg. Nem
vonták volna kínoszlopra” (1Kor. 2,8). És az ige bizonyságtétele azokról, akiket ő
fejedelmeknek nevez: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók és a nép
vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartanak, hogy Jézust
álnoksággal megfogják és megöljék” (Mát. 26,3-4). Dávid pedig így prófétál a
dicsőség királyáról: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr,
Jahve, az Örökkévaló, az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és
emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda
ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10).
S az Újszövetség válasza Dávid kérdésére: „... dicsőség Ura... a mi Jézus
Krisztusunk...” (Jak. 2,1). Pál apostol így beszél az őt hallgató zsidókhoz,
megismételve, hogy nem ismerték fel a dicsőség Királyát: „Atyámfiai, férfiak,
Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az
üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem
ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak,
betöltötték azáltal, hogy elítélték őt” (Csel. 13,26-27). Az Úr Jézus így könyörög a
kínoszlopon: „Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják
mit cselekesznek…” (Luk. 23,34). Isten: „E tudatlanságnak idejét azért elnézvén
az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy
megtérjenek” (Csel. 17,30). És az apostol bizonyságtétele – megtérése után – Isten
megbocsájtó kegyelméről: „Ki előbb istenkáromló, az övéit üldöző és erőszakos
Csel. 3,18 Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta, amit előre
kihirdetett minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztusnak
szenvednie kell, ekképpen töltötte be59
Csel. 3,19 Gondoljátok hát meg magatok, és térjetek meg,60 hogy
eltöröltessenek a ti bűneitek, a ti céltévesztésetek, hogy így eljöjjenek

ember valék: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul

cselekedtem hitetlenségben” (1 Tim. 1,13).
59
Ézsaiás így prófétál Megváltónkról: „„És ő megsebesíttetett bűneinkért, a mi
lázadásunkért, és elszakadásunkért, megrontatott, összetöretett a mi vétkeinkért,
békességünknek büntetése rajta van és az ő sebeivel, az ő sebei árán gyógyulánk
meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, mindenki a maga útját járta; de az
Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté, őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Kínoztatott,
pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre
vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta
meg! Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, és kortársainál ki gondolt arra, ki
törődött azzal, hogy kivágatott az élők földéből, hogy amikor kiirtják a földön
élők közül, népem vétke, lázadása, elszakadása miatt éri a büntetés?! És a
gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig
nem cselekedett hamisságot, nem követett el gonoszságot, és álnokság sem
találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha
önmagát áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata
az ő keze által jó szerencsés lesz” (Ésa. 53,5-10). Dániel is Őróla szól: „A
hatvankét hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és
a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy
vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás” (Dán. 9,26).
Dávid az Úr Jézus szenvedéseiről így prófétál: „Tulkok sokasága kerített be
engem, körülfogtak, és bekerítettek engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat,
mint a ragadozó, a marcangoló és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem,
szétfolytam; csontjaim mind kificamodtak, és széthullottak; szívem olyan lett,
mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm és torkom kiszáradt, mint
cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek
vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, gonoszok bandája kerített
be; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat,
ők pedig csak néznek s bámulnak rám” (Zsolt. 22,13-18). Az Úr Jézus az Emmausi
tanítványoknak is a próféciákra hivatkozik: „És ő monda nékik: Óh, balgatagok
és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem
ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden
írásokban, amik ő felőle megírattak” (Luk. 24,25-27). Pál apostol is ezekre a
próféciákra hivatkozik: „… bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak,
semmit sem mondván azokon kívül, amikről mind a próféták megmondották,
mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy
mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a
pogányoknak” (Csel. 26,22-23).
60
Megtér (episztrephó): megfordul, visszatér.
a felüdülés61 felfrissülés idei az Úrnak színétől, az Úr jelenlététől.
[Más fordítás: Térjetek észre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy
eltöröltessenek a ti vétkeitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés
időszakai, a nagy ünnepi pihenés napjai az Úr ábrázatától,
jelenlététől].
Csel. 3,20 És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett.
Csel. 3,21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen
újjáteremtetnek mindenek, mindaddig, míg meg nem lesz az új
teremtés; Egészen a mindenség megújulása idejéig, amikről szólott az
Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől, öröktől fogva.
[Más fordítás: Őt - Jézust - azonban a Mennynek kell befogadnia
addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az
Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által]62
Csel. 3,22 Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát63 támaszt
néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai, a ti testvéreitek közül,
olyat, mint én; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek
[Más fordítás: Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden
szavának].
Csel. 3,23 Lészen pedig, hogy minden lélek64 minden személy, valamely
nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni,65 a nép közül.

61
Felüdülés (anapszüxisz): fellélegzés, felüdülés, enyhülés, frissülés.
62
Az apostol újra-és újra így prédikál a zsidóknak: „Péter pedig monda nékik:
Térjetek meg, változtassátok meg gondolkozásotokat és merítkezzetek be
mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek, a céltévesztés
bocsánatára, és eltörlésére; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek
lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak,
valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk” (Csel. 2,38-39). Hiszen az Úr
ígérete beteljesedett, ami így hangzott: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint felleget, és
mint felhőt, bűneidet, és törvényszegésedet; térj én hozzám, mert
megváltottalak” (Ésa. 44,22). Mert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat
önmagamért, és bűneidről, a te céltévesztésedről nem emlékezem meg!” (Ésa.
43,25). keresztény lexikon: Apokatasztaszisz tón pantón A »mindenség
újjáteremtése« kifejezés egyszer fordul elő az ÚSZ-ben Péter templomtéri
beszédében (ApCsel 3,21). A mondat értelme nem az, hogy minden ember meg
fog térni, hanem, hogy az ÓSZ-i próféciákban megfogalmazott események
bekövetkeznek, bekövetkezik a föld egyetemes megújulása. A kifejezés alapjául
szolgáló apokathísztémi ige eredeti jelentése: visszahelyezni, visszatenni, eredeti
állapotába visszaállítani.
63
Próféta (prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy.
64
Lélek (pszükhé): személy, saját maga, az én, élet, egész lénye
65
Kiírt (exolethreuó): kiirt, elpusztít, teljesen megsemmisít.
Csel. 3,24 De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől
fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek, e napokat előre
meghirdették66
Csel. 3,25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek67 fiai, melyet
Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te
magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
Csel. 3,26 Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban, és első alkalommal
néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket
mindegyikőtöket megtérítvén68 bűneitekből69 gonoszságotokból,
romlottságotokból. [Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját,
Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket.
Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat]70

66
Mózes így hirdeti Krisztus eljövetelét: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te
Istened te közüled, a te atyádfiai, a te testvéreid közül, olyat, mint én: Őt
hallgassátok!” (5 Móz. 18,15). Mert azt mondta az Úr: Prófétát támasztok nékik az
ő atyjokfiai, a testvérei közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak
szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem
hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon, azt
felelősségre vonom!” (5 Móz. 18,18-19).István is ezt hirdeti: „Ez ama Mózes, ki az
Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti
atyátokfiai, testvéreitek közül, hozzám hasonlót: azt hallgassátok” (Csel. 7,37).
Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, Isten beteljesítette ígéretét: „Mi is
hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten,
beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust” (Csel.
13,32). Filep azonnal hirdeti a Krisztust, ahogy találkozik vele, hirdetve a
próféciák beteljesülését: „Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki. Aki felől
írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek
fiát” (Ján. 1,46).
67
Szövetség (diathéké): végrendelet, testamentum, amit hivatalos írásban
rögzítettek. Egyoldalú szerződés: hagyatkozás.
68
Megtérít (aposztrephó): eltávolít, elfordít, eltérít.
69
Bűneitek (ponéria): gonoszság, romlottság, hitványság.
70
És így folytatódik a kijelentés: „Mert néktek lett az ígéret és a ti
gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze távol vannak, valakiket csak elhív
magának az Úr, a mi Istenünk” (Csel. 2,39). Azoknak: „Akik izraeliták, akiké a
fiúság és a dicsőség és a szövetségek, a testamentum, a végrendelet, meg a
törvényadás és az istentiszteleti szent szolgálat, és az ígéretek. Akiké az ősatyák,
és akik közül származik hústest szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette
örökké áldandó, és imádni való Isten, aki Isten mindenek felett. Ámen. Nem
lehet pedig, hogy meghiúsult, kudarcot vallott, megbukott, erejét vesztett legyen
az Isten beszéde, Isten igéje. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől
valók” (Róm. 9,4-6). „Mert nem az a zsidó, aki külsőképen az; sem nem az a
körülmetélés, ami a hústesten külsőképen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképen
az. És a szívnek Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi
körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van” (Róm.
2,28-29). „Ismerjétek fel, és értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, és hitből
élnek, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja
megigazítani a pogányokat, a nemzeteket, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te
benned fognak megáldatni minden népek, a nemzetek. Ekként a hitből valók
áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal. 3,7-9). „Mert nem a törvény által, nem a
törvény közvetítésével adatott, és szólt az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő
magvának, hogy e világnak, a világegyetemnek örököse és birtokosa lesz, hanem
a hitnek igazsága által, vagyis a hit általi megigazulás alapján. Mert ha a
törvény alá rendeltek, a törvényből valók, a törvény alapján állók az örökösök,
akkor a hit hiábavalóvá, üressé, hasztalanná, hatástalanná lett, az ígéret pedig
érdektelen, haszontalan, semmis, eltöröltetett, hatálytalan, eredménytelenné
válik, csődöt mond, kudarcba fullad, nincs dolga, megszűnt a funkciója,
feladata. Mert a törvény a valóságban haragot nemz, haragot eredményez ahol
pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet, vagyis törvényszegés
sincsen, ott nem lehet áthágni sem a törvényt. Azért adatott kizárólag csak
hitből, hogy ugyanakkor minden kegyelemből legyen; hogy erős, és bizonyos,
szilárd legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, akik
alá vannak vetve a törvénynek hanem az Ábrahám hitéből valónak, az Ábrahám
hitét követőknek is, aki mindnyájunknak atyánk” (Róm. 4,13-16). És így
folytatódik a kijelentés: „mert egy az Isten, aki megigazítja, aki megigazulttá
nyilvánítja a körülmetéltet hitből, éppúgy, mint aki a körülmetéletlent pedig hit
által” (Róm. 3,30). Mert Ábrahám: „… a körülmetélkedés jelét is
körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen
minden körülmetéletlen hívőnek, hogy azok is igaznak fogadtassanak el. És
hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak
körülmetélkedtek, hanem követik is a mi atyánknak, Ábrahámnak
körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait” (Róm. 4,11-12). „Ilyen
edényekül hívott is el minket nemcsak a zsidók, a júdeaiak, hanem a pogányok, a
nemzetek közül is. Amint Hóseásnál is mondja: Népemnek nevezem, amely nem
volt az én népem és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett. [Más fordítás: Azt,
ami nem népem, népem gyanánt fogom elhívni, és amelyet nem szeretek,
szeretett népemnek, és ki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak]. És
lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én
népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni” (Róm. 9,24-26) . Így szólt Isten
szava a prófétán keresztül: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig
igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek
magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Mert bevetem vele a
földet, és akit „Nincs irgalom”- nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a „Nem
népem”- nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós.
2,18-19.22). Péter apostolon keresztül pedig kijelentést nyer a prófécia
beteljesülése: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet
vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a
sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Akik egykor nem az ő
népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom,
most pedig irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,9-10). És így valósult meg Isten szava,
Csel. 4. Pétert és Jánost fogságba vetik

Csel. 4,1 Míg ők azonban a néphez szólottak, a néphez beszéltek,

megjelentek, és oda léptek hozzájuk a papok és a templom
felügyelője, a templomőrség parancsnoka és a sadduceusok,

amely kijelenti, hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok
a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett,
hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai
vagytok!” (Hós. 1,10). Az Ábrahámnak tett ígéret így hangzott: „És nagy
nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom, naggyá
teszem a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és
aki téged átkoz és gyaláz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld
minden nemzetségei” „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te
közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök
szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (1 Móz.
12,2-3; 17,7). És az Újszövetségben nyer kijelentést, hogy ki az Ábrahám magja:
„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16). És a pogányokból, a nemzetekből megtérteknek is így szól az Úr: „Ha
pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint
örökösök” (Gal. 3,29). Mert az Ábrahámnak tett ígéret így szólt: „És a te magod
olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és
délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei”
(1 Móz. 28,14). Ez az ígéret pedig Krisztus és az Ő testére vonatkozott, ahogy
erről bizonyságot is tesz az Írás: „… És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal.
3,16). Mert: „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk”
(Gal. 4,28). És folytatódik a kijelentés: „Azaz, nem a hústestnek fiai az Istennek
fiai, nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret
fiait tekinti, és nevezi magul” (Róm. 9,8). Beteljesült tehát a prófécia, és Isten
akarata megvalósult, mert létrejött Isten népe, aki a Krisztus népe: „Hiszen te
Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az ÚR, hogy
tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak. És a
Szent Szellem erről így tesz bizonyságot: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent
szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint
elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy
hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér
között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott,
azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette”
(5Móz. 7,6; Róm. 8,28-30). Azokat: „Akik ki vannak választva az Atya Isten előzetes
elhatározása szerint, a Szellem megszentelő munkája által Isten céljaira való
elkülönítésre, figyelmes hallgatásra, engedelmességre, szolgálatkészségre és
Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1Pét 1:2). És a Krisztus testének,
mert: „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő;
mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi
vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,28-29).
Csel. 4,2 Neheztelve bosszankodtak ugyanis, és fel voltak háborodva a
miatt - mert nehezen szívelték el, és igen rossz néven vették, - hogy ők
a népet tanítják, és hirdetik, prédikálják a Jézusban a halálból, a
halottak közül való feltámadást;
Csel. 4,3 És rájuk veték kezüket, és elfogták Pétert és Jánost, és
letartóztatták, és veték őket őrizet alá és börtönbe zárták őket
másnapig, mert már este vala.71

71
Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit: „De óvakodjatok az emberektől, és
vigyázzatok az emberekkel. Mert törvényszékekre adnak, ítélő tanácsoknak,
bíróságoknak fognak átadni titeket, és az ő gyülekezeteikben, és zsinagógáikban
megostoroznak, megkorbácsolnak titeket; És helytartók, fejedelmek, kormányzók
és királyok, és vezető emberek elé visznek,é hurcolnak titeket énmiattam,
bizonyságul, és hogy tanúbizonyságot tegyetek őnekik maguknak és a
pogányoknak, a más nemzetekhez tartozóknak. De mikor elárulnak, és
kiszolgáltatnak, és átadnak titeket, és bíróság elé állítanak, ne
aggodalmaskodjatok, és ne legyen gondotok arra, hogy mi módon vagy mit
szóljatok. nehogy aggódva tépelődjetek, és ne töprengjetek, ne is
nyugtalankodjatok, hogy mit beszéljetek. Mert megadatik néktek abban az
órában, amit mondanotok kell majd, és hogy hogyan beszéljetek. Mert nem ti
vagytok, akik szóltok, akik beszéltek, hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól
ti bennetek és általatok, és rajtatok keresztül” (Mát. 10,17-20). Így bátorít a Szent
Szellem, Márkon keresztül is: „Mikor pedig elhurcolnak, és fogva visznek, hogy
átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne
gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert
nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem” (Márk. 13,11). Ezért
mondom, hogy: „Tökéljétek, és határozzátok el azért a ti szívetekben, hogy nem
gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre, és nem gondoltok előre a
védekezésre: Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem
szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magokat ellenetekbe vetik,
egyetlen ellenfeletek sem” (Luk. 21,14-15). És így folytatódik a kijelentés a Lukács
írása szerinti Evangéliumban: „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek
gyűlölnek, és kirekesztenek, kiközösítenek, és szidalmaznak, és gyaláznak titeket,
és kivetik, kitörlik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek
azon a napon és örvendezzetek, és ujjongjatok; mert ímé a ti jutalmatok bőséges
a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik” (Luk.
6,22-23). Hát: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt
ti nálatoknál. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé,
szeretné a magáét; de mivelhogy nem vagytok e világból valók, hanem én
választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.
Emlékezzetek meg ama beszédekről, ama igékről, amelyeket én mondtam néktek:
Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd;
ha az én beszédemet, az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki
küldött engem” (Ján. 15,18-21). Már az Ószövetségben is így bátorította az Úr az
Övéit: „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló
Csel. 4,4 Sokan pedig azok közül, kik hallgatják az igét, hívének, hitre
jutottak; és lőn a Jézusban hívő férfiak száma mintegy ötezer.
Csel. 4,5 Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlnek azoknak fejei,
vénei és írástudói, a törvénytanítók, és a jeruzsálemi elöljárók
Jeruzsálembe.
Csel. 4,6 És Annás, a főpap, és Kajafás és János és Sándor, és akik
csak főpapi nemzetségbeliek, főpapi származásúak valának.72
Csel. 4,7 És mikor őket a középre állaták, tudakozzák, vallatják őket:
Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt.73
Csel. 4,8 Akkor Péter, Szent Szellemmel megtelve, monda nékik:
Népnek fejedelmei, vezetői, főemberei és Izráelnek vénei!
Csel. 4,9 Ha e mai napon mi egy nyomorék, magatehetetlen, beteg
emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, és folyik a vizsgálat
ellenünk, és ítélkezés alá kerültünk, hogy mi által gyógyult meg ez:
Csel. 4,10 Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és az Izráel egész
népének, hogy a mi Urunknak, a Názáretbeli Jézus Krisztusnak neve

sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te

szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda
néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy süketté, vagy
látóvá, vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj, és én leszek a te száddal,
és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12). Jeremiáshoz is
így szól az Úr: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én;
hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld, és hirdesd
mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy
megszabadítsalak, és megmentelek téged! Mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő
kezét, és megilleté, megérinté a számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én
igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).
72
Ezeknek a papi fejedelmeknek idejében: „Annás és Kajafás főpapsága alatt
lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához a pusztában, a magányos,
elhagyatott sivatagban” (Luk. 3,2). Ezek a főpapok voltak azok, akik minden
áron meg akarták ölni Krisztust: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók,
törvénymagyarázók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, és
tanácsot tartának, és tervet készítettek, és megegyeztek abban, hogy Jézust
álnoksággal megfogják, hogy csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és így
elfogva megöljék” (Mát. 26,3-4). Az Úr Jézus elfogása után ezekhez a vallási
vezetőkhöz vitték az Urat, és ők ítélték el Őt: „Először Annáshoz vitték, ez
ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás
volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a
népért. Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján.
18,13-14.24). És: „akik elfogták a foglyul ejtett Jézust, vivék Kajafáshoz, a
főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala” (Mát. 26,57).
73
Az Úr Jézustól is állandóan azt kérdezték a vallási vezetők: „Mondd meg
nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a
hatalmat” (Luk. 20,2).
és hatalma által [történt. Ő az, akit ti megfeszítettetek, karóra húzva
kivégeztetek, kit Isten feltámasztott halottaiból. Ő általa áll ez ti
előttetek épségben.74
Csel. 4,11 Ő, Jézus ama kő. Ő lett a sarokkő, melyet ti építők
megvetettetek, félredobtatok, semmibe vettetek, mely lett a szegletnek
fejévé, akiből mégis a ház sarokköve lett.75
Csel. 4,12 És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott
emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk
megtartatnunk, amely által üdvözülhetnénk.76 [Más fordítás: Jézus az
egyetlen, aki megmentheti az embereket, és az Ő neve az egyetlen
hatalom a világon, ami üdvözíthet bennünket].
Csel. 4,13 Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való
bátorságukat és merészségüket, és megértették, hogy írástudatlan és
közönséges, egyszerű, faragatlan emberek meglepődtek, és
csodálkoztak; meg is ismerik őket, hogy a Jézussal voltak.77
74
És az apostolok minden helyen és időben így hirdetik Jézust, az Urat. „Kit az
Isten feltámasztott, a halál fájdalmait, és bilincseit megoldván; mivelhogy
lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia. [Más fordítás: mert nem volt
lehetséges, hogy a halál legyőzze, visszafogja, akadályozza, hatalmában tartsa
Őt]” (Csel. 2,24).
75
Dávidon keresztül jelenti ki az Úr, hogy mindez Tőle lett: „A kő amelyet az
építők megvetettek, szegletkővé lett. Az lett a sarokkő! Az Úrtól lett ez,
csodálatos ez a mi szemeink előtt” (Zsolt. 118,22-23). Ézsaiás is a szegletkőről
prófétál: „Ezért így szól az Úr Isten, az én Uram Jahve, az Örökkévaló: Ímé,
Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, egy szilárd követ, drága
szegletkövet, sarokkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut, nem menekül
el” (Ésa. 28,16). Péter apostol idézi a próféciákat: Ezért mondja az Írás: Ímé
szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses, és megbecsült; és aki
hisz és bízik abban, meg nem szégyenül, azt szégyen nem éri” (1Pét 2,6).
76
Üdvösség: A görög szótéria szavak tartalmazzák a bűnbocsánatot,
megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből,
bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta
veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság;
állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség);
boldogság, megtartatás;
77
Már a Példabeszédek így ír a hitetlen, és a megigazult emberről: „Minden
istentelen, Isten nélkül élő fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az
ifjú oroszlán, bátrak” (Péld. 28,1). Mert: „azokat választotta ki az Isten, akik a
világ vagyis evilág szemében bolondok, balgák, oktalanok, ostobák, hogy
megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta, és válogatta ki az Isten, akik a
világ szemében erőtlenek és gyöngék, hogy megszégyenítse az erőseket. És
azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, hanem
alacsonyrendűek, sőt lenézettek, akiket semmibe vesznek, megvetnek, sőt akikről
tudomást sem vesznek; és a semmiket, a gyöngéket, megvetetteket, a
Csel. 4,14 Mikor azonban látták, hogy amely ember meggyógyult
vala, ővelük együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni.
Csel. 4,15 Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács
elől. Mikor pedig őket a gyűlésből kiküldötték, tanácskoztak,
megvitatták, meghányták-vetették maguk közt, mondván:
Csel. 4,16 Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló
csoda lőn általuk, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, és
tartózkodnak, tudtukra van, és el nem tagadhatjuk.
Csel. 4,17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel
fenyegessük meg őket, és szigorúan tiltsuk meg, hogy ezentúl többé
egy embernek se szóljanak ebben a névben, hogy többé senkinek se
merjenek szólani a Jézus nevében.
Csel. 4,18 Azért beszólítván őket, megparancsolták nékik, és
utasították őket, hogy egyáltalán ne szóljanak, ne beszéljenek, és ne
tanítsanak a Jézus nevében.
Csel. 4,19 Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Hozzatok
ítéletet, és döntsétek el ti magatok. Vajon igaz dolog-é Isten előtt,
rátok hallgatnunk inkább, hogysem Istenre, ítéljétek meg [Más
fordítás: Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek
engedelmeskedünk, mint neki]!
Csel. 4,20 Mert nem tehetjük, de nem is lehetséges, hogy amiket
láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.78

nemlétezőket, hogy semmikké tegye és megszégyenítse, mellőzze, félretehesse a

valamiket, az erőseket. Hogy egyetlen ember, egyetlen hústest se dicsekedjék az
Isten színe előtt” (1Kor. 1,27-29).
78
És így válaszolnak a fenyegetésre az apostolok: „… és mondának: Istennek
kell inkább engedni, hogysem az embereknek” (Csel. 5,29). Ugyanis a feltámadott
Úr parancsa így hangzott: „Elmenvén… tegyetek tanítványokká minden népeket,
az összes nemzeteket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent
Szellemnek nevében és hatalmába, dicsőségébe, erejébe. Tanítván őket, hogy
megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok
minden napon a világ végezetéig, e kor célba érkezéséig, a világkorszak
bevégződéséig. Ámen!” (Mát. 28,19-20). „ És a feltámadott Úr parancsa minden
időben élő tanítványainak: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de
a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő
nevében a megtérést, a gondolkodásmód megváltoztatását, és a bűn, a
céltévesztés bocsánatát minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok
pedig ezeknek bizonyságai” (Luk. 24,46-48). Ezért nem az emberek tetszését
keresi az, akit Isten bízott meg az Evangélium hirdetésével: „… mivel az Isten
ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük
azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló
Istennek” (1 Thess. 2,3-6). Jeremiás próféta megvallása: „Azt gondoltam: Nem
emlékezem róla, nem törődöm vele, sem az ő nevében többé nem szólok; de
Csel. 4,21 Amazok pedig nem találván semmi módot, semmi
lehetőséget arra, hogy hogyan büntessék meg őket, még
megfenyegetvén, elbocsáták őket a nép miatt, mert mindnyájan
dicsőítik, és magasztalják vala az Istent azért, ami történt.
Csel. 4,22 Mert több vala negyven esztendősnél az az ember, akin a
gyógyításnak ez a csodája lett vala.
Csel. 4,23 Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és
elbeszélék, amiket a főpapok, a papi fejedelmek és a vének mondottak
nékik.
Csel. 4,24 Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel,
egyetértésben, közös akarattal felemelik szavukat az Istenhez, és
mondának: Mindenható Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a
mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot.
Csel. 4,25 Ki Dávidnak, a mi atyánknak, és a te szolgádnak szája, és a
Szent Szellem által ezt mondottad: Miért zúgolódtak, miért zúdultak
fel, miért háborognak, morognak a pogányok, a nemzetek? És miért
foglalkoznak, törekednek, elmélkednek, mit forgatnak az elméjükben
a népek, a nemzetek hiábavalókat, haszontalan, hiábavaló, tartalom
nélküli dolgokat?
Csel. 4,26 Felállottak, felkeltek, fellázadtak a földnek királyai, és a
fejedelmek megegyeztek és egybegyűltek az Úr ellen és az ő
Krisztusa, az ő Felkentje ellen.
Csel. 4,27 Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a te szent
Szolgád, a Jézus ellen, akit felkentél, és megegyezett Heródes és
Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal, a nemzetekkel és
Izráel népével,
Csel. 4,28 Hogy véghezvigyék, hogy végrehajtsák azt, amikről a te
kezed és akaratod eleve elvégezte, amit előre elrendelt, elhatározott
volt, hogy megtörténjenek.
Csel. 4,29 Most azért, Urunk, tekints, és figyelj oda az ő
fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal,
mindig és állandóan nyíltan szólják a te beszédedet, hirdessék igédet,

mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm,

hogy elviseljem azt, de nem tehetem. (Más fordítás: De perzselő tűzzé vált
szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de
nincs rajta hatalmam)” (Jer. 20,9). Mert: „Ha oroszlán ordít, ki ne félne, ki ne
rettegne? Ha az én Uram, az ÚR szól, ki ne prófétálna?” (Ámós. 3,8)
Csel. 4,30 A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és
csodák történjenek a te szent Fiadnak, a te szent Szolgádnak, a
Jézusnak neve által.79
79
A Szent Szellem által imádkozók mind így kezdik imájukat, bármilyen
probléma adódik életükben, megvallva, hogy egyedül az Úr az Isten:
„Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld
minden országainak Istene, Te teremtetted, Te alkottad a mennyet és a földet.
URam, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! URam, nyisd ki szemedet, és
láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki azért küldte ide ezt az embert,
hogy gyalázza az élő Istent! És most Uram, mi Istenünk! Szabadíts meg minket
az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy Uram Isten
egyedül” (Ésa. 37,16-17.20). „És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram,
Izráel Istene! Aki a Kerubok között lakol, te vagy egyedül e föld minden
országainak Istene, te teremtetted, te alkottad a mennyet és a földet” (2 Kir.
19,15). „Ó, Uram, URam! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és
kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen” (Jer. 32,17). „Te vagy egyedül az
Úr! Te teremtetted, Te alkottad az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a
földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és
te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).
Majd úgy folytatják, hogy megvallják Istennek a helyzetre vonatkozó Igéjét:
„Miért háborognak, dühösködnek, tombolnak, agyarkodnak, zúgolódnak,
morognak, miért fennhéjázók a nemzetek a pogányok? A népek miért
kovácsolnak és gondolnak, terveznek hiú, céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló,
semmit érő, haszontalan terveket? A föld királyai fölkelnek, összegyűlnek
nagyjai, a fejedelmek összeesküsznek, és együtt tanácskoznak az Úr ellen és
Fölkentje, Krisztusa ellen” (Zsolt 2,1-2). Hiszen: „Népek háborognak, országok
inognak, de ha az ÚR mennydörög, megretten a föld” (Zsolt. 46,7). És a hívők
így kiáltanak az Úrhoz, betöltve a próféciát: „Istenem, ne maradj csendben, ne
hallgass, és ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid
fenn hordják fejüket. Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak
védenceid ellen. Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, hogy ne legyenek
nemzet, hogy ne emlegessék többé Izráel nevét! Mert egyetértésben
tanácskoznak, szövetséget kötnek ellened” (Zsolt. 83,2-6). Az egybegyűltekről és
az Úr ellenségeiről így ad hírt az Evangélium: „Akkor egybegyűlnek a főpapok,
az írástudók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, És tanácsot
tartanak, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék” (Mát. 26,3-4). János
apostol ezt így látta látomásában, azt is kijelentve, hogy ki áll az Úr Jézus és az
Ő népe elleni harc élén: „És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő
seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül vala és az ő
serege ellen” (Jel. 19,19). És: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és
rendeléséből, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott halálra,
megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára, kínoszlopra feszítve megölétek.
[Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből
hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és
megöltétek]” (Csel. 2,23). Végül kérik, hogy az Úr teljesítse be ígéretét: „Azokat
pedig, akik hisznek, akik hitre jutottak, ezek a] jelek fogják kísérni: az én
Csel. 4,31 És minekutána könyörögtek, és imájukat befejezték,
megmozdult, megrendült, megrázkódott a hely, ahol egybegyűltek; és
beteljesednek mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét,
Igéjét bátorsággal szólják vala.
Csel. 4,32 A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala, mert a
kihívott gyülekezet egy akaraton, vagyis teljes egységben volt; és
senki semmi marháját, vagyonát nem mondá magáénak, hanem nékik
mindenük közös vala, és mindenüket megosztották egymással.
Csel. 4,33 És az apostolok nagy erővel és hatalommal tesznek vala
bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, hirdetve mindenkinek az Úr
Jézus halottak közül való életre kelését; és nagy kegyelem vala
mindnyájukon.80

nevemben, az én hatalmammal, és tekintélyemmel, ördögöket, gonosz

szellemeket, démonokat űznek ki. új, ismeretlen, szokatlan, meglepő nyelveken
szólnak. És az Úr beteljesíti ígéretét, mert amikor: Azok… kimenvén,
prédikálnak, hirdetik az igét mindenütt, az Úr együtt munkálván, együttműködik
velük, és megerősítve, és hitelesítve az igét, és az igehirdetést, csodajelek által,
amelyek kísérik vala. [Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és
csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!”
(Márk. 16,17.20). És ezt az ígéretét az Úr a minden korban élő Övéinél is
beteljesíti: „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg
csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel,
megnyilvánulásaival az ő akarata szerint” (Zsid. 2,4). Pál apostol még a
fogságban is: „Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus
Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás, és minden
akadályoztatás nélkül” (Csel. 28,31). Beteljesítve az Úr parancsát: „Akár
hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd
megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és
az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, ha csalán és
tövis szurkál is téged, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől akkor se félj,
orcájuktól ne rettegj, hiszen engedetlen nép ez. Hirdesd nekik az én igéimet,
akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ezék. 2,5-7).
80
És a hívők egységének fontossága miatt megismétli a Szent Szellem. Egyben
azt is kijelenti, hogy ezért volt az apostolok keze által sok jel és csoda, mert:
„Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt egy akaraton valának. [Más fordítás: A
hívők mind ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], mindent
közösnek tekintettek. És jószágukat és marháikat, vagyonukat, birtokaikat és
javaikat eladogatták, és árát szétosztogatták egymás között, mindenkinek amint
kinek-kinek szüksége vala. És minden nap egy akarattal, teljes egyetértésben,
közös elhatározásból kitartva állandóan, folyamatosan a templomban, a szent
helyen tartózkodtak, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala
eledelben, táplálékban örömmel, és ujjongással, tiszta szívvel, egyszerűséggel.
Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész
nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet, a
Csel. 4,34 Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik
földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak
árát,
Csel. 4,35 És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az
egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége vala.
Csel. 4,36 József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el, ami
megmagyarázva annyi, mint vigasztalás, buzdítás, bátorítás, aki a
Szent Szellem Fia, Lévita, származása szerint ciprusi.
Csel. 4,37 Mivelhogy néki mezeje, szántóföldje vala, eladván, a pénzt
elhozá, és az apostolok lábainál letevé.81

kihívottak közösségét az üdvözülőkkel, a megváltottakkal, megmentettekkel,

megszabadítottakkal” (Csel. 2,44-47). „Az apostolok kezei által pedig sok jel és
csoda lőn történt a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon
tornácában valának. Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni, és
hozzájuk csatlakozni: hanem a nép magasztalá őket; Az Úrban hívők száma
pedig egyre növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14). „És mindennap
a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a
Krisztust” (Csel. 5,42). Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet
kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily
gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak, és egyetértésben élnek az atyafiak a
testvérek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron
szakállán; amely lefolyik köntöse prémjére. Mint a Hermon harmatja, amely
leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt. 133,1-
3). Az Úr Jézus szenvedése előtt így imádkozik: „Többé nem vagyok a világban,
de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg
őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Hogy
mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned,
hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem”
(Ján. 17,11.21).
81
És hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így
rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon, a földi élethez, a
megélhetéshez szükséges javakkal rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, a
testvére szükségben van, szűkölködik, és elzárja attól az ő szívét, a bensőjét,
miképpen és hogyan lakhat, és marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim,
ne szóval szeressünk, ne csak prédikáljunk az Isten szerinti szeretetről, és ne is
csak beszéljünk róla, hanem cselekedettel és valósággal, valóságos tettekkel. És
erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból, a valóságból vagyunk, és így tesszük
bátorságosakká, és így nyugtatjuk meg ő előtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).
Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen
gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened
örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4). Ez pedig megvalósulhat,
ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék
nagy szózatot, egy hatalmas hang szól a trónus felől, amely ezt mondja vala az
égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő
népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3). És már
Csel. 5. Ananiás és Safira

Csel. 5,1 Egy ember azonban, név szerint Anániás, Safirával, az ő

feleségével, eladá földbirtokát.
Csel. 5,2 És csalárdul félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és
valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé. [Más fordítás:
Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége
is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak].
Csel. 5,3 Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el, miért szállta
meg, és töltötte be, hogy csábíthatta el a Sátán a te szívedet, a te
bensődet, hogy becsapd a Szent Szellemet, és hazudj a Szent
Szellemnek? És a mezőnek árából félre tégy? [Más fordítás: Ekkor
Péter így szólt hozzá: „Anániás, miért engedted, hogy a Sátán betöltse
a szívedet? A Szent Szellemnek hazudtál! Félretettél magadnak a
pénzből, amit az eladott földért kaptál].
Csel. 5,4 Nemde ha el nem adod, akkor megmaradva néked maradt
volna meg, és eladva a te hatalmadban volt. Nem te rendelkeztél-e az
árával? Nyugodtan megtarthattad volna a telek árát. Miért hogy ezt a
dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem
Istennek. [Más fordítás: Mi indította szívedet ilyen cselekedetre; Miért
hogy helyet adtál e dolognak, és miért vetemedtél ilyesmire a te
szívedben? Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd
volt a pénz, amit érte kaptál? Miért tervezted ezt? Amit tettél, azzal
Istennek hazudtál, Istent akartad becsapni nem embereket].
Csel. 5,5 Hallván pedig Anániás e szavakat, ez igéket, lerogyott,
leroskadt és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, nagy
félelem szállta meg mindazokat, kik ezeket hallják vala.
Csel. 5,6 Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölték őt, és kivivén
eltemették.

lehetséges, mert már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről
bizonyságot tesz Isten Igéje: „És az Ige hústestté lett és lakozék, sátrat vert,
letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, akit
kegyelem és igazság tölt be” (Ján. 1.14). A jeruzsálemi hívők így teljesítették
Urunk parancsát, aki azt mondta: „Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát;
szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak,
elfogyhatatlan, és kifogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj
hozzá nem férkőzhet, sem a moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek,
ott van, és ott lesz a ti szívetek, a ti bensőtök is” (Luk. 12,33-34). „Így tehát azért
valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, és le nem mond minden
vagyonáról, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,33).
Csel. 5,7 Történt aztán mintegy háromórai szünet múlva, hogy az ő
felesége, nem tudva, mi történt, megérkezett, és beméne.
Csel. 5,8 Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajon ennyiért
adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: Igen, ennyiért.
Csel. 5,9 Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy
összebeszéltetek, hogy az Úrnak Szellemét megkísértsétek? Miért
szövetkeztetek össze, hogy próbára tegyétek az Úr Szellemét? Ímé a
küszöbön vannak azoknak lábaik, akik eltemették férjedet, és
kivisznek téged.
Csel. 5,10 És azonnal összerogyott lábainál, és meghala. Bemenvén
pedig az ifjak, halva találák őt, és kivivén, eltemették férje mellé.
Csel. 5,11 És támada nagy félelem az egész gyülekezetben, és
mindazokban, kik ezeket a dolgokat hallják vala.82

82
Azért volt céltévesztés, amit tettek, mert ők is ahhoz a közösséghez tartoztak,
akik: „Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt, egy akaraton valának, és mindent
közösnek tekintettek. És jószágukat és marháikat, vagyonukat, birtokaikat és
javaikat eladogatták, és árát szétosztogatták azokat egymás között, mindenkinek,
amint kinek-kinek szüksége vala” (Csel. 2,44-45). Ők is színlelték, hogy hívők: „A
hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala. A kihívott gyülekezet egy
akaraton, teljes egységben volt; és senki semmi marháját, vagyonát nem mondá
magáénak, hanem nékik mindenük közös vala, és mindenüket megosztották
egymással” (Csel. 4,32). Arra is figyelmeztet Isten Igéje, hogy: „Ha fogadással
ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert
bizony megkeresi azt rajtad, és számon kéri tőled az Úr, a te Istened, és bűnül,
céltévesztésül tulajdoníttatik az néked. Ha pedig nem teszel fogadást, azzal nem
vétkezel, és bűn sem tulajdoníttatik néked. Ügyelj, és vigyázz azért, ami ajkaidon
kijön, amit kimondasz, úgy teljesítsd, amint száddal ígérted, mint mikor szabad
akaratból teszel fogadást az Úrnak, a te Istenednek” (5 Móz. 23,21-23). Erről
beszél a prédikátor is: „Ha valamit megfogadtál Istennek, ne mulaszd el, és ne
halogasd a teljesítését. Mert Isten nem leli kedvét, nem gyönyörködik a
bolondokban. Amit megfogadtál, azt tartsd meg, és teljesítsd! Jobb, ha
egyáltalán nem teszel fogadalmat, mint ha megfogadsz valamit, és nem tartod
meg, és nem teljesíted. Ne hagyd, hogy a szád bűnbe vigyen, hogy bűnre
kötelezze testedet, és ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne
mondd az Isten követének, az Isten angyalának: Tévedés volt, tévedésből esett
ez! Hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te
kezeidnek munkáját” (Préd 5,3-5). Ők pedig: „Azt gondolják, és mondják: Nem
látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene! Eszméljetek ti bolondok és
szálljatok magatokba a nép között! És ti balgatagok és esztelenek, mikor tértek
eszetekre, mikor lesztek bölcsek? Aki a fület plántálta és alkotta, avagy nem
hall-é? És aki a szemet formálta, avagy nem lát-é?” (Zsolt. 94,7-9). És: „Jaj
azoknak, akik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, akik el akarják titkolni
tervüket az ÚR elől, és akik a sötétségben szoktak cselekedni, és a sötétben
hajtják végre tettüket, mert azt gondolják, és mondják: Ki lát minket és ki ismer
Csel. 5,12 Az apostolok, a kiküldöttek, követek kezei által pedig sok
jel sok csoda lőn a nép között; és egy akarattal, teljes egyetértésben
mindnyájan a Salamon tornácában, oszlopcsarnokában tartózkodtak.83

minket?” (Ésa. 29.15). Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés:

„Próbára ne tegyétek az Urat, a ti Isteneteket, miképpen próbára tettétek
Masszában” (5 Móz. 6,14-16). És figyelmeztet is a Szent Szellem, hogy: „… a
Krisztust ne tegyük próbára, amint közülük próbára tették némelyek, és
elveszének, elpusztultak a kígyók miatt” (1 Kor. 10,9). De a hívők közül Anániás,
és felesége ezt ették, ezért: „A sátán hatalmába kerítette őket…” (Lk 22,3) És
így: „A maga gonoszsága miatt bukik el a bűnös.. az istentelen, az Isten nélkül
élő” (Péld. 14,32). Dávid is erről prófétál: „A maga vesztét okozza, elpusztul,
tönkremegy, meghal, megsemmisül, aki hazugságot szól… és az álnok, ravasz,
alattomos, csalárd, csaló embert utálatos az Úr szemében (Zsolt. 5,7). És Jakab
apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért volt sikeres a sátán
kísértése: „Minden baj, és minden rossz gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás,
a pénz szerelme. Ezért néhányan, akik törik magukat, és sóvárognak utána, már
elpártoltak, eltévelyedtek a hittől, és sok bajba keveredtek, és magukat
általszegezték sok fájdalommal” (1Tim 6,10). Pedig: „Nincs sikere, és nem lesz jó
dolga annak, aki titkolja a bűnét. aki elfedezi az ő vétkeit, de irgalomra lel, aki
bevallja, s kerüli és elhagyja. Jól jár az az ember, aki mindig résen van, aki
mindig istenfélő, de aki megkeményíti a szívét, az elbukik, és bajba esik” (Péld
28,13-14).
83
És folytatódik a kijelentés: „És az apostolok nagy erővel, és hatalommal
tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, hirdették mindenkinek az
Úr Jézus halottak közül való életre kelését; és nagy kegyelem vala
mindnyájukon” (Csel. 4,33). „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten,
jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel,
megnyilvánulásaival az ő akarata szerint” (Zsid. 2,4). „És mindennap a
templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a
Krisztust” (Csel. 5,42). „Mindenkiben félelem és tisztelet keletkezett, mert az
apostolok sok csodát és jelet tettek. A hívők mind ugyanazon a helyen,
ugyanabból a célból tartózkodtak, és mindent közösnek tekintettek” (Csel. 2,43-
44). Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról
prófétál: „Grádicsok, - lépcsőfok felfelé - éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily
gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak, és egyetértésben élnek az atyafiak, a
testvérek! Olyan ez mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron
szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Olyan mint a Hermon harmatja,
amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet mindenkor, és
örökké!” (Zsolt. 133,1-3). És beteljesült a feltámadott Úr ígérete: „… monda azért
nékik - a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek - Jézus: Békesség néktek!
Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor
ezt mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-
22). Mert a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek, ha
kaptok erőt, hatalmat, minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és
lesztek nékem tanúim, a bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész
Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). „Bizony,
Csel. 5,13 Egyebek, - a kívülállók - közül pedig senki sem mert
közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket. [Más fordítás: De
akik nem hittek, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni. Az emberek
azonban nagyra tartották, becsülték és dicsérték, magasztalták a
hívőket].84
Csel. 5,14 Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy
férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.
Csel. 5,15 Úgyannyira, hogy az utcákra és terekre hozták ki a
betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő
Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülük, hogy legalább az
árnyéka ráessék valamelyikükre.85
Csel. 5,16 És a szomszéd, a Jeruzsálem környéki városok sokasága is
Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan, gonosz
szellemektől gyötrötteket, szenvedőket: kik mind meggyógyulnak.86
Csel. 5,17 De felkelvén a főpap, a papi fejedelem és mind, akik vele
valának, a sadduceusok felekezete, vallási pártja, betelének
irigységgel és féltékenységgel,
Csel. 5,18 És ráveték kezűket az apostolokra, és elfogták és
letartóztatták őket, és a közönséges, a nyilvános tömlöcbe tevék, a
köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták őket.

bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a

cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál;
mert én az én Atyámhoz megyek” (Ján. 14,12).
84
A hívők: „Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet
találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja és
gyarapítja a gyülekezetet, a kihívottak közösségét az üdvözülőkkel, a
megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal” (Csel. 2,47). A
kívülállók pedig azért nem mertek csatlakozni hozzájuk: „… mert féltek a
zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak
vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából” (Ján. 9,22). „Mindazáltal a főemberek
közül is sokan hittek őbenne: de a farizeusok miatt nem vallják be, hogy ki ne
rekesztessenek, nehogy kizárják őket a gyülekezetből, vagy a zsinagógából: Mert
inkább szerették, és többre becsülték az emberek dicséretét, mintsem az Istennek
dicsőségét” (Ján. 12,42-43).
85
Dávidon keresztül jelenti ki az Úr, hogy Péter árnyéka miért gyógyított: „Az
Úr… a te árnyékod a te jobb kezed felől” (Zsolt. 121,5).
86
És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat
meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, akiket valamilyen fájdalom
gyötört, akiket csak valami ostor vert, reá rohanának, és megrohanták őt,
körülötte tolongtak, hozzátódultak, hogy megérinthessék őt” (Márk. 3,10). Dávid
így magasztalja az Urat: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed, és a te
szereteted; az emberek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek, és ott
menedéket találnak” (Zsolt. 36,8).
Csel. 5,19 Hanem az Úrnak angyala87 éjszaka megnyitá ajtaját, és
kihozván, kivezetve őket monda:
Csel. 5,20 Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban, a
szenthelyen a népnek ez életnek minden beszédét, igéjét, kijelentését.
És mondjatok el az embereknek mindent a Jézusban való új életről!
Csel. 5,21 Azok pedig ezt hallván, bemenének jó reggel, már
virradatkor a templomba, a szenthelyre, és tanítanak. A főpap, a papi
fejedelem pedig elmenvén és a vele levők, egybehívták a gyűlést, a
nagytanácsot, a Szanhedrint, és Izráel fiainak egész tanácsát, és
küldének a tömlöcbe, hogy azokat előhozzák, hogy vezessék elő őket.
Csel. 5,22 Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák őket a
tömlöcben; visszatérvén tehát, megjelenték,
Csel. 5,23 Mondván: A tömlöcöt ugyan nagy erősen, és
biztonságosan, és gondosan bezárva találtuk, és az őröket kívül az ajtó
előtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találtunk.
Csel. 5,24 Amint pedig hallották e szavakat a pap és a templom, a
szenthely felügyelője és a főpapok, a papi fejedelmek, zavarban voltak
azok miatt, mi lehet ez? És nem értették, hogy mit jelent ez a dolog.
Csel. 5,25 Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama
férfiak, kiket a tömlöcbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a
népet.
Csel. 5,26 Akkor elmenvén a felügyelő, a templomőrség parancsnoka
a poroszlókkal, a törvényszolgákkal, elővezették őket erőszak nélkül;
féltek ugyanis a néptől, hogy megkövezi őket.
Csel. 5,27 Elővezették pedig őket, és állaták a nagytanács, a
Szanhedrin elé; és faggatja őket a főpap. [Más fordítás: Bevitték, és a
nagytanács elé állították őket, a főpap, a papi fejedelem pedig elkezdte
kihallgatásukat, és vallatni kezdte őket],
Csel. 5,28 Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal,
nem szigorúan megtiltottuk, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És
ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, tanaitokkal, és mi
reánk akarjátok hárítani és terhelni annak az embernek vérét. [Más
fordítás: és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek a
haláláért]88

87
Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja, megmenti
őket” (Zsolt. 34,8).
88
Az Úr Jézus elitélésekor Pilátus: „… vizet hozatott, megmosá kezeit a sokaság
előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől, Ennek az igaz
embernek vére ontásában, ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte! És az egész nép így
kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; az egész tömeg zúgta: Vére
rajtunk és fiainkon” (Mát. 27,24-25). A törvény pedig kimondta: „Ne ontsanak
Csel. 5,29 Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek
kell inkább engedni, és engedelmeskedni, hogysem az embereknek.89
Csel. 5,30 A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára
függesztve megölétek.
Csel. 5,31 Ezt az Isten fejedelemmé és Megtartóvá, Megváltóvá,
Megmentővé, Szabadítóvá, Üdvözítővé emelte jobbjával, hogy adjon
az Izráelnek bűnbánatot90 és bűnöknek91 bocsánatát.92 [Más fordítás:
hogy Izrael gondolkozását és életét megváltoztassa, és eltörölje a
bűnöket, a céltévesztést].
Csel. 5,32 És mi vagyunk néki bizonyságai e beszédek, ez igék felől,
és a Szent Szellem is, kit Isten adott azoknak, akik néki
engedelmeskednek, az engedelmes szíveknek.93
Csel. 5,33 Azok [a zsidó vezetők] pedig ezeket hallván, [majd
szétvetette őket a harag, és dühükben] fogukat csikorgatták, és arról
tanácskoztak, hogy megölik őket [hogy végeznek velük; és kivégzik
őket].

ártatlan vért országodban, a te földeden, amelyet Istened, az ÚR ad neked

örökségül, és ne terheljen vérontás, hogy a vér ne legyen rajtad” (5Móz. 19,10).
89
Már korábban ilyen parancsot adtak az apostoloknak: „De hogy tovább ne
terjedjen a nép között ez a hiedelem, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, és
szigorúan tiltsuk meg, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben,
hogy többé senkinek se merjenek szólani a Jézus nevében. Azért beszólítván
őket, megparancsolták nékik, hogy egyáltalán ne szóljanak, és ne tanítsanak a
Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Hozzatok
ítéletet, és döntsétek el ti magatok. Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok
hallgatnunk inkább, hogysem Istenre, ítéljétek meg. [Más fordítás: Gondoljátok
meg, jónak látja-e Isten, ha inkább rátok hallgatunk]. Mert nem tehetjük, de nem
is lehetséges, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (Csel. 4,17-20).
90
Bűnbánat (metanoia): az ÉRTELEM, a gondolkodásmód megváltozása,
visszatérni, visszafordulni (Isten felé), megtérés.
91
Bűnök (hamartia): céltévesztés, tévedés, hiba.
92
Bocsánat (apheszisz): elengedés, szabadon bocsátás.
93
Az apostolok mindig, mindenhol így prédikálnak, példát adva minden kor
keresztényei számára: „Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait, és
bilincseit megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia, nem
volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa, legyőzze, visszafogja,
akadályozza Őt. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván
felemeltetett, és a megígért Szent Szellemet megnyervén az Atyától, kitöltötte,
kiárasztotta ezt, amit ti most láttok és hallotok. Hát: „… Térjetek meg,
változtassátok meg gondolkozásotokat és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus
Krisztusnak nevében a bűnöknek, a céltévesztés bocsánatára, és eltörlésére; és
megkapjátok a Szent Szellem ajándékát” (Csel. 2,24.33.38).
Csel. 5,34 Felállt azonban a nagytanácsban94 egy farizeus, név szerint
Gamáliel, az egész nép előtt tisztelt, és megbecsült törvénytudó,
törvénytanító, a törvény magyarázója, parancsolá, hogy egy kis időre
vezessék ki az apostolokat.95
Csel. 5,35 És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez
emberekkel szemben, mit akartok cselekedni [Más fordítás: Jól
gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni. És őrizkedjetek attól, hogy
bármit is tegyetek ezekkel az emberekkel. És vigyázzatok magatokra,
hogy mire készültök ezek ellen az emberek ellen]!
Csel. 5,36 Mert ez időnek előtte felkelt Theudás azt mondván, hogy ő
valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; ő
megöletett, kivégezték, és mindnyájan, akik csak követték őt, és
bíztak benne, mind eloszlottak, elszéledtek és semmivé lettek.
Csel. 5,37 Ezután felkelt ama Galileus - a galileai - Júdás az összeírás,
a népszámlálás idején, és sok népet maga után csábítva és a maga
pártjára állítva lázadásra uszított: ez is elveszett, őt is megölték; és
mindazok, akik őt követték, akik bíztak benne, akik hitelt adtak neki,
szétszórtattak.96
Csel. 5,38 Mostanra, a mostani esetre nézve is mondom néktek,
álljatok el ez emberektől, bocsássátok el őket, és hagyjatok békét
nékik, mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz.
[Más fordítás: Úgyhogy most azt mondom nektek: tartsátok távol
magatokat ezektől az emberektől, és hagyjátok őket, hiszen ha emberi
törekvésről, szándékról vagy mozgalomról van szó, majd
megsemmisül, és vége szakad].97

94
Nagytanács: Szanhedrin: főpapokból, vénekből és írástudókból álló bírói és
törvényhozó testület Izraelben, amely még a római helytartók alatt is
pallosjoggal rendelkezett, bár azt épp Jézus perének idején a rómaiak
felfüggesztették.
95
Ez a Gamáliel volt az, akinél Pál apostol tanult, ahogyan ő ezt megvallja: „Én
zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a
városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága, és
az ősi törvény szigora szerint, buzgó lévén az Istenhez, és így rajongtam Istenért,
miként ti mindnyájan vagytok ma. És ezt a tudományt, e tanítást, és ennek az
útnak követőit üldöztem mind halálig. Megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind
férfiakat, mind asszonyokat” (Csel. 22,3-4).
96
A Lukács írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy ez mikor történt: „Ez az
összeírás, ez a népszámlálás először akkor történt, mikor Siriában Cirénius volt
a helytartó, a kormányozó” (Luk. 2,2).
97
Mert: „Ezek a Bárány ellen viaskodnak, harcolnak, és a Bárány legyőzi őket,
mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az
elhívottak, a választottak és hűségesek” (Jel. 17,14). Hiszen megígérte az Úr: „…
Csel. 5,39 Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt, és nem
vagytok képesek szétoszlatni őket. Nehogy esetleg Isten ellen
harcolóknak is találtassatok. [Más fordítás: De ha Istentől van, nincs
hatalmatok arra, hogy megsemmisítsétek őket, sőt esetleg még az Isten
ellen harcolás vétke bizonyulhat rátok].98
Csel. 5,40 Hallgattak rá, és érvelését elfogadták; és miután
előszólították az apostolokat, megveretvén, megvesszőztették őket, és
megparancsolták, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták
őket.99
Csel. 5,41 Ők annakokáért örömmel menének el a nagytanács elől, és
örvendezve hagyták el a Szanhedrint, hogy méltókká tétettek arra,

látomásban így szóltál híveidhez: Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a

nép közül egy kiválasztottat. Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én
karom teszi erőssé, és erősíti meg őt. Nem nyomhatja őt el az ellenség, és a
gonosz ember sem nyomorgatja meg őt; (Más fordítás: Nem csalja tőrbe
ellenség, nem nyomja el álnok ember)” (Zsolt. 89,20.22-23). És ígéretét be is
tartotta: „De senkinek sem engedte elnyomni őket, sőt királyokat is megintett
miattuk: Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok,
és ne bántsátok őket! (Zsolt. 105,14-15).
98
Kijelentetett, hogy: „Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr
ellen.(Más fordítás: Nem használ a bölcsesség és az értelem, sem a tanács az
Úrral szemben). Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az Úré a megtartás,
és az ÚR, Jahve az Örökkévaló adja a győzelmet!” (Péld. 21,30-31). Ezért így szól
az Úr: „Tanácskozzatok, de haszontalan lesz. Szőjetek csak terveket, majd
meghiúsulnak. Beszéljetek beszédet, de nem áll meg, tárgyaljatok csak, úgysem
sikerül, mert velünk az Isten” (Ésa. 8,10).
99
A vallási vezetők először csak megfenyegették őket: „De hogy tovább ne
terjedjen a nép között ez a hiedelem, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, és
szigorúan tiltsuk meg, hogy ezentúl egy embernek se szóljanak ebben a névben,
és többé senkinek se merjenek szólani a Jézus nevében. Azért beszólítván
behívatták őket, és megparancsolták nékik, hogy egyáltalán ne szóljanak, ne
beszéljenek, és ne tanítsanak a Jézus nevében” (Csel. 4,17-18). A következő
alkalommal már bántalmazták is őket. Erre az Úr előre figyelmeztette a
mindenkori Övéit: „… Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek,
- bíróságoknak - adnak át titeket, és gyülekezetekben, és zsinagógákban vernek
meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő
nékik” (Márk. 13,9). Az Úr Jézus így bátorította és bátorítja a mindenkori
tanítványait: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én
bennem. E világon nyomorúságtok, szorongatásotok lesz, üldözést szenvedtek, és
a világban megpróbáltatások érnek titeket. De bízzatok: én legyőztem a világot,
és A VILÁG LEGYŐZVE ÁLL ALATTAM!
hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek, hogy gyalázatot, meg-
aláztatást szenvedjenek.100
Csel. 5,42 És mindennap a templomban, a szenthelyen és házanként
nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust. [Más
fordítás: Továbbra is szünet nélkül, mindennap tanítottak, és hirdették
az Evangéliumot a Templomban és a házaknál, és hirdették, hogy
Jézus a Krisztus].

Csel. 6. AZ ELSŐ MISSZIÓS ÚT

Csel. 6,1 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok

szaporodtak, nőtt a tanítványok száma, támada a görög101 zsidók közt
panaszkodás, zúgolódás a héberek, az arám nyelvet beszélő, és az
atyák hagyományaihoz szilárdan ragaszkodó zsidók ellen, hogy az ő

100
Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak, gúnyolnak,
gyaláznak, megszégyenítnek és háborgatnak, üldöznek; sőt: akik közé
beépülnek; törvény / bíróság / előtt vád alá helyeznek titeket és mindenféle
gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek,
ujjongjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így
háborgatták, üldözték, zaklatták, vádolták a prófétákat, az Isten nevében szóló,
isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12). És az
apostol így folytatja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak
hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette” (Fil. 1,29). Mert:
„Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem
vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból,
azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről, azokról az
igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha
engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, igémet
megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért
cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,19-21).
De Isten így bátorít: „Emeljétek az égre szemeiteket, és tekintsetek le a földre ide
alá. Mert az egek, mint a füst elfogynak, szétfoszlanak, és a föld, mint a ruha
megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy elhullnak, mint a
legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol, és
meg nem rendül. Hallgassatok rám, kik ismeritek, és tudjátok az igazságot, te
nép, kinek szívében van, ki szívébe zárta törvényemet, és tanításomat! Ne féljetek
az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek,
szitkozódásuktól meg ne rendüljetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket,
és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, de az én igazságom örökre megmarad, és
szabadításom nemzetségről nemzetségre, és nemzedékről nemzedékre!” (Ésa.
51,6-8). Jakab apostol bátorítása: „Például vegyétek, atyámfiai, testvéreim a
szenvedésben és béketűrésben a prófétákat, akik az Úr nevében szólottak” (Jak. 5,10)
101
Görög (hellénisztész): görög módra élő, és görögül beszélő zsidók.
közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek, és elhanyagolják őket a
mindennapi szolgálatban.102
Csel. 6,2 Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén, magához hívta a
tanítványok sokaságát, és mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten
igéjét elhagyjuk, és Isten üzenetének tanítását, prédikálását, és
üzenetének szolgálatát elhanyagoljuk, és az asztalok körül
szolgáljunk.
Csel. 6,3 Szemeljetek ki, és válasszatok azért, atyámfiai, testvéreim
magatok közül hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent
Szellemmel, Istentől kapott bölcsességgel teljesek, kiket erre a
szolgálatra, ennek a szükségnek a pótlására beállítsunk.103
102
És hogy miért zúgolódtak, azt így jelenti ki a Szent Szellem: „Mindnyájan
pedig, akik hisznek, együtt és egy akaraton valának. [Más fordítás: A hívők
mind ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], és mindenük köz
vala, mindent közösnek tekintettek. És jószágukat és marháikat, vagyonukat,
birtokaikat és javaikat eladogatták, és az eladott vagyon árát szétosztották
egymás között úgy, amint kinek-kinek szüksége vala” (Csel. 2,44-45). „…
szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai,
tulajdonosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát. És letevék az apostolok
lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége vala.
(Csel. 4,34-35).
103
Isten Igéje bemutatja a Péter általi döntés előképét,hogy miért kellett
munkatársakat választani: „És lőn másodnapon, leült Mózes törvényt tenni a
népnek, és hogy bíráskodjék a nép között; a nép pedig áll vala Mózes előtt
reggeltől estig. S amikor látja vala Mózes ipa - apósa, - hogy mi mindent végez
a nép között, monda: Mi dolog az, amit te a néppel cselekszel; miért ülsz te
egymagad, mind az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig? És monda Mózes
az ő ipának, az ő apósának: Mert a nép Isten akaratát tudakolni jön hozzám; Ha
ügyük-bajuk van, én hozzám jőnek és igazságot teszek az ember között és
felebarátja között és tudtára adom az Isten végzéseit és törvényeit,
rendelkezéseit és utasításait. Mózes ipa - apósa - pedig monda néki: Nem jó az,
amit te cselekszel, nem jól csinálod a dolgot. Felettébb kifáradsz, és teljesen
kimerülsz te is, ez a nép is, amely veled van; mert túlságosan nehéz, és erőd
felett való dolog ez, nem végezheted, és nem is tudod azt egymagad elvégezni.
Most azért hallgass az én szavamra, tanácsot adok néked és az Isten veled lesz.
Te légy a népnek szószólója az Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe. És
tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtukra az utat, amelyen
járniuk kell és a tenni valót, amelyet tenniük kell. És szemelj ki magad az egész
nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos, és hűséges embereket, akik
gyűlölik a haszonlesést, és a megvesztegetést, és tedd közöttük elöljárókká,
ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké. Tedd őket elöljárókká
ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. Ezek tegyenek igazságot a népnek minden
időben, úgy hogy minden nagyobb ügyet te elődbe hozzanak, minden csekélyebb
dologban, minden kisebb ügyben pedig ők tegyenek igazságot; így könnyítve lesz
rajtad, és így könnyítnek terheden, ha azt veled együtt hordozzák. Ha ezt
Csel. 6,4 Mi pedig továbbra is kitartóan, állhatatosan, folyamatosan és
állandóan foglalatosok maradunk a könyörgésben, és az igehirdetés és
tanítás szolgálatában. [Más fordítás: Mi pedig arra fordítjuk minden
időnket, hogy imádkozzunk, és Isten üzenetét tanítsuk és hirdessük].
Csel. 6,5 És tetszék e beszéd, ez az ige, és ez a javaslat az egész
gyülekezetnek: és kiválasztják Istvánt, ki hittel és Szent Szellemmel
teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és
Nikolaust ki Antiókhiából való prozelitus vala, aki felvette a zsidó
vallást;
Csel. 6,6 Kiket állatának az apostolok, a kiküldöttek, a követek elébe;
és miután imádkoztak, kezeiket reájuk tették.104

cselekszed és az Isten is parancsolja néked: megállhatsz és az egész nép is

helyére jut békességben. És hallgatott Mózes az ő ipa, az ő apósa szavára és
mindent úgy tett, ahogyan mondotta vala. És választ Mózes az egész Izráelből
derék férfiakat és a nép fejeivé, elöljáróivá tevé őket, ezredesekké, századosokká,
ötvenedesekké, és tizedesekké, ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. És ezek
tettek igazságot a nép között minden időben; a nehéz dolgokat, és ügyeket Mózes
elé viszik vala, minden kisebb dologban pedig ők tettek igazságot” (2 Móz. 18,13-
26). És Mózes az apósa tanácsát megfogadva így szól a néphez: „Miképpen
viselhetném én egymagam a terheiteket és a ti bajaitokat és a ti peres
ügyeiteket? Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket?
Válasszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat,
és én azokat elöljáróitokká teszem. És felelétek nékem, és mondátok: Jó dolog,
és helyes, amit mondtál, így kell tenni. Vevém azért a ti törzseiteknek főembereit,
a bölcs és ismeretes, tapasztalt embereket, és tevém őket elöljáróitokká:
ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és tiszttartókká, és
felügyelőkké, a ti törzseitek szerint. És megparancsolám abban az időben a ti
bíráitoknak, mondván: Hallgassátok ki atyátokfiait, testvéreiteket, és ítéljetek
igazságosan mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van
dolga. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot
hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, embertől ne tartsatok, mert az ítélet az Isten
ügye; ami pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én
meghallgatom azt. És megparancsoltam néktek abban az időben mindent, amit
cselekedjetek” (5 Móz. 1,12-18). Isten házának helyreállításakor Nehémiásnak is
munkatársakat kellett választania az adományok szétosztásához: „Az egész Júda
pedig meghozá az olajnak, a mustnak és a gabonának tizedét a tárházakba. És
felügyelőkké rendelém a tárházak fölé Selemiát, a papot, az írástudót és Pedáját
a Léviták közül, és melléjük Hanánt, ki Zakkur fia, ki Mattánia fia vala,
mivelhogy hűnek, és megbízhatóknak ítéltettek volt, és az ő tisztük vala kiosztani
atyjokfiainak részét járandóságát” (Nehem. 13,12).
104
Isten igéje bemutatja Fülöp szolgálatát. és kijelentést ad arról, hogy mi
jellemzi az evangélista szolgálatát: „És Filep lemenvén Samária városába,
prédikálja vala nékik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmez
azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a csodajeleket, melyeket
cselekedék. Mert sokakból, sok megszállottból, kikben tisztátalan szellemek
voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és béna, és sánta pedig
meggyógyult” (Csel. 8,5-6). Az evangélistának a Szent Szellem vezetése szerint
kell végezni szolgálatát: „Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván:
Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá.
Járatlan ez. És felkelvén elindult, és elméne. És ímé egy szerecsen, egy etióp
férfiú, Kandakénak, a szerecsenek, az etiópok királyasszonyának hatalmas
komornyikja, udvari főembere, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki
feljött imádkozni Jeruzsálembe, és visszatérőben volt és az ő szekerén, az ő
hintóján ül vala, és olvasá Ézsaiás prófétát. Monda pedig a Szellem Filepnek:
Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez, ehhez a hintóhoz! Filep azért oda
futamodván, hallá, amint az Ézsaiás prófétát olvassa vala. És megkérdezte tőle,
Vajon érted-é, amit olvasol?” (Csel. 8,26-30). Amikor Pál apostol és kísérői
Cezáreába érkeztek: „… és bemenvén a Filep evangélista házába, ki ama hét
közül való vala, őnála maradunk. Ennek pedig vala négy szűz leánya, akik
prófétálnak vala” (Csel. 21,8-9). Előképben mutatja be a Szent Szellem a
szolgálatra való felkenést, és kiküldést. Így állították szolgálatba a lévitákat:
„Akkor vezesd a lévitákat a gyülekezet, a kijelentés sátora elé, és gyűjtsd egybe
Izráel fiainak egész gyülekezetét, egész közösségét. Ezután vezesd a lévitákat az
Úr színe elé, és Izráel fiai tegyék kezeiket a lévitákra. Áron pedig lóbálja meg
vagyis mutassa be, és így ajánlja fel a lévitákat, áldozatul az Úr előtt, Izráel fiai
részéről, hogy szolgáljanak az Úr szolgálatában” (4 Móz. 8,9-11). Így lett
felkenve Józsué: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét, a Nún
fiát, akiben szellem van, és tedd őreá a te kezedet. És állasd őt Eleázár pap elé,
és az egész gyülekezet, az egész közösség elé, és adj néki parancsolatokat az ő
szemeik előtt, és így iktasd be tisztébe. És a te dicsőségedet közöld ővele, hogy
hallgassa őt Izráel fiainak egész gyülekezete, egész közössége. Azután pedig
álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak ítélete felől az Úr előtt, és
kérjen döntést az Úrtól, Jahvétól az Örökkévalótól sorsvetés útján. Az ő szava
szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be, és térjenek haza, ő és
Izráel minden fia ővele, és az egész gyülekezettel, az egész közösséggel együtt.
Úgy cselekedék azért Mózes, amiképpen parancsolta vala az Úr néki; mert maga
mellé vevé Józsuét, és állatá őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet, az egész
közösség elé. És tevé az ő kezét ő reá, és ada néki parancsolatokat, és beiktatta
tisztébe, amiképpen szólott vala az Úr Mózes által” (4 Móz. 27,18-23). „Józsué, a
Nún fia pedig beteljesedék bölcsességnek Szellemével; mert Mózes tette vala
őreá kezeit; és hallgatnak reá Izráel fiai, és úgy cselekednek, amint parancsolta
vala az Úr Mózesnek” (5 Móz. 34,9). És így kapta meg a Szent Szellemet
Timóteus, és egyben kijelentést nyer, hogy az ajándék a Szent Szellem: „Meg ne
vesd, és el ne hanyagold a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott
néked prófétálás által, a presbitérium, a vének kezeinek reád tevésével,
kézrátételével” (1 Tim. 4,14). „Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel
az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által.
Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és
szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,6-7).
Csel. 6,7 És az Isten igéje növekedik, és terjed. És sokasodik,
gyarapodik nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben és a papok
közül is nagy sokan engedelmeskednek, és követik a hitet. [Más
fordítás: Isten üzenete pedig egyre több és több embert ért el; közben
meg növekedett az isten igéjének hatása s a Jézust követő tanítványok
száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. Sőt a papok közül is
sokan elfogadták a hitet].105
Csel. 6,8 István pedig teljes lévén hittel, és hatalommal, és csodatevő
erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.106
105
Isten Igéje bemutatja, hogy milyen feltételek mellett tud erősödni, és hatalmat
venni az Ige. 1. Állandóan Krisztust kell hirdetni. Az apostolok pedig: „…
mindennap a templomban, a szenthelyen és házanként nem szűnnek vala meg
tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust” (Csel. 5,42). 2. Heródes - a gonosz vezető
- halála után: „Az Istennek igéje pedig növekedik és terjed vala” (Csel. 12,24). 3.
Az okkultizmust gyakorlók megtérése: „Sokan pedig azok közül, kik ördögi
mesterségeket gyakoroltak, és varázslást űztek, könyveiket összehordva,
mindeneknek szeme láttára megégetik vala. És mikor kiszámították a könyvek
értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan
megerősödött, és növekedik, és terjed és hatalmat vett” (Csel. 19,19-20). Az Ige
állandó tanulmányozása, és megcselekvése: „El ne távozzék e törvénynek könyve
a te szádtól, ne hagyd abba az olvasását. Hanem tanulmányozd, és gondolkodjál
arról éjjel és nappal, hogy megőrizd, és mindent úgy cselekedjél, amint írva van
abban, s tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva, mert akkor leszel jó
szerencsés és sikerrel jársz a utadon és boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é
meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te
Istened mindenben, amiben jársz, és mindenütt amerre csak jársz” (Józs. 1,8-9).
Mert azt mondja az Úr: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza
nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és
magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem, az én
igém is, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi,
véghezviszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, és eléri célját ott ahová
küldöttem” (Ésa. 55,10-11).
106
Mert István elhitte az Úr szavát, így beteljesedett benne az Úr Jézus ígérete:
„Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik üdvözül, megszabadul, megmenekül,
aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó
– a sátán – hatalma alatt marad, és elvész]. Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre
jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöket, gonosz
szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki; új, ismeretlen, szokatlan,
meglepő nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, távolítanak el, és ha valami
halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak”
(Márk. 16,17-18). A feltámadott Úr kijelentése az ígéret megvalósulásának
feltételéről: „… monda azért nékik - és a mindenkori Övéinek - Békesség néktek!
Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor
ezt mondta, rájuk lehelt, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-
22). Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek erőt,
Csel. 6,9 Megjelentek, és előálltak azonban némelyek az úgynevezett
felszabadítottak zsinagógájából, mely a szabadosokénak,
Cirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Ciliciából, és Ázsiából
valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek, és vitatkoznak vala.
Csel. 6,10 De nem tudtak szembeszállni, és nem állhattak ellene a
bölcsességnek és a Szellemnek, mely által szól, beszél vala.107

minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim,

bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és
a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Csak a hittel lehet előszólítani a
természetfelettiben létező dolgokat a látható világba: „A hit pedig a reménylett
dolgoknak valósága, és a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid. 11,1).
A hit keletkezéséről pedig így tesz megvallást az apostol: „Azért tehát a hit
hallásból van, az Ige hallásából fakad, a hallás pedig Isten Igéje által, a
Krisztus beszéde, igéje, kijelentése által. (Más fordítás: Tehát a hit a meghallott
üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van )” (Róm. 10,17).
107
Az Úr Jézus így bátorítja a mindenkori Övéit: „Mikor, és valahányszor pedig
a zsinagógákba, vagy a gyülekezetekbe visznek benneteket, és a fejedelmek, -
vagy egy ország első embere elé, - és hatalmasságok - vagy más hatóságok, - elé
hurcolnak, ne aggodalmaskodjatok, és nehogy azon tépelődjetek, hogyan és
mivel védekezzetek, vagy hogy mi módon vagy mit szóljatok védelmetekre, és mit
mondjatok; Mert a Szent Szellem azon órában - a maga idejében - megtanít
titeket, mit kell mondanotok” (Luk. 12,11-12). Máté így ír az Úr Jézus szavairól:
„De mikor elárulnak, kiszolgáltatnak, és átadnak titeket, és bíróság elé
állítanak, ne aggodalmaskodjatok, és ne legyen gondotok arra, és nehogy
aggódva tépelődjetek, és ne töprengjetek, ne nyugtalankodjatok, hogy mi módon
vagy mit szóljatok, vagy mit beszéljetek. Mert megadatik abban az órában, amit
mondanotok kell majd, és az, hogy hogyan beszéljetek. Mert nem ti vagytok, akik
szóltok, akik beszéltek, hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól ti bennetek,
és általatok, és rajtatok keresztül” (Mát. 10,19-20). Bátorít a Szent Szellem,
Márkon keresztül is: Mikor pedig elárulnak, és kiszolgáltatnak, és fogva visznek,
hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok, nehogy tépelődjetek előre a
miatt, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok előre, hanem ami adatik néktek
abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent
Szellem” (Márk. 13,11). Ezért mondom, hogy: „Tökéljétek, és határozzátok el
azért a ti szívetekben, a ti bensőtökben, hogy nem gondoskodtok, és nem
töprengtek előre, hogy miként védekezzetek, vagy hogy mit feleljetek
védelmetekre: Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem
szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magukat ellenetekbe
vetik,, akik nektek ellenszegülnek” (Luk. 21,14-15). Már az Ószövetségben is így
bátorította az Úr az Övéit: „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem
vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy
szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr
pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy
süketté, vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj, és én leszek
a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12).
Csel. 6,11 Akkor felbujtottak, felbéreltek valami embereket, akik azt
állították, és mondták: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes
ellen és az Isten ellen. [Más fordítás: Ekkor pénzt adtak néhány
embernek, hogy mondják ezt: „hallottuk Istvánt, amikor Mózest és
Istent szidta, és káromkodott].
Csel. 6,12 És felzendítik, és fellázítják a népet, a véneket és az
írástudókat; és reá rohanván, rárontottak Istvánra, és elfogták, és
magukkal ragadják őt, és vonszolva vivék a nagytanács, a Szanhedrin
elé;
Csel. 6,13 És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember
nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a
törvény ellen:
Csel. 6,14 Mert hallottuk, amint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus
ezt a helyet lerombolja, romba dönti, és megváltoztatja a
ceremóniákat, a szokásokat, melyeket adott nékünk, és ránk hagyott
Mózes.
Csel. 6,15 És mind rátekintettek, és valamennyien meredten bámultak
rá a nagytanácsban, a Szanhedrinben ülők, és mindnyájan olyannak
láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját.108

Jeremiáshoz is így szól az Úr: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú
vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld, és
hirdesd mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok,
hogy megszabadítsalak, és megmentelek téged! Mond az Úr. És kinyújtá az Úr
az ő kezét, és megilleté, megérinti a számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én
igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9). Mert: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: bölcsességnek, értelemnek, szakértelemnek, és ügyességnek
Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek,
megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme.
Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének
Szelleme. Az Úr, Jahve az Örökkévaló tisztelete lesz a gyönyörűsége, és nem
szemeinek látása szerint, nem a látszat után ítél, és nem füleinek hallása szerint
bíráskodik és dönt” (Ésa. 11,2-3). Mikeás próféta is hittel vallja, hogy: „És
megszégyenülnek a látók, a próféták, és elpirulnak a jövendőmondók, és a
hamisan prófétálók, és elfedik szájukat mindnyájan, mert nem lészen felelet
Istentől. Én ellenben megteljesedem az Úr Szellemének erejével, és hatalommal,
és hősiességgel, vitézséggel, és bátorsággal, hogy hirdessem Jákóbnak az ő
vétkét, az ő lázadását, és elszakadását, és Izráelnek az ő bűnét, az ő
céltévesztését” (Mik. 3,7-8). Ezért szükséges, hogy: „Vegyetek Szent Szellemet”
(Ján. 20,21-22).
108
Ahhoz, hogy Istvánt megöljék, a törvény szerint kellett eljárniuk, amely
kimondja: „És aki szidalmazza, és káromolja az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak nevét, halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze azt agyon az
egész gyülekezet, az egész közösség; akár jövevény, akár bennszülött, ha
Csel.7. Az első egyházüldözés;

Csel. 7,1 Monda pedig a főpap: Vajjon így vannak-é hát ezek a
dolgok?
Csel. 7,2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai, testvéreim és atyák,
halljátok, és értsétek meg! A dicsőségnek a fénynek, és ragyogásnak
Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak mikor
Mezopotámiában vala, minekelőtte Háránban lakott,
Csel. 7,3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged, a
te családod, és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok
néked.
Csel. 7,4 Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, letelepedett és
lakozék Háránban, és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta
és áttelepítette Isten őt e földre, amelyen ti most laktok.109

szidalmazza és káromolja) az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak nevét, halállal

lakoljon” (3 Móz. 24,16). De: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján
szabad valakit halálra ítélni. Két vagy három tanú szavára halállal lakoljon a
halálra való, de egy tanú szavára meg ne haljon. A tanúk keze legyen első rajta.
ők emeljenek rá először kezet, hogy megölettessék, és azután mind az egész nép
keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt” (5 Móz. 17,6-7). A hamis tanúk
vallomása után: „… kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig
felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt,
az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Azután térdre
esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor
ezt mondta, elaluvék” (Csel. 7,58-60). Erőteljesen működött Jézabel szelleme, és a
hatalmuk megtartása érdekében azt tették, amit egy előképben bemutatott Isten
Igéje: „Ekkor leveleket írt Akháb nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és
elküldte a leveleket azoknak a véneknek és nemeseknek, akik Nábóttal egy
városban laktak. A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot
a nép élére. És ültessetek vele szembe két hitvány, istentelen embert, akik
tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad, és átkoztad az
Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. A
város polgárai, a vének és a nemesek, akik abban a városban laktak, úgy is
tettek, ahogyan Jézabel megüzente, és megparancsolta nekik, és ahogyan a nekik
küldött levelekben írta. Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. Odajött
a két hitvány ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány, istentelen
emberek így tanúskodtak Nábót ellen a nép előtt: Megszidalmazta, és átkozta
Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból és agyonkövezték. Azután
ezt az üzenetet küldték Jézabelnek: Agyonkövezték Nábótot” (1 Kir. 21,8-13).
109
Ez pedig így történt: „És felvevé Tháré Ábrámot, az ő fiát, és Lótot,
Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának
feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek.
És eljutának Háránig, és ott letelepedének. Vala pedig Tháré kétszáz öt
esztendős, és meghala Tháré Háránban” (1 Móz. 11,31-32). Erről így tesz
Csel. 7,5 És nem adott néki abban örökséget még egy talpalatnyit sem:
és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul, és az ő magvának ő utána,
holott nem vala néki gyermeke.110
bizonyságot Isten igéje: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és
a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok
néked. És nagy nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, naggyá
teszem, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat,
akik téged áldanak, és aki téged átkoz és gyaláz, megátkozom azt: és
megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12,1-3). Józsué is
erről tesz bizonyságot, egyben kijelentést nyer, hogy Ábrahámék nem ismerték
az egy igaz Istent,: „És monda Józsué az egész népnek: Ezt mondja az Úr,
Izráelnek Istene: A folyóvizen túl lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré,
Ábrahámnak atyja és Nákhórnak atyja, és idegen isteneknek szolgáltak vala. De
áthozám a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és végigvezettem
őt az egész Kanaán földén, és megsokasítám az ő magvát; és adám néki Izsákot”
(Józs. 24,2-3). Nehémiás megvallása: „Te vagy Uram Jahve, Örökkévaló az Úr, az
Isten, aki választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak Úr nevű
városából, és nevezéd őt Ábrahámnak. És találád az ő szívét hűnek te előtted és
szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, Emoreusok,
Perizeusok, Jebuzeusok, Girgázeusok földét, hogy adod az ő magvának. És
megteljesítéd beszédeidet, mert igaz vagy te!” (Nehem. 9,7-8). Az apostol
bemutatja, hogy mit jelent a hit: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor
elhívatott, hogy induljon el, és menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala,
és elindult, és kiméne, nem tudván, hová megy” (Zsid. 11,8).
110
Ez pedig így történt. Az Úr szólt Ábrámnak, aki: „És felvevé Ábrám az ő
feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának, az ő testvérének fiát, és minden
szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban tettek
vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a
Kanaán földére. És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh
tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. És megjelenék az Úr
Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt
építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki” (1 Móz. 12,5-7). Amikor elvált Ábrám
Lóttól, megismételte az Úr az ígéretet: „Az Úr pedig monda Ábrámnak,
minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints, és nézz szét arról a
helyről ahol vagy északra, délre, keletre és nyugatra. Mert mind az egész földet,
amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te
magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a
te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, és indulj járd be ez országot
hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát
Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és
oltárt építe ott az Úrnak” (1 Móz. 13,14-18). Majd később Isten újra megerősítette
az ígéretet: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr
Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, az én
színem előtt, és légy tökéletes és légy feddhetetlen, hibátlan, ártatlan. És
megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen
megsokasítlak téged. És arcára esik Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki,
Csel. 7,6 Szólt pedig az Isten akképpen, hogy az ő magva jövevény, és
zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és
nyomorgatják, és gonoszul bánnak vele, bántalmazzák, gyötrik
négyszáz esztendeig. [Más fordítás: Az ő magva úgy fog lakni a
földön, mint idegen ellenséges földön, és rabszolgasorba vetik, és
bántalmazni fogják].
Csel. 7,7 De azt a népet, melynek szolgálnak, mely őket
rabszolgaságban tartja, én megítélem, monda az Isten: és ezek után
kijőnek, kivonulnak, kiszabadulnak, és szolgálnak nékem e helyen.111
Csel. 7,8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé
Izsákot, és körülmetélé őt nyolcadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a
tizenkét pátriárkát, a tizenkét nemzetségfőt.112

mondván: Ami engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek

sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak,
hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek
téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is
származnak tőled. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te
közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök
szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. És adom
tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész
földét, örök birtokul; és Istenük leszek nékik” (1 Móz. 17,1-8). Az apostolon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ki az Ábrahám magva: „Az ígéretek
pedig Ábrahámnak szóltak, és adattak, és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16). És a pogányokból, a nemzetekből megtérteknek is így szól az Úr:
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret
szerint örökösök” (Gal. 3,29). Ezért: „Nincs többé zsidó, sem görög: pogány;
nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek
vagytok, eggyé lettetek a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28). Az apostolon keresztül
az is kijelentést nyer, hogy a hit hősei soha nem nyerték el az ígéretet: „Hit által
engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy induljon el, és menjen ki arra
a helyre, amelyet örökölendő vala, és elindult, és kiméne, nem tudván, hová
megy. Hit által költözött át, és lakott az ígéret földén, mint idegenben,
sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról
látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok, és
jövevények a földön” (Zsid. 11,8-9.13).
111
És ez így lett megírva: „És monda az Úr Ábrámnak: „Tudván tudjad, hogy a
te magod jövevény lesz a földön egy olyan országban, mely nem övé, és
szolgálatra szorítják, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják őket négyszáz
esztendeig” (1 Móz. 15,13). És: „Az Izráel fiainak lakása pedig, amíg
Égyiptomban laknak, négyszáz harminc esztendő vala. És lőn a négyszáz
harminc esztendő végén, lőn pedig ugyanazon napon, hogy az Úrnak minden
serege kijöve Egyiptomnak földéről” (2 Móz. 12,40-41).
Csel. 7,9 A pátriárkák, a nemzetségfők pedig irigykedtek, és
féltékenykedtek Józsefre, és irigységből eladák Józsefet Égyiptomba;
de Isten vele vala.113
112
Ábrahámhoz így szólt az Úr, adva neki a szövetség örökkévaló jelét: „Ez
pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek,
és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok. És
metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti
közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok
minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen
vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való. Körülmetéltetvén
körülmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló
szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken” (1 Móz. 17,10-13).
113
A József története pedig így került megírásra: „Izráel pedig minden fiánál
inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és cifra
tarka ruhát csináltat vala néki. Mikor pedig láták az ő bátyjai, hogy atyjuk
minden testvére közt őt szereti legjobban, meggyűlölik vala, és jó szót sem
bírnak vala hozzá szólani. És egyszer álmot álmodék József és elbeszélé az ő
bátyjainak; és azok annál inkább gyűlölik vala őt. Mert monda nékik:
Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam. Ímé kévéket kötünk
vala a mezőben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig
körűlállanak, és az én kévém előtt meghajolnak, és leborulnak vala. És
mondának néki az ő bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy
uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyűlölik vala őt álmáért és
beszédéért. Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ő bátyjainak, mondván:
ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol
vala én előttem. S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálá őt,
mondván néki: Micsoda álom az, amelyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a
te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?
Irigykednek vala azért reá az ő bátyjai; az ő atyja pedig elméjében tartja vala e
dolgot. Mikor pedig az ő bátyjai elmenének Sikembe, hogy az ő atyjuk juhait
őrizzék; Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikemben legeltetnek-
é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Ő pedig monda: Ímhol vagyok. És
monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s
hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron völgyéből, és méne Sikembe. Előtalálá
pedig őt egy ember, mikor a mezőben bolyong vala, és megkérdé őt az az ember,
mondván: Mit keressz? És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg
nékem, hol legeltetnek? És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy
mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ő bátyjai után, és
megtalálá őket Dóthánban. Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe
ért, összebeszéltek, hogy megölik. Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az
álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy
vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból! Amikor ezt Rúben
meghallotta, meg akarta menteni a kezükből, és ezt mondta: Ne üssük agyon!
Majd ezt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe a kútba itt
a pusztában, de kezet ne emeljetek rá! Így akarta megmenteni a kezükből és
visszajuttatni apjához. Amikor odaért József a testvéreihez, lehúzták róla a
Csel.7,10 És kiragadá, és megszabadítá, őt minden nyomorúságából114
minden megpróbáltatásából, és gyötrődéséből, és ada néki
kedvességet, és bölcsességet a Faraó előtt, Égyiptom királya előtt, ki
őt Égyiptom fölé és az ő egész háza és gazdasága fölé kormányzóul,
fejedelemül tette meg.115

ruháját, a cifra tarka ruhát. Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres
volt, nem volt benne víz. Ezután leültek enni. Föltekintve, látták, hogy éppen egy
izmáeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és
mirhával voltak megrakva, amit Egyiptomba szállítottak. Ekkor azt mondta Júda
a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét?
Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és
vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá. És menének arra Midiánita kereskedő
férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az
Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik
odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök
parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi
urának a házában élt” (1Móz. 37,3-28; 39,1-2).
114
Nyomorúság (thlipszisz): szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés.
115
A József története így folytatódik: „József pedig aláviteték Égyiptomba és
megvevé őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi ember, Pótifár,
a Faraó főembere, a testőrök főhadnagya, a testőrök parancsnoka. És az Úr
Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ő égyiptomi urának házában vala.
Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr
mindent szerencséssé tesz az ő kezében, és mindazt eredményessé teszi az ÚR,
amihez hozzáfog: Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és szolgál vala néki;
és háza felvigyázójává, felügyelőjévé tevé, és mindenét, amije vala, egész
vagyonát, kezére bízá. És lőn az időtől fogva, hogy házának, és amije volt,
mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát
Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, egész vagyonán, amije csak volt a
házban és a mezőn. Mindent azért valamije vala, az egész vagyonát József
kezére bízza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet
megeszik vala...” (1Móz. 39,1-6). Potifár feleségén keresztül megkísértette a sátán,
de ő ellenállt, ezért megvádolta: „És lőn, amint hallja az ő ura az ő feleségének
beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád;
haragra gerjede. Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöcbe, melyben a
király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöcben. De az Úr Józseffel vala, és
kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöctartó, a
börtönparancsnok előtt. És a tömlöctartó mind azokat a foglyokat, kik a
tömlöcben valának, József kezébe adá, Józsefre bízta, úgyhogy ami ott történik
vala, minden ő általa történék, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak.
És semmi gondja nem vala a tömlöctartónak, a börtönparancsnoknak azokra,
amelyek keze alatt valának, ami rá volt bízva, mivelhogy az Úr vala Józseffel,
és valamit cselekszik vala, az Úr szerencséssé, s eredményessé teszi vala” (1
Móz. 39,19-23). A fáraó álmát megfejti József, ezért így szólt a fáraó: „Monda
Csel. 7,11 Következik pedig éhínség Égyiptom és Kanaán egész
földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala élelmet a mi
atyáink.116
azért a Faraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, akiben az
Isten Szelleme van? És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mindezeket
néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember. Te légy az
én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, a te
szavadnak engedelmeskedjen, csak a királyiszék, a trón tesz engem nálad
nagyobbá. Monda továbbá a Fáraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész
Égyiptom földén. És levevé a Fáraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá azt József
kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába, és aranyláncot tőn az ő nyakába.
És meghordoztatá őt az ő második szekerén, a második kocsiján, és kiáltják vala
ő előtte: Térdre! Térdet hajtsatok! Így tevé őt fejedelemmé az egész Égyiptom
földén. És monda a Fáraó Józsefnek: Én vagyok a Fáraó; de te nálad nélkül
senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén. És nevezé a
Fáraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak - a »Világ Megmentője«, az élet
megtartója vagy kenyere; az élők eledele), és adá néki feleségűl Aszenáthot,
Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére. József
pedig harminc esztendős vala, mikor a Fáraó előtt, az égyiptomi király előtt
álla. Kiméne tehát József a Fáraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét” (1
Móz. 41,38-46). És hogy kinek előképe József, arról az Evangélium tesz
bizonyságot: „Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, amikor
elkezdte működését, szolgálatát…” (Luk. 3,23). „És bejárá Jézus az egész
Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának
evangéliumát, a királyság örömhírét, és gyógyítva orvosolt a nép között minden
betegséget, és minden erőtlenséget, és fogyatékosságot, bajt, gyengeséget” (Mát.
4,23). Mert így szólt az Úr: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és
megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem,
igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden
térd, rám esküszik minden nyelv” (Ésa. 45,22-24). És hogy ez mikor történt, arról
így számol be Isten igéje. Amikor éhség lett a földön, - mert nem volt gabona /
Ige / az Úr: „Elküldött előttük egy férfiút, Józsefet, aki rabul adatott vala el; A
lábait béklyóba szorították, ő maga vasban járt vala, őt magát vasra verték,
Mindazideig, amíg szava beteljesedett. Az Úr szava igazolta őt. Elküldött a
király és feloldotta, és szabadon engedte őt, a népeken uralkodó. És szabaddá
tette őt a népek uralkodója. Úrrá tevé őt az ő házán, és uralkodóvá minden
jószágán, egész vagyonán” (Zsolt. 105,17-21).
116
Erről így ír Mózes könyve: „És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint
megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban; de Égyiptom földén
mindenütt vala kenyér. De megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért kiált
vala a nép a Fáraóhoz. - Monda pedig a Fáraó mind az Égyiptombelieknek:
Menjetek Józsefhez, és amit mond néktek, azt műveljétek. És az éhség mind az
egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja
vala az Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén.
És mind az egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert
nagy vala az éhség az egész földön” (1 Móz. 41,54-57).
Csel. 7,12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van
gabona, elküldé először a mi atyáinkat.117
Csel. 7,13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, mert
megismertette, felfedte magát testvéreinek. Ezzel a fáraó előtt
nyilvánvalóvá, ismeretessé lett, József származása, eredete.
Csel. 7,14 És József elküldvén, magához hívatá az ő atyját, Jákóbot, és
egész hetvenöt főből álló nemzetségét, egész családját, és
rokonságát.118
Csel. 7,15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala ő és a mi
atyáink.119
117
Ez pedig így került megírásra: „És látá Jákób, hogy van gabona
Égyiptomban és monda Jákób az ő fiainak: Mit néztek egymásra? És monda:
Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan
nékünk gabonát, hogy éljünk, és életben maradjunk, hogy ne haljunk meg.
Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni” (1 Móz. 42,1-3).
118
Ez pedig így történt: „És nem tartóztathatá magát, már nem tudott uralkodni
magán tovább József mindazok előtt, kik körülötte állának és felkiálta:
Vezessetek ki minden embert mellőlem. És nem marada senki nála, mikor
megismerteté magát József az ő atyjafiaival. És hangos sírásra fakada, úgy hogy
meghallák az Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is. És monda József
az ő atyjafiainak: Én vagyok József, él-e még az én atyám? És nem felelhetének
néki az ő atyjafiai, mert megrettentek, megrémültek vala tőle. Monda azért
József az ő atyjafiainak: Jöjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor
monda: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba. És
most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok, és ne keseregjetek azon, hogy
engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért, hogy életben maradjatok
küldött el engem Isten ti előttetek. Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e
földön, de még öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz.
Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy műveljem a ti megmaradásotokat,
hogy maradékotok legyen e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy
szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a
Fáraó atyjává, első emberévé tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész
földének fejedelmévé, uralkodójává tett. Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és
mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak
urává tett, jöjj le én hozzám, ne tétovázz, és ne késsél. És Gósen földén lakozol,
és én hozzám közel leszel, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid,
barmaid, és mindened, amid van. És eltartalak ott téged, és nem fogsz
nélkülözni, mert még ötesztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házad
népe, és semmi, amid van. És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának,
Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól, hogy én magam beszélek hozzátok.
Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsőségemet Égyiptomban, és mindazt,
amit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat” (1 Móz. 45,1-13).
119
Ezt így írja le Mózes: „Elindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és
méne Beérsebába; és áldozék áldozatokat az ő atyja Izsák Istenének. És szóla
Isten Izráelnek éjjeli látomásban, és monda: Jákób, Jákób. Ő pedig monda:
Csel. 7,16 És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet
Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem atyjának
fiaitól.120
Csel. 7,17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten
kijelentett, és esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedett,
elszaporodott a nép és megsokasodék Égyiptomban,
Csel. 7,18 Mindaddig, mígnem más király támada, amíg csak másik
király nem lépett fel Egyiptomban, ki nem ismeri vala Józsefet, ki
nem tudott Józsefről.
Csel. 7,19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi
atyáinkat, és gonoszul bánt velük, hogy magzataikat pusztulásnak
kitétesse, hogy életben ne maradjanak. [Más fordítás: Ez ravaszul
elbánt nemzetünkkel, és azt a gonoszságot eszelte ki atyáink ellen,
hogy kitétette újszülöttjeiket, ily módon pusztítva el őket.121

Ímhol vagyok. És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj

lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. Én lemegyek veled
Égyiptomba, és én bizonnyal fel is hozlak; és József fogja bé a te szemeidet.
Felkerekedék, és elindult azért Jákób Beérsebából, és elvivék Izráel fiai Jákóbot
az ő atyjokat, és gyermekeiket és feleségeiket a szekereken, melyeket a Faraó
küldött vala érette. És elvivék nyájaikat és szerzeményeiket, melyeket Kanaán
földén szereztek vala, és jutának Égyiptomba Jákób és minden vele levő magva.
Az ő fiait és fiainak fiait, az ő leányait, és fiainak leányait és minden vele levő
magvát elvivé magával Égyiptomba” (1 Móz. 46,1-7). Dávid is megemlékezik
erről: „És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám földén tartózkodott, és
lakozott” (Zsolt. 105,23). Mikor érezte, hogy meghal, így rendelkezett: „És
parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem
az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van. Abba a
barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van,
melyet megvett Ábrahám a mezővel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való
örökségül. Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették
Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is. Szerzemény e mező
és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól megvett tulajdon. És elvégezé
Jákób amit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az ő
népéhez takaríttaték” (1 Móz. 49,29-33).
120
Ez pedig így lett megírva: „Elvivék őt az ő fiai Kanaán földére és eltemeték
őt a Makpelah mezőnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel együtt
temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében” (1 Móz.
50,13).
121
Ez így lett megírva: „Izráel fiai pedig termékenyek, és szaporák valának.
szaporodnak és gyarapodnak, és sokasodnak és igen-igen elhatalmaznak,
nagyon megerősödtek úgy, hogy megtelik velük az ország. Azonközben új király
támada Égyiptomban, új király került Egyiptom élére, aki Józsefet nem ismerte
vala. És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb,
nagyobb és erősebb nálunknál. Nosza, bánjunk okosan és bölcsen vele, hogy el
Csel. 7,20 Akkor a kijelölt, az elrendelt időben születék Mózes, és
szép, kellemes külsejű, tetszetős vala az Isten előtt, akit Isten finom
vonásokkal alkotott, és aki kedves volt az Istennek. Ez három hónapig
atyja házában tartaték, három hónapig nevelték az atyja házában.122
Csel. 7,21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, magához
vette, és örökbe fogadta, és felnevelé őt a saját fia gyanánt.123

ne sokasodjék, és hogy még többen ne legyenek, és az ne legyen, hogy ha háború

támad, ő is ellenségünkhöz adja magát, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, és
ellenünk harcoljon, és az országból kimenjen, kivonuljon. Rendelének azért
föléjük robotmestereket, munkafelügyelőket, hogy nehéz munkákkal
sanyargassák őket. És építe a Fáraónak gabonatartó városokat,
raktárvárosokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább sanyargatják, és
minél kegyetlenebbül elnyomják vala őt, és minél durvábban bánnak velük,
annál inkább sokasodnak, annál inkább szaporodnak, és annál inkább
terjeszkednek vala, s félnek és rettegnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül
dolgozatták az egyiptomiak az Izráel fiait. És kemény és nehéz munkával
keserítik életüket. sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával,
minden munkájukkal, melyekkel kegyetlenül dolgoztatnak vala velük. És szóla,
és parancsot adott Égyiptom királya a héber bábáknak, akik közül egyiknek
Sifra, a másiknak Puá vala neve. És monda: Mikoron héber asszonyok körül
bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány
az, hadd éljen. De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint
Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a
gyermekeket. Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik:
Miért műveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák pedig
mondának a Fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az
Égyiptombeliek: mert azok életerősek; minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már
meg is szülnek. Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodik
szaporodott és igen elhatalmazék és igen megerősödött. És lőn, hogy mivel a
bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat. Parancsola azért a Fáraó minden
ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt
pedig hagyjátok mind életben” (2 Móz. 1,7-22). Dávid próféciája: „És beméne
Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám földén zsellérkedék. (Más fordítás: Így
került Izráel Egyiptomba, Jákób Hám országában tartózkodott). És igen
megszaporítá az ő népét, és erősebbé tevé elnyomóinál. Elváltoztatá azoknak
szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, és álnokul cselekedjenek az ő szolgáival”
(Zsolt. 105,23-25).
122
És ez azért sikerült nékik, mert: „Hit által rejtegették Mózest az ő szülei
születése után három hónapig, mivel látták, hogy szép, és kellemes a gyermek, és
nem féltek a király parancsától” (Zsid. 11,23).
123
Ez így került megírásra: „És elméne egy Lévi nemzetségéből való férfiú és
Lévi-leányt vőn feleségűl. És fogada méhében az asszony és fiat szűle; és látá,
hogy szép az és rejtegeté három hónapig. De mikor tovább nem rejtegetheté,
szerze annak egy gyékénykosarat, és bekené azt gyantával és szurokkal s
belétevé a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén a sás közé. Az ő nénje pedig
Csel. 7,22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden
bölcseségére, mindenféle tudományára; és hatalmas, kiváló, erőteljes
vala beszédben és cselekedetben, mind szavaiban, mind tetteiben.
Csel. 7,23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott124
szellemében felmerült, és vágy támadt benne, hogy meglátogassa
atyjafiait, testvéreit, az Izráel fiait.
Csel. 7,24 És mikor észrevette, és meglátta, hogy egyik bántalommal
illettetik, védelmére kelt, és megoltalmazá, és az égyiptomi embert
leütötte, és megölvén, bosszút álla azért, aki bosszúsággal illettetett,
azért, akit bántalmaztak.125
Csel. 7,25 És azt gondolá, és azt hitte, hogy az ő atyjafiai megértik,
hogy testvérei belátják, hogy az Isten az ő keze által ad nékik
szabadulást, menekülést, üdvösséget; de azok nem értették meg, nem
látták be, és nem fogták fel.
Csel. 7,26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor
összevesztek, és verekedtek. És inté őket békességre, és össze akarta
őket békíteni, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek
egymást bosszúsággal. [Más fordítás: A következő napon azt látta,
hogy övéi egymással veszekednek, megpróbálta kiengesztelni őket,
hogy megbéküljenek: férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok
egymást]?
Csel. 7,27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasította, eltaszította,
és ellökte őt magától, mondván: Kicsoda tett, vagy ki rendelt téged

megáll vala távolról, hogy megtudja: mi történik vele? És aláméne a Faraó

leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, szolgálóleányai pedig járkálnak vala a
víz partján. És meglátá a kosarat a sás között s elküldé az ő szolgálóleányát és
kihozatá azt. És kinyitá és látá a gyermeket; és ímé egy síró fiú. És megszánva
könyörül rajta és monda: A héberek gyermekei közül való ez. Az ő nénje pedig
monda a Fáraó leányának: Elmenjek-é s hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber
asszonyok közűl, hogy szoptassa néked a gyermeket? És a Fáraó leánya monda
néki: Eredj el. Elméne azért a leányzó, és elhívá a gyermek anyját. És monda
néki a Fáraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én
megadom a te jutalmadat. És vevé az asszony a gyermeket és szoptatá azt. És
felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó leányához, ő fiává fogadta és fia
gyanánt lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam
ki őt” (2 Móz. 2,1-10).
124
Eszébe jutott (anabainó kardia): szellemében felmerült, és vágy támadt
benne.
125
Ez pedig így történt az Írás szerint: „Lőn pedig azokban a napokban, mikor
Mózes felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájukat,
hogy hogyan robotolnak, s látá, hogy egy Égyiptombeli férfi üt vala egy héber
férfit az ő atyjafiai közül. Mikor ide-oda tekinte és látá hogy senki sincs,
agyonüté az Égyiptombelit és elrejté azt a homokba” (2 Móz. 2,11-12).
fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk. [Más fordításban: Ki állított
elöljáróvá, vezérré, följebbvalóvá, vezetővé és igazságtevő bíróvá
mirajtunk]?
Csel. 7,28 Csak nem akarsz engem is elveszíteni, és megölni,
miképpen megölted és elpusztítottad tegnap az égyiptomit?
Csel. 7,29 E beszédre aztán Mózes elfuta, megszökött, és elmenekült.
És lőn jövevény a Midián földén, ahol két fia születék, két fiút
nemzett.126
Csel. 7,30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai
hegy pusztájában,127 magányos, elhagyatott sivatagjában az Úrnak
angyala, hírnöke, követe csipkebokornak tüzes lángjában.
Csel. 7,31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látomáson, a
jelenségen. Mikor pedig oda méne, amint közelebb lépett, hogy
megszemlélje, és alaposabban szemügyre vegye, az Úr hangja szólalt
meg, és lőn az Úrnak szava őhozzá:
Csel. 7,32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és
Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén,128
remegni kezdett, és nem meré megnézni, nem volt bátorsága odanézni.
Csel. 7,33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert
a hely, amelyen állasz, szent föld.
Csel. 7,34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát,129 rossz
bánásmódját, és sanyarú sorsát mely Égyiptomban van. és az ő
fohászkodásukat130 sóhajtozásukat, és panaszos nyögésüket
meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam,
hogy kiragadjam. Most azért jöjj, elküldelek téged Égyiptomba.131

126
És így történt a dolog: „Másnap is kiméne és ímé két héber férfi veszekedik
vala. És monda annak, aki a hibás vala: Miért vered a te atyádfiát, a
felebarátodat? Az pedig monda: Kicsoda tett téged fő emberré és bíróvá mi
rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az égyiptomit? Mózes
pedig megfélemlék, megijedt és monda: Bizony kitudódott a dolog. A Fáraó is
meghallá azt a dolgot és Mózest halálra keresteti vala: de elfuta, elmenekült
Mózes a Faraó elől és lakozék Midián földén…” (2 Móz. 2,13-15). Midián papnál
maradt: „És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál, és ez feleségül adá
Mózesnek az ő leányát, Cipporát. És fiat szüle ez és nevezé nevét Gersomnak,
mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön” (2 Móz. 2,21-22).
127
Puszta (erémosz): magányos, elhagyatott sivatag.
128
Megrémülvén (entromosz): remegő, reszkető, borzongó lett, remegni kezdett.
129
Nyomorúság [(kakószisz): gonosz bántalmazás, rossz bánásmódj, és sanyarú
sors.
130
Fohászkodás (sztenagmosz): sóhajtozás, panaszos nyögés.
131
Ez pedig így került megírásra: „Mózes pedig legelteti, és őrzi vala az ő
ipának, az ő apósának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a
pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez. És megjelenék néki az Úr
angyala, hírvivő küldötte tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá,
hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik, mégsem
ég el. S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el
a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a
csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És
monda: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen
állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak
Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját,
mert fél vala az Istenre tekinteni. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én
népemnek nyomorúságát, amely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő
sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Mivel hát ímé
feljutott hozzám az Izráel fiainak segélykiáltása és láttam is a nyomorgatást,
hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak, amellyel nyomorgatják őket az
Égyiptombeliek. Le is szállok, hogy megszabadítsam, és kimentsem őt az
Égyiptombeliek kezéből, Egyiptom hatalmából, és felvigyem őt arról a földről, jó
és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok,
Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok, és Jebuzeusok lakóhelyére. Most azért
eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és vezesd ki az én népemet, az Izráel fiait
Égyiptomból. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr,
a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene
küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem,
és így szólítsatok meg engem nemzetségről nemzetségre. Menj el és gyűjtsd
egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok Istene,
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván:
Megemlékeztem rólatok és számon tartom mindazt, amit elkövettek rajtatok
Égyiptomban. És mondám: Kiviszlek titeket az egyiptomi nyomorúságból a
Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok
földére, tejjel és mézzel folyó földre” (2Móz. 3.1-10.15-17). Dávid is énekel róla:
„Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront, akit választott vala. Elvégezék azok
között az ő jeleit, és a csodákat a Khám földén” (Zsolt. 105,26-27). Ézsaiás pedig
így emlékezik meg erről: „Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr
dicséreteiről mind a szerint, amit az Úr velünk cselekedett. Az Úr hűségét
magasztalom, tetteit dicsérem. Az Izráel házához való sok jóságáról,
jótéteményéről emlékezem, amelyet velük cselekedett irgalma és kegyelmének
sokasága szerint. És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, akik nem hazudnak,
nem csapnak be, nem vezetnek félre álnokul, hitszegő módon; és lőn nékik
megtartójuk. Minden szenvedésüket, nyomorúságukat, gyötrelmüket Ő is
szenvedte, és orcájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és
kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden
napjaiban. (Más fordítás: Megszabadította minden nyomorúságukból. Nem
követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és
könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől
fogva)” (Ésa. 63,7-9).
Csel. 7,35 Ezt a Mózest, akit megtagadának,132 és elutasítottak,
visszautasítottak, mondván: Ki tett téged fejedelemmé,133 vezetővé,
elöljáróvá, följebbvalóvá és döntőbíróvá? Ezt az Isten fejedelmül,
vezetőül, elöljáróul, vezérül, és szabadítóul,134 kiváltóul, megváltóul
küldé angyal keze által, aki megjelent néki a csipkebokorban. [Más
fordítás: Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is, megváltónak, és
szabadítónak is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a
csipkebokorban megjelent].
Csel. 7,36 Ez hozta, ő vezette ki őket, csodákat és jeleket tévén
Egyiptomnak földében és a Veres tengeren és a pusztában negyven
esztendeig.
Csel. 7,37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát
támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem:
azt hallgassátok.135

132
Megtagad (arneomai): elutasítot, visszautasít.
133
Fejedelem (arkhón): vezető, elöljáró, följebbvaló.
134
Szabadító (lütrótész): kiváltó, megváltó.
135
„Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát, Isten nevében szóló, isteni
akaratot közvetítő személyt támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai, a ti
testvéreitek közül olyat, mint én; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd
néktek. [Más fordítás: Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden
szavának]. Lészen pedig, hogy mindenki, aki nem hallgatánd arra a prófétára, ki
fog irtatni a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a
következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek” (Csel. 3,22).
Mózes így hirdeti Krisztus eljövetelét: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te
Istened te közüled, a te atyádfiai, a te testvéreid közül, olyat, mint én: Őt
hallgassátok!” (5 Móz. 18,15). Mert azt mondta az Úr: Prófétát támasztok nékik az
ő atyjokfiai, testvérei közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába,
és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az
én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon, és felelősségre
vonom!” (5 Móz. 18,18-19). És aki találkozik az Úrral, az azonnal hirdeti a prófécia
beteljesedését: „Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki. Aki felől írt Mózes
a törvényben, és a próféták - az egész Ószövetség, - megtaláltuk a názáreti Jézust,
Józsefnek fiát” (Ján. 1,46). Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, Isten
beteljesítette ígéretét: „Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az
atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor
feltámasztotta Jézust” (Csel. 13,32). Figyelmeztetés a minden korban élő
hívőknek: „Annakokáért annál is inkább, és annál komolyabban szükséges
nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk, és nehogy
magával ragadjon valamilyen irányzat. (Más fordítás: Ezért a hallott igére még
jobban kell figyelni, és azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne
tévesszük). Mert ha az angyaloktól, a hírnökök, követek által hirdetett beszéd, ige
erős volt, és megállt, szilárdnak bizonyult, és stabil, rendíthetetlen, megmaradó,
biztonságos, megbízható volt. És minden bűn, félrelépés, minden áthágás és
Csel. 7,38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben, a kihívottak
közösségében a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a
mi ősatyáinkkal: ki élő igéket, élő kijelentéseket,136 éltető
kinyilatkoztatást vőn, hogy nékünk adja, hogy nékünk ajándékozza.
[Más fordítás: Ő volt, aki a pusztai közösségből, a kihívottak
közösségéből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá.
ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk].
Csel. 7,39 Akinek nem akartak,137 de nem is tudtak, mert nem voltak
képesek engedelmeskedni a mi ősatyáink, hanem eltaszíták,
visszautasították, és elutasították maguktól, és szívükben, a
bensőjükben Égyiptom felé fordulának, szívük mélyén visszavágytak
Egyiptomba,
Csel. 7,40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik
előttünk járjanak, és vezessenek: mert ez a Mózes, ki minket
Égyiptom földéből kivezetett, és kihozott, nem tudjuk, mi történt
ővele.
Csel. 7,41 És borjúképet, borjúszobrot készítettek azokban a
napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és áldozati szertartást
mutattak be a szobornak. és gyönyörködének és örvendeztek az ő
kezeik csinálmányaiban, és kedvüket lelték kezeik alkotásában.138

engedetlenség, minden szándékos figyelmetlenség, és félrehallás elvette, és

megkapta igazságos büntetését, elnyerte igazságos, jogos, méltányos bérét,
viszonzását, és megfizetését. Mi módon, vagy hogyan menekedünk meg mi,
hogyha nem törődünk, ha könnyelműen semmibe veszünk ily nagy, fontos / és
jelentős üdvösséget, szabadulást, megmentést? Amelyet, miután kezdetben
hirdetett az Úr, és amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette,
azok akik hallották, és megértették, biztosítottak és megerősítettek számunkra”
(Zsid. 2,1-3).
136
Élő kijelentések (dzaó logion): éltető kinyilatkoztatás.
137
Nem akartak (theló etheló): nem tudtak, nem voltak képesek.
138
Ez pedig így történt: „Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről
leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk
isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk, mint lőn dolga ama férfiúnak,
Mózesnek, aki minket Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron:
Szedjétek le az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein
vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az
aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezükből, és alakítá azt
vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel,
akik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt,
és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak ünnepe lesz! Felkelvén azért
másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle
a nép enni és inni; azután felkelének játszani, és mulatozni kezdtek” (2 Móz. 32,1-
6). Dávid is erről prófétál: „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak, és
Csel. 7,42 Az Isten pedig elfordula, és hagyta, hogy szolgáljanak az ég
seregének, és hogy imádják az ég csillagseregét; amint meg van írva a
próféták könyvében: Vajon áldozati barmokat és véres- és
égőáldozatot hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában,
Izráelnek háza?
Csel. 7,43 Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek,
Remfánnak csillagát, a képeket, az öntött bálványokat, a szobrokat,
melyeket azért csináltatok, hogy azokat imádjátok: hagyom, hogy
elhurcoljanak azért titeket Babilónon túl.139

leborultak az öntött bálvány, a bálványszobor előtt. Felcserélték az ő

dicsőségüket, az ő dicsőséges Istenüket: ökörnek képével, amely füvet eszik.
Elfeledkezének Istenről, szabadítójukról, aki nagy dolgokat művelt
Egyiptomban, Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a Vörös-
tenger mellett” (Zsolt. 106,19-22).
139
A prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Járultatok-é hozzám véres
áldozatokkal, s ételáldozatokkal a pusztában negyven éven át, oh Izráel háza?!
Majd viszitek hát Szikkútot, a ti királyotokat és Kijjunt, a ti képeiteket, a ti
isteneitek csillagát, amelyet ti csináltatok magatoknak. És Damaskuson túlra
száműzlek titeket, azt mondja az Úr, akinek neve Seregeknek Istene” (Ámós. 5,25-
27). Mert: „Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Ördögi
szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak,
akik csak most támadtak, kik nemrég jöttek, akiket nem rettegtek, és még nem
féltek a ti atyáitok. Látta ezt az Úr és megutálta bosszúságában az ő fiait és
leányait” (5 Móz. 32,16-17.19). Ennek eredménye lett, hogy: „Jeruzsálem házai és
Júda királyainak házai olyan tisztátalanokká, és undokokká lesznek, mint a Tófet
helye. Mindazok a házak, amelyeknek tetején az ég egész seregének tömjéneztek,
és áldoztak és italáldozatot vittek és mutattak be az idegen isteneknek” (Jer.
19,13). Dávid is erről prófétál: „Ne legyen te nálad idegen isten, és az idegen
isten előtt meg ne hajolj, és ne imádd! Én, az Úr vagyok a te Istened, aki
kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. De
nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. Ott
hagytam azért őt szívüknek keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa
szerint” (Zsolt. 81,10-13). És mindez azért történt: „Mert bár az Istent
megismerték, és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak, mindazáltal
nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő
okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és belevesztek gondolataikba, üressé
váltak, holtpontra jutottak elgondolásaikkal. Bolonddá, és bálványimádókká
váltak, és az ő balgatag, érteni nem akaró, és oktalan szívük, az ő bensőjük
megsötétedett, és egészen sötétségbe borult, és megvakult. És az örökkévaló,
halhatatlan Istennek dicsőségét, fölségét felcserélték, és behelyettesítették, és
meghamisították a mulandó, pusztulásra ítélt, és halandó embereknek, és
madaraknak, és négylábú és csúszó-mászó állatoknak képmásával, kifaragott
ábrázatával, képével. Isten igazságát, a valóságot, Isten Igéjét hamissággal,
hazugsággal, valótlansággal, kitalálással cserélték fel, és változtatták át, s
inkább a teremtmények, és a teremtett dolgok előtt hódoltak, azokat tisztelték,
Csel. 7,44 A bizonyságnak, a szövetségnek, Isten jelenlétének sátora a
mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta, és elrendelte az, aki
mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára, és formára csinálja,
melyet látott vala.
Csel. 7,45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor
meghódították, és birodalmukba vették a pogányok / nemzetek földjét;
kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, és birtokukban volt e
sátor egészen Dávid napjaiig.140
Csel. 7,46 Ki kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy
hajlékot, lakóhelyet találhasson a Jákób Istenének.

imádták és szolgálták, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké, az

örökkévalóságon át áldott, és imádni való. Ámen” (Róm. 1,21.23.25). És a
továbbiakban kifejti az apostol, hogy: „Ezek pedig intő példáink, és előképként
lettek számunkra, hogy mi ne kívánjunk gonosz, rossz, értéktelen, káros,
ártalmas dolgokat, amiképpen azok kívántak. Hogy mi ne legyünk káros
kívánságok rabjai. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek,
amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani, zenélni;
táncolni, szórakozni, enyelegni, tréfálkozni” (1 Kor. 10,6 -7). Hiszen a bálványok
imádása a gonosz szellemek imádását jelenti, és ők azok a „generációs átkok”,
betegségek, nyomúságok stb…, amelyek apáról fiúra szállnak. Hiszen: „…
tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon…” (1 Kor. 8,4) Hanem a bálvány mögött
gonosz szellemek vannak, ahogy erről János apostol ír: „A többi emberek
pedig…nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz
szellemeket, és az arany és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem
láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak” (Jel. 9,20).
140
Az Úr így rendelkezett: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő
közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a
hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját. Vigyázz, hogy arra a
formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,8-9.40). És mert
rendkívül fontos a kijelentés, újra –és újra megismétli az Úr: „A hajlékot pedig
azon a módon, és pontosan úgy állítsd fel, amint néked a hegyen mutattatott” (2
Móz. 26,30). Izráel fiai pedig: „Így végezték el a gyülekezet sátora hajlékának, a
kijelentés sátrának egész munkáját; és az Izráel fiai egészen úgy csinálák, amint
az Úr parancsolta vala Mózesnek, úgy csinálták. Amint parancsolta vala az Úr
Mózesnek, egészen úgy csinálának az Izráel fiai minden munkát. És megtekinte
Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr
parancsolta vala, és megáldá őket Mózes” (2 Móz. 39,32.42-43). De ők azok: „Akik
a mennyei dolgok ábrázolatának, képmásának, előképének, és árnyékának
szolgálnak, amint Isten mondotta, kinyilatkoztatta, kijelentette Mózesnek, mikor
be akarta végezni, mikor befejezni készült a sátort. Meglásd, és vigyázz
úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen
mutattatott néked” (Zsid. 8,5). „Melyek csak árnyékai a következendő, a jövendő
dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol.
2,17).
Csel. 7,47 De nem ő, hanem Salamon építe pedig néki házat,
lakóhelyet.141
Csel. 7,48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban,
nem emberkéz alkotásaiban lakik, mint a próféta mondja:
Csel. 7,49 A menny nékem ülőszékem, az én királyi trónusom, a föld
pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem?
Azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
Csel. 7,50 Nem az én kezem csinálta, alkotta−é mindezeket?142

141
Mielőtt Dávid az Úrhoz költözött: „Hivatá Dávid az ő fiát, Salamont, és
meghagyá néki, hogy az Úrnak, Izráel Istenének házat csináltasson. És monda
Dávid Salamonnak: Édes fiam, én elgondoltam vala szívemben, hogy az Úrnak,
az én Istenem nevének házat építsek; De az Úr igéje ekképpen szóla nékem,
mondván: Sok vért ontottál, és sokat hadakoztál, nagy háborúkat viseltél. Ne
építs az én nevemnek házat, mert sok vért ontottál ki a földre én előttem. Ímé
fiad lészen néked, akinek csendessége lészen. Ő a nyugalom embere lesz, mert
nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitől. Azért neveztetik
Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izráelnek az ő idejében. Ő
épít majd az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és
megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké” (1 Krón. 22,6-
10). Amikor Salamon trónra került: „Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát
Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott.
Azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérűjén. Elkezdé
pedig az építést a második hónap második napján, királyságának negyedik
esztendejében” (2 Krón. 3,1-2). És fel is épült a templom: „És megépítteték az
Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a
négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának
negyedik esztendejében, a Zif hónapban, mely a második hónap” (1 Kir. 6,1).
142
Pál apostol Athénban így hirdeti az Urat: „Az Isten, aki teremtette a világot
és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek Ura, kézzel csinált
templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, és nem
szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ad
mindeneknek életet, leheletet és mindent” (Csel. 17,24-25). Salamon is ezt vallja
meg: „Vajon gondolható-e, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az
egeknek egei be nem fogadhatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én
építettem” (1 Kir. 8,27). Ézsaiáson keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Az
egek nékem ülőszékem, az én trónusom, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház
az, amelyet nékem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye? Hiszen
mindezeket kezem csinálta, kezem alkotta, így álltak elő, így keletkeztek
mindezek. Így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtört szívű,
és aki beszédemet rettegi, aki igéimet tiszteli” (Ésa. 66,1-2). Az Úr Jézus
megerősíti a kijelentést: „Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel, sőt
egyáltalán ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke, trónja. Se
a földre, mert az az Ő lábainak zsámolya. Se Jeruzsálemre, mert a nagy
Királynak városa” (Mát. 5,34-35). „És aki az égre esküszik, esküszik, az Isten
Csel. 7,51 Keménynyakú, csökönyös és körülmetéletlen szívű és fülű
emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene igyekeztek,143 és
ugyanúgy ellenálltok, ellene szegültök, mint atyáitok, ti azonképpen.
Csel. 7,52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És
megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek
ti most árulóivá és kiszolgáltatóivá, és gyilkosaivá lettetek;
Csel. 7,53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, angyalok
közvetítésével kaptátok, és nem tartottátok, nem őriztétek meg.144
Csel. 7,54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek,145
haragra gerjedtek bensőjükben; bensőjüket elöntötte a méreg, és
dühükben fogaikat csikorgatják vala ő ellene.
Csel. 7,55 Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe
függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az
Istennek jobbja felől,
Csel. 7,56 És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek
Fiát az Isten jobbja felől állani.146
Csel. 7,57 Felkiáltván pedig nagy fennszóval, füleiket bédugák, és
felindulásukban egyszerre, és egyakarattal reá rohanának.

királyiszékére, trónjára és arra, ki azon ül. magára Istenre, aki a trónon ül”
(Mát. 23,22).
143
Ellene igyekeztek (antipiptó): ellenálltok; ellene szegültök; szembe
szegültök.
144
Hogy ki volt Isten angyala, küldötte, arról így tesz bizonyságot Isten igéje:
„Elméne azért Mózes, és elbeszéli a népnek az Úr minden beszédét, minden
igéjét és minden rendelését. Az egész nép pedig egyező szóval, egyhangúlag
felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt,
megcselekesszük” (2 Móz. 24,3). Az Úr Jézus megerősíti az angyalokról szóló
kijelentést: „Nem Mózes adta-e néktek a törvényt? És senki sem tartja meg,
senki sem teljesíti közületek a törvényt. Miért akartok engem megölni? Miért
kerestek engem halálra, miért törtök az életemre?” (Ján. 7,19). Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer a törvény adásának oka: „Micsoda tehát a
törvény? A bűnök okáért adatott, a törvényszegések, a törvény áthágásai miatt
toldották meg vele az ígéretet, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret;
rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében” (Gal. 3,19).
145
Szívükben dühösködnek (diaprió): haragra gerjedtek bensőjükben;
bensőjüket elöntötte a méreg.
146
Az Úr Jézus így jelentett ki magát a főpapnak: „… Én vagyok. És meglátjátok
majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, amint az erő jobbján ül, és
eljőni az ég felhőiben” (Márk. 14,62). Mert Ő az: „Aki céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva,
üle a Felségnek jobbjára, és most a hatalom és méltóság helyén ül a
mennyekben, fenségben” (Zsid. 1,3).
Csel. 7,58 És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a
tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus - ki később Pál -
nevezetű ifjú lábaihoz rakták le.147
Csel. 7,59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik, és ezt mondja
vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én szellememet!
Csel. 7,60 Térdre esvén pedig, nagy fennszóval felkiálta: Uram, ne
tulajdonítsd, ne ródd fel nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.148

147
Ahhoz, hogy Istvánt megöljék, a törvény szerint kellett eljárniuk, amely
kimondja: „Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a
kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza
menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem
atyáid. Ama népek istenei közül, akik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol
tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: Ne engedj néki, és ne hallgass reá,
ne nézz reá szánalommal, ne kíméld, és ne rejtegesd őt; Hanem megölvén
megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az
egész népnek keze. Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon
igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged
Egyiptomnak földéből, a szolgaságnak házából; És hallja meg az egész Izráel,
és féljenek, és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted” (5 Móz.
13,6-11). És mert nem ismerték az egy igaz Istent ezért még: „Saulus - aki később
Pál - pedig szintén egyetértett, sőt javallta az ő megöletését” (Csel. 8,1). „És aki
szidalmazza és káromolja az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak nevét, halállal
lakoljon. Irgalom nélkül kövezze azt agyon az egész gyülekezet, az egész
közösség. Akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza és káromolja az
Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak nevét, halállal lakoljon” (3 Móz. 24,16). De:
„Csak két vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való, de csak két
vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni. Egy tanú
szavára meg ne haljon, mert egy tanú vallomása alapján nem szabad. A tanúk
keze legyen első rajta, ők emeljenek rá először kezet, hogy megölettessék, és
azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt” (5 Móz.
17,6-7) Mindent úgy csináltak, ahogy az egy előképben megíratott: „Ekkor pénzt
adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „hallottuk Istvánt, amikor Mózest és
Istent szidta, és káromkodott. És fellázították, és felizgatták a népet, a véneket és
az írástudókat; és reá rohanván, rátámadtak Istvánra, és elfogták őt, és
magukkal ragadva, vonszolva vivék a nagytanács, a Szanhedrin elé. És
állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló
beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen: Mert hallottuk, amint azt
mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, lerombolja, romba dönti,
és megváltoztatja a ceremóniákat, a szokásokat, melyeket adott nékünk Mózes,
amelyeket Mózes hagyott ránk” (Csel. 6,11-14).
148
Az Úr Jézus így figyelmezteti az övéit: „Áldjátok, vagyis ajánljátok Isten
kegyelmébe azokat, akik titeket átkoznak, akik rosszat mondanak rólatok, és
imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak, akik bántalmaznak,
rágalmaznak, gyaláznak, nyomorgatnak, hamisan vádolnak” (Luk. 6,28). „Erre Ő
maga ad gyakorlati útmutatást, amely által az is kijelentést nyer, hogy mit is
Csel. 8. A hivők üldöztetnek

Csel. 8,1 Saulus, - aki később Pál lett - pedig szintén helyeselte, és
jónak látta az ő megöletését, egyetértett István kivégzésével.149 És
támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet, az
eklézsia, a kihívottak közössége ellen, és mindnyájan szétszóródtak
Júdeának és Samáriának vidékeire, az apostolokat kivéve.150
Csel. 8,2 Istvánt pedig eltemették istenfélő férfiak, és nagy sírást
tőnek ő rajta, [nagy gyászt tartottak felette.
Csel. 8,3 Saulus pedig csakúgy tajtékzott a kihívottak közössége ellen,
és pusztítá, igyekezett megsemmisíteni a kihívottak közösségét, az
eklézsiát. Házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat
elővonszolva, és elhurcolva, börtönbe veti vala. [Más fordítás: Saul
meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az
eklézsiát. férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse
őket].151

jelent az ellenség „áldása”: „Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya

helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől,
a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert
nem tudják mit cselekesznek” (Luk. 23,33-34). És Pál apostol is erre figyelmezteti
Isten népét: „Áldjátok, vagyis ajánljátok Isten kegyelmébe azokat, akik titeket
kergetnek, üldözőiteket; áldjátok, jót kívánjatok azoknak, és ne átkozzátok, ne
mondjatok rosszat” (Róm. 12,14).
149
Amikor István az Úr Jézusról tesz bizonyságot, a szanhedrin tagjai:
„Felkiáltván pedig nagy fennszóval, és hangosan felordítva], füleiket bédugák,
és felindulásukban egyszerre, és egyakarattal reá rohannak; És kiűzvén a
városon kívül, megkövezik: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus
nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58). Amikor a damaszkuszi úton az
Úr megszólítja Saulust, ő így felel: „Uram, ők maguk tudják, hogy én tömlöcbe
vetettem és vertem zsinagógánként azokat, akik hisznek vala te benned: És mikor
ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az ő
megöletését, és őrizém azoknak köntösét, akik őt megölték. És monda nékem:
Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé” (Csel. 22,19-21).
150
Az Evangélium így jutott el a pogányokhoz: „Azok, akik az István miatt
támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és
Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt
azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak
Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze
velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz” (Csel. 11,19-21).
151
Az apostol minden gyülekezetben bizonyságot tesz arról, hogy milyen volt
Krisztus nélkül: „Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban,
hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében. Hogy én
felette igen háborgattam, és féktelenül üldöztem az Isten anyaszentegyházát, és
pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidó életmódban nemzetembeli sok
Csel. 8,4 Amazok annakokáért szétszóródva széjjeljártak, és
mindenhova elmentek hirdetve az igét, az örömüzenet szavát, az
evangéliumot.152
Csel. 8,5 És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja, hirdeti vala
nékik a Krisztust.
Csel. 8,6 A sokaság, a tömeg pedig egy szívvel-lélekkel, teljes
egyetértésben figyelmeze azokra, odafigyelve, és belemerülve azokba,
amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, a csodákat, melyeket
cselekedék.
Csel. 8,7 Mert sokakból, sok megszállottból, kikben tisztátalan
szellemek voltak, akiket szennyes, tisztátalan szellemek vettek

kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért” (Gal. 1,13-14). „És ezt

a tudományt, e tanítás követőit üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöcbe
vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat. Miképpen a főpap is bizonyságom, és
tanúm erre nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktől leveleket is vévén az
atyafiakhoz, a testvérekhez, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is
megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket” (Csel. 22,4-5).
Mert: „Én egykor elhatároztam magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen
sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben:
és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást
megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam, és én is
ellenük szavaztam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket,
káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, és féktelen
őrjöngésemben, kergettem, és üldöztem mind az idegen városokig is” (Csel. 26,9-
11). És mégis: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a
kegyelem, hogy a pogányoknak, a nemzetbelieknek hirdessem a Krisztus végére
mehetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8). „Ki előbb istenkáromló, gyalázkodó,
becsmérlő, szitkozódó, az övéit, üldöző és erőszakoskodó ember valék: de
könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem
hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig, és bőségesen kiáradt rám a mi
Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez
és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy
megtartsa, hogy üdvözítse a bűnösöket, a céltévesztetteket, akik közül első
vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem, és rajtam
mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt
azoknak, akik hisznek Őbenne és így az örök életre jutnak” (1 Tim. 1,13-16).
152
Beteljesítve az Úr Jézus szavát, aki azt mondta, hogy: „Mikor pedig abban a
városban üldöznek titeket, szaladjatok, meneküljetek a másikba…” (Mát. 10,23).
Így terjedt el az Evangélium a nemzetek között: „Azok tehát, akik szétszóródtak
az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Feniciáig, Ciprusig és
Antiókhiáig, (senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak. Voltak
azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába
bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust. És az Úrnak keze vala
velük; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívővé lévén” (Csel. 11,19-21).
birtokukba, elfoglalva, és hatalmukban tartva őket, rendkívül erős
hangon kiáltva kimenének, és távoztak. Sok gutaütött, és béna és
sánta, és rokkant, nyomorék pedig meggyógyula.
Csel. 8,8 És lőn nagy öröm, és ujjongás abban a városban.153
Csel. 8,9 Egy Simon nevű ember pedig mint mágus, már előzőleg
gyakorolta abban a városban a mágiát, és varázslást folytatott, és
elámította, eksztázisban tartotta Samária népét, magát valami nagynak
állítván, és magát a Nagynak nevezve:
Csel. 8,10 Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez
az Istennek ama nagy, hatalmasnak nevezett ereje!
Csel. 8,11 Azért figyeltek, és hallgattak pedig rá, és csüggtek rajta,
mert sok időn át mágiával, és varázslásával ámulatban tartotta őket.
[Más fordítás: Azért hallgattak rá, és csüggtek rajta mert már
meglehetős ideje magukon kívül, eksztázisban voltak varázslásai
miatt].
Csel. 8,12 De miután hittek Filepnek, aki az Isten országára, és a Jézus
Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat, az Isten országáról és a
Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot, örömüzenetet hirdeti vala,
mind férfiak, mind asszonyok Jézus Krisztus nevében bemerítkeztek.
Csel. 8,13 És Simon maga is hisz, és miután bemerítkezett, Fileppel
tarta kitartóan ragaszkodva hozzá, és szemlélve, és tapasztalva hogy
jelek és nagy erők lesznek, és nagy csodák és nagy erő-
megnyilvánulások történnek, álmélkodik, és önkívületbe, eksztázisba
került vala.
153
Így teljesedett – és teljesedik be minden korban – az Úr Jézus ígérete:
„Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én
nevemben ördögöket, gonosz szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki. Új
ismeretlen, szokatlan nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, és távolítanak el,
és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és
azok meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18). Mert azokkal: „egyesült a bizonyítékok
hozzáadásában az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel, és
változatos, különféle, és sokféle erő-megnyilvánulással, és Szent Szellemének
szétosztásával az ő akarata és elhatározása szerint, akit úgy osztott szét, ahogy
akarta” (Zsid. 2,4). És Samáriában bemutatja az ige, az üldözés eredményét, és
jutalmát: : „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak, csúfolnak, gúnyolnak,
gyaláznak, megszégyenítnek és háborgatnak, üldöznek, sőt: akik közé beépülnek,
törvény / vagy bíróság / előtt vád alá helyeznek titeket és mindenféle gonosz
hazugságot mondanak ellenetek én érettem, és hazudozva minden rosszat rátok
fognak énmiattam. Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és vigadjatok
ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár
nektek a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, és vádolták a
prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik
előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12).
Csel. 8,14 Mikor pedig meghallották Jeruzsálemben az apostolok,
hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldék azokhoz Pétert és
Jánost;
Csel. 8,15 Kik mikor lementek, imádkoztak érettük, hogy vegyenek
Szent Szellemet, hogy részesüljenek a Szent Szellem ajándékában.
Csel. 8,16 Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csupán be
voltak merítve az Úr Jézus nevébe.
Csel. 8,17 Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Szellemet, és
részesültek a Szent Szellem ajándékában.154
Csel. 8,18 Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele
által adatik a Szent Szellem, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik
a Szent Szellemet, pénzt kínált fel nekik,
Csel. 8,19 Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire
vetem, kezeimet, Szent Szellemet vegyen.
Csel. 8,20 De Péter monda néki: A te ezüstpénzed veled együtt
vesszen, és pusztuljon el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek
ajándéka pénzen megvehető, hogy pénzen megszerezheted, és
birtokolhatod, hogy saját javadra használhasd az Isten ajándékát.

154
Hogy ők is tovább adhassák a Szent Szellem erejét, teljesítve a feltámadott
Úr parancsát: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká, és tanítsatok minden
népeket, az összes nemzeteket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent
Szellemnek nevében” (Mát. 28,19). Mert: a nékik adott hatalom csak azután
nyilvánul meg, ha: „… vesztek erőt, és hatalmat, minekutána a Szent Szellem
eljő és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,8). Az Úr Jézus ígérete is csak ezután valósul meg: „Azokat
pedig, akik hisznek, akik hitre jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én
nevemben ördögöket, gonosz szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki. Új
ismeretlen, szokatlan, meglepő nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, és
távolítanak el, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik
kezeiket, és azok meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18). Ezért mondja az Úr Jézus az
Övéinek: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen
küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, rájuk fújt, és monda nékik:
Vegyetek, és fogadjátok be a Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22). És így folytatódik a
kijelentés. Ez után: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és
amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18). Így kapta
meg a Szent Szellemet Timóteus, és egyben kijelentést nyer, hogy az ajándék a
Szent Szellem: „Meg ne vesd, és el ne hanyagold a kegyelemnek benned való
ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium, a vének
kezeinek reád tevésével” (1 Tim. 4,14). „Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy
gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád
tétele által. Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek
és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,6-7).
Csel. 8,21 Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, ebben a
beszédben, ebben az igehirdetésben, mert a te szíved, a te bensőd nem
igaz, és nem egyenes az Isten színe előtt.
Csel. 8,22 Térj meg azért ezen gonoszságodból, és romlottságodból],
és változtasd meg a felfogásodat, gondolkodásodat, szándékodat, és
fordulj el ettől a gonoszságtól, és kérjed az Istent, és könyörögve,
esedezz az Úrhoz, ha talán megbocsáttatik, néked szívednek
gondolata, és elengedi majd néked bensődnek gonosz szándékát.
Csel. 8,23 Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak
kötelékében leledzel, a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél,
és a hamisság bilincsébe jutottál bele.155
Csel. 8,24 Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem
az Úrnak, hogy semmi azokból, amiket mondtatok, hogy semmi se
szálljon rám, és semmi se érjen abból, amit mondtatok.
Csel. 8,25 Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és
hirdették az Úrnak igéjét, megtérének Jeruzsálembe, és útközben a
Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az Evangéliumot, az
örömhírt.
Csel. 8,26 Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel
és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá.
Járatlan ez, és magányos, elhagyatott.
Csel. 8,27 És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen, egy etióp
férfiú, Kandakénak, a szerecsenek, az etiópok királyasszonyának
hatalmas, nagyhatalmú, és nagy tekintélyű komornyikja, és legfőbb
eunuchja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött
imádkozni Jeruzsálembe;

155
Simon mágus nem volt újjászületve: „Mert a hústest gondolata, bölcsessége,
törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya ellenségeskedés és ellenszegülés
Istennel szemben, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem veti
alá magát mert nem is teheti, sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van.
(Más fordítás: Mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent
Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)” (Róm.
8,7). A hústesti: „Érzéki ember, aki pusztán emberi, testi ember - vagyis olyan
ember, akinek életét a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, - pedig
nem foghatja meg, és nem fogja fel, ezért nem fogadja be az Isten Szellemének
dolgait: mert bolondságok néki, mert balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság,
képtelenség az számára. Meg sem értheti, mert nem képes, és nem is lehetséges
számára, hogy megértse, és megismerje, mivelhogy szellemileg kellene
megvizsgálni” (1 Kor. 2,14). Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha
valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami
hústestből született, hústest az; és a mi Szellemből született, szellem az” (Ján. 3,5-
6). Azok a hústesti emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).
Csel. 8,28 És visszatérőben volt és az ő hintóján ül vala, és olvasá
Ézsaiás prófétát.
Csel. 8,29 Monda pedig a Szellem Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál
ehhez a hintóhoz!
Csel. 8,30 Filep azért oda futamodván, hallá, amint az eunuch az
Ézsaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajon érted-e, amit olvasol?
Csel. 8,31 Ő pedig monda: Mi módon érthetném, ha csak valaki meg
nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy szálljon fel, és üljön
mellé.156
Csel. 8,32 Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh
viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma,
azonképpen nem nyitotta fel az ő száját.
Csel. 8,33 Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő
nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő
élete. [Más fordítás: A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet,
nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről].157
Csel. 8,34 Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek
téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-e, vagy más valakiről?
Csel. 8,35 Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson,
hirdeté néki örömüzenetként a Jézust.
Csel. 8,36 Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és
monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, mi az akadálya, hogy
bemerítkezzem?
Csel. 8,37 Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az
pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.

156
Azért küld az Úr igehirdetőket: És: „Eljőnek majd a főemberek Egyiptomból;
Szerecsen ország hamar kinyújtja kezeit Istenhez” (Zsolt. 68,32). És: „mindenki,
aki segítségül hívja az Úr nevét megtartatik, üdvözül. Mi módon, és hogyan
hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek, és amíg nem hisznek benne. Mi
módon hisznek, és hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mi
módon hallanának pedig prédikáló, igehirdető, tanító, és hírnök nélkül? Mi
módon prédikálnak pedig, és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét, ha el nem
küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek, és gyönyörűségesek a
békesség hirdetőknek lábai, akik jókat, jó hírt, örömhírt, evangéliumot
hirdetnek” (Róm. 10,13-15).
157
És ez így van megírva: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem
nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely
megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből
ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből,
hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! (Más fordítás: Fogság és ítélet nélkül
hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön
élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés)?!” (Ésa. 53,7-8).
Csel. 8,38 És megállítá a hintót, és leszállának mindketten a vízbe,
Filep és a komornyik; és Fülöp bemerítette őt.
Csel. 8,39 Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Szelleme
megragadva fölkapta, és elragadá Filepet; és többé nem látta őt a
komornyik, De azért örvendezve utazott tovább a maga útján.
Csel. 8,40 Filep pedig találtaték Azótusban; és végigjárva valamennyi
várost hirdeté az evangéliumot, az örömhírt minden városnak, míglen
Cézáreába juta.