Plótinosz, Augustinus (Szent Ágoston)

Tematika:

Plótinosz: Enneades, V/1. értekezés („A három eredendő valóságról”); és

Augustinus: Vallomások/IX. könyv, 10. fejezet („ostiai jelenet”), X. könyv,
24-26. fejezet (Isten és az emlékezet) és Isten városáról/XV. könyv, 1-2. fejezet
(az égi és a földi város).
Plótinosz, Az egyről, a szellemről és a lélekről. Válogatott filozófiai írások. Ford. Horváth J. és
Perczel

Plótinosz

kék részek: Wikipédiáról szerzett kiegészítés, nekem így könnyebb volt mindent a helyére tenni a
fejemben

1.) Bevezetés
− Újplatonizmus korában élt, Kr. u. III. Század. Kortársa pl. Órigenész
− Alexandriában él, vallásilag és társadalmilag vegyes
− Ammónios Saccas: Órigenész és Plótinosz tanítója
− Plótinos Alexandriából Rómába megy → iskolát alapít, csak azok járhatnak ide, akik

Plótinosszal jóban vannak.

− Plótinosz hosszabb (~ 30-40 oldal) és rövidebb (~ 1,5 oldal) értekezéseket is írt
− Porfüriosz rendezte kilencedekbe a műveit = enneászok → összes művének címe Enneádész

→ 6 db 9-es sorozat van (54 értekezés)


→ pl. a 4. sorozat a lélekről szól

→ ha hivatkozunk rá: 5/1/3 = 5. enneász, 1. könyv, 3. fejezet
→ még nincs teljes Plótinosz magyarul

→ Írásaiban erőteljes metaforákon keresztül beszélt egy olyan szellemi valóságról, amely nem
fejezhető ki szavakkal, mivel az ember által használt nyelv túl tökéletlen ahhoz, hogy ki tudja
fejezni, le tudja írni azt.

2.) Enneades (Enneászok) V./1. A három eredendő valóságról

− Egy, Szellem, Lélek → ezek valóságosak


 → A plótinoszi filozófia középpontjában az Egy áll, amely az abszolút jóságot, abszolút
teljességet jelenti. Minden egyes létező levezethető az Egyből és egyetlen létező sem
létezhet az Egyen kívül. Az Egyről viszont nem mondható el, hogy létező lenne, mivel az
Egy a létezésnél korábbi. Az Egy az első.

→ A testi világ úgy jött létre, hogy Egy túltelítettsége miatt kicsordul, Plótinosz szavaival:
kisugárzik akár a fény a Napból. Ezt a folyamatot nevezzük emanációnak: a létezés
magasabb foka leképződik egy alacsonyabb szintre. 

→ Mikor az Egy kicsordul, először minden dolog ősképeinek, az ideáknak a szférája a
Nousz (szellem) keletkezik. 

→ A Nousz további emanációja a lélek. A lélek minden élőlény megalkotója: az Isteni
Értelem oldalhajtása. A lélek két irányba tekint: van egy belső, a Nousz fele törekvő lélek, és
egy másik, amelyik kifele tekint, alászáll, hogy megalkossa képmását a természetet, az
érzékelhető világot.


− Miért van az, hogy a lelkek eltávolodtak az Istenatyától (Pathos teo)? (ez itt nem keresztény

terminus, csak metafora) + példa: amikor egy gyereket kiskorában elszakítanak az apjától
később nem fogja tudni, hogy ki az apja és ő maga honnan származik
→ Válasz: elfelejtették, hogy Istentől származnak és a világot kezdik el szeretni.
→ Léleknek vissza kell térnie Istenhez, fel kell vezetni az Egyhez.

− Hogyan?


a.) megmutatjuk, hogy a világ értéktelen


+ Az embereknek újra tudniuk kell, hogy a lelkük értékesebb mint a világ → mert a lelkük
(világlélek részeként) rendezte el a világnak a többi részét, tehát ők maguk értékesebbek
mint a körülöttük lévő világ

+ DE ha a világ egy részében a lelket csodálod, akkor tulajdonképpen önmagadat csodálod,
mert te is része vagy a világléleknek → ilyen szempontból a világ nem értéktelenebb mint
te, szóval csak az anyagi része értéktelenebb (lásd később a piramisnál)

b.) regresszív analízissel megmutatjuk, hogy a lélek honnan származik - ez a filozófusok
feladata

+ regresszív analízis: Plótinosz módszere (erről ennél többet nem találtam, mindig
statisztikai eljárásokat dobott ki a Google :(... )

− Plótinosz metafizikája (itt képzelj el egy piramist, ahol az 1. a csúcs, 2. az alatta lévő stb.)


1. Egy – ez ultratranszcendens

2. ész, szellem

3. lélek – két -féle, ez a kettő érintkezik

→ világlélek

→ egyedi lelkek

4. minőség

5. természet (anyagi), de az anyagnak önálló létezése nincs

+ minél magasabbra megyünk a piramison, annál termékenyebb az adott princípium

+ fokozatokat valóságoknak nevezzük

+ minden valóságfok függ a magasabb rendűektől


− Ezeknek a kapcsolata + magyarázat:


→ világlélek:

+ Platón nevéhez fűződik: „mivel a világ tökéletes és rendezett, ezért muszáj, hogy lelke
legyen” → világ élő, eszes lény

+ világlélek funciói: mindent megelevenít, elrendez, mozgat = mozgásprincípium,
egységesít = egységprincípium, mindenhol jelen való = omniprézencia

+ Plótinosz átveszi Platón tanítását a világlélekről

→ lélek 

+ ész kiáradása = ész túlcsordul: abból lesz a lélek → lélek az ész logosza = leképződése
(hasonlat tűz és hő)

+ lélek vándorlása = anagógia: fölfelé a piramison: világlélek → ész → Egy

+ lélek egész valósága az észtől van: belát az észbe, közvetlenül határos vele

+ lélek = viasz, ész = pecsétnyomó → lélek passzív, ész aktív princípium

→ ész / görögül: nousz, angolul: mind (itt többször szellemnek nevezi Plótinosz, illetve egy
helyen Kronosznak)

+ tulajdonságai leszűrődnek a világlélekbe

+ ész = Isten – az Egy pedig egy Isten fölötti Isten !!

+ a kiáradással nem veszít energiát az ész

+ észben örökkévalóság van

+ minden létező az észben van → gondolkodás az a közeg, ahol a létező létrejön

→ Egy túl van a léten és megismerésen

 + gondolkodás és ész Egy-ből származik

+ Egy a mindenség transzcendens csírája = a mindenség lehetősége, de az Egy maga nem
része a mindenségnek → lélek mégis fel tud emelkedni hozzá!
+ Bennünk lévő Egy oszthatatlan, de a „bennünk” nem helyet jelöl – hogy lehet, hogy ez nem
tudatosul az emberekben? Megoldás: belső hangokra figyelés, egyfajta révületi állapot elérése
− Plótinosz szerint „idő csak az örökkévalóság mímelése” → csak a lelket köti meg,

magasabb szinteken nincs jelen

− (5. alrésztől kb.) Hogyan részesül az Egyből a Sok?


Ez apória (=átgázolhatatlanság), megoldhatatlan probléma.


Ha nem lehet bizonyítani, hogy az Egyből jön a Sok, akkor nem igaz? Minden Sok csak
látszat?
− Minél magasabbra megyünk, annál transzcendensebb és termékenyebb egy-egy princípium

(ez, hogy transzcendens és termékeny is egyben kicsit ellentmondásos, de ha olyan

értelemben nézzük, hogy a a kiáradás jelenti a termékenységet és ez egy vízesés szerű
folyamat lefelé – Egy→ész→lélek – akkor kevésbé ellentmondásos – nem lett jobban
megmagyarázva órán)
− episztrofé = ráfordulás → ész „visszanéz” a forrására (reverzió, visszafordulás tana)

→ minden okozatot csak a maga oka tehet tökéletessé


+ Végső cél az Egybe való visszatérés = az Okba való visszatérés az Okozatnak
− Egyből úgy jött létre az Ész, hogy az Egy nem csinált semmit, nem mozdul, örökké magába

fordul
− Szentély hasonlat: belső terem=adüton, ide csak az istenek léphetnek be ~ EGY. Küldő

terem, itt isten szobor van, halandó idáig mehet ~ ÉSZ.

Augustinus (Szent Ágoston)

1.) Bevezetés:

− 430-ban halt meg

− anyanyelve pún (afrikai)
− hivatásos szónok lesz Rómában, aztán Milánóban
− először maniheus, hosszas útkeresés után lesz keresztény → Vallomások című művében ír

erről
 − Vallomások:


→ „Milyen rossz voltam?”

→ utolsó 3 könyv az időről szól
− nagyon termékeny író: Vallomások, Isten városáról (De civitate dei), Zsoltárkommentár, De

libero arbitrio ~ a szabad akaratról stb.

− tanítványa Orosius → szerinte minden rossz ami történik (történelemben is) az Isten

büntetése → Augustinus nem ért vele egyet → ellenhatásként írja meg Az Isten városáról-t.

2.) Vallomások, osztiai jelenet:

− anyjával beszélget az örök boldogságról
− Ostia Tiberina kikötőhöz volt közel a házuk, az ablakban beszélgettek
− érzéki örömök nem összehasonlíthatóak az Isten országa által nyújtott gyönyörökkel
− sorba vesznek mindek égi/földi teremtményt, beszélgetnek róla, végén elérnek a lélekhez →

szinte megérintik Istent gondolatban

− ha a lélek és test (elme is) elcsendesül, akkor a lélek a teljes csendben maga fölé tud

emelkedni, és ott Isten tud beszélni hozzá (nem mennydörgéssel, angyalszóval stb., hanem
érthetően, emberi nyelven a fejében megszólal)
− végén anyja kifejti, hogy már eleget élt, itt a földön nincs öröme, csak annyit akart, hogy

lássa, ahogy a fia keresztény lesz és ezt megkapta, most már szívesen meghalna.

3.) Vallomások X. könyv 24-26. fejezet, Isten és az emlékezet:

− Augustinus keresi Istent: emlékezetében van, mióta ismeri, de végül az igazság gyökerénél

találja meg
− Isten helye a kérdés: memóriában? Emberekben?


Válasz: amióta megismertem Istent, azóta bennem van


→ De hol volt mielőtt megismertem?

→ Tehát Istent nem magamban, hanem magam fölött kell keresnem. De a „magam fölött”
nem konkrét hely – ez egy „locus non locus”, hely ami nem hely → kívülre zártság
elmélete

4.) Az Isten városáról, 15. könyv 1-2. fejezet

− a történelemről: van e értelme? Van e iránya? → Ágoston szerint van, minden történelmi

esemény Isten üdvtörténeti tervének része

 − Augustinus szerint az embereket két részre lehet osztani

1. Isten szerint élnek → Isten városában laknak = civitates dei

2. Nem Isten szerint élnek → földi város (Sátán városának is nevezi) = civitates terra

→ város itt ~ közösség

→ a két város párhuzamosan jelen van minden pillanatban

→ a polgárok összekeveredve élnek a Földön

→ háborúkat a bűnnek élő földi város lakói generálják, de háborúk is Isten tervének részei

→ földi élet egy út: in statio via tonis = úton járok vagyunk

→ földi élet végén hazamenetel: in patria = otthon leszünk
− két város története akkor kezdődött, amikor az első emberpár (Ádám és Éva) utódokat

nemzett: Káint (földi város tagja), Ábel (Isten városának tagja)

− minden emberben ott van a rossz kezdetben, cél az, hogy a rosszból kikerüljünk és a jó

állapotba átkerüljünk és ott maradjunk


− (Erről nem ebben a fejezetben van szó igazán, de ehhez kapcsolódóan volt róla szó órán) 


Szent Ágoston az időről: Miért pont akkor teremtette Isten a világot, amikor?

→ Isten nem időben teremtett, mert az örökkévalóságban él!

→ idő a teremtéssel együtt jön létre – szóval a kérdés, hogy „mikor” teremtette, nem
értelmezhető



(Platón szerint mindig is volt világ, csak nem volt elrendezve)