Hargitai Rita

A LEXITÍMIA, AVAGY AZ ÉRZÉSEK ÉRZÉSÉNEK KÉPTELENSÉGE*

“Történetileg úgy tűnik, hogy a testtel, a

lélekkel, avagy mindkettővel való
mélyreható foglalkozás az affektusok
tanulmányozásához vezet.”
Silvan Tomkins (1981)

A pszichoszomatikus medicina szakirodalmát tanulmányozva találkozhatunk egy

irányvonallal, amely a betegségre hajlamosító személyiségszerkezet kérdését helyezi a

figyelem fókuszába. E szemléleti keretben látott napvilágot Flanders Dunbar (1943)

Psychosomatic Diagnosis és a magyar származású Franz Alexander (1950) Psychosomatic

Medicine című, ma már klasszikusnak számító kötete, amelyekben a szerzők feltárják például

az asthma bronchiale, a colitis ulcerosa, a rheumatoid arthritis kialakulásáért felelős

személyiségtényezőket. A pszichoszomatikus megbetegedéseket e személyiség-alapú

nézőpontból szemlélve az alexitímia talán a leginkább érvényes konstrukciók egyike. Mi

több, az utóbbi két évtizedben a pszichoszomatika területén belül növekvő tudományos

érdeklődés irányul az affektusok szabályozására és fejlődésére, az érzelmi folyamatok

megértése a kutatások sarokkövévé vált. Az alexitímia jellemzőinek áttekintése így az

érzelmek megtapasztalásának, differenciálódásának, feldolgozásának és szabályozásának

aspektusából is releváns. Az alexitímia fogalmát a Boston-i csoporthoz tartozó Peter Sifneos

1972-ben − pontosan harminc esztendővel ezelőtt − vezette be a pszichiátria szótárába,

mindez számvetésre késztet bennünket: Mit is rejt az alexitímia kifejezése? Megszületésének

milyen történeti előzményei vannak? Miként tudjuk mérni e konstrukciót? Milyen magyarázó

modelleket alkottak az elmúlt három évtized során? Az alexitímia terápiájára vonatkozóan

mik a leginkább követendő elvek?

*
A tanulmány az OTKA T034293 számú pályázat támogatásával készült.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Az alexitímia görög eredetű kifejezés, amelynek szó szerinti jelentése: szavak hiánya

az érzelmek leírására (a = fosztóképző, lexis = szó, thymos = érzelem). Az alexitímia nem

klinikai diagnózis, hiszen a DSM-IV és a BNO-10 diagnosztikai rendszere sem foglalja

magában, hanem a fogalom egy sajátos konstrukciót rejt, amelyet a klasszikus

pszichoszomatikus megbetegedésekben − asthma bronchialében, colitis ulcerosában −

szenvedő páciensek klinikai megfigyeléséből származtattak. Az alexitímia kérdéskörének

története az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor a nápolyi születésű pszichiáter, Jurgen

Ruesch − a The infantile personality: the core problem of psychosomatic medicine című

könyvében − olyan pszichoszomatikus betegekről ír, akiket felnőtt koruk ellenére infantilis1

személyiségstruktúra jellemez, ezáltal hangsúlyozva lelki működésük éretlen voltát. Ruesch

meglátása szerint ezen betegek sajátos regresszív állapotban vannak, amely a preverbális

szinten történő kommunikációban és az elvont, szimbolikus tartalmakkal való manipuláció

hiányában manifesztálódik. A regresszió az elhárító mechanizmusok rendszerét is érinti, így a

pszichoszomatikus betegeknél az alacsony szintű elhárító mechanizmusok működtetése

révén2 a konfliktusok tudattalan lelki feldolgozására sincs mód.

Egy évtizeddel később a francia pszichoanalitikus iskola képviselői − Marty és de

M’Uzan (1963, idézi Császár 1980) − Ruesch megfigyelései által inspirálva a korábbi

pszichoszomatikus betegeiktől származó terápiás anyagokat újravizsgálva arra a

megállapításra jutottak, hogy a pszichoszomatikus pácienseket a betegség típusától független

specifikus személyiségstruktúra jellemez, amely alapján megkülönböztethetők a neurotikus

betegektől. A párizsi iskola tagjai e distinkció lényegeként a fantáziálás hiányát emelték ki: a

pszichoszomatikus betegségben szenvedő páciensek képtelenek feszültségeiket lelki síkon

1
Nem veszthetjük szem elől azt az érdekes párhuzamot, mely szerint a latin “infans” jelentése − szemben
például a magyarban használt csecsemő szó etimológiájával − olyan személyre utal, aki nem tud beszélni. Az
alexitímia, mint az érzelmek szavakba öntésének nehézsége és az infantilis − beszélni nem tudó −
személyiségstruktúra párhuzama így több szempontból is találó.
2
Számos empirikus adat (Kooiman et al. 1998, Bogutyn 1999) megerősíti a tényt, mely szerint az alexitímia az
éretlen elhárító mechanizmusok működtetésével asszociálódik, így például a szomatizációval és a projekcióval.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 feldolgozni, így a képzeleti lereagálás, a fantáziába való menekülés lehetőségét sem

aknázhatják ki. A képzeleti tartalmak üressége ún. pszichikus űrt teremt e betegeknél, amely

az egyoldalú, a konkrétumokhoz, a gyakorlati összefüggésekhez, a pillanatnyi realitáshoz

tapadó operacionális gondolkodásban, az ún. pensée opératoire-ban érhető tetten. Mi több, e

betegek észlelési képessége is beszűkült, amely a projektív reduplikáció folyamatát hívja

életre: ennek során a személy saját magát másokba vetíti ki, így a többiekben önmagának

pontos megfelelőjét véli felfedezni, ezáltal képtelenek a másikat önálló személyként, a maga

individualitásában észlelni. Összefoglalásul megfogalmazható, hogy a fantáziálás hiánya, az

operacionális gondolkodás és a projektív reduplikáció hármasa képezte azt az elméleti bázist,

amelyre támaszkodva az amerikai pszichiáter − Peter Sifneos − bevezette az alexitímia

fogalmát.

Vajon milyennek képzeljük el az alexitímiás betegeket? Működésmódjuk sajátosságai

leginkább akkor törnek felszínre, ha valamilyen interperszonális kapcsolati helyzetbe

kerülnek. Számukra ez a szituáció potenciális veszélyforrást rejt: tudatosítani kellene az

érzéseket, ahol a helyzettel való megküzdés zálogát a fantázia és a nyelvhasználat jelenthetné.

Az alexitímiások minderre képtelenek: teljesen tehetetlenek abban, hogy belső érzéseiket

leírják, az érzelmek megkülönböztetésére sem képesek, csupán a félelem és a düh képez

számukra jelentéssel bíró nyelvi kategóriákat. Mindez rendkívüli frusztrációt indukál, s a

szituációval − inadekvát módon − úgy próbálnak megküzdeni, hogy elmerülnek a külsődleges

történések végtelen részleteiben, amely tehetetlenségüket szinte a végletekig fokozza. A teljes

kétségbeesésben a túlélést két dolog jelentheti számukra: a helyzetből való kimenekülés,

illetve egy impulzív akció, amely − érzelmi átélés nélküli − rendkívül heves és rövid affektus-

kitörésben manifesztálódik. Az alexitímiások képtelenek érzéseiket szavakban kifejezni,

jóllehet a megfelelő fiziológiai izgalmi állapot jegyei érezhetően jelen vannak, noha ezt az

alexitímiás egyének nem, vagy csak alig észlelik.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Megszületése után az alexitímia fogalmát rendkívül széles kontextusban, többféle

értelemben használták, amely szükségessé tette a jelentésre vonatkozó konszenzus

megteremtését. Az 11th European Conference on Psychosomatic Research címmel, 1976-ban

Heidelbergben megrendezésre került konferencia résztvevői pontosan azt a célt tűzték

zászlajukra, hogy meghatározzák az alexitímia multidimenzionális konstrukciójának pontos

jellemzőit. A létrejövő megegyezés értelmében az alexitímia az alábbi kognitív és affektív

vonásokat foglalja magában (Nemiah, Freyberger, Sifneos 1976):

1) az érzelmek azonosításának és másoknak történő leírásának nehézségét;

2) az érzések és a testi szenzációk megkülönbözetésének nehézségét;

3) a fantáziaélet beszűkült voltából származó szimbolikus- és képzeleti aktivitás

zavarát;

4) az inger-kötött, externálisan orientált kognitív stílust (a külső eseményekre való

fókuszálás előnyben részesítését a belső tapasztalatokkal szemben);

Az alexitímia konstrukciójának elemzése számos, egymástól karakterisztikusan különböző

perspektívából történhet: a megfigyelés mélységétől és a megfigyelő elméleti

elkötelezettségétől függően tekinthetjük szindrómának, sajátos pszichés organizációnak,

illetve kommunikációs mintázatnak is. A heidelbergi konferencián elhangzott definíciót

elfogadva jelen tanulmány szerzője a pszichoszomatikus betegek viselkedéses jellemzőinek

leírásaként használja az alexitímia fogalmát, szem előtt tartva azt a tényt, hogy természetesen

nincs egy az egybe megfelelés az alexitímia és a pszichoszomatikus megbetegedések között:

vannak pszichoszomatikus betegségben szenvedők, akiket nem jellemez az alexitímia vonása,

és számos alexitímiás páciens van, akiknek nincsen pszichoszomatikus tünetük. Sifneos

(1973) vizsgálati eredménye szerint az alexitímia 44%-ban mutatható ki a pszichoszomatikus

betegek között, míg Smith (1983) szerint ez az arány 47%. Hasonló százalékos mutatót tárt fel

Kleiger és Jones (1980) asztmában, illetve Nakagawa (1979) gyomorfekélyben szenvedő

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 páciensek között, míg az egészséges populáció vonatkozásában a prevalencia 10% körüli

(Honkalampi 2001, Salminen 1994).

A jelentéssel kapcsolatos határok tisztázása után a tudományos erőfeszítés az

alexitímia mérhetővé tételére irányult: a személyiséglélektan területén belül egy adott

konstrukció validálásának széles körben alkalmazott módja egy − megbízható és érvényes −

mérőeszköz kidolgozása által történhet. A mérésre irányuló törekvések sokáig várattak

magukra, hiszen az alexitímia fogalma a mélylélektani paradigmán belül látott napvilágot. A

következőkben az alexitímia mérésére szolgáló eszközök áttekintésére kerül sor, beleértve a

megfigyelésen alapuló kérdőíveket, az önbeszámoló skálákat és a projektív technikákat,

mintegy fejlődési vonalat is megjelenítve ezáltal. Az első standardizált és szisztematikus

mérési eszközt a fogalom megalkotója 1973-ban dolgozta ki, amely Beth Israel Hospital

Psychosomatic Questionnaire (BIQ) néven terjedt el. Az interjú-helyzeten alapuló 23 tételes

kérdőív kitöltésére − az első interjú felvétele után − az interjú készítője által kerül sor, akinek

igen / nem típusú választás alapján azt kell eldönteni, hogy az adott tétel jellemző-e az adott

személy viselkedésére, avagy sem. A soron következő mondatok a BIQ kérdőív néhány tételét

illusztrálják:

1) A páciens számára nehézséget jelent érzéseinek kommunikálása.

2) A páciens érzéseivel szemben inkább szimptómáival foglalkozik.

3) A páciens − elmondása szerint − nem szokott álmodozni.

A BIQ kérdőív főbb itemeit a neurotikus és a klasszikus pszichoszomatikus megbetegedésben

szenvedő páciensek közötti kognitív és affektív működésbeli különbségek képezték, így a

mérőeszköz validálása azon az összehasonlító vizsgálaton alapult, amelyben a

pszichoszomatikus betegek magasabb pontszámot értek el, mint a neurotikus panaszban

szenvedők és más pszichiátriai betegek. Noha e mérőeszközt széles körben alkalmazták,

egészséges emberek nagy mintáját csak ritkán vizsgáltak BIQ-val. Az alexitímia

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 problémakörét tanulmányozók gyakran alkalmazták − a Kleiger és Kinsman (1980) által

kidolgozott − a Minnesota Multiphasic Personality Inventory 22 tételes Alexitímia skáláját

(MMPI-A), melyet az önbeszámolón alapuló mérőeszközök között tartunk számon. A kérdőív

kitöltése által elért magas pontszám − azaz az alexitímia mutatója − nem korrelált az érzések

verbális kifejezésének mértékével, illetve a fantáziaműködés kapacitásával. Mindez azt

sugallja, hogy az MMPI Alexitímia skálája a szindrómának csak bizonyos aspektusát méri,

így használata a klinikum és a kutatás területén sem vált meghatározóvá. Természetesen

projektív technikákat is alkalmazhatunk az alexitímia mérésére: Acklin és Bernat (1987)

amellett érvel, hogy a Rorschach teszt kiválóan alkalmas erre a célra, hiszen tájékoztatást

nyújt az illető személy kognitív-perceptuális működéséről, fantáziatevékenységéről, affektív

válaszkészségéről és az érzelmek integráltságának mértékéről is számot ad. A fenti

szerzőpáros hipotézise szerint az alexitímiás személyeket a válaszszám és az emberre

vonatkozó mozgások alacsony volta jellemzi, amely a fantáziaélet szegényes működésére

utal. Az affektív válaszok hiánya és a színválaszok adaptivitásának alacsony mértéke az

affektív válaszkészség és az affektusok integráltságának csökkent voltát jelzik, míg a

sztereotípia − egy adott képzeletkör preferenciája − kategóriájába tartózó válaszok emelkedett

értéke a beszűkült és a konkrét gondolkodást indikálják.

Az 1980-as évek végén Bagby és munkatársai a rendelkezésre álló mérőeszközök

korlátozott voltát felismerve nekiláttak egy kutatásnak, amely az alexitímia érvényességének

önbeszámoló skála révén történő igazolására irányult. Az általuk kidolgozott, ún. Toronto

Alexitímia Skála (TAS, Bagby et al. 1990) első változata 26 tételes volt, az egyes itemek

megítélése 5-fokú skála mentén történt, egyik végponton a nagyon egyetért állítással, másikon

az egyáltalán nem ért egyet kijelentéssel. A TAS-sal végzett további vizsgálatok eredményeit

megfontolva kiiktatták a képzeleti aktivitásra (TAS-R, Taylor et al. 1992) majd a nappali

álmodozásra vonatkozó tételeket, így született meg − a jelen pillanatban − véglegesnek

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 tekintett változat, a 20-tételes Toronto Alexitímia Skála (TAS-20, Bagby et al. 1994), amely

az alexitímia három dimenzióját fedi le:

1) az érzések azonosításának nehézségét (F1);

2) az érzések − másoknak történő − leírásának nehézségét (F2 );

3) externálisan orientált gondolkodást (F3) ;

Számos vizsgálati eredmény − csak a legújabbat említve Loas et al. (2001) − bizonyítja, hogy

a TAS-20 konzisztens, magas teszt-reteszt reliabilitás jellemzi a magas konstrukciós- és

kritérium-validitás mellett. A skálák összehasonlító, kritikai elemzését elvégezve Linden

(1995) arra a konklúzióra jutott, hogy pszichometriailag a Toronto Alexitímia Skála az

alexitímia mérőeszközeinek legjobbika, így nem véletlen, hogy az empirikus kutatásokban

leggyakrabban ezt használják. Kidolgozása óta a TAS-20-t sok nyelvre − például finnre,

hollandra, franciára, németre, görögre, magyarra, s mi több, hindire is − lefordították.

Hazánkban Kopp Mária és munkacsoportja (Kopp és Bőthy, 2002) kidolgozta a TAS-20

nyolc tételes rövidített változatát, amely magas korrelációt mutat az eredetivel. E rövidített

változat néhány tételét olvashatjuk az alábbiakban:

1) Gyakran összezavarodik bennem, hogy milyen érzéseim vannak.

2) Az emberekkel szívesebben beszélgetek mindennapi dolgokról, mint az érzéseikről.

3) Legbelső érzéseimet még közeli barátaimmal is nehezen osztom meg.

A mérhetővé tétel által így létrejött egy stabil alap, amely lehetővé teszi a különböző

tanulmányok összehasonlítását és kiindulási pontként szolgál a prognózis, illetve a terápiás

szempontok irányába.

Az alexitímia problémáját a fókuszpontba helyező kutatások egyik erősen

aktualizálódó kérdése, hogy az alexitímia unikális konstrukció-e, amely egyedülálló

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 magyarázó erővel bír, avagy egy új köntösbe bújtatott, már létező személyiségdimenzió. A

válasz megalkotásában segítséget jelent, ha figyelmünket az alexitímia és a már létező

személyiségkonstrukciók közötti összefüggésekre irányítjuk: a finn Liisa Keltikangas-

Järvinen (1988) 164 műtéten átesett beteget vizsgálva az alexitímia és az A-típusú viselkedés3

közötti kapcsolat feltárására vállalkozott, eredményei szerint azonban viselkedéses szinten

független konstrukciókról van szó. Az alexitímia és az ötfaktoros személyiségmodell közötti

relációt az Egyesült Államokban Wise, Mann és Shay (1992) tanulmányozta először:

valamivel több, mint száz pszichiátriai járóbeteg heterogén mintáját vizsgálták a TAS és a

NEO Personality Inventory révén: ahogy az várható volt, az alexitímia pozitívan korrelált a

neuroticizmussal (N), negatívan az extraverzióval (E) és a nyitottsággal (O). Az alexitímia és

az Eysenck-i személyiségfaktorok közötti erőteljes átfedést több kutató is megerősíti, így

például Bagby et al. (1994), illetve Pandey és Mandal (1995). E kérdéskörhöz érdekes

adalékkal szolgál a német Grabe (2001), aki munkatársaival az alexitímia és a Cloninger által

kidolgozott Temperamentum és Karakter Modell4 (1993) párhuzamait kutatta. Ennek

érdekében pszichiátriai fekvő- és járóbetegek 254 fős mintájával vették fel a TAS-20-at és a

Temperament and Character Inventory-t (TCI). A korrelációs és a regressziós elemzések arról

adnak számot, hogy a karakterfaktorok közül az alacsony önirányítottság (S), míg a

temperamentumfaktorok tekintetében az alacsony szintű jutalomfüggőség (RD) és az

ártalomkerülés (HA) alacsony foka az alexitímia független predikátorai, amelyek a variancia

45%-áért felelősek. Az utóbbi évek kutatási eredményei így azt a tényt valószínűsítik, hogy a

kurrens személyiségkoncepciók pszichológiai és biológiai faktorai az alexitímia

konstrukcióját csak részben fedik le, leginkább ezen dimenziók kombinációi által ragadható

meg.

3
A szív- és érrendszeri betegségek hátterében feltételezett “A típusú” személyiség és viselkedés leírása
Friedman és Rosenman (1974) tollából származik. Az “A típusú” magatartás jellemzői között az asszertivitást, a
teljesítmény-orientált viselkedést és a versengésre való hajlamot tartjuk számon.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Az alexitímia karakterisztikumát illetően fellángolt a vita annak vonatkozásában is,

hogy állapot-függő jelenségről avagy stabil vonásról van-e szó. E gordiuszi csomó átvágását

Freyberger (1977) a következő módon vitte végbe: egyszerűen megkülönbözette egymástól az

ún. primer és a szekunder alexitímiát, ahol az előbbi az etiológiától független stabil

személyiségvonást jelöli, míg az utóbbi állapotfüggő jelenség, amely súlyos megbetegedések

esetén − a betegség által előidézett szenvedés elhárítására − védekezési mechanizmusként

szolgál. A stait / trait vitában természetesen mindkét tábor jelentős számú képviselőt tudhat

maga mögött, azonban a legújabb longitudinális vizsgálatok amellett érvelnek, hogy az

alexitímia stabil személyiségvonás: Salminen (1994) Finnországban egy pszichiátriai klinika

54 járóbetegével vette fel a Brief Symptom Inventory-t és az alexitímia mérésére szolgáló

TAS-t, amelyet egy év elteltével megismételt. A betegek által átélt pszichés distressz mértéke

a gyógykezelés hatására szignifikánsan csökkent, míg az alexitímia átlagos mértéke nem

változott az eltelt 12 hónap során. Porcelli és munkatársai (1996) hasonló eredményekről

számoltak be gyulladásos bélbetegségben szenvedőket vizsgálva, ezáltal támasztva alá, hogy

az alexitímia stabil személyiségvonás. Oliver Luminet (2001) az alexitímia stabilitásával

kapcsolatos longitudinális vizsgálatok hiányosságára hívja fel a figyelmet: az empirikus

kutatások a betegség szimptomatológiája kapcsán csak az alexitímia abszolút stabilitását − az

alexitímia mutatója változik-e az idő múlásával az egyes személyeknél − becsülik meg, és

nem számolnak a relatív stabilitás − az egyes személyek alexitímia mutatóinak különbségei

megmaradnak-e az idő múlásával − mutatójával. Luminet közel ötven major depresszióban

szenvedő pszichiátriai beteget vizsgált a Hamilton-féle Depresszió Skálával és a TAS-20-szal

antidepresszánsokkal történő kezelés kezdetén, majd 14 hét elteltével. Az empirikus adatok

tanulsága szerint az alexitímia mértéke szignifikánsan változott a vizsgált időszak végére,

ezáltal utalva az abszolút stabilitás hiányára. A relatív stabilitásra vonatkozó hipotézis

4
Cloninger Temperamentum és Karakter modelljének, illetve TCI kérdőívének részletes kifejtését adja közre

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 azonban igazolást nyert: az első felvétel során kapott alexitímia mutató korrelált a második

mérés eredményével, így predikálni tudta azt. A fentieket alapján arra a következtetésre

juthatunk, hogy noha az alexitímia mutatója a depresszív szindróma súlyosságától függően

nagy változatosságot mutat, a konstrukció relatív stabilitására vonatkozó eredmények azt

indikálják, hogy az alexitímia a szorongás és a depresszió stressz-szint függő mértékével

szemben inkább stabil személyiség vonás, nem a pszichológiai distresszre adott másodlagos

válasz.

Az eddigiek alapján az a benyomásunk keletkezhetett, hogy az alexitímia rendkívül

stabil s konzisztens jelenség, amelynek megítélésére vonatkozóan teljes konszenzus uralkodik

a pszichológián belül. Az alexitímia magyarázó modelljei kapcsán felhalmozott hatalmas

mennyiségű szakirodalom azonban rácáfol minderre: az etiológiájára vonatkozó ismereteink

igen sokrétűek, szerteágazóak. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon az örökletesség

milyen szerepet játszik az alexitímia kialakulásában. Az áttekintés − az eltelt harminc év

ellenére is − csupán két vizsgálatot foglalhat magában: a hetvenes évek végén Heiberg és

Heiberg (1977) 15 monozigóta és 18 dizigóta ikerpárt vizsgált BIQ-val, ahol az erős

heritabilitás tényét támogatták az eredmények. E vizsgálatból történő messzemenő

következtetés levonását azonban az a módszertani probléma nehezíti, hogy Heibergéknek

nincsen adatuk a szociokulturális változókra vonatkozóan. Az öröklékenység kérdéskörébe

tartozó másik vizsgálatot Valera és Berenbaum (2001) végezte, akik 45 monozigóta és 32

nemileg identikus dizigóta ikerpárral töltették ki a TAS-20-at. Az adatok elemzése után

megállapítást nyert, hogy az alexitímia három dimenziója közül az érzések azonosításának

(F1) és másoknak történő leírásának nehézsége (F2) környezeti tényezők által meghatározott,

míg az externálisan orientált gondolkodás (F3) genetikailag determinált. Ezen elemzés értékét

az adja, hogy az alexitímia multidimenzionális konstrukciójának sajátosságát szem előtt tartva

Osváth Anikó jelen kötetben olvasható tanulmánya.

10

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 árnyalt képet nyújt a szindróma genetikai és környezeti meghatározottságát illetően. Ez utóbbi

tényezőt, azaz a szociokulturális faktorok szerepére fókuszáló kutatások − amelyeknek száma

messze meghaladja az előbbiekét − abból indulnak ki, hogy a gyermek intelligenciája,

szociális és családi környezete alapvetően befolyásolja nyelvi jártasságát és

érzelemkifejezésének verbális jellegét. Salminen (1997) finn mintán végzett vizsgálata

egyértelműen jelzi az alexitímia összefüggését a nemi hovatartozással, az életkorral, az iskolai

végzettséggel és a szocioökonómiai státusszal. Mások kutatásai − Kauhanen és mtsai. 1993,

Parker és mtsai. 1989) − pedig ennek szöges ellentétét támasztják alá.

A következőkben azokat a megközelítéseket, elméleteket ismerhetjük meg, amelyek

segítséget nyújtanak az alexitímia mélyebb megértéséhez. Természetesen e magyarázató

modellek a fogalom megszületése óta eltelt három évtized alatt jelentős átalakuláson mentek

keresztül: a kezdeti időszakot az elhárító mechanizmusokon − elfojtás, tagadás − alapuló

pszichodinamikus koncepciók uralták. Más kutatók az alexitímia hátterét tanulmányozva a

fejlődéslélektani tényezőkre irányítják figyelmünket s a korai kötődési mintázatoknak (Slade

és Aber 1992, idézi Taylor et al. 1997) tulajdonítanak kitüntetett szerepet. A továbbiakban az

alexitímia legfontosabb elméleteinek szisztematikus leírása és kritikai elemzése helyett e

rendkívül széles problémakört leszűkítve a kérdést az információfeldolgozás aspektusából

helyezem reflektorfénybe, amelyhez a kognitív tudományt hívom segítségül. Az utóbbi

néhány évben felbukkanó kognitív megközelítés elsősorban a disszociáció szerepére

koncentrál. A disszociáció fogalmának jelentése azonban némi magyarázatot követel, hiszen a

kifejezést számos tudományterületen belül − kémia, biológia − használják, noha eltérő

értelemben. Mi több, a disszociáció fogalmának pszichológián belüli jelentéstartománya 5 is

rendkívül széles; ezek közül a pszichopatológiai szóhasználat − az összetartozó gondolkodási,

5
A disszociáció fogalmát például Freud (1977) olyan szétválasztásként tartja számon, amely a pszichikum
tudatos és nem tudatos törekvései és tartalmai közötti merev elkülönülést és a köztük rögzült feszültséget
foglalja magában.

11

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 cselekvési és viselkedési folyamatok részleteikre történő szétesése − a leginkább

gyümölcsöző számunkra, hiszen jelen tanulmány a disszociáció fogalmát olyan elkülönítő

mechanizmusként tartja számon, amely az affektusok, a kogníciók és a viselkedés

integrációjának megszakadásáért felelős. Az alexitímia hátterében álló disszociáció tényét

elfogadva megfogalmazható a kérdés: a szétválasztás, illetve elkülönítés milyen alkotóelemek

között megy végbe? A problémát az érzelmek szimbolikus reprezentációjának oldaláról

szemlélve megállapítást nyert, hogy az alexitímia az érzelmek szavakba foglalásának

deficitjét jelenti. Továbbá, élve azzal a ténnyel, hogy a jobbkezesek esetében az érzelmek

percepciójáért és motoros kifejezésért döntő részben a jobb félteke a felelős, és 99%-ban a bal

félteke determinálja a nyelvi közvetítést, ésszerűnek tűnik az a hipotézis, hogy a disszociációt

a jobb és a bal félteke közötti kommunikáció és integráció zavara jelenti. Hoppe és Bogen

1977-es vizsgálatukban 12 komisszurotomizált betegnél az alexitímiára jellemző kognitív

stílust vélték felfedezni: a páciensek álmaiból hiányzott a sűrítés, az áttolás és a

szimbolizáció, fantáziájuk képszerűtlen és realitáshoz kötődő volt, gondolkodásuk pedig

operacionális. Az alexitímia és a split-brain szindróma alapvető vonásainak egyezése révén

Hoppe és Bogen az alexitímiát mint funkcionális kommiszúrotómiát veszik számba. Ennek

fényében a szerzőpáros amellett érvel, hogy az alexitímia hátterében a két félteke közötti

információáramlás megszakadása áll, azaz a jobbfélteke emocionális-szimbolikus

tevékenysége leválasztódik a bal félteke interpretáló-reguláló funkcióiról. TenHouten (1986),

Zeitlin (1989), illetve Deworraja és Sasaki (1990) vizsgálati eredményei is megerősítették e

hipotézist.

Lane (1997) vitába száll a fenti nézet képviselőivel, azon kérdés által inspirálva, hogy

az alexitímia természetét és neurológiai alapját valóban az érzelmek szavakba öntésének

deficitje jelenti-e. Az experimentum crucis, azaz a perdöntő kísérlet során Lane közel

négyszáz vizsgálati személlyel felvette a TAS-20-at és az emocionális ingerek illesztésének

12

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 képességét vizsgáló Perception of Affect Task-ot (PAT). A 140 tételből álló feladatsorban a

vizsgálati személyeknek verbális és nemverbális emocionális ingereket kell verbális és

nemverbális emocionális válaszokkal illeszteni. A feladatok így négyféle típusú illesztési

kategóriába sorolhatók: mondat − szó (verbális-verbális), arc − szó (nemverbális-verbális),

mondat − arc (verbális-nonverbális) és végül arc − jelenetek fotói (nonverbális-nonverbális).

Az alexitímiás és a nem alexitímiás vizsgálati személyek feladatokban elért teljesítményét

összehasonlítva megállapítható, hogy az előbbiek valamennyi feladatban rosszabbul

teljesítettek, azaz az illesztések pontossága − az adott kategória típusától függetlenül −

alacsonyabb színvonalú volt. Ennek tükrében Lane arra a megállapításra jut, hogy az

alexitímia az érzelmi információ-feldolgozás zavara6, amely magában foglalhatja, de nem

korlátózódik csupán az emóciók szavakba öntésére. Mivel az alexitímia korábban evidencia-

értékűnek tartott verbalizációs teóriáját Lane vizsgálata beárnyékolta, így szükségessé vált

egy alternatív neurológiai modell is, amelyben a hangsúly az emocionális tapasztalatok

tudatosulásának irányába tolódik. Voltaképpen az alexitímia szimbolizációs deficitjére

koncentráló hipotézis továbbviteléről van szó, ahol a nyelv szerepet játszhat, illetve

befolyásolhatja az emocionális tapasztalatok tudatosulását. A ’90-es évek kutatási eredményei

megerősítették azt a tényt, hogy az elülső cinguláris kéreg (ACC) szerepet játszik az érzelmek

tudatosulásában (Cotterill 1995), így az alexitímia összefüggésbe hozható az ACC

emocionális ingerek által indukált aktivitásának zavarával, azaz a disszociációs elmélet

értelmében az interoceptív emocionális információ elülső cinguláris kéreghez való átvitelének

megszakadásáról van szó. E gondolatmenet szerves folytatásának tekinthető az az analógia,

amelyben Lane az alexitímiát a − Weiskrantz (1986) által megnevezett − vaklátás (blindsight)

6
Taylor, Bagby és Parker (1993) − avagy a Toronto-i trió − a Stroop-teszt (1935) módosított változatával
vizsgálták alexitímiás és nem alexitímiás személyek két csoportját. A vizsgálat egyik általános megfigyelése,
hogy alexitímiás betegeknél a színmegnevezés emocionálisan telített helyzetben hosszabb időt vett igénybe, mint
a másik csoportnál, viszont semleges szavaknál nem találtak szignifikáns különbséget a két csoport
időeredménye között. Mindez megerősíti azt a hipotézist, hogy az alexitímiásokat az affektusok kognitív
feldolgozásának nehézsége jellemzi.

13

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 ekvivalensének tekinti. E betegségben szenvedők az elsődleges vizuális kéreg

fogadóterületének léziója miatt azt állítják, hogy vakok, noha vizuális követéses és szelekciós

feladatokban ítéleteik meglehetősen pontosak. Mindez arra utal, hogy bizonyos szinten

képesek a vizuális információ észlelésére, csak ez nem éri el a tudatosulás szintjét. E modell

predikciója szerint alexitímia esetén a környezeti események olyan emocionális választ

váltanak ki az illető személyből, amelyet az érzelmek tudatos megtapasztalásának alacsony

volta jellemez. Ennek alapján érthető, hogy az alexitímiás betegek emocionálisan telített

helyzetben viselkedéses és autonóm válaszokat adnak, de az exteroceptív információ

tudatosulásának hiánya miatt viszont azt állítják, hogy nem éreznek semmit vagy nem tudják,

hogy miként érzik mindezt. Lane érvelése alapján tehát az alexitímiás személyek elveszítették

az “érzések érzésének” képességét, így az alexitímiát a blindsight (vaklátás), a blindtouch

(vaktapintás) és a blindsmell (vakszaglás) analógiájára blindfeelnek, azaz vakérzésnek tekinti,

ahol valamennyi esetben a szenzoros információ tudatosulásának zavara áll a háttérben. Lane

modelljével kapcsolatos kritikai észrevételek kardinális pontját az a tény jelenti, hogy e

disszociációs modell nem tud magyarázatot adni az alexitímia súlyosságának mértékére

vonatkozóan, noha a háttérben feldolgozási zavart tételez fel. Az alexitímia “végső”

magyarázó modelljének megtalálására tett erőfeszítések (Frawley és Smith 2001) a deficit

mértékének bejóslására, illetve a tudatosulás kérdésköre mentén az explicit és implicit

feldolgozás elkülönítésére támaszkodnak.

Az elméleti modellek sokszínűségének megfelelően az alexitímia terápiás

vonatkozásában sem találunk egységes álláspontot: a gyógymód lehetőségét és formáját a

konstrukció jellegéről alkotott elképzelések determinálják. S hogy befolyásolható-e egyáltalán

az alexitímiás beteg pszichoterápiásan? A kérdés relevanciáját az alexitímiás egyén sajátos

személyiségszerkezetéből eredő hozzáférhetetlenség adja: a verbalizáció, a képzelőerő és az

átélés képességének csökkent voltából kifolyólag. Az alexitímiás betegek kezelése nagy

14

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 erőfeszítést követel a szakemberektől, hiszen a páciensek motivációja rendkívül alacsony, a

belső, azaz az insight megismerésére irányuló terápiás erőfeszítés pedig rendkívül erőteljes

szorongást vált ki belőlük, amely a drop out magas értékét eredményezi. A fenti kérdésre

adott válaszában számos terapeuta − például Shands (1977), Sifneos (1973) − amellett érvel,

hogy az alexitímiás páciensek alkalmatlanok a klasszikus pszichoanalízisre vagy a

pszichoterápia más, insight orientációjú formájára. Az eredménytelenség tényét megerősíti az

a korábban már feltárt kapcsolat, mely szerint az alexitímia negatívan korrelál a Big-Five

nyitottság faktorával: e faktor befolyásolja a páciens válaszát a terapeuta beavatkozásaira,

különösen a pszichodinamikus interpretációk megértésének és elfogadásának vonatkozásában.

Krystal (1979) drogos és poszttraumás stressz megbetegedésben szenvedők terápiája kapcsán

arra a konklúzióra jut, hogy az alexitímia a legfontosabb olyan önálló faktor, amely a

pszichoanalitikus és pszichodinamikus terápiák sikerét csökkenti. Az optimistább változat

szerint az alexitímiás betegek gyógyíthatók, amennyiben a terápia sarokkövét az emóciók

feldolgozásának és megtapasztalásának deficitjére vonatkozó tudatosság megnövelése, illetve

a szimbolikus és a nemszimbolikus elemek integrációja képezi. Mindezt szem előtt tartva − az

infantilis személyiség fogalma kapcsán már említett − Ruesch (1948) a terápiát, mint

korrektív tapasztalatot határozza meg, amelynek első állomása, hogy a páciens tudatában

legyen önmagának, mint a terapeutától elkülönülő pszichés és biológiai entitásnak. Ennek

érdekében a terapeutának nyíltnak kell lennie, úgy kell kifejezni érzéseit, hogy a páciens

tudomást szerezzen róla, olyan konkrét személyt kell megjeleníteni, aki megközelíthető,

látható, érthető és kiszámítható. Az interpretáció önmagában nem elegendő, hanem a

klasszikus pszichoanalízis szabályait felrúgva sokkal nyíltabban kell kommunikálni, a terápiás

üléseket a megosztott fantáziák, érzések, vágyak és testi szenzációk felfedezésének kreatív

játékának tekintve. Krystal (1979) szerint a terápia legelső lépcsőfoka, hogy a páciens

számára lehetővé kell tenni saját alexitímiás zavarának megfigyelését, ezt követően a cél az

15

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 affektus tolerancia kifejlesztése, ahol a páciens emóciói hasznos szignálokként jelennek meg,

az őt “megszállva tartó démonikus erőkkel” szemben, míg a terápiás ülések végső állomását

pedig az emóciók fokozatos verbalizációja jelenti. Mindeközben fontos a páciens külső

tapasztalatainak megfigyelése, kommentálása és a vele való konfrontáció, hangsúlyos az

érzelmek kognitív elemeinek rekonstrukciója, jelentésük, a mögöttük rejlő történet feltárása

is. Így Krystal arra a konklúzióra jut, hogy az alexitímia komoly és széles akadály, azonban

nem áthághatatlan. Az alexitímia terápiás szempontjainak feltárását jelentős módon

befolyásolja az 1990-es évek elején induló, Peter Fonagy nevével fémjelezhető kutatási

irányvonal, amely a mentalizáció7 fogalma mentén szerveződik. A mentalizációs kapacitás a

tapasztalatok mentális reprezentációjának, illetve saját magunk és mások tudatos és tudattalan

mentális állapotainak megértési képességére reflektál. E mentalizáció az affektusok

szabályozásához elengedhetetlen, különösen a személyt elárasztó, fenyegető affektusok feletti

kontroll megszerzésében alapvető. A Krystal által említett affektus tolerancia kifejlesztése így

nemcsak a fantáziaműködés és az affektusok verbalizációjának nagyobb kapacitását követeli

meg, hanem a mentalizációs képesség tökéletesítését is.

Mivel az alexitímiás betegek felerősítik és tévesen interpretálják az érzelmileg telített

helyzeteket kísérő testi szenzációkat, hasznosnak bizonyulhat a pszichoterápia behavior

technikákkal − relaxáció, autogén tréning, biofeedback − való kombinációja. A módosított

pszichanalitikus terápiákon túl a csoportterápia is eredményes módszert jelenthet, ahol a

biztonságot és támogatást nyújtó csoportlégkör, illetve a másokkal való interakció az érzések

kifejezését facilitálja, ezáltal megkönnyítve a verbalizációt, a kommunikációt. A litván

Beresnevaite (2000) szívinfarktuson átesett betegeken − az alexitímia vonatkozásában −

vizsgálta a csoportpszichoterápia és az edukációs program8 eredményességét: minden

7
Lásd erről részletesebben Péley Bernadette és Pohárnok Melinda jelen kötetben olvasható tanulmányát.
8
Az edukációs program a betegek oktatását, azaz a betegségükről szóló releváns információ nyújtását foglalja
magában, amely az orvos és a beteg közötti közös nyelv megteremtésén túl lehetővé teszi a beteg-szerepből a
tanuló szerepbe való átlépést, ezáltal hangsúlyozva a beteg aktivitását és kompetenciáját.

16

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 résztvevő kitöltötte a TAS-t a kezelés kezdetekor, a kezelés végén, majd hat hónap, egy év és

két év elteltével. Az eredmények tanulsága szerint a pszichoterápián átesett csoport alexitímia

mutatójának átlaga szignifikánsan csökkent, amely két év múlva is fennmaradt, mi több, a

szívbetegséggel kapcsolatos további tünetek − újbóli szívinfarktus, hirtelen szívhalál,

ritmuszavar, súlyosabb angina − száma is redukálódott. Ezzel szemben az edukációs

csoportban a TAS átlageredményei nem mutattak szignifikáns csökkenést. E vizsgálat

eredménye is megerősíti azt a feltételezést, hogy a csoportterápia alkalmas az alexitímia

mértékének csökkentésére, az általa indukált változás pedig tartósnak bizonyul.

A tanulmány a problémacentrikus megközelítés értelmében öt fő részben foglalta

össze mondanivalóját, amely az alexitímia fogalmának megszületése óta eltelt harminc

esztendő releváns történéseiről adott számot. Természetesen nem törekedtünk az alexitímia

teljes horizontjának áttekintésére, hiszen ez hihetetlen nagy − önálló könyvhöz illő − feladat

lett volna. Az alexitímia a lehetséges rizikófaktorok egyikeként − számos különböző elemet

magában foglaló konstrukcióként − került bemutatásra, amely prediszpozíciót jelent a

pszichoszomatikus megbetegedések irányában. Noha az alexitímia viselkedéses jellemzőit

pontosan ismerjük, a közöttük lévő kapcsolat leírása még a vita tárgyát képezi. Mi több, az

alexitímia témájának alapos körüljárása ellenére is megmaradt az alapkérdés: mi a mediáló

láncszem az alexitímia karakterisztikumát megjelenítő viselkedés és a pszichoszomatikus

megbetegedés között?

17

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Bibliográfia

Acklin, M. W. − Bernat, E. 1987. Depression, alexithymia, and pain prone disorder: a

Rorschach study. Journal of Personality Assessment, 51: 462-479.

Alexander, F. 1950. Psychosomatic Medicine. Norton, New York

Bagby, R. M. − Parker, J. D. A. − Taylor, G. J. 1994. The Twenty-Item Toronto Alexithymia

Scale − I. Item selection and cross-validation of the factor structure. Journal of Psychosomatic
Research, 38: 23-32.

Bagby, R. M. − Taylor, G. J. − Parker, J. D. A. − Loiselle, C. 1990. Crossvalidation of the

factor structure of the Toronto Alexithymia Scale. Journal of Psychosomatic Research, 34:
47-51.

Beresnevaite, M. 2000. Exploring the benifits of group therapy in reducing alexithymia in

coronary heart disease patients: a preliminary study. Psychotherapy and Psychosomatics, 69:
117-122.

Bogutyn, T. − Kokoszka, A. − Palczynski, J. − Holas, P. 1999. Defense mechanisms in

alexithymia. Psycho. Rep. 84: 183-187.

Cloninger, C. R. − Svrakic, D. M. − Przybeck, T. R. 1993. A psycho-biological model of

temperament and character. Archives of General Psychiatry, 50: 975-990.

Cotterill, R. M. J. 1995. On the unity of conscious experience. Journal of Consiousness

Studies, 2: 290-312.

Császár Gyula 1980. Pszichoszomatikus orvoslás. Medicina Könyvkiadó, Budapest

Dewaraja, R. − Sasaki, Y. 1990. A right to left hemisphere callosal transfer deficit of

nonlinguistic information in alexithymia. Psychotherapy and Psychosomatic, 54: 201-207.

Dunbar, F. 1943. Psychosomatic Diagnosis. Hoeber, New York

Frawley, W. − Smith, R. N. 2001. A processing theory of alexithymia. Cognitive Systems

Research, 2: 189-206.

18

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Freud, S. 1977. Pszichoanalízis. Kriterion, Budapest

Freyberger, H. 1977. Supportive psychotherapeutic techniques in primary and secondary

alexithymia. Psychotherapy and Psychosomatic, 44: 72-81.

Friedman, M. − Rosenman, R. H. 1974. Type A behavior and your heart. Knopf, New York

Grabe, H. J. − Spitzer, C. − Freyberger, H. J. 2001. Alexithymia and the Temperament and

Charakter Model of personality. Psychotherapy and Psychosomatic, 70: 261-267.

Heiberg, A. N. − Heiberg, S. 1977. Alexithymia − an inherited trait? A study of twins.

Psychoterapy and Psychosomatics, 28: 221-225.

Honkalampi, K. − Hintikka, J. − Saarinen, P. − Lahtonen, J. − Viinamäki, H. 2001. Is

alexithymia a permanent feature in derpressed patients? Psychoterapy and Psychosomatics,
69: 303-308.

Hoppe, K. D. − Bogen, J. E. 1977. Alexithymia in twelve commisurotomized patients.

Psychoterapy and Psychosomatics, 28: 148-155.

Kauhanen, J. − Kaplan, G. A. − Julkunen, J. − Wilson, T. W. − Salonen, J. T. 1993. Social

factors in alexithymia. Comprehensive Psychiatry, 34: 1-5.

Keltikangas-Järvinen, L. 1988. Alexithymia and type A behavior compared in psychodynamic

terms of personality. Research Reports, No. 8. University of Helsinki

Kleiger, J. H – Jones, N. F. 1980. Characteristics of alexithymic patients in a chronic

respiratory illness population. Psychotherapy and Psychosomatics, 34: 25-33.

Kleiger, J. H - Kinsman, R. A. 1980. The development of an MMPI alexithymia scale.

Psychotherapy and Psychosomatic, 34: 17-24.

Kooiman, C. G. − Spinhoven, Ph. − Trijsburg, R. W. − Rooijmans, H. G. M. 1998. Perceived

parental attitude, alexithymia and defense style in psychiatric outpatients. Psychotherapy and
Psychosomatics, 67: 81-87.

Kopp, M. − Bőthy, A. 2000. SOTE Magatartástudományi Intézet. Kézirat

19

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Krystal, H. 1979. Alexithymia and psychoterapy. American Journal of Psychotheraphy, 33:
17-31.

Lane, R. D. − Ahern, G. L. − Schwartz, G. E. − Kaszniak, A. W. 1997. Is alexithymia the

emotional equivalent of blindsight? Biol. Psychiatry, 42: 834-844.

Linden, W. − Wen, F. − Paulhus, D. L. 1995. Measuring alexithymia: reliability, validity, and

prevalence. Adv. Personal Assessment, 10: 55-95

Loas, G. et al. 2001. Factorial structure of the 20-item Toronto Alexithymia Scale.
Confirmatory factiorial analyses in nonclinical and clinical samples. Journal of
Psychosomatic Research, 50: 255-261.

Luminet, O. − Bagby, R. M. − Taylor, G. J. 2001. An evaluation of the absolute and relative

stability of alexithymia in patients with major depression. Psychotherapy and
Psychosomatics, 70: 254-260.

Nakagawa, T. − Sugita, M. − Nakai, Y. − Ikemi, Y. 1979. Alexithymic feature in digestive

diseases. Psychotherapy and Psychosomatics, 32: 191-203.

Nemiah, J. C. − Friberger, H. − Sifneos, P. E. 1976. Alexithymia: a view of the

psychosomatic process. In Hill, O. W. (ed) Modern trends in psychosomatic medicine.
Butterworths, London

Pandey, R. − Mandal, M. K. 1996. Eysenkian personality dimensions and alexithymia:

examining the overlap in terms of perceived autonomic arousal. Person. Individ. Differ., 20:
499-504.

Parker, J. D. A. − Taylor, G. J. − Bagby, R. M. 1989. The alexithymia construct: relationship

with sociodemograhic variables and intelligence. Comprehensive Psychiatry, 30: 434-441.

Parker, J. D. A. − Taylor, G. J. − Bagby, R. M. 1993. Alexithymia and the precessing of

emotional stimuli: an experimental study. New Trends in Experimental and Clinical
Psychiatry, 30: 434-441.

Porcelli, P. − Leoci, C. − Guerra, V. − Taylor, G. J. − Bagby, R. M. 1996. A longitudinal

study of alexithymia and psychological distress in inflammatory bowel disease. Journal of
Psychosomatic Research, 41:569-573.

20

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Ruesch, J. 1948. The infantile personality: the core problem of psychosomatic medicine.
Psychosomatic Medicine, 10: 134-144.

Salminen, J. K. − Saarijärvi, S. − Äärela, E. − Tamminen, T. 1994. Alexithymia − stait or

trait? One-year folow-up study of general hospital psychiatric consultation out-patients.
Journal of Psychosomatic Research, 38: 681-685.

Salminen, J. K. − Saarijärvi, S. − Äärela, E. − Toikka, T. − Kauhanen, J. 1997. Prevalence of

Alexithymia and its association with sociodemographic variables in the general population in
Finland. Journal of Psychosomatic Research, 46: 75-82.

Salovay, P. − Mayer, J. D. 1990. Emotional Intelligence. Imagination, Cognition, and

Personality, 9:185-211.

Shands, H. C. 1977. Suitability for psychotherapy. II. Unsuitability and psychosomatic

disease. Psychotherapy and Psychosomatics, 28: 28-35.

Sifneos, P. E. 1972. Short-term psychotherapy and emotional crisis. Cambridge, MA:

Harvard University Press.

Sifneos, P. E. 1973. The prevalence of “Alexithymic” characteristics in psychosomatic

patients. Psychotherapy and Psychosomatics, 22: 255-262.

Smith, R. 1983. Alexithymia in medical patients referred to a consulation / liaison service.

American Journal of Psychiatry, 140: 99-101.

Stroop, J. R. 1935. Studies in interfence in serial verbal reactions. Journal of Experimental

Psychology, 18: 643-661.

Taylor, G. J. − Bagby, R. M. − Parker, J. D. A. 1992. The Revised Toronto Alexithymia

Scale: some reliability, validity, and normative data. Psychotherapy and Psychosomatics, 57:
34-41.

Taylor, G. J. − Bagby, R. M. − Parker, J. D. A. 1997. Disorders of affect regulation.

Alexithymia in medical and psychiatric illness. Cambridge University Press, Cambridge

TenHouten, W. D. − Hoppe, K. D. − Bogen, J. E. − Walter, D. O. 1985.a. Alexithymia: an

experimental study of cerebral commissurotomy patients and normal control subjects.
American Journal of Psychiatry, 143: 312-316.

21

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

 Tomkins, S. S. 1981. The quest for primary motives: biography and autobiography of an idea.
Journal of Personal and Social Psychology, 41: 306-329.

Valera, E. M. − Berenbaum, H. 2001. A twin study of alexithymia. Psychotherapy and

Psychosomatics, 70: 239-246.

Weiskrantz, L. 1986. Blindsight: A Case Study and Implication. Oxford University Press,
Oxford.

Wise, T. N. − Mann, L. S. − Shay, L. 1992. Alexithymia and the five-factor model of

personality. Comprehensive Psychiatry, 33:147-151.

Zeitlin, S. B. − Lane, R. D. − O’Leary, D. S. − Schrift, M. J. 1989. Interhemispheric transfer

deficit and alexithymia. American Journal of Psychiatry, 146: 1434-1439.

22

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com