Vous êtes sur la page 1sur 1

Evangélikus Élet 1997 . julius 13 .

P rófétai ige
„...H O G Y S Z Ó T É R TSÜ N K EGYM ÁSSAL” Hívő emberek a Szentírást nem­ Luther még nem ismerte föl, Megváltóról szóló legfontosabb
csak naponkénti lelki táplálékként hogy az Ószövetségnek Ábrahám próféciákat sem értették teljesen
A megújulás útján az egység felé szokták használni, hanem útmuta­ előtti időről szóló szövegei nem és helyesen, olykor maguk a prófé­
tó eligazító igeként is, mind a taní­ történelmi és természettudomá­ ták sem. Egyébként is a prófétai
A k ato lik u s egyház (2.)
tás, mind a mindennapi élet dolgá­ nyos ismereteket közölnek, ha­ beszéd legtöbbször képes beszéd,
ban. - A reformáció korában ha­ nem koruk ismereteinek szintjén amiről már volt szó.
Mindnyájan tudjuk, mennyit zetesrendek és egyházközségek s mindenkorra szóló, de a ke­ zánkban az állandó hadakozás közt
romboltak a lelkekben az elmúlt és vallásos-mesés (mitikus) mó­ A Biblia emberei nem egyszer
fenntartásában. 14 egyetemi és nyér és bor színeiben megjelení­
évtizedek. M ár csak ezért sem főiskolai, 16 középiskolai kollé­ tő ez a liturgikus cselekmény, élő és adózó szegény népnek nem don, képes beszéddel (metafora) prófétai szótól vagy jeltől vártak
folytathatta 1990 után, a vissza­ gium működik. Reményt keltő hogy minden kor minden hívő volt könnyű Bibliához jutni akkor a múltról mondanak ki Isten Lei­ eligazítást bizonyos helyzetekben.
nyert szabadságban egyházunk adatok, amelyek az igények és embere belekapcsolódhassék sem, mikor már volt teljes magyar kétől indított hívő bizonyságtételt. Hogy Isten mit akar, megtudhat­
ott, ahol 1948-tól korlátok közé lehetőségek arányában fognak Annak akarata szerint, aki ezt nyomtatott Szentírás. Lelki táplálé­ - A bibliai őstörténet betű szerin­ juk parancsolataiból „vezetés” nél­
kényszerítették. növekedni. mondta: „ezt cselekedjétek az én kuk a hangzó prédikáció és az éne­ ti értelmezését sok komoly hívő kül is (lSám 10,7). - Nem minden
Az újrakezdés szép példáit Egyházközségeink életében emlékezetemre!”
láthatjuk a szerzetesközösségek mind tevékenyebbek a világi hí* Még a régi, olykor műemlék kek mellett a káté volt. Hiszen a vagy tájékozatlanságból, vagy „Jé­ „Istentől való jel”, amit annak vél­
erőfeszítéseiben. Őket érte talán vek. Ennek oka nem csupán a templomainkban is a hívek felé Kiskáté, amit még a második világ­ zus pólyája” tekintélyének féltésé­ nek. Döntő a Szentírás, de nem a
a legnagyobb csapás. Hármas fo­ paphiány, hanem a II. Vatikáni fordult és közeledett az oltár, a háború után is szó szerint tudnia ből követi. - Ha Mózes a mai tu­ betűje, hanem a Lélek. - Vannak,
gadalmukkal (engedelmesség, zsinat régi-új egyházképe, mely modem templomokban pedig a kellett a konfirmálkodó gyermekif­ dománynak megfelelő formában akik a Koránba tűt bökő mohame­
szegénység, szüzesség) és közös­ szerint a pápa, a püspökök, a pa­ hívek ülőhelyei egyenesen kör- júnak, a Biblia legfontosabb és leg­
ségi életükkel nemcsak a hitbeli szól, kortársai számára lett volna dánhoz hasonlóan akarják kierő­
pok és a hívek együtt alkotják az beölelik azt. Gyakoribbakká vál­
elkötelezettség példái kívánnak egyházat. Mindenkinek a maga tak az egyszerű fehér liturgikus világosabb szövegeit tartalmazza. - érthetetlen. - Egyébként mai is­ szakolni Isten vezetését. Elretten­
lenni, hanem fontos társadalmi hivatása szerint kell részt vennie öltözékek. Mind liturgikus nap­ Későbbi káték összefüggésükből mereteink magyarázatot adnak tő példa, hogy „elmenvén föl­
igényeknek is megfelelnek. az egyház missziós és imádságos tárunkban, mind templomaink­ kiemelt igazoló mondásokra (dicta olyan eseményekre, amelyeket akasztó magát”. - Viszont Istentől
Gondoljunk csak a középkori küldetésében. (Ezek egyike pél­ ban is gondunk van rá, hogy Jé­ probantia) hivatkoztak. nemrégen mesének véltek. Hogy sokszor megáldottak az Útmutató
szociális problémára választ kí­ dául a hitoktatás, amely templo­ zus Krisztus megváltói művéhez Azonban a Szentírás Isten szava ezek az igen kis valószínűségű ese­ kisorsolt napi ószövetségi mondá­
náló, úgynevezett koldulóren­ mi és iskolai keretben jól kiegé­ kapcsolódó ünnepeink más tisz­
dek (ferencesek stb.) stílusára: szíti egymást. A részvétel növe­ telet - például a szentek ünne­ emberi szóban, ezért figyelni kell mények megtörténtek, az maga­ sai, melyekhez újszövetségi párju­
távol eső apátságok helyett a vá­ kedett, de nem változott a fel­ pei - ne homályosítsák. (A szen­ arra: ki, mikor, kinek, miért mond­ sabb értelem és erő jeladása. - A kat hittel és ésszel választják a
rosokba települő közösségeikre. adat: csak a gyerekek és fiatalok tek helyes tisztelete persze ép­ ta azt az igét? - Kiragadott íráshe­ Szentírás nem világi tankönyv, ha­ hermhuti testvérek.
Az 1950 és 1989 közötti tiltás érdeklődését felkeltő nevelői pen a megváltói kegyelem művét lyekkel kísértette Jézust is a Sátán. nem célja, hogy komolyan vegyem A Bibliát mindenesetre olvas­
csak négy szerzetesrend műkö­ magatartás és módszer emeli építi bennük és példájukból akar - A szentírók más-más gondolko­ Jézust és rábízzam a múltamat és nunk kell, hogy ismerjük, de ha
dését tette lehetővé, azt is korlá­ szívós munkával a létszámot.) meríteni a Krisztus-követéshez.)
tozottan. Ma hazánkban 23 férfi Az egyházközségeken belül ki­ A katolikus egyház úgyneve­ dásmóddal vallják ugyanazt. a jövőmet. A Biblia ihletettsége nem érzi magát pillanatnyilag
és 54 női szerzetesrend kezdte sebb lelkiségi és apostoli csopor­ zett zsinati megújulása a ‘60-as Ugyanaz a szó jelenthet máskor abban áll, hogy hasznos megtérí­ megszólítottnak a hívő ember, ak­
újra tanító, betegápoló, szociális tok sokszínű egységéhez sok lel­ évektől kezdve a külső szemlé­ mást, és ugyanazt a dolgot többfé­ tésre és az újonnan született em­ kor se mondja, hogy „ma nem
gondozó vagy szemlélődő életét. kipásztori tapintatra is szükség lők körében számos „szenzációs le szó jelentheti. ber nevelésére, hogy alkalmas le­ szólt hozzám az Ú r”, hisz lehet,
Legismertebbek közülük a Szent van. újítás”-nak tűnt és félreértést A tanbeli eligazítás alapja a meg­ gyen a jóra, polgári felelősséggel hogy én voltam süket vagy figyel­
Benedek szabályait követő ben­ Liturgiánk, istentiszteletünk keltett. Pedig nem először és bi­
cések, a talán legnagyobb szelle­ lényegében ugyan nem, de a II. zonyára nem utoljára fordult elő igazító ige, amely a bűnöm miatti is. metlen, de az is lehet, hogy Isten
mi mozgékonyságot mutató je­ Vatikáni zsinat irányelvei szerint az egyház történelmében, hogy kétségbeejtés után Isten bocsána­ A még beteljesületlen próféciák „csak” tanítani akart, netán ismé­
zsuiták (Jézus Társasága) és a - nyelvében, közösségi formái­ újabb (nemritkán az őseihez tának elfogadására és Megváltóm részleteit nem csoda, ha nem ért­ telteivé.
mindig időszerűséget példázó fe ­ ban nagyot változott. Legfonto­ visszanyúló) formákat, a kor hálás szolgálatára indít. jük. Hiszen beteljesedésük előtt a Dr. Zsigmondy Árpád
rencesek népes közössége. sabb része a szentmise, amelyben „akusztikai viszonyainak” meg­
A magyar katolikus egyház­ kitüntetett helyen áll a szó (ige), felelőbb hangsúlyokat keresett
nak és szerzetesrendjeinek mint­ és hitünk szerint a kenyér-bor az egyház az örök érvényű igaz­
egy 25 szociális otthona és kü­
lönböző szociális és egészség-
színében Krisztussal egyesülünk.
Ezért a szentmise két fő része a
ság hirdetéséhez. A II. Vatikáni
zsinatnak a megújulásban az is
A végállomás*
ügyi szolgálata működik (köztük tanító rész, valamint a Krisztus fontos szempontja volt, hogy A Központi Pályaudvaron va­ Közben a vonatta egyre többen Ismét férfi következik. Elmond­
2 kórház). Országszerte 39 kato­ nagycsütörtöki megváltói önát­ „életünk hívebben és egyértel­
likus óvoda, 73 általános iskola, adását és annak nagypénteki be­ műbben tanúskodjék arról a ta­ gyunk. Hideg, téli nap van. A síne­ szállnak fel: öregek, fiatalok, nők, ja, hogy a nagy hidegben megfa­
38 gimnázium, 13 szakközépis- teljesülését, a húsvéti megdicső­ nításról és szeretettől, amelyet ken egy hosszú szerelvény áll. Vas­ férfiak, sőt még csecsemőket is gyott, míg barátja 9 aki lopott - a
kola/szakmunkásképző, 1 egye­ ülést valóságosan megjelenítő Krisztus hagyott ránk apostolai úti őr vigyázza: csak az szállhat fel, hoz édesanyjuk. Az anya bemutat­ börtönben életben m aradt... Piros
tem és 4 főiskola áll a művelődés rész. Nem megismétlő, mert által.” akinek megvan a retúrjegye, az ja az iratokat, azután ablakon ke­ szívekkel van tele a lapja. A fehér
és nevelés szolgálatában a szer­ Krisztus áldozata egy és egyszer Rosdy Pál életlapja és a behívó levele. Egyik resztül feladja a gyermeket... Egy kocsiba kerül. Egy pénztárosnő az­
sem hiányozhat a három közül. lélek átveszi. - Végül megtelik a zal dicsekszik, hogy az időseknek
Bottal is nehezen járó, fehér ha­ szerelvény és zakatolva elindul. egy-egy tételt kétszer blokkolt. Ha
pedagógiai türelemmel vették „se­
Jobaháza gítségünket”! Néhányan az iskolá­
jú nénike tipeg az őrhöz és mutat­
ja írásait. „A behívólevél hiányzik”
Hegyen, völgyön, alagutakon ke­ észrevették, „pardon, tévedtem”
resztül eljut a keresztútig. Ez a vo­ mondattal intézte el az ügyet.
ban segédkeztek. Este vallásos es­
Bizonyára nem én vagyok az „falukutatásunk” eredményeit, s tet tartottunk, műsorral. Minden - állapítja meg az őr. „Azt még nat nem megy tovább - át kell A soros férfi elmondja, hogy egy
egyetlen, akinek a szíve erősebben nem jelent meg híradás sehol ar­ este más professzorunk tartott ige­ nem kaptam” - mondja a nénike. szállni. Itt is pályaudvar van. Itt idegen lakás ajtón kívül felejtett
dobog Jobaháza nevének hallatá­ ról, hogy a soproni evangélikus magyarázatot. Nagy segítőkészség­ „Akkor menjen szépen haza és azonban két sínpár van, két szerel­ kulcsáról másolatot készíttetett,
ra. Mert szép, kedves, m eghatáro­ teológusok is végeztek, éppen gel és örömmel. Mindig jelen volt várja meg a behívólevelet; a vonat vénnyel. Bal felől egy fekete vonat majd visszaadta azt (még meg is
zó emlékek újulnak meg, hogy Jobaházán, akkoriban divatos „fa­ az egész falu. mindennap indul!” - így az őr. „De áll, hatalmas, tepnes kocsikkal. Ez ,köszönték!.)..és. amikor a család
együtt ünnepeljünk és örüljünk lut megismerő’’ munkát. Énreám Koczor Ferenc tanító úr nélkül
ennek a kedves, jelentéktelen Sop­ a falu erkölcsi helyzetének vizsgá­ azonban semmi sem sikerült vol­ kérem ” - pityeredik el a néni - „az a hosszabb. Jobbról pedig egy igen nyaralni ment, kirámolta az ott­
ron megyei kicsiny falu népével, lata volt bízva. Tétova és gyakor­ na! Neki köszönhetjük a táborozás én életem már céltalanná vált! keskeny, fehér kocsikból álló sze­ hont... A gazdagabbak főleg csa­
mikor öröméről olvasunk. Hiszen latlan tapogatózásaimra minde­ sikeres és zavartalan lebonyolítá­ Apámat, anyámat, egyetlen öcsé­ mélyvonat vár indulásra... lással, sikkasztással képviseltették
vagyunk még néhányan, egyre ke­ nütt igen merev és sértődött eluta­ sát. Igazi példaképe ő mai napig met, három (!) jó férjemet elte­ A most érkezett vonatból min­ magukat. Valamennyien a fekete
vesebben, akik részére egyáltalán sításra találtam, ezért felhagytam számomra az önfeláldozó, helyét
nem jelentéktelen emlék s nem ke­ az ilyen irányú ismeretszerzéssel. és feladatát nagy hivatástudattal, mettem, fiaimat felneveltem, az den utast leszállítanak. Ezen a he­ vonaton utazhatnak tovább. Még
vés élmény fűződik Jobaházához. Úgy tudom, néhány kollégám igen meg felelősséggel ellátó névtelen unokáimat is megláttam. Teljesen lyen csupán az életlapot ellenőr­ egy árva kislányt irányítanak a fe­
Hiszen éppen hatvan évvel ez­ ügyesen szedett össze falubeli „nemzet napszámosának”. Örök egyedül maradtam! Miért éljek to­ zik, amelyikre az ördög mindig fe­ hér kocsiba, akit harmadik mosto­
előtt, 1937. március 31-től április pletykákból néhány csokorra va­ hála és köszönet Neki segítségé­ vább?! Csak terhére vagyok a csa­ kete pecsétet nyomott diadala je­ hája próbált „megnevelni”.
8-ig éltünk ott, a soproni teológu­ lót, de igazán használható ered­ ért! ládnak! A minap is egyik fiatal is­ léül. Ám Jézus - ha az illető igaz Majd elindul a két szerelvény.
sok faluszemináriumának tagjai, ményt nem adtak ők sem. Az igaz, Nem készült könyv, írásos be­
meg néhányan érdeklődő teológus megtudtuk, hogy a falu úgy amint számoló, nem került a nyilvános­ merősöm agyalágyult vénasszony­ szívvel megbánta bűnét - piros Balra a fekete a pokol, jobbra a fe­
társak, hogy „falukutatást” végez­ van, kisgazdapárti. Mégis a kor­ ság elé Jobaháza élete. Mégis igen nak nevezett!” „Ne törődjön ve­ szívvel átpecsételte a fekete kört. hér a mennyország felé... A fekete
zünk. Velünk volt Voipio Marci, mánypárti jelölt győzött. Többség­ sikeresnek tartom jobaházi tábo­ lük” - próbálja megvigasztalni az Akik tiszta lappal érkeznek (főleg gyorsvonat nagy sebességgel rohan
finn vendéghallgatónk is. ben éltek ugyanis faluban azok a rozásunkat. Ha nem is maradt „tu­ őr - „olvassa el a Bibliából Péter csecsemők), azokat azonnal a kes­ a céljához. A tűzoszlop már
Négy kutatócsoportra osztva gazdák, akik valamilyen függőségi dományos” nyoma ottjártunknak,
„dolgoztunk” Dam ay Ferenc ve­ viszony miatt, pl. gyermekeik ta­ a résztvevők igen sokat tanultak, első levele 9. versét, s abból meg­ keny, fehér kocsikba rakják. messziről látszik. Hangos jajgatá­
zetésével, dr. Ujszászy Kálmán níttatása, állásbeli elhelyezkedés tanultunk. Láttuk a magyar falu tudja, hogy életünk (hitünk) célja Egy férfi közeledik az elosztó sok, káromkodások zaja hangzik
sárospataki professzor könyve stb. miatt jobbnak látták, ha a kor­ népének életét, mindennapjainak lelkünk üdvössége! Tehát van célja csoporthoz. M ár messziről kiáltja, egyre hangosabban.
szerint, hogy feltárjuk e forgalom­ mánypárti jelöltre voksolnak. Hi­ munkáját, terheit, gondjait, meg a életének! Egyedül sem maradt! hogy ő egész életében kényelme­ A fehér vonat is elindul. Szép
tól távol eső kicsi falunak az éle­ szen a választás nyílt volt: minden falu „szellemiségét”. A felbomlott Hiszen megírattatott: „Én veletek sen élt, halála után sem akar szűk tájakon visz az útja, lassan halad,
tét, munkáját, szokásait. Nem tu­ szavazóról mindenki tudta, kire ősi falusi kultúrának nyomát nem,
dom, ki mit gyűjtött, hogyan vé­ szavazott. Az illetékes hatóságok de gondolkodását, felelősségérzet­ vagyok minden napon a világ vége­ helyen szorongani. Az őrök ráte­ hogy gyönyörködhessenek a táj­
gezte el a rábízott feladatot. Soha is. Ezért nem kockáztathattak a ét, minden nehézségét, megpró­ zetéig! A viszontlátásra búcsúzom” kintenek a lapjára: szó nélkül en­ ban a benne ülők. Közelebb érve a
nem került szóba, hogy a négy ku­ függőségben lévők. báltatását hősiesen vállaló elszánt­ - mondja az őr és visszaindítja a gednek kérésének, a fekete vonat­ célhoz, halk zene és énekszó hal­
tatócsoport vezetői összegezzék a Napirendünk szerint napközben ságát megismertük. Elkötelezettjei nénikét... ra kerül. latszik:
csoportunk tagjai által gyűjtött segítettünk annak a gazdának, aki­ lettünk egy életre a magyar falu­
adatokat, tapasztalatokat. Szemi­ nél szálláson voltunk. Igen barát­ nak és népének, s ez segített lelki­ „AZ Ú R CSODÁSÁN MŰKÖ­
* A néhány hete megjelent Kőháti Dóra: Végállomás a Föld? című cikkét gon­
náriumunk vezetője, Damay Fe­ ságosan és nagy . szeretetettel fo­ pásztori munkánkban is. doltam tovább. Azt írtam meg. A szereplők valamennyien az életből vett szemé­ D IK !...”
renc, IV. éves sem szedte össze gadtak minket! Örömmel és nagy Gömöry József lyek. N.N.

A m ásik „sztori” velünk a magyar csoporttal történt.


G ra zi szín es Úgy kezdődött, hogy szállást a szélrózsa minden irányá­ TÚRMEZEI ERZSÉBET:
Első tudósításomat küldöm Grazból a II. Európai katolikus egyházban végeznek hitoktatást, az ortodoxok ban kaptunk Volt, aki a városban, volt aki a környéken.
Ökumenikus Nagygyűlésről. Európa egyházai népének nem avatnak nőket lelkészi szolgálatra és sok hasonló E sorok írója is 30 km -ről jár be naponta. Hafenscher M in d ig c s a k a d n i
színes kavalkádját láthatjuk itt ezekben a napokban, a probléma „hever” a vásárváros útjain. professzor is 30 km-re, Schöklniklben kapott szállást.
„... szomjaztam és innom ad ta to k--.” (Mt 25,35)
vásárváros pavilonjai között. A gyűlés most „rázódik Rengeteg a fórum és a vitaalkalom. A bőség zavará­ (Úgy látszik a „fiatalokat” telepítették messzebbre!) A
össze”, m indenki keresi csoportját, melybe jelentkezett, a ban vagyunk Nem lehet mindenhova eljutni, azonos várostól északra, 1400 méteres magasságban, hatalmas Az öreg kút csendesen adja
helyet, ahova kitűzték megjelenését. időben 10-20 helyen folynak ezek Egyik délelőtti ilyen erdő szélen, egy síelésre alkalmas szép tisztás mellett, vizét... így telik minden napja.
A kezdőnapon - a hivatalos kimutatás szerint 7064 alkalmon magyar előadóként Harm ati Béla püspökünk gyönyörű panorámával, kitűnő hely volt. Csak éppen
résztvevőt regisztráltak - azóta a szám 8000fö lé emelke­ tartott bevezető előadást, témafelvezetést. A téma a sze­ nem júniusban, és nem egy konferencia vagy nagygyűlés Áldott élet ez! - fontolgatom:
dett. Legtöbben Romániából jöttek, 992-en, nagyobb­ génység és a munkanélküliség volt. Erre még később alkalmával. Valamilyen buszjáratot kb. 5 km-es gyalog­ csak adni, adni minden napon!
részt ortodoxok, de sok evangélikus ismerőssel is talál­ visszatérünk beszámolásunk során. lással lehetett volna elérni, ha be akart jutni a városba.
koztunk 945 ném et és 808 osztrák résztvevő mellett a Szerdán este „magyar találkozó ” volt a ferencesek ko­ E z nem sikerült. Harmati püspököt szállásán a követke­ Ilyen kúttá kellene lennem!
magyar bejegyzett látogatók száma: 171. Osztrákok na­ lostorában. Több, m int kétszázan voltunk! - alig fértünk ző üzenet várta: ,„Az algériai küldöttség egy tagja, Csak adni teljes életemben!
ponként jelentkeznek látogatóként és ezt teszik a határ be a terembe. Grazban élő magyarok is jöttek erre a ta­ Hafenscher kéri, tegyenek valamit, hogy bejuthasson
mentén lakó magyarok is, akik könnyen jönnek akár lálkozóra, és szombaton m egfogjuk ismételni. Grazba a nagygyűlésre. ” Csak adni? Térhet is jelenthet
naponként vissza a gyűlésre. Tudósításom végén két „sztori”ju t eszembe. A z egyik Hát igen. A z üzenet átvevője a „Hungarian ”szót értet­ Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Kikből áll a színes tömeg? Valamennyi európai egy- a megnyitó istentiszteleten történt. Szabadtéren, a Frei- te lAlgeriennek”. így alakultunk át algériai küldöttség­
ház/felekezet képviselve van. Örömünkre sok a fiatal, heitsplatzon folyt az ökum enikus istentisztelet. Erről is gé, már a második napon. Természetesen sikerült elin­ Belenézek... tükre rámragyog:
akik bent a vásár területén vagy a város terein, utcáin majd a következőkben írunk A z istentisztelet kezdetén tézni, hogy bekerüljön a városba. M ost már zökkenő- Hiszen a forrás nem én vagyok!
összeverődve énekelnek zenélnek versekkel vagy panto­ beborult felettünk az ég. Ijesztő, sötét felhők gyülekeztek mentesen konferenciázunk
mimmai m utatkoznak be, bibliai részeket aktualizál­ Leesett néhány csepp eső - m indenki maradt a helyén. Gyűjtöm az élményeket. Talán még összejön egy tudó­ Árad belém! Csak továbbadom
nak forró társadalmi kérdéseket jelenítenek meg hogy Azután a tér egyik sarkában felragyogott kettős szivár­ sításra való, de ezt már otthon írom meg. Most ezzel a frissen, vidáman és szabadon.
felhívják a küldöttek figyelmét, nem lehet némán elmen­ vány! Öröm morajlott végig a téren. Graz felett ragyog „színessel”jelentkezem. A z írás kissé körülményes, mert
ni az Európa valamennyi országát szorongató kérdések a szivárvány. Isten a „Noé jelével” biztatja Európa ke- írógépem,' amit a sajtócentrum előzékenyen rendelkezé­ Hadd éfjek ilyen kút-életet!
mellett. Európa „kosara” dőlt ki itt Grazban és kiálta­ resztyénségét. A „Megbékélés és kiengesztelődés - Isten semre bocsátott csak „németül” tud. Hiányoznak a ma­ Osszak áldást és szeretetet!
nak megoldásokért. A fiatalok katonai szolgálat alóli ajándéka és az új élet forrása” téma olyan feladat szá­ gyar ékezetes betűk Ezért most befejezem. E z a könnyű
mentesítése (nem minden országban megoldott úgy, munkra, mely nem reménytelen. A szivárvány Isten szö­ tudósítás legyen bevezetése a többinek melyben a nagy­ Nem az enyém. Krisztustól kapom.
mint nálunk), a munkába kerülés nehézségei, lakáskér­ vetségének a továbbélés lehetőségének jele! És az egyhá­ gyűlés vitáiról, megnyilatkozásairól, üzenetéről majd a to­ Egyszerűen továbbadhatom.
déseik a nők m unkához jutása, szociális problém ák a zak elsegíthetik a népeket, a társadalmakat is arra, hogy vábbiak során írni fogunk Adjon Isten megbékélést és ki­ A. Kleemann után németből
nők helyzete, szolgálata a különböző egyházakban, a békességet, kiengesztelődést találjanak engesztelődést mindnyájunknak! Tóth-Szöllős Mihály

Vous aimerez peut-être aussi