A földrajzi felfedezések és a kapitalista gazdaság

jellemzői
A felfedezéseknek nevezett folyamat során és következtében Európa igyekezett kiterjeszteni
befolyását a többi kontinense, a függőség következtében azok gazdasági erejét saját céljainak
megfelelően felhasználta. A nagy felfedezésekkel kezdődött el az újkor. A XIV. századi válság után a
XV. században Európa lakossága és gazdasága dinamikusan növekedett, mert ezzel megnőtt az igény
a pénz alapanyagául nemesfémre („aranyéhség”). A térképészet és a hajózás fejlődése
megteremtette a technikai feltételeket. Ptolemaiosz ókori csillagász nyomán elterjedt a feltételezés,
hogy a Föld gömb alakú.

A földrajzi felfedezések okai és feltételei:

A reneszánsz szellemi légköre és a könyvnyomtatás hatására Európa a középkorhoz képest jóval
nyitottabbá vált a rajta kívüli világok iránt. A tudás gyorsan terjedt, ezért kedvezett az újra törekvő,
felfedezni vágyó embereknek. Az Európában lezajló társadalmi és politikai változások is kedveztek a
felfedezéseknek, hiszen az ipar és a kereskedelem fejlődése miatt gazdag városok jöttek
létre, ritkábbak lettek az éhínségek és a járványok. Kedvező helyzetet jelentett, hogy a XV. század
közepén véget ért a százéves háború. Mindezen tényezők hatására mérséklődtek a társadalmi
konfliktusok, növekedett a népesség, s az egyre nagyobb adóbevételekre építve megerősödött többi
országban is a központi királyi hatalom (pl. ekkor jött létre az egyesített Spanyolország is). A földrajzi
felfedezések gazdasági okai közé tartozott, hogy a megnövekedett európai áruforgalom fedezetét
már nem tudták fedezni a nemesfémbányák (cseh, magyar), nem volt elegendő pénz, ezért
úgynevezett aranyéhség alakult ki. Másrészt az életszínvonal és a kereslet növekedése miatt megnőtt
az igények keleti fűszerek iránt is. Mivel eddig a levantei útvonalon folyt Kelettel a kereskedelem, ám
azt a török terjeszkedés jelentette magasabb vámok és a romló közbiztonság, valamint Velence (és az
arabok) monopóliuma igen megdrágította, ezért megszületett új útvonalak felfedezésének igénye. Az
okok között nem csak gazdaságiak, hanem ideológiaiak-vallásiak is találhatók. Egyrészt a hitetlenek
megkötésének szándéka, másrészt pedig a középkor óta a legendákban létező, misztikus elképzelés
egy olyan keleti országról, ahol boldogság és gazdaság van csak, ahol örök béke és igazság honol – ez
János pap országa, a felfedezők álma. A felfedezések feltétele a hajózási ismeretek fejlődése, ami
lehetővé tette, hogy az óceánokra is kimerészkedjenek a hajósok (pl. új hajótípus, a karavella és az
iránytű, új térképek).

A portugál felfedezések és gyarmatosítás sajátosságai:

A portugálok a tengeren terjeszkedtek. Ennek az az oka, hogy egyrészt nekik sikerült ellesni az
arabokról a part menti hajózás tanulmányát, másrészt ők feltételezték azt, hogy Indiát Afrika
megkerülésével és el lehet érni. A portugálok élen jártak a tengerjáró hajók tökéletesítésében
(karavella, nao) is, ők alapították az első hajósiskolát. A XV. század első felében a portugálok
megkezdték az Afrika körüli hajóút a szervezését, megvetették lábukat Afrika északi partján. Fontos
felfedezés volt, amikor 1487-ben Bartolomeu Diaz elérte a Jóreménység fokát. A portugál
elképzelések helyes voltát igazolta az, amikor 1948-ban Vasco da Gama Afrika megkerülésével
eljutott Indiába. Az Atlanti-óceánon, az az Afrika megkerülésével jutottak el a portugál kereskedelmi
hajók Indiába, ami Velence számára fenyegető hír, hiszen az addig általuk szállított keleti áruk más
államok kereskedői (jelen esetben a portugálok) segítségével jutottak el Európába. Az új útvonalak
felfedezése Velence, illetve a levantei kereskedelem hanyatlását eredményeztek. A spanyolok
nyomán utóbb a portugálok is elindultak nyugat felé, ennek köszönhetően felfedezték Brazíliát. 1519
-22 között a portugál Magellán expedíciója hajózta körül elsőként a földet. A terjeszkedés
következtében kiépült a portugál „gyarmatbirodalom” nem összefüggő területekből állt, a
területeket nem igázták le, hanem kereskedelmi telepek láncolata alkotta. A portugálok telepeket
létesítettek Afrikában, Indiában és Malájföldön. Az Indiai-óceán feletti uralomért folytatott
küzdelemben a portugál tengerészek többször összecsaptak az egyiptomi és a török flottával. A XVI.
századra szinte beltengerükké tették az Indiai-óceánt, ezzel monopolizálták az óriási hasznot hajtó
fűszer-, nemes-, fém-, és rabszolga-, kereskedelmet. A portugálok Kínában és Japánban létesítettek
kereskedelmi telepeket. Brazíliában, a legfontosabb portugál gyarmaton viszont óriási ültetvényeken
cukornádat termesztettek és dolgoztattak fel rabszolgamunkával.

A spanyol felfedezések és gyarmatosítás sajátosságai:

Kolumbusz a spanyol királyi pár megbízásából indult el útjára, s Toscanelli térképe alapján úgy
gondolta, hogy nyugatra hajózva eljut majd Indiába, de a tudós számításai jelentősen alábecsülték a
távolságokat. 1492 októberében végül Kolumbusz megérkezett a Santa Mariával, a Ninával és a
Pintával a Karib-tengerre (Guanahani-sziget, Kuba, Hispaniola felfedezéshez). Az itt élőket elnevezék
indiánoknak, akikről azt írta, hogy igen barátságosan fogadták őket. A Guanahani-szigeten (később
San Salvadornak nevezte el) Kolumbusz aranyat, fahéjat, borsot, szegfűszeget és egyéb más
fűszereket keresett, s mivel nem talált, továbbindultak délnyugati irányba a legközelebbi sziget felé.
A többi szigeten talált ugyan fűszereket, ékszereket, de annyi aranyat nem, amennyit reméltek.
Kolumbusznak további három útja volt még, jelentős területeket fedezett fel, ám mindvégig azt
gondolta, Indiában van. Azt, hogy Kolumbusz új kontinenst fedezett fel, Amerigo Vespucci (az
Amerika elnevezés az ő nevéből származik) bizonyította. A spanyol felfedezések első sikeres
expedíciója, Kolumbusz útja nem változtatta nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A királyi pár
azonban úgy döntött, az engedély nélkül senki nem hajózhat az „Indiákra”, az ott élő népekkel nem
kereskedhet, a szállítások csak a korona általi ellenőrzés után történhetnek meg. Az újonnan
felfedezett földekre aranybányászat és földművelés céljára embereket költöztettek. A XVI. század
első felében a spanyolok Haititől és Kubából kiindulva meghódították Panamát, Mexikót, Perut, és
Chilét. A XVI. század második felében a spanyolok megkezdték a gyarmatok kiaknázását.
Királyságokat hoztak létre, továbbá az ültetvényeken és a bányákban, kezdetben az indiánokat, majd
az Afrikából hozott még rabszolgákat dolgoztatták.

A felfedezések következtében kialakuló versengés a XVI. században:

Kolumbusz felfedezése arra késztette a spanyolokat és a portugálokat, hogy egy szerződésben
határozzák meg, kié lesz egy-egy újonnan felfedezett terület. Portugália kezdeményezésére VI.
Sándor pápa döntőbíráskodása alatt 1494-ben létrehozták a tordesillasi szerződést. Eszerint Amerika
és a Fülöp-szigetek a spanyoloké, Brazília, India, Távol-Kelet a portugáloké. Mivel a portugálok
általában beérték néhány, a kereskedőket védő katonai támaszpont létesítésével, ezért a XVII. század
elején sorra át kellett engedni gyarmataikat nagyobb katonai erőt felmutató vetélytársaiknak. A
spanyolok előnybe kerültek a portugálokkal szemben, mert jobban megszervezték a gyarmatosítást,
nagyobb, egybefüggő területeket terveztek meg. Spanyolország jóval nagyobb létszámú és
jelentősebb katonai erőt felvonultató ország volt, mint Portugália. A spanyolok és portugálok
hatalmát jelentősen visszavette az árforradalom. Gazdaságukat elkényelmesítette a kevés
befektetéssel szerzett nagy haszon és elvesztették verseny- és alkalmazkodóképességüket. Az
államkincstár helyett magánkézben vándorolt arany és ezüst végül a fennálló rendet konzerválta. Az
Ibériai-félsziget országai a későbbiekben a visszamaradottság „mintapéldáivá” váltak, nem tudtak
megtartani nagyhatalmi státuszukat. Az angolok már 1497-ben feltűntek Észak-Amerika partjainál,
sokáig azonban úgy tűnt, hogy a spanyoloknak és a portugáloknak nem lesz vetélytársa, és az
angoloknak be kell érniük a kalózkodással. A terjeszkedés a XVII. században azonban új lendületet
kapott, a franciák, a hollandok és az angolok is meg kezdték saját gyarmatbirodalmaik kiépítését.

A felfedezések hatására megjelent Európában sok újféle növény (pl. kukorica, burgonya, dohány,
paprika, paradicsom, bab, tök, gyapot, kávé, kakaó), valamint rengeteg nemesfém, ami radikális
gazdasági változásokat indított el (pl. árforradalom, nemzetközi munkamegosztás, stb. ).
 A kapitalista gazdaság jellemzői
Az első gyarmatosítók a spanyolok és a portugálok voltak, a terjesztés az XVII. században azonban új
lendületet kapott, a franciák, a hollandok és az angolok is megkezdték saját gyarmatbirodalmaik
kiépítését. E változás mögött a gazdaság radikális átalakulása állt, hiszen Európa igyekezett
kiterjeszteni befolyását a többi kontinensre, a függőség következtében azok gazdasági erejét saját
céljainak megfelelően felhasználni.

A kereskedelmi kapcsolatok kialakulása Európa és a gyarmatok között:

Európa és a gyarmatok között zajló kereskedelmet két részre szokás bontani. Az egyik az Európa és
Ázsia közötti kereskedelem, amelynek keretében az Amerikából Európába hozott nemesfémet
tovább szállították keletre, amiért cserébe távol-keleti luxus áruk érkeztek (fűszerek, porcelán, tea,
gyapot, indiai textiláru). Ebben a térségben a kisebb európai országok építettek ki kezdetben
kapcsolatot (portugálok, majd hollandok), akik nem törekedtek összefüggő gyarmatbirodalom
létrehozására, megelégedtek a kereskedelmi telepek felhasználásával. Kiépül emellett az Európa–
Afrika–Amerika közötti áruforgalom is. Afrikából Amerikába rabszolgát vittek elsősorban, mert
szükség volt a munkaerőre a nemesfém bányákban és az ültetvényeken. A rabszolga-kereskedők az
afrikai törzs konfliktusokat kihasználva rumért és dísztárgyakért vették meg az embereket a
törzsfőktől. Az amerikai gyarmatokon létrehozott ültetvényeken cukornádat, gyapotot, dohányt,
kakaót, kávét termesztettek, szállították át Európába, ahol a cukorból főként rumot készítettek, amit
Afrikába vittek a rabszolgák megvásárlására. Létrejött tehát a világkereskedelem, amelyben a
hagyományos, akkor még egyenrangú Európa–Ázsia- kereskedelem mellett Európa kizsákmányolta
Afrikát és az újvilágot. Bár a gyarmati kereskedelem fontos volt Európa és főként az atlanti hatalmak
gazdasága számára, az európai gazdaság számára a fejlődés fontos mozgatórugója az Európában
érvényesülő kontinentális munkamegosztás is.

A gyarmatosítás gazdasági hatása Európára, az árforradalom, centrum-periféria:

A XVI. század folyamán az európai gazdaságban nagyon jelentős változások zajlottak. Az árak jelentős
emelkedése és a termelési technikák és módszerek átalakulását vonta maga után. A gabonaárak 3-4-
szeres, az iparcikkek árának 1,5-2-szeres növekedését a bérek emelkedése nem követte ilyen
mértékben. Ezt a jelenséget árforradalomnak nevezzük, az iparolló fogalom pedig arra utal, hogy a
mezőgazdasági termékekért arányosan többet kellett fizetni, mint az iparcikkekért. A változás oka
elsődlegesen a népességnövekedés felgyorsulása volt (a XV. század közepe és a XVI. század vége
között Európa népessége majdnem megduplázódott), hiszen emiatt megnőtt az élelmiszerek iránti
kereslet. A további áremelkedés irányába hatott, hogy a XVI. század közepétől Európa rövid idő alatt
nagy mennyiségű nemesfém (zömmel ezüst) érkezett, ezért az ezüst értéke csökkent, ami inflációt
okozott, ezzel felhajtotta az árakat annak ellenére, hogy az Európában behozott nemesfém nagyobb
része Ázsiába került a luxuscikkek ellentételezéseként. A XVI. században kialakuló világgazdaság
kapcsán terjedt el a Centrum – félperiféria – periféria fogalmak használata, azt mutatva, hogy milyen
régiók lettek a változások fő nyertesei, illetve vesztesei. Mivel az Atlanti-óceán vált a gyarmatokkal
folyó kereskedelem fő útvonalává, ezzel Nyugat-Európa lett a világkereskedelem centruma és legfőbb
haszonélvezője. Félperifériá vált a középkori gazdaság centrumaként működő Észak-Itália, valamint a
gyarmatosítás kezdetén domináló Spanyolország és Portugália. Perifériának tekintik Kelet-Közép-
Európát, valamint a gyarmatokat is.

A kontinentális munkamegosztás hatása Angliában és Hollandiában:

A távolsági kereskedelem legjellegzetesebb szervezetivé a XVII. század folyamán a
részvénytársaságok váltak. Ezeket a tőkés gazdasági társulásokat a befektetők úgy hozzák létre, hogy
tőkéjüknek megfelelően meghatározott számú és névértékű részvényt vásárolnak. A társtulajdonosok
részvényeik arányában (tulajdoni hányaduk alapján) részesednek a részvénytársaság nyereségéből.
Ezek a vállalkozások terjeszkedést üzleti lehetőségnek tekintették, ezért a kormányoktól széleskörű
felhatalmazást kértek és kaptak telepítésre, hódítása, háborúra és békére. A kormányok és
társaságok felett ellenőrzést gyakoroltak, éltek a kereskedelmi tilalmak, vámszabályozás és különféle
monopóliumok eszközeivel. Amszterdamban létrejött a tőzsde, a tőkebefektetések támogatására, a
hitelezésre kiépült a korábbinál kiterjedtebb bankrendszer. Az exportra, főként távolsági piacokra
aztán textil- és fémárukat már nem céhes keretekben, hanem manufaktúrában állították elő,
bérmunkások alkalmazásával. A manufaktúrákban, szemben a céhvel a munkamegosztás miatt a
tevékenységek specializálódtak, továbbá a termelést nem kötötték a foglalkoztatási létszámra,
valamint az előállított termék mennyiségére vonatkozó előírások, mint a céheknél, hanem csak a
kereslet- kínálat szabályozta azt. Ezzel a térség vált az ipari termelés központjává, hiszen olcsón nagy
mennyiségű áru tudtak előállítani, amit aztán Európa más régióiba szállítottak. A manufaktúrákban
végleg elvált egymástól a tulajdonos és a termelő (bérmunkás) a szerepe (a céhek mesterei így
egyszerre voltak tulajdonosok és termelők). A háromnyomásos gazdálkodást a legfejlettebb nyugat-
európai területeken a XVI. század végétől (először Hollandiában, majd Angliában) felváltotta a
vetésforgó, amit azt jelentette, hogy nem hagytak ugart, hanem a növényi kultúrák látogatásával (pl.
gabona után bab vagy takarmánynövény) és trágyázással érték el, hogy a föld termékenysége immár
pihentetés nélkül is megmaradjon. A takarmánynövények termesztésével az állattartás is jóval
hatékonyabban működhetett. A vetésforgó elterjedése maga után vonta a nyomáskényszer
megszüntetését is, amit a földesurak és a bekerítések révén értek el. A saját kezelésben tartott
földjeiket bekerítették, és szabadon, a faluközösségi szabályozástól függetlenül megválasztották,
hogy azon mit termelnek. Így tudtak alkalmazkodni az éppen aktuális piaci viszonyokhoz, a
kereslethez. I. Erzsébet angol uralkodó felismerte a gyarmatosításban rejlő lehetőségeket. Egyrészt
támogatta gyarmati területek termését, illetve a korábbi gyarmatosítók gyengítését (pl. Drake
kalóztámadásai a spanyol hajók ellen), másrészt támogatta a kereskedelmi társaságok működését.
Ezek közül kiemelkedett a Moszkvai és a Kelet-Indiai társaság, amelyek számára kereskedelmi
előjogokat (monopóliumok) biztosított bizonyos árucikkek szállítására. Hollandia a mezőgazdasági
fejlődés központja volt. Az istállózó állattartás, és az erre épülő tejgazdaság mellett az intenzív
ágazatok (zöldség-, gyümölcs-, virágtermesztés) fejlődése növelte a térség jövedelmeit. A holland
Kelet-indiai Társaság megalapításával biztosították részvételüket az ázsiai kereskedelemben. Az üzleti
lehetőségek bővülésével párhuzamosan alakult ki a bankrendszer. A bankok gyűjtötték a gyarapodó
lakossági megtakarításokat (betéti kamatot fizetve utánuk), és hitelként folyósították azokat a tőkét
igénylő vállalkozásoknak (hitelkamatok számítva fel rájuk). A bankok elterjedésével csökkentek a
kamatok (a hitelfelvétel olcsóbbá vált), ami segítette a gazdaság növekedését.

A kontinentális munkamegosztás hatása Kelet-Közép-Európában:

Európában a Nyugat és Kelet közötti munkamegosztás már a Hanza kereskedelem működése idején
is létezett, hiszen ezen az útvonalon Nyugat-Európából textíliák és fémáru érkezett, Kelet-Közép-
Európa élelmiszerrel és nyersanyaga látta el a Nyugati területeket. A népességnövekedés jelentősen
megnövelte az élelmiszerek, az atlanti kereskedelem fellendülése pedig a nyersanyagok iránti
keresletet. A legnagyobb gabona importőrök a hollandok voltak, akik Lengyelországból és a
Baltikumból szerezték be a szükséges élelmiszert. A kedvező külkereskedelmi helyzet (iparolló) a
majorsági gazdálkodást erősítette. A majorság, a földesúr saját kezelésében álló és a jobbágyok
robotjával művelt földbirtokrész, aminek területét a földesurat kiterjesztették, ezzel növelték a
robotterheket és a jobbágyok személyi függését. Az élőállat exportjában az ekkoriban három részre
szakadt Magyar Királyság is jelentős szerepet játszott. A magyar területekről származó szürke marhát
a német és észak-itáliai piacokra szállították. Fontos magyar kiviteli cikk volt még az északi
területekre szállított bor – főként a tokaji aszú – is.

A felfedezések fontos hatása a kapitalista, azaz az üzleti szellem megerősödése. A gyarmatosítás

olyan lehetőségeket jelentett a korabeli európai gazdaság számára, hogy minden óceánparti ország
(Spanyolország, Portugália, Hollandia után Franciaország és Anglia) igyekezett kivenni a részét belőle.
A kontinenseket összekötő világkereskedelemben való aktív részvétel ennek köszönhetően ezek az
országok nagyhatalommá váltak.