Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének okai és

főbb eseményei
1953-ban, Sztálin halála után a Szovjetunió politikájában egy új korszak köszöntött be. Hruscsov
enyhülési politikája Magyarországon is vezetőváltás vezetett, moszkvai utasításra Rákosi Mátyás
helyett Nagy Imre lett a miniszterelnök. Mivel azonban Rákosi pártfőtitkár maradt, ezért a párton
belüli befolyása nem csökkent. Nagy Imre növelte az országgyűlés szerepét, felülvizsgáltatta a
koncepciós pereket, és rehabilitáltak több elítéltet, pl. Kádár Jánost. Visszafogta a nehézipari és
közlekedési beruházásokat (pl. metróépítés), továbbá megszüntette a kuláklistákat. E kettős hatalom
miatt a Nagy Imre által meghirdetett reformok (pl. a tervgazdaság ésszerűsítése, az erőltetett nehéz
iparfejlesztés visszafogása, az ellenállás javítása, az erőszakos kollektivizálás leállítása) nem mindig
érték el a várt eredményt a szuperhatalmak közötti újabb elhidegülést kihasználva 1955-ben Rákosi
elérte Moszkvánál Nagy Imre leváltását, így a miniszterelnök Hegedűs András lett..

A forradalom előzményei:
1956 februárjában azonban Moszkvában megint irányváltás következett: Hruscsov az SZKP XX.
kongresszusán tartott titkos beszédében élesen bírálta a sztálinizmus, és kimondta, hogy Sztálin
irányítása alatt súlyos hibák és bűnök történtek. Ez a kritika – nyilvánvalóan – minden szocialista
országot is érintett, hiszen Rákosihoz hasonlóan mindenhol dicsőíteni kellett „Sztálin legjobb
tanítványát. Rákosi pozíciója megint meggyengült, lemondásakor a párt élére egyik leghűbb
szövetségesét, Gerő Ernőt helyeztette, bízva abban, hogy a hatalomba még visszatérhet. A
Szovjetunióbeli változásoknak ugyancsak kis hányada vált ismerté, de Magyarországon így is
felerősödtek a kritikai hangok. Az értelmiségek egy része Nagy Imre visszatérését és a reformok
folytatását követelte (pl. Petőfi kör). Az első tömegmegmozdulása 1956. október 6-án, Rajk László és
társai újratemetésén került sor, körülbelül 200 ezer ember vett részt ezen. Október 16-án, Szegeden
az ifjúság szervezkedése kezdődött el, az ország különböző egyetemeinek diáksága is csatlakozott,
ezzel megalakult a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége). A október 22-ei
követelések a Műszaki Egyetemen tartott gyűlésen fogadták el. Ezek között van olyan, amelyekben a
Nagy Imre féle politikai és gazdasági reformok folytatását követelik (tervgazdálkodás revíziója, a
beszolgáltatás megszüntetése), de nagy hangsúlyt kapott a szabadságjogok követelése is (szabad
választások, szólás, sajtó). A belpolitikai reformok szükségessége mellett (többpártrendszer, Rákoséi
felelősségre vonása, Kossuth-címer, nemzeti ünnepek) megfogalmazott külpolitikai követelések
jelezték, hogy a változások nem csak Magyarországot érintenék (szovjet csapatok kivonulása, szovjet-
magyar-jugoszláv kapcsolatok új alapokra helyezése, szolidaritás lengyel felkeléssel).

Az október 23-ai nap eseményei:

A lengyelországi Poznanban zajló eseményekkel szolidaritást vállalók 1956. október 23-ára
felvonulást hirdettek a Bem-szoborhoz, hangsúlyozva magyar és lengyel történelmi múlt közös
elemeit. A Petőfi Kör vezetősége is a másnapi tüntetésen való részvétel mellett döntött. A hatalom
zavarodottság mutatja, hogy a pártvezetés először betiltotta a tüntetést, majd mégis engedélyezték,
de felszólították a párttagokat és a DISZ-eseket, hogy vegyenek részt vesz, és lépjenek fel a
szélsőségekkel szemben. Nagy Imre is a tüntetés ellen foglalt állást kezdetben annak ellenére, hogy a
követelések, diktatúra ellen léptek fel, de nem voltak szocializmusellenesek. Kora délután a Petőfi-
szobornál Sinkovits Imre szavalta el a Nemzeti dalt és olvasta fel a 16 pontot, majd a tömeg a Bem-
szoborhoz vonult. Itt született meg a forradalom jelképe, a lyukas nemzeti zászló, és itt terjedtek el a
későbbiekben is gyakran hallott jelszavak: pl. Ruszkik haza!, Aki magyar velünk tart! (a
követeléseknek megfelelően szovjet típusú címer kivágták a nemzeti színű zászlóból). Kora este a
tömeg három részre oszlott, párhuzamosan három helyszínen zajlottak az események. Az egyik
helyszín a Kossuth tér, ahol a parlament előtt összegyűlt kb. 2000 ember Nagy Imrét kívánta hallani.
Ő először csalódást okozott a beszédével, mert egyrészt nagyon röviden beszélt, és hazatérése
szólított fel, másrészt elvtársaknak szólította a jelenlévőket. A másik helyszín a Városliget, ahol
ledöntötték a zsarnoki hatalom jelképének tartott hatalmas Sztálin-szobrot. A harmadik helyszín a
Rádió épülete, melynek vezetője visszautasították a 16 pont beolvasása, helyett Gerő beszédét
közvetítették, és soviniszta megint nyilatkozatának minősített eltüntetést. A nép ellenségeinek
nevezte a tüntetőket, akik a hatalom stabilitását akarják aláásni és konfliktus generálnak a
Szovjetunióban. A tüntetők azonban az épületet ostrom alá vették, így a Rádió hajnalra a felkelők
kezére került. Nagy Imre ekkor még úgy vélte, hogy a problémákat párton belül kell megvitatni és
nem az utca, a tüntetés a megfelelő eszköz. Ez a felvetése azonban okafogyottá vált, hiszen a város
több pontján fegyveres csoportok alakult a (Corvin köz, Széna tér, Baross tér), hogy az éjszaka
bevonuló szovjet tankokkal szembeszálljanak. A szovjet katonai beavatkozást Gerő kérte, de a
döntést SZKP elnöksége hozta meg 23-án este 21:00-kor. Ezzel megkezdődött a szabadságharc.

A forradalom megítélésének változása (Nagy Imre helyzetértékelése):

Október 23-24-e éjszakáján Nagy Imre lett Magyarország miniszterelnöke, s bár átalakult a legfelsőbb
pártvezetés, Gerő maradt a helyén. Az utcai nyugalom azonban nem állt helyre, és a tiltakozókat az
sem rémisztette el, hogy október 25-én belelőttek a Parlament előtt gyülekező tömegbe. A felkelő
központok megerősödtek, országos sztrájk kezdődött. Újjáalakultak a Rákosi-érában betiltott pártok,
és elkezdődött a társalgás egy koalíciós kormány létrehozásáról. Nagy Imrében az események
hatására született meg a felismerés, hogy két választása van. Vagy a szovjetekre támaszkodva leveri a
felkelést, vagy elfogadva a felkelők követeléseit a mozgalom élére áll. Október 23-án Nagy Imre
rádióbeszéde jelezte a forradalom győzelmét, feloszlatta az ÁVH-t, visszaállította a Kossuth-címert,
tűzszünetet ajánlott fel felkelőknek, és felszólította a szovjet csapatokat az kivonulásra, ezzel le
kívánta zárni a fegyveres harcok a fővárosban. Elutasította az ellenforradalom elnevezést, és nemzeti
demokratikus népmozgalomnak nevezte az eseményeket. Megerősítette, hogy a nemzeti
függetlenség, a szuverenitás megteremtése, a társadalmi és gazdasági reformok bevezetése a cél, de
ezekkel továbbra is a szocialista berendezkedést kívánta jobbá tenni, nem kapitalista rendszert kíván
létrehozni. A szovjet csapatok kivonulása is kezdődött a fővárosból, de nem az országból! A felkelők
október 23-i követelései teljesültek. Ezért az a szokás ezt a napot győztes forradalom első napjának
tekinteni. Rádiónyilatkozata után Nagy Imre megkezdte a forradalom eredményeinek
megszilárdítását. Október 31 én feloszlott az MDP, megalakult helyette a Magyar Szocialista
Munkáspárt (MSZMP), aminek főtitkára Kádár János lett. Megalakult a koalíciós kormány FKgP (Tildy
Zoltán), az SZDP (Kéthly Anna) és az NPP (Bibó István) új alakulásával. Nagy Imre október 31-én
bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és az ENSZ BT támogatását kérte.

A forradalom leverése, a szovjet beavatkozás okai:

A Szovjetunió azonban egyre nagyobb ellenszenvvel figyelte az eseményeket, amit felerősített az
október 30-ai ostrom és lincselés a Köztársaság téri pártházánál. Október 31-én tartott az SZKP ez
elnökségi ülést, ahol Hruscsov a magyar felkelés leverésének szükségességéről beszélt a
résztvevőknek. A döntés mögött többféle indíték állt. Egyrészt ekkor zajlott a szuezi válság, ami
elterelte a nemzetközi figyelmet a térségről. Másrészt a szuezi válság lezárásához az USA meg akarta
nyerni a Szovjetunió együttműködését, azaz hogy ne segítse Egyiptomot, ezért cserébe Eisenhower
elnök kinyilvánította, az USA nem tekinti potenciális katonai szövetségesének a Kelet-európai
államokat, így Magyarországot sem. Az amerikai vezetés egyértelművé tette, a magyar forradalomért
nem érdemes felvállalni a Szovjetunióval való szembe kerülés, a status quo megőrzése a cél.0
Harmadrészt október végére a Szovjetunió minden jelentős a kommunista párt vezetőjével
egyeztetett (pl. Kína, Lengyelország, Jugoszlávia), és ők hozzájárultak a szovjetek Magyarország elleni
intervenciójához. A Szovjetunió tehát mind a szocialista tömb országaitól, mind az USA-tól szabad
kezet kapott a forradalom leverésére. Azaz már megszületett a szovjet pártvezetés döntése, mire
Nagy Imre bejelentett november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és a
semlegességet. Nagy Imre hiába kérte, hogy a magyar kérdést az ENSZ BT tűzze napirendre, ismerje
el a semlegességet, választ sem kapott, hiszen mindenkit a szuezi történések kötöttek le. Bár a
fővárost valóban elhagytak ekkora a szovjet tankok, a magyar határt újabb alakulatok lépték át.
November 3-án a Maléter Pál honvédelmi miniszter által vezetett magyar küldöttség a parlamentben
tárgyalt a szovjetekkel a kivonulásról, de ez már a félrevezető akciók része volt. A magyar
közvélemény ekkor még számított a nyugatiak katonai támogatására, a beavatkozásra, ezt erősítette
a Szabad Európa Rádió is. November 4-én hajnalban azonban megindult a szovjet intervenció
(forgószél hadművelet), ami pár nap alatt felszámolta a fegyveres ellenállást a fővárosban, majd
vidéken is. A szovjet alakulatok nemcsak a fegyveresek, hanem a polgári lakosság ellen is alkalmaztak
erőszakos eszközöket, erre példa a salgótarjáni sortűz. A politikai vezetést a szovjetekkel visszatérő
Kádár János vette át.

A forradalom leverését megtorlását követte. A forradalom politikai vezetői közül többen – köztük
Nagy Imre is – a Jugoszláv nagykövetségre menekültek, innen azonban Romániába hurcolták őket.
Nagy Imrét és társait 1958-ban állították titokban bíróság elé, halálra ítélték őket. A fegyveres
felkelés irányítóinak és a vezető politikusoknak a többségét kivégezték, tízezrek kerültek börtönbe.
Az őrizetlenül maradt határon át kb. 200 ezer ember menekült nyugatra, őket kell a Kádár-
korszakban disszidenseknek nevezték.