Az iszlám vallás kialakulása és főbb jellemzői

Az iszlám a Föld nagy világvallásainak egyike, hívei a muszlimok. Fő elterjedési területe ma Észak-
Afrika, Közép- és Dél-Ázsia, a Közel-Kelet. Az iszlám szó jelentése: belenyugvás Allah akaratába. A
vallás szent könyve a Korán, melyben Mohamed- Allah által kinyilatkoztatott és Gábriel arkangyal
által közvetített – tanításai olvashatók, ezért tilos megváltoztatni, és fordításait is csak magyarázatnak
minősítik. A szöveget Mohamed társai jegyezték le, majd a próféta halála után rendezték,
egységesítették.

Az Arab-félsziget Mohamed megjelenése előtti időszakban, Mohamed vallásalapító szerepe:

A túlnyomórészt sivatag borította Arab-félszigeten élő népek (arabok) egy része kereskedelemmel
foglalkozott, ők bonyolították le a Jemen és Szíria közötti forgalmat. Ez volt a tömjénút, ahol éppúgy
szállították Afrikából származó luxuscikkeket, pl. rabszolgát, elefántcsontot, mint ázsiai fűszereket,
kínai, indiai luxusárut. A karavánutak mentén városok alakultak, ezek egyike volt Mekka, ahol az
arabok azon törzse lakott, amelyből Mohamed is származott. Az arabok másik része
nomád/félnomád állattenyésztő volt, őket nevezték beduinok is. A beduinok között gyakoriak voltak
a sivatagos környezetben a legelőkért és a vízért folyó háborúk. Vallásuk az égitestek tiszteletén
alapult, de ismerték a monoteizmust is,hiszen egyrészt a félszigeten jelentős zsidó népesség élt,
másrészt létezett két keresztény arab királyság is a félsziget északi részén. kegyelem mértéke a
Keletrómai birodalom továbbélése miatt folyamatosan nőtt, s ez az egyes törzsek között, illetve
azokon belül a vagyoni egyenlőtlenség növekedéséhez vezetett. Mohamed tevehajcsárként, majd
kereskedőként beutazta Arábiát, közben megismerkedett a zsidó, a keresztény és a pogány arab
vallással, melyekből sokat merített. Az iszlám vallás elismeri szent könyvnek az Ószövetséget, a zsidó
vallás prófétáit (Ábrahám=Ibrahim, Mózes=Musza, Salamon=Szulejmán) Jézust (Issa) is Mohamed
előfutárának tekinti. Mohamed Kr. U. 610 körülbelül új tanokkal lépett fel: úgy vélte, hogy Allah
(jelentése: „az isten") Dzsibril, az az Gabriel arkangyal útján kinyilatkoztatta számára a
parancsait. Követői elsősorban a szegények voltak, mivel ellenezte az uzsorát, támogatta az
elesettek gyámolítását és a törzsi ellentétek beszüntetését. Ezen tanítások miatt összeütközésbe
került a gazdag kereskedőkell, ezért híveivel együtt 622-ben Medinába (jelentése: „a próféta
városa") vonult (hidzsra). A Mekkából való kivonulás éve vált az iszlám időszámítás kezdetévé.
Mohamednek még életében sikerült Mekkába visszatérni és elérnie, hogy a város az új hithez
csatlakozzék, viszonzásként elfogadta a városban szentként tisztelt kő, a Kába tiszteletét.

Az iszlám alapvető tanításai:

A hívő öt kötelessége, azaz az iszlám öt oszlopának is tekintett előírások, amelyek szintén
kapcsolatban állnak a keresztény és zsidó szertartásokkal. Hitvallás (Saháda): ez a legfontosabb pont,
ettől eltérni nem szabad, ennek tagadása a legfőbb bűn mely eretnekségnek hívnak. A hit megvallása
nemcsak ima alatt történik, hanem az életvitelével is kifejezi a hívő. Az iszlám monoteista vallás. A
kereszténységtől pl. Abban egyértelműen különbözik, hogy az iszlám istenének nincs fia, aki
megtestesülne, hiányoznak belőle a közvetítők, pl. az istenanya és a szentek. az istentisztelet rítusai
(szalát): naponta ötszöri kötelező ima Allahhoz (a szunnitáknál); mezítláb, szőnyegen térdelve,
Mekka felé fordulva, rituális mosdás után. Ezek a külsőségek keleti keresztény hatása alakultak ki, az
istentisztelet napja vasárnap vagy szombat helyett azonban a péntek. E napon csak az istentisztelet
idejére tiltották a világi cselekedetek végzését, szemben a zsidósággal vagy a kereszténységgel, ahol
az egész nap tiltott. Alamizsnaadás (zakát): a kezdetben szabad, mindenki által önként meghatározott
és önként adott összeg, később kötött mértékű állami adó, amit egy évben egyszer Ramadánkor
kötelezően adnak a szegények és a rászorulók számára. Böjt (szaum): zsidó eredetű, kezdetben az év
egy meghatározott napja volt, majd a judaizmussal való szembefordulás utántól beszélünk a
Ramadánról, ami a mozgó holdév 9. hónapja. Ramadán hónapjában egy nap reggeltől estig kötelező
böjt. Ez alatt a böjtölő sem ételt, sem italt nem vehetett magához, kivéve ha beteg, terhes, vagy
gyermeket szoptat. Ekkor a böjtöt nem szabad megtartani a, azonban később kötelezően pótolnia
kell. Zarándoklás Mekkába (haddzs) a Kába-szentélyhez, „Isten házához”;. Minden muszlimnak
életében egyszer el kell látogatnia Mekkába, a Szent Mecsethez az iszlám naptár meghatározott
hónapjában. Ez is zsidó hatás, hisz ők a jeruzsálemi Salamon-templomban elhelyezett Frigyládához
kapcsolták Jahve tiszteletét. Az öt fő előírás mellett további követelmények is megfogalmazódnak a
Koránban: például a sertéshús és a szeszesitalok fogyasztásának tilalma, illetve a többnejűség
korlátozása. A hit terjesztése elsődleges feladata minden iszlám hitűnek, de ez eredetileg nem
jelentett egyet a fegyveres harccal. A dzsihádot, azaz az „Allah útján való törekvést” erkölcsi és vallási
téren megvalósuló belső tökéletesedésként is értelmezték, utóbb, a terjeszkedés időszakaiban
azonban már a hitetlenek ellen, a hit terjeszkedése érdekében folytatott „szent háborút” jelentette
elsősorban. Aki a hitért vívott harcokban halt meg, az azonnal a Paradicsomba jut.

Mohamed halálát követő hatalmi harcok:

Mohamed halálakor már az Arab-félsziget nagyobb nyugati fele is fennhatósága alá tartozott.
Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást, despotikus uralkodókká váltak. A kalifa (a
próféta utóda) hadvezér, bíró és a Korán első értelmezője egy személyben. A meghódított
monoteista népeket nem kényszerítették az iszlám felvételére, adót fizettek a kalifáknak. A kalifák
vezetésével az arabok megszerezték Szíriát, Palesztinát, Mezopotámiát és Egyiptomot. Keleten
elérték az Indus völgyét, illetve nyugaton átkeltek a Gibraltári-szoroson (711), és elfoglalták Hispánia
nagy részét. Az arab sikerek fő oka az volt, hogy a félsziget különféle törzseit, a városok kereskedő-
arisztokráciáját és a nomád életmódot folytató sivatagi beduinokat egységessé tette az új vallás. A
hódításoknak Poitiers-nél Martell Károly (732), Kis-Ázsiában a bizánciak (740), keleten a kínaiak
vetettek véget. Mivel az arab birodalmakban igen sokféle származású és nyelvű nép élt, a vallásoknak
és a kötelező Korán-olvasásnak a központosítást segítő szerepe volt. Az arab kultúra tehát az iszlám
tanítások mellett a korábbi pogány kultúrát és a helyi szokásokat is magába foglalta, jelentős
eltérések alakulhattak ki, amit a vallás toleránsan kezelt, ha a hatalom létjogosultságát nem
kérdőjelezte meg. A városok és a kereskedelem jelentősége a hódítások után is megmaradt.

Az iszlám vallási előírásainak hatása a társadalomra, a fő irányzatok:

A Korán mellett a szunna (a szokások hagyománya) és a hívők egyetértése (idzsma) jelenti a vallás
alapját. A hívők egyenrangú közösséget alkotnak, amelynek vallási, erkölcsi és mindennapi életét a
saríának nevezett előírások irányítják. Ezek a Korán mellett Mohamed és társai mondásaira, tetteit
tartalmazó hagyományokra (hadísz) építenek. Mindezt hittudósok magyarázzák és oktatják, majd a
perekben a kádik hoznak ítéletet. Az iszlám világban tehát nem volt külön világi jog, a vallás átszőtte
az ember mindennapi életét. Az arab társadalmakban a nők alárendelt szerepet játszottak
(engedelmességgel tartozik), és ez így maradt az iszlámra való áttérés után is, de nem jelentette a
nők teljes jogfosztottságát. Engedélyezi a többnejűséget, de az iszlám korlátozza a férfiak
feleségeinek számát (amennyit el tud egyenrangúan tartani). A nő örökölhet, sőt megözvegyülése
esetén van beleszólása abba, ki legyen az új férje. A hódítások kezdetétől fogva azonban a
muszlimokat belső ellentétek osztották meg. Két fő irányzat alakult ki, de mellette számos kisebb
csoport is létrejött. A szunniták (85-87%) Mohamed halála után nem a leszármazottait, hanem az
uralkodó kalifákat imádták, mert kötelező érvényűnek tekintik a hagyományoknak azt a részét is,
amit a hívők közmegegyezéssel elfogadnak. Tehát szerintük a szunna nem zárult le Mohamed
halálával, hanem továbbfejleszthető volt. A síiták: (10-14%) csak Mohamedet és leszármazottait
(imámokat) ismerik el prófétaként. A síita szekták közötti különbség elsősorban az egyes imámok el
nem ismeréséből származik.
Az arabok által meghódított területek nagy részét magas életszínvonal, fejlett városi élet jellemezte.
A városokban magas fokú építészeti tudás nagyszabású mecsetek, fürdők iskolák, paloták emelését
tette lehetővé. Az iszlám tiltja Allah és Mohamed ábrázolását, s általában véve az emberábrázolást a
szent helyeken, ezért a mecsetekben a növényi ornamentikát vagy geometrikusformákat idéző
díszítések láthatók. Gyakori a kalligráfia (művészeti kivitelű írás) alkalmazása is a falakon.