Vous êtes sur la page 1sur 35

MI AZ ATILASÁG? Ki volt ATILA?

Olimpiodorosz 412-ben járt követségben a hunoknál .


„A hunok vallása. A hunok legfőbb istene az Ég istene, a tengri kan (Tengrikán)
volt, a többi isten-szerű lényt – a Napot, a Holdat, a Tűzet, a Vizet és a szent
fákat – csak “tisztelték”; ezek alávetett szerepet játszottak vallási életükben.
Egyistenhívők voltak, ahogyan minden sztyepi nép az. A tengri kan fia a
mindenkori főkirály a tanu.
Az ordoszi Ahluhajdeng-i (Aluceideng-i) Kr. előtti IV-III. századból való fejedelmi
sírban a magyar Szent Koronához igen hasonló kör- és keresztpántos koponyát
találtak, amelynek tetején a “behit kusi” – a “boldogság madara” volt; ilyen
fejdíszt a belső-ázsiai hun fejedelmek viseltek.
A hunokról belső-ázsiai szomszédaik jegyezték fel, hogy három dologról voltak
híresek:
1. Nekik volt a legjobb gabonájuk (búzájuk) Belső-Ázsiában. Ha az ő földjeik
nem voltak elegendőek, a hun sereg idegen földre ment, ott vetett és aratott,
majd e területről eltávozott;
2. Nekik voltak a legjobb orvosaik. A legrosszabb orvosok a beteg embert
orvossággal gyógyították, a jobb orvosok az egészséges emberrel is
foglalkoztak, hogy ne legyen beteg és a legjobb orvosok az egészséges
embereknek írtak fel gyógyszereket;(ma ezt a kínaiaknak tulajdonítják,pedig ők
csupán megőrizték nekünk ezt a tudás)

3. A hunoknak volt a legjobb konyhájuk. A kánoknak sajátos ételeket adtak,


hogy oldják a hivatásukkal járó stresszt.
A hun közösségi szervezet.
A közemberek életét szigorú törvények szabályozták. Gazdaságukat saját
méneseik és falvaik biztosították. A hierarchia családjogon érvényesült. A
birodalom belső irányítását a kancellária, a külügyeket az előkelő követek
segítették. A főhatalom a fejedelem (senjü) kezében összpontosult, aki abszolút
engedelmességet követelt meg katonai kíséretétől. A nagykirály és családja
mellett a kiválasztottak és a kísérők gyakorolták a hatalmat. A hadrenddel
azonos szárnyakra oszlott a társadalom is. A 24 főméltóság 10. 000 lovas fölött
parancsnokolt.
(ez szám később is megjelenik majd, pl. Nagy Lajos királynál)
A nagyállattartó lovas népeknél a közösség alapegysége a család és
a nagycsalád, amely a vérségi alapon összetartozók közössége.
(a vérség is fontos lesz később, hogy mit jelent) A következő nagy egység
a nemzetség, amely az egymáshoz közeli- és távoli rokonságban levő, egy
településhelyet elfoglaló és katonailag, valamint közigazgatásilag összetartozó
családok együttese. Több nemzetség alkot együttesen egy törzset. A törzs
vérségi, vallási, politikai, népi, katonai és kultikus zárt egység. A törzs feje a
törzsfő, vagy fejedelem. Általában legnépesebb a vezető- vagy királyi törzs. A
Kárpát-medencébe került hun törzsek száma 30 körüli lehetett.

“A természet nem köti oly szorosan a kentaurt törzséhez, mint ahogyan a


hun megüli paripáját” – írja Claudianus.
Nyilazva ide-oda repdestek az ellenséges arcvonal előtt, támadtak, majd
hirtelen megfutamodást színleltek és csak akkor bocsátkoztak küzdelembe,
amikor már megbomlasztották az ellenség tömör hadállásait. Csellel, nagyobb
véráldozat nélkül szerettek győzni. A megbénult lakosság szemei előtt úgy
jelentek meg, mint a szélvihar és úgy tűntek el, mint valami felrebbenő
madársereg. A lovat szépen felnyergelték és díszesen felkantározták. Fő
fegyverük az íj volt; a hunok bámulatba ejtették a nyugatiakat nyilazó
művészetükkel.
(máshol irtam már, hogy a nyilazás nem azért volt fontos, hogy
gyilkoljanak,hanem azért mert a révülés útja! )
Harci lovaik a csatában való szerepük szerint fehér, barna, szürke és fakó szín
szerint különböztek. A csatában a vörös ló volt az elővédé, a sárga a központi,
a fehér a jobbszárnyé és a pej a balszárnyé volt; így a harcoknál a hadvezér
könnyen áttekintette a csatamezőt. A hunok háborúba csak holdtöltekor
kezdtek. A lovaglást és a nyilazást a hunok már gyermekkorukban elsajátították.

ATILLA
https://www.youtube.com/watch?v=Buww-EA9HJo
Szántai Lajos videója nyomán

Maga a római Onogesius úgy nyilatkozott, hogy inkább lenne szolga Attilánál,
mint úr és gazdag a rómaiaknál.
Attila valahol a Duna-völgyben született Kr.u. 396 körül; gyermektúszként
tizenkét évesen Honorius császár udvarába került, ahol megismerte a rómaiak
kül- és belpolitikáját. (nem egészen, de hát most csak idézünk)
Udvarában egyesült Róma, Bizánc, Germánia és a Hun Birodalom.”

A világon egyetlen olyan helyet ismertek, ahol a természet saját maga nevelte
az aranyat.
Bél Mátyás irta: Tokaj hegyén járva, olyan arannyal találkozott, amit a
természet maga nevelt. Nem kellett kiszűrni vagy aranymosóként kiszitálgatni,
nem kellett ércből kifejteni.
Az aranyat a természet nevelte, s a növényben érlelte ki. Ez volt a SZŐLŐ. Az
indája és a magja volt arany. Maga Bél mátyás mondja: olyan szőlőfürtök
voltak a kezében, amelynek belsejében a magok aranyak voltak.
Paracelsus: Tokaj hegyén a szőlőindák vagy szőlő kacsok sűrű, tömény
aranyból álltak. Olyan vastagságú aranyszálakat látott, amilyennel náluk(svájc)
az asszonyaik dolgoznak.
Akkor most már nem furcsa az sem hogy mind az orosz cár, mind a francia
király miért igyekezett magának Tokaj hegyalján szőlőtelket biztosítani.
Ma kié Tokaj, tudod-e?
Itt állították elő a királyok borát, de a borok királya is itt van.
De nem ez volt az igazi borvidék, hanem a Szerémség, Amikor azt letarolták a
törökök , akkor vált Tokaj azzá, Földanya ugyanis „áttette az arany székhelyét”
ide.
Aba Sámuel király Abasáron
(Ne felejtsük el azt, hogy volt nekünk Tihanyi visszhangunk is, mit a természet
csodája, nem kell csodálkozni akkor az aranyon sem. Ha ezt elmondanánk majd
az ükunokánknak, akkor bolondnak néznének bennünket, pedig
gyerekkorunkban még mi is kiabáltunk ott! )

Milyen folyamatok játszódtak le itt, hogy aranyat termett a szőlő?


Az alkímisták maguk próbáltak aranyat előállítani, s a példa – a természetes
aranyra- az egyetlen hely a világon a Kárpát medencében van. Ezért azok az
alkímista iratok voltak a legtekintélyesebbek, amelyek innen származtak.
Az arany elkészítésének útja, és a magyar király neve összekapcsolódik, ez nem
volt kérdés.
http://mek.oszk.hu/14700/14709/14709.pdf
HERMÉSZ vagy NAGY SÁNDOR? DE MELYIK?
Basilius Valentinus szerint a Tabula Smaragdinát , mely minden alkímista szent
könyve, még Nagy Sándor idejében találták meg. Ez a Nagy Sándor, egy
világhódító, egy kultúrairtó, tömeggyilkosságot a felső fokon gyakorló ember
volt. Gondolod, hogy róla van szó?
Nekünk is van Nagy Sándorunk. Az egyik kezében tartja a gyeplőt, a másik
kezéből árad a fény. Ő a fényhozó. Tancsi teplom képén látható.
A magyar népmesében is megjelenik a világhódító, utazó Nagy Sándor Fedics
Mihály meséiben. (van egyáltalán valaki, aki ismeri ezt?)
Mit jelent a NAGY?
Számszerűséget, sokaságot, de ugye hatalmasat is. De jelent NÉGY-et is, a négy
égtájat, amivel az egész világot befogom.
De ha megvan a külső világ, akkor a belső világot is meg kell találni, ott pedig a
NAGY, a MAGY-MAG-nak felel meg.
SÁNDOR- nem az Alexanderből származik.
S-N-D-R-
SZ-N-T, ebből egyértelműen kiolvasható, a SZENT szó. A D-T hangváltó, tehát
be lehet helyettesíteni.
Az R betű nem más, mint maga az ERŐ.
A mi Nagy Sándorunkkal egy SZENTELŐ-SZENT ERŐ működik, ez tényleg
fényhozó.
A történelemből ismert Nagy Sándor kirabolja Egyiptomot, feldúlja a Közel-
Keletet, tűzzel-vassal irtja az ősi hagyományokat.
A hagyomány viszont hozzá köti azt a mítoszt, amely szerint ő találja meg
Hermész Triszmegisztosz sírját.
Ennek jelentősége van Atilla „hármas” koporsójánál.
Ugyanis hogyan zárták el a koporsót?
Hermetikusan.
Tehát ez a HERMÉSZ- a HÁRMAS, akit ugye dédelgetett „istenségnek” tartanak.
Mondják is: a Háromszorosan NAGY vagy hatalmas Hermész. 
Hol van a nemzet aranytartaléka ma?
A középkorban Magyarország volt A DRÁGAKÖVEKET SZÜLŐ HAZA, és most
akkor csak az a kérdés: hova lettek a főúri ékszerek, hova lettek a
drágakövekkel kirakott arany és ezüst tárgyak? Igen sok mindent vittek el a
Habsburgok, ha az aranyat beolvasztják, a drágakövet azért sokkal nehezebb.
Tehát, hova tűnt el ez a mérhetetlen nagyságú érték?
Ha opállal találkozunk , egyet tudhatunk: hazája a Kárpát medence, vagy a
zafír: a középkorban a magyar alapítású Pálos rend kezében volt a
zafírtermelés.
Mi változott a középkor óta?
AZ OPÁL MARADT, A ZAFÍR, GYÉMÁNT, ARANY IS- CSAK NEM TUDUNK RÓLA!
Hogyan gondolhatja bárki is, hogy az arany őshazája egyszer csak
szegényházzá válik?
(Mert ugye eltűnt… na de eltűnt vagy nem tűnt el? A közembernek azt
mondták eltűnt, elvitték a törökök, a Habsburgok stb… mindet, ezért most
szegények vagyunk! És ezt be is veszik az emberek! )
Kolozsváron felszíni aranybányát működtetnek ma! „Belerúg” a földbe, és ott
az arany! De ez a felszíni, és hol van a felszín alatti?
Bizony a mai Belső-Magyarország területe alatt van továbbra is! Alattunk!
Továbbra is itt van, senki nem vitte sehova.
„A magyar állam a Tokaj Kereskedőház révén van jelen, jelentős, 950 hektár
integrált szőlőterülettel, amely 2 ezer kistermelőhöz tartozik
Ha valaki szőlőterületet akar vásárolni Tokaj-Hegyalján, hektáronként legalább
12 millió forintot kell rászánnia, de az igazán értékes dűlők akár 25 millióba is
kerülhetnek.”
http://www.haszonagrar.hu/penzes-oetletek/458-kie-a-tokaji-borvidek.html
„A Grand Tokaj új logójának szimbolikája ötvözi a magyar Szent Koronát és a
régi kulcsot, amelynek kettős jelentése van. Egyrészt a magyar Szent Korona
utal Tokaj “borok királya, királyok bora” státuszára, valamint Tokaj országimázst
formáló erejére. A kulcs inkább emocionális utalás – “kulcs a szívekhez” –
aminek a legfontosabb célja, hogy elérje: a magyarok és a világ újra a szívébe
zárja Tokajt. A kulcs egyben magában hordozza azt a szimbolikát is, miszerint
kulcs nyitja a régi tokaji titkokat őrző ajtókat.”
„…ezentúl a széleskörű kapcsolatokkal és tapasztalatokkal rendelkező osztrák
származású stratéga Lenz Moser támogatja a cég munkáját.”
http://www.foodandwine.hu/2016/04/20/tokaj-kereskedohaz-az-uj-nev-grand-
tokaj/
Nos, le is írják, az orrunk elé teszik, mégsem értjük! A végére, ha elolvastad,
megérted, hogy miről beszélek! Mert nyugodj meg, a gazdálkodók biztosan
nem tudják az alkímiai jelentőségét, de az, aki privatizálta az egészet, pontosan
tudja! Mint látod , nem egészen magyar ez! Mi nem tudnánk ilyen embert
foglalkoztatni? Dehogynem tudnánk, csakhogy nekik vérükben van a
„kereskedés”, a „haszonlesés”… szó sincs itt semmiféle országimázsról,
magyarságról…

No de, ha nem jövünk rá, hogy miért fontos Tokaj az egész magyarságnak,
akkor bizony csak magunkra vethetünk.
S nem azért fontos, hogy haszon legyen belőle bárki zsebében, hanem majd
meglátod, hogy miért! Mindenkinek joga van ehhez is, ugyanúgy mint ahogy
Tihanyhoz is lenne, de már az egész félsziget „állami” tulajdonban van…nos
ezért szűnt meg ott a VISZHANG, mert az a SZÍV HANGja, mi meg nem halljuk!

http://greenfo.hu/hirek/2018/11/24/az-orban-kozeli-oligarchak-folytatjak-a-
balaton-beepitesettonkretetelet
Elvileg a Balaton is mindenkié lenne… lenne.

Smaragdtábla

1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.


2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az
megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét
végrehajtsd.
3. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a
természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.
5. Ő a théleszma, az egész világ nemzője.
6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással,
szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól,
tudással, elkötelezettséggel.
8. A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az
alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod
fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.
9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.
10.A világot így teremtették.
11.Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.
12.Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem
tudásának mindhárom része az enyém.
13. Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.

Akkor helyesen: Ami fent van, az az Égi Magyarország, ami lent van, az pedig
a földi. Így értsd!
A középkori uralkodók azt tartották, hogy a magyar király azért olyan gazdag
ezüstben, aranyban, drágakövekben, mert ismeri azt a titkot, amit a Bölcsek a
PRIMA MATERIA-ból nyert ÉLETELIXÍRnek , vagy BÖLCSEK KÖVÉNEK , és a
Bölcsek Köve által kinyert nemtelen természeti dolgokból származó ARANY
előállításának neveznek.
Úgy tartották, hogy az ALKÍMIA ŐSHAZÁJA a MAGYAR KIRÁLY UDVARában
van!
Ezért nevezik az ALKÍMIÁT KIRÁLYI MŰVÉSZETnek
Az alkímia ezért kapta az ARS REGIA, vagyis Királyi Művészet nevet. Atilla
életpályáján ezt nyomon lehet követni.
Atillát a Képes Krónika 7 miniatúrában örökíti meg, ez megfelel a 7 Bolygó,
bolyongó, Bújdosó csillag rendszerének.
ELSŐ: az A betűben ül Atilla, a kezdő szó az ANNO…
Csak ugye véletlen lehagyták a kép alatti kezdő sort, mondván, úgysem
értenek latinul az emberek…
Itt a bolygók és a fémek jeleinél, a Merkúr lesz a „Hermész”, ugyanis kap a jel
egy szarvacskát, azaz antennát, s a Higany műveletével lehet őt megidézni. Ő az
átalakító.
A Vénusz a RÉZ vagyis a RÉSZ elem, ez nem egy fémátalakítás, hanem égi jelek,
erők művelete az emberben, ha tudja, hogy lehet őket „megidézni” és
használatába állítani! De a RÉSZ az a SZER is ha megfordítom, és akkor ő a
hordozója az isteni SZER-ELEMnek. Mondom isteni, semmiféle szex nincs itt!
Az Eget a Földtől elválasztani nem lehet, ahogy fent , úgy lent.
A Mars az a bolygó, amelyiknek energia többlete van, ki is csapódik belőle, ez a
nyíl.
Megvan a 3 fém, ami Atilla „koporsója”, arany, ezüst vas, Nap-Hold-Mars.

Itt egy belső átalakulás jelenik meg, a fémek a Földanya méhében


formálódnak, a fémeket a Föld „szüli”, a Föld itt egy női minőségben jelenik
meg, Atilla „hármas koporsója” tehát NEM egy sírverembe kerül, hanem a
FÖLDANYA MÉHÉBE. Itt valami meg fog születni, egyelőre még csak érlelődik.
Valakinek tehát a születését is megélhetjük, de a „feltámadását” is, mégpedig
dicsőséges testben való megjelenését ünnepelhetjük. Mindkét lehetőség
nyitva áll előttünk. Atilla hármas koporsójára vonatkoztatva, onnan tudható,
hogy a rétegek személyneveket kapnak, mégpedig: KEVE, BÉLA, KADOSA.
Benne van a Krónikában.
BÉLA- BELŐLE, KEVE- HEVE (hő), KADOSA-HATÁSA, azaz BELŐLE HŐHATÁS
SZABADUL FEL. Az egész rendszer KEVE-HÁZA néven jelenik meg.
KeVe- neve valakit be fog hozni, aki innen fog elindulni. Ez a „koporsórendszer”,
a Földanya méhében a borítórendszerek (méhburok vagy méhlepény) az Élet
születést elősegítő rétegek. A Krónikákban az Atilla sírnak a helye lesz
Keveháza.
http://www.kislexikon.hu/kevehaza.html
Volt- e Atillának fia?
Sok volt, de egy úgy emelkedett ki, aki úgy repült el az ázsiai Szkítiába (mert
ugye az európai a Tiszántúl és Erdély!-, Mezopotámia pedig a duma-Tisza köze,
Panonia pedig a Dunántúl) ) riadóztatni az ottani magyarokat, mint egy sólyom
madár. A neve- KABA volt, ami a KEVE változata, de mi a KABA-t CSABA-nak
mondjuk. A KABASÓLYOM kifejezetten kicsi, (azaz a kaba/csaba kicsit is jelent)
, rendkívül szelíd, gyors , bátor is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kabas%C3%B3lyom

Kisgyerekeket mindig a „kis sólyommal”, a királyfiú sólyommal tanítottak


solymászatra! Ugyanis nem csíp, nem karmol, nem rúg, mert szelíd alapból, de
a bátorsága lenyűgöző! A kerecseny sólyommal is szembeszáll. 
A „FELTÁMADÁS” KULCSA AZ ARANY.
Ahol az arany „megvalósul”, az azt jelenti, hogy a teste arannyá (aránnyá azaz
Pi-vé) vált.
Vagyis FÉM/FÉNY-nyé vált , azaz a FÉNYTESTE valósult meg! A FÉNY itt fémmé
dermedt, azaz Atilla teste (húsa) aranyból van, a csontjai ezüstből, a fényből
vonta ki az ezüstöt,de hogy ne látszódjon, így kellett egy olyan borító réteg, ami
„ápol s eltakar”, s ez a legkülső, a látható réteg a VAS (Mars).
A vas viszont szürke-fekete, a Mars viszont vörös bolygó, a testben ami mozgat
az a VÉR, és az vörös is, de ugye a vérünkbe kell a VAS, ha valaki vashiányos,
akkor erőtlen lesz.
Amikor visszatér (a király „halálakori” leírás), akkor visszatér BOLDOGASSZONY
méhébe, Földanyába. S mivel királyról van szó itt 3 KORONÁ-t kap: vasból
ezüstből és aranyból valókat.
A szibériai sámánkorona van vasból, ezen keresztpánt is van, mert arra szerelik
rá a szarvasagancsot. Ez az antenna!

A vas nagyon jól vezeti az áramot, vagyis az égi áramlatot.


A vaskorona a széle valaminek, nem a BELSEJE. Az ember ha eléri a fizikai
tökéletesedést, akkor kap vaskoronát, vastrónussal. Ha viszont magasabbra
jut, akkor jön az ezüst, a legmagasabb fokozat, az arany, ami az alkímista
művének betetőződése, azaz a királyi út.
KIRÁLY pedig az „AKI RÁáL(l) „ erre az útra , azaz rászánja életét, idejét,
tudását erre a fárasztó átalakító műveletre. Aki eljut idáig, az mind „király” és
mind koronát kap.  Atilla esetében ezek a „koronák” a „koporsói”.
A JUPITER bolygó a rendszerben az ÓN nevű fémnek felel meg, de mi tudjuk,
hogy ősteremtői energiákat képviseli. A MAGYAROK BOLYGÓLYA a Jupiter (Jó
Pi Tér), azaz értékesebb, mint a Nap és a Hold, az arany és az ezüst!
Az arany és az ezüst ötvözetének Erdély a hazája, ELEKTRONnak vagy fehér
aranynak is hívják ezt az anyagot (nagyon nehéz létrehozni!) .
Tehát a közönséges fém a Jupiter esetében az ón, de ugyanakkor minden
fém(fény), de elsősorban a Nap és a Hold fém(ny)ének, az aranynak és az
ezüstnek az erényeit a legmagasabb szintre juttató féme maga az: elektron.
És végül a Szaturnusz: aminek a közönséges földi féme az ólom.
Ha Képes Krónikában megnézed a 7 képet, akkor látod a folyamatok és a 7
bolygó összefüggéseit, az „atillaságban” benne van tehát az az ős minőség,
amit az alkímia (és alkímista) keres.
Ha valaki „fekszik” egy vas-ezüst-arany koporsóban, és még „Atilla” a neve is,
akkor ez azt is jelenti, hogy az „ATILLASÁG” AZ A KINCS, amely a legnagyobb
titoknak a mélyén, és a legnagyobb világosságnak a legfelsőbb szintjén ragyog
és működik.
Azt a titokzatos 5. elemet, amit ismerünk(szer) , amit az alkimisták Quinta
Essentia-nak hívnak , nem más, mint maga az ÉTER, vagyis ÉTEL , tehát ÉLET.
Ha valaki tehát ÉTER-ből táplálkozik, ez az ÉTEL-E, és még ETELE-nek is hívják,
akkor igencsak valószínű, hogy magát a halhatatlanságot , az ÖRÖK ÉLET-et
érte el, nos ez a kincs. 
A történelmi személy, akinek a nevét nem tudjuk pontosan, de az „atillaságot”
elérve Etele vagy egyszerűen Atila lett (Így nevezték, mert rangot jelentett, egy
elért állapotot, amit szinte istenként tiszteltek az emberek benne. Ők még
értették az „atillaságot”, hogy mit jelent, mi ma már csak egy királyt látunk, aki
hatalmas világot hódított meg és uralt.), tehát e személy életében ez nyomon
követhető.
Azok a követek, akik látták, elsősorban a megjelenését és a táplálkozási
szokásait irták le, ugyanis igencsak furcsa volt nekik a mérhetetlen bőség
közepette. A hatalmas aranykincs és drágakövek a külsőségek voltak, neki
ezekre nem volt szüksége, de a világ felé kellettek, mintegy demonstrációként.
Az arany egyébként távol tartotta a betegségeket, a fájdalmakat, az ezüst
mindenféle kórokozót, a drágakövek pedig állandóan tisztították az emberek
tudatát beszennyező hatásokat!
Ez nemcsak a főemberek viselete volt, de a közembereké is! Sőt! Az állataikra
is sok ilyet tettek éppen e célból.
Mert honnan valók voltak?
Boldogasszony öléből azaz Földanyából. Ki tudna jobban tisztítani, mint ő? És
még ráadásul mind-mind „SZERVES” is volt, azaz ÉLŐ, mert a FA, azaz a
NÖvények „termették”! A meséinkben ott van ám, s ez nem is mese volt
csupán, hanem a valóság!
A szerves ugye a „szarvas”, no ezt tették a fejükre szarvasagancsként a szibériai
sámánok is, innen ered a „csodaszarvas” mese is. CSODA SZER VES- CSODA
RÉSZ VAS, vagyis a CSODA VAS RÉSZe. Ami szervessé, élővé teszi az embert, ez
a „ruhája”, „BŐRE” az EM-ber nek. A CSODA a „CSi”- ODA, azaz az ÉLETERŐ a
TESTbe. A MESE pedig EMESE, hiszen a NŐ-NÖVÉNY tudja a NÖVEKMÉNYT
testében létrehozni, élővé tenni. BENNE NŐ „Ő”. Így talán értehető, hogy :
BENNE, BELŐ ÁLTALA lett MINDEN(MINDEN ÉN) ami, aki lett.

Ilyen volt a SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK is!


Nézd csak meg ABA SÁMUELT hogy ábrázolta valaki:
No most, gondold csak el, ha ma hozzájutnánk ezekhez, amik alattunk
vannak, és megtisztítaná a lerombolt, leroncsolt, lebutított, egymás
ellenségeivé tett emberek tudatát, akkor mit csinálnának a többiek, akik nem
tudnának rajtunk és belőlünk többé élősködni?
De itt még valamit meg kell említenem: hiába vásárolták fel, privatizálták, adták
el a Tokaji kincset, aki nem tudja működtetni, annak ott nem terem semmiféle
arany szőlő, így a BORban sincs benne.  Mert a BOR a BŐR is, azaz az ember
fizikai része. Nos, ha a borban nincs benne, akkor a bőrnek, az em-bőrnek kell
azt ismét élővé tennie! Már aki EM-BÖR. Ember pedig az lesz, aki végigmegy a
„királyok útján”, nem pedig felvásárolja. Akik most ezt működtetik csupán a
fizikai csillogást, a vagyonukat gyarapítják, de nem a szellemüket. Kell tehát
olyan valaki, aki „királyi művészetet” visz végbe, no ő majd működteti az
eredeti funkciója szerint. S ettől rettegnek ám azok, akik eladták a hazát, a
házat, a nemzetet, a családot, az embert, az egész emberiséget.
Ezért törölték ki a Krónikából az utolsó képet, ami elmondja, hogy akármit is
csinálnak, ez bizony bekövetkezik! Legfeljebb csak kitolni tudták a ciklusban, de
bekövetkezik, mert Idők Vége van. Mert aki a királyi úton az utolsó állomásnál
tart, az bizony rájön arra, hogy mit festettek le, rontottak el az utolsó képen a
Krónikában, az lesz a HETEDIK, mert a „HETEDIK TE MAGAD LÉGY”.
De nem elég rájönni, hanem TENNI is kell.
https://www.baratsagportal.hu/content/v%C3%A1ci-mih%C3%A1ly-
m%C3%A9g-nem-el%C3%A9g
Erről szól mindez, a királyi útról. 

Hogy nézett ki Atila király lakomája?


Minden ország tananyaga, csak a miénk nem!
Elképzelhetetlen gazdagság és bőség, de ez nem Atila! Ezeket a „lakomákat”
kifelé prezentálták ugyanis, akár római, akár bizánci, akár germán a forrás,
mindenhol ezt írták. Atila ruhája egyszerű, azaz egy végső minőség, a
TELJESSÉGet szimbolizálta (NEM az EGÉSZet, aminek „részei” vagyunk, mert ez
egyáltalán nem igaz! Az EGY az EGY ÉSZ, az EGyÉSZ, ami NEM A TELJESSÉG! ő
az EGY IK minőség ) , patyolat tiszta és HÓFEHÉR volt, ragyogott, FAKUPÁból
és FATÁNYÉRból evett, ivott(most már érted, hogy miért fából!) , a
környezetében mindenki tiszta, arany szövésű, bogláros, drágaköves
öltözetekben vannak (amik koncentrálják magukba a világosságot). Ezért
öltöztek ilyen ruhákba, mert nem kerülhettek „szellemileg”, testileg koszosan
Atilla közelébe sem.
De a drágakövek INFORMÁCIÓT is hordoznak, tehát ha Atila egy drágakövet
megfogott, és ma a kezedbe kerülne, akkor az továbbítja azt az információt,
ami belőle áradt! Mintegy kódolt üzenetként. Ezért díszítették a koronákat, az
egyházi szertartási eszközöket drágakövekkel, s ezért készítették azokat
aranyból, mert a folytonosságot közvetíti.
Mit evett és ivott Atilla?
Egyféle táplálékot, ami egyszerre lágy , de vannak határai, és egyszerre
folyékony is. A FA KÖZEGÉBŐL táplálkozott. „Ez az ÉN TESTEM, s ez az ÉN
VÉREM. „ Ismerős , ugye?
A FA egy magasabb kozmikus egység képjele, vagyis a TEJÚTé. A fa ágas
bogas, az az út is, a folyó is.
Tehát a TEJÚT energiáival érkezik a TEJESSÉG, a TELJESSÉG, minden
„atilaságban”, ETELESÉGben a teljesség, és minden teljességben az „atilaság”
jelenik meg. Ez az ÖTÖDIK ELEM, a QUINTA ESSENTIA, az ÉLŐ FA.
Visszatérve a Képes Krónika első képére, amit már láttunk, csak a szöveg
maradt le.
Mit jelent az Anno?
Az ’A’ kezdő hangban (benne) jelenik meg Atila. Az ANNO azt jelenti évkör,
esztendő, év. A magyar történelem időszámítása anno, abban a
világhónapban, amelyben a magyarok első bejövetele megtörtént. De tudunk
úgy menni ezzel az időszámítással, hogy Jézustól egy mm-ert sem maradunk el,
nem úgy a krónikák!  Van időzavar bőven a leírásokban, de ez bennünket ne
zavarjon!
Ez azt is jelenti, hogy Atilával mi egy olyan teljességet kapunk, amely
teljességben a kereszténység a legmagasabb szintre jut. A Krónika keresztény
Krónika, Nagy Lajos király számára készült.
ANNO jelentése még: NN, MENY, MENJ. S a menyek országának a példázata, a
mennyegzőben teljesedik ki.
/A nyelvek: ahogy lent én kimondom, úgy működik fent a világ! (ezért
gondold meg jól, hogy mit gondolsz vagy mit mondasz.) /
De ha van MENNY, akkor van NŐ is, hiszen kell legyen MENNY ASSZONY is a
MENNYEGZŐre.
Akkor az ANNO- bizony ANNA is, és A NŐ, de ez az ALKÍMIAI NÁSZ lesz.
A Krónikában az utolsó kép erről szól, amikor tényleg „feleséget” választ
magának, csakhogy ez a kép valami „véletlen” folytán, amikor a Krónika 500
évig a Habsburgoknál volt, valahogy egy pacává változott. 1932-ben került
vissza, de akkor már ilyen megrongált állapotban. 
Krónikát úgy írtak, hogy azt a jövőnek írták. Tehát, MINDEN MÚLTBELI
ESEMÉNY A JÖVŐBEN JELENTKEZNI FOG! Hogy kell ezt érteni? Példával: Atila
megütközik egy királlyal, aki Konstanz városából jön elé, és Zsigmondnak
hívják.

Amikor 1368-ban vagyunk, a születő magyar királyt Zsigmondnak hívják. Rég


NEM LENNE PÁPASÁG, ha a konstanzi zsinaton Zsigmond nem elnökölne. Több
évig tartott a zsinat, és majdnem a pápaság végét jelentette. Itt dőlt el, hogy
tovább vegetál-e a pápaság, vagy sem, A magyar király döntése az volt, hogy
tovább vegetálhat. Ó elnökölt a zsinaton és ő döntött a pápaválasztás ügyében.
Ez annyit jelent, hogy még ebben a korban is a magyar király a világ ura, aki
egyben német, cseh király és német-római császár is. Felesége volt Mária
királynő, aki Nagy Lajos király lánya , s ennek a Nagy Lajosnak készült a Képes
Krónika.
Atila tehát a „találkozással” évszázadokat vetített előre!
De volt egy másik példa is: Atila Türingiába vonul Catalaunum után, Eisenach
városában kihirdeti Atila, hogy ő a világ ura. A következő ilyen volumenű
esemény akkor volt, amikor II. András a lányát Türingiába, Eisenachba adja
feleségül , akit Árpádházi Szent Erzsébetnek hívtak.
Türingia majd Szent Erzsébet életében lesz fontos. Türingia akkor még egy
pont sem volt tán, de Erzsébet életében is csak egy kis pont, viszont Erzsébet
szentsége s annak fontossága miatt Atila felsorolta. Magyarán: előre vetítette a
képeket, neveket, helyszíneket, amikor a magyarság hatalmas erővel bírt.

Litvánia: semmit nem tudunk róla, nem értjük, hogy miért sorolják fel azon
országokat, amelyeket Atila meghódított(hát, nem Atilla számára kellett) ,de
éppen annak az életében lesz majd jelentős, akinek a Krónika készült, azaz
Nagy Lajos királyéban. A királyság hatóköre volt ugyanis a lényeg, ami akkor
aktivizálódott ismét. Amikor a hadjárat véget ért ( legyőzte a tatár nagykánt, és
megkereszteli, igy menekült meg Lengyelország), akkor azonnal elmegy
Nagyváradra, leborul Szent László előtt, és vagy 3 órát imádkozott, mert isteni
csodának tartotta, hogy ezt egyáltalán túlélte, ugyanis az ETEL folyó partján
győzte le a tatárokat. Mindössze 10.000 magyarral. A DON és a Volga folyót
hívták ekkor Etelnek. a Mongol-tatár sereg meg milliós létszámot tett ki. )
(megjegyzem a Szent László Kápolna ma igy néz ki Mogyoródon.  Siralmas
volt , és nagy szégyen ez ránk nézve, hogy ennyire nem tudjuk őseinket sem
kérni, sem tisztelni! )
De sokszor megmentettük Lengyelországot a biztos pusztulástól, legutoljára a
II. VH-ban, ugyanis ha Horthy nem biztosít a lengyel elitnek menedéket, akkor
ma nem lenne önálló ország. Ezért is érthetetlen, hogy a Benes dekrétumoknál
nem állt ki Magyarország mellett. És ma testvérek???
Nem véletlen kellett tehát kitörölni ezt a képet. Mert ha igaz, márpedig igaz,
hogy a jövőben megtörténnek az események, akkor ez a kép is igaz lesz.
Ha ez a nász -Atila násza a JELENÜNKBEN - végbemegy, akkor lehull a lepel az
ocsmányságokról, gyalázatokról, hamisításokról.
Mi volt ezen látható, ha mennyegzőről szólt?
Atila életében a NŐ nagy súllyal szerepelt.
Mi lesz a világot működtető MÁS-IK féllel?
Ha Atila képviseli a férfi, a yang erőt, akkor a nő a teljes világot működtető
női, yin erőnek felel meg.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz annak a világnak a sorsa, aminek a fele, a
yin, a női erő.
Egy kalandor nem tudna annyi nőt felsorolni, amennyit az utókor Atilának
tulajdonít!
Akik az életében megjelentek, azoknak a fele „szent” volt. Orsolya, Eutropia,
Honoria, Krimhilda, Mikolt, Ildikó…
De Atilának igazából egy felesége volt, Csaba királyfi édesanyja, azaz
Rika/Réka.
Mintha életében a női minőség minden arca képviselve lenne, a Boszorkánytól
a Tündérig. Vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon ellenségesek.

Az a Világhónap, amelyben élünk 2160 évig tart. A Halakkal szemben a Szűz


van, tehát a Halak testisége a Szűz.
Ha Atila kozmikus léptékben intézi a világ dolgait, akkor neki a Szűzzel(a Halak
testi formáló erejével) meg kell küzdenie. Ezért jönnek a nők, ezek szűzek vagy
szentek, vagy szentek lesznek, vagy szentté akarnak válni. Tulajdonságaikat
tekintve vagy nagyon rosszak, vagy nagyon jók, középút nincs!
Szent vagy Boszorkány!?
A Szűz így működik!
A Boszorkánynál van-e rosszabb? Nincs! A sárkány mellette szerencsétlen
flótás!
A Boszorkánynak van lánya, aki viszont segíti a „hőst”, a legnagyobb jót
képviseli.
Van egy város, aminek REIMS a neve, de ezt lehet REMUS-ként is írni, amit
magyarul úgy olvasunk, hogy RÉMES. A rosszul felépített város rémes, Atila
sem kedvelte ezeket. Ember és emberiség ellenes, a földön RÁKOS
DAGANATként működik! Ma egy városban ezerszeres erőfeszítésbe kerül,
hogy az emberek a jó tulajdonságaikat bontakoztassák ki.
Van ennek a városnak egy „szent” püspöke. NIKÁSZIUSZ, akinek Atila hiába
mondja, hogy a város rémes! Nyakas egy ember, hajthatatlan, degenerált.
Ennek van egy „szent” életű lánya, Eutrópia.
euTRoPia, TRP-TÖRPE.
A magyar népmesékben ő a Hétszűnyű Koponyányi Monyók, aki törpe, kicsi,
amennyire nyakas, épp annyira erős viszont, és ha ezt az erőt a rossz
szolgálatába állítja, akkor a Világot szét tudja rombolni. (Mert állíthatja
bármelyik szolgálatába. )
Atila ezzel azért megbírkózik, de jön „szent” Orsolya, vagyis URSULA, Kölnben.
Vagyis, jön a medve. 11.000 szűz kíséri, vagyis a szűz tulajdonságok 11.000
szeresen vannak jelen. Óriási ellenerő ám ez!
Ehárítja ezt a veszélyt is, aztán felbukkan Honoria. Gyűrűt küld, hogy vegye
feleségül őt. Római császár huga.
RÓMA-RIMA, nagyobb rimát Rómánál még senki sem látott, az is jönne vele.
De a RÓMA lehet ÖRÖM is meg, ERÉNY is. Itt már van javítási lehetőség
benne.
Hogy lehet javítani? Úgy, hogy a fészkét is el kell törölni!
De benne van egy csillagkép neve is: RÓNA király, azaz ORION, azaz NIMRÓD.
ATILA ITALiA-ban ….a dédöregapja városában… ezt nem pusztíthatja el,
kegyelmet gyakorol. Az apostolok csontjai is itt vannak, jön az angyal, s azt
mondja neki: ha megkíméled a várost, egy utódod örökkétartó koronát kap.

Ez az utód István, aki templomot alapít Rómában, Bizáncban, Jeruzsálemben.


Ki tehát ekkor a kereszténység ura? Az, aki ezeket megalapította, az első
magyar koronás király, István. Az európai kereszténység alapjait szent István
fekteti le, és nem fordítva! Ezt ferdítették el…. de nagyon.
Honoria- az Orionnak van-e kísérője, ami jelentős?
Róna király, Róna őrző, Róna pallér mutat rá. A legfényesebb az égbolton, a
Szíriusz, vagyis magyarul a SÁNTA KATA. Róla azt kell tudni, hogy nem ő küldi
a gyűrűt, hanem Jézus- Krisztus neki küldi a gyűrűt. Ebédhordozónak is tartják.
Mert AZ ÉTELT és az ITALT Ő VISZI. Tehát HONORIA a HON ERŐ, mert a SáNtA ,
SaiNT, azaz SZENT Kata is.
Atila pályafutásának végén úgy találkozik össze a HONnak az erejével- ami egy
női tulajdonság, s mi magyarok BOLDOGASSZONYnak mondjuk- mint mikor a
társát kereső ifjú a mese végén találkozik a királylánnyal. Ez a meg nem
történt házasság ereje, de Atila egyszer csak házasságot köt.
Honoria a külső tulajdonságait idézi meg Rékának, Réka pedig a legjobb anya.
De be kell fejezni ezt a nagy menetet, útja végére kell érnie.
Az alkímián belül , ha férfi a férfi, és nő a nő, azaz ha király és királynő kel
egybe, akkor a SZENT NÁSZ felé indulnak el. Ez kívülről nézve a vége
valaminek, belülről nézve a kezdete.
Azt a testet, amit mi látunk egy holló kezdi el eszegetni.
Hogyan jut el a szent nászon keresztül a halálhoz?
Régen az öreg embereket ,nőket és férfiakat is, az esküvői, mennyegzői
ruhájukban temették el. Mondták is, hogy kétszer használatos a ruha: a
mennyegzőn és a temetésen. Eltették arra az alkalomra.
Ma mit csinálnak?
Bérelik a ruhákat! Ha mégis a sajátja, akkor pedig a nász után eladják!
Tulajdonképpen a „lehetőséget” adják el, vagy fel sem veszik a béreléssel.
Annak a lehetőségét, hogy ezt az átalakulást valaha is megtegye.

Így találkozik a mennyegző a halállal, a TÚLvilágra kerülni csak a mennyegzőn


keresztül lehet.
Ha egy képen azt látjuk, hogy király és királynő, koronával a fejükön
egybekelnek, akkor tudni kell, hogy ebben a korban ez a királyi mennyegzőnek
a képjele, ez az alkímiai műveletben a legmagasabb szintjét megelőző
második legmagasabb fokozat.
Ha egy nőt és férfit igy ábrázolnak, akkor az aranykorona azért nem esik le a
fejükről, mert ez egy szellemi nász, a nőnél az ezüstkorona sem esik a vízbe,
mert ugyanaz a válasz: szellemi szintű egybekelés ez.
Megjelenik a VÍZ is, ami tiszta szellemi kapcsolat, semmi tisztátalansággal.
A VÍZ neve: ETIL, ATIL ATILA.
A tiszta szellemi egyesüléssel létrejön egy új minőség is, a SZELLEMI MAGzat,
vagy EMBRIO.
Hogy hívták Atila városát, ahol utolsó eseményének előkészítése történt?
SICAMBRIA, ami azt jelenti: SZIK- minden élet SZIKRÁJA, AMBRIA-EMBRIO.
Ha az EMBRIO egészséges csecsemőként megszületik majd, akkor EMBER lesz.
A város tehát egy magzati létet idéz meg, és SOK (szik)- EMBERt, igy juthatunk
el az EMBERISÉGig, ha van valaki, aki EMBERNEK születik, ha nincs akkor a
főemlősödés indul el a világban, szellemiség nélküliség, mint ahogy ma is van.

„Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, amilyennek képzeljük.
Az emberélet évezredekre van berendezve, a cedrusfa ezredekre egy helyhez
nőve; ezek a gyümölcsben levő mag által – mi az egészséges gyermekben levő
embrió által folytatjuk az életet évezredekre.”
Csontváry Kosztka Tivadar

A Krónika utolsó képén ez volt látható, a felirata: Atila feleséget vesz, vagyis
Atila mennyegzője.
ÁTLÓSAN van(volt) az elhelyezése az ágynak , azaz átlón keresztül lehet
átmenni Atila világába. Ekkor biztosan a naprendszernél magasabb közegbe
jutunk, az évkörben egy jel szerveződik átlóra, az pedig a Nyilas jele, ami a
magyarok számára döntő jelentőségű. A naprendszert a Tejúttal és a Tejút
Központtal a Nyilas csillagkép kapcsolja össze. TÚL kell menni.

„Túl, túl, messze túl,


Mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl
Lófej-széles ibolya virúl.

Túl, túl, messze túl,


Mi van az ibolyán messze túl?
Hej, az ibolyán messze túl
Jancsi mosogat, Kati az úr.”
Weöres Sándor

Az ATILA- ETELE névben A TÚLI is megjelenik. Ezért kell túladagolnia ezt az


ÖTÖDIK elemet, a Quinta ESSENTIÁt, TÚL KELL MENNI A TELJESSÉGBE, de a
magyar nem igy hívja, hanem SZERELEMnek.
Mert szerelem nélkül nem érdemes egybekelni.
Ez a világ úgy van beállítva, hogy nem ismerjük fel a tiszta szerelmet. Sok
kapcsolat révén beszennyezzük azt a tükröt, amelyben megláthatjuk az igazi
párunkat.
Ki lehet zseni?-kérdezték egyszer Csontváryt. Aki szerelemmel TELI VÉRrel
született a világra. A TELI VÉR, az ATILAI VÉRTt hozza vissza a világba, mert
szerelemmel teli.
Volt valaha egy VÉR-SZERZŐDÉS IS, ami azt jelenti, minden magyar minden
magyarnak és ami még fontosabb: SZENT LÁSZLÓNAK, Atilának vérrokona.
Ezzel telítődik a vér.
Az ÁTLÓS ágy azt jelenti, hogy Atila ÁTÉLTE, TÚL MENT a halálon, túlra ért át,
azaz ÉL. Mert TÚLadagolt valamit.
Ki az, aki a fogai közt tartva átviszi a szerelmet a túlsó partra?
(És ki az aki megtartja azt? A NŐ. )
A halált csak a szerelemmel lehet legyőzni.
Mindenki megtalálhatja.
Ez az „atilaság” királyi útja.
Hiába keresed a sírhelyet, a koporsót, a várost , mert ott csak csontokat
találhatsz, ha találhatsz, hiszen NE a HOLTAK KÖZÖTT KERESSÉTEK AZ
ÉLŐKET.

Dicsőség Királya! Jöjj Békével!


Hívom az Élőket, siratom a megholtakat
Megtöröm a Villámokat.

Vége.

Vous aimerez peut-être aussi