Vous êtes sur la page 1sur 32

U N IT Á R I US

ÉLET
Kéthavonta megjelenõ folyóirat • 2010. július–augusztus • 64. évfolyam 4. szám

A tartalomból:
Megnyitó gondolatok Szejkén• Szent helyeinkrõl
Igazság, szabadság, lélek • A múltnak kútja • Könyvbemutató
Teológiai mûhely • Egyházközségeink életébõl
Valaki a Szejkén, Orbán Balázs földjén a kezembe nyo- munka megmentõnk lesz, az élet vár fajunkra!” De mi is
mott egy darabka papírt, rajta egy verssel. „Csáki Júlia, történt a Csonkaország unitáriusai életében? A tavaszi be-
Székelyudvarhely” van a vers alá írva. Nem ismerem a következett társadalmi változás a nemzetegyesítés jelsza-
szerzõt, melyik korosztályhoz tartozik, de a „Szejkefürdõ vával a zászlóján szinte kikövetelte, hogy az erõszakosan
2010” címet viselõ írás õszinte gondolatokat fogalmaz szétszakított egyházunknak is lépni kell. Egy kicsit koráb-
meg, jövõbe mutató, összetartásra, békességre ösztönzõ ban kezdtük a társadalmi változásnál. Most szeptemberben
sorokat: „Esztendõk jönnek, esztendõk múlnak, / a Szejke- egy éve, hogy Kolozsváron egy nemzetközi konferencia
patak partján / a fûzfák ugyanúgy üzennek. / Itt járt már sok szünetében ad-hoc leültünk Elekes Botond fõgondnok-
nemzedék fia, leánya, / békességet hirdetni jöttek el e tájra. társammal az erdélyi egyházvezetéssel beszélni közös jö-
/ Így add tovább te is, idõs vagy fiatal, / köszönve, imába vendõnkrõl. Aztán az anyaországban jöttek lelkészi érte-
foglalva / Orbán Balázs nevét, / hogy örökségül hagyta kezletek, megbeszélések, Egyházi Képviselõ Tanácsok,
ránk a földjét. / Imádkozva kérünk, Istenünk, / áldd meg két sikertelen zsinat, de egy sikeres harmadik is, amelyik
összejövetelünk. / Öröm önmagunknak, / ha másoknak jót most már végérvényesen beíródik az egyetemes unitárius
tehetünk, / kérünk, tartsd meg a békét közöttünk.” egyház történetébe a legfõbb határozatával, amit itt is idéz-
E szép üzenet, közös óhaj, kívánság mellé szeretném nék: „Tekintettel a 2011. évi rendes és teljes tisztújítás kö-
odahelyezni azokat a gondolatokat, amelyeket tolmácsol- zeli idõpontjára, valamint az Erdélyi Unitárius Egyházzal
tam a nem nagyon távoli jövõben megszületendõ egyesü- tervezett és a 2009. november 7-i Egyházi Képviselõ Ta-
lés kapcsán: nács által javasolt egyesülési folyamat
Kedves testvérek! Dávid Ferenc örö-
kösei! Tisztelt egybegyûltek!
Kedves elindítására, a testület nem tart rendkívü-
li püspökválasztó zsinati ülést és nem vá-
A még Magyarországi Unitárius Egy-
ház fõgondnoka, Elekes Botond, vala-
Olvasóink! laszt új püspököt. A Zsinat az Egyházi
Képviselõ Tanács határozatát megerõsíti
mint az Elnökség és híveink nevében tisztelettel és szere- és támogatja az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyaror-
tettel köszöntöm Mindannyiukat e felemelõ találkozón. szági Unitárius Egyház egyesítésére tett javaslatot, mely-
Többszörös ünnep, emlékezés lehet ez a nap. Egyház- nek eredményeként A MAGYARORSZÁGI UNITÁ-
alapítónk, a radikális reformáció vértanúja, Dávid Ferenc RIUS KÖZÖSSÉG ÖNÁLLÓ, TELJES VAGYONI,
hagyományosan elfogadott 500. születési évfordulója, Or- GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI AUTONÓMIÁVAL rendel-
bán Balázs, a „legnagyobb székely” halálának 120. évfor- kezõ szervezeti egységként integrálódik az egységes Ma-
dulója, és társadalmi kitekintéssel – hiszen mindig is a leg- gyar Unitárius Egyházba”.
magyarabb egyház voltunk – a gyászos trianoni diktátum Göröngyös volt az út idáig, továbbra sem lesz sima, de a
90. évfordulója, amely megszüntette az egykori Magyar hívek, hol vezetõikkel, hol azok nélkül 75-80%-ban kinyil-
Unitárius Egyház egységét. Ez utóbbiba kapaszkodva, vánították akaratukat az egyesülés mellett, ahogy küldötte-
hadd mondjuk el, hogy 90 év után – leszámítva azt az alig ik a 2010. június 19-én tartott zsinati ülésen elfogadták.
több mint négyévnyi „magyar világot” – elérhetõ közel- Jöjjenek most a történészek, a jogászok, fogalmazók, szak-
ségbe került ismét egyházunk egységének helyreállítása. mabeliek, egyháziak, világiak és más hozzáértõk, hogy al-
Hol is lehetne emelkedettebb alkalom és hely bejelente- kossák meg az egységes Magyar Unitárius Egyházat. Mi,
ni a kolozsvári egyházvezetéssel már korábban hivatalo- már lassan a visszavonulás, a nyugdíj felé haladók megtet-
san közölt történelmi tényt – mert ez az, nem csak egyhá- tük az elsõ, a legnehezebb lépéseket felhagyva, feladva le-
zunkban, hanem zivataros magyar történelmünkben is – ha hetséges karrierjeinket, szerezve jó néhány ellenséget. Az
nem itt, ahová immár 12 esztendõ óta összesereglik Dávid Önök, a Ti, a középkorú és fiatalabb nemzedék lelkészei-
Ferenc népe az itthoni tájakról, hogy megpecsételjék talál- nek, egyházi vezetõinek lesz a felelõs történelmi küldeté-
kozásukkal az együvé tartozást, mint ahogy mi is 12 év óta se, hogy olyan egység jöjjön létre, szülessen meg, amely
itt vagyunk az anyaországi Füzesgyarmatról és néha a átölel és kielégít minden unitáriust Soprontól Kisador-
Csonkaország más részébõl. Hol is lehetne magasztosabb jánig, Vásárosnaménytõl Brassóig, Budapesttõl Kolozsvá-
megosztani a „hazatérés” felett érzett örömet, boldogsá- rig, Füzesgyarmattól Szentháromságig, és amelyik igazol-
got, lelkesedést, ha nem itt, a székelység szívében, Szej- ja Orbán Balázs megjegyzését, miszerint az unitáriusokat
kén, amelyik Kolozsvár, Torda, Déva, s Székelyföld más arról lehet megismerni, hogy szeretik egymást és összetar-
tájai mellett az unitárius hit védelmezõ bástyájává hívatott tanak, valamint azt a szent szándékot, hogy valóban test-
lenni. Hiszen a még két egyházunkban egy egész évben vérnek érezhesse magát az itthoniakkal a Csonkaország-
összesen annyian nem jelennek meg, mint itt, az Orbán Ba- ban született, vagy kitántorgott, vagy áttért unitárius.
lázs sírját, nyugalmát felülvigyázó dombok és székely-
kapuk ölelésében augusztus második szombatján, ahol E történelmi órában adjunk hálát a történelem Urának
hallhatjuk hívó szavát, miszerint „népünk legyen múltjá- az általa irányított történésekért: Egy az Isten! Egy a Ma-
hoz, magához méltó tovább is!” gyar Unitárius Egyház! Mondjuk együtt: Egy az Isten! Egy
„Kövessük hát! – szólít meg Tompa László, Székely- a Magyar Unitárius Egyház! Úgy legyen! Ámen.
udvarhely és e vidék legnagyobb költõje – S a hûség és a Balázsi László püspökhelyettes

UNITÁRIUS ÉLET • A MAGYARORSZÁGI UNITÁRIUS EGYHÁZ LAPJA


Megbízott szerkesztõk: Megjelenik kéthavonta. A Magyarországi Unitárius
Balázsi László, Gazdag Árpád, Nyomdai munkák: Egyház internetcíme:
Dr. Horn Ildikó, Kászoni József Opticult Bt. www.unitarius.hu
Szerkesztõség címe: ETO-Print Nyomdaipari Kft. http://unitarius.lap.hu
1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2–4. HU ISSN 0133–1272
Telefon)fax: 311-2801 Kéziratokat nem õrzünk meg
Internet: http://unitarius.lap.hu Elõfizethetõ: és nem küldünk vissza.
Terjeszti a A lelkészi hivatalokban (Budapesten
és vidéken) vagy befizetési csekken. A folyóiratban megjelenõ írások nem
Magyarországi Unitárius Egyház. feltétlenül tükrözik a szerkesztõség
Felelõs kiadó: Bankszámlaszám:
álláspontját.
Magyarországi Unitárius 11713005-20011631
Egyház Egyes szám ára: 400 Ft Következõ lapzárta:
Index: 25 842 Évi elõfizetési díj: 2400 Ft 2010. október 10.
Megnyitó gondolatok
szejkén
KEDEI MÓZES
Ma, a 12. Unitárius Találko- lelkész-esperes lásszabadságnak is tántorítha-
zó napján szeretettel köszön- tatlan híve volt. Ezt írja az
töm mindazokat, akik eljöttek, hogy együtt le- 1568-ban Tordán kimondott lelkiismereti és
hessünk. Mindenkit vártunk, aki a szeretet ér- vallásszabadság törvényérõl: „Arany szavak,
zésével, a békesség szándékával és a találkozás amelyek nem csak az unitárius eszmék terjedé-
örömével jött Székelyudvarhelyre, Szejke- sét könnyíték meg, hanem a teljes lelkiismereti
fürdõre. Tavaly, augusztus 8-án 52 egyházköz- szabadság alapját is megveték sokkal elõbb,
ség küldöttsége jött el a találkozónkra. Vallá- mint más államokban.” A vallásszabadság tör-
sunk lényege: közösség Istennel, közösség em- vényének kimondásában elévülhetetlen érde-
bertársainkkal. Ennek a találkozásnak az a cél- meket szerzett János Zsigmondot olyan fejede-
ja, hogy megtartsa, megerõsítse és szolgálja kö- lemnek tartja, aki kiemelkedett korának ural-
zösségünket. kodói közül, Dávid Ferenc reformátorról pedig
Nekünk, unitáriusoknak Jézus az útmuta- azt mondja, hogy Galileit is felülmúló lelkierõt
tónk: példát adott nekünk az Isten- és ember- tanúsított mártíromságában.
szeretet megélésében, a jóság mindennapi gya- Orbán Balázs legnagyobb érdeme az, hogy
korlásában, a hitben való rendíthetetlen megál- felleltározta a székelység szellemi, anyagi, kö-
lásban. Joggal mondhatta: „Példát adtam nék- zösségi és történelmi értékeit a „Székelyföld le-
tek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti írása” címû, párját ritkító mûvében. Tudós tár-
is aképpen cselekedjetek.” Az ember lelkületé- saságoknak is évekre lett volna szüksége, hogy
rõl, személyiségérõl sokat elárul az, hogy kiket ezt a hatalmas munkát elvégezzék. Egy nagy
tart eszményképeinek. ember fényes lelke, népe és nemzete iránti sze-
Orbán Balázs, a legnagyobb székely példaké- retete ragyog át a sorokon.
pei azok voltak, akik a magyar nemzet felszaba- Ma, itt Szejkén az az érzésem, mintha Orbán
dításáért és függetlenségéért áldozták életüket: Balázs Székelyudvarhely fõterérõl kijött volna
II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és Kossuth közénk, hogy köszöntsön minket. Mintha dél-
Lajos. Amikor a nemzet történelmének e ki- ceg alakjával elõnkbe állna és mosolyogva üdvö-
emelkedõ személyiségeire gondol, lelkesen kiált zölne: Örvendek, hogy veletek lehetek itt, a
fel: „Oh, hányszor szállt fel szellemetek hoz- Szejke szabadtéri templomában. Vigyázzatok
zánk, hû tanítványaitokhoz! Oh, hányszor okul- magatokra, mert a sötétség nem oszlott el telje-
tunk dicsõ példátokon! Oh, hányszor hoztatok sen, vigyázzatok az útra, amelyen jártok, s az
derût, amikor elborult lelkünk láthatára!” A irányra, amelyet követtek. Vigyázzatok maga-
szó és az írás fegyvereivel harcolt a független, tokra, tartsatok össze, s szeressétek egymást,
önálló nemzeti in- ahogy az unitáriu-
tézményekért. Po- sok tették törté-
litikai hitvallá- nelmük folyamán.
sunk címû írásá- Ünneplõ Test-
ban jegyzi meg véreim!
többek között:
„Kívánjuk az ez- A Székelyud-
redéves székely varhelyi Belvárosi
szabadság vissza- Egyházközség hí-
szerzését!” veinek, vezetõi-
nek és a Szervezõ
Orbán Balázs Bizottság nevében
unitárius egyhá- köszöntelek tite-
zunk egyik legna- ket, testvéri sze-
gyobb személyisé- retettel mondom:
ge. Õ nem csak a Isten hozott a
nemzeti, de a val- Szejkére!

Unitárius Élet 1
Szent helyeinkrõl
Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válasszanak magoknak, és mondának az olaj-
fának: Uralkodjál felettünk! De az olajfa így felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a
mellyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? Akkor a fügefá-
nak szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk. De a fügefa is azt mondta nékik: Elhagy-
jam-e édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? Azután a szõ-
lõtõnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk. Azonban a szõlõtõ is azt mondta nékik: El-
hagyjam-e mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a
fák felett? Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi
rajtunk. És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királlyá kentek engem magatok fe-
lett, jöjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jöjjön tûz ki a galagonyabokor-
ból, és égesse meg a Libanonnak cédrusait. (Bírák 9, 8-15)

Ünneplõ gyülekezet, kedves testvéreim! ket és embereket vidámít, és elmenjen-e inga-


Ma a hely szentségérõl, a szent hely gondolatá- dozni a fák felett? Végül a galagonyabokor vál-
ról szólok hozzátok. S teszem mindezt azzal a lalja, azzal a feltétellel, hogy azok, akik királlyá
céllal, hogy társadalmunk változásaiba kapasz- megválasztják – tehát a nemesebbek, s gazda-
kodni akaró egyházunk megújulását szolgáló gabbak, az elsõbbek az elsõk között – azok nyu-
gondolatokhoz jussak el beszédem végére. godjanak meg az õ árnyékában. Ezt már neve-
zem csapatmunkának, csapatban való gondol-
A fák fontosak nekünk. Nemcsak a falusi, de kodásnak!
a városi embernek is. Megállni egy fa árnyéká-
ban, hozzádörgölõdzni törzséhez nemcsak meg- Kétségtelen, hogy bármennyire is változik a
nyugtató, hanem erõt adó tapasztalat is. Még az világ, változik az emberekhez, fákhoz, földhöz
erdõn élõ embernek is az, aki pedig minden nap való viszonyunk, szükségünk van szent terekre.
látja a fákat, sõt kiválasztja kedvencét a renge- Igaz, hogy a városiasodás és információ-alapú
tegbõl. Olvasni is tudunk a fákról: bicska-rová- társadalom hallatlan elõretörése a szent terek-
sokat nevekrõl, évszámokról. hez való viszonyunk megváltoztatását eredmé-
nyezte. A szent tér másik alkotóeleme – a fák
A fák óriásokká nõttek kultúránkban. Ami- mellett – a kultikus gyülekezet. A szent tér ereje
kor ilyen ünnepi közegben, szent helyen állunk, és varázsa annyiban érezhetõ, annyiban üzen
akkor legalábbis óriás létük megkérdõjelezhe- valamit, amennyiben egy kultikus tömeget ma-
tetlen, még annak is, aki amúgy másképpen a gához tud vonzani, és magánál tud tartani.
fát fizetõeszköznek, vagy üzleti tárgynak tekin- Kérdem én akkor – itt és mostani egyházi
ti. A mi kultúránkban, tudatunkban a hely rendezvényünkön – vajon mi a helye a papság-
szentségéhez kell a föld s a fa is, mert egyszerû- nak, egyházunk fáinak, és általában az egyház-
en ilyenek vagyunk. Az Ószövetségben is na- nak, mint a gyülekezetek közösségének e szent
gyon fontos szerepe volt a fának, habár szent tér gondozásában? A szent hely van értünk
helyeiket talán nem övezte az erdõk ennyire vagy mi vagyunk a szent helyért? Mi választjuk
dús, zöld sálja, mint a mi tájainkét. meg szent helyeinket, vagy a hely szentsége
A fákról még sok mindent el lehetne monda- érint meg bennünket, mint kultikus gyülekeze-
ni, de most itt megállok a gondolatnál, hogy a fa tet? Kérdések ezek, amelyek válaszra várnak
szent terünk egyik elengedhetetlen kelléke. So- annál is inkább, mert benne van 21. század eleji
kat el tudnának mondani a fák is rólunk embe- unitárius önazonosságunk kérdése egy olyan
rekrõl, s talán azok, akik hallják és értik a fák társadalomban, amikor a szent tér a szélekre
szavát, azok sejtik, hogy mi mindent suttognak sodródott.
a fák az erdõk mély csendjében egy csutakon ülõ Az unitárius egyház mindig sajátosan viszo-
piros hátú bogárnak. nyult a szent tér gondozásához. Szekularizált
Érdekes ez a felolvasott rész a Bírák könyvé- népegyházként mi magunk választottuk meg
bõl. A fák is királyt akarnak választani maguk- szent helyeinket. Mert eleink tudták, hogy az
nak. Hogy van akkor, hogy az óriások, a szent egyház nem minden esetben fedi le, karolja ma-
terek lakói is vezetõket akarnak? Közöttük is gába és elégíti ki a szent teljes mélységét, mert
megvan akkor a versengés a hatalomért? Van- maga az egyház sem szent. A mi szabadelvû fel-
nak elsõbbek az elsõk között? Az olajfa nem vál- fogásunkban a hely szentsége nem feltétlen az
lalja, a fügefa sem vállalja, s a szõlõtõ azt mond- egyház által meghatározott vallásosság mentén
ja, hogy elhagyja-e õ talán a mustját, ami istene- foglalt helyet. A szentség fogalma a radikális

2 Unitárius Élet
protestáns teológiai értelmezéshez képest sze- A Szejkei találkozás szentségének kérdése
kularizálódott már a 16. században. A hely abban áll véleményem szerint, hogy vajon a
szentsége meghaladta a papok tudását, viszály- Homoródi unitárius búcsú hangulatát sike-
kodását, hatalmi és anyagi érdekeit, amikért rült-e ide áthozni. Hadd szólaljon meg János-
sokszor egymást rágalmazták, lesték és feljelen- falvi Sándor István: (Homoródkeményfalván)
tették. S ez ma sincs másképp. „felül és mellett van még egy kedves kis térség,
melyik is faluban lakó nehány jó gazdának leg-
De ez a gondolat talán egész magyar öntuda-
kedvesebb kanaáni határocskája, azon felyül pe-
tunkra érvényes olyan értelemben, hogy a
dig már csak összébb szorul, de igen kellemes
Szent István utáni magyarság lelkületében – a
szénatermõ völgyen és a rajta kígyózó homokos
latin hitre tért nemzetben – még mindig nem
és kövecses tiszta Homoródon keresztül-kasul
találkozott a vallási és nemzeti öntudat. Ne-
menõ kevés néptõl jártatott úton ér az ember
künk nem azért kellenek a szent helyek, és
mint egy órányira a fenyvessé vált erdõnkön lévõ
szent gyülekezések hogy megmondják a kirá-
fõrészmalmok mellett fel, éppen a fejben, csak-
lyok – mindegy, hogy azok hogy voltak megvá-
nem a Hargita alatt lévõ Homoródi borvízhez,
lasztva, hogy a legjavából valók-e, füge, olajfa
hová nemcsak más idegenek mennek fel
vagy szõlõ királyok-e – hogy mit kell tenni, vagy
nyáranként az országnak minden részeibõl, ha-
merre kell menni.
nem különösön az abásfalviak és keményfalviak
Ennél a gondolatnál érdemes elidõzni, mert a s csaknem mindnyájan egyszerre fel szoktak
hatalom és önazonosság, vagy identitás kérdé- menni a nyári takarodás után egy vasárnapra,
sérõl szól. Kik is vagyunk mi unitáriusok, mint amikor ott szép érzésû papjaik vannak azokkal
népegyház, és hogyan vizsgálható meg a mi ön- együtt, s ott isteni tiszteletet tartván, estig viga-
azonosságunk szent tereink, szent gyülekezése- lommal s azzal a hûvös s néha holdvilágos csen-
ink ablakain keresztül? des estvén, hasonló édes társalgások, éneklések
és vigaszságok közt haza eregélnek honnhagyott
Az unitáriusoknak több szent tere volt, de ta- öregeikhez.1
lán soha és sehol nem kérdezték meg, hogy ki
mit hisz, milyen lelkülettel vagy miért jött el A szejkei találkozó az unitáriusok világtalál-
ezekre az alkalmakra. Legalábbis nem a múlt- kozója igényével immár több mint egy évtizedes
ban. És ma is találkoznak az unitáriusok Há- múltra tekint vissza. Számomra Jánosfalvi idé-
romszéken, vagy a Bözödi tónál. Ezek a találko- zetében rejlik az unitáriusok találkozójának a
zások nem kérik maguknak a világtalálkozó lényege, s ki merem azt is jelenteni, hogy ebben
megnevezést. S azt hiszem, hogy igen nehéz a próbálkozásban, hogy világtalálkozót szervez-
lenne bármilyen egységesítõ teológia mellé fel- zünk, mesterséges szent teret, kultikus gyüle-
zárkóztatni ezen találkozások lényegét. kezést szervezzünk, benne van egész egyházi
életünk jelene. Természetesen sokféle megne-
De érdemes megnézni azt is, hogy vajon má- vezése van ennek a találkozónak. Van, aki az
sok hogyan néznek minket kívülrõl? Mondjuk udvarhelyiek helyi kezdeményezésének, de so-
Csíksomlyóról, amit újabban úgy neveznek, kan vannak, akik a forradalom utáni egyetemes
hogy a magyarság legnagyobb zarándokhelye. egyházi életünk legnagyobb megvalósításának
Az egyház sokat hadakozott, sok nyilatkozatot tartja. Tegyem hozzá gyorsan, hogy egy olyan
írt, hiszen minden évben elhangzik kint a nye- találkozás, ami népegyházi létünket legnyilván-
regben, hogy a búcsú lényege az unitárius térí- valóbban tükrözi.
tõkkel szembeni hõsies kiállásban gyökerezik. Kinek van szent helyeink fölött felügyeleti jo-
Minden esztendõben jelen vagyunk Csíksom- ga, és ki felel azért, hogy egy egy ilyen találko-
lyón a beszédekben. Elgondoltam magamban, zás a lelki megújulás és töltekezés, az igazi ta-
hogy vajon az a több százezresre becsült tömeg lálkozás eseménye legyen? Azt hiszem, hogy
mit gondolhat az unitáriusokról, hogy itt mi mi- amikor ilyen kérdéseket feszegetünk, akkor ar-
lyen sokan vagyunk, hát akkor kik lehetnek ról beszélünk, hogy a fák elmentek királyt vá-
azok az unitáriusok, akik olyan fontosak, hogy lasztani. Úgy van ez talán, mint ahogy Hofi Gé-
minden évben benne vannak a szentbeszédek- za, a nagy nevettetõ mondta: „Mama, a haran-
ben, s akiknek az állítólagos legyõzése ilyen fon- gok Rómába mentek, de a csillagok maradtak”.
tos eseménnyé nõtte ki magát, hogy a poszt- Nagypéntekre hazajönnek a harangok is...de
kommunista Közép-Kelet Európa magyarságá- csak nagypéntekre, s akkor már késõ.
nak legnagyobb zarándoklata lett. Másrészt, Jézus mûködésének idején Pilátus, a prefek-
vajon egy ausztrál, amerikai vagy brit hogy lát- tus saját akaratát a jeruzsálemi templom körül
ja, egyazon nép, egyazon király és különbözõ székelõ fõpapi arisztokrácián keresztül érvé-
szent helyeken azért gyûl-e össze, hogy az egy-
más elleni viszálykodás gyõzelmét megünnepel- 1 Jánosfalvi S. István: Székelyhoni Utazás a Két Homoród mel-

je? lett, I–II. kötet, Minerva Kiadó Kolozsvár, 1942, 33. old.

Unitárius Élet 3
nyesítette. A jeruzsálemi templom a zsidó vallá- guknak, s osztoznak a koncon, addig a nép kell
si és szellemi élet központja volt, a szent tere. hogy dolgozzon. Vagy nehogy amíg a fák a ki-
Identitásuk megõrzéséért nem voltak hajlan- rályválasztással vannak elfoglalva, a nép szét-
dók engedni a hellenista és római asszimilációs széledjen, s azt mondja, hogy nekünk ebbõl a
törekvéseknek. A nagy sátoros és zarándokün- fajta játszmákból nem kell. Gyülekezeteink
nepek irányítása és felügyelete az õ kezükben megtartását látom a szejkei találkozóban. Nem
volt. Annak a zsidó fõpapságnak a kezében, biztos, hogy a sok látványos újítással, stratégi-
amelyik egyfelõl jó viszonyt ápolt a római biro- ákkal tartjuk meg szent helyeinket. Nekünk
dalommal, másfelõl saját legitimitása abban minden gyülekezetünk, templomunk, temp-
állt, ahogy népe és hagyományai érdekeit védte. lomkertünk egy kultikus hely. A kintrõl hozott,
De mi történt akkor, amikor valaki be akart mesterséges fõkomaság nem biztos, hogy üdvös.
menni szent terükbe, a Szentek Szentjébe, A szolgálat a hivatásunk. A sokszor láthatatlan,
mondjuk, amikor Gaius oda saját szobrának a újságoktól, és szenzációhajhászástól távol esõ
felállítását rendelte el? A nép akkor azt érezte, munka. A kicsi falvakban, vagy a nagy gyüleke-
hogy a fõpapság nem képes saját népének érde- zetekben úgy szolgálni, mint azok a névtelen
keit képviselni, és ezért ellenállást robbantott szénacsinálók, akik saját parcellájukon dolgoz-
ki. Aki pedig a templom, a szent tér ellen prófé- tak, s tudták, hogy mit és hogy tesznek. S össze-
tált, az tudta, hogy a hatalom válasza nem fog gyûltek azért, hogy egyéni örömüket a maguk
késni. módján megünnepeljék. Ezért kell eljönni ide.
Nos, kedves szejkei zarándokok, mi lesz, ha Csendes, szürke szolgálat ez Isten és az em-
valaki be akar lépni szent terünkbe, az unitári- ber ügyében, s akkor tényleg jól esik eljönni s
usok szent terébe, és magával akarja hozni saját találkozni egy évben egyszer más vidékek uni-
képére és hasonlatosságára a szobrokat? Az én táriusaival.
gyülekezetem válasza a tiltakozás volt, mint
ahogy sok más hívünké és vezetõiké. Tartsuk meg egyetemes találkozásnak a
Szejkét. Olyan idõket élünk, amely a királyok
Valami alapja csak van a szent tereknek.
választásáról, stratégiákról, ideológiák harcá-
Csíksomlyón a Napkultusz, a homoródi búcsú-
ról, ütközésekrõl, eszmék menti barátságokról
nak pedig ott volt a betakarodás utáni öröm, vi-
szól.
gasság egy olyan helyen, ahol gyönyörû a táj,
sok a só és a borvíz. Ha a fák királyválasztással is vannak elfog-
Hogyan kapcsolható tehát a mai szejkei talál- lalva, azért a nép marad, a gyülekezetek, híve-
kozó üzenete a megújuláshoz, az önmagunkra ink maradnak. Ámen.
találáshoz? Amíg a fák királyt választanak ma- Tódor Csaba

Fõgondnoki köszöntõ beszéd


a Szejkefürdõi Unitárius Találkozóra
2010. augusztus 14.
Kedves Unitárius Testvéreim! Tisztelt Gyüle- hogy sokan meghallottuk e hívó szót még akkor
kezet! is, ha az élet zsongásában, s néha torzsalkodá-
sában nehéz volt kivenni, hogy melyik is az iste-
Mély tisztelettel köszöntöm az Egyetemes ni hívó szó, ha a gyarló emberi szavak néha túl-
Egyház Fõhatóságának részérõl Orbán Balázs üvöltötték a belsõ, csendes hangokat, ha az épí-
földjén unitárius egyházunk tagjait, de azon tés helyett a rombolást választottuk.
más felekezetû hittestvéreinket is, akik közel-
rõl és távolról érkeztek ma ide a Szejkére. Min- Köszönjük Istennek ezt az Unitárius Talál-
den évben van egy nap, amikor Erdély földjén, kozót, mert hívnak a patak medrében levõ kö-
itt a székely anyaváros: Székelyudvarhely mel- vek között megtisztuló vízcseppek, a fûszálakon
letti Szejkefürdõ hazavár minket. Hív minden megcsillanó harmatcseppekben levõ fénysuga-
évben Orbán Balázs szelleme, az egyházunkért rak, és nem utolsó sorban a Szejkét körülölelõ
hozott áldozata, hív az embersége, alázata és fák susogása. Ezek a fák ma beszélnek, árnyé-
kötelességérzete. És hív a mi egy Istenünk, kukkal otthont biztosítanak, leveleikkel megsi-
hogy a legnagyobb Unitárius Találkozón meg- mogatnak.
mutassuk magunkat e világnak, hogy vagyunk, Köszönöm a szervezõknek, hogy miként az
leszünk és élni akarunk. Legyen hála Istennek, elmúlt években, úgy az idén is megszervezték

4 Unitárius Élet
ezt az unitárius találkozót mindenféle nehézség Különben is az Orbán Balázs nemes, jó szívé-
ellenére. Változó korban élünk, amikor az õse- hez alig férhetett harag és neheztelés. Legfé-
inktõl kapott értékeket néha veszni hagyjuk. nyesebb példája ennek az, hogy bár az unitáriu-
Elfeledjük mindazt, amit valamikor mélyen a sok ejtették ki a székelykeresztúri képviselõség-
szívünkbe véstek. Unitárius értékeink szabad- bõl, az iskolát mindig is támogatta. Vallásos
elvû szellemiségével nem tudunk kellõen gaz- missziót is gyakorolt. Többen általa ismerked-
dálkodni. A mindennapok gondjaival, bajaival tek meg az unitárius vallással s léptek is be az
vagyunk elfoglalva, s néha nem látjuk meg a fá- egyházba.
tól az erdõt. Ma nemcsak az itt elhangzó sza-
vaknak van súlya, hanem az itt eltöltött néhány Amit Orbán Balázs szeretett, azért lelkesülni
órának is van mondanivalója. Elsõsorban Önök tudott a rajongásig. Az unitárius egyházhoz szí-
beszélnek jelenlétükkel a jelenben, de fõként a vósan ragaszkodott, ha Kolozsvárra ment nem
jövõnek. Az Élet Vizének apró cseppjeit hoztuk mulasztotta el, hogy látogatást tegyen egyháza
el ma ide, hogy megáradt folyama legyen az fejénél, a püspöknél. Amikor ezt egy társaság-
imádkozásnak és a munka utáni eredménynek. ban tréfásan megemlítették neki a következõ-
Ezért a hála szólal meg ma bennem még akkor ket mondta: „Ha politikai pártállásomnál fogva
is, ha ez az év különösképpen próbára tette uni- nem vagyok hivatalos az egyik Ferencz József-
tárius közösségeinket. Az árvizek arra tanítot- hez, politikai pártállásom ellenére is örvendek,
tak meg és nevelnek minket, hogy miként lehet ha a másikkal érintkezhetem.”
összefogni kisebb és nagyobb közösségeinkben. 3. Orbán Balázs életében a politikai pálya
El tudunk-e menni szomszédainkhoz, baráta- 1871-ben kezdõdött, s tartott élete utolsó
inkhoz, falustársainkhoz s a nélkülözés órájá- lehelletéig. Nem a pénzért és az ismertségért,
ban velük együtt sírni, vagy éppen nyomorúsá- hanem a haza és a nép szolgálatáért ment oda.
gunk ellenére együtt nevetni? Képviselõje volt Marosvásárhelynek, azután
Orbán Balázs szellemi, lelki és fizikai nagysá- Udvarhelyszék keresztúri kerületének és a két
gát szeretném ma újból feleleveníteni. Annak utolsó ciklusban Berettyóújfalunak.
az embernek, unitáriusnak kit sokszor sem
Minthogy Orbán Balázst egész életén át tisz-
nemzete, sem kortársai, s még unitárius hittár-
sai sem értettek meg igazán. ta meggyõzõdés vezette, az ellenpártiak becsü-
lését nemcsak kivívta, hanem meg is tartotta.
1. Írói nagyságához nem fér kétség. Szellemi Ellenfele volt, de ellensége nem. Mindenki be-
világosságát Õ nem a maga hasznára fordította, csülte benne a székelység iránti szeretetét, a ta-
mint esetleg azt sokan mások tették volna. Be- karékosságát, munkásságát.
járta Erdélyt és a Székelyföld leírásában a tele-
pülések alapvetõ ismereteit tárta az olvasókö- Én úgy, mint az egyház fõgondnoka, aki a
zönség elé. közigazgatásban dolgozom, Orbán Balázs poli-
Minket, unitáriusokat arra int és tanít, hogy tikusi munkásságából négy fontos dolgot sze-
foglalkozzunk szellemi kérdéseinkkel. Ne zár- retnék ma itt kiemelni Önöknek:
juk véka alá a tehetségeinket. És lehetõleg a kö- a. 1871. november 7-én interpellációt nyúj-
zösség, a társadalom szolgálatába állítsuk azt. tott be a belügyminiszter úrhoz, melyben a kö-
2. Orbán Balázs mély vallásos életet élt. Szá- vetkezõket írja: „Én az alkotmányosság legelsõ
mára az egyház egy földi intézmény volt, annak és legfõbb alapelvéül azt tartom, hogy a törvé-
minden erényével és hibáival. Amikor azt ta- nyek szentek és sérthetetlenek legyenek úgy
pasztalta meg, hogy az egyházi hatalmasságok fenn, mint lenn, mert az alkotmányosság vára
nem az Istent és a népet szolgálták szakított az- csak addig megvitathatatlan, míg azon az elsõ
zal az egyházzal, melyhez életét addig hozzákö- bármi csekély rész nem töretik.”
tötte. b. A költségvetés általános tárgyalásakor
Amikor vallását megváltoztatta, arra a kér- mondott beszédében eléggé élesen bírálja 1871.
désre, hogy miért tette azt, ez volt a felelete, december 4-én az Ausztriához fûzõdõ érdeke-
idézem: „Óh, én nem akartam oly hazafiatlan ket.
püspök fennhatósága alá tartozni – értvén
Fogarasit – ki a szebeni gyûlésen részt vett. De c. Erdély kicsinységéhez képest nagy és dicsõ
különben is a keresztény felekezetek között leg- szerepet játszott a múltban, mert Erdély a ma-
szabadelvûbb – az unitárius vallás. Ez legin- gyar szabadság, mûveltség, tudományosság és
kább megegyezik az én meggyõzõdésemmel”. nemzetiség fellegvára.
Benne soha sem égett a gyûlölet lángja. Volt d. 1872. március 14-én mondott beszédében a
saját vallásos meggyõzõdése, s volt bátorsága székelység kivándorlását elemzi. Már azokban
kimondani a dolgokat, egyenesen, úgy ahogy az években 1500-1600 volt a kivándorló széke-
látta és tapasztalta. lyek száma.

Unitárius Élet 5
Tisztelt Egybegyûltek, Kedves Unitárius Test- 4. Hivatásunk megtalálása és gyakorlása
véreim! tiszta lelkiismerettel. Unitárius Egyházunk
tagjai, de minden magyar ember találja meg itt-
1. Ez a négy pont ma is megállja a helyét és
hon élete kibontakozási lehetõségeit és legyünk
Orbán Balázs minket is tanít.
boldogok ezen a földön, mely ma itt Orbán Ba-
2. Törvényesség kint és bent, fent és lent. lázs földje.
3. Tiszta gazdasági élet, átlátható pénzügyvi- Isten segítsen ebben az igyekezetünkben!
tel. Csáka József

Emlékeztetõ
az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyház
egyesítési folyamatának 2010. augusztus 7-én,
Kolozsváron tartott elsõ ülésérõl
Az ülésen az Erdélyi Unitárius Egyház részé- A következõ ülésig a két állam vallásügyi tör-
rõl Ft. Bálint Benczédi Ferenc, Nt. Nagy László, vényének, illetve a jelenlegi államhatárokon át-
Andrási Benedek, Gyerõ Dávid, dr. Kovács Sán- ívelõ más egyházak alaptörvényének, mûködési
dor, Nagy Zsigmond, Szabó László, a Magyaror- kereteinek áttekintése elengedhetetlenül fon-
szági Unitárius Egyház részérõl dr. Barabássy tos. Erre a feladatra Nagy Zsigmond, Gyerõ Dá-
Sándor, dr. Hatfaludy Zsófia, Kászoni József és vid, Szabó László vállalkozott, illetve a bizott-
Lakatos Csilla voltak jelen. ság számít Elekes Botond segítségére is.
A személyes találkozások között a bizottsági
Az EUE részérõl Szabó László, a MUE részé-
tagok vállalták, hogy folyamatos kapcsolatban
rõl dr. Barabássy Sándor ismertették az egysé-
maradnak és tájékoztatják egymást minden
gesítésre vonatkozó elképzeléseket, jövõképet,
olyan eseményrõl, amely az egyesítési ügyhöz
alapelveket, fõbb csapásvonalakat.
tartozik. Továbbá megfogalmazódott annak
A jelenlévõk tudomásul vették a korábban, il- igénye, hogy a közös bizottsági ülések elõtt le-
letve az ülésen megismert irányelveket, majd az hetõség szerint a két bizottság önállóan is ülé-
elõterjesztések tartalmát illetõen beszélgettek, sezzen, lehetõséget adva a bizottságokon belüli
kérdéseket tettek fel és új szempontokat fogal- közös szempontok megbeszélésére, kialakításá-
maztak meg. A bizottsági tagok az elõterjeszté- ra.
sek tartalmát illetõen bizakodásukat fogalmaz- A bizottság kifejezetten fontosnak tartja,
ták meg. A jelenlegi elképzelések közelítését és hogy a továbbiakban a bizottsági tagok hiányta-
végül az egységes irányelvek, stratégiák kiala- lanul jelenjenek meg az üléseken, ezzel segítve
kítását lehetségesnek tartották. a munkálatokat, illetve eleget téve annak a
A jelenlévõk egyetértettek abban, hogy fon- megbízatásuknak, melyet bizottsági taggá vá-
tos egy olyan megállapodás létrejötte, mely az lasztásukkor vállaltak.
egységes egyházszervezet létrehozásáig, illetve A jelenlévõk megállapodtak a következõ két
a közös alaptörvény kidolgozásáig és elfogadá- ülés idõpontjának és helyszínének tekinteté-
sáig rögzítené a két egyház együttmûködési te- ben: szeptember 19-én délután, 20-án délelõtt
rületeit, mikéntjét, a közös célokat, az azok el- Kolozsváron, november 11-én délután és 12-én
éréséhez vezetõ utat, illetve a határidõket. délelõtt Budapesten. Egy esetleges decemberi
idõpont kijelölésére a késõbbiekben kerül sor.
Az egységesített intézmény létrehozása elõtt Dr. Barabássy Sándor kiegészítése: Arról is
fontos lenne, hogy mostantól mindkét egyház megállapodtunk, hogy a közösen kidolgozott,
vezetõi tanácskozási joggal kölcsönösen jelen le- egyházegyesítési elveket és ezek megvalósítása-
gyenek az Egyházi Képviselõ Tanács ülésein. it, illetve idõzítési részleteit tartalmazó doku-
Az egyháztársadalmi szervezetek együttmû- mentumot úgy készítjük elõ az év végéig, hogy
ködése már most elkezdõdhet (pl. lelkészszövet- az a november végi, vagy a december eleji ko-
ség, nõszövetség, ifjúsági egylet, segélyszerve- lozsvári, illetve budapesti Képviselõ Tanács elé
zet, stratégiai bizottság). A majdani közös alap- terjeszthetõ legyen elfogadásra, mint olyan do-
törvény létrehozásához fontos egy alaptörvényt kumentum, amit a zsinat illetve a fõtanács által
módosító bizottság alakítása, melyben mindkét választott bizottságok javasolnak.
egyház képviselõi jelen lesznek. Lakatos Csilla

6 Unitárius Élet
Népi költõk versei Dávid Ferencrõl
és unitárius vallásunkról…
Könyvtárunk becses darabjainak tartom a Követte a Mestert, a Golgotát járta,
két világháború között és a második világégés Sok kísértés között a próbát kiállta.
idején megjelent unitárius könyvnaptárakat. Ledõltek elõtte: dogmák és bálványok,
Olvasmányosak, mindenféle igényû olvasót ki- Prófétai lelke: egy Istent imádott.
elégített. Szeretem az úgynevezett népi költõk Egy Istent imádott.
írásait, mert úgy fogalmazták meg mondaniva- A hit kemény harcát hõs lélekkel vívta,
lójukat, hogy a legegyszerûbb, magasabb isko- A vár falaira e sorokat írta:
lát nem végzett falusi ember, városi munkás is Zsarnokság, sötétség, börtön, halálképpen,
megérthesse. Nem fél már tõletek Dávid Ferenc népe!
Most, a Dávid Ferenc-évben olyan írásokat Dávid Ferenc népe!
választottam, kerestem elõ, amelyek reformáto- Azt hittem, mit érzek, és amit éreztem,
runkról, egyházalapítónkról, vallásunkról szól- Rendületlen hittel igazán hirdettem.
nak. Egyébként a múlt század végén, Keszeg Meg vagyok gyõzõdve: nincs hatalom, s átok,
Vilmos Kicsiny dalaim. Népi költõk antológiá- Mi föltartóztatná e szent igazságot!
ja1 címû, tartalmas tanulmánnyal kezdõdõ Örök igazságot!
összeállításában is szerepeltet több unitárius
népi költõt. A nagy világ halad, s jön megértõbb század,
Hosszú sötét éjre világosság támad.
Az idei szejkei találkozón könyvet kaptam
Ami igaz érték, az fenn fog maradni,
ajándékba egy kedves hívünktõl, egy népi költõ-
De mi hamis, az mind össze fog omlani!
tõl. Mindjárt rá is akadtam egy Dávid Ferencrõl
Össze fog omlani!
szóló versre benne. De vegyük sorra az általam
kiválasztott három idézendõ költõ írásait. Omladozik lassan magas Déva vára,
Báró József szülõföldem, a Nagy-Homoród- Ráborul majd egykor az éjnek homálya,
mente híres unitárius lelkésze volt. Városfalván De Dávid szelleme, mint fénylõ Nap ragyog,
született 1892-ben, 1980-ban halt meg. Élete Idõtlen idõkig örökké élni fog!
végéig végezte a lelkészi szolgálatot. Az említett Örökké élni fog!
régi naptárakban változatos témájú versekkel Tordai Matyó, aki 1925-ben született
szerepel. Ír óesztendõre, újesztendõre, bibliai Tordán (1998-ban halt meg) nem végzett fel-
témákat dolgoz fel, székelyek humoros történe- sõbb tanulmányokat, általános iskolai végzett-
teit verseli meg, lelkészi beköszöntõket, kibú- ségével és három kereskedelmi osztályával kü-
csúzókat fogalmaz rímekbe, történelmi nagyja- lönbözõ helyeken dolgozott, kereste kenyerét.
inkat örökíti meg, stb. A Dávid Ferenc, Kolozs- Egy az Isten címû versében vallásunkról, hi-
vár 1510.–1579. nov. 15. Dévai vár címût több- tünk szépségérõl ír lelkesen:
ször szavaltam középiskolás és teológus korom- Szeretem a vallásomat,
ban, majd késõbb szavaltattam hittanosainkkal mert egyszerû, tiszta…
saját gyülekezetem ünnepein, fõként a dévai Eszméjét a Bibliából
mártír halálának emléknapján: Dávid Ferenc írta.
Fellegekbe nyúló magas Déva vára, Úgy érzem, a legszebb vallás,
Dávid Ferenc egykor oda volt bezárva, melynek párja nincsen.
Valahol a várban el is van temetve, Három szóból mindent elmond,
De próféciája fennmarad örökre, s úgy zeng: Egy az Isten!
fennmarad örökre!
Ezt hirdeti harangunk is
Egész világ tudja, semmi bûne nincsen, a toronyból kongva,
Mint Jézus, lélekben imádta az Istent! Valahányszor hitre ébreszt,
Inkább vállalta a börtön szenvedését, s hív a templomunkba.
Csakhogy megõrizze lelki békességét,
lelki békességét. Szerény a mi kis templomunk,
de szertartása ékes,
Megelõzte korát, s a mûvelt világot,
Mert jó útra int pásztorunk,
Mikor kimondta a Vallásszabadságot.
szava gyógyít, édes.
Ne szidalmaztassék senkinek vallása,
Mert a hit: drága kincs: Isten ajándéka! Hitünk hogyha néha lankad,
Isten ajándéka! bensõ erõnk elvész,
Új reményt önt a keblünkbe
1 Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999. szószékrõl a lelkész.

Unitárius Élet 7
Szeretem a dalainkat, kem a „világ közepe” Almás, hanem vannak
az orgonaszó-foszlást, még mások is, akik úgy látják, értékelik azt a vi-
Szeretem az ünnepeket lágot, mint én.” Az Alkalmi versek kötetbõl az
s az úrvacsora-osztást. Emlékezünk címû illik ide:
Szeretem a Hiszekegyet, November derekán arra emlékezünk,
melyben lelkem részes, Kinek köszönhetjük szent vallásunk-hitünk.
Minden szava egy vallomás, Szegény cipész házból indult Kolozsvárról.
esküszerû, készes. Megjárta Nyugatot, érvelt hitvitákon.
Ezt követem, amíg élek, Kereste, kutatta, s hitte az egy Istent,
s szívem ver dobogva, És kitartott végig meggyõzõdésében.
Úrban való bizalommal, A hatalom akkor sem tûrte a másságot,
eleitõl fogva. Ezért szabott reá nehéz várfogságot.
Szeretem a vallásomat, Magas hegytetõn áll erõs Déva vára,
mert egyszerû, tiszta, Elsõ szent püspökünk oda volt bezárva.
Eszméjét a Bibliából November tizenöt, a halálának napja,
Dávid Ferenc írta. Gyújtsunk egy szál gyertyát, õreá gondolva.
Úgy érzem, a legszebb vallás, Gyászünnep ez nekünk? Kérdezem tõletek.
melynek párja nincsen, S a kérdésre a válasz: egy határozott NEM!
Három szóból mindent elmond, A lelke nem halt meg, s tovább él az eszme,
s úgy zeng : Egy az Isten! Amit õ hirdetett, s a bizonyság erre:
Demeter András volt az a hívünk, akitõl Szerte a világon terjed a vallásunk,
Szejkén az ajándékkönyvet kaptam, s akirõl Átlép határokat, s egyre tovább tágul.
Benczõ Dénes, Homoródalmás híres papja ezt Adja a Jóisten, hogy kicsi seregünk
írja: „Számomra ezek a versek a Kis-Homoród Sokáig hirdesse unitárius hitünk.
völgyének fényét sugározzák, a folyócska, a pa- Úgy gondolom, hogy ez a kis összeállítás is
tak csobogását idézik, a fenyvesek susogását színesíti a Dávid Ferenc-év kapcsán megszüle-
hallatják. Megmozdul, feltámad bennem is egy tett írások csokrát.
elszürkülõ világ, mert látom, hogy nem csak ne- Balázsi László

Igazság, szabadság, lélek


Reményik Sándor:

KEGYELEM
Elõször sírsz. Akkor megnyílik magától az ég,
Azután átkozódsz. S egy pici csillag sétál szembe véled,
Aztán imádkozol. S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Aztán megfeszíted Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Körömszakadtig maradék-erõd. Akkor – magától – szûnik a vihar,
Akarsz, egetostromló akarattal –
Akkor – magától – minden elcsitul,
S a lehetetlenség konok falán
Akkor – magától – éled a remény.
Zúzod véresre koponyád.
Álomfáidnak minden aranyágán
Azután elalélsz.
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal, Ez a magától: ez a Kegyelem.
Szótalanul, gondolattalanul F
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bûn, a betegség, a nyomorúság, János evangéliuma
A mindennapi szörnyû szürkeség 4,24: „Az Isten lélek: és a kik õt imád-
Tömlöcébõl nincsen, nincsen menekvés! ják, szükség, hogy lélekben és igaz-
S akkor – magától – megnyílik az ég, ságban imádják.”
Mely nem tárult ki átokra, imára, 8,32: „És megismeritek az igazságot,
Erõ, akarat, kétségbeesés, és az igazság szabadokká tesz tite-
Bûnbánat – hasztalanul ostromolták. ket.”

8 Unitárius Élet
Ebben az évben ünnepeljük Dávid Ferenc Az elméleti résszel indul a gondolat. Így szól:
születésének hagyomány szerinti 500. évfordu- „Az isten – tehát felfele mutat, az eszmék vilá-
lóját. Ez tehát egy emlékév, amelynek folyamán gára – lélek – ami ott kívül is van, meg itt bent is
sokat foglalkozunk az unitárius vallás megala- – ezért akik õt imádják – áttérünk tehát gyakor-
pítójával és a reformációval. Ezen a vasárnapon latra, és újból felülrõl indulunk – szükség, hogy
én is a reformáció szellemét szeretném felidézni lélekben – a kapcsolatra irányul a figyelem – és
és meg próbálom magyarázni mi volt ennek a lé- igazságban imádják.” Ezzel a fogalommal,
nyege, mit jelent általában az a jelenség, amit hogy „igazság” leszálltunk a hétköznapi élet, a
reformációnak nevezünk. valóság szintjére. Igazság ugyanis az, ami a ta-
A szellemi forradalmak egyik vonása az, hogy pasztalati világunkhoz tartozik, amit értelem-
egyrészt leszállunk a rituális magaslatokról, mel és érzelemmel felismerünk.
másrészt elhagyjuk a külsõségeket, hogy mind- A második jánosi idézet a reformációs folya-
jobban közelebb kerüljünk a valósághoz, önma- mat egy másik fõ jellemvonásával van kapcso-
gunkhoz, egymáshoz. latban: „És megismeritek az igazságot, és az
A sötét középkorban vagyunk: a pap, háttal a igazság szabadokká tesz titeket.” De menjünk
közösségnek, az oltár felé fordul, és a füstölõk vissza az idõk kezdetéhez, és próbáljuk megér-
által keltett félhomályban foglalatoskodik a bo- teni elejétõl ezt a folyamatot a vallástörténe-
nyolult szent ceremóniákkal, míg a hívek megil- lemben.
letõdött alázattal figyelik. De jön egy szellemi Mióta a világ világ, és megjelent benne az ön-
áramlat, és a világ fejlõdésének kereke fordul tudat, azóta gondolkodik az ember azon, ho-
egyet. A papok is megfordulnak és magyarázni gyan jött létre a világmindenség és mi az élet
kezdenek. Nyomukban a misében a tanításra, a célja és értelme. Különbözõ elképzelések ala-
lelki felvilágosításra helyezõdik át a hangsúly. kultak ki az évezredek folyamán, amelyek mind
Ezt a változást tükrözik a templomok beren- bizonyos öntudati szintet és kulturális állapotot
dezései. A katolikus templomban még fõ helyen tükröztek. Legfõbb jellemzõ vonásuk az volt,
áll az oltár; a lutheránusban ennek már csak hogy az ember bizonyos szellemi lényeggel, tar-
csökevénye található; a reformátusban és az talommal töltötte meg a környezetét. Kezdet-
unitáriusban teljesen hiányzik. ben mindent élõnek látott, mint egy csecsemõ,
Sok szentséget, ceremóniát – amint Dávid Fe- amely nem tudja még megkülönböztetni az élõ
renc mondja „külsõséget” – elhagytunk. Az uni- és élettelen dolgokat, és így önmagát sem tudja
tárius vallás õutána is sokat változott, ugyanak- elkülöníteni a környezetétõl. Ez változik meg a
kor számos hitelv emlékeztet még vallásalapí- szellemi fejlõdés folyamán. Azt lehet mondani,
tónk gondolatvilágára, és több középkori ele- hogy az ember kétszer születik: egyszer fizikai-
mét õrizzük az istentiszteleti szertartásnak. lag, majd a kultúra fejlõdése alatt mindinkább
Többek között azt is, hogy a lelkész a szószék tudatára jut annak, hogy õ egyrészt különálló
egy félig-meddig zárt magaslatáról szól a hívek- lény, másrészt: függ a környezetétõl.
hez, ezáltal jelképezve, hogy olyan eszmék vilá- A fejlõdés állandó traumatikus élmény forrá-
gában mozog, amely a hétköznapi élet színvo- sa. A fizikai megszületés is bizonyos traumával
nala fölött áll. Az Istentõl közvetít, aki – amint jár. Amikor az újszülött felsír, az a megrázkód-
Dávid Ferenc mondja – „az emberek gondolatait tatás jele, de paradox módon örömhír is – evan-
messzire meghaladja”. géliumi kifejezéssel élve: „evangélium” – mert a
Megpróbálok tehát gondolatban leszállni er- sírás az önálló lélegzet, az élet jele. Ezzel az em-
rõl a magaslatról, és érzékeltetni a folyamatot, ber elindul egy hosszú úton, melyet az elszaka-
ami lezajlott és zajlik ma is az ember szellemi dás traumája és a felszabadulás öröme kísér.
fejlõdésében. Ezt a folyamatot a mélylélektan Néhány vonása ennek a folyamatnak
ismert mûvelõje, Carl Gustav Jung én-integrá- • Kezdetben az egység biztonsága van. A ket-
ciónak nevezi, azaz az eszmei én és a valóság tel- tõsség tudatának kialakulásával azonban
jességével kapcsolatban lévõ ösztön-én egyesü- ez a biztonság mindinkább meginog. Az
lésének. Jung írja: a vallás története azt illuszt- ember folyton ezt a biztonságot keresi, de
rálja, hogy az isten ember akar lenni. visszaút már nincs, csak elõre: csak a való-
Isten ugyanis nem imádatot kíván, hanem ság felfedezésével, az érzékek kialakulásá-
szeretetet. Vagy – hogy visszább menjünk az val, és ezekre alapozódó képességek kibon-
idõben – amint Hóseás próféta mondja: „Szere- takozásával nyerheti el újra az ember azt a
tetet kívánok, nem áldozatot.” bizonyos meghitt biztonságot.
Ezt az integrációs folyamatot illusztrálja az • Kezdetben az egység állati öntudatlansága
említett jánosi idézet is. Figyeljük meg köze- van, és korlátozatlan ösztönös kapcsolat.
lebbrõl a gondolatmenet útját – vagy ahogy Dá- Az „én és mások” tudatosságának a kiala-
vid Ferenc mondaná: „az írás folyását”: kulásával viszont megjelenik a „Nem sza-

Unitárius Élet 9
bad!” tilalma is. Ebbõl pedig a jó és a rossz Ekkor azt mondta nekik:
fogalma, amely különös módon önálló éle- – Ha a döntés az én álláspontom szerint van,
tet nyer, és ezzel együtt felmerül folyton a úgy ez a vízesés fogja bizonyítani.
kérdés: milyen vagyok én mások szemé- Íme, a vízesés visszahúzódott! Azt mondták ne-
ben: jó, vagy rossz? Az ember folyton iga- ki: a vízesésbõl nem hozható semmilyen bizo-
zolni szeretné önmagát, és keresi a közös- nyíték. Ismét mondta nekik:
séget, ahová tartozik. Mert – ahogy a költõ – Ha a döntés az én álláspontom szerint van,
mondja: – „Hiába fürösztöd önmagadban, akkor ezt a tanház falai bizonyítani fogják.
csak másban moshatod meg arcodat.”1 Íme, a ház falai meghajoltak, hogy bedõljenek.
• Kezdetben öntudatlan szeretet van. És ez a Akkor megfenyegette õket Jehósúa rabbi:
szeretet soha el nem vész. Csak átalakul. – A törvény tudósai az érvényes szabályok
Kivetül, élettelen és élõ dolgokra. gyõzelméért viaskodnak, milyen viselkedés ez
• Kezdetben energia van, és amint tudjuk az tõletek?!
energia soha el nem vész. És akkor felme- De õk nem hajoltak meg sem Eliézer, sem
rül a kérdés: mi az ember, hol az élet kezde- Jehósúa tiszteletére. Ismét szólt Eliézer rabbi:
te, hol a vége?
– Ha a döntés az én álláspontom szerint van,
Amit az elõbbiekben felvázoltam nem egyéb, akkor azt az égbõl fogják bizonyítani.
mint az öntudatos emberi lény fõbb vonásai,
egyéni és közösségi szinten. Ennek fejlõdése a Íme, egy égi hang megszólalt:
vallástörténet, az emberi öntudat fejlõdésének, – Mi bajotok van Eliézerrel? Az érvényes sza-
egyén és közösség kapcsolatának története. bályok minden esetben úgy vannak, ahogy õ
A kezdeti egység elveszett paradicsomként él mondja.
kollektív tudattalanunkban, folyamatosan Ekkor Jirmija rabbi fölállt és ezt mondta a
megjelenik mítoszainkban, és a fejlõdés felisme- hangnak:
résével felsejlik a homályos jövõben. Ez az, ami – Nem az égben van.
értelmet és célt ad az egyéni és egyetemes embe- – Mit jelent ez: „nem az égben van”?
ri létnek. Emberségének kiteljesítésével ugyan- – A törvényt már a Sínai hegyén átadták –
is az ember visszakaphatja az elveszített kap- mondta a rabbi. – Minket nem érdekel az égi
csolatot. Az én-eszmény megvalósulásában az hang, mert már a Sínai hegyén megírtad a Tórá-
én és a valóság egy-sége valósul meg újra. ban: „A többség szerint dönts.”
Ha önmagam vagyok: hiteles vagyok, és való- Gyûlés után Nátán rabbi találkozott a szen-
di kapcsolatom van a közösséggel. télybõl jövõ Elijáhúval és megkérdezte tõle:
Egy szép történet van a zsidó vallásos iroda- – Mit csinált Jáhvé, a Szent – áldott legyen a
lomban, amely lényegében ugyanezt a gondola- neve – mindezek alatt?
tot fejezi ki. A történet Erich Fromm pszicho-
analitikus orvos és társadalomfilozófus könyvé- – Nevetett és így szólt: „A fiaim legyõztek en-
bõl van, amelynek címe: Olyanok lesztek, mint gem, a fiaim legyõztek engem!”2
az Isten. A cím idézet, bizonyára ismerõs az János evangéliuma
ószövetségi történetbõl: a kígyó ígéri Évának, 4,24: Az Isten lélek: és a kik õt imád-
mikor megkísérti a paradicsomban a jó és rossz ják, szükség, hogy lélekben és igaz-
tudásának gyümölcsével: „Olyanok lesztek, ságban imádják
mint az Isten: jónak és rossznak tudói.” 8,32: És megismeritek az igazságot, és
Az említett történet szerint a zsidó közösség az igazság szabadokká tesz titeket.
összeül, hogy bizonyos rituális szabályokban A jánosi idézet is ezt a gondolatot fejezi ki. Az
döntést hozzon. Közöttük vannak, akik az iste- õ idejében, az õskereszténység korában azon-
ni tekintélyt képviselik, és csodás jelekre hivat-
ban a szabadságot egy lépéssel tovább vitték.
kozva akarják álláspontjukat igazolni. Egyikük,
Elvetették a zsidó törvényt, és vele a zsidó ritu-
Eliézer rabbi a világ összes érvét felsorolja, hogy
ális szokásokat. „Isten elõtt nem használ sem-
a döntést befolyásolja, de nem fogadják el tõle.
Ekkor így szól: mit sem a törvény, sem a körülmetélt állapot” –
mondja Pál. Csupán a hit, hogy az Isten ember-
– Ha a döntés az én álláspontom szerint van, ré vált Jézus Krisztusban. Az istenek távoli vi-
akkor ez a jánoskenyérfa bizonyítani fogja. lágából megjelent a földön egy ember, aki meg-
És íme, mondja a történet, a jánoskenyérfa született, fejlõdött testben és lélekben, szenve-
100 könyöknyire elmozdult a helyérõl. Azt dett és meghalt. Ezáltal isten és ember között
mondták neki: egy bensõségesebb kapcsolat, új szövetség jött
– Ebbõl a jánoskenyérfából nem hozható létre. Pál számára ez a hit közelebb hozta egy-
semmiféle bizonyíték.
2 Erich Fromm: Olyanok lesztek, mint az Isten, Akadémiai Ki-
1 József Attila: Nem én kiáltok adó, 1996., 55–56. oldal, szabadon idézve.

10 Unitárius Élet
máshoz a mennyet és a földet, és várta Krisztus megvalósultak. „A megszületett Jézus Krisz-
újabb megjelenését, amikor ez az egység teljessé tusban – írja – csodálatos reménységünk van.”
válik. „Azelõtt gyermek voltam – írja – és úgy Nincs szükségünk a bûnbocsájtó cédulákra,
gondolkodtam, mint gyermek. – (azaz: rítuso- szentségekre, ceremóniákra és mindenféle bû-
kat és szabályokat követett). – De most felnõtté völésre-bájolásra, amiket az Antikrisztus pápa
váltam és elhagytam a gyermeki dolgokat.” To- a néppel elmûveltet. Mi mindettõl szabadok va-
vábbá: most „mintegy tûkör által – (azaz Jézus gyunk, mert mindez csak jelkép, és mi szükség
Krisztusban) – homályosan látunk”, de majd el- van a jelképre ott, ahol az, amit az jelképez, már
jön az idõ, mikor színrõl színre megismerjük az jelen van a valóságban?
igazságot. Ehhez a valósághoz tartozik továbbá Dávid
Pál gondolatvilágát eleveníti fel a reformáció Ferenc számára a reménység is, hogy elérkezett
korában Dávid Ferenc. Így szól azokhoz, akik – az idõ: fölösleges egymást tûzzel-vassal
amint mondja – „az emlõtõl és a tejtõl” el van- írtanunk, Jézus Krisztus az õ lelki lehelletével
nak választva: „Ha a Krisztus jegyesei akarunk nemsokára beteljesíti az ígéretét, mert az Isten
lenni, el kell feledkeznünk apánkról, anyánk- mindent beteljesít, amit egyszer megígért.
ról, minden bevett emberi tanításról, és a mi A másik fontos dávidferenci gondolat az egy-
egyetlen egy mesterünknek, Krisztusnak sza- ség gondolata. A Bibliában az áll, mondja, hogy
vához kell ragaszkodnunk, és azt hallgatnunk.” az Atyaisten az Ószövetségben megteremtette a
Krisztus szava pedig Dávid Ferenc szerint fizikai világot, az Újszövetség pedig arról szól,
csak az „írásban” található. Korában a Bibliát hogy az õ elküldött Fia lelkileg újjáteremti. A
nagy tisztelet övezte. Az elõtt imádkoztak, rá háromság, azaz az „Atya, Fiú, Szentlélek, teljes
kereszteket hánytak, csodatevõ képességekkel szentháromság, egy örök, igaz Isten” szöveg se-
ruházták fel. Az Antikrisztus, írja Dávid Ferenc hol nem szerepel a szentírásban, és hogyha en-
„gyertyát és szövétneket gyújtatott neki, illatos nek a dogmának a megértésétõl függ a mi üd-
füstöt csináltatott, a könyvet megcsókoltatta, vösségünk, akkor bizony egy szegény paraszt
azon esketett, mint az egy Isten nevén, és szem- sem üdvözül, mert senki azt megérteni nem
lesütve imádtatta a néppel.” Akkoriban ezt a tudja.
könyvet kinyitni és olvasni maga volt a szent- Emiatt van nagy zûrzavar is, mert az embe-
ségtörés. Az emberek nagy többsége nem is tu- rek, mikor az Atyaistenrõl olvasnak az Ószövet-
dott olvasni. Így lehet felmérni, hogy milyen je- ségben, akkor a fiát is értik alatta, és mikor Jé-
lentõsége volt annak, mikor Dávid Ferenc kije- zus Krisztusról olvasnak az Újszövetségben,
lenti, hogy a szentírás lényegét még az a sze- akkor a világteremtõ Atyát is értik alatta – a
gény paraszt is megértheti, aki írni-olvasni nem Szentlélekkel együtt. Ezt a tanítást a görög filo-
tud. zófusok találták ki, mondja Dávid Ferenc, ami
teljesen összezavarja a szentírást, és nagy, ártal-
Az írásban sok az ellentmondás, egyszer mas homályossággal „burkolja bé”, mert az em-
egyet állít, máskor az ellenkezõjét, amitõl az berek így a fizikai teremtést a lelkitõl nem tud-
ember megzavarodik és kétségbe esik. Ezért ják megkülönböztetni, és Jézus Krisztust és az
elõször is, mondja a nagy reformátor, könyörög- õ lelki javait megérteni.
ni kell a lélek világosságáért. És megtörik az ér-
telmet és érzést elválasztó fal. „Isten lelkének * * *
ereje, mely az írás veleje,” – írja Dávid Ferenc – Ugorjunk az idõben.
„igaz tanító és magyarázó erõnk, a világosság és A huszadik századtól új kor kezdõdött és egy
az írás igazságának megmutatója. Ez a szegény új szellemiség. A kirobbanó háborúk és világ-
parasztnak is, aki íni-olvasni nem tud, az írás égések egybeestek egy szellemi forradalommal.
igazi értelmét megmutatja, olyannyira, hogy az Ezt jelezte a lélektan, mint új tudomány megje-
igazság megértésében õ gyakran még az igen lenése, mely levált a vallásos irányzatoktól, mi-
bölcs deákokat is meghaladja. Mert ezek bízván vel a belsõ megismerést nem tette függõvé a val-
a bölcsességükben magyarázzák ugyan az írást, lásos hittõl. A mélylélektani elméletek nyomán
de úgy, hogy az az Isten lelki intésének ellene kialakult egy olyan áramlat, amely kiterjedt a
van; így az õ bölcsességük gyakran nevetségessé vallásos jelenségek és a vallásfilozófia lélektani
válik.” értelmezésére is. Jung úgy tartotta, hogy habár
Az õskereszténység korszaka után a reformá- Isten léte nem a pszichológia tárgya, minden
ció egy újabb forradalmi szakasz, és ennek Dá- vallásos jelenség a lélektan hatáskörébe tarto-
vid Ferenc az egyik képviselõje. Tanításának zik. Az Atya-Fiú-Szentlélek például nem egyéb,
összefoglalása: az Ószövetség a fizikai világról mint különbözõ lélekrészek jelképei, és az errõl
szól, mely testi módon, mintegy lepel alatt, jel- szóló vallásfilozófia, illetve a rítusok – mint pél-
képesen beszél azokról a lelki dolgokról, ame- dául az úrvacsorai szertartás – ezen lélekrészek
lyek az Újszövetségben, a Jézus Krisztusban kapcsolatát, és a közöttük lezajló folyamatot ír-

Unitárius Élet 11
ja le, illetve idézi elõ. Ezt a folyamatot pedig in- Jutalma a közösség és egy olyan biztonság,
tegrációnak nevezzük, amely a személyiség tel- amely kezdetben alig volt több, mint a körülötte
jességéhez – más szóval egy-séghez vezet. lévõ állatoké. Így mindig visszavágyott az álla-
A kultúra hajnalán, mikor az állatban megje- tok szabadságára, irigyelte, csodálta és félte
lent az ember, azaz az öntudat szikrája, ugyan- korlátozatlan ösztönös képességeiket. Ember-
az a fokozatos fejlõdés vette kezdetét, amelyet a ként többnek tartotta magát, ugyanakkor hiá-
csecsemõ megszületésétõl a gyermeklélektan nyosnak. Így ami emberségébõl megvalósulat-
megfigyelt. A két folyamat annyira hasonló, lan maradt – a tudatossággal társult ösztön-erõ
hogy tulajdonképpen egyiket a másik analógiá- – az mítoszok hõseiben, eszmékben és eszmei
jára használhatjuk, és elméletileg feltételezhet- világokban öltött testet.
jük, hogy az ember, mint öntudatossá vált állat- Ilyen a keresztény mítosz is az Éden-kerttõl
faj egyetemesen ugyanazokat a könnyebb-nehe- Isten országáig. Ebben hitt Dávid Ferenc, aki
zebb fejlõdési szakaszokat járja be, mint az szerint az ember megteremtésének drámája két
egyén. Ezt a folyamatot mélylélektani kifejezés- felvonásból áll: a testi és lelki teremtésbõl,
sel individuációnak nevezik, amelynek a célja az amely mögött ott áll a kezdet és a vég: a végsõ
öntudatos egyéniség és közösség megvalósulá- egység.
sa.
Hiszen végsõ soron egyek vagyunk testben és
Figyeljük meg: az EMBER szó nemcsak egy lélekben, a megértés és a mélyebb kapcsolat re-
fajt, hanem egy eszmét is jelent: ennek a fejlõ- ménységében. Ez az igazság. És ez az igazság
désnek a végsõ célját. ebben az ellentmondásos folyamatban, amit re-
Embernek lenni nehéz. Mindig meg kell felel- formációnak nevezünk, valahol, valamikor ön-
ni valami külsõ elvárásnak, ami állandó lemon- magunkká és szabadokká tesz.
dással jár. Ezt már megtanulta az õsember is, Gazdag Árpád
mikor állati ösztönén uralkodni kényszerült. Belvárosi templom, 2010. augusztus 8.

A m ú l tn a k k ú t j a
Kornyáti Bekes Gáspár
(II. rész)
Bekes Gáspár két nagy kudarc után sem adta Portán is tapogatóztak Bekes ügyében, és a csá-
fel fejedelmi terveit. Bécsbõl szervezte még szár isztambuli követe azt a biztató üzenetet
megmaradt kicsinyke erdélyi pártját, és a Por- küldte, hogy a szultán a gyõztes oldalára fog áll-
tán is megpróbált újból támogatókat találni. A ni.
gyászév letelte után újból megnõsült, feleségül Ezután Bekes Magyarországon csapatokat
vette Sárkándy Annát, akitõl második, Gábor toborzott, és 1575 júniusában Erdélybe indult.
nevû fia született. A kényszerû bécsi emigráció Székelyföldre tartott, hogy az elégedetlen szé-
végül másfél évig tartott. Bekes erdélyi pozíciói- kelyeket maga mellé állítsa. Ezzel azonban idõt
nak visszaszerzésére a lengyel veszített, és Báthorynak alkal-
trón megüresedése kínált alkal- ma nyílt csapatait összeszedni.
mat. A lengyel királyi cím elnye- A két sereg július 8-án Kerelõ-
résére a két legesélyesebb jelölt szentpálnál csapott össze: a csa-
Habsburg Miksa császár és Bá- tából Báthory került ki gyõzte-
thory István volt. Miksa szaba- sen. Bekes Gáspárt a vereség
dulni akart vetélytársától, s eh- után Miksa megtagadta, sõt,
hez Bekest használta föl. Terve hogy a felbujtás vádját elkerül-
szerint Bekesnek haddal kellett je, elfogatóparancsot adott ki
Erdélyre törnie, s ezáltal meg- ellene. A határon le is tartóztat-
döntenie Báthory uralmát, vagy ták, de a kassai fõkapitány
legalábbis annyira lekötnie, szántszándékkal hagyta meg-
hogy a lengyel trónért folytatott szökni, és így Bekes Lengyelor-
harcban ne legyenek esélyei. A Bekes Gáspár címere szágba tudott menekülni. A bé-

12 Unitárius Élet
csi udvar azonban tévesen mérte fel Bekes ku- haragját is lecsöndesíteni. Miksa azonban vég-
darcának lengyelországi hatását, emiatt ez az leg elfordult Bekestõl, akit ráadásul még egy sú-
elfogatás-megszöktetés játék késõbb nagyon lyos köszvényroham ideiglenesen meg is béní-
rossz lépésnek bizonyult. A lengyel Báthory- tott. Felépülése után helyzetét végiggondolva
-párt a lehetõ legjobban kiaknázta királyjelöltje kegyelmet kért az idõközben Lengyelország
gyõzelmét. Miksa-ellenes propagandájuk még trónját is elfoglaló Báthorytól.
hatásosabb lett, amikor a lengyel földön kibuj- Báthory Istvánnak sem volt könnyû a megbo-
dosó Bekes Gáspár is fogságukba esett. csátás. Már ifjúkorában rivalizált Bekessel, fe-
Bekes ekkor valóban kilátástalan helyzetbe jedelemként háromszor is diadalmaskodott fe-
került. Birtokait elvesztette, támogatói elfor- lette, de régi ellensége minden vert helyzetbõl
dultak tõle, hatéves fiát, Lászlót, akit menekü- felállt, és újrakezdte a harcot. Amikor Erdélyt
lés közben Bethlen várában hagyott, Bátho- maga mögött hagyva, addigi élete legnagyobb
ryhoz hurcolták. Õ maga a Zborowski testvérek sikereként a lengyel trónra készült lépni, ismét
fogságában ült – egyes értesülések szerint min- csak a régi gondot, a Bekes-kérdést kellett meg-
denkitõl elzárva, a falhoz láncolva raboskodott oldania. Ezúttal módja lett volna a probléma
a Krakkó közelében fekvõ Spitkowicze várában végleges lezárására, de a lengyelek a megbocsá-
–, és attól rettegett, hogy Báthory felbérelt gyil- tó, kegyes uralkodót akarták látni új királyuk-
kosokkal megöleti. Pedig személye ekkor már ban, így Báthory 1576 augusztusában kénysze-
elsõsorban Miksa számára vált kényelmetlen- rûen békejobbot nyújtott Bekesnek, ugyanak-
né. A császár lengyelországi követe, Dudith kor kellõen óvatos maradt. Ügyelt arra, hogy
András véleményét valószínûleg az egész Habs- sem Bekest, sem hozzátartozóit, sem bizalmas
burg-udvar osztotta: „Nagy sebet ütött ügyün- embereit ne engedje vissza Erdélybe. Csupán az
kön Bekes veresége; gonoszakaróink kiaknáz- újrakezdés lehetõségét kínálta volt ellenfelé-
zák ellenünk, bár csak világra se jött volna soha nek, és az erdélyi jószágok visszaszolgáltatása
ez a balvégzetû ember.” Miksa diplomatái min- helyett lengyelországi birtokokat ígért, ha
dent elkövettek, hogy Bekest kivigyék Lengyel- Bekes a jövõben híven szolgálja majd.
országból. A szenátusnál hivatalos lépéseket A király a harcmezõre rendelte régi-új hívét,
tettek kiadatása végett, Miksa maga is levelet ami Bekes katonai tapasztalatlansága és a
intézett a szenátushoz, amelyben Bekes példás kerelõszentpáli csúfos futás fényében csak elsõ
megbüntetését és bebörtönzését helyezte kilá- pillantásra meglepõ: Báthory valószínûleg úgy
tásba. Titokban felmerült az az ötlet is, hogy számított, hogy vagy egy eltévedt puskagolyó
példát statuálva, ott Lengyelországban fegyve- zárja le majd a problémát, vagy Bekes ismét
res erõvel fogassa el Bekest a császár, még ha ez gyávának bizonyul, és lejáratja magát Lengyel-
esetleg vérontással járna is. Kérdés persze, országban is, esetleg élete kockáztatásával bizo-
hogy kinek a vérére gondoltak; a leendõ alattva- nyítja be hûségét. Bekes pedig bizonyított. Tel-
lókként kezelt lengyel nemesekére, vagy a ké- jes sikerrel vett részt a Gdañsk elleni háború-
nyelmetlenné vált Bekes Gáspáréra? ban, így szolgálatainak fejében 1578-ban len-
Báthory hívei a kiadatási kérelmet is Miksa gyel és litván nemességet, valamint Landskro-
ellen fordították. Nem kell nekik az olyan király nán birtokokat kapott.
– mondták –, aki így jutalmazza meg azt az Közismert képességei, tehetsége mellett is-
alattvalóját, aki érte vesztette el mindenét. mét megcsillant személyes varázsa. Báthory ha-
Ugyanakkor elterjedt az a hír, hogy Báthory Ist- marosan ugyanúgy bizalmába fogadta, mint ko-
ván meg fog kegyelmezni Bekesnek. Ezzel a fe- rábban János Zsigmond. A lengyel katolikus fõ-
jedelmi propaganda Báthoryt, mint gyõzedel- papok és a pápai nunciusok nem is nézték jó
mes, de ellenfelének megbocsátani is tudó, ke- szemmel az antitrinitárius Bekes növekvõ befo-
gyes szívû uralkodót mutatta be a lengyel ren- lyását; az a mondás járta, hogy a király „amit
deknek. A Bekes iránti közhangulat minden- nem hisz a keresztnek, elhiszi Bekesnek”. Ez az
esetre megváltozott; a korábbi gyûlölet helyett erõsen túlzó vélemény azonban a politikai pozí-
immár érdeklõdés és részvét vette körül. To- cióharc terméke volt, mert Bekes soha nem von-
vábbra is fogságban tartották, de a váron belül ta befolyása alá Báthoryt. Éppen kettõjük kap-
szabadon mozoghatott. Kíváncsiságból nagyon csolatának alakulása mutatja, hogy Báthory
sok lengyel nemes meglátogatta, akiket kelle- zsenialitása abból is állt, hogy a múlttól függet-
mes meglepetésként ért Bekes szinte tökéletes lenül, az adott szituációhoz volt képes kiválasz-
lengyel beszéde. A császár követe is Spitko- tani a megfelelõ embereket, és belõlük a legtöb-
wiczében tárgyalt vele. Bekes szuggesztív egyé- bet kihozni. Bekes szerepérõl sokkal reálisabb
niségét mutatja, hogy Dudith, aki korábban a képet adott jelentéseiben Caligari pápai nunci-
pokolba kívánta õt, megismerkedésük után éles us, aki Lengyelországnak és Erdélynek a szer-
elméjû, nagy tehetségû, nemes lelkû embernek vezõdõ törökellenes ligába való belépésérõl foly-
mondta, és megpróbálta a császár Bekes iránti tatott tárgyalásokat. Szerinte Bekes a király

Unitárius Élet 13
legbelsõbb emberévé lépett elõ, Báthory min- A gyõztes hadjárat után a már nagybeteg
denben kikéri tanácsát és együtt dolgozzák ki Bekes Gáspár Báthory kíséretében Grodnóba, a
terveiket. A király azt is eltûri, hogy Bekes vele király kedvelt tartózkodási helyére vonult
egy teremben legyen, dolgozzon, míg õ mély vissza. Itt hunyt el 1579. november 7-én, ötven-
álomba merülve pihen. kilenc éves korában. Báthory a Vilnius határá-
A Balti-tenger keleti partvidékének birtoklá- ban emelkedõ magas dombon temettette el
sáért kisebb-nagyobb megszakításokkal közel rendkívül ünnepélyes és fényes végtisztesség
negyed évszázada folyt a livóniai háború. IV. keretében egykori ellenfelét, majd barátját. A
Iván cár még Zsigmond Ágost lengyel király ha- dombon már ekkor is több, a király háborúiban
lálát követõen jókora darabot hódított el Len- életét vesztett unitárius katona sírja sorako-
gyelországtól. Báthory célja e területek és elsõ- zott.
sorban P³ock (Polock) várának visszafoglalása Végsõ nyughelyük megválasztása királyi
volt. Az 1579-ben indított hadjáratot személye- gesztus: Vilniusban ugyanis sok protestáns élt,
sen vezette, a lengyelországi magyar csapatok sõt antitrinárius gyülekezet is mûködött. Bekes
fõvezérségét Bekesre bízta. sírja fölé Báthory késõbb egy nyolcszögletû tor-
P³ock visszafoglalásá- nyot építtetett, amely
ban Bekes fõszerepet ját- 1838-as leomlásáig hir-
szott. Reinhold Heiden- dette Bekes Gáspár di-
stein királyi titkár, a csõségét. Emléke azon-
livóniai háborúk törté- ban még ezután is sokáig
netírója szinte emberfö- elevenen élt részben a
lötti hõsként ábrázolta. romantikus lengyel köl-
Leírása szerint Bekest az tészetben, részben pedig
ostrom alatt már erõsen a lengyel és litván száj-
kínozta köszvénye és hagyományban. A Vilni-
gyomorbaja, katonái us környékén élõk sze-
elõtt mégis azt állította, mében népmesei hõssé
hogy soha jobban nem magasodott, s a sírjának
érezte magát, folyton az helyet adó dombot Bekes
ágyúk körül tevékenyke- hegyének (Góra Bekie-
dett, ott evett és aludt. szova) hívták. Életnagy-
A legveszélyesebb helye- ságú arcképe még a 19.
ken forgott, körülötte so- Egy 1687-ben készült metszeten, a jobb oldali század végén is Wilno
kan estek el, ruhája sebe- domb tetején még jól látszik Bekes Gáspár
városházának tanácster-
sült katonái vérétõl pi- síremléke (Verus Antistes et prudens Senator mében függött.
roslott. virtute …) Vilnae, 1687. dr. Horn Ildikó

Magyari Lajos
Nem a fenyõk…
Nem a fenyõk, a hegyek, borvizek, és ereikben más dalt énekel.
nem mítosz, nem ködlõ hangulat, Más történelem homlokuk mögött,
nem a születés bíbor mágiája, és másként megszerkesztett jövõ,
mi e földdel engem összead. de e jövendõ csak úgy igaz,
A szépség, a vérség mind kevés: hogyha Hazát is kap az eljövõ.
nõhetnek bennem fenyvesek, Nem a fenyõk, nem a hegyek, borvizek,
zúghat honi szél, fakadhat forrás… nem mítosz, nem ködlõ hangulat,
E kötés más. Keservesebb. nem a születés bíbor mágiája,
Jogom van hozzá: földem a Föld, mi e földdel engem összead.
Európa én hû szülõvárosom, A szépség, a vérség mind kevés,
nem vagyok kisebb és nem nagyobb, több kell ide: hû számvetés –
mint milliárdnyi ember-rokonom, itthon vagy, itt lehetsz magad,
kiket más tájnak lége éltet, kötések kötnek, hogy légy szabad,
más nyelvek zenéje ringat el, léted csak itt lelheti igazát,
más robajlással árad a vérük, lényegét: házat és Hazát.

14 Unitárius Élet
TE O L Ó G I A I M ÛH E L Y
Dávid Ferenc világa (3. rész)
összes egyéb káromlást, melyektõl az örök élet el-
Az elõzõ részben Sigmund Freud el- nyerését függõvé tették. Ezért volt nehéz Zwing-
méletét ismertettük, amely szerint a liusnak az úrvacsorai test-kenyérbõl való kibon-
vallásos öntudatot meghatározza egy, takozás, amiképpen minekünk is, kik ki aka-
a primitív kezdetekbõl származó em- runk szabadulni a másik koporsóból, tudniillik
lék. Ezt Freud „apa-gyilkosságnak” ne- a lényegbõl, személyekbõl, kétféle természetbõl,
vezte és feltételezte, hogy ez az esemény ezek örökkévalóságából és egyenlõségébõl.”1
az állatiból az emberi kultúrába való Egy belsõ vívódás elõzte meg tehát a reformá-
átmenetben gyakran elõfordult. Ezzel ciós folyamatot, amelynek eredményeképpen új
magyarázható az a bûntudat, amely az értelmet nyertek a hit, bûnbocsánat, megigazu-
ókori világ vallásos közérzetére általá- lás fogalmak, továbbá a szertartások jelentõsé-
nosan rányomta bélyegét. Ezen belül vi- ge és szerepe is.
szont különös intenzitással jelent meg Sok „külsõséget” elvetett a középkori refor-
a monoteizmus hagyományához mind- máció, az úrvacsorának viszont a mai napig
inkább visszatérõ zsidó kultúrában, központi jelentõsége van a keresztény szertar-
amelynek eltemetett kezdeti emlékei- tásban, így az unitárius gyakorlatban is. Lássuk
ben Freud felfedezni véli magát a meg- tehát, mirõl szól e szertartás.
ölt apa-figurát az egyiptomi herceg, Míg Freud mintegy külsõ
Mózes személyében. szemlélõként a történelmi
alapját kutatja a keresz-
Freud „tudományos mítosznak” nevezhetõ tény mitológiának, kézzel-
elmélete 35 000 évre tolja ki az emberré válás fogható magyarázatot ke-
történetét és ugyanakkor magyarázatot nyújt resve a bûntudat megérté-
egy szertartásra, amely már az õsidõkben meg- séhez, addig Carl Gustav
jelent, és amelyet felfedezhetünk különbözõ Jung a jelképek és jelképes
kultúrákban a világ minden táján. cselekmények belsõ dina-
A vallásos szertartások legfontosabb eleme mikáját tárja fel. Pszicholó-
az áldozat. Az áldozati szertartás célja az isten- gia és a nyugati vallás c.
ség kiengesztelése, jóindulatának elnyerése. Az munkájában részletesen ismerteti a katolikus
áldozat a bûntudattal terhelt zsidóság számára úrvacsorai szertartás menetét, melynek célja
mind nagyobb jelentõséget nyert, az önmagát bizonyos lelki folyamatok dramaturgiai megje-
feláldozó Jézus pedig új tartalmat adott. A meg- lenítése, ill. ezeknek a gyógyulást és szellemi
világosodott Pál apostol ezt a tartalmat ismerte teljességet célzó folyamatoknak az elõidézése.
fel és fejlesztette tovább. Amiképpen ugyanis a szentháromság egy lé-
A középkor sötét világa felidézte a régi bûn- lektani jelenséget ír le jelképes formában2 úgy
tudatot. Az élet ezen alapvetõ problémája, a hit az úrvacsorai szertartás egy olyan dráma,
próbája Luther Mártont állandó bûnbánatra amely ezt a folyamatot megjeleníti és elõsegíti.
késztette. „Bûntelen akarsz lenni – mondja ne- Ennek a célja az, hogy érett felnõtté, azaz, a „fi-
ki együttérzéssel gyóntatója – holott nincs is bû- úból” „atyává” – Dávid Ferenc kifejezésével „tö-
nöd. Krisztus halála bocsánatot hozott a valósá- kéletes férfiakká” váljunk.
gos bûnökre.” Az Atya a Fiú képében megszületik, hogy az
ember azonosulni tudjon az istenséggel. A jelké-
Luther számára ez a kinyilatkoztatás fordu-
pek azonosulnak egymással az egymásban való
lópontot hozott. Megtagadva a bûnbocsátó cé-
feloldódásban: a megszületés a kiengesztelõ ha-
dulák árusítását, a hit üdvözítõ erejét kezdte
lálban, azaz a szeretet az eszményképben.
hirdetni. Ez a tanítás viszont hatalmas ellenál-
lásba ütközött. Megérthetjük ezt, ha arra gondolunk, hogy
gyerekek vagyunk, de ugyanakkor felnõttek is
„Ezért volt Luther Mártonnak olyan sok
munkája Krisztus koporsójának felnyitásával, – 1 Rövid magyarázat 11. oldal
írja Dávid Ferenc – mikor támadni kezdte a bú- 2 C. G. Jung: Psychology and Western Religion, Princeton
csút, purgatóriumot, szenteltvizet, a misét és az University, 1984, 76. oldal

Unitárius Élet 15
egy idõben, és néha énünk e két arca konfliktus- mint ahogyan Jézus
ba kerül egymással. Gyerekesen kötõdünk Krisztus is az volt, hi-
anyagi javainkhoz, amelyek egyszerre jelképe- szen önmagát mutat-
zik önmagunkat és jelentik az életünket, de ta be áldozatként. A
ugyanakkor igazi, belsõ énünket fojtják el, tart- szertartást vezetõ
ják „lepel” alatt – mint ahogy ezt Dávid Ferenc személy így magát Jé-
is kifejezi, mikor az ószövetségi jelképekrõl be- zust is megszemélye-
szél. Így az anyagias énünk halála jelenti a szel- síti, a gyülekezet pe-
lemi énünk feltámadását, amely ugyanakkor je- dig vele azonosul és éli át halált: az anyagi kötõ-
lenti a tekintély-elvû gondolkodásból a önálló dés halálát és a szellemi újjászületést.
gondolkodásba való átmenetet is. A kötõdés rab- A szertartás folyamata is ezt a bizonyos átlé-
ságából a belátás szabadságába. nyegülést idézi elõ, amely ugyanakkor kezdeté-
E kettõs szellemi-anyagi természetet jelképe- tõl a végéig Jézus Krisztus történetét beszéli el.
zik az úrvacsorai kellékek: a kenyér és a bor. A lelkész felmutatja tehát az ostyát és keresz-
Mindkettõ az életet, magát az emberi létet je- tet vet rá, ezzel létesítve kapcsolatot az ostya és
lenti. A kenyér és a bor a kultúra több évezredes a kereszthalált halt Krisztus között.8
fejlõdésének az eredménye. A jézusi „minden- A kehely felemelése következik. A borban ke-
napi kenyér” így az ember szellemi teljesítmé- vés víz van elegyítve, ami az isteni és emberi
nyének, ill. fizikai létének jelképe. És – mivel természet elválaszthatatlan egységét jelképezi.
„nemcsak kenyérrel él az ember” – a megeleve- A fel-, azaz szellemi magaslatokba való emelés a
nítõ lelket a bor jelképezi, melynek a régi idõk- bort is átszellemiesíti. Ezt segíti elõ ezzel egyi-
ben különös hatásának okán „szellemet” tulaj- dejûleg a Szentlélek megidézése9 – hiszen „õ”
donítottak az emberek.3 Így az úrvacsorai kellé- az, aki a megfogantatást Máriában elõidézte.
kek természete és a jelképes tartalom között
Felemelés után a pap a kelyhet az ostya jobb
létrejöhet az azonosítás.
oldalára helyezi, hogy jelképezze a Krisztus
„Krisztus az õ igaz evangéliumában mine- jobb oldalából kiontott vért. Háromszor keresz-
künk két jelt, két pecsétet adott, tudniillik a ke- tet vet a füstölõvel a kenyérre és a borra, két-
resztséget és az úrvacsorát.4 Ennek formáját, szer jobbról balra és egyszer balról jobbra.10 Ez
rendjét szépen megmagyarázta, hogy úgy éljünk az áldozat felajánlását jelenti az ókori égõ-áldo-
vele, amint õ parancsolta.”5 zat gyakorlatának megfelelõen: a felszálló füst
A reformáció idején a bûnbocsánat mellett az itt az elégetett és ezáltal átszellemiesített áldo-
úrvacsora váltotta ki a legtöbb vitát, amely Dá- zatot jelképezi. (A szertartás helyszínét belengõ
vid Ferencet is gyakori heves kritikára indítot- illatos füst ugyanakkor szellemi lényegénél fog-
ta. Lássuk tehát a római katolikus szertartás va távol tartja az ártó hatásokat.)
fõbb mozzanatait, ahogyan azt C. G. Jung is- Engesztelõ imák következnek, melyek az ál-
merteti. Az úrvacsorai szertartás a középkor- dozat elfogadását kérik, majd üdvözlik Krisz-
ban valószínûleg hasonló volt azzal, amit Jung tust, „aki jön az Úr nevében”, ezáltal a szavak
leír és értelmez említett mûvében.6 mágikus erejével megidézve õt magát. Ekkor éri
Az eucharisztia legfontosabb eleme az azono- el a mise a csúcspontját: a kenyér és a bor „való-
sulás, teológiai szakkifejezéssel élve: átlényegü- ságos” átlényegülését.
lés (transsubstantiatio). Ez az úrvacsora min- Így már maga Jézus Krisztus szólal meg, mi-
den elemére és szereplõjére vonatkozik. Ahhoz kor elhangzik: „Ez az én testem, ez az én vé-
pedig, hogy ez létrejöhessen, az úrvacsora vételt rem” – jelenlétével misztikus egységbe vonva
meg kell elõzze a gyónás – avagy a bûnbánat,7 áldozó papot, gyülekezetet, kenyeret, bort, ál-
mint ahogy azt az unitárius káté is kihangsú- dozati füstöt, – és mindezt, mintegy saját testét,
lyozza. engesztelõ áldozatként ajánlja fel az Atyának.
Az ostyát felmutató pap az áldozatot bemuta- A megszentelt tárgyak felmutatása után
tó személy, de egyszerre maga az áldozat is, imát mond a lelkész, mely megemlékezik Ábel-
rõl, aki egy bárányt, Ábrahámról, aki saját fiát
3 C. G. Jung: I. m. 148–149. oldal ajánlotta áldozatként, és Melchisédek fõpapról,
4 A keresztelést Keresztelõ János gyakorolta, így azt nem aki kenyérrel és borral vendégelte meg Ábrahá-
„Krisztus adta”. Figyelembe kell venni viszont, hogy Dávid Fe- mot, ezzel mintegy emlékeztetve Istent az áldo-
rencnél Krisztus és Isten szinonimák. Ez nyilvánvalóbban kitûnik
több alkalommal, mikor „Krisztus szól” az Ószövetségben Mózes, zatok fejlõdõ sorára.
vagy a próféták által, stb.
8 Az ostya ezáltal az áldozatot (sacrificium) jelképezi és szent
5 Rövid magyarázat, 13. oldal (sacra) lesz.
6 C. G. Jung: I. m. 104–116. oldal 9 „Veni spiritus sanctificator.”

7A bûn ugyanis az anyagiasságot jelenti. A bûnbánat így az 10 Jung értelmezésében: lefele a tudatalatti, majd a tudatos én

anyagiasság alól való feloldozás elõfeltétele. irányába.

16 Unitárius Élet
Veszi az ostyát, háromszor keresztet vet vele „Miképpen azért az Isten Luther által ki akar-
a kehelyre: „Általa, vele és benne”, recitálja, ta gyomlálni az Antikrisztus mûvébõl azt, ami
majd önmaga és a kehely közé vet keresztet két- ellene volt a Krisztus által való bûnbocsánatnak,
szer, ami újra megerõsíti ostya, kehely, áldoza- hasonlóképpen az õ anyaszentegyházának meg-
tot bemutató azonosságát. A Miatyánk recitálá- tisztításában a Sátán minden babonájának el
sával a pap kettétöri az ostyát, jelképezve Krisz- kell tûnni az úrvacsorából is, és ki kell az ördög
tus megtöretett testét. Bal felébõl egy kis dara- barlangjait szaggatni, hogy semmi egyéb ne ma-
bot letör, újra keresztet vet a kehelyre és beleej- radjon az egyszerû és igazi vacsoránál, melyet a
ti a borba, ami most már a megszentelõdött tes- Krisztus hagyott meg.”
tet, az új tartalmat nyert fizikai létet, vagyis a Az úrvacsora gyakorlata az unitáriusoknál a
feltámadást jelképezi. katolikus gyakorlathoz képest nagyon leegysze-
Az egyházatyák kihangsúlyozzák, hogy a rûsödött. Amikor ennek a szertartásnak jelen-
szertartás folyamán kiejtett szavak: „ez az én tésérõl faggatnak kihangsúlyozzuk, hogy ez
testem, ez az én vérem” természetüknél fogva, csupán jelkép. De vajon tudatában vagyunk-e,
azaz Krisztustól való származásuk által teszik hogy milyen mély, õsi és összetett jelképet örö-
valóságossá az áldozatot. költünk? Távol tartjuk magunkat a misztikum
* * * gyanújától, míg ugyanakkor szent borzadállyal
A fejlõdés folyamán a megszokott jelképek- óvunk attól, hogy azt bárki – a káté szavaival él-
kel való alacsony szintû érzelmi azonosulás mi- ve – „a közönséges étkezéssel” összetévessze.
att az én-integráció nem jöhet létre, a hit meg- Ki merné állítani tehát, hogy egyszerû ke-
törik, és a kapcsolat megszakad. A szavak elve- nyérrõl és borról van szó? Ahogy Dávid Feren-
szítik valóság-tartalmukat, a tárgyak és cselek- cet is tetten lehet érni, mikor arról beszél, hogy
mények önálló jelentõséget nyernek, hatalmi a keresztelési szertartást „Krisztus adta”, úgy
eszközökké válnak. ma sem tagadhatjuk, hogy „Isten legjobb fia”15
Így magyarázhatjuk meg azt a középkori lé- bizonyos értelemben jelen van az úrvacsorai ke-
lektani állapotot, mely Dávid Ferencet arra ösz- nyérben és borban.
tönözte, hogy heves kritikával illesse az atyák- Ez adja meg a szertartás sajátos hangulatát,
tól öröklött „megrögzött vak szokást”. A követ- „értelmét”, Jézus áldozatára való emlékezés-
kezõket írja: nek és az áldozat átélésének, az azonosulásnak
A tárgyaknak, amiket „szentségeknek neve- vallásos mélységét.
zünk, teljes isteni tekintélyt tulajdonított az An- A jézusi úrvacsorai áldozatra való utalást ta-
tikrisztus. Azokat megfertõzte, mert hit nélkül11 láljuk meg az unitárius címerben is, amely Dá-
helyezte beléjük az üdvösséget. Némely igéket vid Ferenc középkori vallásfilozófiáját fejezi ki –
mormolva széthordoztatta a „corpus”-t és azt ha a jelképek lélektani értelmezését követjük:
térdre esve, mint istent imádtatta. Ezekkel a
Krisztus által a híveknek szereztetett szentséget A korona a szellemi ítélkezõ hatalom, azaz az
igen elrútította, amint mostan is látjuk a pápis- Atyaisten egyértelmû jelképe.
táknál, ahol sem a keresztségben, sem az úrva- A farkába harapó kígyó
csorában semmi egyéb nincsen babonaság- (1) egy õsi jelkép:
nál.”12 „uroboros”, azaz az ön-
Továbbá, bálványt csinált Krisztusból, „akit magát feláldozó isten –
némely igék recitálásával a kenyérbõl formált és esetünkben Jézus – jelké-
változtatott át, és ennek imádatát parancsolta pe, aki áldozó és áldozat
szüntelen minden néptõl.”13 egy személyben, és így
Róla „nem azt tanította, hogy a mennyben önmagát „eszi”.16 Mint
van, ahová felment, és az Atya Isten jobbján ül, ahogy az úrvacsora az azt
hanem azt, hogy a kenyérben, avagy a kenyérrel, bemutató lelkész számá-
avagy a kenyér alatt van.”14 ra saját élet-áldozatának
Dávid Ferenc számára tehát már nem az azo- jelképe, amelyet õ és a hí-
nosulás, hanem éppenséggel ettõl az azonosság- vek „magukhoz (v)esznek”. (2) A kígyó termé-
tól, mint valami „koporsóból” való szabadulás szetellenes kör alakja is az önfeláldozó is-
lett a vallás célja. Mint minden egyéb kérdés- ten-embert jelképezi. A kör ugyanis – amint em-
ben, az úrvacsorai szertartásban is visszatért az lítettük – a teljesség, a tökéletesség, az éggel va-
evangéliumi formához: ló kapcsolat jelképe. A tökéletesség ugyanakkor
egy tökéletlen emberi eszmény, ezért fontos,
11 Az átlényegült kellékeknek önmagában üdvözítõ erõt tulaj- hogy az önfeláldozás árán teret engedjen a fejlõ-
donítottak. désnek. (3) Az isteni jelleget erõsíti meg végül
12 Rövid magyarázat, 16. oldal
13 U.o. 10. oldal 15 Idézet a kátéból.
14 U.o. 16. oldal 16 C: G. Jung: I.m. 127. oldal

Unitárius Élet 17
az is, hogy a kígyó fallikus jelkép, azaz az ösz- De talán ilyen teljes lélektani jelképe sem.
tön-erõ, az élet teremtõ és fenntartó, azaz gond- Továbbá, ennek a jelkép-komplexusnak három,
viselõ erejének a jelképe. Az igazság felismeré- azonos vonásaiban átfedést mutató eleme van,
se, a szellemi fejlõdés és a gyógyulás az intuíció- amely a lélektani azonosságra, azaz végsõ
ból származnak, ezért mondhatja Jézus: „Le- EGY-ségre mutat. Ezért fontos odafigyelni Dá-
gyetek okosak, mint a kígyó”.17 vid Ferencre, mikor minduntalan hangsúlyoz-
A galamb pedig – az ótestamentumi hírvivõ – za: „ezeknek mind lelki értelme van!”
a tudatalatti küldötte, az intuitív sugallat, az Mi, mai unitáriusok távol tudjuk magunkat
ihlet jelképe, amely szelíddé teszi azt, akit már Dávid Ferenc világától, a szentháromság
„megszáll”.18 problémájától, és a hozzá kapcsolódó „helyettes
Bizony, bizony, sajátos módon a ma már több elégtétel”, illetve „kiengesztelõdés” fogalmak
mint négyszáz önálló protestáns közösség közül misztikumától. De ha jobban szemügyre
talán egynek sincs ilyen tökéletes szenthárom- vesszük azt a címert, megszólal egy hang négy
ság-jelképe... és fél évszázad távolából: „Hallod-e atyámfia,
keresztény?”19
17 Nem állunk messze az igazságtól, ha a paradicsomi kígyóra Gazdag Árpád
gondolunk.
18 Nóé történetében (1 Mózes 8.8-köv.), ill. Máté 3,16: „És Jé-

zus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízbõl; és ímé az egek 19 Gyakran elõforduló felszólítás Dávid Ferenc mûveiben:
megnyilatkozának néki, és õ látá az Istennek Lelkét alájõni mint- „Hallod-e…”, „Látod-e …”, „Figyeld meg atyámfia, keresztény a
egy galambot és õ reá szállani.” szentírás folyását…”, stb.

Könyvbemutató
Walking in Others’ Shoes
(Más bõrébe bújva)
Mire ezek a sorok olvasha- egyházközségi kapcsolatok elõmeneteléért
tóak lesznek egyházi folyó- munkálkodtak.
iratunkban, bizonyára már Ennek a hiányosságát pótoltuk május 25-én
többen is a kedves Olvasók délután Homoródszentmártonban, a helyi Dá-
közül tudomást szerezhet- vid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központban,
tek arról, hogy az idén au- ahova író-olvasó találkozót rendezett ifj. Szom-
gusztusban 22–25 között batfalvi József a de. istentiszteletet követõen,
Kolozsváron megrendezésre került a 20. évéhez amely alkalommal az Ausztráliában élõ lelkész-
érkezett kerek évfordulós konferencia, amely- nõ végezte az istentiszteletet a lelkész úr tolmá-
ben megünnepelhettük a testvéregyházközségi csolásában.
kapcsolatok kezdetét. Ha máshonnan nem, ak-
kor az Unitárius Közlönybõl (20. évf. 8 sz.), ahol A Nagy-Homoród mentérõl többen is eljöttek
részletesen olvasható a Húsz év testvérkapcso- erre a könyvbemutatóra lelkészek és világiak,
latban (Gyerõ Dávid) c. írásból mindaz, ami a akiket érdekelt ennek a könyvnek a megjelente-
fent megnevezett idõben történt. tése, tartalma. Ki tudná azt mondani az utóbbi
húsz évben, hogy õ teljesen immunis maradt ar-
Ennek a rövid írásnak nem az a célja, hogy ra, ami ez alatt történt? Talán senki. Már csak
ezt méltassa, vagy arról számoljon be, ami Ko- azért sem, mert nemhogy lelkészekként, világi,
lozsváron történt ebben a három-négy napban – vagy egyházi vezetõként, de még unitáriusként
ezt alapos igényességgel megfogalmazta Gyerõ sem lehettünk közömbösek az elmúlt húsz év
tanácsos úr. Inkább arról szeretne beszámolni a történéseivel szemben. Ennek eredményeként
krónikás, hogy mi maradt ki ebbõl a konferenci- sok helyen templomok épültek, talán holtig tar-
ából. Többek között ennek a könyvnek a bemu- tó barátságok szövõdtek, sokan és sokszor jutot-
tatása, ismertetése, annak ellenére, hogy nem tak el Erdélybõl és Magyarországról Ameriká-
véletlenül adta ki kötetét Gretchen Thomas lel- ba, és sok ezer zarándok keresett fel bennünket,
késznõ az idén, és az sem, hogy magával hozta itt élõket Amerikából, Kanadából és a világ más
könyvét a konferenciára. Mint ahogy az sem vé- távoli részeibõl.
letlen, hogy magas egyházi kitüntetésben része- Mindenkinek, egyházközségnek, egyénnek
sült több társával együtt, akik szintén a testvér- és közösségnek megvan a saját története e te-

18 Unitárius Élet
kintetben. Ezt írta hogy vele együtt vegyek részt az úrvacsoraosz-
le, ezt fogalmazta tásban. Ám én az Egyesült Államokban nõttem
meg, és ezt hozta el fel, éppen azok alatt az évek alatt, amikor az
nekünk és közénk unitárius gyülekezetek harsányan igyekeztek a
Gretchen Thomas, felé, hogy keresztény felettivé tegyék vallásu-
aki hosszabb idõt kat; ennek következtében, engem még a teológi-
töltött az idén Kana- án sem kértek fel nemcsak arra, hogy úrvacso-
dában. Részt vett az rát osszak, de még arra sem, hogy úrvacsorát
ottani egyház köz- vegyek. Így aztán meglehetõsen kettõs érzések
gyûlésén és bemu- kavarogtak bennem: egyfelõl megtisztelve érez-
tatta könyvét ott is. tem magam a József kérésétõl, ugyanakkor ag-
Majd Amerikában, ahol szintén bemutatásra gódtam is.
került a könyve Minneapolisban (Minnesota) az Meglepõdve azon, hogy nemcsak nem osztot-
észak-amerikai unitárius-univerzalista egyház tam úrvacsorát, de még csak nem is vettem so-
közgyûlésén, majd több helyen még az Államok- ha, József magyarázni kezdett:
ban (San Joseban, Bostonban, Star Islandon,
– Az úrvacsora vétele azt jelenti, hogy meg-
stb.). De láthattuk könyvét Kolozsváron a kon-
erõsítjük hitünk gyökereit, melyek erõsen áll-
ferencia alkalmából, és végül elvitte a megjele-
nak közösségünkben és szellemi örökségünk-
nés bölcsõjéhez, Homoródszentmártonba.
ben. Alapvetõen közösségvállalást jelent Isten-
Az itteni író-olvasó találkozóra a könyvbõl nel, elõdeinkkel, valamint egymással.
magyar fordításban olvasott fel Kászoni József
budapesti lelkész, aki nem kevesebbre vállalko- Végül is, ezért már tudtam lelkesedni, és meg
zott, és tett ígéretet, mint arra, hogy egy éven is könnyebbültem, amikor megtudtam, hogy a
belül a kötetet lefordítja, átülteti és megjelente- kenyér és a bor semmiféle „teste és vére” mö-
ti magyar nyelven is. göttes értelmet nem hordoz.
Az alábbiakban részleteket közlünk a könyv- 54. oldal:
bõl, amellyel nem titkoljuk szándékunkat: sze-
retnénk az olvasók érdeklõdését fölkelteni ab- Az úrvacsora célja az, hogy emberi életünk
ban a reményben, hátha még valaki, valakik minõségét és értékét növelje.
kedvüket lelnék abban, hogy a saját történetü- Ily módon megnyugodva, tudatosan váltot-
ket megfogalmazzák és közreadják különbözõ tam gondolkodásomon: „vedd, ami tetszik, a
egyházi kiadványok hasábjain. Addig is az itt ol- többivel ne törõdj”, és arra koncentráltam, ho-
vasható íráshoz szép emlékeket kívánunk! gyan kell úrvacsorát osztani megértéssel, és ál-
dásosan. József megpróbálta elrejteni meglepe-
* * * tését, hogy egy lelkész ennyire járatlan lehet
53. oldal: egy ilyen fontos szertartással kapcsolatban, de
teljesen világos volt, hogy kényelmetlenül érez-
Elsõ Erdélyben töltött vasárnapom reggelén te magát miattam.
Mária felajánlotta, hogy kivasalja a csomagban
meggyûrõdött palástomat. – Ne izgulj, mondta, csak te, én, és Gabriela
– Milyen palástot? – kérdeztem. Popa (József angol tanára, aki segített neki a
fordításban) ért angolul – biztosított – így segít-
Józsefnek leesett az álla, és valami olyasmit hetek neked angolul, amikor szükséged van rá.
mormogott, ami – gondolom – magyarul nagyon
keménynek hangzott. Eszébe sem jutott, hogy Még véletlenül sem azt mondta: ha szüksé-
egy lelkész elmehet valahová látogatóba hétvé- ged van rá; el tudtam képzelni, mi az, amire
gére, és nem visz magával palástot. Hitetlenül gondolt, de kimondatlan maradt: „És reméljük,
ráncolta a homlokát, mikor megpróbáltam meg- hogy senki más nem fog rájönni, mennyire tu-
magyarázni neki, hogy a második világháború datlan vagy a témában.”
óta Kaliforniában kevés unitárius lelkész visel Miközben József elmagyarázta az úrvacsora
palástot a hétvégi istentiszteleten. Ha csomago- koreográfiáját azt is elmondta, hogy megszo-
lás közben egyáltalán eszembe jut, biztosan rá- kott gyakorlat a falusi templomokban, hogy a
jöhettem volna, hogy az erdélyi lelkészek vi- férfiak elmennek a templomból, amint õk ma-
szont minden alkalommal viselik. Elkezdtem guk felvették az úrvacsorát. A nõk meg csak ez
ránevelni magam, hogy gondolatban elõre fog- után állnak ki a templom piacára, hogy õk is ré-
lalkozzak azzal: milyen dolgokat végeznek õk szesüljenek az úrvacsorában. József természe-
másképpen; ez sokat segített, hogy megtanuljak tesen észrevette döbbenetemet e miatt a – szá-
„más bõrében” élni. momra – diszkriminatív gyakorlat miatt, és
Az sem jutott eszembe, hogy elsõ látogatásom gyorsan hozzátette:
Erdélyben éppen pünkösdre esik, mint ahogy az – Természetesen, én nem csak a román kor-
sem, hogy ez úrvacsoraosztást is jelent az ünne- mányban és a román gazdaságban szeretnék re-
pi istentiszteleten. Tudtam, megtisztelve kelle- formokat látni, hanem saját vallásunk isten-
ne érezzem magam, amikor József meghívott, tiszteleti gyakorlatában is.

Unitárius Élet 19
József aznapi beszédének alapgondolata II. álam keleti részén nõttem fel, olyan területen,
Mózes 3,5 volt: „… oldd le a te saruidat lábaid- ahol kilenc évig én voltam az egyedüli unitárius
ról; mert a hely a melyen állasz, szent föld.” minden iskolában, ahová csak jártam. A tény,
– Az úrvacsora, – mondta a gyülekezetnek, hogy hitemben mindig egyedül voltam védeke-
mely teljesen megtöltötte a tágas templom min- zõvé tett, és türelmetlenné, hogy társaimnak
den padját – az Istennel való szembenézés pilla- megmagyarázzam: a mi unitárius vallásunk
nata, az amikor Isten mellett állunk, amikor ugyanolyan megalapozott, mint a katolikus,
megragadunk valamit Isten lényegébõl, Isten ugyanolyan szervezett, mint a presbiteriánus,
közelségének pillanata. A hit egyfajta kinyilat- és ugyanolyan buzgó, mint a déli baptistáké.
koztatása. Azt jelenti, hogy fogadjuk Istent éle- Amint elmondtam váratlan imámat abban a
tünkbe, és Isten fogad minket. Egyszóval: kö- templomban, ahol elkötelezett vallási liberáli-
zösség Istennel. sok több mint négy és fél évszázada gyülekez-
Még indulásom elõtt Gellérd Judit figyelmez- tek, védekezésem pajzsa unitarizmusommal
tetett, hogy készüljek fel a váratlanra; de ho- kapcsolatban teljesen lehullott. Amikor „leol-
gyan készülhetne fel az ember arra, hogy belép dottam saruimat lábaimról”, és azon a szent
egy ilyen erõteljes, Istennel közösséget valló földön álltam, teljes lényemmel megértettem,
gyülekezetbe, mely számára eddig teljesen is- hogy egy nagyon régi, és figyelemre méltó vallá-
meretlen terület volt, különösen ha hozzá- si mozgalom élõ tagja vagyok. Életemben elõ-
tesszük azt is, hogy én sohasem hittem az ilyen- ször, semmi fenntartásom nem volt már azzal
fajta személyes Istenben. kapcsolatban, hogy hívõ ember vagyok, aki tel-
jes egészében az észak-amerikai unitáriusok és
56. oldal: univerzalisták generációihoz tartozik. Ott Er-
Miután József elmondta a hagyományos délyben, már nem voltam egy idegen egy idegen
imát, mely a férfiak úrvacsorája után követke- országban. És el tudtam képzelni a két gyüleke-
zett, odasúgta nekem angolul: zetet, amint együtt megy az úton, a közös, szent
– Gretchen, támadt egy ötletem. Készülj, kér- földön.
lek, imát mondani. Lehetõ legkomolyabb öltözékemet viseltem
Aztán a többiekhez fordult, magyarul: azon az elsõ erdélyi istentiszteleten, amikor Jó-
– A mi tisztelt vendégünk, a nõk úrvacsorája zsefnek segítettem. A legsötétebb, legünnepé-
után fogja elmondani imáját, és attól tartok, ha lyesebb ruhadarabokat vettem fel abból, ami
a férfiak elmennek, úgy fogja érezni, hogy tisz- nálam volt, de nem volt sem palástom, sem stó-
teletlenség részünkrõl, ha nem hallgatjuk meg lám. Ez erõsen aláásta a hitelességemet. Akkor
õt. Lehet, hogy jobb lenne, ha a férfiak itt ma- még fogalmam sem volt, milyen fura lehetett az
radnának a nõk úrvacsorája alatt is. erdélyiek számára, hogy egy olyan lelkész oszt
Dicséretére legyen mondva mindenkinek, aki nekik úrvacsorát, aki világos-szürke szoknyát,
akkor ott volt: elõször a gyülekezet fennállása és blúzt visel. Biztos vagyok benne, hogy József
óta megtörtént, hogy a férfiak tisztelettudóan is, meg Mária is, volt mit magyarázkodjon az én
helyükön maradtak, míg a nõk koszorúja része- rendhagyó öltözékem miatt.
sült az úrvacsorában. Azon pillanatok egyik el- Amint visszatértem Észak Kaliforniába vásá-
sõ mérföldköve volt ez, az új és kihívó tapaszta- roltam egy hagyományos papi palástot, hogy le-
latok sorában, melyeket a testvérkapcsolat ho- gyen mit viselnem Erdélyben. (Felfogtam
zott a homoródszentmártoni unitáriusok és a ugyanis, hogy az a rózsaszín palást, amit a fel-
San José-i unitárius univerzalisták életébe. szentelésemre készíttettem, nem igazán lett
Itt voltam tehát, elsõ úrvacsorámon, mely – volna megfelelõ.) Második látogatásom alkal-
mint utólag kiderült – óriási fordulópontot je- mával Homoródszentmártonban, miután új fe-
lentett saját hitem fejlõdésében. Tennessee kete palástomat viseltem egy esküvõ, meg két
vasárnapi istentiszteleten való segédkezésem
alkalmával, a falu egyik köztiszteletben álló
örege kijelentette, hogy végül is, tényleg valódi
lelkész vagyok. Semmi kifogása sem lett volna
az ellen, hogy én legyek az elsõ nõ, aki úrvacso-
rát osztott neki. Egyedüli problémája az volt,
hogy ezt a nagyon fontos szentséget úgy teljesí-
tettem, hogy közben nem volt rajtam palást.
Leon Hopper mesélte a következõ történetet,
mely akkor történt, amikor õ is elõször látogat-
ta meg a torockószentgyörgyi testvéregyházát.
Leont felkérték, hogy prédikáljon a vasárnapi
istentiszteleten, és õ vitt is magával palástot,
meg a legkonzervatívabb nyakkendõt, amije
csak volt. Sötétkék nyakkendõt, annyira söté-

20 Unitárius Élet
tet, hogy nehezen lehetett megmondani: kék-e, Észak Amerikában legtöbbünknek fogalma sem
vagy fekete. Amikor vasárnap Leon csatlako- volt errõl. Ez az istentisztelet a szabadban meg-
zott a családhoz reggelire, a testvéregyházköz- gyõzött arról, hogy létfontosságú volt megis-
ség lelkésze egy pillantást vetett a nyakkendõ- mernünk egymás életét, és hogy tartsuk a kap-
re: csolatot, még ha ez néha erõfeszítésbe is kerül;
– Ez így nem lesz jó, – mondta, és kölcsön- azért, hogy a bárhol élõ unitáriusok életét meg-
adott Leonnak egy fekete nyakkendõt, hogy azt változtathassák azok, akikkel testvér-egyház-
viselje. Mármint a palást alatt. községi kapcsolatban vannak, azáltal, amit átél-
tek, és azáltal, hogy egyházaik, és hitük támo-
74. oldal: gatást nyújthat a nehéz idõkben. Az észak-ame-
Újratanulni az álmodást rikaiak segíthetik partnereiket abban, hogy
pénzt gyûjtenek épületekre, vagy traktorok vá-
Az erdélyi unitáriusok pünkösd mindhárom sárlására; ám az épületek és a traktorok jönnek
napján tartanak istentiszteletet. Ám látogatá- és mennek. Számomra életre szóló ajándék volt,
som utolsó reggelén ahelyett, hogy a templom- és határozottan kiváltságnak éreztem, hogy ott
ban találkoztak volna, a homoródszentmártoni állhattam, együtt ezekkel a figyelemreméltó
unitáriusok egy réten gyûltek össze, elég maga- emberekkel, amikor újratanulták, hogyan kell
san ahhoz, hogy messzire lehessen ellátni on- álmodni.
nan. Az egész falu látszott, fölötte pedig korona-
ként õrködött az unitárius templom méltóság- 76. oldal:
teljes tornya. Legtöbben közülünk gyalog men-
tünk föl a meredek hegyoldal ösvényén, az idõ- 1990-ben, amikor elõször léptem le a vonatról
sebbek viszont kényelmesen utaztak a lovas ko- Románia földjére egy májusi péntek reggelen
csikkal, melyek az ennivalót, meg a plédeket velem volt a férjem is, Robin. De neki már a kö-
szállították. Fõztünk, ettünk, nevettünk. Evés vetkezõ este vissza kellett térnie, mert egy gyû-
után népdalokat énekeltünk, meg néhány vallá- lésen elnökölt, Budapesten. Ötnapos látogató
sos éneket. Még arra is rávettek, hogy én is el- vízumom szerint nekem legkésõbb a következõ
énekeljek néhányat a mi templomi énekeink kö- kedd esti vonattal el kellett hagynom Segesvárt.
zül, és József fordította számukra a szöveget. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz visszafelé a je-
Leginkább az Élet szelleme címû dalunk követ- gyemet megváltanom, mert magyarok ezrei
kezõ sorait kedvelték: „az igazság formát ad az utaztak ezzel a vonattal, hiszen számukra is ez
életnek”, meg „gyökerek, tartsatok erõsen; volt az utolsó vonat, mely visszavitte õket romá-
szárnyak tegyetek szabaddá”. niai rokonlátogatásuk végén idõben, hogy más-
nap munkába mehessenek a négynapos, hosszú
Mialatt énekeltünk esni kezdett. San José- hétvége után. Mint õk, én sem akartam hama-
ban egy gyülekezeti kiránduláson a kaliforniai- rabb elhagyni Erdélyt egyetlen perccel sem,
ak azonnal hanyatt-homlok rohannak haza, mint ahogy okvetlenül szükséges volt. Mond-
amint a hõmérséklet egy kicsit is esik, és az elsõ ták, hogy amikor ennyire zsúfoltak a vonatok
fenyegetõ fellegek megjelennek az égen. Itt vi- nincsen ülõhely, az emberek állnak a folyosón.
szont senki sem kezdett el csomagolni, és tudo- De így lesz-e ezen a pünkösd utáni éjszakán is,
másul kellett vennem, hogy bõrig fogok ázni. Az adott lévén a példátlan számú ember, akik az
erdélyiek mindössze annyit tettek, hogy a fák elõzõ öt nap folyamán utaztak Erdélybe?
közé sátor-lapokat feszítettek ki, és azok alá tö-
mörültünk, plédekbe csavarva magunkat az esõ Mikor József már harmadszorra próbált szá-
ellen. Azért nem mentek még haza, magyarázta momra jegyet venni Budapestre az az ötlete tá-
József, mert még nem végezték be azt, amiért madt, hogy megmutatja a pénztárosnak az útle-
jöttek. Azért jöttek, hogy beszélgessenek, hogy velemet:
reményeket, információkat és ötleteket ossza- – Kérem, nézze meg figyelmesen ennek az
nak meg egymással, hogy panaszkodjanak, amerikai állampolgárnak a vízumát – mondta. –
hogy érveljenek, hogy õszinték legyenek. Azért Szerda reggel lejár, és akkor a hölgy illegálisan
jöttek, hogy újratanulják, hogyan kell álmodni. fog Romániában tartózkodni. Muszáj elhagyja
Ez az eleven, életet adó beszélgetés még vagy az országot addig.
két óra hosszat zajlott, míg az ég kitisztult, és A pénztáros megváltoztatta hozzáállását:
egy sas elkezdett a fejünk fölött körözni. rendíthetetlenbõl hirtelen érdeklõdõre váltott.
Istentisztelet volt a javából, bár beszéd nél- Rám mosolygott, és azt mondta, románul:
kül, viszont informátorok nélkül is. Elmondták, – Maga az elsõ amerikaim – és úgy döntött,
hogy amikor nagyon cudar idõk voltak, idõn- megkockáztatja, hogy kiadjon még egyszer egy,
ként ezen a helyen tartották istentiszteleteiket, már másnak kiadott helyjegyet. Aztán figyel-
hogy legalább néhány órára megbízható gyüle- meztetett: – A folyosón kell majd álljon végig az
kezetük körében önmaguk lehessenek, és ki- út tizenkét órája alatt, és ha reklamál, akkor én
mondhassák valódi gondolataikat. elveszítem az állásomat. De ne aggódjon, –
Elképesztõnek tûnt, hogy a világ unitáriusai- mondta még – a nemzetközi vonatokon most
nak egynegyede így élt már fél évszázada, és van egy külön vagon az idegen állampolgárok

Unitárius Élet 21
számára. Ha megmutatja az amerikai útlevelét Segesvártól harminc kilométerre a vonat egy
a kalauznak, az majd talál magának egy helyet nagyon furcsa tájon ment át. Olyan kísérteties
abban a vagonban. volt, mintha a holdon jártunk volna. Az egész
Kedden késõ este, amikor József és Mária se- felület furcsa, szürke, krétaszerû anyaggal volt
gített felpréselõdni a vonat minden négyzetcen- beborítva; a kevés fa és cserje satnya volt, és ha-
timétere tele volt emberekkel, bõröndökkel, lottnak tûnt. Hogyan képes bárki is túlélni egy
csomagokkal. Egyáltalán nem zavart a hatal- ilyen helyen? Hogyan képes bármely kormány
mas tömeg, mert a hetedik mennyországban engedni, hogy a dolgok ilyen tragédiába torkoll-
éreztem magam. Már akkor tudtam, hogy az öt janak?
nap, amit akkor Erdélyben vendégként és za- Azon a napon, új barátaim Homoródszent-
rándokként töltöttem, megváltoztatja az élete- mártonban és Székelyudvarhelyen öt különbö-
met. Leleplezte a bennem lévõ globális tudat hi- zõ búcsú-ünnepet rendeztek számomra. Mind-
ányát, és kiterjesztette túlságosan is szûk nem- egyiken kaptam egy csomag ételt, meg egy pa-
zeti identitásomat. Teljesen másképp értelmez- lack vizet „a hosszú, éjszakai utadra” – úgy-
tem most annak az erejét, hogy unitárius uni- mond. Más csodálatos ajándék is volt, köztük
verzalista vagyok. És a homoródszentmártoni egy varázslatosan puha báránybõr, meg egy
unitáriusok meg én, megtettük az elsõ lépése- gyönyörûen kifaragott tálca. Mivel a bõröndje-
ket egy kapcsolat felé, mely magában hordozza im már úgyis pattanásig tele voltak, ezeket a
annak lehetõségét, hogy a két egyházközség sok dolgokat odaszíjaztam kívülrõl az egyik cso-
tagjának megváltoztathassa az életét. maghoz.
Másfelõl viszont kimerült voltam, egyedül Miután már egy órája álltam a tömött folyo-
voltam, és nem beszéltem sem románul, sem són úgy, hogy a kalauznak se híre, se hamva
magyarul. Velem összezsúfolva sok magyar uta- nem volt, rájöttem, hogy a szendvicsekbõl para-
zott, akik az utolsó perceket is kihasználták, és dicsom-, meg húslé folyik bele az én nagy befo-
most mentek haza meg vissza dolgozni; ezen kí- gadó képességû kézitáskámba. Az öt ünnepi
vül néhány román is, akik akkor utaztak kül- ebéd után semmi étvágyam nem volt, de olyan
földre elõször életükben. Egyik gondom az volt, országban voltam, ahol emberek éheztek, és
hogy a vízumom le fog járni, még mielõtt elérjük senki sem dobott el ételt. Ezen a szûk, lehetetle-
a határt. De volt még ennél is rosszabb: nül tömött folyosón – szemmel láthatóan nem
Robinnak (aki most éppen ülést vezetett Buda- az enyém volt az egyetlen duplán kiadott hely-
pesten) sikerült – kitartó magyar és román tele- jegy – miközben lovaglóülésben ültem a csoma-
fonkezelõk segítségével – felhívnia engem tele- gomon észrevettem, hogy egy férfi nagyon mé-
fonon a lelkészlakban. Azt újságolta, hogy két regeti az én finom illatú, bár kissé átnedvese-
nappal azelõtt, kora reggel, leszállították a vo- dett szendvicseimet. Így aztán lecsatoltam a tál-
natról. A magyar bevándorlási hivatal emberei cát a bõröndrõl, megraktam az étellel, és oda-
azt állították, hogy Robin vízuma, amivel be- nyújtottam az én éhes szomszédomnak. Vett be-
utazhatott Magyarországra, már kétszer volt lõle magának, annyit, amennyit gondolt, én pe-
használva, így aztán nem érvényes többé. Azért dig intettem, hogy adja csak tovább a folyosón a
hívott, hogy figyelmeztessen, készüljek fel arra, tálcát. Sokkal késõbb a tálca visszatért hozzám,
hogy ez velem is megtörténhet. Robin emléke- ám nem üresen, mint ahogy vártam, hanem
zett rá, hogy a Lonely Planet-ben olvasott már étellel megrakottan. Csakhogy az étel egyetlen
errõl a Kelet-európai gyakorlatról, mellyel arra darabja sem származott már az enyémbõl: az
kényszerítették a nyugatiakat, hogy még egy- emberek vettek a homoródszentmártoni étel-
szer kifizessék a vízumot. Ám õ túljárt az eszü- bõl, és helyébe odatették a sajátjukat. Szomszé-
kön: fogott egy taxit a legközelebbi közúti átke- dom újra elindította a tálcát, ezúttal a folyosó
lõig, ahol gyalog átment a határon (ott nem kér- másik vége felé. És egész éjszaka, miközben én
ték, hogy újabb vízumot vegyen), majd fogott ültem a földön, csodás báránybõrömbe burko-
egy másik taxit a legközelebbi vasútállomásig. lózva, a tálca le és fel vándorolt a folyosón.
Végül azzal a vonattal, amelyre Magyarorszá- A vallási oktatások alatt valahányszor cso-
gon szállt fel hamarabb ért Budapestre, mint a dákról beszélünk, elolvassuk azt a bibliai részt,
nemzetközivel, amelyrõl leszállították. amelyben Jézus emberek ezreit lakatja jól
– De, – figyelmeztetett Robin – kell legyen egyetlen aprócska halból, meg hét veknibõl.
elegendõ pénz nálad újabb vonatjegyre, meg ta- Azután pedig elmondom nekik ezt a történetet.
xira. Felfüggesztve az idõtlen idõben könnyû volt
A telefonkapcsolat megszakadt, még mielõtt ébren maradni, miközben az éjszaka legsöté-
be tudtam volna vallani neki, hogy az aznap tebb óráiban vonatunk nyugat felé száguldott
reggeli istentiszteleten majdnem minden meg- velünk. Mindannyian, akik megosztottuk egy-
maradt dolláromat odaadtam a homoródszent- mással az ételünket, elkezdtünk beszélgetni.
mártoni gyülekezetnek, mint a San José-i test- Lassanként helyet cseréltünk úgy, hogy azok,
vérgyülekezet ajándékát. Persze, hogy nem kér- akik azonos nyelvet beszéltek, egymás mellé ke-
hettem vissza. rültek, és történeteket meséltek egymásnak. Az

22 Unitárius Élet
éjszaka folyamán emberek jöttek oda és kérdez- 182. oldal:
gették, hogy ismerem-e a barátjukat, nagybáty-
jukat, kollégájukat, aki Chicagóban, Cleveland- Záró történet: Hitünk szárnyakat adhat
ben, Houstonban, Milwaukeeban, vagy éppen Mivel a San Jose-i gyülekezet fellelkesült a
Los Angelesben él. Így születnek az igazi kap- kapcsolatokat illetõen, nem csak partnereink
csolatok: ajándékot adunk egymásnak, segí- felé nyúltunk ki, hanem más Észak-Amerikai
tünk egymáson, és történeteket mesélünk saját, gyülekezetek felé is, akik már rendelkeztek
és szeretteink életébõl. partnerekkel. Mindegyikük tele volt csodás tör-
ténettel. Jim Nelson, aki akkor a virginiai
Az egyik fiatal hölgy, aki boldog volt attól, Fairfax-ben volt az unitárius univerzalista gyü-
hogy gyakorolhatta angol tudását, elmondta, lekezet lelkésze az alábbi történetet mesélte el,
hogy azt a bizonyos holdbélinek tûnõ várost amelyet én mindig szívesen foglaltam bele min-
Kiskapusnak hívják, és az amitõl olyan, kémiai den beszélgetésbe. Arról szól, hogy „hogyan to-
lerakodás. Európa egyik legszennyezettebb ipa- vább”, valamint a kihívásokról, és az áldások-
ri területe, és Ceausescu törekvéseinek áldoza- ról, melyeket a partnerkapcsolatok hoztak ma-
ta, aki megpróbált egy cement és acél alá teme- gukkal.
tett, szuper-szocialista államot teremteni. Har-
minc éven keresztül a Kiskapusi ólomkohó egy * * *
húsz nehézfémbõl álló „koktélt” permetezett a Elsõ látogatásuk alkalmával az Egyesült Ál-
környékre. Útitársam, a mostanra már hírhedt lamokbeli partner gyülekezetüknél Csongvay
szót használta Kiskapusra, és annak lakóira: Attila és felesége Zsuzsánna felszólaltak az is-
tentisztelet keretében. Attila elmondta mit
– Kiskapus egy kísértet-város, és élõ halottak éreztek, amikor elõször utaztak repülõn. Miu-
lakják. tán a repülõ felszállt nézték a mögöttük elmara-
A folyosón lévõ emberek közül csak hárman dó mezõ-foltokat meg kanyargó utakat, és Atti-
kérdezték meg, hogy tudnék-e nekik segíteni la egy elképesztõ felfedezést tett: a felhõk fölött
abban, hogy az Egyesült Államokba emigrálja- mindig süt a nap. Amikor körülnézett, hogy
nak. A Romániában kezdõdõ új korszak hajna- utastársaival (akik közül már voltak, akik alud-
lán azt hiszem mindenki eljátszott a gondolat- tak, olvastak, komputert használtak) megossza
tal, hogy milyen lenne nyugaton élni; és nem felfedezését, rájött, hogy senki mást nem érde-
feltétlenül kétségbeesésbõl, hanem abból az eu- kel az õ csodája.
fórikus fejetlenségbõl, mely sok izgalmas lehe- – Hirtelen rájöttem, – mondta õ, – hogy a töb-
tõségbõl eredt. Mindenki úgy érezte: hirtelen bi utas biztosan nem úgy élte le életét, ahogyan
minden megnyílt a kelet-európaiak számára. mi, olyan helyen, ahol sokszor lehetetlen volt a
Én is úgy éreztem, hogy az életem – ugyanúgy, napot meglátni. Negyven évig sokan Erdélyben
mint az övék – alapvetõen megrázkódott és el is felejtettük, hogy a világ más részein voltak
megnyílt azok által a rohamosan kibontakozó emberek, akik „a fényben élnek”. Az volt az a
változások által, melyek az õ országukban tör- pillanat, amikor elkezdtem komoly terveket
ténnek. szõni, hogy erõs hidat építsünk Fairfax és
Kora reggel, új barátaimmal az oldalamon, Szentgerice közé. Építsünk egy olyan hidat, me-
akik fordítottak számomra, a magyar határõrök lyen mindig bejöhet a nap a mi kis völgyünkbe,
elfogadták a vízumomat, és nem kellett a vonat- egy templomtól-templomig hidat, hogy felra-
ról leszállnom. És akkor azoknak a románok- gyogjon a mi életünk és hazánk ott, ahol a sötét
nak a sorsára gondoltam, akiket elfogtak, ami- idõk nagyon mély nyomokat hagytak.
kor a határon át akartak menni illegálisan, Attila beszédének üzenete utolsó Fairfax-i
Nyugat-Európa felé. Csupán öt hónappal az- napján a következõ volt: „Hitünk szárnyakat
elõtt napokig verték volna, arra kényszerítették adhat, hogy felrepülhessünk a felhõk fölé.”
volna, hogy „Románia édes földjét” nyeljék, és Sajnos, Csongvay Attila nem sokkal látogatá-
bebörtönözték volna õket. suk után elhunyt, de a Fairfax-i, és a szent-
A budapesti pályaudvaron mi, utastársak, gericei gyülekezetek hittel dolgoznak együtt
szeretetteljes búcsút mondtunk egymásnak, azon, hogy álmát beteljesítsék. Biztos vagyok
mélyen meggyõzõdve arról, hogy közös utazá- abban, hogy Attila egyetértett volna velem ab-
sunk figyelemre méltó alkalom volt a Kelet és ban, hogy mély megelégedéssel tölti el az em-
Nyugat közötti kapcsolatok szempontjából. bert, ha látja, amint a partneregyházközséggel
kapcsolatos reményeit beteljesítik mások, akik
* * * felveszik és továbbviszik azt a szálat, azt a mun-
Erdélyi faragott tálcámat arra használom, kát, melyet mi mindannyian elkezdtünk húsz
hogy gyûlések alkalmával kitûzõket helyezzek évvel ezelõtt.
rá. Néha, amikor a helyére teszem eltöprengek, Írta: Gretchen Thomas
milyen is lett volna, ha azt a nevezetes éjszakát (Kászoni Józseffel, Cathy Cordes-el
az idegenek számára fenntartott vagonban töl- és Leon Hopper-el)
töttem volna? Roots and Wings kiadó, Melbourne, Australia 2010.

Unitárius Élet 23
Hova mennek a zoknimukik?
És láták az Istennek fiai az emberek leá- ber közelében, mégis rejtve elõtte, s lép kapcso-
nyait, hogy szépek azok, és vevének magok- latba vele, mikor neki úgy tetszik.
nak feleségeket mind azok közül, kiket Az irodalomban sokszor egészen plasztiku-
megkedvelnek vala. […] Óriások valának san „ábrázolt”, a filmmûvészetben pedig éppen
a földön abban az idõben, sõt még azután „megjelenített” – de legalábbis láthatóvá tett –
is, mikor az Isten fiai bémenének az embe- képzelt lények rendszerint nem saját maguk-
rek leányaihoz, és azok gyermekeket szülé- ban érdekesek, hanem az emberrel való köl-
nek nékik. (1 Móz VI, 2–4.) csönviszonyban. Hófehérke törpéi, ha nem fo-
Különös tulajdonsága az gadják be az üldözött árva
embernek, hogy szeret el- királylányt, nyugodtan, me-
képzelni tõle magától külse- seíróktól és illusztrátorok-
jére nézve más, de értelmes tól, animátoroktól és opera-
és a kommunikáció képessé- tõröktõl zavartanul élhet-
gével rendelkezõ lényeket – nének az erdõn: senki sem
angyalokat és tündéreket, tudna róluk, igazából nem
törpéket, koboldokat, ma- is volnának. Virtuális létük,
nókat, északon trollokat közismertségük és népsze-
(ezeknek mind más és más a rûségük oka és joga az, hogy
természetrajzuk), nem szól- segítõ szeretettel viszonyul-
va itt a nem-antropomorf nak egy emberi lényhez,
vagy csak félig antropomorf akit egy másik emberi lény
képzelt lényekrõl, amilyen el akar veszejteni. A reláció
például a szfinx, a kentaur fordított is lehet: Spielberg
vagy a szirén. rokonszenves kis földön-
A jelenség a tágan ér- kívüli gnómját, az E.T.-t – ki
telmezett zsidó-keresztény ne látta volna a filmet – em-
vallásos irodalomban is nyo- bergyerekek mentik meg a
mot hagyott – bizonyítja a földi laboratóriumokba való
mottóul választott bibliai hurcolástól, és egyengetik
idézet. További nyomait bõ- hazatérése útját.
ven lehet találni a biblia kanonikus könyveiben, Tóth Zita meseregényében, a Filc, a zokni-
még bõvebben az apokrifokban. Ott van a szép- muki-ban is egy ilyen kölcsönviszony áll a kö-
irodalomban is, aminek klasszikus példája töb- zéppontban: az embergyerek Félix és a manó-
bek között Swift liliputi világa; igaz, hogy nála a gyerek Filc kíváncsi vonzódása egymáshoz. Er-
liliputiak törpesége csak az ember erkölcsi tör- rõl szól a mese. A gyér emberi cselekményszálak
peségének tükörképe. Ott van a magyar népme- (Félix szûk családja körében) és a bonyolult, ne-
sékben, például Hétszûnyû Kapanyányi- megyszer túlbonyolult zoknimunki-cselemény-
monyók által megtestesítve, mi több, a magyar szálak (Filc népesebb családja körében és a ma-
tudományos irodalomban is, például Várkonyi nók kiterjedt föld alatti birodalmában) abban
Nándor 1940-ben megjelent, Sziriát oszlopai cí- nyernek értelmet, hogy Félix és Filc elmagya-
mû könyvében, melyben a szerzõ egyiptomi és rázzák azokat egymásnak, s együtt törik okos
babilóniai „faragott képek” fél ember, fél állat gyermekfejüket azon, hogyan lehetne kimászni
alakjainak hajdani létezését próbálja bizonygat- abból a sok bajból és kellemetlenségbõl, amelye-
ni. ket elsõsorban éppen az támaszt, hogy õk isme-
És akkor itt van abban a modern mesere- rik és érdeklik egymást, s nem akarnak lemon-
gényben is, amelyet nemrég írt és adott ki egy dani arról, hogy találkozhassanak és barátkoz-
budapesti fiatal hölgy, Tóth Zita, testvérhúga, hassanak egymással.
Tóth Anita illusztrációival*. A benne színre lé- A zoknimuki-világ izgalmasabb Félix számá-
põ fantasztikus lények a zoknimukik. A ra, mint Filc számára az emberi világ, részben
zoknimuki legközelebbi rokona talán a skandi- azért, mert õ a meseregény elsõ fejezetében leírt
náv házimanó, a tomte, az él ugyanúgy az em- véletlen találkozásig nem tudott a zoknimukik
létezésérõl, részben azonban – sõt talán fõleg –
* Tóth Zita: Filc, a zoknimuki. Tóth Anita rajzaival. Athe- azért, mert az õ reális emberi világa, környeze-
naeum Kiadó. Budapest, 2009. te, élete meglehetõsen sivár: nagyvárosi kisem-

24 Unitárius Élet
berek igénytelen, unalmas, eseménytelen, esz- gördülékeny szöveg, s végig van benne valami
ménytelen tengése-lengése a létben. Filc sokat „drámai érdek”, ami arra készteti az olvasót,
tud errõl a világról, hiszen õk, a zoknimukik, hogy tovább olvassa. Van benne valami lehan-
szimbiózisban élnek vele, hulladék limlomaival goló is: az emberi világ azon részének unalmas-
táplálkoznak, mint a négylábú rágcsálók s a csó- sága és perspektívátlansága, amelyet Félix csa-
tányok, de nem érdekli, csak annyiban, hogy ládja bemutat, s amirõl csak remélni lehet, hogy
mit „hullat” nekik, s hogyan kell vigyázni, hogy nem egy egész társadalmat jellemez.
fel ne fedezze õket. A barátság, akárcsak a sze-
A zoknimukik világa, közössége, Filc családja
relem, többnyire nem teljesen szimmetrikus re-
láció; az õ barátságuk sem az; Félix, az ember- erre nem mutat példát; ellenkezõleg, az is
gyerek gazdagodik inkább általa lelkiekben- taszítólag hat az olvasóra. A rendezett kisszerû-
szellemiekben, mert nemcsak merõben új tu- ség, a szellemi igénytelenség alternatívája nem
dásra tesz szert (a zoknimukik létezésének tu- a bohém káosz és rendetlenség, a lusta ingyen-
dására), hanem feladatot s célt is kap: ennek a élés (mindkettõre bõven lehet analógiákat ke-
titoknak az õrzését és Filc barátságának meg- resni és találni a „létezõ társadalomban”), ha-
tartását. nem az erkölcsi felülemelkedés mindkettõn,
ami itt csak Filcnek és Félixnek sikerül.
Nem véletlen, hogy Filcnek a zoknimuki-vi-
lágban leperegõ, egyre fantasztikusabb és az A két gyermekhõs alkotója ígéretes tehetség;
emberi lények – köztük a könyvolvasók – szá- a recenzens hajlamos azt gondolni, hogy ígére-
mára egyre nehezebben követhetõ kalandjai tesebb, mint amennyire õ maga hiszi. Néhány
után a meseregény a két gyerek új egymásra ta- rövid, akár csak egy-egy mondatnyi sugallatos
lálásának és kézfogásának jelenetével fejezõdik leírása, ezek élénk környezetteremtõ ereje,
be. Meghatóan. alakjainak jellemzése nemcsak külsejük leírása,
Ha ez az írás kritika volna, nem csupán re- hanem viselkedésük bemutatás által, találé-
cenzió, szerzõje bizonyára szükségesnek talál- konysága, szeretetteljes humora és sok egyéb
ná, hogy felsorolja a meseregény néhány apró apró írói kvalitása arra mutat, hogy meseregé-
szépséghibáját, s ha nem túl szõrösszívû, akkor nyét nem-mese alkotások fogják követni: a
azokat Tóth Zita fiatalságával, kezdõ voltával zoknimanók a rájuk jellemzõ varázslatos áttû-
mentegesse. A recenzenst erre semmi sem köte- nésekkel egyszer csak ott találják majd magu-
lezi. Nyugodtan megállapíthatja, mert igaz, kat az emberré válás útján.
hogy a kétszáz oldalas meseregény kellemes, Veress Zoltán

Magyarországi Unitárius Egyház Zsinatának kintettem, hanem – úgy amint Eleimtõl örököl-
Budapest tem – Nemzetem és benne Egyházam szolgálata
erõs kötelezettség, amit feladni soha nem lehet.
Fõtisztelendõ ZSINAT! Ezért semmiféle földi juttatás nem jár. A többirõl
döntsön majd az Örök Bíró, amikor földi maga-
Alulírott Dr. MURVAY SÁMUEL tb. fõgond- tartásom felett bíráskodik.
nok, hálásan köszönöm azt a megtiszteltetést, Itt kell megjegyeznem, hogy amennyiben sok-
amellyel a Szervét Mihály díj odaítélésével en- rétû egyházi tevékenységeim végzése során bárki
gem részesítettek. vétlent igaztalanul – akaratom ellenére – meg-
Élete alkonyán az ember – ismerve és elfogad- bántottam volna, kérem megértését és elnézését,
va a természet Isten-alkotta rendjét az elmúlás- amint én is törültem emlékezetembõl az esetleg
ról – rendkívül jólesõ érzést keltett ez a váratlan, engem ért sérelmeket.
legmagasabb egyházi kitüntetés, amelyet most Magamról még annyit, hogy ameddig életem
nekem a fõtisztelendõ Zsinat adományozott. Zsi- mennyei homokóráján napjaim leperegnek és
natunk tagjaival hosszú éveken át, bár különbözõ erõm engedi, még vállalok minden egyházi mun-
tisztségekben, de mégis együtt dolgoztunk Egy- kát, amire esetleg szükség volna és megbízást ka-
házunk érdekében. Ezért én e nagy kitüntetésem pok.
mögött elsõ sorban a szeretet és megbecsülés ki- Még egyszer megköszönve a magas kitünte-
fejezését látom és érzem. Ez a díj értékét szá- tést, Egyházunkra és Nemzetünkre Isten gazdag
momra igen magasra emeli. Mindezek mellett a áldását kérve, maradok
díjazást annak idõszerûsége okán utolsó Isten
hozzádként is fogadom szeretettel. Tisztelettel:
Egy életen át én is mint hittestvéreim, egyhá- Dr. Murvay Sámuel
zunk érdekében kifejtett tevékenységemet sem tb. fõgondnok
áldozatnak, sem különösebb érdemnek nem te- Eger, 2010 szeptember 10.

Unitárius Élet 25
Egyházközségeink életébõl
Füzesgyarmat
és a Gyula és Környéke Szórványgyülekezet
A zsúfolt nyáreleji és nyári programok, ren- várt a „Zs. Nagy Lajos Hunor Emlékalapít-
dezvények (és az újabbak szervezése elõtt) után vány” 30 pályázati anyagának átolvasása, érté-
egy kis feltöltõdésre, mindössze 8 napra (ennyi kelése, kielemzése és augusztus 18-án este a
volt a szabadságunk ebben az évben) hazasza- Kuratórium általi elbírálása.
ladtunk meglátogatni rokonainkat, szülõhelye- Augusztus 20-án délelõtt részt vettünk a vá-
inket, barátainkat, de elõtte, július 22-én még rosi ünnepségen és mûsoros megemlékezésen.
részt vettem Budapesten a Duna Napja alkal- Ugyancsak augusztus 20-án, délután a kato-
mából tartott rendezvényen. A rakparton óriási likus templom kertjében, ökumenikus szertar-
hõségben élményt adó ünnepség, megemléke- tás keretében Szent István-kopjafát avattunk,
zés volt más egyházak képviselõinek is a részvé- ahol Baráth János református lelkipásztor és
telével. Ott voltak a Duna-menti országok kép- Cibián Miklós, a katolikus gyülekezet új plé-
viselõi, diplomatái. Beszédemben a víz áldása bánosa után én is beszéltem, és áldást mond-
mellett szóltam annak pusztító erejérõl is. Meg- tam.
emlékeztem arról a testvérünkrõl, akit éppen
Augusztus 22-én emlékistentisztelet kereté-
akkor temettek az árvíz áldozataként az erdélyi
ben adtuk át a díjakat a 30 középiskolás, fõisko-
Bölönben, ahol a nyár folyamán két alkalommal
lás és egyetemista diáknak, összesen 227 ezer
is óriási pusztítást vitt végbe a sok esõzéstõl
forint értékben. A díjátadás után mindannyian
megáradt patak.
kimentünk a temetõbe elhelyezni virágainkat
Július 25-én, délután 2 órától a Hajnal István az alapítvány névadója sírján.
Idõsek Otthonában tartottunk istentiszteletet. Augusztus 24-én Kászoni József budapesti,
Július 27-én aztán sikerült elindulni haza, a a fõjegyzõi teendõk ellátására kijelölt lelkész
már említett útra. Szétnéztünk a Szejkére és az társaságában Egerbe autóztunk, hogy elvigyük
erdélyi körútra szervezett kirándulás fontosabb és átadjuk Dr. Murvay Sámuel tiszteletbeli
útvonalain, hogy kisbusszal el tudjunk menni a fõgondnoknak a Zsinat által odaítélt legmaga-
tervezett helyekre. Elutazásunk elõtt üdvözöl- sabb egyházi kitüntetést, a Szervét Mihály Dí-
tem két megyei vezetõnket, akik egyházközsé- jat. A fõgondnoki család kedvesen fogadott. E
günket évek óta támogatják. Domokos Lász- sorok írója felolvasta a zsinati határozatot és a
lót, volt megyei közgyûlési elnököt abból az al- laudációt, majd a lelkésztárssal átadtuk a díjat.
kalomból, hogy kinevezték az Állami Számve- A fõgondnok korábbi kérésének megfelelõen a
võszék élére, Farkas Zoltán addigi megyei al- családnak úrvacsorát adtunk. A megható szer-
elnököt pedig – aki ünnepeink, rendezvényeink tartást lelkésztársam vezette be bibliaolvasás-
állandó résztvevõje – abból az alkalomból, hogy sal és imádsággal. Az úrvacsorai jegyeket én
a megyegyûlés elnökévé választották. Mindket- osztottam ki a jelenlévõknek, majd áldással és
tõnek sikert kívántunk.
Augusztus 1-jén, vasárnap egykori gyüleke-
zetünkben, Szentháromságon (és a környéken)
szolgáltunk feleségemmel, ahol néhány kelle-
mes napot töltöttünk el régi híveinkkel.
Erdélybõl visszatérve készültünk újra vissza,
de most már a kisbuszos kirándulásra. Augusz-
tus 12-én hajnalban indultunk és 17-én éjfélkor
tértünk vissza az Alföldre. 20 tagú társasággal
vettünk részt a szejkei találkozón augusztus
14-én, ahol az anyaországi unitáriusok nevében
mondtam el beszédemet, az egyesülés folyama-
tára összpontosítva.
Gyönyörû helyeket megjárva, meglátogatva
az árkosi testvéreinket is jöttünk haza. Itthon

26 Unitárius Élet
énekkel zártuk az áhítatos órát. Kellemes be- vadász rendezett Tarhoson emlékezetes libava-
szélgetést folytattunk ebéd közben az egyház csorát. Pénteken Bánsághy Sándor és családja
helyzetérõl, fõként a küszöbön lévõ egyesülés búcsúvacsoráját fogyasztották el a „hazatérõk”.
folyamatáról. A 90 éves, jó erõben és alkotó- Szeptember 11-én Vácott, a székesegyházban
kedvben levõ Samu Bátyánk felajánlotta az vettünk részt a vitézavatáson, ahol szolgáltam a
egyesüléssel járó jogi, szakmai dolgokban való testvéregyházak vezetõivel. A gyászos trianoni
jártasságát, tudását, tapasztalatait. Megkö- diktátum 90. évfordulójára is emlékeztünk.
szöntük a szíves felajánlását. Adjon Isten a ki-
tüntetettnek jó egészséget családja körében! Szeptember 19-én, délután 2 órakor tartottuk
Ezzel az áldással búcsúztunk. a hittanos évnyitót gyermek-istentisztelettel,
szeretetvendégséggel. A „szolgálatot” Kovács
Augusztus 29-én 2 órától tartottuk az isten- Laura és testvére, Szimonetta végezte.
tiszteletet a Hajnal István Idõsek Otthonában.
Szeptember 26-án, az Õszi Hálaadás ünnepén
Szeptember 4–11 között az árkosi testvérgyü-
három helyen osztunk úrvacsorát: délelõtt
lekezet tagjai (14-en) Füzesgyarmaton vendé-
11-tõl templomunkban, délután 13:30 órától a
geskedtek.
Hajnal István Idõsek Otthonában, délután
Szeptember 5-én az istentiszteleten Székely 15:30 órától Gyulán, az Esze Tamás utca 2.
János lelkész prédikált. Bélmegyerrõl érkez- szám alatti imateremben.
tek, ahol egy estét töltöttek. Vasárnap a temp-
lomban fogadtuk vendégeinket, majd megbe- A választások után, október 6-án, az „Aradi
széltük a hét programját. Hétfõn az egyházköz- 13 Vértanú” emlékmûnél, templomkertünkben
ség, a kirándulók valamint a klubtagok és fõ- tartunk megemlékezést. (Ez az egyetlen hely
ként Bánsághy Sándor támogatásával közös városunkban, ahol ilyen emlékmû létezik.)
vacsora volt. Szerdán az egyik kiránduló, Elõreláthatóan az õszelõ és az õsz sem lesz
Gyinovszky Lajos és párja vendégelte meg a eseménymentes. De az Isten meg fog segíteni.
csapatot. Csütörtökön Szabó Imre, békési fõ- Balázsi László

Tudósítás Szegedrõl
A 2010. július 4-i istentiszte- mel kiállítást rendeztek Szege-
leten a prédikáció alapját János den, a Móra Ferenc Múzeum-
evangéliuma 12. része 35. és 36. ban. A múzeum könyvtárában
verse képezte. A lelki sötétsé- László Gyula felgyõi ásatásairól
get oszlatja a nem látható fény- szóló kötetet Fodor István
forrás, a gondviselõ Isten. A címzetes fõigazgató ajánlotta
„Világosság szent Atyja” kezde- az érdeklõdõk figyelmébe. A
tû ének hangjai készítették elõ Felgyõ, Ürmös-tanya címû
Kiss Mihály lelkész elmélke- könyv a régészprofesszor veze-
dését. tésével 1955–1977 között vég-
Szellemi-lelki világosság ha- zett ásatások anyagának bronz-
totta át a XII. Szeged-Szõregi kori és avarkori leleteit mutatja
Rózsa ünnepet 2010. június be.
25–27-én, ahol a Rózsák titka A szeged-szõregi kiállításon
címet viselõ kiállításon bemu- és a könyvbemutatón e sorok
tatták dr. Miklós Rozália két írója is megjelent. Mind a két
fehér rózsa festményét, ame- esemény nagy szellemi-lelki él-
lyek közül az egyik vadrózsákat ábrázolt. A ró- ményt jelentett.
zsa Kálmány Lajos és Kriza János unitárius Az augusztus 15-i istentiszteleten Kiss Mi-
püspök népköltési gyûjteményeiben címû könyv- hály lelkész prédikációjának alapigéje Pál apos-
kiállítást Palánkainé Sebõk Zsuzsanna, a tolnak a korinthusbeliekhez írott elsõ levele 16.
Somogyi Könyvtár igazgatója nyitotta meg. részének 14. verse volt: „Minden dolgotok sze-
Vadrózsák szerepe a népköltészetben címmel retetben menjen végbe.” Mindenki tehetsége,
hangzott el dr. Kriza Ildikó néprajzkutató elõ- képessége, küldetése szerint a Teremtõ munka-
adása. társa Istenországa építésében. A „Dicsõség Is-
A 100 éve született unitárius László Gyula tennek” kezdetû ének hangjaival bizakodva in-
professzor, régész, történész és képzõmûvész dultunk utjainkra.
tiszteletére Hunor és Magyar nyomában cím- Vitálisné Miklós Éva

Unitárius Élet 27
Balázs Ferenc-díj és Dandos Gyula-díj
Beregbõl
A Beregben évek óta szívós munka zajlik. nyen már hetedik éve osztottuk ki a Balázs Fe-
Maga a szórvány két csoportra oszlik. Egyrészt renc különdíjat bronzérem, oklevél és könyvju-
az örökké forrongó missziós munka eredménye talom kíséretében a legjobb hazai és kárpátal-
a cigányszórvány, mely egyéneket adott, mint jai, felvidéki és partiumi szavalóknak.
Lakatos Lászlót, a Dandos Gyula Cigányegy- Hatodik alkalommal osztottuk ki a Balázs
let volt elnökét, naiv festõ és a vásárosnaményi Ferenc különdíjat és nagydíjat az Országos Dá-
születésû festõmûvész Vári Zsoltot. Mindket- vid Ferenc Ifjúsági Egylet Színjátszó találkozó-
ten az UART alapító tagjai. ján. Mindkét díjjal szép könyvjutalomban és
Második csoport a kelet-magyarországi uni- díszoklevélben részesültek a díjazottak. Bronz-
tárius és szabadelvû alkotók csoportja: Ószabó érmet most csak a nagydíjas székelykeresztúri
István debreceni költõ, aki díjnyertes monod- unitárius gimnázium színjátszó csapata (ké-
rámát írt Dávid Ferencrõl; Dusa Lajos debre- pünkön) a Bemugri együttes kapott.
ceni költõ; Budaházi István nyíregyházi köl- A Dandos Gyula-díjat idén alapította a beregi
tõ; Bakos Kiss Károly beregszászi költõ; Kin- szórvány és két úttörõ munkát végzett személy
cses Zoltán szeghalmi író; a kapta. Elsõként dr. Fazekas
szimpatizáns mátészalkai költõ Árpád orvos, ’56-os forradalmi
és drámaíró Oláh András, aki vezetõ, Dandos Gyula kortársa
Blandrata Györgyrõl készül drá- kapta meg, aki értékes kutató-
mát írni; Mátyus Attila költõ, munkát végzett a cigányfor-
az UART titkára; Orbán János radalmár Dandos Gyula tevé-
Dénes kolozsvári költõ; Farkas kenységérõl és életérõl. Máso-
Wellmann Endre gyergyó- diknak Lakatos László része-
szentmiklósi költõ. sült Dandos Gyula-díjban, aki a
Lényegében õk alapították Dandos Gyula Cigányegylet volt
meg az UART-ot, az Unitárius elnöke.
Alkotók Társaságát. A beregi Bízunk benne, hogy a nagy-
szellemi mûhelybõl nõtt ki a szerû elõdök és példaképek szel-
Balázs Ferenc-díj, s ennek hatá- lemiségét tovább õrzi és folytatja
sára a missziós munka gyümöl- a most kibontakozó Dandos
cseként a Dandos Gyula-díj. Gyula Beregi Ifjúsági Cigány-
A Balázs Ferenc Beregi Népfõ- egylet ifjúsága. Hisszük, hogy
iskolával együttmûködve, a vá- megfelelõ cigány fiatalokat nevel
sárosnaményi szabadelvû pro- ki a beregi unitárius szórvány-
testáns kör – Balázs Ferenc szel- ból, ha két fontos elv vezérli
lemiségét tovább éltet- õket: a lelki élet építése
ve – 1989-tõl díjakat és a közéletiség.
adott ki. A missziós parancs
Az elsõ Balázs Fe- arra szólít bennünket,
renc-díjasok közt talál- hogy Balázs Ferenc val-
juk Nézõ László sza- lásos szellemiségét,
valómûvészt, a Magyar közéleti küldetéstuda-
Nemzet szerkesztõjét; tát tovább ápoljuk,
Ószabó István debre- Dandos Gyula hazasze-
ceni költõt és dráma- retetével és hõsiességé-
írót; Csizmadia Attila vel összhangban. Erre
nyíregyházi grafikust; lehetõség nyílik a bere-
Bõcs Attilát, a Balázs gi unitárius szórvány-
Ferenc Beregi Népfõis- ban. Közös érdekünk,
kola volt elnökét; és magyaroké és cigányo-
Csányi Ottó mátészal- ké, szólít mindannyi-
kai karnagyot. unkat erre a misszióra.
A Váci Mihály nem-
zetközi szavalóverse- Felhõs Szabolcs

28 Unitárius Élet
Budaházi István gyermekverseibõl
Nyárutó Õszi erdõn
I. Õszi erdõn, õszi erdõn estére,
Kicsi házam Nap perzseli, száll a madár, száll a madár fészkére.
fénykarjával ölelgeti, Álmát lesi csillagszemû éjszaka,
nevet a nyár, zümmög a légy, zörgõ erdõt átölelõ éjszaka.
tarló már a búzavetés.
Dinnyék leve cseppen-csurran, Õsz van már
mézédesen reám pillant,
megeszlek most sötét magvú, Fütyül a szél,
piros bélû, zöld sisakú. vijjog, vijjog,
megzörgeti
Jön az est is lomhán, lassan,
szép álommal, friss vánkossal, az ablakot.
apró szentjánosbogárral, Játszik-játszik,
vonós tücsökmuzsikával. zireg-zörög,
falevéllel
II. csireg-csörög.
Még visszaint a Nyár
Csirgeti-csörgeti,
és tarlóval szúrkál.
széttépve görgeti,
Bõgõ, brácsa, hegedû,
utakon, tereken
hangol az Õsz, nagy kedvû.
pörgeti-pörgeti.
Szél nótázik
Szél korbácsol,
por hullámzik, Tücsök
Nyírség tava Réti fû,
fodrozódik.
réti széna,
Mint a részeg, ez a tücsök
szél nótázik, szépen húzza.
akácokkal
incselkedik. Áll a bál,
szalma bál,
Megcibálja
minden bogár
mundérjukat,
járja már.
megkócolja
a hajukat. Réti fû,
Szél korbácsol, réti széna,
por hullámzik, ez a tücsök
Nyírség tava mindig húzza.
fodrozódik. Áll a bál,
szalma bál,
minden bogár
Sár lesz
unja már.
Dörren az ég,
mint a nagydob, Réti fû,
felhõ könnye réti széna,
földre csorog. ez a tücsök
most is húzza.
Pereg könnye,
mint a zápor, Õsszel talán
cuppog csizmám abbahagyja,
a nagy sártól. ha elkopott a vonója.
Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (1498)

Vous aimerez peut-être aussi