Vous êtes sur la page 1sur 32

U N IT Á R I US

ÉLET
Kéthavonta megjelenõ folyóirat • 2010. szeptember–október • 64. évfolyam 5. szám

A tartalomból:
Dr. Szabó Árpád püspök temetésére • Búcsúszavak
A barátságról • Teológiai mûhely • A Dalai Láma budapesti tanításairól
Egyházközségeink életébõl
Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselõ Tanácsa megrendüléssel tudatja, hogy az egy-
ház 30. fõpásztora, D. DR. SZABÓ ÁRPÁD nyugalmazott püspök életének 76. évében,
egy esztendõnyi, méltósággal és hittel viselt nehéz betegség után, 2010. szeptember 30-án
elhunyt.
Életében az unitárius egy- Szolgálatának egyik része az egyháztörténelem meg-
ház évszázados történelmi hi- próbáltatásokkal teli idõszakára esett, a másik a megnyílt
vatása betöltésének elõsegí- lehetõségek távlataira nézett. Õ mindkettõben felelõsség-
tésén munkálkodott, és önfel- gel és elkötelezettséggel töltötte be hivatását. Lelkészként
áldozó odaadással szolgálta Isten gondviselõ szeretetére és a közösség megtartó erejé-
annak szükségleteit, alkal- re hívta fel a hívek figyelmét. Tanárként a teológiai tudo-
mas és alkalmatlan idõkben. mányok és a lelkészi hivatás fiatalok általi elsajátításán fá-
„Ti vagytok a világ világos- radozott. Püspökként az egyház elõtt megnyílt új lehetõsé-
sága; nem rejthetõ el a he- gek közötti eligazodást kereste, a lelki és vagyoni megerõ-
gyen épült város!” – hirdette a jézus evangéliumot: Isten södést szorgalmazta. Figyelme kiterjedt a szellemi szük-
gondviselõ szeretetének megtapasztalását, a keresztény ségletekre is: a teológiai tudományok és irodalom mûvelé-
ember felelõs többre hivatását, az egyházi közösség meg- sét, valamint az egyházi folyóiratok szerkesztését szemé-
tartó erejét. lyes példaadással buzdította. Az egyházi iskolák újraindí-
1935-ben született egy õsi Homoród menti unitárius fé- tása és minõségi oktatási intézménnyé fejlesztése, az egy-
szekben, iskoláit Városfalván, Székelykeresztúron és Ko- háztársadalmi szervezetek megerõsítése, új templomok
lozsváron végezte, ahol 1953–1957 között lelkészi okleve- építése, a nemzetközi kapcsolatok ápolása mind tanúbi-
let szerzett. Egyházi pályafutását püspöki titkárként kezd- zonyságai önfeláldozó, céltudatos, felelõs szolgálatának.
te 1958–1965 között, majd 1965–1976 között a kolozsvári Emléke legyen áldott!
belvárosi egyházközség lelkésze volt. 1974-tõl a Protes-
táns Teológiai Intézetben az unitárius bibliai teológia taná- Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselõ Tanácsa
ra lett, 1977–1978-ban a chicagoi Meadville Lombard Te- Kolozsvár, 2010. szeptember 30.
ológiai Intézet ösztöndíjasa volt. 1996-ban a zsinat az egy-
ház 30. fõpásztorává választotta, 2002-ben pedig e tisztsé- (Temetése 2010. október 4-én, hétfõn déli 12 órakor
gében megerõsítette. 2008-ban, fél évszázados egyházi volt a kolozsvári belvárosi unitárius templomból a Há-
szolgálat után, nyugalomba vonult. zsongárdi temetõbe.)

Magyarországi Unitárius Egyház Püspöki Hivatala rosszabb és rosszabb híreket hallottunk állapotáról. Egy
esztendõvel ezelõtt, amikor a Kénosi Tõzsér-Uzoni Fosz-
Fõtisztelendõ tó-féle történelem kiadásának könyvbemutatóján remény-
Dr. Szabó Árpádné Magdolna Asszonynak kedéssel mondta, hogy bízik Istenben, bár tudja, hogy
Kolozsvár vizsgálati eredményei mind rosszak. Küzdött a pusztító
Fõtisztelendõ Asszony! kór ellen, mint ahogy egész élete is nemes küzdelemmel
Szívünk legmélyebb fájdalmával vettük tudomásul a volt tele lelkészi, tanári, fõjegyzõi majd fõpásztori hivatá-
megváltoztathatatlan isteni akaratot, hogy a szeretett csa- sában, amiket mind küldetéstudattal, nagy odaadással vég-
ládfõ, lelkész, teológiai tanár, egyházi fõjegyzõ, egyházfõ, zett. Távozása nagy veszteség a mi egyházunk számára is,
hittel, erõs türelemmel viselt szenvedés után eltávozott az amelyikkel mindig testvéri kapcsolatot ápolt, hiszen lelké-
örökkévalóságba. Nagyon sokunknak hiányozni fog, de szeinek többsége mind tanítványa volt a teológián, és sok,
életpéldája követendõ marad mind egyéni, mind pedig kö- Erdélybõl áttelepült unitárius ismerte és tisztelte. Pihenése
zösségi életünkben. Adjon a Jóisten belenyugvást Isten legyen csendes, emléke áldott!
megváltoztathatatlan akaratába és vigasztalódást a Család A Magyarországi Unitárius Egyház Elnöksége, Képvi-
minden tagjának. selõ Tanácsa, gyülekezetei, lelkészei és világi vezetõi, va-
F lamint híveink nevében együttérzésünket küldjük. Õszinte
szívvel osztozunk a Család gyászában is, kívánva vigasz-
Fõtisztelendõ talódást.
Erdélyi Unitárius Egyház Képviselõ Tanácsa!
Kolozsvár Budapest, 2010. szeptember 30.
Mély fájdalommal vettük a szomorú hírt D. Dr. Szabó Atyafiságos tisztelettel:
Árpád nyugalmazott püspök haláláról. Tudtunk nagyon Elekes Botond s. k. Balázsi László s.k.
súlyos betegségérõl. Imádkoztunk gyógyulásáért, de mind fõgondnok fõjegyzõ

UNITÁRIUS ÉLET • A MAGYARORSZÁGI UNITÁRIUS EGYHÁZ LAPJA


Megbízott szerkesztõk: Megjelenik kéthavonta. A Magyarországi Unitárius
Balázsi László, Gazdag Árpád, Nyomdai munkák: Egyház internetcíme:
Dr. Horn Ildikó, Kászoni József Opticult Bt. www.unitarius.hu
Szerkesztõség címe: ETO-Print Nyomdaipari Kft. http://unitarius.lap.hu
1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2–4. HU ISSN 0133–1272
Telefon)fax: 311-2801 Kéziratokat nem õrzünk meg
Internet: http://unitarius.lap.hu Elõfizethetõ: és nem küldünk vissza.
Terjeszti a A lelkészi hivatalokban (Budapesten
és vidéken) vagy befizetési csekken. A folyóiratban megjelenõ írások nem
Magyarországi Unitárius Egyház. feltétlenül tükrözik a szerkesztõség
Felelõs kiadó: Bankszámlaszám:
álláspontját.
Magyarországi Unitárius 11713005-20011631
Egyház Egyes szám ára: 400 Ft Következõ lapzárta:
Index: 25 842 Évi elõfizetési díj: 2400 Ft 2010. november 27.
Dr. Szabó Árpád püspök
temetésére*
Bálint Benczédi
„Ekkor Ezékiás arcát a fal Ferenc férjtõl, az édesapától az unokáit na-
felé fordítva imádkozott az gyon szeretõ nagyapától és a jó ba-
Úrhoz, és ezt mondta: Ó, Uram, ne feled- ráttól.
kezz meg arról, hogy én híven és tiszta De nemcsak elköszönünk tõle, hanem meg is kö-
szívvel éltem elõtted, és azt tettem, amit jó- szönjük Istennek az õ életét. Megköszönjük püspöki
nak látsz!” (Ézs 38,2) munkásságát, amellyel egyházunk, erdélyi magyar
„Nekünk annak a cselekedeteit kell vé- közösségünk életét gazdagította tizenkét éven át mint
geznünk, aki elküldött engem, amíg nap- püspök. Megköszönjük két és fél évtizedes teológiai
pal van. Mert eljön az éjszaka, amikor sen- tanári munkáját, amelynek során lelkésznemzedékek
ki sem tud munkálkodni. Amíg a világban hosszú sorát tanította Isten- és népszolgálatra. Megkö-
vagyok, világossága vagyok a világnak.” szönjük gyülekezeti lelkészi munkásságát, valamint
(Jn 9,4–5) ifjú püspöki titkári tevékenységét azokban az embert
próbáló, nehéz 50-es években.
Mélyen tisztelt gyászoló Család! Gyászoló Gyüle-
kezet, végtisztességet tevõ keresztény Testvéreim! Püspökké választásakor, 1996-ban így fogalmazott
a zsinati köszöntõ beszédében: „Amikor az új barázda
Még nincs két éve annak, hogy fõtisztelendõ dr.
elején visszanézek az eddig megtett életútra, mintha
Szabó Árpád püspök úrnak nyugalomba vonulása al-
az Ószövetség Istenének üzenetét hallanám: »Emlé-
kalmával sok reménnyel és bizakodással köszöntük
kezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az
meg a közel öt évtizedes, hûséges egyházszolgálatát.
Úr.« (5Móz 8,2)” Egész életében érezte és tudta, hogy
Bíztunk és reménykedtünk abban, hogy élettapaszta-
az Úr, a mi egy Istenünk hordozta és vezette az õ éle-
latairól, az átélt küzdelmes évtizedek egyháztörténé-
tét. Ez életérzés igazolására szolgáljon az is: a beszél-
seirõl meg fogja írni visszaemlékezéseit. Lesznek al-
getések rendjén sokszor ismételte, idézte erdélyi köl-
kalmak, amikor le fog ülni még a könyvtárszobában
tõnk, Bartalis János verssorát: „Isten kezében va-
megõrzött íróasztala mellé, és tudásával, ismereteivel
gyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen.”
fiatal lelkészeknek egyházi szolgálatról, közösségépí-
tõ munkáról fog tanítani, idõsebb lelkésztársakkal pe- Most, a gyász és elválás e nehéz órájában is így
dig elbeszélget a számunkra homályos közelmúlt tör- hangzanak felénk a vigasztalás szavai: „akár élünk,
ténéseirõl. akár halunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,8)
Most minden ilyen reményünk szertefoszlott. Egy Gyászoló Gyülekezet! A halál minden embert pró-
éve együtt sóhajtottunk mind, lelkészek és világi egy- bára tesz. Amikor hideg-rideg szele végigsuhan éle-
háztagok, családtagok és barátok, amikor megtudtuk, tünkben, bekopog otthonainkba, úgy érezzük a gyász
hogy a gyilkos kór hálójába kerítette. Hatalmas küz- nehéz perceiben, mintha egy sziklahasadék szélére
delem indult meg az életért. Bár világosan láttuk, hogy sodródnánk. Alattunk a bennünket megsemmisíteni
remélt földi életútja egyre rövidebb lesz, mégis re- akaró mélység, de felettünk a ragyogó, kéklõ ég. Az
ménykedtünk, hogy még elérkezik a felépülés ideje, Istenbe vetett hit erejére van szükségünk, hogy lel-
elhagyja a korház világát és csendes, méltóságteljesen künk ki tudja bontani szárnyát, és a halál feketeségén
nyugodt lépéseivel felkeresi a könyvtárat, az egyházi átrepülve fel tudunk emelkedni arra az evangéliumi
központ irodáit és tovább dolgozik. magaslatra, ahol kitárul a látóhatár és megértjük az
Gyászoló Testvéreim! Mindnyájunkat szomorú- evangéliumi tanítást: „nem a láthatókra nézünk, ha-
sággal töltött el a hír, hogy szeptember 30-án, életének nem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideigvalók, a
76. évében méltósággal és Istenben bízó hittel viselt láthatatlanok pedig örökkévalók”. (2Kor 4,18)
nehéz betegség után dr. Szabó Árpád eltávozott az A gyásznak ebben az órájában egy 76 évre terjedõ
élõk sorából. Az elmúlt napokban Erdély-szerte szo- emberi életút pereg le szemünk elõtt, és kérjük a mi
morúan szólaltak meg unitárius templomaink harang- gondviselõ jó Istenünket, hogy tegyen bennünket ké-
jai és vitték hírül a nagyvilágba bánatunkat. pessé meglátni azokat a léleknyomokat, amelyek Is-
A mai napon pedig végtelen szomorúsággal álljuk tenrõl, szeretetrõl, az emberi élet szentségérõl taníta-
körül kolozsvári templomunkban a ravatalt, és elkö- nak bennünket. Hiszem, hogy Isten megadja nekünk a
szönünk Erdélyi Unitárius Egyházunk 30. püspökétõl, képességet, hogy Szabó Árpád püspök életútjában
tanárunktól és lelkésztestvérünktõl. Elköszönünk a meglássuk ezeket a lelki nyomokat, amelyek segíte-

* Elhangzott 2010. október 4-én a Kolozsvár-belvárosi unitárius templomban.

Unitárius Élet 1
nek bennünket, hogy a mulandóság közepette is meg- püspöki teendõk végzése közepette az emberi lélek
lássuk az Örökkévalót. építõje és gazdagítója lett.
Amikor a kórházi ágya mellett utoljára megálltam, A szeretet Istenének lelkétõl átitatott, gyönyörû élet
azt éreztem, hogy a megpróbáltatásokkal tele életút az lett az õ laboratóriuma. A megismert evangéliumi
Ézsaiás próféciájának 38. fejezetében olvasható kirá- öröm adott erõt nemcsak személyes életének, tudós te-
lyi imával végzõdik: „amikor a király falnak fordulva ológusi elõmenetelének, hanem a mi erdélyi unitárius
így könyörgött az Úrhoz: »Óh, Uram! Emlékezzél közösségünknek is. Ez adott erõt, hogy az utóbbi
meg arról, hogy én elõtted jártam igazságban és egész években az egyház elõtt szélesre nyílt lehetõségek kö-
szívvel, és hogy ami jó elõtted azt mûveltem«.” zött példát mutasson arról, hogy az Istenben bízó, né-
péért és közösségéért élni tudó embernek helye van
Ennek az életútnak a történései Isten elõtt zajlottak
ebben a társadalomban.
le. Családjáért, egyházáért, népéért dolgozott egész
szívvel és igazsággal, istenhittel és ember iránti fele- Hittel és cselekedettel igyekezett igazolni a jézusi
lõsséggel. Ez látható és tapasztalható kora gyermek- tanítást. Az emberiség történetében sokan próbáltak
korától megõszüléséig. választ adni arra a kérdésre, hogy kicsoda az ember.
Hitünk szerint a legszebb választ erre a kérdésre a ná-
Bölcsõje ott ringott a Homoródnak füzes partján. záreti Jézus adta: „Ti vagytok a világ világossága… Ti
Homoródszentpéteren látta meg Isten csodálatos vilá- vagytok a földnek sója.” (Mt 5,13–14) Szabó Árpád
gát, ahonnan a család hamarosan átköltözött a szom- püspökünk életének ez volt a vezérgondolata. Az
szédos Városfalvára. Itt gazdagodik lelke a gyermek- evangéliumban gyökerezõ optimizmus segítette mun-
kor legszebb élményeivel: a családdal, a testvérek kö- kájában testvérünket. Együtt vallotta az élet nagy taní-
zösségével, a falu lelkészének közösségmegtartó tójával, hogy nekünk cselekednünk kell annak dolgait,
munkájával. Ebben a környezetben töltõdik fel lelke aki elküldött minket erre a világra, s amíg élünk, a vi-
az áldott unitárius hitvilággal. A jó eszû és csillogó te- lág világossága kell hogy legyünk. Ebben a hitben élt,
kintetû gyermek tanulni vágyó lelkét gazdagítja a ebben hitben munkálkodott és ezzel a hittel tett eleget
székelykeresztúri õsi unitárius gimnáziumban tanító küldetésének.
nagyszerû tanárok áldott munkája is. Erre az iskolai
A benne ragyogó isteni világossággal unitárius
idõszakra mindig hálatelt lélekkel emlékezett, ahol a
egyháza iránti féltõ szeretetét is így fogalmazta meg:
„véka tudomány” mellé „egy köböl erkölccsel” is el-
„két dolgot nem szabad megengednünk. Elõször azt,
látták útravalóul.
hogy magunkat meggyõzhetetlennek tartsuk, másod-
Középiskolai évei gerincet próbára tevõ esztendõk szor azt, hogy a becsületes véleményeket elhallgattas-
a mi erdélyi történelmünkben, amikor az egyházat és suk, vagy megpróbáljuk visszafojtani. Meggyõzõdé-
vallást ellenségnek kiáltja ki az akkori világ. Egy na- sem, hogy az egyedül járható út, amely a jövõ felé ve-
pilapnak adott interjúban megvallotta, hogy a termé- zet, az egység útja, a hagyományos unitárius összetar-
szettudományok iránti fokozott érdeklõdése arra indí- tás szellemében.” Ezt hagyta ránk szent örökségül.
totta, hogy vegyészmérnök legyen, de a kor rendjének Gyászoló Testvéreim!
õrei megakadályozták, hogy ifjúi tervei, álmai valóra
„Eljött az õ órája, amelyben át kell mennie e világ-
váljanak. A csizmatalpak durvaságát õrizni akaró rend
ból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, sze-
õre az ifjú tervét kettétörte. Így nem az anyagi világ, az
rette õket mindvégig.” (Jn 13,1) A búcsúzás órájában
atomok és molekulák káprázatos világába nyert tudo-
áhítatos érzések között tanúbizonyságot teszünk e ko-
mányos képzést. Nem a sokszor ámulatba ejtõ „mû-
porsó mellett, hogy fõpásztorunk élete igazolta, hogy
anyag” készítõje lett. „A rend õre”, aki megakadályoz-
eleget tett annak az akaratnak, aki õt küldte erre a vi-
ta az ifjúi lelkesedés valóra váltását Isten kifürkészhe-
lágra. Talentumaival, szellemi és lelki képességeivel
tetlen útjának a jelzõtáblája volt. Figyelmeztetõ jel.
unitárius egyházunk életét gazdagította. Egy Istentõl
A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákja elrugaszkodott világban õrizte a lángot, amelyet Te-
lesz. Tanulmányait akkor fejezi be, amikor a legna- remtõjétõl kapott. Hite, szeretete szolgáló lelkületé-
gyobb megpróbáltatást éli át az egyház, amikor pro- nek lángjával tüzet tudott gyújtani, amelyet nekünk
fesszorainkat, teológus társakat, lelkészeket évtizedes kötelességünk õrizni és továbbadni.
börtönre ítélik. A rettegés és borzalom érzése volt Az örökkévaló egy Isten vigasztaló szentlelkének
minden ember szívében. Dr. Kiss Elek püspök maga erejével hajoljon közel a gyászoló család minden tag-
mellett tartja a tehetséges ifjút. Így közelrõl adatott jához, erõsítsen hitben és szeretetben: „mert aki szere-
meg átélni az ötvenes és hatvanas évek unitárius egy- tetben marad, az Istenben marad, és az Isten is õben-
házi történéseit. Mint püspöki titkár, kolozsvári lel- ne”!
kész, majd teológiai tanár Isten világának lett a kutató,
Elhunyt fõpásztorunk emléke legyen áldott, pihe-
tájékozódó búvára, teológusa, aki megismerte az
nése csendes, lelke találjon üdvösséget! Ámen.
evangéliumba zárt jézusi arcot és az elmúlt esztendõk
lelkészi, professzori és püspöki tisztségének betöltése,
feladatainak a teljesítése alatt ezt az evangéliumi Jé- Irgalomnak Istene, gondviselõ édes Atyánk!
zus-arcot és jézusi lelkiséget igyekezett felmutatni. A Ebben a templomi csendben koporsó mellett ál-
szószéki szolgálatok, a katedra melletti tanítások, a lunk. Lelkünkben fakadó tiszta érzések és gondolatok

2 Unitárius Élet
között kerestük Veled a találkozást. A benned bízó öntudatos hitének, népéért való elkötelezettségnek,
ember mindig magán érzi a Te figyelõ tekinteted, de egyház- és iskola-szeretetének.
ilyenkor, a gyásznak súlyos óráiban még jobban szük- Nehéz, megpróbáltatásokkal teli betegségének ide-
ségét érezzük isteni tekinteted biztatásának. Hiszen jén is érezte gondviselésed, és hittel imádkozott irgal-
minden halál felborzolja életünk, megdermeszti gon- madért. Irgalmad elszólította az élõk világából: „jól
dolataink. Az elválás üressé teszi életünket, és szüksé- van, jó és hû szolgám… menj be urad ünnepi lakomá-
günk van arra az erõre, amely a szüntelen változások jára.” (Mt 25,21), „tudok a te cselekedeteidrõl, szere-
között megláttatja azt, ami örökkévaló. Ilyen vággyal tetedrõl és hitedrõl, szolgálatodról és állhatatosságod-
és gondolattal imádkozunk most e koporsó mellett. ról.” (Jel 2,19)
Elcsendesedett egy emberi szív, amely nemcsak Jó Istenünk! Jóságos, vigasztaló szentlelkeddel ha-
önmagáért, hanem unitárius egyházi közösségünkért jolj közel a gyászolókhoz. Erõsítsd meg mindnyájunk-
is dobbant, lüktetett. Megnyugodott egy emberi élet, ban a hitet! Tanuljuk meg és cselekedeteinkkel igazol-
amely nem csak egy családfõ, férj és édesapa volt, ha- juk minden nap, hogy az örökkévaló értékek hordozói
nem sokunknak vezetõje, tanítója, mestere. tudunk lenni. Bár a mulandóság kikerülhetetlen törvé-
nyei alá vagyunk vetve, mégis megáldottál azzal a ké-
Köszönjük, hogy bölcsõje itt ringott tájainkon. Itt pességgel, hogy szeretettel és jósággal éljünk ember-
tudta lelkét megtölteni, kimûvelni azzal az áldott tu- testvéreink közösségében. „Az örök élet pedig azt je-
dománnyal, szolgáló szeretettel, mely sokunknak erõt lenti, hogy ismernek Téged, az egyedül igaz Istent, és
adott és segített az elmúlt évtizedek alatt. azt, akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) El-
Köszönjük, hogy lelke mélyén ott ragyogott az iga- hunyt fõpásztorunk életében igazolta, hogy Isten-is-
zi jézusi arc, amely Rólad, örök szeretetedrõl vallott. merettel és jézusi szeretettel gondolkozott és dolgo-
Köszönjük szorgalmát, kitartó munkáját, mellyel véd- zott.
te és gazdagította unitárius örökségünket. A szószék Hallgasd meg imánkat, amit elmondtunk nemcsak
magasságából, katedrák melletti tanítások alkalmával az elmenõért, hanem magunkért is, akik még tovább
vagy egyszerû emberi beszélgetések rendjén jelét adta élünk bölcs isteni akaratod szerint. Ámen!

Gondviselõ Atyánk, fájdalmunkban és gyá- tartotta egyházán, a jövõt jelentõ iskoláinkon, a


szunkban keresünk Téged, életünk forrását, áldá- gyermekeken, az ifjúságon.
sát és oltalmazóját. Keressük a szavakat, amelyek- Te tudod, és szerettei is nagyon jól tudják, hogy
kel elmondhatnánk, hogy mennyire fáj gyermeked, hányszor gyötrõdött éjszakáiban és nappalaiban,
az általunk tisztelt és szeretett testvérünk halála, kereste a megoldásokat egyházáért, a lelkészekért
távozása e földi életbõl. és családjaikért, népéért. Életének és munkájának
Keressük atyai jóságod közelségét, hogy felmele- célja az volt, hogy: „Virágozzék szent vallásunk, /
gítse az özvegy, a gyermek, az unokák és mind- Lelki, testi szabadságunk, / Nekünk drága, kis egy-
annyiunk lelkét, amikor annak a koporsója mellé házunk.”
állunk, aki itt e földi életben nem csak Neked, ha- Benned bízó gyermeked volt, ezért szép, ered-
nem embertársainak, hõn szeretett Unitárius Egy- ményes, sok gyümölcsöt termõ volt életútja, de
házának és népének is igaz szolgálója volt. megpróbáló volt küzdelme az életért, amit hívõ lé-
lekkel vállalt.
Hallgass meg most minket szeretõ Istenünk, ha- Atyánk, úgy láttad jónak, hogy ez az életút 75
jolj le hozzánk és értesd meg velünk döntéseid, úgy évesen véget érjen. Hogy véget érjen az õ testi fáj-
ahogy megérttetted életünk során sokszor, amikor dalma, vívódásai, szerettei és az orvosok önfeláldo-
lázadtunk, amikor tagadtunk, de a veled való talál- zó, az õ életét megmenteni akaró igyekezete.
kozás által mindig megnyugodtunk.
Itt állunk elõtted gyászunkkal és fájdalmunk-
Teljes szívbõl keresünk Téged, úgy, amint a zsol- kal, de erõs hitünkkel és meggyõzõdésünkkel is.
táros is megfogalmazta. Imánkban a fájdalom mel- Tudjuk, hogy az életét Te indítottad el és most Te
lett ott a köszönet is, hogy egykor, 75 évvel ezelõtt hívtad haza atyai szeretetedbe. Csak a földi életút
egy Nagy Homoród menti szeretõ családból elindí- fogyott el. Ezt a meggyõzõdést vallotta és hirdette õ
tottad a te utaidon szolgálni, intelmeid szerint élni is tanítómesterünk, Jézus szellemében.
hívedet. Köszönjük, hogy egy szeretõ, egymást tisz- Köszönjük, hogy megpróbáltatásaiban ott áll-
telõ és egymásért élõ családban élhetett társával, hattak mellette szerettei, barátai és sokan lélekben
gyermekével, unokáival, szeretteivel és e nagy csa- bátorították a most már véget ért küzdelemben.
ládban, az Unitárius Egyházban, a Te és az ember Alázattal kérünk, hogy az õ testének adj csen-
szolgálatában a bátorítás és reménység jézusi evan- des, békés pihenést itt e város õsi temetõjében, itt
géliumát hirdette, tanította és fõpásztorként hûsé- Kolozsváron, ahol élete kiteljesedett, lelkének adj
ges és lelkiismeretes vezetõje volt nyájának, jó örök üdvösséget, szeretteit és minket, mindannyi-
munkás a Te szõlõsödben. unkat emelj föl a gyász mélységébõl, erõsítsd hitün-
Tudod Atyánk, hogy gyermeked mindig odaadó ket, akaratunkat, reménységünket, hogy néhai
volt, és úgy dolgozott, egészségére sem figyelve, testvérünk, fõpásztorunk szép példáját és emlékét
hogy példaadása, szolgálata másokat is hívõ, vallá- megõrizzük. Ámen.
sos cselekedetre buzdítson. Tekintetét vigyázón Nagy László

Unitárius Élet 3
Búcsú- Dr. Szabó Árpád,
az erdélyi unitárius egyház

szavak nyugalmazott püspöke temetésén

Gyászoló Testvéreim! Azt tanította, hogy minden lelkész asztalán,


A Magyarországi Unitárius Egyház fõgond- könyvespolcain ott kell legyenek a Szentírás
noka, Elekes Botond, Elnöksége, a többi vezetõ mellett a magyar klasszikusaink írásait tartal-
fórum, gyülekezeteink, híveink nevében hoz- mazó kötetek és egy helyesírási tájékoztató is.
tam el õszinte együttérzésünket erre a fájdal- Csodálhattuk szépen, mívesen, stílusosan meg-
mas elválásra. Az eddig elhangzott szószéki fogalmazott és elõadott gondolatait, fõként imá-
üzenet és a különbözõ megnyilatkozások hûen iban.
tárták elénk dr. Szabó Árpád szolgatársunk el- Berde Mária Az én apám címû versében arról
hívatottságát élete minden területén. Én már ír, hogy lelkész édesapja jól tudott franciául, Bá-
csak a Szentírásból, valamint a biblia, Isten sza- zelben pedig németül prédikált. A szolgálati he-
va ihlette költõktõl vett idézetekkel igyekszem, lyén, ahol szórványban élt a magyarság és las-
tudom még fennköltebbé tenni, megrajzolni an- san elfelejtették anyanyelvüket, a kátét lefordí-
nak az embernek szellemarcát, akinek minden totta románra, hogy a gyermekek megérthes-
anyaországi lelkész nem csak tanítványa, ha- sék, amirõl vallást kell tenniük. Õszhajú, nagy-
nem szolgatársa is volt – egy részünk már itt- szakállú zsidó rabbikkal az Ószövetségrõl be-
hon, Erdélyben, évekkel ezelõtt. széltek, vitatkoztak, a katolikus földesúrnak a
Ilyen gondolatok kapcsán kívánok szólni a lányát – mert nem volt a közelben katolikus plé-
szelíd lelkésznevelõ tanárunkról, a szép hangú bános – felkészítette katekézisbõl, hogy tudjon
és szép szavú lelkésztársról, a szerényen, aláza- majd szépen levizsgázni. Amikor úrvacsoraosz-
tos szívvel, de nagy felelõsséggel szolgáló fõjegy- tás volt, a maradékot mind szétosztotta az arra
zõrõl, püspökrõl, két szóban sûrítve: „egyhá- járóknak, megvendégelvén õket. Amikor meg-
zunk szolgájáról”. A mindannyiunkat körülve- halt, a ravatalához egy teljesen ismeretlen ide-
võ õszi hangulat, bár ragyog az ég, Berzsenyi gen járult, aki annyit mondott sietõs távozása
Dániel szavaival írható le: elõtt: „Krisztus járt benne idelenn.”
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Ilyen volt a mi püspökünk is!
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Honnan vette szolgálatához az erõt, a kitar-
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok tást, mert ahhoz nem lehetett elég a székelység-
Közt nem lengedez a Zephyr. bõl hozott erõs akarata csak. (Földiek voltunk,
(…) mindketten a Nagy Homoród mentérõl szár-
…Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: maztunk el.) Természetesnek vettük, hogy a
S most minden szomorú s kiholt.1 Szentírásból, de a biblia ihlette alkotásokból is
bõven merített. Pál apostolnak a Timótheushoz
Sok gyönyörû verset a teológiai homiletika
írott elsõ levele harmadik részének tizenharma-
(szónoklattan) órákon, s ezzel egy idõben, és ké-
dik verse bizonyára útjelzõ lehetett számára:
sõbb a kolozsvári szószéken és máshol elhang-
„Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet sze-
zott beszédeibõl hallhattunk, szerethettünk
reznek maguknak…” Juhász Gyula és Mécs
meg. Ez is hozzájárult, hogy versek szerelmese
László sorait akár hitvallásának is elfogadhat-
lettem. Kiss József szavaival szólok hozzá, ked-
ta:
ves tanáromhoz, teológiai lelkészemhez, mert
késõbbi szolgálatai idején már nem voltam mel- Ó, gyújts ki engemet, mint szent jegenyédet,
lette – az anyaországi füzesgyarmati gyüleke- Hogy égve égjek, s a mély éjszakát
zetben szolgáltunk, szolgálunk – de ide is eljött Mint áldozati láng ragyogjam át.
egy ünnepi meghívásunkra püspökként szolgá- Mert égve égni: ez a földi élet,
latot végezni. S beléd hamvadni boldog epedõn…3
Te is ledõltél hát nyugodni, - Egy ismeretlen, õsi fényû
Egy bölccsel ismét kevesebb. örök titoktól elszakadtam,
Halálodról a hírt olvasva, küldöncnek jöttem, s eltûnök majd,
Kezemben, ím a lap remeg.2 ha üzenetem általadtam.4
1 Berzsenyi Dániel: A közelítõ tél 3 Juhász Gyula: Én Istenem
2 Kiss József: Egy református lelkész emlékezete 4 Mécs László: Meteor

4 Unitárius Élet
Az üzenetátadás hosszú évtizedekig tartott kének távozását. Mindig büszkék voltunk a
élete minden területén. Nyugalomba vonulása csonka-országban, ha láttuk, hallottuk, hogy az
óta sem vonult vissza a szolgálattól. Még nincs erdélyi történelmi felekezetek meghívottjai kö-
egy éve, hogy Budapesten, egy sikeres rendez- zött ott van az elnöki palotában, a parlament-
vény keretében, amikor az egyházunk történel- ben, vagy valamelyik minisztériumban, vala-
mét megörökítõ Uzoni Fosztó–Kénosi Tõ- mint más egyházak országos rendezvényeinek
zsér-féle hatalmas mû második kötetét mutat- valamelyikén. Ez az örökség nagy és erõs báto-
ták be, egy kissé rezignáltan, de Isten akaratá- rítás lehet és kell is legyen az anyaországi unitá-
ban megnyugodva, bizakodva mondta a beteg- rius egyház „hazatérése”, egyesülési folyamatá-
ségével kapcsolatban: „Minden vizsgálati ered- ban, aminek elindítását éppen ez év júniusában
ményem rossz, de nem adom fel, mert még ten- mondotta ki egyházunk zsinata.
nivalóim vannak!” Minden területet átölelõ tevékenységét az Is-
Most itt ülök, roppant hegyek közt ten és egyháza, magyarságunk és szerettei szol-
betegen a többi beteg közt, gálata szentelte meg. Semmiért sem kért és
múltnak háttal, halállal szemközt. várt fizetséget, jutalmat, elismerést.
(…) Márványszobor helyébe,
Fekszem megadva, békén, resten, Ha fennmarad nevem,
S néz rám át a végtelen esten Eszméim gyõzedelme
tûnõdve sorsomon, az Isten.5 Legyen emlékjelem.7
(...)
Most, végül Dsida Jenõ soraival köszönjünk
Oly mozdulatlanul nyugodtak el, aki a két világégés közt Isten akaratát elfoga-
a kerti fák az õszi fényben. dó sorsvállalással róhatta éppen azt az útvona-
Talán a nyárról álmodoznak, lat, ahol elkísérjük utolsó útjára dr. Szabó Ár-
Csak egy levél hull néha szépen. pád nyugalmazott unitárius püspököt:
Az élet csöndje ez a béke,
A nyugalom e nagy tenyészet, Elhallgat a szózat.
Örök erõk szent szövedéke, Egy bozontos ág,
Lehullt levél, én elenyészek. egy fûszál se borzad,
Avar leszek majd az avarban, méla némaság.
Míg fölöttem a fiatal fák Csak bent zsong a zsoltár:
A lombjaikat diadallal hálánk csókjai
Az örök égnek fölmutatják.6 illetnek, hogy szóltál,
(…)
Fõpásztorként 1997–98-tól olyan kapcsolato- Vándorbotunk, régi jussunk,
kat teremtett, ápolt és erõsített fõként az anya- vigy a homokon
országi polgári kormánnyal, amely átélte az Induljunk, hogy hazajussunk!
anyaországi politikai, társadalmi vezetés bor- Ég veled, rokon!
zalmas, nemzet- és vallásellenes ámokfutását, Béborult a hûs ég,
és amely hasznosítható lesz – kell legyen – a hûs esõje sír.
nemzetegyesítést zászlójára tûzõ, új nemzeti Hazahív a hûség
kormányzattal folytatott kapcsolatokban. Ott- s otthonunk, a sír!8
hon, az anyaországban is ezért sokan fájlalják a
régi-új vezetõk közül az egyetlen magyar földön Ámen!
született magyar egyház, az unitáriusok püspö- Balázsi László

5 Tóth Árpád: Új tavaszig vagy a halálig 7 Eötvös József: Végrendelet


6 Juhász Gyula: Fák 8 Dsida Jenõ: Csokonai sírjánál

Unitáriusok a közéletben
A keleti végeken sikeresen indultak unitáriusok az önkormányzati választáson. Miskolcon dr. Kriza Ákos
igazgató fõorvos elfoglalta a városi polgármesteri széket. A választások másnapján a Magyarországi Unitári-
us Egyház megbízott püspöke, Balázsi László az egyház vezetése és hívei nevében gratulált dr. Kriza Ákos-
nak, és munkájához Isten áldását kérte a miskolci és az anyaországi unitáriusság érdekében.
Nyíregyházán dr. Horváth-Ajtay Magda fõiskolai tanárnõ önkormányzati képviselõ lett. Vásáros-
naményban Lakatos László naív festõ (a Dandos Gyula Cigányegylet volt elnöke) és Jóni Jenõ volt unitári-
us gondnok a kisebbségi önkormányzati választáson indultak. Sikeres munkát és szép eredményeket kívá-
nunk mindnyájuknak a közéleti munkájukban!
Felhõs Szabolcs

Unitárius Élet 5
A barátságról
Ajánlom Székely Miklós, kövendi lelkész barátomnak
Mielõtt tárgyalnám a címben megjelölt té- kell legyen egy barátság jellemzõje. Az említett
mát, hadd tisztázzam a felebarát fogalmát, aki barátságban a két fél lelke egybeforrt, s
más, mint a „fél barát”, akinek természetesen Jónathán úgy szerette Dávidot, mint a saját lel-
nincs szerepe ebben a dolgozatban. A felebarát két, de ez fordítottan is áll, hiszen Dávid még
egy embertárs, az istenfiúság hordozója, aki egy sokkal bátrabb kijelentéssel ecsetelte, hogy
minden megkülönböztetés nélkül a velünk Jónathán hozzá való szeretete csodálatramél-
egyenrangú embert jelenti, akivel szembeni tóbb volt az asszonyok szerelménél is. Túl a sze-
magatartásunk egyetlen meghatározója a sze- retet tényén itt arról is van szó, hogy ez egy
retet kell legyen. Egy feltétlen felhívás hangzik olyan lelki állapot, melyben a barát úgy szereti
állandóan felénk vele szemben: úgy szeretni a a barátját, mint a saját lelkét. Ez pedig nagy do-
felebarátot, embertársat, mint saját magunkat. log, mert az ember saját magát szereti mindig a
A felebarát fogalmát Jézus a Könyörülõ sza- legjobban.
maritánus példázatában fogalmazta meg. Itt Ferenczi Máté bágyoni unitárius lelkész
ezek szerint a felebarát egy idegen, akivel szem- (1837–1861) a következõképpen írt a barátság-
ben szeretettel kell viselkednünk. A felebaráti ról: „Hosszu keze vagyon az igaz /.../ és szíves ba-
viszony egy követelmény, a barátság pedig egy rátságnak – /.../ két hív barát a világ két végébõl
állapot. is átölelhetik egymást /.../” A barátság másik jel-
A barát cím egy bensõséges kapcsolatra utal. lemvonása, amikor testvéri szereteten épül fel.
Ebben lát napvilágot az egymásért való élés, az „Minden idõben szeret, aki igaz barát és testvé-
önmagunk közlése. Amikor Jézus barátainak rül születik az nyomorúság idejére,” (Péld
nevezte a tanítványait, akkor tudatosan tette 17,17.) viszont az az állítás is megállja a helyét,
azt, szabad embereknek tekintette õket, bizal- hogy van olyan barát, aki ragaszkodóbb a test-
masoknak, akik elõl nem rejtett el semmit. Min- vérnél.
dent közölt velük és mindent megosztott. A ba-
rátok bizonyos titkokról is tudnak. Miért hordoz magas értéket ez a jellemvonás?
Éppen azért, mert amíg a testvérek közötti kap-
A barátaim kifejezés mögött a tiszteletadás csolatot a vérség határozza meg, addig a bará-
húzódik meg, de Jézus választotta barátainak a tok között a lelkiség hordozza a fõszerepet. A te-
tanítványait és nem fordítva. A mi esetünkben hetõs barát társaságát sok jelzõvel illethetjük,
nem az a fontos, hogy ki kit választ barátjának, csak éppen lelkinek nem nevezhetõ az ilyen ba-
hanem, hogy milyen „ajándékokkal” indítjuk rátság. Például Pilátusnak kiáltották oda, hogy
útra egymást, sõt mennyire gondoskodunk egy- amennyiben szabadon bocsátja Jézust, akkor
másról ezen a közös úton.
elveszítette a császár barátságát. Ebben az eset-
Egyénenként jellemezhetjük a barátság fo- ben tehát felvetõdik a kérdés, hogy ki szabja
galmát s elég nehéz tételenként olyan meghatá- meg a mi barátságunkat: a földi elõnyökhöz ju-
rozásokat adnunk, melyek különbözõ felfogáso- tott embertársaink, vagy mi magunk? A másik
kat is egyesítenek. Éppen ezért három gondol- kérdés pedig az, hogy hajlandók vagyunk-e le-
kodónak erre vonatkozó megjegyzésével köz- mondani a kompromisszumos megoldásokról,
löm egyéni álláspontomat: „Az igazi barátság vagy éppen félelmünkben a befolyásos baráta-
nem a boroshordóból táplálkozik” (Spurgeon), ink palástjába kapaszkodunk?! Nagyon óvato-
„Valamint semmi sem ritkább, úgy semmi sem san kell használnunk azonban a Példabeszédek
drágább az igazi barátságnál.” (Petrarca) és a figyelmeztetését, mely szerint a gazdagnak sok
„barátság, amire gondolok, olyan egymásba il- barátja van (14,20), viszont ez az ember
lesztés, hogy elmosódnak még a varratok is, könnyen elveszítheti lába alól a talajt (18,24.).
amivel összeöltötték.” (Montaigne). Szerezzetek barátokat a hamis mammonból,
Egyéni felfogásomat az a közmondás tá- hogy amikor meghaltok befogadjanak az örök
masztja a legjobban alá, mely szerint az az igazi hajlékba – olvassuk Lukács evangéliumában
barát, aki elõtt hangosan lehet gondolkodni, te- (16,9.), de bármennyire is hinné valaki, Jézus
hát semmilyen korlátok nincsenek nemhogy a nem került ellentmondásba önmagával, mert
tettekben, vagy beszédben, hanem még a gon- egyértelmûen kitûnik, hogy a barátságban is Is-
dolkodásban sem. ten szolgálata marad a szempont, vagy pedig a
Annak ellenére, hogy Jónathán és Dávid ba- földi jókkal való törõdés, ami már egy más jel-
rátságában gyanús elemeket fedeznek fel so- lemzés alá tartozik. A kettõ semmiképpen nem
kan, én mégis hajlamos vagyok arra, hogy ép- megy egyszerre, mert az embernek mindig a lel-
pen e barátság által érzékeltessem, hogy mi is ki, a magasabb érték felé kell törekednie.

6 Unitárius Élet
Végül tehát meg kell állapítanom, hogy ép- tében nem félreállásról, vagy rosszabb esetben
pen Jézus hívta fel a figyelmünket arra, hogy ne megalázkodásról van szó, hanem teljes lelkiség-
dicsekedjünk a földi hatalmak kis, vagy nagy gel, odaadóan elvégezni mindazt, ami a barát
képviselõivel, mert annak ellenére, hogy adott örömét szolgálja, más szóval készíteni a barát
irányban sokszor befolyásolhatják életünk fo- örömének útját. A Példabeszédek könyve úgy fo-
lyását, mi Isten gondviselésébõl úgysem esünk galmaz, hogy a „susárló elválasztja a barátokat”
ki, mert nem az emberek önkényébõl, hanem Is- (16,28.). Önkéntelenül is adódik a kérdés: Miért
ten akaratából történik minden körülöttünk. A bontjuk fel a megkötött barátságainkat? Né-
döntés természetesen a mi kezünkben van, hány okot felsorolok, ami természetesen csak a
hogy kikkel vállalunk baráti közösséget, de vi- részlegességet tükrözi.
gyáznunk kell arra, hogy a lelki cél felül, az A megpróbáltatások enyhébb és egészen
anyagi pedig mindig a felszín alatt maradjon. durva megnyilvánulási formáival találkozunk a
Nem célom, hogy a cinkosságot apró elemei- Bibliában, de a mindennapi életben is. Amikor
ben felkutassam, s azt be is mutassam, hanem a Jób személyére nézünk, azt az enyhe formát
bibliai alappal is rendelkezõ cinkosságot tárgya- találjuk, amikor a barátok csúfolják a szenvedõt
lom röviden, miszerint a régi ellenségekbõl ba- (16,20.). A zsoltáros viszont azért panaszko-
rátok lettek, hogy általa elõnyökhöz jussanak. dik, mert szerettei és a barátai éppen a csapások
Tudom, hogy kár szót pazarolni erre a témára, idején félreálltak mellõle (38,12.).
de éppen ártalmassága miatt igyekszem akár a A megpróbáltatások keményebb változatai-
királyok (Jósáfát-Juda és Akházia-Izrael) ba- val akkor kell szembenézniük a barátoknak,
rátságkötésén át is szemléltetni Mark Twain amikor elárulják egymást (Lk 21,16.), majd ül-
gondolatával való azonosulásomat, hogy mie- dözést, sõt akár halált is el kell szenvedniük.
lõtt „az ember elkezdené ellenségeit szeretni, ba- Éppen Jézus bíztat azzal, hogy az üldözések is
rátaival kellene jobban bánni”. Az én elsõrendû mind javunkra lesznek, mert azok által olyan is-
feladatom, hogy cinkosságot ne vállaljak senki- mereteket szerezhetünk, amelyeket máskülön-
vel, s nem az, hogy utat mutassak másoknak a ben nem lehetett volna elsajátítanunk. Az bizo-
cinkosságban való részvételre. Jézus barátai nyos, hogy kiszolgáltatottságunk nagymértékû
Máté evangélista szerint a vámszedõk és a bû- lesz, de az isteni gondviselés felõl mindenki biz-
nösök (11,19), viszont János evangéliumában tosítva van, mely életünk legapróbb részleteire
Jézus azokat nevezi barátainak, akik azokat is kiterjed, csak éppen állhatatos kitartással
cselekszik, amiket õ tanácsol nekik (15,14). A vállalnunk kell ezeket a nehézségeket.
kérdés az tehát, hogy miért nevezte Jézus bará- A halálra vonatkozóan pedig Jézus mint ba-
tainak a tanítványait? Véleményem szerint rátainak mondja, hogy ne féljetek azoktól, akik
azért, mert közölte velük mindazt, amit Isten- a testet ölik meg, mert a lelket meg nem ölhetik
tõl hallott. Jézus szabadon élt – korának gya- (Lk 12,4.). Végül, de nem utolsó sorban arra is
korlatától eltérõen – az Isten nyújtotta lehetõ- oda kell figyelnünk, hogy a zsoltáros véleménye
ségekkel s ezért vált a bûnösök barátjává. Ez a szerint, akár Isten is elszakíthat bennünket ba-
barátság nem valami külsõség, hanem éppen a rátainktól, de azt önkényesen, a mi beleegyezé-
lelkiség kérdése. Az a fontos tehát, hogy Isten sünk nélkül biztos nem teszi meg.
akaratának cselekvõivé váljanak a barátok, s
ennek alapfeltétele, hogy higgyenek Jézus sza- A barátságok felbontásának második okát a
vaiban s cselekedeteik árán meghozzák a várt bizalmatlanságban látom, s ezt a kérdést tel-
gyümölcsöket. jes mértékben alátámaszthatom Mikeás, vagy
Jeremiás kijelentésével, akik azt javasolják,
A mi barátainkról való felfogásomat evan- hogy ne higgyenek a barátban (Mik 7,5.), vagy
géliumi alapon a võlegény és barátja képével ér- mindenki õrizkedjen a barátjától és egyetlen
zékeltetem. A võlegénynek az a barátja, aki ott atyafiának se higgyen, mert minden atyafi tõr-
áll mellette és nemcsak hallja a barát szavát, be csal és minden barát rágalmazva jár (Jer
hanem vele is örvendezik (Jn 3,29.). A võlegény 9,4.). Hogy létezik bizalmatlanság, az vitatha-
barátjának elsõrendû feladata a menyasszony- tatlan, csak éppen az a további kérdés, hogy
szerzés volt Jézus korában, aki egyben elõkészí- ilyen esetben el lehet-e érni azt a lelkiséget,
tette a lakodalmat is. Erre a tisztségre azonban amit egy igazi barátságnak nyújtania, gyakorol-
csak az volt alkalmas, aki mindenben a võle- nia kell?!
gény érdekeit képviselte. Amikor a házasságkö- Az élet mindennapi dolgaival való szoros ba-
tés megtörtént, a barát munkája véget ért. Ha rátságkötés a Szentírásban állandó ellenkezés
igazán jó barát volt, akkor a szíve megtelt öröm- Isten akaratával. Nem ez a szembenállás, ha-
mel, hogy a võlegény és a menyasszony boldog. nem a mindennapi küzdelem az, ami megte-
Keresztelõ János és Jézus viszonyában is így remti a barátok között az irigységet. Általá-
volt ez és az elõbbi nagysága akkor vált látható- ban az emberek, de még inkább a barátok óriási
vá, amikor lealacsonyította magát Jézussal tévedésbe esnek akkor, amikor társaikat amiatt
szemben. Érthetõ, hiszen a felkelõ nap fényé- irigylik, hogy azok anyagi feltételeiket sokkal
ben elhalványulnak a csillagok. A barátok ese- jobban elõ tudják teremteni s nem arra figyel-

Unitárius Élet 7
nek, hogy mit ír elõ a szeretet parancsa. Nem a köszönhetõen él benne egy csoport barátságá-
szegények és gazdagok harcáról volt és van szó ban, s aki osztozik egy barátság örömeiben, an-
a mindennapi kenyérért, hanem az élvezetek nak feltétlenül az örömszerzésre is oda kell fi-
kielégítésérõl, amit egyre jobban felfokoz az elõ- gyelnie. Ezzel kapcsolatosan pedig kötelessége
állt sikertelenség s ezt mintegy betetõzi az elõb- a meghívottnak azt is tudni, hogy a megérke-
biekbõl fakadó irigység. A felsorolást folytatni zéskor az utolsó helyre üljön, és ott várja meg,
lehet... hogy megszólítsa valaki: Barátom, ülj fennebb!
Jó, hogy vannak visszautak is a baráti köte- (Lk 14, 7-11.) Ezt csak azért jó tudnunk, hogy
lékek újra rendezésére, amikor nemcsak sorain- amennyiben az elsõ helyet választja a barát,
kat, hanem érzelmi kötelékeinket is újraerõsít- elõfordulhat, hogy szégyent kell elviselnie,
hetjük. Olyan bibliai példával is találkozunk amennyiben megkérik, hogy adja át másnak azt
Jéhu és Akháb esetében, amikor az elõbbi a má- a helyet. A további kérdés az lenne, hogy mi-
sik családját kiirtotta, de az örökösnek felaján- ként kerülhetõ el a szégyen-érzet keltése, de
lotta (Jonadáb) barátságát. A megbánás hang- még inkább elviselése.
ja nem érzõdik a kérdésben: Vajon igaz-e a te A fenti kötelességek a kellemesebb jellegûek
szíved az én szívemhez? Ennek ellenére azonban közé sorolhatók, ám vannak egészen más ter-
kezet nyújtottak egymásnak. A mi eseteink sok- mészetûek is. Igaz, ezek teljesítésének elsõ kö-
kal másabbak és könnyebben megoldhatóbbak vetelménye éppen az, hogy el kell hangozzon
is. Mi kell tehát az újrarendezésben ismét szere- egy segítségkérés. Amíg nem tud a barát, vagy
pet játsszon ahhoz, hogy a kísérlet sikeres le- nem tudnak a barátok a nehézségeinkrõl, addig
gyen? Mindenek elõtt a feleknek tudomásul kell nem lehet szó a segítségadásról sem. A kérjetek
venniük azt, hogy a barátságban egyenlõség és adnak (Lk 11,5-9) alapon meg kell kérdez-
van. Jézus nemcsak az emberek közötti válasz- nünk egymást, hogy ki az közülünk, akinek
falakat bontotta le, hanem még inkább a bará- vannak barátai és éjszaka kölcsönkérési szán-
tok között. Meg kell értenie minden barátnak, dékkal megkeressük valamelyiket és ne szolgál-
hogy aki lágyan viseli magát az õ dolgában, test- nánk ki egymást?! A hangsúly azon van, hogy
vére annak, aki bennünket tönkre tesz (Péld szükségben kérnünk kell a baráttól. Ha az éhes,
18,9.) s nem engedheti meg magának senki, hozzánk érkezett barátunkat nem is fogadja el,
hogy passzívan viselkedjen a másikkal szem- de legalább a saját barátjára való tekintettel
ben. Magatartásunkban mindig önmagunkat szolgálja ki. További vita tárgyát képezi az,
kell adnunk azért, hogy építõen hassunk a bará- hogy a sajnálkozás, vagy a segítségadás mel-
tunkra. lett foglal-e állást a barát?
A baráti nyíltság a következõ feltétel, ame- Jóbnak is megérkezett három barátja, ami-
lyet nem szabad és nem lehet mellõznünk. Isten kor meghallották, hogy mi történt, s eredetileg
úgy beszélt Mózessel színrõl-színre, mint ahogy azt döntötték el, hogy egyszerre mennek be
az ember szokott beszélni az õ barátjával (2 Móz Jóbhoz azért, hogy vele bánkódjanak és vigasz-
33,11.) s ez mindenképpen feljogosítja a baráto- talják õt. Felteszem a kérdést: Mi hasznos, bán-
kat arra, hogy egymással szemben csakis a kódnunk a szenvedõvel, vagy vigasztalnunk õt?
nyíltságot gyakorolják. Severus is arra tanította Nyomban a második feleletet adnánk, de ez is
Marcus Aureliust, hogy ne adja fel a barátok csak részben fedi azt, amit meg kell tennünk
szeretetébe vetett jó reményét és bizalmát. egymásért. A vigasztalás részlegességet jelöl a
Severus nem titkolta, ha barátai szemrehá- megvigasztalással szemben. Megnyugtató, de
nyást érdemeltek tõle, viszont nekik sem kellett mégis hiányérzete lehet a barátnak, mert szinte
találgatniuk, hogy mit akar, vagy mit nem akar, arra vár, amit Lázár esetében tapasztaltak a ta-
mert az nyilvánvaló volt. (Téka: Marcus nítványok (Jn 11,11.). Jézus azt hangsúlyozza,
Aurelius Elmélkedései / 55. old.) hogy Lázár, a mi barátunk elaludt. A mi bará-
El kell fogadnunk, hogy a barátoknak komoly tunk rokonáról van szó és azért választotta a
kötelességeik vannak egymással szemben. Jé- szóképet (elaludt), hogy segíteni tudja a halál
zus a királyi menyegzõ példázatában (Mt 22, borzalmát átvészelni és egyben alkalmat adjon
12) merészen megkérdezi, hogy barátom mi mó- nekünk arra is, hogy hitben növekedhessünk,
don jöttél ide, amikor nincs menyegzõi ruhád? A és minden mögött felfedezhessük az isteni célt.
kérdés akkor válik érthetõvé, amikor megtud- Ez a kötelesség tehát azt hagyja meg nekünk,
juk, hogy a második meghíváskor nincs sze- hogy ott legyünk a barát megvigasztalásában,
mélyválogatás szegény és gazdag között, de a de úgy, hogy az megfeleljen az általunk támasz-
meghívott felelõsségéhez hozzátartozik, hogy tott feltételeknek is.
tisztességesen jelenjen meg az ünnepélyt szer- A gazda azt kérdezi a háborgó munkástól,
vezõ elõtt. A példázat szerint, aki meghívót kap hogy: Barátom nem cselekszem igazságtalanul
Isten országa örömébe, annak tudnia kell azt is, veled, avagy nem tíz pénzben szegõdtél-e meg ve-
hogy ez kötelességek teljesítésével is jár. A ba- lem? (Mt 20,13.). Ha a barát kifogásolja a kapott
rátságban nincs tehát személyválogatás, de a „fizetséget”, áldozathozatalt, akkor abban már
befogadottnak kötelessége tudni, hogy minek az irigység indulata vett erõt, hiszen annak kel-

8 Unitárius Élet
lene örülnie, hogy hozzá is jó a barát. Amikép- voltunk megsérteni õket, talán meg is tettük, de
pen jutalomnak számít Isten országában, hogy mégis itt lehetünk barátságukban, mert nekik
annak munkásai lehetünk, amit azon felül ka- köszönhetõen barát maradhattunk. Drága gyü-
punk az Isten gondoskodásához tartozik. Nem mölcse az igazi barátságnak az ima, mellyel
az a fontos tehát, hogy ki mennyit fáradozik a nemcsak a szükségben, hanem az örömben is
béréért, hanem az, hogy ne váljon reménytelen- megemlékezünk róluk. Végül, de nem utolsó
né egyiknek a helyzete sem. A jutalom nem fari- sorban az öröm teszi áldottá a barátság gyü-
zeusi módon, hanem Isten szeretetébõl, re- mölcsérlelését, amikor egybehívjuk a barátokat
ménységen felül érkezik az emberhez. Ha bará- és együtt örvendezünk.
taink jutalmaznak meg, akkor nem a kapott Jézus szeretettel vállalt közösséget az elve-
ajándék, hanem a szeretet a mozgató rugó, s így szettekkel, de fõképpen azokkal, akiket újra
a mérték már nem mennyiség, hanem minõség. megtalált, hiszen mindenki a maga rendjén ér-
Marcus Aurelius Apollónistól tanulta meg, hogy téket képvisel, és nélküle hiányos lenne a „tá-
hogyan kell a barátainktól az ún. szívességeket bor”. Nekünk olyan Istenünk van, akinek nagy
elfogadnunk anélkül, hogy akár megalázkod- örömet szerez egy elveszett megtalálása. A ba-
nánk, akár pedig semmibevevésükkel figyel- rátok azért gyûjtik össze a tábort, hogy együtt
metlenekké válnánk. (I. m. 53. old.) örvendezzenek apró vagy nagy megvalósításai-
Az önfeláldozás alapvetõ formája, amikor a kon. Nem az a fontos, hogy egy elveszett, de
barátokat gondozzuk. Ennek bibliai példája a megkerült kis értékû, vagy értékes tárgy fölött
Pál apostolé is, aki már fogoly volt ugyan, de kell örvendeznünk, hanem az, hogy megvan a
õrizet mellett is megengedték, hogy barátai folytatólagosság. Az igazi barátok akkor örül-
gondoskodásában részesüljön Rómában. nek, ha teljes a tábor. A további gyümölcsökrõl
(ApCsel 27,3.) Bizony komoly kötelességet je- majd máskor beszélhetünk...
lent a barát számáról az, amikor gondjaiba veszi Jókívánság: „Szeretett barátom, kívánom,
valamelyik rászorult barátját, és nagy „baj, ha hogy mindenben jól legyen dolgod, légy egészsé-
az embernek nincs semmije és senkije, akiért ges, amint jó dolga van a lelkednek.” (3 János
hajlandó volna életét adni”. (Tolsztoj). Ezért te- 2.) „Békesség néked!” (3 Jn 15.)
hát „nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, Megjegyzés:
mintha valaki életét adja az õ barátaiért”. (Jn • Írtam a barátság gondolatainak egybegyûj-
15,13.) tése rendjén.
A barátság gyümölcsei mindenekelõtt a há- • Számomra is a „teljes tábor” Erdélyre terje-
la, melyben megköszönjük, hogy jó barátaink dõ.
voltak, annak ellenére, hogy gyakran hajlandók Pap Gy. László

OLÁH ANDRÁS
az utolsó szó jogán
(Dávid Ferenc emlékére)
„ti nem vagytok bíráim összeroncsolhatjátok nyelvemet
mi dolgom hát veletek? az elvetett mag akkor is sarjadni fog
még nem tudjátok s akik ma keresztvíz alá tartják a csecsemõket
hogy nem a hatóság kardjával holnap a test igazsága helyett
hanem az Ige igazságával a lélek igazságával szembesülnek majd
s a lélek erejével kell harcolni
és menni, menni a kifulladásig a szám elnémul hamarost
teleszívni a tüdõt tiszta levegõvel de ne örüljetek: phyrroszi gyõzelem ez
és telekiáltani a messze-visszhangzó hegyeket mert ember nem lehet embernek rabja
mert akiket Isten megvilágosított s miként szétrobbantja burkát õsszel a gesztenye
nem szabad hallgatniuk úgy Déva falai holnap újra leomolnak
kövessétek hát Krisztust az Ember fiát
aki voltam a magam erejébõl voltam
higgyétek Istent – és szabaddá lesztek…”
de az Úr akaratából
kiverhetitek bár alólam a szószékül
szolgáló malomkövet Dávid Ferenc születésének 500. évfordulója tiszteletére
zárhattok dohos falak közé (UART)

Unitárius Élet 9
TE O L Ó G I A I M ÛH E L Y
Dávi d F erenc világa (4. rész)
Az elõzõ részben Carl Gustav Jung mélylé- Itt kell említést ten-
lektani elmélete fényében próbáltuk megérteni nünk a pszichoanalízis
az úrvacsora szimbolikáját. Ebbõl kiderült, egy újabb kiemelkedõ
hogy ez a cselekmény megjelenít egy bizonyos alakjáról, Erich Fromm-
lelki folyamatot, amit a drámával, mint jelkép- ról, a humanisztikus lé-
pel való azonosulás által igyekszik elõidézni. lektan képviselõjérõl.
Ezt a folyamatot Jung-i kifejezéssel én-integrá- Fromm a fejlõdés célját:
ciónak nevezzük. az ember ideáját igyek-
Továbbá, szó volt arról, hogy az unitárius cí- szik meghatározni,3
mer ennek a drámának jelképes elemeit ugyanakkor az egyéni
tartalmazza. Folytatnám az elõzõ részt mind- lélektant összeköti a
járt egy fontos kiegészítéssel: a címerünkben lé- társadalomlélektannal,
võ ama bizonyos kígyó tulajdonságai közé tarto- hangsúlyozva, hogy a kettõ egymástól elválaszt-
zik az is, hogy idõnként levedli a bõrét. A kígyó- hatatlan.4 Elméletének különös jelentõsége van
nak ez a rendkívüli tulajdonsága esetünkben az a humanizmus hagyományait öröklõ unitárius
újjászületést jelképezi, illetve egy régi eszme új gondolkodás szempontjából is.
formában való megvalósulását. A Dávid Ferenc eszméihez kapcsolódó
Ez a kísérõje tehát annak a lelki folyamat- utalásokat lábjegyzetekben jelölöm a további-
nak, amit az úrvacsora dinamikus formában akban, itt most csupán egy idézet az elõzõ gon-
kifejez, és az unitárius címer statikus formában dolathoz: „… míg minden emberi lény magában
magában rejt. A szellemi forradalom egyik hordozza az összes emberi képességeket, addig
legjellemzõbb élményérõl van szó, nem véletlen életének rövidsége nem teszi lehetõvé ezek tel-
tehát, hogy az újjászületés a reformáció korá- jes kibontakozását, még a legkedvezõbb körül-
nak központi témája. Így Dávid Ferencnél: mények között sem. Csupán akkor tudna része-
„Ebben az egyetlen magasságbeli Istenben, sülni a történelemben megvalósuló beteljesü-
Krisztus atyjában, menny és föld teremtõjében lésben, ha életének ideje azonos lenne az embe-
(ApCsel. 17.) ezért erõs hittel hiszünk, elõször is, riség életével.”5
mert csak egyedül õ üdvözített minket mér- Amint a kutató elme elõtt feltárul a
hetetlen irgalmassága szerint az újjászületés ál- világmindenség természete, úgy változnak a ci-
tali megtisztítás és a szent lélek megújítása ál- vilizációs körülmények, hiszen a megértés vál-
tal, melyet mireánk hûségesen öntött a mi üd- tozást idéz elõ, a változás pedig újabb szintû
vözítõnk, Jézus Krisztus által.”1 megértést tesz lehetõvé. Egymással kölcsönha-
Sajátos vonása a kereszténységnek, hogy tásban halad a folyamat elõre.
amíg tudatosan, azaz látszólag a hagyományok Ez csak akkor válik érthetõvé, ha tudatára
megõrzésére törekszik, addig legfontosabb jel- ébredünk egy „külsõ” és „belsõ” valóságnak.
képe, az úrvacsora a belsõ fejlõdést jelképezi… Ébren és álomban, az emberben a belsõ valóság
De mirõl is van szó, hogyan lehetne ezt a folya- érzések és megérzések folytonos hullámzásá-
matot leírni? ban keresi a külsõ valósággal a kapcsolatot. A
Az ember fejlõdésben lévõ élõlény, és ennek a szellemi megszületés jelensége zajlik:6 az elemi
folyamatnak bizonyos fokozatai vannak. Ahogy energiának a felsõbb tudati szinten való integ-
a fizikai test formát ölt, úgy bontakoznak ki a rálódása. Folyamatában az ösztönös érzések
szellemi képességek is. Amíg viszont a fizikai sejtésekké, a sejtések összege egy magasabb
adottságok megvalósulnak minden egyed élete szintû én-képpé áll össze. És mivel az „én” és a
folyamán, addig a szellemi képességek csupán „valóság” a tudattalan szintjén egy és ugyanaz
mintegy lehetõségként bontakoznak ki; azok – így az új én-kép új valóság-képet is jelent.
teljes megvalósulása az egyetemes szellem-
történethez tartozik.2 3 I.m. 54. oldal.
1 Rövid magyarázat, 50. (In Dávid Ferenc, a megfeszített Jézus 4 I.m. 90. oldal. (Illetve: Menekülés a szabadság elõl.)
Krisztus szolgája, 2010.) 5
2 Erich From: Man for Himself, Fawcett Publications, 1967, 86. I.m. 51. oldal.
oldal. 6 I.m. 97–98. old.

10 Unitárius Élet
Amint a kígyó új formában jelenik meg, mint- rencnél az „ó világ”, az Ótestamentum világa,
egy új ruhát öltve, úgy test-esül meg, azaz való- de az Antikrisztus-pápa korabeli világát is je-
sul meg egy elképzelés. Ime, hogyan fogalmazza lenti. Ez a „testi világ”, amely a lelkieket is az
meg nyelvünk képletesen is a lelki teremtés anyagiakban látja, ezért a kettõt nem tudja
dávidferenci filozófiáját…7 megkülönböztetni. Ez az az állapot, amikor
Az ember tehát érzéki-tudati szinten egy mintegy „lepel” takarja el a tudat elõl a lelki va-
ilyen teremtési folyamat alanya, amelynek bizo- lóságot:
nyos szakaszait megelõzi egy intuitív elképzelés Õelõttük lepel volt, ami miatt a Krisztus áb-
arról, hogy mi vagyok.8 rázatának dicsõségét nem láthatták.
Az elképzelés a kultúrában idõrõl-idõre Ennek következménye a szellemi vakság, és
jel-képben ölt testet, amint Jézus Krisztus is a mindenféle „lelki nyavalya”. Az új teremtés te-
testet öltött lelki jelkép Dávid Ferenc számára. hát az Antikrisztus leplének lehullása, amely
Az úrvacsorai „test-kenyérrel” való azonossá- egy új világ teremtését jelenti:
got felváltja egy magasabb szintû jelkép, azaz: „Ezeket hogy megújítsa, avagy újjáteremtse,
én-tudatosság. jelent meg a Krisztus. Új eget és földet teremt,
Ez azt is jelenti, hogy ennek a folyamatnak megújítva azokat bennünk. Mi magunk va-
kulcsfontosságú eleme a disztingválás képessé- gyunk, akiket újjáteremtett…”12
ge. Az emberben benyomásai alapján ölt testet a A világ és az ember újjáteremtése annyira
világ, amit a kultúra és azon belül a család ala- összefügg, hogy Dávid Ferenc szerint még a
kít ki. Ezért legfontosabb próbatétele a szellemi mennybéli angyalok is részesülnek belõle, az
fejlõdésnek, hogy el tudjunk szakadni a „régi Istennel való kibékülés aktusa által.13
bevett szokástól”, az „atyák tanításától”, és el
F
tudjuk különíteni a benyomást a valóságtól –
vagy ahogyan Dávid Ferenc mondaná: a testie- Az anyagiasság problémája a mi világunkat is
ket a lelkiektõl.9 jellemzi. Kultúránk technikai fejlettsége sza-
Egy alacsonyabb szintû azonosságot csakis kosította az életfenntartó tevékenységet. Minél
egy felsõbb szintû azonosság tudja felváltani, fejlettebb egy kultúra, annál inkább érezhetõ
amint a kötõdést a szeretet.10 Mindezek fényé- az, hogy az emberek a természettõl elszakadva,
ben tudjuk igazán értékelni, hogy Dávid Ferenc fizikai vagy szellemi munkakörükbe „betoko-
filozófiáját erre a bizonyos kettõsségre alapoz- sodva” élnek és árulják adottságaikat. Avagy,
za. Ez az õ lélektani alapvetése, amibõl minden mint Erich Fromm képzeletében: ülnek, mint
egyéb következik: bevásárló „szatyrok” egy üzlet polcain, és
Hogy pedig ezeket [a külsõ és belsõ teremtést] igyekeznek megfelelni a vásárlók ízlésének.14
nyilvánvalóbban megérthessük, rendszerbe A probléma tehát ott kezdõdik, mikor az „én”
foglalva, cikkelyenként kell megmagyaráznunk. a külsõ tulajdonságokkal azonosul: az vagyok,
Legelõször: miben áll az ó és új világ teremtése. amit anyagiakra tudok váltani, azaz amivel el
Kétféle születés. tudom adni magam.
Két Ádám. Ez a probléma tehát – más formában ugyan –
Két élet. de most is jelen van. A testi-szellemi adottságok
Két halál. ilyen módon való anyagiasulása egy modern ko-
Két feltámadás. ri „Antikrisztus-világ” formájában ölt testet.
Két körülmetélkedés. Ebben a világban ugyanis a reklámok filozófiája
Két Jeruzsálem. szerint minden a külsõségeken múlik. Ha
Az Ó és Újtestamentumnak a különbségei, megszemélyesítenénk e filozófia „alkotóját”
stb.11 szólhatnánk akár mi is Dávid Ferenccel:
Az ember lelki karaktere határozza meg, Ítéld meg azért te, atyámfia, keresztény, hogy
hogyan látja a világot. Hogy ez mennyire így vajon igaz-e a tanítása a mi Istenünkrõl és a
van, az elõbbi idézetben említett ó és új világ te- Krisztusról annak, aki Atheos, azaz hamis Is-
remtésének a különbségébõl derül ki. Dávid Fe- ten, avagy Isten ellen való és Antikrisztus?15
„Antikrisztus” ugyanis az, ami (avagy aki)
7 Akkor döbbenünk rá a jelkép fontosságára, amikor olyanról
anyagiassága által a lélek ellen van, azt elfojtja.
hallunk, hogy valaki csonka családban nõtt fel, és nem kapott apa-,
illetve anya-képet. Ezért az ilyen ember nem kép-es, azaz kép-
telen normális életet élni. 12 Rövid útmutatás, 18.
8 II. Móz 3.14 13A „menny” lélektanilag a felettes én, az ideák világa. Ez te-
9 V.ö. Erich Fromm: Birtokolni, avagy létezni? kinthetõ az asztrológia lélektani alapjának is.
10 V.ö. Erich Fromm: A szeretet mûvészete 14 Erich Fromm, Man for Himself, 78.
11 Rövid útmutatás, 17. 15 Rövid magyarázat, 28.

Unitárius Élet 11
Amint láthatjuk, vallásalapítónk filozófiájá- erre utal ugyanis a háromság dogmájának
ban „a Krisztus” maga a belsõ én, a lélek jelké- kritikájában:
pe, amint az kiderül akkor is, amikor a pénzért Nem más ez, mintha azt mondanád, hogy egy
árult bûnbocsátó-cédulákra, avagy az említett lélek három testben egyaránt jelen van, avagy –
„test-kenyérre” hivatkozik. Azokat ugyanis amiképpen némely tévelygõ tanítók mondják –
„koporsóknak” nevezi, amelyekbõl „a Krisz- hogy egy lélek háromféle tehetségében kü-
tust” Luther ill. Zwingli tanításukkal elkezdték lönbözik.18
„kiszabadítani”.
Ennek ellenére elindult egy olyan úton, ame-
Leírja továbbá, hogy a reformáció folyamatá-
lyen kortársai már nem merték követni: az
ban „erdélyi szolgatársaival együtt” ezen is
Isten emberré válásának útján.
túlment, és most már az utolsó koporsón, a há-
romság hamis dogmáján van a sor. Ez ugyanis Ez a humanizmus a mindenkori tekintély-
azt tanítja, hogy az isten az emberi természetet elvû, hierarchikus társadalmi rend lélektani
csak látszólag öltötte magára, és úgy lakozott alapját veszélyezteti, amely a nyugati kultúra
benne, mint valami „tokban”. létalapját képezte további századokon át.
Dávid Ferenc hangsúlyozza ezzel szemben, Talán ezért is maradt elszigetelt jelenség Dá-
hogy Jézus Krisztus, aki „a szûztõl született” vid Ferenc vallása. Erdély vezetõ reformátora
„növekedett bölcsességben és testben, éhezett, fejében majd egy fél évezreddel ezelõtt kezdett
szomjazott, fáradozott”, végül „szenvedett és körvonalazódni egy olyan eszme, amely csak
meghalt”. egy demokratikus társadalmi kultúrában bon-
Hogy õ az Atyától különbözik, az egyértelmû- takozhat ki.
en kiderül a szentírásból, ahol õ maga hívja Is- Ezt láthatjuk a humanisztikus mélylélektan
tent így: „Atyám!” filozófiájában, amely az értelem és érzelem
Nem-e még a Krisztusnak is, ki minden bûn egységének újabb fokozatát képzeli a fejlõdés
nélkül volt, az õ fejére, az Atya Istenre volt szük- végcéljában. A demokratikus társadalmi forma
sége, hogy lelki képességeket nyerjen, lélekben és benne a családi modell: férfi és nõ viszonyá-
beteljesüljön, irányítást, bátorítást kapjon, nak változása is elõre vetíti ezt a célt.
növekedjék testben és bölcsességben?16 Hogy Dávid Ferenc világa távol áll a miénk-
Az elõzõ és az utóbbi idézett gondolatot tõl? Ez így igaz, és ezt ott is érzékelhetjük, ami-
összehasonlítva kiderül továbbá, hogy a kettõs kor a nõt korabeli kifejezéssel asszonyállatnak
természet mégis ott húzódik vallásalapítónk el- nevezi. Még nyilvánvalóbb ez a korszakokat át-
képzelésében, viszont egy nagy különbséggel: ívelõ különbség, mikor ezt írja:
az utóbbi egy élõ, szenvedõ, lelki képességekkel Jegyezzétek meg, hogy minden férfiú feje a
rendelkezõ ember ideájában ölt testet. Ezáltal Krisztus, az asszony feje a férfiú, Krisztus feje
Dávid Ferenc elindult az isteni eszme humani- pedig az Isten.19
zálása fele.
F Férfi és nõ közötti ilyen hierarchia nem is
olyan régi emlék... Ez a különbségtétel azonban
Vallásalapítónk középkori humanizmusát so- úgy tûnik el a történelmi fejlõdés folyamán,
rozatunkban Freud, Jung és végül Fromm ahogy a tekintélyelvû kultúrából haladunk egy-
munkásságával hoztam összefüggésbe. Dávid re gyorsabb léptekkel a demokratikus felé. Mie-
Ferenc világa, ill. humanizmusa és a mai érte- lõtt tehát hátat fordítanánk ennek az õsi
lemben vett humanizmus között viszont van világnak vessünk még egy pillantást rá:
egy nagy különbség: míg egyfelõl a tekintély lel-
ki alapjainak felszámolására törekszik, másfe- Az „asszonyállat” kifejezésben újabb példáját
lõl ugyanezen tekintély elõtt – egy másik szin- láthatjuk a magyar nyelv rejtett mélylélektani
ten ugyan – de igyekszik meghajolni. bölcsességének, ugyanis Dávid Ferenc világá-
ban Isten lényegére is az „állat” szót használ-
Összefoglalásként még néhány további ada- ták õseink…20 Õk azt is vallották, hogy: „In
lék. Az elõzõ számban a szentháromság lélekta- gremio matris sedet sapientia patris.”21
ni értelmezésével foglalkoztunk. Meg kell
jegyeznem, hogy Dávid Ferenc ezt az elképze- Gazdag Árpád
lést nem vallotta, habár úgy tûnik ismerte en-
18 Rövid magyarázat, 19.
nek középkori változatát.17 Feltételezem, hogy
19 Rövid magyarázat, 56.
20 „Egy állatú, három személyû Isten” Utalás ugyanakkor Jung
16Rövid magyarázat, 29. elméletére: „anima” = a férfiben jelenlévõ nõi lélek. A latin:
17Jung említést tesz egy mûrõl: Liber de Spiritu et Anima, animal, anima = élõlény, teremtmény, állat.
21 „Az anya ölében ül az apa bölcsessége.” C. G. Jung: I.m. 58.
amely a szentháromság középkori lélektani értelmezését ismerteti.
(Psychology and Western Religion, 42.) oldal.

12 Unitárius Élet
Könyvbemutató
Walking in Others’ Shoes
(Más bõrébe bújva) 2. rész
Szabadságot tanulunk romániai magyarok cinikus utálatával intézmé-
zárt ajtók mögött nyek, és kormányrendeletek iránt, melyekkel
Elsõ látogatásom idején naponta szembe kellett nézniük. A Securitate
nem gyõztem csodálkozni leégett székhelyével szemben, az utca másik ol-
azon, hogy hogyan élnek a dalán, Székelyudvarhelyen arról beszélgettünk
homoródszentmártoni uni- és viccelõdtünk, hogy mennyire különbözõkép-
táriusok 1920 óta, amikor Erdélyt elcsatolták pen gyakoroljuk vallásunkat, és éljük meg elve-
Magyarországtól, és odaadták Romániának, és inket. A mi Észak-amerikai laza gyülekezeti
hogyan élték át a borzalmakat 1947 óta, amikor szövetségünk összehasonlítva az õk szorosan
Románia a szovjetek szatellit-államává vált. Lá- szõtt egyházukkal; vallásszabadságunk, és le-
togatásom minden napján – inkább minden órá- hetõségünk, hogy életünket magunk kormá-
ján – felmerült egy-egy számomra elképesztõ nyozzuk, ellentétben az õk szoros kötõdésükkel
részlet, valahányszor feltettem egy teljesen ár- a hagyományos gyakorlathoz, gondosan õrizve
talmatlannak tûnõ kérdést: egészségbiztosítás- azt, nehogy elvesszenek. Pár Romániában eltöl-
ról, egyházpolitikáról, iskoláról, rendõrségrõl, tött nap után rájöttem, hogy el kell távolítsam
gyerekekrõl, népi táncról, demokráciáról, autó- amerikai szemellenzõimet, és át kell rendez-
busz járatról, sajtról, könyvtárról, újságokról, nem értékeimet.
vagy éppen elektromos áramról. Sok minden A Looking for George: Life and Death in
abból, amit megtudtam csodálatos volt; ugyan- Romania (George-ot keresve: élet és halál Ro-
akkor nagyon nehéz volt a sok megtudott bor- mániában) címû könyv (Helena Drysdale me-
zalmat felfogni, és közben folyamatosan moso- moárjai az 1979 és 1991, Romániában töltött
lyogni. Nehéz volt elhinni a zaklató válaszokat, idõszakáról) elõszavában, Tobias Wolff a követ-
melyek az én tapogatózó kérdéseimre jöttek, kezõket írja:
amikor csodás júniusi napsütés vett körül, a „Még az úgynevezett forradalom után is…
friss kerti termékek bõsége, és az „új idõk” vi- nehéz áttörni az emberek bizalmatlanságát és
dám szelleme. De – mint az utólag kiderült – paranoiáját, amikor egy kerek történetet sze-
mindaz, amit akkor megtudtam, csak a jéghegy retnénk kipréselni valakibõl. A románok szá-
csúcsa volt. (38. o.) mára minden kérdés, minden kérdezõ gyanús;
Miközben Józseffel mendegéltünk Székely- és jó okkal. A Securitate beférkõzött a romániai
udvarhely egyik járdáján, láttuk, hogy tömeg élet minden területére, és semmi sem volt szá-
gyûlt össze elõttünk, kicsit lejjebb az úton. Jó- mukra szent: sem barátság, sem család, vagy
zsef azonnal feszültté vált, és hirtelen elhallga- bárkinek az otthona… Egy olyan országban,
tott. Én meg csak mentem, és beszéltem, és ész- ahol gengszter bandák vezettek… még ha nem
re sem vettem a rendõröket, akik az utca másik is volt valaki [lakása, munkahelye] bepoloskáz-
oldalán kiszálltak az autóból. Helyesebben va, akkor is azt hitte, hogy lehallgatják, és az
mondva érzékeltem, hogy ott vannak, csak ép- eredmény ugyanaz volt.” (39. o.)
pen semmilyen módon nem hatottak rám. Jó- Devla Murphy, egy brit útleíró, ugyanakkor
zsef elkapta gesztikuláló kezem, lehajtotta az járt ott, amikor én elsõ látogatásomat tettem
oldalam mellé, és azt mondta: Erdélyben. A Transylvania and Beyond (Erdély,
Gretchen! Nézz a lábad elé, maradj csendben, és ami mögötte van) címû könyvében a követke-
és tégy úgy, mintha itt sem lennél. zõket írja:
Rájöttem, mennyire különbözõen éltünk a vi- „Minden nappal jobban és jobban tudatoso-
lágban: én úgy tekintek a rendõrökre, mint vé- dott bennem, milyen komoly, hosszú távú gon-
delmezõkre (legalábbis az én fajom, korom, és dokkal kell majd Romániának szembenéznie.
gazdasági állapotomban lévõ nõkkel szemben), Évtizedek kell majd elteljenek ahhoz, hogy az
ellentétben Józseffel, aki ellenségnek látta ország összeszedje magát. Nehéz lesz egy olyan
õket. Az én Észak-amerikai bizalmam a demok- oktatási rendszer után, melyet arra építettek,
ratikus gyakorlatban szöges ellentétben állt a hogy a gondolkodást megbénítsa. Egy olyan

Unitárius Élet 13
mûvészi és intellektuális élet nyomán, melyet hagytak maguk után, melyre mindig is emlé-
elnyomott a cenzúra. Egy olyan jogrendszer kezni fogunk.
után (ha egyáltalán lehet jognak nevezni), Ha az Észak-amerikai unitárius univer-
melynek alapja a terror volt. Egy olyan gazdasá- zalistáknak lenne mottójuk, valami olyasmi
gi rendszer után, mely egy megalomániás törek- lenne, ami Dávid Ferenc kedvenc textusára em-
vésein alapult. Egy olyan családi élet után, lékeztetne: János evangéliuma, 8, 32: „És meg-
melynek alapja az élelem és gyógyszerek meg- ismeritek az igazságot, és az igazság szabadok-
szerzése volt. Egy olyan szexuális élet után, ká tesz titeket.” Ezzel ellentétben József azt
mely mindenféle bizarr korlátozáson alapult.” mondta nekem, hogy az erdélyi unitáriusok jel-
(40. o.) képe a békegalamb, melyet körbeölel a farkába
Az 1989-es megmozdulás idején a székely- harapó kígyó. Ez Jézus azon tanítását tükrözi,
udvarhelyi polgárok kiszabadították a Securitá- mely írva található Máté evangéliumában, 10,
ténál fogva tartott embereket, és elfogták, majd 16: „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a
megölték a Securitate fõnökét. Égett papírda- farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kí-
rabkákat hordozott a szél, amint egyik szobából gyók, és szelídek, mint a galambok.” Meglepõd-
a másik után gyújtották meg a dokumentumo- tem azon, hogy egy egyháznak lehet olyan mot-
kat, meg a magnófelvételeket. Aztán leégett az tója, vagy jelképe, mely arra tanít, hogyan kell
egész épület. Vajon az emberek gyújtották fel az ellenséggel bánni. Eszembe sem jutott volna,
azért, hogy minden dokumentum, mely az épü- hogy egy egyház ezt is felveheti céljai közé. De
letben volt elégjen, és soha, senki ne használ- az erdélyi unitárius egyház felelõssége hosszú
hassa fel többé ellenük? Vagy éppen a Secu- idõ óta és még manapság is az, hogy megtanítsa
ritate emberei gyújtották fel, hogy minden elle- tagjait az ellenséggel sikeresen bánni. Popa
nük szóló bizonyíték eltûnjön most, hogy a poli- Gabriellától tudtam meg mi volt a Ceasescu
tikai mérleg nyelve nem az õ oldalukra húzott? idõkben az iskola és a templom szerepe. Õ Jó-
(41. o.) zsef angoltanára volt, aki Székelyudvarhelyen
Ceausescu ideje alatt voltak unitárius lelké- lakott. A pünkösdi hosszú hétvégének nagy ré-
szek, akik a kormány ellen buzdítottak, és vol- szét nagylelkûen azzal töltötte, hogy nekem tol-
tak unitárius lelkészek, aki kollégáikról jelen- mácsolt, amikor Józsefen kívül bárki mással be-
tettek. Valahányszor kiengedtek a börtönbõl szélgettem. Én voltam az elsõ angol anyanyelvû
egy lelkészt a kollégák és a gyülekezet nem bíz- személy, akivel életében valaha is személyesen
hatott meg többé benne, mert szabadon engedé- beszélt. A következõket mondta:
sük ára gyakran az volt, hogy aláírták: informá- „Amikor egy társadalom összeomlik úgy,
ciót fognak szolgáltatni a Securitate számára. mint most a román, a civilizáltság csak azokban
marad meg, akikben a hitnek és nyelvi kötõdés-
Álltunk, és a Securitate épületének leégett nek erõs gyökerei vannak. Ceausescu tudta ezt,
maradványait néztük. Senki sem méltatlanko- és háborút viselt a mi hitünk, a mi nyelvünk, és
dott, hogy elálljuk az utat a járdán. Teljesen ide- a mi történelmünk ellen. De mi erõsebbeknek
gen emberek a Securitate által elkövetett go- bizonyultunk, mint õ és az õ háborúja.”
noszságokról akartak nekem mesélni. Elmon-
dani tisztjeik és ügynökeik hogyan tették tönk- És Gabriella nem metaforikusan beszélt,
re életüket, hogyan tiportak el mindenféle em- amikor azt mondta, hogy Ceausescu háborút vi-
beri és civil jogot. És újraélték az öt hónappal selt az erdélyi hit, nyelv és történelem ellen.
azelõtti heteket, amikor a temesvári „forrada- Ceausescu idején tilos volt a magyar kisebbség
lom” kiterjedt a többi városra is, olyanokra is, és Erdély Osztrák-Magyar monarchia alatti tör-
mint Székelyudvarhely. ténelmét tanítani. Azért volt ez így, mert amint
Ceausescu mentálisan egyre kiegyensúlyozatla-
Egy nagypapa, aki elhaladt a járdán megállt, nabbá vált, mind inkább fontosabbá vált számá-
csak hogy megbizonyosodjon: „jól értem a dol- ra, hogy meggyõzze a világot: 1920 elõtt soha-
gokat”. A következõket mondta: sem laktak magyarok Románia mostani határai
Ha a mostani kormány egyetértett volna az- között. Ez égbekiáltó, hiszen magyar családok
zal, hogy a Securitate átkozott fekély volt Ro- generációkon keresztül éltek egy helyen, és dol-
mánia történelmében, ezt a szénné égett épüle- gozták meg ugyanazt földterületet Erdélyben,
tet kulturális központtá alakíttatta volna át. De folyamatosan, közel ezer éven át. Azért, hogy
nem, ez a hely félelmetes és borzalmas emlékei- kitöröljék a magyar Erdély fogalmát, valamint
vel megint csak egy rendõrkapitányság lesz. Fi- emlékét is a térképrõl, összeállítottak egy
gyelemre méltó pillanatokat éltünk át tavaly hosszú listát a tiltott könyvekbõl. A legtöbb val-
decemberben: hatalmas feszültség, mélységes lásról és Erdély történelmérõl szóló könyv volt.
félelem, sok-sok bánat, és nagy öröm váltakoz- (A vonaton utazó zarándokok, akikkel Robin
tak. Mi már nem fogunk megélni még egyszer meg én találkoztunk, olyan könyveket hoztak
hasonló pillanatokat, de olyan erõs szomjat be Romániába, amelyek rajta voltak ezen a lis-

14 Unitárius Élet
tán.) A magyar nyelvû bibliákon kívül a kor- Még mielõtt otthonról elindultam, egy
mány elkobozott sok más könyvet és vallással Berkeley-ben élõ unitárius univerzalistától –
kapcsolatos tárgyat is: úrvacsorai kelyhek, aki Romániából adoptált ikreket – tudtam meg
zászlók, címerek, mind olyan tárgyak, amelye- a román valóság egy másik nyugtalanító mozza-
ken magyar felirat, vagy jelkép állt. Ha valaki natát. Nevezetesen azt, hogy Romániában az
ilyen tárgyakat eladott, olvasott, vagy használ- egészségbiztosítás az ember ellensége lehet. A
ni mert, fennállt annak lehetõsége, hogy kihall- román egészségbiztosítót használták fel bünte-
gatják és bebörtönzik. Az oktatási osztály tõ eszközként többek között arra is, hogy
ál-történelemkönyveket adott ki, melyben meg- Ceausescu gyûlölt „dekrét-baba programját”
hamisították mind Románia, mind pedig Ma- gyakorlatba ültessék. E szerint a program sze-
gyarország történelmét. Ezek a hamisítványok rint a terhesség-megelõzés és megszakítás tilt-
a kilencvenes évek elején még mindig nagy va volt olyan párok számára, akiknek kevesebb,
számban voltak kaphatóak a helyi könyvüzle- mint öt gyerekük volt, azért, hogy gyors népese-
tekben. Azon töprengtem, hogy vajon Popa dés legyen elérhetõ. Ennek eredményeként sok
Gabriella férje, középiskolai történelemtanár, nõ vetette magát alá illegálisan elvégzett ter-
hogyan kezelte ezt a problémát. A hölgy, akivel hesség-megszakításnak, hatalmas árak mellett,
Homoródszentmártonban találkoztam, úgy ol- veszélyes, megalázó körülmények között.
dotta meg, hogy asztalterítõket, párnahuzato- Ceausescu terve az volt, hogy Románia népessé-
kat és másfajta kézimunkát készített; úgy hív- gét azonnal 19-rõl 25 millióra emelje, azért,
ták „felforgató hímzés”; olyan mintákat varr- hogy elegendõ munkás legyen egy – a valóságtól
tak bele, mint például a magyar tulipán, vagy a teljesen távol álló – cél érdekében, hogy Romá-
magyar zászló színei. nia nagyon rövid idõ alatt egy modern, ipari
állammá váljon. A „hõs anyákat”, akik tíz, vagy
Végül sikerült megértenem, hogy a nyolcva- annál több gyermeket szültek és neveltek fel, el-
nas évek végére a románok valóban háborúban halmozták dicséretekkel, mert „a szocializmus
álltak a magyar kisebbséggel. A lakosság többi számára szaporodnak”. Büntetõ adókat vetet-
részét manipulálták, hogy gyûlöljék a magyar tek ki az olyan párokra, akiknek kevesebb, mint
kisebbség tagjait. Sok hibája volt a rendszer- öt gyermekük volt, és azok a nõk, akik nem ma-
nek, és kellett valaki, akit mindezekért hibáz- radhattak terhesek, havonta kellett a megalázó
tatni lehet, így aztán a Ceausescu rezsim rend- nõgyógyászati vizsgálatokon részt vegyenek, a
szeresen a romániai magyarokat hozta elõ bûn- „baba-rendõrség” felügyelete alatt. A születési
baknak. Ennek reakciójaként a romániai ma- ráta nõt: 6,1 ezrelékrõl 1966-ban, 18,1-re
gyarok már nem csak a kormányt, de a románi- 1967-ben, 17,1-re 1968-ban, és 13,2-re 1969-
ai románokat is gyûlölték. És ez a politikai erõk ben. Egyik eredmény az volt, hogy sok pár halo-
által táplált gyûlölet nem pusztán a képzelet gatta a házasságot, vagy összeházasodtak, de
mûve volt, és egyáltalán nem lehetett eltúlozni. nem éltek együtt. Amíg kifejlõdött a terhesség-
A San José-i gyülekezet két tagja, amikor elsõ megelõzõ tabletták feketepiaca, az asszonyok
romániai testvér-egyházközségi látogatásuk sokszor meghaltak a titokban bevett szerek mi-
után éppen kiutaztak Romániából, beszélgetés- att, és túl sok szülõ kényszerült arra, hogy gyer-
be elegyedtek egy román fiatalemberrel. Ami- mekét beadja állami gondozásba akkor, amikor
kor elmondták neki, hogy romániai magyarok- már nem volt képes elõteremteni az alapvetõ
nál tartózkodtak, a fiatalember tényként szö- élelmiszereket sem számára.
gezte le: „Tudják, mindannyiukat le fogjuk gyil-
kolni.” Az egyik oka annak, hogy a romániai romá-
nok gyûlölik a romániai magyarokat az, hogy a
Romániai románok nagy számát kénysze- románok sokkal keményebben szenvedtek
rítették, hogy elköltözzenek otthonaikból, és ezektõl az elviselhetetlen körülményektõl. Ah-
Erdélyben telepedjenek le, vagy más olyan terü- hoz, hogy biztosak legyenek benne, a magyar ki-
leten, ahol eleget kellett tenni Ceausescu kíván- sebbség sohasem lesz többé többségben, Erdély-
ságának: az ország minden részében a románok ben a nyomás, hogy több gyereket vállaljanak,
legyenek nagyobb számban. Több magyar is el- már nem vonatkozott azokra a magyar csalá-
mondta, hogy ezek a betelepített románok „már dokra, akiknek volt két gyermekük. Ugyanak-
szívesebben élnek Erdélyben, miután látták, kor a román családokat kényszerítették, hogy
hogy mennyivel jobb itt, mint Bukarestben, legyen öt gyerekük (csak azután engedélyezték
vagy Románia déli részén.” Gondolom, „ameri- a terhesség-megszakítást). Amikor megkérdez-
kai gondolkodásmódomhoz” tartozik az is, hogy tem Józseftõl, hogy ez tényleg igaz-e, szemmel
megkérdõjelezem, vajon tényleg boldogan és el- láthatólag sokkolta, hogy ilyen témát felhozok,
lenérzések nélkül élnek új helyükön olyanok, de azt mondta, hogy igaz, bár õ még sohasem
akiket kényszerítettek arra, hogy elhagyják ott- beszélt errõl senkivel – még Máriával sem. (43.
honaikat. o.)

Unitárius Élet 15
A Ceausescu-éra alatt nagyon kevesen élhet- tenben és jövõnkben volt az egyetlen erõ, mely-
tek kormány által biztosított kedvezményekkel. nek támogatásával haladnunk lehetett, és kel-
A gyerekek nem az egyedüli népcsoport volt, lett.
akiket „selejtként” kezeltek. Az idõseket, a Istennek hála, meg tudtuk tartani vallásun-
mentális betegségekben szenvedõket, a lázadó- kat ez alatt a négy évtized alatt. Dédelgettük –
kat és a (politikailag) „nehéz eseteket” úgy te- még ha legtöbbször titokban is – nyelvünket, hi-
kintették, mint akik az államnak túl sokba ke- tünket és hagyományainkat… Az egyház min-
rülnek, és jobb „félre tenni az útból”. Ceausescu dig erõdítményünk volt, nemcsak fizikai és szó-
kitartott a mellett, hogy jobb, ha az emberek szerinti értelemben, hanem mindinkább lelki-
mihamarabb meghalnak, mikor már nem képe- leg is. És ma hálát adunk azért, hogy sohasem
sek dolgozni. Arra bíztatta az orvosokat, hogy veszítettük szem elõl az Ígéret Földjét, hogy so-
ne kezeljenek krónikus betegségben szenvedõ- hasem adtuk fel a harcot annak visszaszerzésé-
ket, és hetven év feletti öregeket, ezáltal mint- ért.” (44)
egy az állam által kezdeményezett eutanáziára
ítélve õket. Ahhoz, hogy mindezeket túléljék, az A kilencvenes évek elsõ felében a világ kez-
emberek különbözõ módon kellett megalázkod- dett ráébredni arra, amit az erdélyiek már ré-
janak. Ez a fajta gyûlöletes állapot nagyon soká- gen sejtettek, hogy az összes kelet-európai dik-
ig tartott, mert mindenkit eluralt, és mindenkit tatúra közül a Ceausescu-féle volt a leginkább
elnyomott a félelem. paranoiás, a legalattomosabb és a legelnyo-
móbb. Végül azt is megértettem, hogy a gyer-
Hogyan éli túl a szeretet ezeket a brutális kö- mekek délutáni kirándulásai, a magyar népme-
rülményeket? Képzeljék csak el, az ilyenfajta sék és néptáncok ünneplése egy potenciálisan
gyakorlatnak milyen szétziláló hatása lehet egy veszélyes, nyílt kihívás volt. A tanárok és szülõk
közösségre, és a születési ráta nyomásának ha- mindegyike biztosan kimondhatatlanul izgul-
tása mit tehet egy pár életével. Az egészségbiz- hatott, hogy milyen megtorlások zúdulhatnak
tosítással kapcsolatos kérdéseimre való vála- rájuk azért, hogy ezen a délutáni kiránduláson
szok fájdalmasak voltak Mária számára, aki kö- résztvettek, hiszen fennállt annak lehetõsége
zépiskolai tanár volt. Ezt mondta nekem: „Tud- is, hogy a jövõ hatalomra juttat egy másik
juk, hogyan tanítsuk a hazugságot. És tudjuk, Ceausescut.
hogyan tanítsuk az igazságot akkor, amikor
senki más nem hallja. Amit nehezen tanulunk Lassanként kezdtem felfogni azt a mélyebb
meg: hogyan mondjuk el suttogásnál hangosab- értelmet, melyet a romániai magyarok számára
ban azt, ami a szívünkben van.” olyan szavak, mint „tönkretesz”, „ellenáll”,
„bízik”, „egyesülni” és „családi titok” hordoz-
Egész életemben tanár voltam, és a vallási nak; arra viszont akkor még nem jöttem rá,
nevelés mindig is központi helyet foglalt el lel- hogy a szülõk titokban tanították a magyar ha-
készi tevékenységemben. Második éjszakámon gyományokat és a magyar történelmet, rend-
Homoródszentmártonban kényelmesen befész- szerint jól bezárt ajtók mögött. Azt sem tudtam,
kelõdtem a lelkészlak dolgozószobája, a kényel- hogy amikor a gyülekezet elsõ közös istentiszte-
mes fekhelyen. Hímzett párnák és sok, külön- letünk alkalmával elénekelte a székely him-
bözõ nyelven írott könyv között a késõi órákban nuszt, ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy az én
megpróbáltam elképzelni milyen suttogva taní- látogatásom számukra annak a szabadságvágy-
tani az igazságot, amikor senki más nem hallja. nak egyik beteljesülése, mely végig kísérte a
Amikor mindent, ami az embernek fontos, ál- hosszú elnyomatás idejét. Ahhoz kapcsolódik,
landó támadás ér… Hogyan lehet betölteni azt hogy leléptek végre arról a göröngyös útról, ki
a belsõ ûrt – azt, ahol a reménynek kellene len- az éjszakából, és elérik majd az ígéret földjét.
ni…
Az erdélyi lét ridegsége arra késztetett, hogy
Az Erdélyi Lelkészek Egyesülete nevében, az más szemmel lássam saját hazámat, Amerikát,
Unitárius Univerzalista Lelkészek Egyesületé- „a lehetõségek földjét”. Meglepetéssel tapasz-
nek 1997-es éves gyûlésén id. Szombatfalvi Jó- taltam, hogy a hatalmas különbségek ellenére,
zsef a következõket mondta: Románia és az Egyesült Államok bizonyos kiáb-
„Mint Mózes és az õ népe, mi is remény és rándító dologban mégis hasonlít. Mindkét or-
kétségbeesés, félelem és lázadás, kétely és hit, szágban nagyok az emberek közötti gazdasági
bûn és düh között éltünk 40 évig, vagy még to- különbségek, és sokkal jobb a privát, mint a
vább. Idegtépõ 40 év volt – majdnem az egész közellátás az egészségügyben, és a jóléti ügyek-
életem… [De] tápláltuk a reményt, hogy elérjük ben. Sem Romániának, sem az Egyesült Álla-
az Ígéret Földjét… Úgy tûnt, a kommunista moknak nem sikerült megoldani a lehetõségek
diktatúrának nincsen vége, nem látszott fény hiányát a képzetlenek és az alsóbb osztályok
ennek az egész életünkön át vezetõ alagútnak a számára. Amint szemeim rányíltak a romániai
végén. A fény mégis ott volt: belül. Hitünk Is- igazságtalanságokra, rögtön sokkal élesebben

16 Unitárius Élet
láttam az Egyesült Államokban burjánzó sze- Unitárius Univerzalista Szövetség üzleti dolga-
génységet és hajléktalanságot. Ugyanakkor er- it vezessék, és én csak szavaztam, engedelme-
délyi tapasztalataim nagyon hálássá tettek az sen felemelve és leengedve a kezem. Ám mióta
Egyesült Államok olyan rendszereivel szemben idõt töltöttem olyan erdélyiekkel, akik igenis
(összes kompromisszumával együtt), mint a komolyan törõdnek sok mindennel, ami iránt
képviseleten alapuló kormány, valamint az, én is érdeklõdöm, de még csak nem is remélik,
hogy ilyen erõsen védelmezi a személyi szabad- hogy a kormánypolitika ezen dolgokkal kapcso-
ságot. Miután olyan unitáriusokkal beszéltem, latos határozataira hatással lehetnek, és saját
akik elveszítették emberi és civil jogaikat, csak életükrõl dönthessenek, azóta eljárok a Köz-
még erõteljesebben mélyült elkötelezettségem a gyûlés minden üzleti gyûlésére, minden gyüle-
demokratikus gyakorlatok iránt. Mielõtt ezek- kezeti gyûlésre, és hálásan szavazok végig min-
kel az erdélyi unitáriusokkal találkoztam, úgy den lépésben, bármilyen unalmas is lenne.
töltöttem reggeleimet az Unitárius Univer- 1990-ben hibásan azt feltételeztem, hogy ezek a
zalista Szövetség Közgyûlése idején, hogy régi testvéregyházi kapcsolatok „több demokráciát
barátokkal találkoztam, a helyett, hogy az üzle- hoznak” majd az erdélyi unitáriusoknak, de ki-
ti ülésen teljesítettem volna a kötelezettségei- derült, hogy végül is az én demokrácia-érzetem
met. Megelégedtem azzal, hogy másokra ha- mélyült el.
gyom azt a demokratikus folyamatot, hogy az Kászoni József

Próféták
– rövid áttekintõ –
1. A prófétaság eltérõ és egyedülálló erõ volt, mely az embert közvetítõ hiányában
jellege képtelenné tette a felismerésekre.
A prófétaság, mely egy kialakult hagyományt
Az ókori Keleten varázslással, vagy jövendõ-
alkotott, megszabott hellyel rendelkezett Izrael
mondással foglalkozó embereket alkalmasak-
közösségében: alkotó része volt, de nem olvadt
nak találták arra, hogy közvetítsék az istenség
fel benne. A király, a pap és a próféta sokáig Iz-
üzenetét, s idõnként fel is kérték erre a gyakor-
raelnek három, sarkalatos pontja volt. Szüksé-
latra. Jahve prófétái is végeztek hasonló tény-
gesek voltak egymás számára, de különbözõek
kedéseket (1 Királyok 22, 1-29.) de egyedülálló
is annyira, hogy sokszor ellenfelekké váljanak.
jellegüket csak akkor érthetjük meg, ha az in-
Míg fennállt a királyság, prófétákat találunk,
tézményt történelmi tartósságában vizsgáljuk.
akiknek az volt a feladatuk, hogy megmondják:
Hol kezdõdik a bibliai prófétaság? Próféta cí- bizonyos vállalkozás isteni eredetû-e vagy sem.
met adtak Ábrahámnak, Mózes sajátos isteni A szó szoros értelmében a prófétaság nem olyan
küldött volt, de nem úgy, mint egy próféta a töb- intézmény, mint a papság, vagy a királyság: Iz-
bi között, mert az utána következõk nem érték rael adhat királyt, de nem adhat prófétát, mert
el nagyságát. A bírák idejében (J. e. 1200–900) az utóbbi Isten kiváltsága. Izrael Keresztelõ Já-
támadtak a „próféták fiainak” csoportjai, akik- nos megjelenésekor is prófétavárásban élt, s így
nek külsõjén a kananeusok hatása érzõdik. Ek- érthetõ, hogy miért örvendett olyan lelkes fo-
kor vált használatossá a „meghívott” elnevezés. gadtatásnak (Mt 3,1-12.).
Emellett találjuk a „látó”, „látnok”, „Isten em-
bere” kifejezéseket. (1 Sámuel 9,7.) Találunk 2. A próféta személyes sorsa
olyan embereket is, akik a prófétaságból mes- Hivatásában egy személyes hely illette meg
terséget csináltak, de a nélkül beszéltek, hogy közösségében, viszont annak betöltése csakis
Isten felszólította volna õket arra. hivatás alapján történhetett. Teljesen Isten irá-
Volt egy igazi, prófétai hagyomány, melyet a nyítása alá kerül a próféta: Ki ne prófétálna
próféták tanítványai örökítettek meg. Az élõ (Ám 3,8.), anyja méhétõl fogva megszentelt (Jer
hagyományon belül az Írásnak is fontos szerepe 3,14.), vagy Isten ránehezedõ kezét érzi (Ez
volt, ami fokozatosan fejlõdött. A számûzetéstõl 3,14.). A hívás mindig küldetésre szól, melynek
kezdve kialakult egy hagyományra visszatekin- eszköze a próféta szája, aki Isten szavát köteles
tõ tudat (Jeremiás 7,25.), melynek egy olyan hirdetni.
egységesítõ irányulása volt, mely abból a forrás- A próféta szóbeli küldetését jelképes tettek
ból táplálkozott, hogy a prófétákat kezdettõl (több mint harminc ilyent ismerünk) elõzik
fogva Isten lelke vezérelte. Ez egy karizmatikus meg, vagy kísérik. A kinyilatkoztatott beszéd

Unitárius Élet 17
nem korlátozódik szavakra, hanem tettekben is mények között annak hosszú volta biztosított
nyilvánvalóvá válik. Figyelemre méltó, hogy ki- legyen. Isten prófétái szembeszegültek minden
váltképpen a nagy próféták esetében a házas- és olyan áltanítással, melyek vonakodtak felnyitni
családi élet is a kinyilatkoztatás részét képezi. az emberi szemeket a jelen pillanatainak való-
Ezek a szimbólumok tehát nem elképzelt, ha- ságos helyzete elõtt. A helyes próféta soha nem
nem átélt képek. A prófétálás nem lehet a hor- keverte össze a múltat annak halott cselekede-
dozóján kívül álló dolog, nem fogalomról van teivel, s így akarták mindig példaként lebegtet-
szó, hanem az élõ Isten kinyilatkoztatásairól. ni népük szeme elõtt, amikor visszatartották
Akik saját nevükben beszélnek, cselekednek, igazi medrében a vallásosságot.
azok hamis próféták. Az igaziak viszont tudják, A prófétáknál kemény kifejezéseket találunk
hogy valaki „MÁS” készteti arra, hogy szólja- a kultuszra vonatkozóan. Ezek a korabeli hely-
nak. A „másik” jelenléte sokszor belsõ küzdel- zetet veszik célba, de elítélve azokat az áldoza-
met vált ki a prófétákban, de végül is Isten meg- tokat, melyek valójában szentségtörésnek mi-
engedi remélniük nekik a sikerek elérését. nõsültek, s viszonylagos értékükre is ráterelték
Az a gondolat, hogy a próféták halála minden a figyelmet.
tettben kifejezõdõ prófétálásuk megkoronázása 4). A próféta és az új rend
volt, egyértelmûen vésõdött be a tapasztalatok
alapján tudatukba. A próféta munkája csend- A próféták az élõ Istent és teremtményét a
ben kezdõdik el és a leölésre vitt bárány hallga- pillanat egyediségében kapcsolták össze, de ép-
tásában válik teljessé (Ézs 53,7.). Mózes óta a pen ezért mutat próféciájuk a jövõ felé.
próféták közben jártak a népért. Különbözõ idõszakokban hangsúlyosan kife-
jezték a bûnös állapotot. Amikor jelezték, hogy
3. A próféta a valódinak elismert a bûn elérte tetõfokát, akkor azonnal rávilágí-
értékekkel szemben tottak a komoly büntethetõség lehetõségére, sõt
A próféta és a nép drámai találkozása a régi kimondták, hogy hamarosan Isten türelme elfo-
szövetség keretén belül a törvény, az intézmé- gyott, melynek egyenes következményeként
nyek és a kultusz területén történt. számítani lehet a „bosszúra”. A buzdítással
párhuzamosan megtaláljuk az ítélethirdetést is.
A prófétaság és a törvény nem két különbözõ A nép az Úr napját úgy várta, mint egy gyõzel-
álláspont, csupán két különbözõ szereprõl, egy- met, a próféták felfogásából viszont az derül ki,
mástól el nem szigetelt részrõl van szó. A tör- hogy a szõlõs gazda kipusztítja a hitványnak bi-
vény minden idõre kimondta, hogy mit kell ten- zonyult szõlõt. (Ézs 5,1-7.)
ni. A próféta leleplezte a bûnöket, melyek a tör-
Ámostól kezdve a próféták tudták, hogy Isten
vény ellen támadtak. Az különböztette meg
nemcsak büntetni, hanem jutalmazni is tud. Is-
õket a törvény képviselõitõl, hogy egy eset elbí-
ten indítványozta a szövetséget, s mert Izrael
rálásánál nem várt a próféta arra, hogy taná-
felbontotta, nem fog Isten is hasonlóan csele-
csot kérjenek tõle, s egyenesen Istenre hivatko-
kedni. Isten ezért a büntetés után megbocsá-
zott, amikor a törvényt összekapcsolta a léte-
tással fog gyõzedelmeskedni.
zéssel. A próféta néha jelképes szereplõket
használ, máskor pedig közvetlenül emlékeztet Hózseásnál a szövetség a házasság képével
egy adott cselekedetre. Esetenként meglepetés- társul, s annak megszegése hûtlenséget feltéte-
szerûen világít rá mondanivalójára. A törvény lez. A házasság ilyen értelemben továbbra is
lényege azonban, melyre a próféták hivatkoz- fennmarad, de csak a szeretet jegyében van ér-
tak nem azonos az írott szöveggel, mert az írás telme, ami lehetetlenné teszi az alkut és elgon-
sosem tudja elérni azt, amit elér szavával a pró- dolhatóvá a megbocsátást.
féta, viszont ez olyan helyen hangzik el, ahol a A számûzetés és az azt követõ szétszóródás
jogot nemcsak visszautasítják, hanem ki is for- beteljesítette az ítéletet. A próféták megnyitot-
dítják. A jelek megromlása esetén az egyetlen ták a nép szemét, és ezért megtapasztalhatták
segítség a két jellemvonás megkülönböztetése: Isten büntetését. A számûzetés idején errõl be-
a rossz szellemé és Isten szelleméé. Ilyen hely- széltek a próféták, mikor a jövõ ígéreteit emle-
zetben fordul elõ, hogy két próféta szembeszáll gették. Nem az elpusztult intézmények helyre-
egymással (Jer 2,8.). állítását, hanem egy „új” szövetséget helyeztek
A bûn nem az egyedüli téma, a társadalom ál- kilátásba. Ebben a távlatban a törvény nincs ki-
landóan változott. A próféták tudatosították a küszöbölve, de helyzete megváltozik: az ígéret
megváltozott viszonyok között az új erkölcsi ál- feltételébõl az ígéret tárgy lesz, az üdvösség. A
lapotokat a társadalmi kapcsolatokban. Sok prófétai tapasztalás mindent megragadott,
esetben szembehelyezkedtek a néppel, mely a hogy mindent meg is újítson.
múlt boldog képében látta boldogulásának lehe- A végleges prófécia megszületése azonos lá-
tõségeit, és arról álmodozott, hogy a régi körül- tással szemléli az igazságot, de az eseményeket

18 Unitárius Élet
is. A jövõ elõre mondása különbözõ formákat öl- 2). A prófétaság az újszövetségben
tött. Néha a közeli eseményekhez kapcsolódott, Jézus prófétai környezetben jelent meg, Za-
amelyek nem voltak nagy jelentõségûek, de kariás, Simeon, Anna prófétaasszony és minde-
megdöbbentõek ugyan (Ám 7,17). az ilyen meg- nek felett Keresztelõ János társaságában. A ré-
valósult elõrejelzések a távoli, egyedül döntõ jö- gi prófétákhoz hasonlóan a törvényt a lét fogal-
võ elõjelei. A felidézés módja mindig a történel- mára fordította le, de egyben felismerte azt, aki
mi Izraelben történik és kiemeli egyetemes je- az emberek között volt, majd bemutatta nekik.
lentõségét is. Amikor a próféták az eseménye- Jézus magatartása világosan különbözik Ke-
ket az átélés szintjén írták le, akkor mindig szá- resztelõ Jánosétól, mégis sok prófétai vonást ta-
molni kell élményeik korlátjaival, de egyben az pasztalhatunk benne. Magára ölti a próféták
is kifejezésre jut, hogy a jövõ már a jelenben mû- kritikus magatartását az általánosan elfogadot-
ködni kezdett. A próféták hozzákapcsolják a je- tak mellett. Végül a régi prófétákhoz hasonlóan
lent a jövõhöz, mert ebbõl lesz az igazi „ma”. az õ próféciáját is elveti Jeruzsálem, mely a pró-
fétákat is megölte. Ura maradt ennek ellenére
sorsának, hogy betöltse a jövendöléseket, de
Melléklet: egyben teljesítse Isten akaratát. Ilyen vonásai
alapján érthetõ tehát, hogy a tömeg prófétának
ÚJSZÖVETSÉGI PRÓFÉTAKÉP nevezte, mely egyben kiemeltséget is hordozott
magán. Személyisége jóval felülmúlta a prófétai
1). A próféciák beteljesedése hagyományt: Õ Isten szolgája, az Emberfia.
Az Újszövetség tudatában van annak, hogy Egyetlen próféta sem mutatkozott be úgy, hogy
ószövetségi ígéretek teljesednek be benne. Kü- õ lenne az élet forrása. A próféták megjegyez-
lönös láncszemet alkot Ézsaiás könyvébõl a ték, hogy „Így szól Jahve!”, Jézus pedig: „Bi-
zony, bizony mondom nektek…”
„Szolga éneke”, amikor a beteljesítés módjáról
közelebbi hirdetést közöl. Az Újszövetség szíve- Az újszövetségi próféta feladatai közé az
sen kiemeli Jézus életében azokat a részleteket, ószövetségihez hasonlóan nemcsak a jövõ elõre-
melyek beteljesítik az Írásokat. mondása tartozik, hanem alá van vetve a többi
próféta ellenõrzésének, s így nem követelheti
Összegyûjtik a különbözõ kifejezéseket, me- magának a közösség irányítását. A prófétaság
lyek igyekeznek Jézus titokzatosságát közölni nem szûnt meg az apostoli korral, de nehéz
velünk: a „próféták”, „Mózes és az összes prófé- megérteni és elfogadni a történelmi idõszakok
ták”, „az Írások”, „Mózes törvénye, a próféták és kiváló alakjainak prófétai ihletettségét anélkül,
a zsoltárok”, (Lk 24,25; 27,44.). Az egész Ószö- hogy ne vonjunk párhuzamot a küldetés nyil-
vetség azonban az Újszövetség próféciájaként is vánvaló tényével.
felfogható (2 Pt 1,19.). Pap Gy. László

Összeköt a zászló
Híradás a marosszentgyörgyi unitárius év- lelkészt és kedves hitvestársát, Balázsi Mária
fordulós ünnepségrõl és a füzesgyarmati unitá- fõtisztelendõ asszonyt, füzesgyarmati testvér-
rius gyülekezettel való testvéregyházközségi gyülekezetünk kántorát. Marosszentgyörgyi
kapcsolat indulásáról. templomunk külsõ-belsõ részleges javítása és
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! környéke szépítése, a harangtorony szoba ki-
Ha minket elfú az idõk zivatarja: alakítása terén ez év szeptemberében sikerült
Nem lesz az Istennek soha több magyarja.1 látványos eredményt elérnünk, tisztújító köz-
Magvetõ havában, október 16-án, szombaton gyûlésünk által újonnan választott gondno-
11 órától hálaadó ünnepi istentiszteletre került kunk, Ábrahám Dezsõ példamutatóan lelkes és
sor a Marosszentgyörgyi Unitárius Egyházköz- követésre méltó hozzáállásának is köszönhetõ-
ség templomában az imádság háza felszentelé- en. Maradandó lelki élményt jelentett, hogy jó
sének 15. évfordulója alkalmából. ízléssel felújított templomunkban Balázsi Lász-
Erre az ünnepi alkalomra egyházközségünk ló megbízott püspök ünnepi prédikációját közel
keblitanácsa tisztelettel hívta meg a Magyaror- százan hallgathattuk.
szági Unitárius Egyház megbízott püspökét, Lelkésztestvérem ószövetségi prófétai lelkü-
Balázsi László füzesgyarmati-gyulai unitárius letre emlékeztetõ dávidferenci bibliai beszéde a
marosszentgyörgyi és a füzesgyarmati unitári-
1 Arany János: Az örökség c. versébõl us gyülekezetek közti testvéregyházközségi

Unitárius Élet 19
kapcsolat templomi elõkészítésének fontos ese- régeni városi könyvtárosnõ üdvözlõ beszédet is
ménye volt. Pár hónapja énekvezéri és kántori mondott.
állami fizetés nélkül maradt gyülekezetünk A harmadik templomuk 100 éves jubileumát
örömmel fogadta Balázsi Mária tiszteletes október 10-én ünneplõ nagyernyei unitáriusok
asszony szolgálatát. Györfi József gondnok vezetésével kapcsolód-
A Balázsi unitárius lelkészi család egy olyan tak be ünnepségünkbe.
verses-dalos mûsorral örvendeztetett meg Nyárádszentlászlói testvérgyülekezetünk
templomunkban, amelyet Magyarországon már képviseletében – hitvestársával, Rozáliával
több alkalommal mutattak be jeles kulturá- együtt – jelen volt és bibliás üdvözlõ beszédet
lis-egyházi rendezvényeken. Lélekemelõ volt mondott Kiss Mihály unitárius lelkész.
Petõfi Sándor Távolból címû verse, a Kis lak áll Jelen volt hitvestársam, Pálffy Anna-Mária
a nagy Duna mentében… dallamára énekelni az iklandi-nagyernyei unitárius lelkésznõ, aki az
erdélyi költõ Isten Háza címû versét: elõkészítõ szervezés terén is oroszlánrészt vál-
Valahányszor a templomot nézem, lalt az ünnepség sikere ügyében.
Lelkemet rá emelkedni érzem. A helyi felekezetek papjai közül Baricz Lajos
Az emberek oda szoktak járni, római katolikus plébános, költõ tisztelte meg je-
Gondjaik közt enyhületet várni. lenlétével (jelentõs számarányban helybeli ró-
A harangok csengõ-bongó nyelve mai katolikus hívek is) az unitárius gyülekezet
Aggot, ifjat hívogat e helyre ünnepét, aki üdvözlõ beszédet is mondott és er-
S óh, be kész rá jönni valamennyi re az alkalomra írt versét olvasta fel.
E hajlékban vigasztalást venni. Marosszentgyörgy Önkormányzata részérõl
Ki hajléka? Hisz senki sem lakja, Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester köszön-
Ember mindig gazda nélkül kapja. tötte az ünneplõ gyülekezetet, és gratulált a ki-
Nézd a tornyot, nézd, fölint az égre tartó munka eredményeihez. Magyari Zoltán
Emlékeztet a nagy Istenségre. hittestvérünk a község szülöttjeként mondott
Szent ez a hely, minden azt jelenti, üdvözlõ beszédet.
Illetlenül meg ne sértse senki. Az áldáskérést, a magyar és a székely Him-
Égre nézõ tornya magyarázza, nusz eléneklését, zászlós kivonulást, és a lelké-
Hogy a templom a nagy Isten háza! szekkel való kézfogásokat követõen a jeles ese-
Ünneplõ gyülekezetünk tagjai ajándékként ményen résztvevõk szeretetvendégségen vehet-
magukkal vihették a sokszorosított szöveget, tek részt a patyolat-tiszta, 15 éves unitárius
hogy a családban is együtt énekelhessék a temp- templomban és környékén. Összesen mintegy
lomi istentiszteletre hívogató dalt. száz lélek volt jelen, a nemrég született csecse-
A szószéki szolgálat és a veretesen magyar, mõtõl, a vallásórás gyermekektõl, konfirman-
legjobb hagyományokra alapozó, népi kultúrát dusoktól, meghívottaktól egészen a legszebb
közvetítõ verses-dalos mûsor után füzesgyar- életkorú gyülekezeti tagig. „Így a zászló ránk
mati testvérgyülekezetünk lelkésze, Balázsi örökbe maradt” és összeköt minket nemzeti lo-
László megbízott püspök úr, az Úr asztala mel- bogónk!
lett Arany János: Az örökség címû versébõl vá- A mi Atyánk segítségével szeretnénk erõnk
lasztott idézet kíséretében címeres magyar és tudásunk szerint munkálkodni e híradásban
zászlót adott át e sorok írójának a Marosszent- említett testvéregyházközségi kapcsolatok épí-
györgyi Unitárius Egyházközség részére hozott tése ügyében.
templomi ajándék gyanánt. Tisztelet és elismerés az odaadással közmun-
Ünneplõ gyülekezetünk tagjai örömmel érte- kázó keblitanácsi és gyülekezeti tagoknak, kö-
sültek az Erdélyi Unitárius Egyház és a Ma- szönet a jóakaratú segítõknek! Mindezekért le-
gyarországi Unitárius Egyház egyesülésének gyen Istené a dicsõség és az emberi hálaadás!
elõkészítési munkálatairól, a történelmi Ma- Istenben bízó lélekkel gondolok arra, hogy a
gyar Unitárius Egyház létrejötte érdekében tett Füzesgyarmatról ajándékba kapott új Biblia tu-
közelmúltbeli zsinati és fõtanácsi határozatok- lajdonosaként a 2011. évi júliusi magyarországi
ról. Alföldi Unitárius Búcsú alkalmával viszonozha-
A Szászrégenben és környékén nemzeti és fe- tom a szolgálatot és az Úrnak méltatlan bár, de
lekezeti szempontból szórványkörülmények elhívott szolgájaként képviselhetem Maros-
közt élõ unitáriusok képviseletében jelen levõ szentgyörgy (Maros megye lakosság szempont-
Fekete Tas Tamás gondnok és Demeter Judit jából legnépesebb községe) és Szászrégen (me-
pénztáros-jegyzõ (mindketten az EUE Zsinata gyei jogú város, a megyeszékhely Marosvásár-
tagjai) a Gyula és környéke unitárius szórvány- hely után a második legnépesebb város Maros
gyülekezettel idén június 4-én, a Magyar Össze- megyében) unitárius híveit.
tartozás napján kezdeményezett testvérkapcso- Pálffy Tamás Szabolcs
lat ügyében személyesen beszélhettek a Békés marosszentgyörgyi-szászrégeni
megyébõl érkezett meghívottainkkal. A volt unitárius lelkész

20 Unitárius Élet
Egy elfeledett mártír
Az 1956. októberi magyaror- és rátermettségének köszönhetõen központi
szági események még bõ szerepet játszott a helyi megmozdulásokban.
ötven év távlatából is A forradalom napjaiban fontos szerepet és
rendkívül összetettek, több pozíciót is betöltött. Tagja volt a nyíregy-
és csak részlegesen is- házi Városi és a Megyei Forradalmi Bizottság-
mertek. Különösen ak- nak. A november 2-án megalakult Nyíregyházi
kor, ha a forradalom ke- Forradalmi Diáktanács vezetõjeként beszédei-
vésbé ismert vagy ismeretlen, és azt is mond- vel, szervezõ tevékenységével a helyi fiatalságot
hatnánk, még el nem ismert hõseire és mártír- összefogta, és munkájukat koordinálta. A helyi
jaira gondolunk. A forradalom gócpontja termé- forradalmár diákok röplapokat és kiáltványo-
szetesen Budapest volt, ám más városokban is kat szerkesztettek, nyomtattak és osztogattak,
zajlottak forradalmi események. Ezek az ese- logisztikai és hírszerzõ feladatokat láttak el, il-
mények mindenütt kitermelték a maguk bátor letve fegyveres polgárõrséget szerveztek.
forradalmárait. Dandos Gyula tagja volt két forradalmi kül-
Egy méltatlanul keveset említett név a sok döttségnek is. Az október 28-i küldöttségnek,
mártír közül Dandos Gyuláé, aki 1956 októbe- melyet a nyíregyházi repülõtér melletti szovjet
rében a nyíregyházi eseményekben játszott fon- táborba küldtek, kérve a szovjet parancsnokot,
tos szerepet. Ma már dr. Fazekas Árpád ’56-os hogy ne avatkozzon be az egyébként békésen
munkástanácsi elnök jóvoltából többet tudha- zajló városi eseményekbe. Emellett tagja volt a
november 1-jén Miskolcra menesztett küldött-
tunk Nyíregyháza elfeledett mártírjáról, de saj-
ségnek is.
nos életében, s fõként a halálával kapcsolatos
történésekben még mindig akadnak olyan feke- Dandos Gyula szerepének fontosságát mu-
te foltok, ahol az idõ sem tudta befedni a hiány- tatja, hogy november 6-án a diákotthonból el-
zó részeket. Természetesen én sem tudom. vitték a karhatalmisták, akik elõször Ungvárra
Azonban mégis fontos dolog, hogy röviden szállították, a szovjet titkosszolgálat börtönébe,
majd a nyíregyházi ÁVO börtönbe került át.
összeszedjük, amit tudunk, ezzel õrizve Dandos
Társai visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy
Gyula emlékét, hogy kijáró tisztelettel adóz-
nem kímélték õt sem a bántalmazásokkal, sõt
zunk számára.
talán vezetõ szerepe miatt neki még több jutott.
Dandos Gyula 1938. július 2-án született Azt még biztosan tudjuk, hogy korábban is be-
Torockón, unitáriusnak keresztelték meg. Már tegeskedett már, s ezért 1957 januárjában hör-
gyermekéveiben sem bánt vele kegyesen a sors, gõtágulattal egy szentgotthárdi szanatóriumba
hiszen 1944-ben édesanyját, majd 1946-ban szállították át. Itt kétszer kísérelt meg szökést,
édesapját vesztette el. Az árván maradt cigány- hogy visszatérhessen Svájcba, ismerõseihez,
fiú ezután állami gondozásba került. 1947 és ahol gyermekéveiben tanult. Második szökési
1949 között a Nemzetközi Vöröskereszt szerve- kísérletekor, 1957. február 10-én elkapták és le-
zete révén Svájcban tanult. Az itt szerzett kap- lõtték. Nyughelye azóta is ismeretlen.
csolatok és ismerõsök sorsának alakulásában, Dandos Gyula élete ugyan rövid és tünékeny
habár közvetve, de fontos szerepet játszottak. volt, azonban példamutatásban, bátorságban,
Balkányban végezte el az általános iskolát. hazaszeretetben bõvelkedõ. E 18 éves bátor fi-
1953-tól Nyíregyházán a Petõfi Sándor Kollégi- ún méltatlanul siklott át a történelem, noha éle-
um lakója lett. Dandos Gyula, osztálytársai és te és tettei útmutatásként szolgálhatnak a mai
tanárai visszaemlékezése alapján, értelmes és jó fiatalság számára
tanuló diák volt, aki iskolai kötelességeinek is. Ezért kulcsfon-
mindig eleget tett. tosságú, hogy meg-
emlékezzünk róla
Az 1956-os októberi forradalom õt is magával és a hozzá hasonló
sodorta, s tevékeny részt vállalt a nyíregyházi igaz hõsökrõl, egy
forradalmi eseményekben. A forradalomból vérbe fojtott forra-
Nyíregyházán is fõként az ifjúság vette ki ré- dalom el nem is-
szét. Köztük Dandos Gyula, aki forradalmi lel- mert mártírjairól.
kületének, szervezõ készségének, bátorságának Joó Adrián

Unitárius Élet 21
A Dalai Láma
budapesti tanításairól
Igazi élményt jelen- si intézmények kiszol-
tett a XIV. Dalai Láma gálták az elõzõ rend-
nyilvános tanításain szert. Nem szabad
való részvétel. Szep- ugyanakkor elfelejteni,
tember 18-án és 19-én hogy ezek a néhol kor-
több mint húszezer em- rupt intézmények nem
ber hallgatta Õszentsé- egyenlõk magával a
gét a Papp László vallással, mondta a lá-
Sportarénában. Mon- ma.
danivalója az életrõl Mindezek után rá-
szólt, az emberekrõl, az tért a buddhizmus lé-
embereknek. nyegére: nincs a tudat-
Szombati tanításá- tól függetlenül létezõ
ban Õszentsége beveze- én. Az én, a test és a tu-
tõt tartott a tibeti buddhizmusba. Elsõ gondo- dat együttes eredménye. A buddhizmus is, a
latként kifejtette, hogy felül kell emelkedni a többi világvalláshoz hasonlóan az én-központú-
vallási nézeteltéréseken, a különbözõ vallási ság elhalványodását szorgalmazza, és nem hisz
irányzatoknak nem szabad békétlenséget okoz- egy teremtõ istenben. A test kialakulásának
niuk. A különbözõ vallásos hagyományokat csak egyfajta kezdete a fogantatás, mert annak
meg kell õrizni, közöttük pedig együttmûködés- elõzménye megtalálható a szülõkben, akiké az õ
re kell törekedni, harmóniát kell teremteni. szüleikben és nagyszüleikben található meg – a
Minden vallás a szeretetre tanít. sor a végtelenségig folytatható, mert a folyama-
Humorral is átszõtt beszédében kijelentette: tok kezdetét nem lehet kijelölni.
a világvallásokban az az óriási azonosság, hogy Elismerte, hogy haladó tudomány nélkül sze-
szeretetre, együttérzésre szólítanak fel vala- gényebbek lennénk. Nap, mint nap különbözõ
mennyi érzõ lény iránt, valamint azt szorgal- bonyolult technikai eszközöket használunk,
mazzák, hogy megbocsátók, türelmesek le- amelyekkel megkönnyítettük életünket, és ez-
gyünk, és igyekezzünk magunkban belsõ meg- zel életminõségünk javult. Kétszáz éve indult
elégedettséget és önfegyelmet kialakítani. fejlõdésnek a tudomány és rohamos léptekkel
halad, de ez nem hozta meg az emberek belsõ
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iszlám ál- békéjét, mert ezt csak a belsõ tudatossággal le-
tal hirdetett szent háború, a dzsihád a közhie- het kialakítani. Szükségesnek tartja, hogy ön-
delemmel ellentétben nem az emberek pusztí- magunkba tekintsünk és állhatatosak legyünk,
tására szólít fel, hanem arra, hogy a magunk- mert így kialakulhat bennünk a belsõ béke.
ban lévõ negatív érzelmeket megöljük, legyõz-
zük, leküzdjük. Ugyanerre hívja a hívõket a ke- Azonban pusztán az imádság nem hoz anyagi
reszténység is. Az összes világvallás közös jel- eredményeket, ill. javakat, ezekért nekünk is
lemzõje az is, hogy fontosnak tartják az okta- tennünk, küzdenünk kell. A boldoguláshoz bol-
tást, a tanítást. Nem szabad a szélsõséges bajke- dog családok és boldog közösségek is kellenek.
verõkre figyelni, mert a vallások lényegét nem Mindannyian érzõ lények vagyunk, mindannyi-
õk képviselik. an boldogságra törekszünk, és igyekszünk elke-
rülni a szenvedést.
Több ezer éve azért alakultak ki a különbözõ Ehhez kapcsolódóan pedig vasárnap az
hitfelfogások, hogy reménységgel szolgáljanak együttérzésrõl, a boldogság mûvészetérõl be-
az embereknek a nehézségekkel szemben – em- szélt nyilvános tanításában, a világi etikai ér-
lékeztetett. Az életre vonatkozó kérdésekre tékrend fontosságáról. A környezõ és a messzi
(például, hogy van-e kezdet és vég) adott vála- országokból is érkezett érdeklõdõk elõtt
szok különbözõsége miatt alakultak meg a kü- Tendzin Gyaco, a dalai láma rámutatott: a ká-
lönbözõ vallások. ros érzelmi berögzõdések ellen rendkívül sok
A politikai hatalomátvételek idején azonban erõfeszítést kell tenni, különben ezt a törekvést
jobban érzékelhetõ a vallásellenesség, mert a nem koronázza siker, s a cél elérése érdekében
hatalomra kerülõk azt állítják, hogy egyes vallá- belsõ biztatásra is szükség van. A buddhista

22 Unitárius Élet
vallás a tudat átalakításával a rossz emberi tu- ve bizalmatlanságot is szül az ember környeze-
lajdonságok leküzdését célozza mindenkor. tében. Ezért kell a másik emberben tapasztal-
Saját helyzetünk elemzésével meg kell találni ható negatív érzelmekhez pozitív hozzáállással,
a szenvedés okát, ehhez pedig támaszkodni kell õszinte bizalommal közelíteni. Az igazi emberi
szellemi intellektusunkra, ami által megszün- érték ugyanis az, ha önzetlenül viszonyulunk
tethetjük a szenvedések okát, a tudatlanságot. másokhoz, ez pedig megóvja az embert a fizikai
Az emberekben megvan a képesség arra, hogy rosszulléttõl is.
„istenségként vizualizálják magukat”. A ma- Minden embernek a boldogságérzet adja meg
gunkról és a valóságról való meditálás meghoz- a biztonságérzetét. Az anyák gyermekeiknek
za a bölcsességet, melynek segítségével isten- éppen ezt nyújtják, s ez az odaadó szeretet meg-
ségként képzelhetjük el magunkat egy beavatás található nemcsak az embernél, hanem az állat-
során. világban is. Ezt a gyermekkorban szerzett ta-
Minden, ami boldogsággal tölti el az embert pasztalatot az ember egész életére továbbviszi.
más érzõ lénytõl származik, ezért az embernek Még egy haldokló ember is, ha szeretetet kap,
minden érzõ lényt szolgálnia kell, sõt a rossz biztonságban érzi magát, és boldogságot ta-
szándékú embereket is meg kell óvni saját tevé- pasztal.
kenységük káros következményeitõl. A hálátla- Az úgynevezett „finom tudat” az ember leg-
nok ugyanis megtaníthatnak bennünket arra, belsõbb tulajdonsága, amely állandóan változik,
hogy miként lehetünk türelmesek egymással, s a változásnak pedig okai vannak. A finom tudat
hogyan kelthetjük fel magunkban a végtelen eredete egy korábbi tudat, tehát az énnek nin-
odaadást. csen kezdete és nincsen vége sem – ismételte meg
Együttérzés nélkül önzõvé válunk. A végtelen Õszentsége a buddhizmus tanítását. Minden
együttérzésbe beletartozik ugyan egyfajta önzõ- egyes jelenség okokra vezethetõ vissza. A halál
ség, de nem az ostoba önzés. Az együttérzésnek után a finom tudat sem szûnik meg. A fizikai
nem szánalomból kell fakadnia, hanem tiszte- halál pillanatában kiszabadul addigi kötöttsé-
letbõl. Könnyû azt tisztelni, aki kedves velünk, gébõl, és tovább létezik. Az élet során képzéssel
de még a bosszantó emberekhez is tisztelettel megváltoztatható az ember tudata, ezáltal az
kell hozzáállni. Segítõkészséget kell feléjük ta- ártalmas érzelmi beállítottságot meg lehet
núsítani, és ezért kell a hálátlan embereket ta- szüntetni a szenvedést okozó emberi tudatlan-
nítónként tekinteni, mert õk vezetnek be min- ság felszámolásával. Tudati fejlesztéssel befo-
ket a türelem tanításába. Ehhez fontos a meg- lyásolhatjuk a halállal való szembesülés okozta
felelõ motiváció és a végtelen odaadás minden fájdalmat is.
élõlény felé. A megvilágosodás szellemének fel- Az okozatiságból vezethetõ le a függõ kelet-
keltéséhez ez az elsõ lépés, folytatta a dalai lá- kezés, amit alapvetõ valóságként kell megra-
ma. gadnunk. A bennünk lévõ
tudatlanságot téveszmék
A harag, a gyûlölet és a
és félreértések okozzák.
félelem olyan emberi ér-
A dolgoknak nincs önálló,
zelmek, amelyek fizikai-
független léte. Minden
lag felemésztik a szerve- okokra vezethetõ vissza
zetünket, betegséget és ez egy véget nem érõ
okozhatnak. Orvosi kuta- folyamat. Kezdetnélküli-
tásokra hivatkozva rá- ség van. Az ok-okozat
mutatott: azok az embe- kölcsönösen függ egy-
rek, akik az „én”, mástól. Így függ a cselek-
„enyém”, „magamnak” vés és a végrehajtó is egy-
szavakat túl sokat hasz- mástól. Nincs olyan dolog
nálják, túlzottan én-köz- a világon, ami önmagá-
pontúak, és sokkal na- ban van. Tehát minden
gyobb valószínûséggel es- kölcsönösen függ valami-
nek át egy-egy szívinfark- tõl. Tévedés azt hinni,
tuson. A düh, a harag el- hogy önállóak a dolgok.
homályosítják a tisztán- Hajlamosak vagyunk a
látást, az agresszió pedig negatív dolgokat felna-
még rosszabb reakciókat gyítani, ám ezeket csak
szül. Az én-központúság ráaggatjuk a dolgokra,
egyfajta beszûkültség, ezek csak projekciók, tu-
ami frusztrációhoz vezet, dati kivetítések. Ehhez
és még gyanakvást, illet- kell az elemzõ szemlélet.

Unitárius Élet 23
A páli hagyomány szerint három dolog kell a megszületésünk elõtt Istennél volt, majd Isten
gyakorláshoz: helyes erkölcs, morális tartás és a lelket a testbe lehelte, és a test elmúlása után,
bölcsesség. Ezek nélkülözhetetlen tulajdonsá- miután kiszabadul a lélek a testbõl, visszatér Is-
gok a végsõ igazság megismeréséhez. A materi- tenhez, akitõl még e földi lét alatt sem szakadt
ális javak iránti vágyakat igazán soha nem lehet el.
kielégíteni, az ilyen típusú vágy kapzsisághoz Az ember – bár anyagi felépítettségû – van-
vezet, amíg a belsõ békére való törekvés soha nak lelki jelenségei, úgy mint: értelem, szeretet,
nem okoz frusztrációt. szépérzék, igazságérzet, amelyek túlmutatnak
Vasárnap délutáni elõadásában a láma ismét a fizikai kötöttségeken, a múló testi valón. Lel-
szorgalmazta a vallási dialógust, mert szerinte künk van, érzelmeink és gondolataink vannak,
igaz a több vallás–több igazság kijelentés. Ezért, melyek nincsenek kitéve idõ és tér korlátainak.
mondta, folyamatosan találkozik más vallások Lennie kell egy örök léleknek, forrásnak,
képviselõivel, és részt vesz más vallások szent amelybõl minden ered. „Meggondolás õrködik
helyeire tartó zarándoklatokon. feletted, értelem õriz réged.” – írja a Példabe-
Õszentsége a kommunikáció és a hagyomány szédek könyve. Lelkünk isteni eredetû, s mi-
fontosságáról is beszélt: be kell látnunk, hogy ként szent az Isten, úgy szent a lelkünk is.
az elõadó és a közönség egy. Egyek vagyunk test- Az ember már régen felismerte, hogy a világ-
ben és tudatban. Alapvetõen a mindennapi élet ban rend és törvényszerûség uralkodik. Minden
szintjén kommunikálunk egymással. Egy másik egy láthatatlan Kézre mutat. Az idõk során sok
szinten elfeledkezünk errõl és gyakran csak a kiváló ember kereste és találta meg az utat Is-
felszínt látjuk. Persze vannak nyelvi akadályok, ten felé. Mi Jézus tanítványainak valljuk ma-
de egy mosollyal, egy gesztussal átléphetõek. A gunkat. Eszményképünk és tanítónk a történe-
nem hívõket is ugyanolyan tisztelet illeti meg, ti Jézus. Benne az örök emberi ideált látjuk, a
mint a hívõket. szeretet prófétáját, az áldozatvállalás kálváriás
hõsét. Csodáljuk diadalmas hitét és lelkierejét,
A modern indiai demokrácia kulcsa a amellyel le tudta gyõzni kétségeit, sõt halálfé-
többezer éves hagyományban rejlik. Még Budd- lelmét. Életének legnehezebb pillanataiban is
ha elõtt is volt valami, például a nihilizmus val- rendíthetetlenül bízott Istenben.
lása, melynek szintén voltak hirdetõi, és azokat
a „risi”-ket is bölcsként tisztelték. Boldogsá- A tervezés és az alkotás képessége Isten mun-
gunk lényegében biológiai tényezõk összessége, katársaivá emeli az embert. Mi, unitáriusok,
fejezte be: ezen érdemes elgondolkodni. kik hitünket soha nem állítjuk szembe az érte-
lemmel, így gondoljuk: Az ember porból lett és
F
porrá lesz, de a testi, fizikai élet nem egyetlen
A Dalai Láma tanításainak közepette nem formája a létezésnek. Halandó voltunk ellenére
állhattam meg, hogy gondolatban párhuzamot olyan isteni ajándékkal rendelkezünk – a lélek-
ne vonjak hitem, az unitárius, és a buddhizmus kel – amely képessé tesz átlépni a múlandóság
tanításai között. Az embertársainkhoz való vi- küszöbét. Lelkünk túlélheti veszendõ önma-
szonyulás szintjén szinte ugyanazokat tanítja gunkat, a múlandó anyagot. „Nem hal meg, ki
Jézus és Buddha: az egymás iránti szeretetet, el- milliókra költi dús élte kincsét.” – írja Arany Já-
fogadást, türelmet és toleranciát. nos. A szeretet, a jóság, a hûség és becsület –
A lényeges különbségek a Teremtõ személyét névvel, vagy név nélkül – nemzedékek életébe
illetõen vannak. Mint fennebb is olvastuk: a épül, a halhatatlanságot hirdeti. A tudatos em-
buddhizmus nem hisz egy felsõ hatalomban. beri cselekedet örökkévaló.
Unitárius tanításaink szerint test és lélek ket- 2010. szeptember
tõségében élünk e földi lét körülményei között. Léta Sándor
A test múlandó, a lélek örökkévaló. Lelkünk a (felhasználva a Bajor Jánostól vett gondolatokat)

A Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériuma szeretettel hívja meg Önt és szeretteit az egyház-
község templomának 120 éves évfordulója alkalmából tartandó ünnepélyére és az azt követõ állófogadás-
ra..
A 2010. november 27. d.e. 11 órától tartandó ünnepi mûsor programja:
1. Áhítat: Kászoni József, gyülekezeti lelkész. 2. A vendégeket üdvözli Elekes Botond fõgondnok.
3. Horn Ildikó történész: Fordulópontok a magyar unitáriusok történelmében. 4. Közremûködik: Egly
Tibor zongoramûvész. Dr. Barabássy Sándor fõgondnokhelyettes: 120 éves a Budapesti Unitárius Egy-
házközség temploma. 5. Elekes Botond fõgondnok: Magyar Unitárius Egyház – a kárpát-medencei
unitarizmus perspektívái. 6. Közremûködik a Camerata Budapest tagjaiból alakult együttes kamaraze-
nekara. 7. Záróének. 8. Állófogadás az elsõ emeleti gyülekezeti teremben.

24 Unitárius Élet
Egyházközségeink életébõl
Bartók Béla Unitárius Egyházközség
Szeptember 26-án, vasárnap 10 órától õszi hete keretében. A szószéki szolgálatot Balázsi
hálaadás ünnepén úrvacsoraosztással egybekö- László, a Magyarországi Unitárius Egyház
tött ünnepi istentiszteletet tartottunk. Ez alka- megbízott püspöke végezte, majd Gazdag Ár-
lommal felavattuk a konfirmált ifjaink – Bodor pád, a Teológiai Mûhely vezetõje tartott elõ-
Sarolta, Bodor Zsombor, Orbán Zsófia, adást Dávid Ferenc teológiájáról és bemutatta
Szabó Zsófia, Tókos Tímea és Léta Judit – Dávid Ferenc, a megfeszített Jézus Krisztus
ajándékát, egy ezüstözött bortöltõ kannát. A ré- szolgája címû könyvét, amely a Rövid magyará-
gi ónkannánkat pedig Bencze András ötvös- zat-ot és Rövid útmutatás-t tartalmazza, mai
mûvész restaurálta, id. Bencze Márton néhai magyar nyelvre átültetve. Végül, a világvallá-
püspökünk emlékére. sok hetét Nõegyletünk egy állófogadással zárta.
Október 10-én, vasárnap 10 órától Istentisz- November 14-én, vasárnap 10 órától Dávid
teletünk keretében felavattuk dr. Tomcsá- Ferenc emlék-istentiszteletet tartottunk. Dr.
nyiné Szemere Sarolta aranykoszorús kép- Federmeyer Éva docens, az ELTE amerika-
zõmûvész által készített hímzést, amely a nisztika tanszékének vezetõje diavetítéses elõ-
nyárádszentmártoni unitárius templom kazet- adást tartott híres amerikai unitárius gondol-
tái közül 12 darabot ábrázol. kodókról, teológusokról. Nõegyletünk szeretet-
A szószéki szolgálatot Varga Sándor nyá- vendégségét követõen pedig déli 12 órakor, szo-
rádszentmártoni lelkész végezte. kásunkhoz híven, megkoszorúztuk a XI. kerüle-
ti Dávid Ferenc utca sarkán levõ Dávid Ferenc
emléktáblát.
November 28-án, advent elsõ vasárnapján 10
órai kezdettel ünnepi zenés áhítatot tartunk,
valamint minden adventi vasárnapon adventi
és karácsonyi koncerteket szervezünk templo-
munkban.
December 12-én, advent harmadik vasárnap-
ján az Osztováta együttes tartja meg karácso-
nyi koncertjét templomunkban a délelõtti isten-
tiszteletünk keretében.
December 25-én, karácsony ünnepén is 10
órától tartjuk az úrvacsoraosztással egybekö-
tött istentiszteletünket, mely után a gyermekek
Fotó: Aranyossy György karácsonyfa ünnepélye következik.
Köszöntõt mondott Gergely Felicián gond- December 26-án, ünnep másodnapján is osz-
nok-pénztárosunk, majd a mûvésznõ ismertette tunk úrvacsorát.
munkáit. Pávai Gyopár kántorunk vezetésé- 2011. január elsején délután 5 órától tartjuk
vel a General Pausa nõi kórus Bartók és Kodály újévi istentiszteletünket.
mûveket énekelt.
Szertartásaink:
Templomunk újabb, gyönyörû, torockói hím-
zéssel varrt kézimunkákkal szépült. Köszönet Szeptember 8-án örök nyugalomra helyeztük
Benczédy Juditnak és Évának, meg minden- Kardos Józsefné 88 évet élt testvérünk földi
kinek, aki segített elõkészíteni e hatalmas, áldo- porait és lelkét Istennek ajánlottuk.
zatkészséget követelõ munkát. Szeptember 19-én megkereszteltük Bartha
Október 31-én, vasárnap 10 órától reformá- József és Katona Anikó, Karolina Nikolett
ciói istentiszteletet tartottunk. nevû kislányát.
November elsején szokásunkhoz híven, dél- Október 10-én megkereszteltük Barna Bar-
után 5 órától Halottak napi megemlékezést tar- nabás és Bencze Orsolya, Balázs Bendegúz
tottunk templomunkban, ahol lehetõség nyílt nevû kisfiát.
emlékezni elhunyt szeretteinkre. Isten áldása legyen az újszülöttek és a csalá-
November 7-én, vasárnap 10 órától Dávid Fe- dok életén.
renc megemlékezést tartottunk a világvallások Léta Sándor

Unitárius Élet 25
Pestszentlõrinci Unitárius Egyházközség
Konfirmálás Négy fiatal, Gadácsi János, Giba Emese,
Horváth Laura és Szentpétery Szidónia
ezen a szép vasárnapon konfirmáció alkalmá-
val kérték felvételüket egyházközségünk tagjai
közé.
A szertartást Buzogány Csoma István
nagyváradi tiszteletes úr végezte. A káté alapos
kikérdezése után a fiatalok fogadalmat tettek,
azt úrvacsora vételével megpecsételték. Au-
gusztus elején kezdõdött felkészítésük Nagyvá-
radon, a lelkészházaspár otthonában. Ezenkí-
vül minden helyettesítõ lelkész foglalkozott ve-
lük egy-egy órát vasárnaponként, istentisztelet
elõtt. Egyházközségünk, melynek 2009. február
1. óta nincs állandó lelkésze, köszöni, hogy a ne-
hézségek ellenére ilyen szépen felkészültek, és
számot adtak tudásukról.
Köszönjük segítségét Buzogány Csoma Csil-
Egyházközségünk jelentõs eseménye volt lának és Istvánnak, valamint azoknak a lelké-
2010. október 10-én, vasárnap a pestszentlõrinci szeknek, akik segítették a fiatalokat a tanulás-
templomban, melynek alapkõletétele 75 éve, ban, a gyülekezetet fennmaradásában.
1935. október 3-án történt. Tóthné Erdõ Mária

Határtalan hi t
(konfirmandusok határon túl)
Isten igéjével, hittársakkal, történelmi gyö- barokk stílusban épült bazilikával ismerked-
kerekkel, nemzeti múlttal és jelennel ismerked- tünk, melybe a legenda szerint Szent László ki-
tek a pestszentlõrinci unitárius gyülekezet rályt temették. Lovas szobrát megtekintettük a
konfirmandusai, amikor 2010. augusztus 2-6-ig székesegyház elõtt, valamint mellszobrát a
Tóthné Erdõ Mária gondnoknõ és Horváthné kincstárban, több, felbecsülhetetlen értékû egy-
Kászon Ilona magyar-történelem szakos közép- háztörténeti emlékkel együtt. A nagyváradi sé-
iskolai tanárnõ kíséretében a nagyváradi unitá- ta során még 5 templomot ismerhettünk meg
rius gyülekezet lelkészeinél, Buzogány-Csoma (Orsolya, Barátok, Szent László, Holdas, zsina-
Csillánál és Istvánnál készültek október 10-i góga).
konfirmációjukra. Az 5 fõs társaság utazását A városnézésbõl nem maradhatott ki az Ady
Bartha Mária Zsuzsanna, a nagykárolyi unitári- Múzeum sem, mely a budapesti diákok számára
us egyházközség lelkésze segítette Nagyvára- élõvé tette az iskolapadban tanult irodalomtör-
dig, akinek ezúton is hálás szívvel mondunk kö- téneti ismereteket. Ezután stílusosan az EMKE
szönetet. kávéházban egy pohár hûsítõ ital mellett emlé-
A konfirmációs elõkészítõ tábor elsõ napján keztünk híres költõnkre. Városnézõ sétánk Er-
a kátét és az unitárius énekeskönyvet forgatták dély egyik legszebb szecessziós épületéhez, a
leginkább a fiatalok, akiknek éneke betöltötte a Sas Palotához vezetett, melynek színes ólmo-
lelkészlakot, csakúgy, mint a lelkésznõ és a zott ablaküvegei mindenki tetszését elnyerték.
gondnoknõ finom fõztjének illata. A Buda- A sok kulturális élmény után fagylalttal frissí-
pestrõl érkezett ifjak vidám beszélgetése, neve- tette fel magát a társaság, így érthetõ, hogy az
tése még a csillagfényes nyári éjszaka folyamán éjszakai játék és nevetés most sem lett csende-
is csak sokára csendesedett el. sebb és rövidebb, mint az elõzõ napon.
A második napon a lelkész úr és kedves fele- A második napon a kakas kukorékolását
sége kalauzolta a társaságot Nagyváradon, megelõzve igyekezett minél korábban ébredni
megismertetve a város kulturális és egyház- az ifjúság, hogy a lelkész úr kíséretében idõben
történeti értékeit. Elsõnek a püspöki palotába indulhassunk Kolozsvár kincseinek felfedezésé-
látogattunk el, melyet a püspöki hivatal egyik re. Õ olyan különleges ritkaságokat mutatott
vezetõje mutatott be nagy odaadással. Megcso- meg, melyekhez egy egyéni turista nem juthat
dáltuk a nagyterem mennyezeti freskóit, rajtuk el. A Brassai Sámuel és a 450 éves János Zsig-
Szent László életének legismertebb epizódjait. mond Unitárius Kollégiumban különös izga-
Azután a monumentális méretû XVIII. századi lommal jártuk a lépcsõket, hisz megtudtuk,

26 Unitárius Élet
hogy mindegyik unitárius lelkész, akit isten- gével beszéltük meg az egyházról, a hazáról, a
tiszteletkor hallhattunk templomunkban, vala- nemzetrõl alkotott véleményünket.
mikor ugyanezeket koptatta. Bejuthattunk a A következõ napon a frissen szerzett nagyvá-
kollégium könyvtárába, ahol Kovács Sándor, a radi ismerõsökkel együtt indultunk bográ-
levéltárába, ahol Molnár B. Lehel lelkész, az csozni, flekkenezni, együtt gondolkodni a gyü-
EUE központi levéltárosa mutatta be a patinás lekezet egy másik hívének Nagyváradhoz közeli
16-17. századi értékes egyháztörténeti iratokat, kis faházába, Les-faluba.
melyek mindegyike unikumnak számít. A Az utolsó napon, az elõzõ estébe nyúló élmé-
nyomdában a régi és sajnos lassan a múlttá váló nyek hatására még sokáig szunyókáltunk vol-
nyomdagépeket láthattunk. A kollégium szom- na, ha a Kossuth Rádió két munkatársa nem
szédságában lévõ Kolozsvár-Belváros gyüleke- csenget a lelkészlakban, hogy a Nagyváradon és
zeti temploma volt ránk legnagyobb hatással, Kolozsváron szerzett élményekrõl érdeklõdje-
benne a kerek kõ, melyrõl a hagyomány szerint, nek. Az egyik konfirmandus így összegezte eze-
az unitárius egyház alapítója, Dávid Ferenc el- ket: „kár, hogy már megyünk haza.” A hitbeli és
mondta híres szónoklatát. lelki töltekezés összefoglalása Buzogány-Csoma
István lelkész úrral sem maradt el az unitárius
A harmadik nap a káté és a konfirmációs elõ- templomban. Áhítat után úti áldással, közös
készítõ jegyében telt, a fiatalokkal az anya- imával, himnuszaink, valamint a Honfoglalás
szentegyházról, a Szentlélekrõl, a bûnbocsánat- címû film ismert betétdalának éneklésével bú-
ról és a szertartásokról beszélt Buzogány- csúztunk el. A felcsendülõ ének közben mind-
Csoma István. Délután idén konfirmált nagy- nyájan úgy éreztük, hogy felejthetetlen él-
váradi fiatalokkal ismerkedtek a pestszent- ménnyel gazdagodtunk, amit hálás szívvel kö-
lõrinciek. Az ifjúság gyorsan és könnyedén szönünk a bennünket kedvesen fogadó, hittel és
megtalálta a közös hangot, úgy társalogtak egy- lelkiekkel megerõsítõ lelkészházaspárnak.
mással, mintha nem most tennék ezt elõször. A Szeretettel vártuk õket 2010. október 10-én
budapesti csapat felnõtt kísérõi pedig a nagy- Pestszentlõrincre, egyházközségünkbe, a kon-
váradi unitárius gyülekezet híveivel, egy firmációra.
allergológus orvossal és kedves tanítónõ felesé- Horváthné Kászon Ilona

Füzesgyarmat
és a Gyula és Környéke Szórványgyülekezet
Egyházközségi eseményeink, a hívek és veze- többszörösére emelték annak a teremnek bérle-
tõik ténykedése közlésében sok alkalommal az ti díját, ahol eddig összegyûltünk az évi isten-
élet átír „volt” és „lesz” eseményeket a lapunk tiszteleti alkalmakra. Ugyanazon a napon, dél-
sorozatos késése, amelynek egyetlen oka az ál- után a nyugdíjas dalárdánkkal bemutatót tar-
landó anyaghiány, szerzõink amolyan patópálos tottunk a klubunkban.
parafrázis szerinti hozzáállása, miszerint „nem Szeptember 28-án, délelõtt az ENSZ Társaság
írok, nem alkotok, én unitárius vagyok!” Így ki- meghívására részt vettem Budapesten a Világ-
maradt az elõzõ számunkban megjelent tevé- gazdasági Kutatóintézettel közösen tartott „A
kenységünkbõl egy-két olyan esemény, ame- világ szociális helyzete és a millenniumi fejlesz-
lyeknek közlését most tesszük meg, hogy tudo- tési célok” témáival foglalkozó ENSZ-csúcskon-
másul szolgáljanak. ferenciáról szóló tájékoztatón.
Szeptember 23-án Gyulán, a Pándy Kálmán Szeptember 30-án Békéscsabán részt vettem
megyei kórház 1948-tól bezárt, és egyébre hasz- Farkas Zoltán, a megyei közgyûlés elnökének
nált (orvosi könyvtár) kápolnáját kijavíttatta, meghívására az „Otthonunk Békés megye” cí-
megszépíttette a megyei közgyûlés és átadta mû éves rendezvénysorozat zárókonferenciá-
eredeti rendeltetésének a megyei történelmi ján, amelynek neve „A 800 éves Békés megye
egyházak Gyulán szolgáló képviselõinek öku- köszönti a 20 éves magyar önkormányzati rend-
menikus szertartásával. A díszebéden alkalom szert”.
adódott mind az érdekelt egyházak vezetõivel, Október 4-én Kolozsváron részt vettem dr.
mind pedig a megyei elnökkel és a kórház fõor- Szabó Árpád nyugalmazott püspök temeté-
vosával való megbeszélésre, amelynek tárgya az sén, ahol az egyházunk nevében búcsúbeszédet
volt, hogy mi, az unitáriusok ezután a gyönyö- mondtam. Lelkészeink közül megjelentek még:
rû, áhítatos kápolnában tarthatjuk a „Gyula és Pap Gy. László, Lakatos Csilla, Kriza Já-
Környéke Szórványgyülekezet” istentisztelete- nos, Sándor Gy. Mátyás és Kászoni József.
it. Az isteni gondviselés hozta ezt az újjászente- Néhány hazai világit is láthattunk.
lést, mert a szórványgyülekezet éppen más he- Október 5-én Budapesten ülésezett az Egyesí-
lyiséget keresett anyagi okok miatt, hiszen tést Elõkészítõ Bizottság hat tagja, ahol közel 4

Unitárius Élet 27
órás tanácskozás után elfogadtunk egy egyesü- templomkertben felállított 1956-os emléktáb-
lési tervezetet, a június 19-i zsinat döntései lát, illetve szobrot. A megemlékezést és ünnepet
alapján. a szokásos „megbékélési ebéd” zárta a szom-
Október 6-án Budapesten részt vettem Ge- szédban lévõ vadászházban, amelyhez a hozzá-
rendás Jánosné, egyházunk fõkönyvelõje valókat a gyülekezet tagjai, a lovagrendünk,
édesapjának temetésén. Adjon az Isten az elköl- nyugdíjas klubunk, a vadásztársaság, a megyei
tözöttnek csendes pihenést, munkatársunknak önkormányzat, valamint az Elekes Botond fõ-
vigasztalódást. gondnokunk által szerzett pályázati támogatás
Október 6-án délután 5 órakor tartottuk a vá- adták, szolgáltatták. Emlékezetes nappá vált ez
ros fõterén az „aradi 13” vértanú emléknapját. a kezdeményezésünk is!
6 órától a templomunkban mûsoros megemlé- Október 21-én elbúcsúztattuk és eltemettük
kezés volt, ahol megjelent a város újonnan vá- Darvason özv. Kirilla Imréné sz. Angyal Er-
lasztott polgármestere és a képviselõtestület zsébet, 83 évet élt testvérünket. Három gyer-
majdnem teljes létszámmal. 20 év után, az or- meke, azoknak családjai fájlalják szerettük tá-
szág utolsó elõtti elõtt levõ legvallástalanabb te- vozását. Nem tartozott unitárius családunkhoz,
lepülését is jobboldali polgármester vezeti a kö- hozzátartozói utolsó kívánságának tettek ele-
vetkezõ négy évben. get, amikor minket kértek fel a szertartás elvég-
Október 13-án Budapesten részt vettem a zésére, mert sokszor hallotta az elhunyt a mi
Magyar Bibliatársulat közgyûlésének és kura- egyszerû, szép énekekkel kísért, lélekhez szóló
tóriumának ülésén. A bibliatársulat folytatja a búcsúztatásainkat. Adjon az Isten csendes pihe-
biblia új fordításának munkálatait és vallásos nést az elköltözöttnek, az élõknek vigasztaló-
könyvek kiadását. dást.
Október 14-én részt vettem a város új vezeté- Október 29-én, délután fél 2-kor a Kossuth
sének beiktatása alkalmával rendezett ünnep- Rádió „Egy az Isten” címû adásában dr. Szabó
ségen. Árpád nyugalmazott püspökre emlékeztünk,
Október 15-én az erdélyi Marosszentgyörgyre ahol idéztük szavait. Emlékszavakat, imát én
utaztunk feleségemmel az ottani fiatal gyüleke- mondtam.
zet és lelkészi család meghívására. Egy éve leve- Október 31-én, a Reformáció napján emlék-is-
lezünk arról, hogy a két gyülekezet testvér- tentiszteletet tartottunk. Az alkalomhoz illõ
egyházközségi kapcsolatra lépik a közeljövõ- versek, énekek hangzottak el hittanosok, fel-
ben, Gyula és Környéke Szórványgyülekeze- nõttek, dalárdisták elõadásában. Ugyanazon a
tünk pedig a szászrégeni szórványgyülekezet- napon, délután istentiszteletet tartottunk a
tel. De a meghívás szolgálatra szólt, feleségem helybeli Hajnal István Idõsek Otthonában a
kántorizált, én pedig prédikáltam a templom- megszokott részvétellel.
építés 15. évfordulójára rendezett ünnepségen, November 1-jén a templomban emlékeztünk
és verses-énekes mûsorral is szolgáltunk. Egy elhunyt szeretteinkre, gyertyát gyújtva, haran-
igazi, megható, élményteli ünneplésben volt ré- gozva.
szünk, ahonnan siettünk vissza, mert vasárnap
várt az istentisztelet, amelyen egy darvasi, egy November 7-én Budapesten, a Hõgyes Endre
évvel ezelõtt elhunyt testvérünkre emlékez- utcai templomunkban, Léta Sándor lelkész-
tünk. társam meghívására prédikáltam a Világvallá-
sok Egyeztetõ Fóruma rendezvénysorozat záró
Október 19-én Ibrányi Éva, városunk újon- istentiszteletén, ahol Gazdag Árpád szerkesztõ-
nan választott alpolgármesterasszonya tárgya- társunk Dávid Ferencrõl tartott elõadást.
lásra hívta a helyi történelmi egyházak vezetõ-
it, ahol a megbeszélés az egyházaink szerepvál- November 14-én a Budapesti Egyházközség
lalásáról, valamint a támogatások mikéntjérõl, jubileumi ünnepségét (a templomépítés 120. év-
egyszóval a település gyülekezeteinek a jövõjé- fordulója, Dávid Ferenc reformátor születésé-
rõl szólt. nek 500. évfordulója, halálának 431. évforduló-
Már október elején megkezdtük az október ja, a küszöbön álló egyesülés az erdélyi egyház-
23-ra rendszeresített, az 1956-os forradalomra zal, amely folyamatot elindította a zsinatunk a
és szabadságharcra való méltó emlékezés mel- gyászos trianoni diktátum 90. évfordulójának
lett, a „Megbékélés Napja” alkalmából szerve- évében) a Kossuth Rádió 10 órától egyenes
zett ünnepre való készülõdést. Ebben az évben adásban közvetítette, amelyet a Magyarországi
Dávid Ferenc reformátorunknak készíttettünk Unitárius Egyház Elnöksége egyetemes egyhá-
emléktáblát és avattuk fel a templomban, a vér- zi megemlékezésnek hirdetett meg.
tanú püspök, egyházalapító születésének 500. Mikor a sok megemlékezés véget ér, már ott
évfordulójára. Az ünnep szónoka az új polgár- vagyunk az adventi gyertyagyújtás elõestéjén.
mester, Bere Károly volt, Dávid Ferencrõl A gondviselõ Isten segített meg az õszi zsúfolt
Kincses Zoltán, UART-tag, szeghalmi gimná- rendezvények során, hisszük, hogy segít az ad-
ziumi tanár, író tartott elõadást. Hittanosok, if- venti úton is, megáldja munkánkat, fáradozása-
jak és felnõttek, valamint dalárdánk verseket, inkat, hogy szépen érkezhessünk majd meg Ka-
énekeket, dalárdaszámokat adtak elõ. Zárás- rácsonyba.
ként megkoszorúztuk a templom falán lévõ és a Balázsi László
BALÁZS FERENC
NÉPFÕISKOLAI KOLLÉGIUM
A Kárpát-medencei magyar népfõiskolai mozgalom megújítása érdekében a Lakiteleki
Népfõiskola 2011 telén Balázs Ferenc Népfõiskolai Kollégiumot indít. A kurzus elsõd-
leges célja a népfõiskola szellemiségével való megismerkedés, közösségszervezõ gyakorlati
ismeretek elsajátítása.
A képzés célcsoportja:
Népmûvelõk, pedagógusok, közmûvelõdésben dolgozók, ilyen szakirányú
egyetemisták, fõiskolások, mindazok, akik népfõiskolát szerveztek, vagy szer-
veznek, illetve érdekli õket a felnõttképzés világa.
A képzés idõbeosztása:
A 4 félév alatt 8 bentlakásos, hétvégi (péntek vacsorától – vasárnap ebédig) kurzus, a köz-
beesõ nyáron egyhetes tábor, egy Kárpát-medencei népfõiskola konferencia elõkészítése
Lakiteleken, parlamenti munkalátogatás Budapesten.
A képzés elõzménye:
2003 tavaszától indult Mindszenty Kollégium, Bethlen Gábor Kollégium és Prohászka
Kollégium több mint száz hallgatója sikeresen végezte tanulmányait, s az itt szerzett isme-
retek hatékony segítséget jelentettek közéleti tevékenységükben. A Mándoky Kongur és a
Konrad Adenauer kollégiumok 2011 tavaszán fejezik be munkájukat.
A képzés formája:
– elõadások (elméleti és gyakorlati jellegûek),
– intenzív, interaktív kiscsoportos munkakészséget fejlesztõ gyakorlatok,
– aktív szabadidõ (sport, kapcsolatépítés, alternatív programok)
A képzés sajátossága:
– interaktivitás, a résztvevõk intenzívebb bevonása,
– keresztény szemléletû közösségi együttlétek,
– korszerû technikai eszközök használata,
– ajándék- vagy kedvezményes szakkönyvi segédletek a résztvevõk számára
Gyakorlati képzések:
– programszervezés, -tervezés és lebonyolítás,
– kommunikáció elméletben, gyakorlatban,
– sokoldalú médiatréning,
– adományszervezés, gazdasági ismeretek
– pályázatírás
– protokoll
A képzést vezeti: Lezsák Sándor és Kisfaludi-Bak Judit
Jelentkezés fényképes önéletrajzzal és kitöltött jelentkezési lappal 2010. no-
vember 30-ig.
Az érdeklõdõk decemberben felvételi beszélgetésen vesznek részt Budapes-
ten; a képzés 2011 februárjában indul a Lakiteleki Népfõiskolán.
Jelentkezés és további információ:
Kisfaludi-Bak Judit
judit.kisfaludi@parlament.hu
+36-1-441-4291
http://www.lakitelek.hu/nepfoiskola/

Vous aimerez peut-être aussi