Vous êtes sur la page 1sur 48

18905-HUN-8-YoungMind-Cover.

qxd 11/1/04 4:41 PM Page 1

A pszichológiai iskolai programok


vezettek a „család agresszív megtámadásához
és a diákok egyéni szabadságjogainak
megnyirbálásához, pszichológiai tantervek és
kísérletek használatával, valamint széleskörû
viselkedésmódosító technikákkal.… A szülôk
hagyományos befolyási területeit és jogait
eltörölték, mivel a pedagógusok azt
a feltételezést terjesztik jó ideje, hogy
a szakértôk jobban tudják, hogyan kell

A FIATALSÁG
gyereket nevelni, mint a szülôk...”
— William Bonner

TÖNKRETÉTELE
Ruthford Intézet

A pszichiátria fiatal elméket tesz tönkre


Jelentés és ajánlások az iskolákon
belüli mentális egészségügyi felmérésekrôl,
értékelésekrôl és programokról
Kiadja az
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
Alapítva 1969-ben
18905-HUN-8-YoungMind-Cover.qxd 11/1/04 4:41 PM Page 2

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért


A NAGYKÖZÖNSÉG TUDATOSSÁGÁNAK EMELÉSE

FONTOS FIGYELMEZTETÉS
Az olvasónak
A tájékoztatás létfontosságú része bármely
kezdeményezésnek, amely a társadalmi hanyatlás
visszafordítását célozza. A CCHR nagyon komolyan
veszi e felelôsséget. A CCHR internetes oldala, könyvei, hír-
levelei és más kiadványai széleskörû terjesztésének köszön-
kapcsolatos igazságról és arról, hogy hatékony lépéseket lehet
és kell is tenni ezzel kapcsolatban.
A CCHR kiadványai – amelyek 15 nyelven elérhetôek –
bemutatják a pszichiátria káros hatását a rasszizmus, az
oktatás, a nôk, az igazságszolgáltatás, a drogrehabilitáció, az

A
pszichiátriai szakma azt állítja, hogy ôk az tudják, hogy mi az oka vagy mi a gyógymódja bárme- hetôen egyre több páciens, család, szakember, törvényalkotó erkölcsök, az idôsgondozás, a vallás területén és más témákban.
egyedüli döntéshozók és szakértôk a men- lyik mentális zavarnak, vagy hogy a pszichiátriai és számtalan más ember kap információkat a pszichiátriával E lista magába foglalja a következôket:
tális egészségügy területén, valamint az „kezelések” pontosan mit tesznek a páciensekkel. Csak
elme „megbetegedéseinek” kérdésében. különféle elméleteik és egymásnak is ellentmondó A KÖNYÖRTELEN VALÓSÁG – Ártalmas pszichiátriai „kezelések” HALÁLOS KÉNYSZERÍTÉSEK – A pszichiátriai kezelések
A tények azonban egészen mást mutatnak: véleményeik vannak a diagnózisokról és módszerekrôl, Jelentés és ajánlások a romboló hatású elektrosokk és közben elkövetett tettlegességek
ezeknek azonban nincs semmiféle tudományos alapja. pszichiátriai agysebészet gyakorlatáról Jelentés és ajánlások a kényszerítô intézkedések erôszakos és veszé-
1. A PSZICHIÁTRIAI „ZAVAROK” NEM ORVOSI Ahogy a Pszichiátriai Világszövetség egyik korábbi MÛVÉSZEK TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria aláássa a kreativitást lyes használatáról az elmegyógyintézetekben
BETEGSÉGEK. Az orvostudományban szigorú kritériu- elnöke megállapította: „Az az idô, amikor a pszichi- Jelentés és ajánlások a pszichiátria mûvészekre és a társadalomra GYERMEKEK GYÓGYSZEREZÉSE – Pszichiátria: életek tönkretétele
mai vannak annak, hogy milyen állapotot lehet beteg- áterek úgy gondolták, hogy meg tudják gyógyítani a gyakorolt káros hatásáról Jelentés és ajánlások a fiatalok félrevezetô pszichiátriai diagnosz-
ségnek nevezni: a tünetek egy elôre meghatározható mentálisan beteg embereket, elmúlt. A jövôben a men- tizálásáról és erôltetett gyógyszerezésérôl
PSZICHIÁTRIA – Drogokhoz köti az Ön világát
csoportja, valamint a tünetek okai vagy azok fiziológi- tális betegeknek meg kell tanulniuk együtt élni a Jelentés és ajánlások napjaink pszichiátria által létrehozott ZÛRZAVAR ÉS TERRORIZMUS – A pszichiátria tevékenységének eredményeképpen
ájáról (mûködésérôl) alkotott megértés bizonyított és betegségükkel.” drogválságával kapcsolatban Jelentés és ajánlások a pszichiátriai eszközök és kezelések szerepérôl a
megalapozott kell, hogy legyen. A hidegrázás és a láz:
ezek tünetek. A malária és a tüdôgyulladás: ezek beteg- 4. AZ AZ ELMÉLET, HOGY A MENTÁLIS ZAVAROKAT A KÖZÖSSÉG TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria kényszerítô „gondoskodása” nemzetközi terrorizmus elôidézésben
ségek. A betegségek létezését objektív bizonyítékok és AZ AGY „KÉMIAI EGYENSÚLYZAVARA” OKOZZA, EGY Jelentés és ajánlások a közösségi mentális egészségügy és más
VISSZAÉLÉS AZ IDÔSEKKEL – Kegyetlen mentális egészségügyi programok
fizikai vizsgálatok bizonyítják. Azonban soha egyetlen TUDOMÁNYOSAN NEM MEGALAPOZOTT VÉLEMÉNY, kényszerítô pszichiátriai programok kudarcáról
Jelentés és ajánlások az idôskorúak méltatlan pszichiátriai kezelésérôl
mentális „betegségrôl” sem bizonyították be orvosi NEM TÉNY. Az egyik uralkodó pszichiátriai elmélet A VALÓDI VÁLSÁG – Napjaink mentális egészségügyében
szempontból, hogy létezik. (ami a pszichotróp gyógyszerek gyártását és forgal- Jelentés és ajánlások a tudományosság és az eredmények PSZICHIÁTRIAI NEMI ERÔSZAK – Nôk és gyermekek bántalmazása
mazását megalapozta) az, hogy a mentális zavarokat hiányáról a mentális egészségügy területén Jelentés és ajánlások a mentális egészségügyi rendszerben történô,
2. A PSZICHIÁTEREK KIZÁRÓLAG MENTÁLIS valamilyen agyi kémiai egyensúlyzavar okozza. A többi Julian Whitaker, M.D. • Anthony P. Urbanek, M.D. páciensek ellen elkövetett szexuális bûncselekményekrôl
„ZAVAROKKAL” FOGLALKOZNAK, NEM BIZONYÍTOTT hasonló elmélethez hasonlóan ennek sincs biológiai Mary Jo Pagel, M.D. • Rohit Adi, M.D.
BETEGSÉGEKKEL. Míg a testi orvoslás fô áramlata SZÉLESKÖRÛ MEGTÉVESZTÉS – A pszichiátria romlott ipara
vagy egyéb tudományos bizonyítéka. Egy jelentôs, or-
betegségeket kezel, a pszichiátria csak „zavarokkal” FÉLREVEZETÔ REHABILITÁCIÓ – Pszichiátriai megtévesztés a drogokról Jelentés és ajánlások a mentális egészségügyi monopólium bûncselek-
vosokból és biokémiai szakértôkbôl álló csoport képvi-
tud foglalkozni. Az okok vagy a fiziológiai elváltozá- Jelentés és ajánlások a metadonnal és más ártalmas pszichiátriai ményeivel kapcsolatban
selôje, Elliot Valenstein, Ph.D., Az agy hibáztatása
sok ismeretének hiányában a tünetek ilyen vagy olyan (Blaming the Brain) címû könyv szerzôje megállapítja:
„drogrehabilitációs” programokkal kapcsolatban RASSZIZMUS TEREMTÉSE – A pszichiátria árulása
együttesét, amelyet sok különbözô páciensen meg lehet „Nincsenek tesztek annak kimutatására, hogy milyen SKIZOFRÉNIA – A pszichiátria jövedelmezô „betegsége” Jelentés és ajánlások mindazon tudománytalan és gyûlöletkeltô
figyelni, zavarnak vagy szindrómának hívják. A Harvard egy élô személy agyának kémiai állapota.” Jelentés és ajánlások a komoly mentális zavarodottsággal kapcsolatos programokkal kapcsolatban, amelyek faji konfliktusokat és népirtást
Egyetem pszichiátere, Joseph Glenmullen azt mondja, pszichiátriai hazugságokat illetôen idéznek elô
hogy a pszichiátriában „minden diagnózis pusztán a 5. NEM AZ AGY A VALÓDI OKA AZ ÉLET
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria A FIATALSÁG TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria fiatal elméket tesz tönkre
szindrómák [vagy zavarok] leírásából áll; a tünetek PROBLÉMÁINAK. Az emberek természetesen átélnek
elferdíti a törvénykezést Jelentés és ajánlások az iskolákon belüli mentális egészségügyi
olyan csoportjait írják le, amelyekrôl azt feltételezik, különféle problémákat és nehéz idôszakokat életük
Jelentés és ajánlások a bíróságokat és javító-nevelô szolgálatokat ért felmérésekrôl, értékelésekrôl és programokról
hogy kapcsolatban állnak egymással, de ezzel nem során, amelyek okozhatnak mentális nehézségeket,
pszichiátriai és pszichológiai befolyással kapcsolatban
betegségeket azonosítanak”. Ahogy Dr. Thomas Szasz, akár súlyosakat is. De ezeket a nehézségeket úgy beál-
ÁLTUDOMÁNY – A pszichiátria hamis diagnózisai
a pszichiátria nyugalmazott professzora fogalmaz: lítani, hogy azokat gyógyíthatatlan „agyi elváltozások” PSZICHIÁTRIAI MEGTÉVESZTÉS – Az orvoslás aláaknázása
Jelentés és ajánlások a tudományosság veszélyes hiányáról
„Nincs semmilyen vér- vagy egyéb laboratóriumi teszt, okozzák, amelyekkel nem lehet mást tenni, mint veszé- Jelentés és ajánlások a pszichiátria egészségügyre kifejtett hatásáról
a pszichiátriai diagnózisok területén
amely bizonyítaná egy mentális betegség meglétét lyes gyógyszereket szedni rá, nemcsak tisztességtelen, SZENTSÉGTELEN TÁMADÁS – Pszichiátria kontra vallás
vagy hiányát, szemben a legtöbb testi betegséggel.” hanem ártalmas és gyakran halálos kimenetelû is. Ezek Jelentés és ajánlások a pszichiátria vallásos hitre és gyakorlatra ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT – A mentális
a „gyógyszerek” gyakran erôsebbek, mint egy narko- kifejtett hatásáról egészségügy nemzetközi megfigyelô szervezete
3. A PSZICHIÁTRIA SOHA NEM ÁLLAPÍTOTTA MEG tikum, és képesek erôszakos rohamokat vagy öngyil-
EGYETLEN „MENTÁLIS ZAVAR” OKÁT SEM. A vezetô kosságot elôidézni. Elkendôzik a probléma valódi okát,
pszichiátriai testületek, mint a Pszichiátriai Világ- aláássák az egyén saját erejét, és megtagadják tôle a FIGYELMEZTETÉS: Senki ne hagyjon fel semmilyen pszichiátriai szer szedésével
szövetség vagy az amerikai Mentális Egészségügyi valódi gyógyulás esélyét, ezáltal a jövô reményét. hozzáértô (nem pszichiáter) orvos tanácsa és segítsége nélkül!
Intézet maguk is elismerik, hogy a pszichiáterek nem

Ez a kiadvány a Szcientológusok Nemzetközi


Szövetsége támogatásával jöhetett létre.

Kiadja közönségi szolgáltatásként az


Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért.
A CCHR az Egyesült Államokban non-profit, adómentes 501(c)(3) közhasznú szervezetként mûkôdik, amelyet az Amerikai Adóhivatal elismer.

FELHASZNÁLT FOTÓK: 8. oldal: Jeff Widener/Corbis Sygma; 10. oldal: Bettmann/Corbis; 11. oldal: Bettmann/Corbis (5 fotó); 16. oldal: Charles Gupton/Corbis; 21. oldal:
Chuck Savage/Corbis; 26. oldal: Bettmann/Corbis; 27. oldal: Michael S. Yamashita/Corbis; 28. oldal: AP Wideworld (3 kép); 31. oldal: AP Wideworld; 36. oldal: Corbis;
38. oldal: Jose Luis Palaez, Inc./Corbis.
© 2004 CCHR. Minden jog fenntartva. A CITIZENS COMMISSION ON HUMAN RIGHTS, CCHR és a CCHR logó védjegyek, amelyek az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért tulajdonában vannak.
A nyomtatás az Egyesült Államokban készült. Item #18905-8-Hungarian
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 1

A FIATALSÁG
TÖNKRETÉTELE
A pszichiátria fiatal elméket tesz tönkre

TARTALOM
Bevezetés:
Az iskolás gyerekek
ideológiai megrontása .......................2
Elsô fejezet:
Zsarnokság iskoláinkban ....................5
Második fejezet:
Az elmekontroll gyermekeken
történô alkalmazásának stratégiája...17
Harmadik fejezet:
Gyermekek általi erôszak
létrehozása.......................................29
Negyedik fejezet:
Hamis diagnózisok: Árulás
a segítség köntösében .....................33
Ötödik fejezet:
A jövô megóvása .............................37
Ajánlások .........................................39
Nemzetközi Állampolgári
Bizottság az Emberi Jogokért ...........40

®
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 2

BEVEZETÉS
Az iskolás gyerekek
ideológiai megrontása

A
ldous Huxley 1932-ben írt regényében, A csoport azt is elôre jelezte, hogy „a drogok
a Bátor új világ-ban, leír egy „utópiszti- használatának mértéke hétköznapinak tûnhet, ha össze-
kus”, de totalitárius és ôrült társadalmat, hasonlítjuk a rendelkezésre álló kémiai anyagokkal, ame-
amely a kontrollra épül. Ez egy olyan lyek elérhetôek lesznek arra a célra, hogy az emberi élet
kontrollált civilizáció, amely – Huxley különféle aspektusait kontrolláljuk a 2000-es évben.”
szavaival élve – „a szuggesztió technikáját, a gyerekek [utólagos kiemeléssel]
kondicionálását és a gyógyszereket (kábítószereket) Ma, amikor 17 millió gyerek szed tudatmódosító
használja fel céljaihoz.”1 szereket, és szinte kizárólag pszichológiai alapú tanter-
1967-ben prominens pszichiáterek és orvosok veket használnak az iskolákban, Huxley Bátor új világa
találkoztak Puerto Rico-ban, azon terv kidolgozása végett, realitássá vált.
hogy a 2000-es évben pszichotróp szereket alkalmazzanak 2003-ban ezt a realitást megerôsítette az USA Új
„normális” embereken. Ez Szabadság Mentális Egész-
lehetne akár Huxley ségügyi Bizottságának be-
regényének folytatása is, „A gyerekek a világon mindenhol jelentése, amely javasolta
csakhogy ez nem sci-fi, mind az 52 millió amerikai
hanem maga a valóság.
borzasztóan veszélyes fenyegetés- iskolás gyerek „szûrését” a
Az elgondolás ma- nek vannak kitéve. Ma a szülôket és mentális egészség szem-
gában foglalt olyan szin- a tanárokat is becsapja az a szöveg, pontjából, azt állítva –
tetikus „mámorosítókat”, bizonyíték nélkül –, hogy
amelyek hasonlóan von- hogy mindez a jobb mentális „a korai szûrés, felbecslés
zóak lennének, mint az al- állapotért és a jobb oktatásért van. és kezelés megelôzheti,
kohol, a marihuána, az ópi- hogy a mentális prob-
Az eredmények borzasztóak.” lémák rosszabbodjanak.”5
átok, az amfetaminok –
melyek „visszahúzódást és – Jan Eastgate A kezelés végül min-
eufóriát” idéznek elô. Az dig drogjellegû gyógy-
olyan szerek, amelyek szereket jelent, általában a
„növelik az egyén tanulási képességét... valószínûleg legdrágábbakat, amelyek az illetôt egész életére a men-
megváltoztatnák az oktatás teljes rendszerét, bármely tális egészségügy páciensévé teszik, és amiért a kor-
tantárgy tanulmányozásának idejét jelentôsen lerövidí- mányt és a biztosítókat fizetésre lehet késztetni.
tenék, és ez hatással lehetne a személyiségformálásra is.”2 A viselkedés kontrolljának céljából javasolt szûrés
A Puerto Ricói találkozó a következô megállapítás- kérdôívei már most ott vannak sok oktatási intézmény-
sal zárult: „A pszichotróp szerek hasonlítanak egy új ben. Az olyan erôszakos, indiszkrét kérdések, mint a
utópia gondolatára – mindkettô stabilitást és bizo- „Mit gondolsz, mennyire szôrösek a szüleid intim
nyosságot nyújt, akár reális ez, akár nem.”3 Az errôl részei?” vagy „Te vagy családtagod elszenvedett-e nemi
készült beszámoló azt is megállapította: „Mi, akik ezen a erôszakot vagy egyéb szexuális bántalmazást?” túlsá-
területen dolgozunk, látjuk a növekvô lehetôségét annak, gosan gyakoriak.6 A programban részt vevô munkatár-
hogy szinte teljesen kontroll alá lehessen vonni az emberi sak „jutalmakat” ígérnek (vesztegetés) – például 5 dol-
érzelmi állapotot, a mentális funkciókat és a cselekvési láros ajándékutalványokat, videókölcsönzést, vagy
hajlandóságot. Ezeket az emberi jelenségeket el lehet „étkezési utalványt” –, ha a gyerek aláírva visszahozza
indítani, meg lehet állítani, vagy meg lehet szüntetni azt a szülei beleegyezését tartalmazó nyomtatványt,
ezekkel a különféle vegyi anyagokkal. Amit most el miszerint nem bánják, ha gyermekük mentálhigiénés
tudunk érni a tudományunkkal, az hatással lesz az egész felmérésben vesz részt.7 A legtöbb szülô nincs tudatában
társadalomra.”4 annak, hogy gyermekükön felmérést készítenek. Az
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 3

iskoláknak azt tanácsolják, hogy olyan „klinikusokat”


alkalmazzanak, akiknek van „gondatlanságból eredô
kárra” vonatkozó biztosításuk.
A globális pszichiátriai szûrésre adott válaszként
Vera Sharav, a Szövetség az Emberi Kutatások
Biztonságosságáért tagja (AHRP) azt mondta: „Ez a két-
séges kezdeményezés egy radikális támadás a szemé-
lyesség ellen, amelyben nem hagytak helyet az egyéni
választásnak – vagy annak, hogy a szülôk nemet mond-
janak a gyerekeiknek felírt pszichotróp szerekre. Az ilyen
kötelezô, kormány által jóváhagyott szûrési programok
ellentmondanak azoknak a szabadságjogoknak, ame-
lyeket egy demokratikus társadalom biztosítani szokott.”8
A gyerekek a világon mindenhol borzasztóan veszé-
lyes fenyegetésnek vannak kitéve. Ma a szülôket és a
tanárokat is becsapja az a szöveg, hogy mindez a jobb
mentális állapotért és a jobb oktatásért van. Az ered-
mények borzasztóak:
❚ Csak az USA-ban 1,5 millió gyerek és serdülô
fogyaszt antidepresszánsokat, kitéve az ismert mel-
lékhatásoknak: a szer hatása alatt erôszakos rohamok
vagy öngyilkossági késztetés léphetnek fel.9
❚ Az oktatási eredmények meredeken lezuhantak a
pszichológiai alapú tanterveknek köszönhetôen. szeretetre és védelemre van szükségük, ôk jelentik az új
❚ 1965 és 2001 között a 18 éven aluliak által életet a jelenben, és, ami még fontosabb, az életet a jövôben.
elkövetett erôszakos bûncselekmények 147%-kal Ezek az információk nem könnyû és szórakoztató
növekedtek, a kábítószerrel való visszaélés pedig olvasmányok, de kérjük, tartsanak ki, mert a
2,900%-kal.10 legszörnyûbb realitás, amivel szembe kell majd nézniük,
❚ Az erôszakos bûncselekmények aránya az Európai az, hogy gyermekeinknek sürgôsen a segítségünkre és a
Unióban, Ausztráliában és Kanadában nemrégiben elérte védelmünkre van szükségük. Enélkül mindnyájunk jövô-
az Egyesült Államokban tapasztalható arányokat, sôt, je veszélyben forog – egyénenként és közösségekként
újabban idônként meg is haladja azokat.11 egyaránt. Ehhez kérjük a segítségüket!
Mi elkötelezettek vagyunk azon elképzelés mellett,
hogy csak a gyerekeinknek továbbadott értékek azok, ame- Üdvözlettel:
lyek biztosíthatják a társadalom fennmaradását vagy
bukását. Ez a kiadvány azért készült, hogy felvilágosítsa
azokat a szülôket, akik ôszintén és szorgalmasan dolgoz-
nak, abban a reményben, hogy jobb oktatást és nagyobb
sikert biztosítsanak gyerekeiknek az életben. Azoknak az Jan Eastgate
elkötelezett tanároknak is szól, akik a gyerekek szeretete Jan Eastgate
miatt vannak ezen a pályán és azért, mert tenni akarnak elnök,
értük valamit. És tulajdonképpen mindenkinek szól, aki Nemzetközi Állampolgári Bizottság
ösztönösen érzi, hogy azon túl, hogy a gyerekeknek az Emberi Jogokért
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 4

FONTOS TÉNYEK

1 A 20. század eleje óta Németország-


ban a pszichológusok és a pszichiáte-
rek azzal a céllal támogatták az isko-
lákat, hogy „lerombolják a szabad

2
akaratot…”

A pszichiátriai és pszichológiai bea-


vatkozás következtében olyan ártalmas
behaviorista programok, mint az
„értékek tisztázása”, „következmény-
alapú oktatás”, „elsajátító tanulás”,
„önbecsülés” és pszichotróp (tudatbe-
folyásoló) szerek tizedelik iskoláinkat.

3 A pedagógusok szerint a „tényszerû,


tudás alapú tanterveket” sutba dobták
a pszichológia kedvéért, ami „az
érzelmeket és hitek rendszerét” helyezi
elôtérbe az oktatás eredményei
helyett.

4 Frank Furedi, a szociológia professzora


a Kent Egyetemen, Nagy-Britanniában,
a következôt állapította meg: „A
terápiás oktatás rendszere egyfajta
viselkedésmódosításon alapul, ami
nemcsak célokat tûz ki a viselkedés
számára, hanem megkísérli módosítani
az érzések és emóciók bizonyos
fajtáit.”

5 A minden gyermek kötelezô „mentál-


higiénés szûrésére” irányuló pszichiátri-
ai nyomásnak náci gyökerei vannak,
amit minden kormány, minden
pedagógus, minden szülô figyelmen
kívül hagy – és ezzel igen nagy
veszélynek teszi ki magát.

6
Ezek a pszichológiai programok
elnyomták a szülôk jogait és szerepét,
és a társadalom számára a növekvô
bûnözési, kábítószerezési és öngyil-
kossági arányokat mozdították elô.

Az iskolásoktól elvárják, hogy elfogadják az emberi


viselkedéssel kapcsolatos bizonyítatlan és ellentmondásos
elméleteket, megválaszolják a provokatív és személyes
jellegû kérdôíveket, valamint alávessék magukat a
pszichiátriai vizsgálatoknak és az ezeket
oly gyakran követô gyógyszeres kényszerkezelésnek.
Mindez semmi jót sem jelent ifjúságunk jövôjére nézve.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 5

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság
iskoláinkban

T
homas Jefferson, az USA egyik „alapító gyerekek a „megfelelô” világszemlélettel hagyják el az
atyja” azt mondta: „Felesküdtem Isten iskolát.
oltárára, hogy minden, az ember elméje 1966-ban az iskolákat elkezdték ideológiai bázisként
feletti zsarnokságnak kérlelhetetlen ellen- használni az önfegyelem és a morál lerombolására. A tár-
sége leszek.” sadalmi értékek elleni támadás kezdetét az Értékek
Nincs jobb példa az ember elméje feletti zsarnokságra, tisztázása: gyakorlati stratégiai kézikönyv tanárok és ta-
mint amit a gyerekekkel az oktatás és a „segítség” nevében nulók számára címû könyv jelentette.14 A könyv 79
tesznek az olyan behaviorista programokkal, mint az stratégiát vázolt fel, és tartalmazott egy hét lépésbôl álló
„értékek tisztázása”, „következmény-alapú oktatás”, eljárást, ami elôször is „felpuhította” azt az otthonról
„elsajátító tanulás”, pszichológiai és pszichiátriai tesztek, a hozott értékrendet, amelyet a család, az otthon és az egy-
„szûrés” az „önbecsülés”- ház mindaddig közvetített.
órák és a pszichotróp A tanulót arra utasították,
(tudatbefolyásoló) szerek. hogy tegye félre ezt az
Hamisan úgy beállít- „Ezek a pszichológia alapú értékrendet. A második
va ezeket, mint amelyek fázisban a diák mérlegelt
szükségesek az iskolai ku-
programok ártanak a és választott egy új
darcok, a kábítószerezés, gyerekeknek... Ez elmekontroll értékrendet, amit immár
öngyilkos magatartás és az 12 fontosnak érzett. Az eljárás
„alacsony önbecsülés” zsu-
a bölcsôtôl a sírig.” harmadik fázisa arra taní-
gorodó spiráljának megál- – Tom DeWeese, totta a gyereket, hogy
lításához, ezek a prog- American Policy alapítvány szilárdítsa meg ezeket az új
ramok több mint negyven értékeket, és legyen elkö-
éve romboló kudarcot val- telezett abban, hogy ezeket
lanak, és a programok maguk mélyítik el azokat a prob- a saját életéhez formálja és ezek alapján cselekedjen.
lémákat, amelyekrôl a pszichiáterek azt állítják, hogy Ilyenfajta kérdések és gyakorlatok találhatók a
megelôzik vagy megoldják azokat. könyvben:
Az osztályterem, ahogyan Beverly Eakman pedagó- ❚ Hányan gondoljátok, hogy vannak helyzetek,
gus, Az amerikai elme klónozása címû könyv szerzôje fogal- amikor a csalás igazolható?
maz, „pszichológiailag kontrollált környezetet nyújt”, ahol ❚ Hányan értenétek egyet olyan házassági szerzôdés-
„tudományos” kényszerítést lehet alkalmazni bizonyos sel, amelyet néhány évente meg lehetne újítani?
meggyôzôdések kialakítására.13 Az olyan kifejezések, mint ❚ Meséljétek el, hogyan álltok a maszturbáció dol-
„a viselkedés módosítása”, a „megfelelô hozzáállás és gában.
eredmények kialakítása” alapvetôen a „meggyôzôdés ❚ Kivel osztjátok meg kétségeiteket a vallással kapcso-
módosítását,” „bizonyos fajta (pszichológiai vagy pszichi- latban?
átriai) nézôpont kialakítását” jelentik, és biztosítják, hogy a ❚ Hazudnék akkor, ha...15

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
5
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 6

Eakman azt írja, hogy tanítjuk neki, hogy hogyan


a pszichiáterek és pszicho-
„A terápiás oktatás rendszere viselkedjen.”17
lógusok „világos és egy- egyfajta magatartás-módosításra Ellen Makkai, aki ko-
értelmû célkitûzése” a „te- alapul, amely nemcsak a viselkedést rábban tanítónô volt, rávi-
rápiás oktatással” az volt, célozza meg, hanem az érzések lágít arra, hogy a pszicho-
hogy „sutba vágják a rend- és érzelmek bizonyos formáit is lógiai szûrés hangsúlyo-
szeres, adatokon alapuló, megkísérli megváltoztatni.” zása az iskolákban oda
tudást átadó tantervet egy vezetett, hogy a gyerekeket
– Frank Furedi, a szociológia professzora a Kent
olyan pszichologikus ét- úgy kezelik, mint a kísérleti
Egyetemen, Egyesült Királyság
lapért, ami az érzelmeket egereket: „Hová lett az
és meggyôzôdéseket bár- olvasás, az írás, a számo-
milyen… racionális, kommunikálható mûködési mód fölé lás? Ma a gyerekeket bûnözôkként kérdezgetik olyan, nem
emeli.” Azok az információk, amiket a gyerekek megta- a tantárgyakkal kapcsolatos kérdésekrôl, mint a szex, dro-
nultak, „valójában ártalmasak voltak.”16 A szülôk feladatát gok, ivászat. A személyeskedô felmérések azt tudakolják
aláásták anélkül, hogy nekik akár sejtelmük lett volna meg a diákoktól, hogy isznak-e, dohányoznak-e, szipuz-
errôl. nak vagy lopnak-e; a szüleik elég diplomatikusak-e,
Frank Furedi szociológia professzor a Kent Egyetemen, erôszakosak-e, elváltak-e, meghaltak-e? Hisznek-e
Nagy-Britanniában, a következôképpen írja le a helyzetet:
„A terápiás oktatás rendszere egyfajta magatartás-
módosításra alapul, amely nemcsak a viselkedést célozza
meg, hanem az érzések és érzelmek bizonyos formáit is
megkísérli megváltoztatni. Ha egy gyereket arra tanítunk,
hogy hogyan érezzen, az sokkal tolakodóbb, mint az, ha azt

AZ ÁLTUDOMÁNY ÉS
A HAMIS ELMÉLETEK
TÖNKRETESZIK AZ
IFJÚSÁGOT:
Ma csupán az amerikai iskolák-
ban összesen évi 1 milliárd dol-
lárt költenek pszichológusokra,
akik teljes munkaidôben azon
dolgoznak, hogy az iskolás
gyerekeknél „tanulási zavarokat”
diagnosztizáljanak, és évente több
mint 15 millió dollárt fordítanak
ezek „kezelésére”. Hogy ezt a
jövedelmezô iparágat elôsegítsék,
tömegével jelennek meg a
pszichiátria gyermekkori men-
tális „betegségekkel” kapcsolatos,
teljességgel bizonyítatlan állítá-
sait hirdetô könyvek, amelyek
„megoldásnak” kiáltják ki a
veszélyes szerek használatát.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 7

Istenben, a pokolban, a evolucionista oktatásra és a A pszichiátriai


mennyországban? Erôsza- „Az elmúlt évszázad során a közoktatás szexuális nevelésre, és az programok az
koskodtak-e velük, voltak-e letért a klasszikus megközelítés útjáról, az eredmény, hogy a iskolákat klinikákká
terhesek, voltak-e letar- amely a jellemfejlesztésre és az alapok középiskolát végzettek változtatták, ahol a
tóztatva vagy érte-e ôket megtanítására helyezte a hangsúlyt 68%-a nem képes arra, hogy rendellenes
nemi erôszak? Használ- (olvasás, írás, számtan, mások tisztelete továbbtanuljon….” 19
viselkedéseket leíró
nak-e fogselymet, bicikliz- és felelôsségvállalás), és átment Kihágások, kábítószer- listákkal felszerelt
nek-e, kocognak-e? Kövé- rel való visszaélések és tanárok hada bélyegzi
»képességfejlesztésbe«, azaz pszicholó-
rek-e, soványak-e, hajla- erôszak terjedt el a fiatalok tanulóit túl aktívnak,
giai-szociális manipulációba.” visszahúzódónak stb.
mosak-e öngyilkosságra? között világszerte. Egy
– Hans Zeiger, a Seattle Times cikkírója, a Teljesen normális
Szoktak-e nemi életet élni, nonprofit Los Angeles-i
Cserkészek Becsületszövetségének elnöke, gyerekeket
vannak-e hobbijaik, van-e kutatóintézet, a Josephson
Michigan állam
pisztolyuk? Azt sosem Etikai Intézet 2002-es jelen- kényszerítenek arra,
kérdezik meg tôlük, hogy tése alapján kiderült, hogy hogy romboló
nem hozzák-e ôket zavarba ezek a kérdések. És az alkot- „a középiskolai diákok általi csalás, lopás és a hazudozás mentálhigiénés
mányos jogaikról sem tájékoztatják ôket.”18 folytatja rémítô, évtizedek óta tartó emelkedését”; a tan- programokon
2004 februárjában Hans Zeiger, a Seattle Times rovat- ulók 74%-a beismerte, hogy csalt dolgozat vagy ellenôrzés vegyenek részt.
szerkesztôje és a Michigani Cserkész Becsületszövetség esetén az elmúlt év során, és 63% vallotta be, hogy legalább
elnöke azt írta: „Az elmúlt évszázad során a közoktatás kétszer hazudott tanárának az elmúlt évben. 20
letért a klasszikus megközelítés útjáról, amely a jellemfej- William Kilpatrick, a Miért nem tudja Johnny
lesztésre és az alapok megtanítására helyezte a hangsúlyt megkülönböztetni a jót a rossztól címû könyv szerzôje
(olvasás, írás, számtan, mások tisztelete és felelôsségvál- szerint: a pszichológiai tanrendet tekintve „az érzések, a
lalás), és átment »képességfejlesztésbe«, azaz pszicholó- személyes nyereség és egy teljesen kritikátlan hozzáállás”
giai-szociális manipulációba. Ma az oktatás »szakértôi« a állnak a középpontban. Mindeközben „...nincsenek pozitív
forradalmi tanokat, a multikulturalizmust és az értékek viselkedésmodellek, semmiféle indokot nem említenek
tisztázását ünneplik. Sajnos a szakértôk elsôsorban a kísér- meg, hogy egyáltalán miért akarhat egy fiú vagy egy lány jó
letezésre koncentráltak, az oktatás sokszínûségére, az lenni. … Úgy végzik el az iskolát, hogy az a benyomásuk, a

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
7
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 8

A fiatalkori rossz állapotban vannak,


ÖNGYILKOS- akkor a pénzügyi csapok meg-
SÁGOK elôfordulása nyílnak”.22
egyre rémisztôbb Egy amerikai önbecsülési
méreteket ölt, melynek tanácsadó 10 000 dollárt is
mértéke nemzetközi kereshet egy nap, annak
szinten is egyre nagyobb. ellenére, hogy 20 éve nincs
Ennek a közös ön- tudományos bizonyíték arra,
gyilkosságot elkövetett hogy az önbecsülési prog-
tizenéves párnak a ramok valaha is mûködtek.23
temetése (jobbra) Egy „Fiatalok dühét kezelô
megrázta az egész program”, amit az iskolákban
floridai kisvárost, ahol használnak, 2500 dollárba
éltek. 1958-ban az kerül.24 Egy Minnesota-beli
amerikai tizenévesek csoport, amely a gyerekek
között(15 -19 évesek) viselkedését és meggyôzôdé-
3 öngyilkosság esett seit – amelyek a problémáik
100 000 fiatalra. Ez az mögött állnak – tanulmányoz-
arány 1990-re 11,1-re za, évi 10 millió dolláros költ-
emelkedett (267%-os ségvetéssel mûködik.25 Egy
növekedés), 2000-re mexikói államban az Oktatási
pedig az emelkedés már „Nincsenek pozitív viselkedésmodellek, Minisztérium mintegy 700 000
800%-os lett. semmiféle indokot nem említenek meg, dollárt fizetett egy olyan cso-
magért, amit amerikai pszi-
legalapvetôbb értékek is
hogy egyáltalán miért akarhat egy fiú chológiai felbecslésre hasz-
megkérdôjelezhetôek.” vagy egy lány jó lenni …. Úgy végzik el náltak. Ennek neve „Kis
Arra figyelmeztet: „…vilá- az iskolát, hogy az a benyomásuk, a Boldog Doboz” – tanárok
gossá válik, hogy miért alkalmazzák diákokon, annak
annyira rosszak a [tanul-
legalapvetôbb értékek is megkérdô- ellenére, hogy oktatási sza-
mányi] eredményeik és jelezhetôek.” kértôk a használata ellen
miért vannak az erkölcsök – William Kilpatrick, a Miért nem tudja Johnny szavaztak. 26
ilyen meredek lejtôn.”21 megkülönböztetni a jót a rossztól c. könyv A „tinédzserek szûré-
szerzôje sének” célja az állami biz-
Pszichiátriai és pszi- tosítási pénzek megszerzése.
chológiai aranybánya Azt tanácsolják az iskola dol-
Ellen Makkai rávilágított az iskolai mentális egész- gozóinak, hogy kérjenek olyan támogatást, amibôl a mentális
ségügyi programok gazdasági motivációira: „Az állami és egészségügy szolgáltatásait majd fedezni lehet a diákok
alapítványi pénzek csábítják arra az iskolákat, hogy ezeket a számára.27
kérdôíveket alkalmazzák, amelyeket azután arra használnak, Allen Jones, a pennsylvaniai fôfelügyelôi iroda korábbi
hogy az adományozóknak bizonyítsák, hogy segítségre van nyomozója feltárta, hogy az országos irányelv, amely szerint
szükségük – minél nagyobb a probléma, annál nagyobb pénzt a „mentális betegségeket” szûrni és kezelni kell, „költséges,
lehet leszakítani.” Edward Freeland, a Princeton Egyetem kétes értékû, halálos mellékhatásokat okozó elôregyártott
Felmérési Kutató Központjának társigazgatója mondja el: „Ha szerek eladására irányul, és arra, hogy a magánbiztosítókat
egy iskolai kerület bizonyítja, hogy gyermekei meglehetôsen még nagyobb pénzforgatásra késztesse.”28

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
8
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 9

„Azonban, amint a szociológusok és


nevelési szakértôk a 60-as években elkezdték
a pszichológia elméleteit az iskolákban
alkalmazni, az oktatás megindult lefelé a lejtôn.
Az eredmények katasztrofálisak voltak.
A teszteredmények, az amerikai gyerekek
olvasási és számolási képességei zuhanni
kezdtek … Kiderült, több tudós is úgy
gondolja, hogy az önbecsülés felfújása
az egyik okozója lehet az iskolákban és
másutt megtalálható erôszaknak.”
– Diane Alden, kutatási elemzô

A Tanügyi Jelentések 2001-es kiadványában Diane


Alden, a kutatási elemzô, akinek politológiai és gazdasá-
gi tapasztalatai vannak, a következôket állapította meg:
„Az országos önbecsülési mozgalmat megelôzôen a
gyerekek az önbecsülésüket a szüleiktôl tanulták vagy
szerezték, vagy egyszerûen abból tanulták meg, hogy
megcsináltak valami jót – ilyenkor, még ha nem is kap-
tak dicséretet, tudták, hogy valami jót tettek…. Azonban,
amint a szociológusok és nevelési szakértôk a 60-as évek-
ben elkezdték a pszichológia elméleteit az iskolákban
alkalmazni, az oktatás megindult lefelé a lejtôn. Az ered-
mények katasztrofálisak voltak. A teszteredmények, az
amerikai gyerekek olvasási és számolási képességei
zuhanni kezdtek … Kiderült, több tudós is úgy gondol-
ja, hogy az önbecsülés felfújása az egyik okozója lehet az
iskolákban és másutt megtalálható erôszaknak.”29
William Bonner, a Rutherford Intézet, egy amerikai
szabadságjogi civil szervezet ügyvédje azt állapította
meg, hogy ezek a programok vezettek „a család
agresszív megtámadásához és a diákok egyéni szabad-
ságjogainak megnyirbálásához, pszichológiai tantervek
és kísérletek használatával, valamint széleskörû
viselkedésmódosító technikákkal…. A szülôk hagy-
ományos befolyási területeit és jogait eltörölték, mivel a
pedagógusok azt a feltételezést terjesztik jó ideje, hogy a
szakértôk jobban tudják, hogyan kell gyereket nevelni,
mint a szülôk....”30

Folyamatosan nô az ERÔSZAKOS CSELEKMÉNYEK


ÉS A BÛNCSELEKMÉNYEK száma, és az oktatási rend-
szerbe beférkôzött pszichiátria ténykedésének az az ijesztô dolog
lett az eredménye, hogy a bûnözôk egyre fiatalabbá válnak. A 12
éves Manuel Sanchezt és John Duncant egy Washington állam-
beli vándorló idénymunkás meggyilkolásáért tartóztatták le.
A rendôrség szerint a fiúk azután lôtték le a férfit, miután az
elkezdte ôket kövekkel hajigálni, mert túl közel lövöldöztek hozzá.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 10

AZ OKTATÁS FELFORGATÁSA
Pszichiátria kontra oktatás
A befolyásos oktatási pszichológus, Friedrich
Wilhelm Meumann, a filozófia és neveléstudomány pro-
fesszora a Lipcsei Egyetemen, azon dolgozott, hogy
radikálisan megváltoztassa az iskolákat, úgy, hogy
„nyomják el a gyerekek természetes késztetéseit”.32
Könyve, a Mentálhigiéné az iskolában, kötelezô olvas-
mány volt a leendô tanárok több generációja számára, és
azt az elgondolást propagálta benne, hogy az iskolákat
„mentálhigiénés megelôzô állomásokként” kell kezelni.33
Lassan, de biztosan, ezek az elképzelések elkezdtek
elterjedni az iskolákban a pszichológia és a pszichiátria
segítségével. Az Egyesült Államokban a következô
emberek játszottak fontos szerepet a wundti eszmék
elterjesztésében: Edward Lee Thorndike, John Dewey,
James Earl Russell, James Cattell és William James, aki „az
amerikai pszichológia atyjaként” vált ismertté.34 Cattell, az
Amerikai Pszichológiai Társaság elnöke eltörölte a hangos
olvasás tanítását, és bevezette a „szókép-olvasást”,
Wilhelm Wundt kényszerítve a gyer-
mekeket a szavak memo-

A
hagyományos ok- rizálására, anélkül, hogy
Ralph Tyler, a Carnegie Alapítvány
tatás és erkölcsi megértenék a szavak vagy
értékek aláásása elnöke írta a Tanterv és oktatás alapelvei-ben hangok logikus sorrendjét.
visszakövethetô egy né- „az oktatás valódi célja az…, hogy jelentôs 1929-es könyvében,
met pszichológus, Wilhelm Az oktatás alapelveiben
változásokat hozzon létre a tanuló viselkedési
Wundt munkásságához: ô Thorndike az oktatási
indította útjára a „kísérleti mintázatában.” Az, amit ô „progresszív oktatás- tevékenység csökkentését
pszichológiát” a Lipcsei nak” nevez, arra irányul, hogy megváltoztassa a javasolta: „Mesterséges
Egyetemen 1879-ben. Mi- gyakorlatok, mint a hang-
gyerekek érzelmeit, meggyôzôdéseit, valamint
után kijelentette, hogy az tani képzés, szorzótáblák,
ember valójában egy állat, másodlagos célként az intellektusukat. írási gyakorlatok – ezekre
amelynek nincs lelke, azt is feleslegesen sok idôt fordí-
állította, hogy a gondolat tanak. Az olyan tantár-
egyszerûen az agytevékenység terméke – egy olyan hamis ki- gyak, mint a számtan, nyelvtan, történelem, sok olyan
indulópont, ami a mai napig is a pszichiátria alapjául szolgál.31 dolgot tartalmaznak, amire valójában igen kevéssé van
Wundt meggyôzôdéses követôje volt Gottleib Fichte szükség.”35 Ezzel a wundti, állatpszichológiai háttérrel
tanainak, aki 1810-ben a Berlini Egyetem pszichológia sza- Thorndike nem saját akarattal rendelkezô egyéneknek
kát vezette, és úgy vélte, hogy „Az oktatás szükséges célja látta a diákokat, akiknek van választási lehetôségük, akik
az, hogy lerombolja a szabad akaratot, ami után az döntéseket hoznak, hanem inger-reakció alapon mûködô
iskolából kikerülô diákok képtelenek lesznek ... máshogyan állatoknak. „A tanár célja”, írta Thorndike, „az, hogy kívá-
gondolkodni vagy cselekedni, mint ahogyan a tanáraik natos változásokat hozzon létre az emberi lényekben, és
elvárnák tôlük.” megelôzze a nemkívánatos reakciókat.”36

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
10
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 11

A tanároknak pszichológiai következményeket kellett


figyelniük. A pszichiáterek és a pszichológusok azt
mondták, hogy a „stressz” három forrását kell kiküszöböl-
ni az iskolából: 1) az iskolai kudarcot, 2) a tudományra
összpontosító tanterveket, valamint 3) a fegyelmezési
eljárásokat. Az iskolai kudarcra úgy tekintettek, mint a
legnagyobb gonoszra, amely az „alacsonyabbrendûség
érzését” okozza, valamint viselkedési problémákat, mint a
csavargás és az antiszociális viselkedés.37 A megoldás sze-
rintük az volt, hogy le kell venni a hangsúlyt magáról a
tananyagról, és ezáltal megszabadítani a tanulót az isko-
lai bukás stresszétôl.
1945-ben a kanadai pszichiáter, G. Brock Chisholm,
az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetôje és az
Országos Mentális Egészségügyi Szövetség társalapítója
(WFMH) azt állította, hogy „a jó és a rossz” fogalma az,
Az amerikai James
ami „frusztrációt, kisebbrendûségi érzést, neurózist és az
Cattell, aki Német-
élet élvezetére való képtelenséget okozott.” Így aztán „a
országban Wundt
jó és a rossz fogalmának újraértelmezése, majd végül
tanítványa volt, kár-
eltörlése” az, ami „gyakorlatilag minden hatékony pszi-
tékony hatású tanulási
choterápia célja.”38
elméleteket dolgozott ki,
Csupán néhány éven belül Ralph Tyler, a Carnegie
amelyek gyászos
Alapítvány (amely az oktatás és a tesztelés magántôke-
kudarcnak bizonyul-
fedezetét biztosította) elnöke kiadta A tantervek és
tak, bár az elmúlt 70
James Cattell évben 124 tanulmány
oktatás alapelvei címû munkát, azt állítva ebben: „az
oktatás valódi célja az…, hogy jelentôs változásokat hoz- Benjamin Bloom volt az, aki bevezette az oktatásba
próbálta meg ennek
zon létre a tanuló viselkedési mintázatában.”39 Az, amit ô az „elsajátító tanulást”, kijelentve, hogy az oktatás célja
az ellenkezôjét bebi-
„progresszív oktatásnak” nevez, arra irányul, hogy az, hogy „megváltoztassa a gyerekek gondolatait, érzé-
zonyítani.
megváltoztassa a gyerekek érzelmeit, meggyôzôdéseit, seit és cselekedeteit.” Az 1950-es években írt könyvében,
valamint másodlagos célként az intellektusukat.40 Az oktatás céljainak taxonómiájában írta le, mit értett
azon, hogy elsajátítás: a „kritikus gondolkodás” tanításá-
nak végeredménye az a „szubjektív ítélet... ami olyan
személyes értékeket és véleményeket eredményez, amely
szerint nincsenek jó vagy rossz válaszok.”41 Így hát az
oktatásnak „vitatnia kell a diákok szilárd meggyôzôdé-
seit.” Következésképpen, az iskolákat arra ösztönözték,
hogy elsôdleges céljuk a gyerekek hitrendszerének meg-
ingatása legyen.42
Ha valakinek kétségei vannak affelôl, hogy mi e tota-
litárius kezdeményezés következménye: nemrégiben egy
new yorki iskolában, amikor a holokausztról folytattak
John Dewey Edward Lee Thorndike megbeszélést, az egyik diák megjegyezte: „Persze, nekem
nem tetszenek a nácik, de ki mondhatja meg, hogy
erkölcsileg nem volt igazuk?”43

Ezek a pszichológusok mind Wundt tanítványai, vagy az ô eszméinek


követôi voltak. Kártékony, kísérleti jellegû módszereik bevezetésének
eredményeként az iskolák olyan intézményekké váltak, ahol mani-
pulálják, nem pedig tanítják a gyerekeket. Elméleteik alkalmazása az
oktatásban katasztrofális következményekkel járt: égig szökött az írástu-
datlansági arány, valamint rettenetesen megnövekedett az iskolát befe-
William James G. Stanley Hall jezni képtelen tanulók és a fiatalkorú bûnözôk száma.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 12

KÜLÖNLEGES JELENTÉS
A diákok „szûrésének” náci gyökerei
A
gyerekek „mentális betegségek” szempontjából eugenikát szolgálhatja (az eugenika jelentése „fajtisztítás”
történô szûrése nem elôször fordul elô. Már a a gyengék eltávolításával). Az oktatási rendszernek egy
náci Németországban is alkalmazták ezt a mód- olyan rostának kell lennie, amelyen az ország minden
szert, hogy kiirtsák az „alsóbbrendû elemeket a tár- gyermeke áthalad… ez lehetôvé teszi, hogy a tanár
sadalomból”. meghatározza, az egyes gyerekeket milyen mértékben
1920: A német pszichiáter, Alfred Hoche kiadott lehet tanítani, hogy a lehetô leghasznosabb munkát
egy könyvet, melynek címe legyen majd képes végezni
Engedély az életre alkal- az állam számára…
matlanok elpusztítására, „Csak a Führer tudta Nagyon kívánatos, hogy
amelyben azt javasolta, egyetlen gyerek se kerülje
megvalósítani több mint harminc
hogy állítsanak fel egy el ezt a vizsgálatot....”46
bizottságot annak megál- éve dédelgetett álmunkat, hogy végre 1930: Ernst Rüdin, a
lapítására, kik azok, akiket alkalmazhassuk a fajhigiénia elveit „pszichiátriai genetika” meg-
eutanáziában kell része- alapítója és a holokauszt
a társadalomban.”
síteni, mert a „társadalom egyik megfogalmazója, fel-
ballasztját” jelentik. Keve- – Ernst Rüdin, a pszichiátria professzora, szólalt a Nemzetközi Men-
sebb mint 20 évvel késôbb a Német Faji Higiéniás Társaság vezetôje, 1943 tálhigiénés Kongresszuson
Leonardo Conti, a Biro- Washington D.C.-ben, és
dalmi Belügyminisztérium javasolta egy egyesített
egészségügyi részlegének eugenikai megközelítés be-
vezetôje elrendelte, hogy vezetését, hogy ki lehessen
állítsanak össze egy listát gyomlálni azokat, akikben
a kormány részére mind- „örökletes rossz hajlamok
azokról, akik különféle vannak”.47 Annak a listának
mentális betegségekben az élén, amelyet az ame-
szenvednek.44 rikai eugenikusok késôbb
1922: Nagy-Britannia összeállítottak, a „figyelem-
Országos Mentálhigiénés hiányos zavar” (ADD) és a
Bizottsága (ma az Orszá- „hiperaktivitás” állt.48
gos Mentális Egészségügyi 1930-as évek: A pszi-
Szövetség) igényt fogalma- chológiai eugenika-mozga-
zott meg arra, hogy „gyer- lom eredményeképpen az
meksegítô” klinikákat ala- amerikai iskolák rendszere-
pítsanak: „A pszichiátere- sen szûrték az iskolás gye-
ket... be kell engedni az rekeket, és azokat, akiket
iskolákba.”45 gyengeelméjûnek találtak,
1926: Az amerikai elmegyógyintézetekbe
eugenikusok, Paul Pope- küldték. „Idióta, imbecilis,
noe és Roswell Hill gyengeelméjû” – ezek or-
Johnson azt javasolták, vosi kifejezések voltak. Arra
hogy iskolások „tömegeit használták ôket, hogy a
kell szûrni”: „Egy más, gyengeelméjûség vagy al-
eléggé eltérô módon, a kalmatlanság különféle fo-
kötelezô oktatás az kait jelöljék velük.49
Adolf Hitler

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
12
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 13

Alfred E. Hoche Alfred Ploetz


AZ ÉLET LEÉRTÉKELÉSE:
Ezek a pszichiáterek és pszichológusok,
más kollégáikkal egyetemben, az 1920-as
évek óta úttörô szerepet játszottak annak
az alattomos tervnek a kivitelezésében,
amely a társadalom „nemkívánatos” ele-
meinek kiszûrésére irányult az oktatási
rendszeren keresztül. A pszichiátriai
intézetekbe küldendô „nemkívánatos
személyek” kategóriájában a „hiperaktív”
(„ADHD-ban szenvedô”) gyermekek
is benne foglaltatnak, akik az elmélet
szerint késôbbi életük során fokozottabban
hajlamosak a skizofréniára. Paul Popenoe

társalapítója, felvázolta a pszichiáterek céljait: „Azt kell


megcéloznunk, hogy [a pszichiátria] áthassa az ország
életének minden oktatási tevékenységét… Néhány szak-
mát már hathatósan megtámadtunk. A két legkönnyebb
természetesen az oktatás és az egyház; a két legne-
hezebb a jog és az orvostudomány.” Hozzáfûzte: „Ha be
akarunk szivárogni más emberek szakmai és társadalmi
tevékenységébe”, „úgy gondolom, utánoznunk kell a
Ernst Rüdin totalitáriusokat, és szerveznünk kell valamilyen ötödik
hadoszlopbeli tevékenységet!” [ötödik hadoszlopbeliek:
1940: A német Gyermekpszichiátriai és Terápiás olyan emberek, akik egy bizonyos országban élnek, és
Oktatási Társaság elsô konferenciáján, amelyen a náci titokban az ország ellenségeit segítik szabotázs akciókkal
pszichiátria elitje vett részt, Paul Schroder, a pszichiátria és kémkedéssel.]
professzora azt mondta: „A gyermekpszichiátriának 1945: G. Brock Chisholm, pszichiáter, a WFMH
segítenie kell... integrálni az (örökletesen) visszamaradott társalapítója tovább szélesítette a világméretû pszichiá-
vagy alkalmatlan gyerekeket, a saját és a nagyközönség tria képét, amikor megállapította: „Lenyeltük azt a sok
érdekében… állandó szakértôként szelektálva az értékes ártalmas meggyôzôdést, melyeket szüleink, vasárnapi és
és tanítható egyedeket, és szigorúan és határozottan hétköznapi tanáraink... és mások tömtek belénk, akiknek
feláldozva azokat, akiket alapvetôen értéktelennek és érdekében állt kontrollálni minket…. Ha az emberi fajt
taníthatatlannak ítélhetünk.”50 meg akarjuk szabadítani a jó és rossz nyomasztó ter-
1940: John Rawlings Rees brit pszichiáter, hétôl, akkor a pszichiátereknek kell vállalniuk az alapvetô
a Mentális Egészségügyi Világszövetség (WFMH) felelôsséget.”

ELSÔ FEJEZET
Zsarnokság iskoláinkban
13
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 14

1948: A WFMH jelentése megállapította: „... a


család az egyik legnagyobb akadálya a mentális
egészség javításának, tehát gyengíteni kell ezt a hatást,
ha lehetséges, hogy megszabadítsuk az egyéneket,
különösen a gyerekeket a családi élet kényszereitôl.”51
1950: Egy USA-beli konferencia a Fehér Házban az
oktatásról a következô jelentést tette: „Az iskolának…
alkalma van és felelôs is azért, hogy felfedezze azokat a
fizikai és mentális gyengeségeket, amelyek elkerülték a
család vagy az óvoda figyelmét…. Nemcsak a gyerek
szorul kezelésre, hanem környezetének is szüksége van
segítségre.”52
1968: Új kategóriát vezettek be az Amerikai
Pszichiátriai Társaság Mentális zavarok diagnosztikai és
statisztikai kézikönyvébe (DSM): „Gyermekek és serdülôk
viselkedési zavarai”. A gyerekeket érintô zavarok hirtelen
elôbukkanása csak néhány évvel azután történt, hogy a
pszichiátria szövetségi pénzeket kapott arra, hogy kezelje
a „fogyatékos” gyerekeket, és ellátta az iskolai pszicholó-
gusokat és pszichiátereket azokkal az eszközökkel, ame-
lyekkel „szûrhetik” a DSM-
ben található zavarokat.
„Lenyeltük azt a sok ártalmas 1970-es évek: Man-
meggyôzôdést, melyeket szüleink, vasárnapi fred Müller-Küppers pro-
fesszor, a német Gyermek-
és hétköznapi tanáraink... és mások tömtek
és Serdülôpszichiátriai Tár-
belénk, akiknek érdekében állt kontrollálni saság tagja azt hangoztat-
minket…. Ha az emberi fajt meg akarjuk ta, hogy „ne lehessen
szabadítani a jó és rossz nyomasztó terhétôl, senkit sem alternatív, sem
akkor a pszichiátereknek kell vállalniuk állami iskolába beíratni
az alapvetô felelôsséget.” elôzetes gyermekpszichi-
átriai vizsgálatok nélkül.”53
– G. Brock Chisholm pszichiáter, a Mentális
1980: A DSM „Cse-
Egészségügyi Világszövetség társalapítója
csemôkor, gyermekkor,
serdülôkor” fejezetébe 32
új „zavart” vettek fel. Az 1987-es új kiadásban a gye-
rekkori „zavarok” mennyisége újabb óriási növekedést
mutatott.
1994: A DSM több mint 40 gyerekkori mentális
zavart tartalmazott, amit a mentális egészségügyi meg-
bízottak a diákoknál szûrhetnek.
2003: Pszichiáterek és pszichológusok tanácsára az
amerikai Új Szabadság Mentális Egészségügyi Bizottság

Brock Chisholm pszichiáter, a Mentális Egészségügyi


Világszövetség (WFMH) társalapítója nyilvánosan
hirdette a pszichiátria elembertelenítô célját, hogy
„megszabadítsa” az emberiséget „a jó és a rossz
nyomasztó terhétôl”, miközben 1945 októberében
elôadást tartott egy pszichiátriai konferencián
Washingtonban.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 15

A John R. Rees pszichiáter,


a Mentális Egészségügyi
Világszövetség társalapító-
ja által megfogalmazott
célkitûzést, amely szerint a
pszichiátriának a nemzet
életének minden tevékeny-
ségébe be kell kerülnie
(ahogy ezt megfogalmazta
1940-es mûvében, melynek
címe A mentálhigiéné
stratégiai terve), a pszi-
chiáterek „megbélyegzési
bibliáik” (DSM) segít-
ségével valósítják meg, ame-
lyek egyre több teljesen
hétköznapi emberi prob-
lémát diagnosztizálnak
„mentális betegségként”.

a következô ajánlást fogal-


„Azt kell megcéloznunk, hogy
mazta meg: „…a mentális
egészségügyi problémák [a pszichiátria] áthassa az ország
korai felismerése gyer- életének minden oktatási tevékenységét…
mekeknél és felnôtteknél Néhány szakmát már hathatósan
is lehetséges – rutinszerû megtámadtunk. A két legkönnyebb ter-
és átfogó tesztelési és
szûrési módszerekkel.”54
mészetesen az oktatás és az egyház; a két
1934-ben a náci pszi- legnehezebb a jog és az orvostudomány.”
chiáter, Otmar Freiherr – John Rawlings Rees angol pszichiáter, a Mentális
von Verschuer ezt állítot- Egészségügyi Világszövetség társalapítója
ta: „Szükség van arra,
hogy az életrôl új szabá-
lyokat vezessünk be törvényhozásunkban, társadalmi alkoholhasználatát és bûnözô magatartását firtatták.
rendszerünkben és legfôképpen minden egyes ember Pert indítottak, arra hivatkozva, hogy a kérdôív megsér-
gondolkodásában és tevékenységében!”55 ti az alkotmányos és a szövetségi törvényeket.
2002-ben egy ridgewoodi (New Jersey állam) Azonban, Verschuer hozzáállásának kései visszhang-
középiskolában egy 156 kérdésbôl álló felmérést osztot- jaként, a New Jersey Kerületi Bíróság 2004 júniusában
tak szét a diákoknak „A diákélet felmérése: hozzáállás és a következô határozatot hozta: „A társadalom szem-
viselkedés” címmel. Sok szülô tiltakozott a kérdések ellen, pontja felülírja a diákok magánélethez való jogának
amelyek a diákok szüleikkel való kapcsolatát, drog- és bármiféle megsértését.”56
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 16

FONTOS TÉNYEK

1 Az iskolai mentális egészségügyi


programokat arra tervezték, hogy
gyermekek életét bizonyos ideoló-
giai célok felé irányítsák, nemcsak
a gyermek, hanem a szülôk és
maga a társadalom épelméjûsége

2
és jólléte árán is.

A gyermekek egyéni eredmények


és a hozzáértés tanúsítása felé való
irányítása helyett – amire büszkék
lehetnének – a pszichiátriai „önbe-
csülés” elmélete az, hogy azt mond-
juk a gyermeknek, hogy elért
valamit, akár elérte azt, akár nem.

3 A pszichiáterek szerint a „depresz-


szió-szûrés” tudományos értékû,
de legtöbben azt mondják, hogy a
kérdôívek teljesen nyilvánvalóan
szubjektívek.

4 A tolakodó pszichológiai kérdôívek


a tanulókat kellemetlen és szemé-
lyeskedô, valamint zavaró erkölcsi
kérdésekkel zaklatják.

Az iskolai pszichológiai kérdôíveket és teszteket,


amelyek személyes jellegû adatokat gyûjtenek a
gyerekekrôl és a szüleikrôl, gyakran szülôi belee-
gyezés nélkül töltetik ki, sôt a szülôk sokszor nem is
tudják, milyen dolgokat kérdeznek gyerekeiktôl.
Az így összegyûjtött információk számítógépbe
kerülnek, és végigkísérik a gyerek teljes iskolai
pályafutását.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 17

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája

A
gyerekeket megcélzó pszichológiai és függetlenül attól, hogy ez sikerült-e neki. Ezen nézet alapján
pszichiátriai programok mindegyike meg kell ôket védeni a kudarctól, vagy bármilyen hiba
azon a puszta feltételezésen alapszik, tudatosságától, így megvédve törékeny önérzetüket.
hogy a mentális egészség „szakértôi” Frank Furedi szociológia professzor ezt cáfolja: „Sok
mindent tudnak az elmérôl és a mentális vezetô pedagógus szerint a kihívás, amivel az iskolák szem-
jelenségekrôl, tudják, hogyan lehet jobb életmódot folytatni, benéznek, a gyerekek önbizalmának növelése.” Mégis, „nincs
milyen a jobb értékrend és hogyan lehet a gyerekek életét jól semmi bizonyíték arra nézve, hogy ezek a »megoldások«
elrendezni – ôk ezt mind jobban értik és jobban meg tudják mûködnek... úgy tûnik, nincs semmilyen erôfeszítés arra néz-
oldani, mint akár a szülôk, akár bárki más a társadalomban. ve, hogy felmérjék vagy elszámoljanak azokkal az
A valóság az, hogy minden gyermekekkel kapcsolatos erôforrásokkal, amelyeket arra költöttek, hogy növeljék az
mentális egészségügyi prog- emberek önbecsülését, vagy
ramot azzal a céllal terveztek, „megerôsítsék« ôket. Amit a
hogy kontrollálják a gyere- „Már régóta azon a véleményen terapeutás megközelítés elér,
kek életét és olyan ideológiai vagyok, hogy a gyermekpszichiáter az az érzelmesség bátorítása
célok irányába tereljék ôket,
nem csak a gyerekek egyik legveszé- ott, ahol mindenki stressz,
amelyek nemcsak a gyerekek megfélemlítés vagy trauma
épelméjûségét és jóllétét ás- lyesebb ellensége, de mindazon fel- alatt áll.”57
sák alá, hanem a szülôkét is nôtteké is, akik törôdnek azzal, mi Alan Larson oktató el-
és az egész társadalomét. lesz életünk két legbecsesebb és mondja nekünk, hogy „Azok a
Dr. Thomas Szasz, a gyerekek, akiknek azt mond-
legsebezhetôbb kincsének sorsa:
pszichiátria nyugalmazott ják, megtettek valamit, amikor
professzora véleménye a kö- gyermekeinké és szabadságunké.” nem tették meg, teljesen
vetkezô: „Már régóta azon a – Thomas Szasz, a pszichiátria lenézik a felnôtteket. Úgy gon-
véleményen vagyok, hogy a nyugalmazott professzora dolják, hogy ôk teljesen bolon-
gyermekpszichiáter nem csak dok. És amikor az egész életük
a gyerekek egyik legveszé- ilyen, akkor apátiába esnek
lyesebb ellensége, de mindazon felnôtteké is, akik törôdnek ezzel kapcsolatban, mert az egész világ ôrült. Rosszul érzik
azzal, mi lesz életünk két legbecsesebb és legsebezhetôbb magukat, hogy elrejtik az igazságot (hogy ôk nem tették meg),
kincsének sorsa: gyermekeinké és szabadságunké.” és visszahúzódnak arról a területrôl – és ez teljes elkülönülést
eredményez a gyereknél az oktatás területétôl, mert ez egy
Az „önbecsülés” veszélyei hazugság. És a gyerekek tudják, hogy az egyetlen dolog, ami
Ahelyett, hogy a gyerekeket igazi célok felé terelnénk, önbecsülést eredményez, az az önbizalom és a termelés.”58
hogy tudják, ôk kompetensek és képesek – és így büszkék
lehetnek magukra –, a pszichiátria elképzelése az, hogy a A „depresszió” szûrése
gyereknek meg kell mondani, hogy elért valamit, Pszichiáterek és pszichológusok azt mondják, hogy a

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
17
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 18

A TeenScreen® prog-
ram az USA-ban azt állítja,
hogy a „kockázatnak kitett”
gyerekek „azonosítása és
kezelése” megelôzheti ön-
gyilkosságukat. Ezzel szem-
ben egy 2003-as nevadai
jelentésben szerepel az a
megjegyzés, hogy a szûré-
sen részt vett gyerekek
31%-a „terápiában vesz
részt; 9% pszichiáterhez jár
és... gyógyszert szed, és 1%
már megkísérelt öngy-
ilkosságot.”60 Panama, Guam
és Kanada is nyújt
TeenScreen szolgáltatást.61
A program „egész-
ségügyi” felmérésében olyan
kérdéseket tesznek fel a ta-
nulóknak, mint: „Volt valaha
olyan, amikor semmi sem
volt szórakoztató a számod-
Az iskolai pszichiátri- fiatalok rosszabbodó álla- ra és semmit sem találtál
ai teszteket úgy szer-
“Gyermekeink széleskörû
pota igazolást szolgáltat a érdekesnek?” vagy „Volt
kesztették meg, hogy „kötelezô, általános visel-
pszichiátriai szûrése nemcsak valaha olyan, hogy úgy érez-
bármit is válaszol a kedési” vagy „mentális felesleges, hanem egyenesen ted, semmit sem tudsz jól
gyerek, bármikor egészségügyi” szûrésre. gonosz dolog is.” megcsinálni vagy nem néztél
könnyedén pszicholó- Azzal a jogosítvánnyal, hogy – Dr. Julian Whitaker, ki olyan jól vagy elegánsan,
giai vagy pszichiátriai megvizsgálhatnak minden mint a többi ember?”62
Whitaker Jólléti Központ, 2004
kezelésre lehessen gyereket, egészen az iskolai Miután elég sok ilyen kérdést
küldeni. elôkészítôtôl a fôiskolákig pipáltak ki, a következô kér-
és egyetemekig, félrevezetôen azt állítják, hogy azonosítani dôív, amelynek neve Interjú jegyzék gyerekek diagnosztizálásához
tudják azokat, akik az instabilitás, antiszociális vagy akár (DISC), lényegében 18 féle pszichiátriai zavart tesztel.63 Ezután
erôszakos viselkedés kockázatának” vannak kitéve. a gyereket pszichológushoz vagy pszichiáterhez utalják, és
Beverly Eakman arra figyelmeztet, hogy „A »szûrés« általában gyógyszereket írnak fel neki.
szó új értelmet nyer, amikor a gyerekeket, és rajtuk keresztül Joseph Glenmullen, a Harvardi Orvosi Iskolából azt
családjukat feltételezett pszichológiai zavar »jelzôi« után mondja, hogy „a depresszió diagnosztizálására szánt
kutatva vizsgálják... azzal az eredménnyel, hogy az ilyen tesztek lehet, hogy „tudományosnak látszanak”, de mikor
elemzéseket bevezetik az elektronikus nyilvántartási rend- az ember közelebbrôl megvizsgálja a kérdéseket és az
szerbe.”59 Más szavakkal, amikor a gyereket egyszer általuk használt skálákat, nyilvánvaló, hogy tökéletesen
„felmérte” a mentális egészségügy ipara, ezek az informá- szubjektívek.”64
ciók folyamatosan szerepelni fognak az iskolai és az orvosi Dr. Julian Whitaker, a köztiszteletben álló amerikai
nyilvántartásokban. orvos, a Whitaker Jólléti Központ alapítója, a következô

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
18
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 19

történetet meséli: „Besze- „A depresszió diagnosztizálására szánt étkezési kuponokkal.”66


reztem egy [depresszió] tesztek lehet, hogy tudományosnak Egyéb ösztönzôk közé tar-
tesztet, amit Zung felbecs- látszanak”, de amikor az ember közelebbrôl tozik: 5 dollár készpénz,
lési eszköznek neveznek, a megvizsgálja a kérdéseket és ajándék emléklap, ételutal-
Prozac weboldalról. Vála- vány, pizza party, tollak, és
az általuk használt skálákat, nyilvánvaló,
szolj 20 megállapításra az plusz iskolai hitelt ajánlanak
alábbi válaszok közül vala-
hogy tökéletesen szubjektívek…” azoknak a diákoknak, akik
melyikkel: ritkán, idônként, – Joseph Glenmullen az iskolai hét végére vissza-
a Harvardi Orvosi Egyetemrôl
gyakran vagy mindig. A hozzák a formanyomtat-
megállapítások tartalmaz- ványt a szüleik aláírásával. 67
zák a következôket: »Lehangoltnak, csüggedtnek, vagy A „depresszió-szûrés” az általános közösségben
szomorúnak érzem magam.« »Nehézségeim vannak azzal, befolyással bírt arra a 60 millió receptre, amelyeket antidep-
hogy végigaludjam az éjszakát.« »Annyit eszek, mint ameny- resszánsokra írtak fel az USA-ban az amerikai népesség
nyit szoktam.« »Székrekedéses problémám van.« »Olyan 10%-ának, akik között 1,5 millió gyerek.68 Az angliai „A
tiszta az elmém, mint szokott lenni.« »Ingerlékenyebb depresszió felszámolása kampány” azt eredményezte, hogy
vagyok, mint máskor.« »Szerintem könnyû döntéseket „a körzeti orvosok által felírt antidepresszánsok száma sta-
hozni.« (Ahogy Ön is láthatja, ezen kérdések némelyike bilan növekszik”. Ahogy azt késôbb tárgyaljuk, ezen szerek
zavarbaejtô, ha nem irracionális.)” erôszakos vagy öngyilkos viselkedést okozhatnak. A „teen
„Én »ritkán«-nal válaszoltam minden kérdésre, ahogy screen” és más „depresszió-szûrô” programok így le-
azt egy normális, egészséges ember tenné. 50 pontom lett, és hetséges okai a fiatalok öngyilkossága tömeges
azt a tanácsot kaptam, hogy
mutassam meg ezt a tesztet
az orvosomnak, és »kérjem
meg ôt arra, hogy becsülje
föl a depressziómat«.”65
Nem meglepô, hogy
szülôi beleegyezést szerezni
az iskolákon keresztül prob-
lémát okoz. Egy hírlevél
beszámol a következôkrôl:
„ahogy azt sok közösségi
partnerünk tudja, nem egy-
szerû feladat megszerezni az
aláírt hozzájáruló forma-
nyomtatványokat, hogy a
TeenScreen® Programban
részt tudjanak venni. Sür-
getjük a helyszíneket, hogy
legyenek kreatívak a prog-
ram ezen elsô lépésére
vonatkozóan, kezdjenek ön-
álló kezdeményezésbe, ami
tetszik a diákoknak – mint
például mozibérlettel vagy

Az iskolai pszichiátriai és pszichológiai programok állítólag azért léteznek, hogy korán


megtalálják a mentális problémákat, és így meg tudják akadályozni, hogy azok idôsebb kor-
ban lépjenek fel. Ezzel csak az a gond, hogy semmiféle tudományos tanulmány sem mutatta
még ki, hogy ennek az elméletnek bármilyen igazságtartalma volna, sem pedig azt, hogy ezek
a programok bárkinek is a hasznára válnának, kivéve persze a pszichiátereket és a pszi-
chológusokat, akik így fiatal pácienseket tudnak szerezni, akiket hosszan „kezelhetnek”, de
sohasem gyógyítanak meg.

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
19
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 20

növekedésének, amikor is gyerekek szexuális felvilá-


gyógyszereket írnak fel a gosítását.
feltételezetten veszélyezte- Ki vitatná a gyerekek
tett gyerekeknek. szexuális felvilágosításának
2001-ben egy minneso- fontosságát életük egy bi-
tai törvényjavaslatot, amely zonyos szakaszában? A jo-
az iskolákban engedélyezte gos kérdések, amelyeket a
volna a mentális egészségü- szülôk feltehetnek: mely idô-
gyi szûrést, elutasították. szakban, ki és hogyan? A vá-
Megvitatva a bizonyítékokat, laszokat sajnos a pszicho-
amelyek az okmány ellen lógia és a pszichiátria diktál-
szóltak, Bill Harley pszicho- ta, a szülôket így fokozato-
lógus a következôket mondta: san megfosztva jogaiktól.
„Megkérdeztem a tagokat, ôk A vitatott brit „Szünet”
hogyan éreznék magukat egy szexuális felvilágosító prog-
törvényhozókat (politikuso- ramot közel 150 közép-
kat) érintô szûréssel kapcso- Egy 1993-as német beszámoló, iskolában használják. Lynda
latban, amely a mentális melynek címe “Perversion statt Aufklärung” Brine, a haladó képességek
egészségügyi zavarokat szûr- tudományának tanára, azt
(Perverzió madarak és méhek helyett), feltárja,
né, korai beavatkozással. írja a Times Educational
Azoknak, akik részt vesznek hogyan költöttek több millió német márkát Supplementben, hogy a prog-
a programon, a törvényhozás egy AIDS segítségnyújtási központra, ram, amiben részt vett, nem
fizeti kiterjedt terápiájukat, ha amely pornográf és szexuálisan izgató tudatosította a gyerekekben,
a potenciális probléma bár- hogy a szexuális érintkezés
propagandaanyagokat biztosított tanároknak
melyiküknél létezik. És, ter- 16 éves kor alatt illegális.
mészetesen, az eredmények a szexuális felvilágosító órákhoz. Kifejezte a nyugtalanságát
elérhetôek lesznek sok ember azzal kapcsolatban, hogy a
számára, egy terapeuta által tanároknak hogyan kell
adott tervvel és az ô együttmûködési hozzájárulásukkal.” válaszolniuk gyakran feltett kérdésekre”. Brine leírta: „A
„Ezután megjegyeztem, hogy könnyen tudnék találni példák közt szerepel az, amikor egy 14 éves lány megkérdezi:
minden törvényhozóban egy érzelmi hajlamot, amely Milyen íze van az ondónak?« Elgondolkoztam azon, hogy
a jövôben problémákat jelenthet a számára, és fel tudnék miért kérdez ilyet egy ilyen korú gyerek. Egy ilyen kurzus
vázolni egy hosszadalmas terápiás tervet korai bea- választ ad azokra a kérdésekre, amiket nem tudnak, illetve
vatkozásként... A szûrés és a korai beavatkozás egy nagy- amiket nem kell tudniuk.”70
szerû ötletnek tûnik mindaddig, amíg az ember nem lesz A németországi Mainzban az egészségügyi minisztéri-
egyike azoknak, akiket szûrnek. Azután a problémák ezzel a um kiadott egy brossúrát Beszéljünk a szexrôl! címmel, amely-
megközelítéssel sokkal könnyebben láthatóak lesznek.”69 ben egy fiatal kérdéseket tesz fel: „Mennyi ideig kell együtt
járnia egy párnak, mielôtt intim viszonyba kerülnek egymás-
Az erkölcsök lazítása, a szabados szerelem sal?” A válasz adott: „Nincs erre szabály, nem kell semmit
elfogadtatása sem tenned. Tedd azt, amit akarsz, akkor, amikor akarod.
Az oktatással kapcsolatos szülôi feszültség egyik for- A te érzéseid azok, amik számítanak.”
rása azon figyelem mennyisége és típusa, amit a szexuális Egy 1993-as német beszámoló, melynek címe
felvilágosító programokra fordítanak. Sok ország iskolájában “Perversion statt Aufklärung” (Perverzió madarak és méhek
12 éves korban, máshol már az óvodában elkezdik a helyett), feltárja, hogyan költöttek több millió német márkát
Folytatás a 22. oldalon

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
20
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 21

A „MENTÔCSÓNAK”-
GYAKORLAT
Oktatás vagy belenevelés?
A
z egyik módja annak, ahogyan a náci A lista a következô: Egy orvos; egy afro-
pszichiátereknek sikerült az emberekbe amerikai lelkipásztor; egy prostituált, akinek nincse-
belenevelni a fajhigénét és az „alsóbb- nek szülei, de aki kiváló nôvér; egy bûnözô férfi;
rendû fajokat”, az oktatási rendszeren keresztül egy mentálisan zavart ember; egy eladó; egy
valósult meg, ahol a diákok csapdába esett közön- nyomorék fiú, aki születése óta béna; egy házaspár
séget jelentettek. 1936-ban tankönyvek azt kérték – a férj építômunkás, aki sokat iszik, a felesége ház-
a diákoktól, hogy számítsák ki, mennyibe kerülne tartásbeli két gyerekkel; egy zsidó étterem-tulaj-
fenntartani a gyengéket és nyomorékokat, megmu- donos, nôs és van három gyereke; egy tanár; egy
tatva ezzel, hogy pénzügyi terhet jelentenek az katolikus apáca; egy munkanélküli férfi, aki koráb-
ország számára. A „95-ös probléma” ezt kérdezte: ban irodalom professzor volt, és aki egy koncentrá-
„Ha egy elmegyógyintézet felépítése hatmillió biro- ciós tábor túlélôje; és egy ír házaspár, akik nagyon
dalmi márkába kerül, szerelmesek, de nincs
72
hány lakást lehetne épí- gyerekük.
teni az elmegyógyin- 1999-ben Phyllis
tézetre szánt pénzbôl, Schlafly, a Sas-fórum
ha egy lakás 15 000 nevû szülôi csoport ala-
márkába kerül?” Egy pítója ezt írta: „A leg-
középiskolai matema- gyakrabban használt
tikai gyakorló könyvben osztálytermi példa a
megkérdezték a diáko- mentôcsónak-gyakorlat
kat, hogy ha 100 már- (és ennek sok változata,
kát költenek a mentá- például az atomrobba-
lisan betegekre a külön- nás utáni menedék). ...
bözô intézményekben, A diák élet és halál felet-
akkor mennyi az állam ti hatalmat kap a ke-
egy lakosra jutó átlagos „A diák élet és halál feletti zébe. Vajon ki fog
költsége évente? Fel- meghalni? A híres író, a
használva az eredmé- hatalmat kap a kezébe. Vajon terhes nô, a rabbi, a
nyeket, mennyibe kerül ki fog meghalni? A híres író, hollywoodi táncosnô
az államnak, ha a bete- a terhes nô, a rabbi, a hollywoodi vagy a rendôr? Bárme-
gek 10, 20, 25 évig ma- táncosnô vagy a rendôr? lyik válasz elfogadható.,
radnak az intézmé- bármi, amit a diák jónak
nyekben?71 Bármelyik válasz elfogadható…” talál, és a diákok ki
Hasonlítsa ezt össze – Phyllis Schlafly, az tudnak választani külön-
egy feladattal, amelyet az Eagle Forum szülôi csoport alapítója bözô vízbefullasztó cél-
amerikai és az angol is- okat, mert nincs jó vagy
kolákban adnak fel: „Egy rossz válasz. Nem lé-
utasszállító hajó elsüllyed a tengeren és 15 ember tezik rossz válasz, kivéve egyet. Egy anyuka elmond-
együtt van a csónakban. De a csónak csak 9 embert ta a ... Szülôi Tanácsadó Központunknak, hogy a
bír el. Ha hatot nem távolítunk el, mindenki meghal. gyermeke így válaszolta meg a kérdést: »Jézus
Ha te lennél a csónak parancsnoka, kit választanál, adott egy másik hajót, és senkit nem kellett
hogy életben maradjon?... Párban kell közös döntésre kirakni.« A gyerek egyest kapott erre, mivel elfo-
jutnotok, hogy ki legyen az, aki nem utazik tovább.” gadhatatlan választ adott.”73

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
21
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 22

egy AIDS segítségnyújtási központra, amely pornográf és


szexuálisan izgató propagandaanyagokat biztosított
tanároknak a szexuális felvilágosító órákhoz. Az agymosás-
nak is beillô, 12 éveseknek és idôsebbeknek tartott prog-
ramok megkívánták a gyerektôl, hogy húzzon egy kártyát,
amely a csoportosan megvitatandó témát mutatja. Néhány
téma ezek közül: „Láttál már pornófilmet?” (Többféle válasz-
lehetôség adott, kezdve attól, hogy „hülyeségnek tartom”,
odáig, hogy „izgatottnak érzem magam ezzel kapcsolat-
ban”.) „Volt már olyan, hogy fogdostál valakit egy
autóban?”, „Mennyire fontos a szexualitás az életedben?”74
Egy országos szintû amerikai tanóra keretén belül, amit
„pornográf vitának” hívnak, diákokat kérnek meg arra,
hogy kutassanak és vitassák meg az érveket a pornográfia
mellett és ellen, valamint a szólásszabadság korlátozásával
vagy szélesítésével kapcsolatban.75
2003-ban Minnesotában Denise Walker szülei kijelen-
tették az állami törvényhozás elôtt, hogy az iskoláknak meg
kell követelniük, hogy a szexuális felvilágosítás keretei
között önmegtartóztatásra is nevelhessék a gyerekeket: „Az
életem pokollá változott, amikor a tanterv alapvetôen azt
tanította, hogy »Tegyél amit akarsz, csak használj gumit.«”
Jennifer Beecher, egy középiskolás felsôs, ugyanebben
a témában tanúskodott, és azt mondta, hogy a nemi úton
terjedô betegségek és a tizenévesek terhessége probléma az
iskolájában, az önmegtartóztatásnak nem szentelnek
figyelmet az osztályában.
„Soha nem töltenek ezzel
„A diákként kapott oktatásnak idôt... csak azt mondják el,
az lett az eredménye, hogy drogokat hogyan lehet biztonságosan
szedtem és szabados nemi életet éltem. Kétszer szexelni.”76
Kay Fradenecks, az ér-
lettem terhes, és mindkettônek abortusz
téktisztázás tanulója, elma-
lett a vége. Az abortuszok maradandó gyarázta a módszer lesújtó
bélyeget hagytak az életemen.” hatását: „A diákként kapott
oktatásnak az lett az ered-
– Kay Fradenecks,
az értéktisztázás egy volt tanulója ménye, hogy drogokat szed-
tem és szabados nemi életet
éltem. Kétszer lettem terhes,
és mindkettônek abortusz lett a vége. Az abortuszok
maradandó bélyeget hagytak az életemen. Dicséretet kap-
tam… amikor elhatároztam, hogy elvetetem a gyerekemet,
és arra buzdítottak, hogy osszam meg a tapasztalataimat a
többi fiatal lánnyal.”
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 23

A „NAGY TESTVÉR” ÁLLAM


Gyermekek megbélyegzése
vagy akárki íróasztalán lan-
doljon, akinek megvan vele
a maga rejtett célja. Ha az
ön gyereke a fenti homályos
kategóriák egyikébe esik,
hogyan fog boldogulni a
munkaerôpiacon – vagy
ami azt illeti, egy repülôjárat
veszélyes utasaként?
Dr. Darrel Regier, az
Amerikai Pszichiátriai Társa-
Írta Beverly Eakman ság kutatási igazgatója ter-
mészetesen dicsérte a Sza-
Beverly Eakman pedagógus, badság Mentális Egészség-
volt tudományos szerkesztô, ügyi Bizottság szûrési
technikai író és fôszerkesztô kezdeményezését. Kevin
a NASA hivatalos „Mindegy, hogy valakinek milyenek a politikai P. Dwyer, az Iskolapszicho-
lapjánál, Az amerikai elme nézetei, a vallása vagy a mindennapok legfonto- lógusok Országos Szövet-
klónozása: az erkölcsök sabb kérdéseirôl alkotott véleménye, a kötelezô ségének elnöke és Dr. Gra-
megsemmisítése az oktatá- pszichiátriai szûrés és kezelés kérdését egyetlen ham Emslie tipikus példái a
son keresztül szerzôje, a ember sem hagyhatja figyelmen kívül. Hogy korai tömeges szûrés védel-
USA Országos Oktatási miért? Mert az úgynevezett pszichiátria börtön mezôinek a mentális egész-
Konzorciumának az ellenfelektôl vagy politikai ellenzéktôl való ségügy bizalmas szövet-
ügyvezetô igazgatója. megszabadulás egyik legegyszerûbb módszere. ségében. Ez az „értékes
Elég ezeket az embereket a társadalomra információ szinte besze-
veszélyesnek bélyegezni.”

T
ényleg intézmé- rezhetetlen bármilyen más
nyesíteni akarjuk – Beverly Eakman forrásból…”, panaszkodik
a kötelezô pszi- Dwyer. Való igaz, a leg-
chiátriai tanácsadást és több felnôtt azonnal ke-
szûrést? resztüllátna az ilyen próbálkozásokon. Ezért aggódik ô,
Ezt az információt gyakran gyûjtik tanárok az állami hogy a szülôk folyamatban lévô perhullámainak áradata a
és szövetségi támogatásban részesülô intézmények „tudományos tesztelés” zászlaja alatt történô tolakodó,
kérésére, mint amilyen az Erôszakos és Romboló személyeskedô tesztkérdések ügyében negatív bírósági
Viselkedések Intézete. A tanárokat az intézmény oktatási döntést eredményezhet, amelyek arra sarkallnák a törvény-
pszichológusai tanítják arra, hogyan egyeztessék a ta- hozókat, hogy betiltsák az összes pszichológiai kérdôív
nulók osztálytermi és játszótéri magatartását a viselkedési használatát az iskolákban.
minták listájával. Ez azt jelenti, hogy a „szünet” többé Mindegy, hogy valakinek milyenek a politikai nézetei,
nem játékidôt jelent. Bizonyos „jelek” felbukkanásakor a a vallása vagy a mindennapok legfontosabb kérdéseirôl
gyereknek szakértôi segítségre van szüksége. Ezek az alkotott véleménye, a kötelezô pszichiátriai szûrés és ke-
ifjoncok az iskolai pszichológushoz, tanácsadóhoz vagy zelés kérdését egyetlen ember sem hagyhatja figyelmen
más „mentális egészségügyi szakemberhez” kerülnek, kívül. Hogy miért? Mert az úgynevezett pszichiátria börtön
aki minden gyereknél meghatározza a „nemkívánatos az ellenfelektôl vagy politikai ellenzéktôl való megsza-
eredményhez vezetô viselkedést”. A gyereket alternatív, badulás egyik legegyszerûbb módszere. Elég ezeket az
„alkalmazkodó” magatartásminták „pótmechanizmu- embereket a társadalomra veszélyesnek bélyegezni. A náci
sokkénti” használatára tanítják. A szülôktôl elvárják, Németország, a Szovjetunió, Kuba és Dél-Afrika pszichiátri-
hogy megerôsítsék ezeket az alternatívákat. ai börtönei mostanra már legendák. És ha azt gondoljuk,
A gyerek (vagy a szülei) ritkán látja mindazt, amit a hogy ez itt nem történhet meg, jobb, ha megnézzük az
tanuló „elektronikus irattartója” tartalmaz. A titoktartási iskoláinkat és ismét átgondoljuk.
törvényekben lévô kibúvók megnehezítik, hogy megakadá- Hogy a Száll a kakukk fészkére címû film egy sorát áta-
lyozza, hogy gyerekének aktái egyetemi felvételi köztiszt- lakítva idézzük: Minden nap, minden tekintetben, ez a
viselôk, ügyvezetôk, biztonsági tisztek, hitel elbíráló irodák, kezdeményezés egyre „rosszabb és rosszabb lesz”.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 24

BÁTOR, ÚJ JELEN
Gyermekek „szakértôk”
általi kondícionálása
H
uxley könyvében, Késôbb kifejlesztették azt,
a Bátor új világ- amit „feltételes reflexnek”
ban egy képzelt, neveznek azokból a hírhedt
futurisztikus képpel nyit a kísérletekbôl, melyekben a
„Közép-Londoni Keltetô és kutyák megtanulták, hogy
Kondícináló Központ”-ban, az étel mindig együtt jár a
ahol gyerekeket gyártanak csengôvel, azután mindig
kémcsövekben.77 A gyere- nyáladzani kezdtek a csen-
kek nem a szüleiknek szü- gô puszta hangjára. Lyu-
letnek, hanem az Állam- kakat vágtak a kutyák po-
nak. Így a gyerekek sorsa fájába, hogy megmérjék,
elôre elrendelt és elôre mennyit nyáladzanak kü-
elôkészített. „Minden kon- lönbözô ösztönzések hatá-
dícionálás célja..., hogy az sára.80 Ez képezte az alapját
emberekkel elfogadtassa a viselkedéspszichológia
kikerülhetetlen társadalmi nagy részének, amelyet
végzetüket” – állapítja manapság az iskolákban
meg az igazgató.78 A használnak.
csecsemôneveldében, az A követôk közé tar-
„új-pavlovi kondícionáló toztak John B. Watson és
szobákban” nyolchónapos Burrhus Frederic Skinner
gyerekeket rózsákkal teli „ Ahogy arra Szasz professzor rámu- pszichológusok. Watson,
tálak és nyitott könyvek tat: „...a pszichiáterek nagyban felelô- aki a Baltimore-i (Mary-
elé helyeznek, amelyek land) Johns Hopkins Egye-
madarak és halak képeivel
sek olyan problémák létrehozásáért, tem pszichológiai labo-
hívogatják ôket. Ahogy a amelyeket látszólag meg akartak ratóriumának professzora
gyerekek ezek felé kúsz- oldani.” Ôk az utolsók, akikhez fordul- és igazgatója volt 1908 és
nak, a nôvér meghúz egy nunk kellene, ha meg akarjuk oldani 1920 között, eggyel to-
kart, majd heves rob- vább lépett Pavlovnál. Míg
banást és sziréna hangját
gyermekeink problémáit. Pavlov agyi folyamatokkal
hallani. A gyerekek megi- foglalkozott, Watson kitar-
jednek és sírni kezdenek, tott amellett, hogy a pszi-
arcukat eltorzítja a rémület. „Most egy enyhe elektro- chológia a „megfigyelhetô viselkedés elôrejelzését és
sokkal folytatjuk, hogy besulykoljuk a leckét,” mondja az kontrollját” célozza meg. Szerinte minden választ külsô
igazgató. A sírás fokozódik, pici testük ráng és meg- ingerek eredményeznek, és így bárki irányíthatja ôket, aki
merevedik. Az elektrosokk és a hangos zajok hirtelen ilyen ingereket létre tud hozni.81
abbamaradnak. A gyerekeknek újra felkínálják a virágokat 1928-ban Watson a Pszichológiai gondoskodás a
és könyveket. A gyerekek a puszta látványtól meghátrál- csecsemôkrôl és gyerekekrôl címû könyvében azt taná-
nak félelmükben. Az igazgató sugárzik: „Azzal fognak fel- csolja a szülôknek, hogy ha a legjobb eredményeket
nôni, amit a pszichológusok azelôtt a könyvek és virágok akarják elérni, akkor soha ne mutassanak feléjük
iránti »ösztönös« gyûlöletnek neveztek. A reflexek meg- szeretet. Azt írta: „Soha ne öleld vagy puszild meg ôket,
másíthatatlanul kondícionálva lettek.”79 soha ne hagyd, hogy az öledbe üljenek. Ha muszáj, egy
A „megmásíthatatlanul kondícionálva” írja le a jóéjt puszit adj a homlokukra. Fogj velük kezet reggel....
legjobban azt, ami manapság az osztálytermekben diák- Emlékezz arra, amikor megpróbálod cirógatni a gye-
jainkkal folyik. Ennek gyökerei a viselkedéstani pszi- reked, hogy az anyai szeretet egy veszélyes eszköz. Egy
chológiából erednek. eszköz, amely egy sohasem gyógyuló sebet okoz, egy
1884-ben az orosz pszichológus és fiziológus, Ivan sebet, ami a gyerekkort boldogtalanná teszi, lidérc-
Pavlov és honfitársa, Vlagyimir Bekhterev a Lipcsei nyomássá a serdülôkort, egy eszköz, ami kettétörheti a
Egyetemen, Németországban, a kísérleti pszichológia atyja, felnôtt fiad vagy lányod szakmai jövôjét és esélyeit
Wilhelm Wundt irányítása alatt végezték tanulmányaikat. a boldog házasságra.”82
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 25

Egy 11 hónapos csecsemôn végzett kísérletsorozat


után Watson azt mondta: „Adjatok nekem egy gyereket,
és megtanítom csimpaszkodni és a kezeit használni fa-
vagy kôépületek építésére... tolvajjá, fegyveres rablóvá
vagy kábítószer rabjává teszem. Szinte végtelen lehe-
tôség van arra, hogy formáljuk....”83
Watson saját gyereke, „Kicsi Albert” áttekintést nyúj-
tott a pszichológus elméletérôl és eredményeirôl. Albert a
folyosón mászott; egy ketrecbôl kiengedett nyúl szolgál-
ta a kondícionálást. Amint a nyúl felbukkant, Albert izga-
tott lett és elkezdett futni felé. Amikor Albert a közelébe
ért, Watson egy jókora acélrudat dobott mögé és hagy-
ta, hogy Albert elugorjon és sírjon. Ezt sokszor megis-
mételték, egészen addig, amíg Kicsi Albert el nem kezdett
félni bármitôl, ami fehér és szôrös – egy félelem, ami
egész életében elkísérte.84 „A viselkedéstan atyjának” fia
öngyilkosságot követett el a húszas éveiben.85
B. F. Skinner úgy módosította a viselkedéstant, hogy Ivan Pavlov
azok megfeleljenek azon felfedezéseinek, amit ô
„mûködô kondícionálásnak” nevezett el. A „kondí- A BEHAVIORIZMUS ÉS AZ EMBER
cionálás” szó a tanulás tudományos megfelelôje volt. A
Pavlovtól, Watsontól és Skinnertôl kezd-
„mûködô” Skinner azon nézetére utalt, amely szerint az ve napjaink pszichológusaiig a behavioristák,
organizmus „mûködik”, vagyis önkéntelenül reagál a akik nem látnak semmiféle különbséget
környezetére.86 1948-ban a Harvard Egyetem ember és állat között, évtizedeken keresztül
Pszichológia tanszékének professzoraként kiadott egy kísérleteztek kutyákon és patkányokon. Ezen
regényt, a Walden two-t, amely egy elképzelt utópiát írt igen kétséges kutatási módszer alapján a be-
le, a viselkedés irányítására alapozva.87 Nem volt képzelet- havioristák állítólag meg tudják magyarázni
beli az az ötlet, hogy az egyéni szabadság nem létezik. Az az emberi viselkedést. Mindazonáltal eddigi
emberek cselekedetei, mondta, nem többek, mint munkálkodásuk nem hozott semmiféle gya-
viselkedésmódok egy készlete, amit a környezet alakít és korlatban alkalmazható, hasznos eredményt
ami felett nincs kontrollja.88 az emberiség számára. Hogy is hozhatott
Ennek fényében úgy gondolta, az embereket volna, mikor a lélek létének tagadása miatt a
manipulálni kell. „Én csak azt akarom, hogy hatékonyan behaviorizmus, és általában az egész pszi-
legyenek manipulálva” – mondta.89 Skinner egy chológia szélhámos „eredményei” egytôl-
„érzéketlenítô” módszert használt, ami ismétlôdôen arra egyik kártékony hazugságok, amelyek az
kényszerítette az alanyt, hogy nyugtalanító képeket összetett emberi viselkedést egyszerû inger-
nézzen mindaddig, amíg azok már nem okoztak több válasz reakciókká akarják leminôsíteni.
nyugtalanságot. Végül az alany érzéketlen (eltompult) B.F. Skinner
lesz a legszélsôségesebb képekkel kapcsolatban is.90
Skinnert elsô televíziós szereplésekor megkérdezték:
„Ha választania kellene, a könyveit, vagy a gyerekeit
égetné el?” Azt válaszolta, hogy a gyerekét, mert a mun-
kája sokkal inkább hozzájárul a jövôhöz, mint a gyereke
a génjein keresztül.91
Ma – állatokként kezelve ôket – a diákokat elárasztot-
ták különbözô tesztekkel a szexre, drogokra, viselkedésre,
érzelmekre és mentális állapotukra vonatkozóan.
Ahogy arra Szasz professzor rámutat: „...a pszi-
chiáterek nagyban felelôsek olyan problémák létre-
hozásáért, amelyeket látszólag meg akartak oldani.” Ôk
az utolsók, akikhez fordulnunk kellene, ha meg akarjuk
oldani gyermekeink problémáit. John B. Watson [Watson csecsemôn kísérletezik]
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 26

A MAGÁNÉLET MEGSÉRTÉSE
Tolakodó kérdôívek
E
llen Makkai, volt tanár, 2002-ben arra fi- elsô kérdés válaszait a tanár leosztályozta és a válaszokat
gyelmeztetett, hogy bizarr és támadó kérdéseket nyilvánosan megvitatták. Ha a diák a második kérdésre
tesznek fel a diákoknak, és az anonimitás nem azt válaszolta, hogy „No komment”, akkor a tanár
mindig garantált.92 „A bejelentések és az engedélyek emlékeztette, hogy a részvétel alapján lesznek osztályoz-
lapjai [beleegyezô nyilatkozatok] pontatlanok, és senki va. A titkokat is meg kellett vitatni az osztályban, hogy a
sem gyanakszik arra, mi történik.” – mondta Caroll többi tanuló megoldást javasolhasson rájuk.95
Nunn, akinek panasza arra buzdította a törvényhozást ❚ Történelem osztály: 2004-ben a haladó tör-
New Jerseyben, hogy megköveteljék a szülôk elôzetes ténelem osztályban a diákoknak ki kellett tölteniük egy
írásbeli hozzájárulását, mielôtt bármilyen kérdôívezés kérdôívet az önbecsülést, önértékelést, érdeklôdési
történne, amelyben a személyek magánéletére vonat- körüket és a nagy kockázattal járó viselkedést érintve –
kozó kérdések szerepelnek.93 a kérdôív 20%-a a családról és a szülôkrôl szólt.
Itt egy kis ízelítô a tolakodó és viselkedés-manip- A kérdések közül:
uláló kérdôívekbôl: • a szülô/gondviselô vallási beállítottsága (meg-
❚ „Egészségfejlesztô felmérés”: egy montanai nevezve a felekezetet is), • szülôk házassági állapota, a
általános iskolában 10 éves gyerekeknek tettek fel szemé- gyerek kora a váláskor, • házasságkötés éve, • min-
lyes és megalázó kérdéseket, mint például „Szerinted den családtag éves bevétele, • havi rezsiköltség, • apa
milyen szôrösek a szüleid intim testrészei? Szerinted men- határozottsága a munkáját illetôen, • a „diák pozitív
nyire kövérek a szüleid?” A érzései” a különbözô csa-
fiúknak: „Karikázd be azt a ládtagok iránt, • válás
képet, amelyik a péniszed Egy montanai általános esetén a másik szülôvel
méretét mutatja!” A lá- töltött idôtartam, • „bol-
nyoknak: „Karikázd be azt
iskolában 10 éves gyerekeknek dog és kielégítô”-e a szü-
a képet, amelyik a melled tettek fel személyes és megalázó lôk viszonya, • „boldog
méretét mutatja!” Egy lány kérdéseket, mint például „Szerinted és kielégítô”-e a szülô-
zaklatott lett, szégyelte milyen szôrösek a szüleid intim gyerek kapcsolat, • a
magát és megalázónak testrészei? Szerinted mennyire szülôk különlegesnek te-
érezte a kérdéseket, az kintik-e gyereküket a
kövérek a szüleid?
osztályzatai pedig ezt családban.96
94
követôen leromlottak.
❚ „Ismered önma-
gad?” Egy haladó angol
tanfolyamon az óra kere-
tében a tanulókat meg-
kérték arra, hogy töltsenek
ki egy kérdôívet. Kettô a
feltett kérdések közül:
„Mennyire ismered ma-
gad?” és „Mondd el ne-
künk a legzavarbaejtôbb
történetedet vagy a leg-
nagyobb titkodat, és mi
soha többé nem fogunk
rád ugyanúgy nézni!” Az

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
26
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 27

❚ A „Milyen vagy? Ellenôrizd magad!” 2002 áprilisában a Seattle Times vezércikkéban ez


kérdôívet, ami 55 személyes kérdést tartalmaz az alko- állt: „A mûhelyek érzelmi töltése elszomorító. Az
hol és illegális drogok fogyasztásáról, szexuális iskoláknak nem szabadna hozzájárulniuk ahhoz, hogy
viselkedésrôl, antiszociális és megalázó viselkedésrôl – a gyerekek olyan szituációba kerüljenek, ahol felnôttek
12-16 éves korú gyerekeknek adják. A gyerekeknek letörik az érzelmeiket, hanem jobb emberekké kellene
muszáj kitölteniük és ráírni a nevüket – így elveszítve tenniük ôket.”100
jogukat az anonimitáshoz, amihez az iskolai látogatá- ❚ 1992-ben egy Iowa-i kérdôív a következôket
son keresztül joguk van.97 kérdezte: „Ha meg tudnál semmisíteni egy egész fajt,
❚ „Átlépés a vonalon”: A „Kihívás-napi” program megtennéd? Melyiket?”101
részeként a gyerekek az osztály egyik felébe mennek, és ❚ Egy másik felmérés tartalmazza azon utcák
egy fehér vonallal választják el az osztályterem másik neveit, ahol illegális drogokat árulnak, és megkérdezik
részét. A következôk szerint léphetik át a vonalat: „ha a gyerekektôl, hogy mit próbáltak már.102
szôke vagy..., kék a szemed..., ha egyke gyerek vagy, ❚ 2002-ben Steven H. Aden a Rutherford Intézet
ha bármikor is nevetségessé tettek, mert kövér vagy, ha vezetô peres tanácsadója együttérzését fejezte ki:
azt mondták, hogy ne viselkedj úgy, mint egy lány, „Felháborító, hogy ilyen szókimondó és személyes
légy férfias, ha téged vagy bárkit a családodban kérdéseket tesznek fel gyerekeknek a szüleik beleegyezése
megerôszakoltak vagy szexuálisan molesztáltak, ha bár- nélkül... Az utcán az idegeneknek nem engednénk meg,
mikor megütött valaki, aki azt mondta, hogy szeret, ha hogy ilyen kérdéseket tegyenek fel, mért kellene elnézôbb-
te vagy bárki a családodban szenvedett gyógyszerfüg- nek lennünk azért, mert az iskolában vannak?”103
gôségtôl vagy illegális drogfüggôségtôl, ha te vagy ❚ Ellen Makkai foglalja össze a legjobban azt, hogy
bárki, aki fontos neked, komolyan gondolt vagy kísérelt mit kellene tenni: „Amikor 30 évvel ezelôtt tanítottam,
meg öngyilkosságot...”98 a családi szuverenitást tiszteletben tartották, kivéve
❚ Egy szülô megállapította: „A gyerekem részt vett néhány válsághelyzetet. A diákok a tanulmányaikra, a
a Kihívás napján... Katasztrofális volt, ahogy a sportra és a mûvészetekre koncentráltak. Ma a
gyerekek sírtak, a szülôk imádkoztak és a gyerekek pedagógusoknak az eredeti iskolai hivatásra kellene
kényszerítve érezték magukat arra, hogy »mindent koncentrálniuk. És elásni azokat a felméréseket, amik
elmondjanak«.”99 kicsit is többek, mint egy szociológiai felmérés.”104

MÁSODIK FEJEZET
Az elmekontroll gyermekeken történô
alkalmazásának stratégiája
27
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 28

1
FONTOS ADATOK
A pszichiátriai szerek és programok közre-
játszottak a gyerekek által elkövetett erô-
szak gyakoribbá válásában. A fiatalkori
öngyilkosságok száma a széles körben
elterjesztett pszichiátriai gyógyszereken
alapuló, gyermekeket érintô programok
és pszichológiai iskolai tantervek nyomán
növekedett meg óriási mértékben.

2 Brit, amerikai, kanadai, ausztrál és európai


kormányhivatalok az utóbbi idôben figyel-
meztették az orvosokat, hogy bizonyos
antidepresszánsokat ne írjanak fel 18 év
alatti gyerekeknek, mert jelentôs
öngyilkossági kockázattal járnak.

3 A „halál-oktatás”, amelyet számos ország-


ban vezettek be az 1970-es évek óta, arra
kéri fel a diákokat, hogy beszélgessenek
az öngyilkosságról, és írják meg végren-
deletüket és sírfeliratukat. A Columbine
középiskolában lövöldözô fiatalok koráb-
ban részt vettek „halál-oktatás” órán, ahol
arra kérték ôket, hogy „képzeljék el a saját
halálukat.” Nem sokkal ezután rendezték
meg a mészárlást az iskolában.

4 A kutatással és elemzéssel foglalkozó


Diane Alden megállapította: „Évek óta
tartjuk ezeket a tanácsadásokat,
terápiákat, gyógyszerezzük a gyerekeket
és nyammogunk ezeken a megható,
érzelmes, tananyagon kívüli témákon, és
érzéketlen gyerekeket hozunk létre velük,
akik jól érzik magukat attól, hogy
érzéketlenek és erôszakosak.”

Eric Harris, aki egy olyan pszichiátriai szert szedett,


amelynek közismert mellékhatása a „mánia” és az
erôszakos viselkedés, valamint társa, Dylan Klebold
(beillesztett kép) megérkeztek az iskolába, és azonnal
tüzet nyitottak (fent). Mire a lövöldözés véget ért, 12
diák és egy tanár feküdt holtan. A gyilkosok ezután
magukkal is végeztek.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 29

HARMADIK FEJEZET
Gyermekek általi
erôszak létrehozása

E
gy évvel azután, hogy az „értékek tisztázása” ❚ 2004 februárjában a 15 éves Andreas Görögországban
programokat rászabadították az iskolákra (1962) – lelôtte nevelôapját – egy ideje pszichotróp szereket
egy pszichiátriai kutatócsoportot alakítottak szedett.107
azzal a céllal, hogy vizsgálják meg „annak ❚ 2004. május 17-én a 19 éves Ryan Furlough-t
lehetôségét, hogyan lehet az emberi élet mi- Marylandben bûnösnek mondták ki egy iskolatársa meg-
nôségét vegyszerekkel javítani és kimutatni azt, hogy mi a öléséért 2003-ban. Ô is orvos által rendelt antidepresszánst
hatása ezeknek a szereknek, amikor teljesen egészséges, szedett.
nem pszichotikus, és valószínûleg nem neurotikus páci- ❚ Japánban 1999 júliusában két fiú, 15 és 16 évesek,
enseknek írjuk fel ôket.” leszúrták 16 éves iskolatár-
A kutatás eredménye- sukat. Ekkoriban egy nyug-
irôl szóló anyag 1971-ben tatót (altatót) szedtek, ami-
jelent meg Pszichotróp szerek a Miközben egyfelôl teljesen tôl „legyôzhetetlennek” érez-
2000-es évben, normális álla- nyíltan gyerekek millióit teszik ki ték magukat.
potú embereken címmel, és A gyerekek különösen
arról számolt be, hogy az erôszakkal és öngyilkossággal fogékonyak az ilyen szerek
„…nagy erôfeszítések történ- fenyegetô pszichiátriai szereknek, hatásaira, mert a szerve-
tek a gyógyszeripar részérôl, zetük még fejlôdésben van.
hogy új vegyületeket talál- másfelôl a pszichiátria és a Ezek a gyógyszerek (dro-
janak, amelyeknek tudatbe- pszichológia „düh-kezelési”és gok) szörnyû fizikai és men-
folyásoló hatásaik lesznek.”105 tális mellékhatásokat tud-
Ennek a kutatásnak a vég- „halál-oktatási” foglalkozásokat nak okozni, egyebek között
eredménye egy „gyógyszer- kínál a fiataloknak. ellenségességet, görcsöket,
fogyasztói kultúra, amelyben grimaszokat, mániás reak-
minden korosztály számára ciókat és agyvérzést. Ezen
vannak szerek”, beleértve a kívül fennáll a hozzászokás
„»tudattágító szereket« is a fiatalok számára….”106 veszélye, és a leszokás róluk nehezebb lehet, mint az
A kiadvány annak a lehetôségét is elôre jelezte, hogy illegális drogokról.
gyógyszereket fognak „feltalálni és alkalmazni, amelyek Egy 1996-os francia tanulmány, amelynek címe Az
nem szolgálják az emberiség javát.” Amint az alábbi erôsza- öngyilkosság és a pszichotróp szerek megállapította, hogy „az
kos esetekrôl szóló beszámolók jelzik, ez a lehetôség a öngyilkossági kísérletek gyakoribbak az antidep-
kemény valósággá változott. resszánsokat szedô páciensek esetében.”108 Az ön-
❚ Az utóbbi 12 amerikai iskolai lövöldözés tizenéves gyilkossági késztetések ismert módon a tudatmódosító
elkövetôi közül heten korábban receptre felírt pszichotróp pszichiátriai szerek mellékhatásai közé tartoznak. Nem
szereket szedtek, amelyekrôl ismeretes, hogy erôszakos csoda, hogy a széles körben bevezetett pszichiátriai,
viselkedést okozhatnak. gyógyszereken alapuló gyerekprogramok bevezetését

HARMADIK FEJEZET
Gyermekek általi erôszak létrehozása
29
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 30

Matt Miller
box” warning) feltûnôen rá kell helyezni a SSRI üve-
felakasztotta magát a
gekre, hangsúlyozva, hogy a szer öngyilkosságot
hálószobájában egy héttel
okozhat. De ez nem eléggé figyelemfelkeltô. Gyerekek
azután, hogy elkezdett
halnak meg, megölnek másokat vagy függôkké válnak
szedni egy antidep-
ilyen, illetve más pszichiátriai szerek miatt. Jövôjük
resszánst. A tíz éves
csak akkor lesz biztonságban, amikor a tudománytalan
Raymond Perrone és a
„mentális zavarokat” – amikkel diagnosztizálják ôket –
16 éves Brad Eckstein
eltörlik, és a veszélyes pszichotróp szereket betiltják.
együtt akasztotta fel
2004-ben John L. Whitehead, közismert alkot-
magát, mialatt Ritalin- Matt Miller Raymond Perrone mányjogász és író, a követ-
elvonási tünetektôl
kezôképpen figyelmeztetett:
szenvedtek. Az öngyilkossági késztetések ismert
„A szomorú tény az, hogy
módon a tudatmódosító pszichiátriai szerek az iskolákat és a szülôket
mellékhatásai közé tartoznak. Nem csoda, teljesen rászedte a pszi-
hogy a széles körben bevezetett pszichiátriai, chiátria és a gyógyszer-
gyógyszereken alapuló gyerekprogramok ipar…. Nemzetként el kell
bevezetését követôen jelentôsen mozdulnunk arról az állás-
pontról, hogy a drogok, a
megnövekedett a fiatalkorúak
gyógyszerek a válaszok
öngyilkossági aránya. minden kérdésre. Ezzel az
Brad Eckstein
egésszel kinyitottuk az
követôen jelentôsen megnövekedett a fiatalkorúak ön- ajtót a manipuláció és olyan gátlástalan gyógyszerforgal-
gyilkossági aránya. mazók elôtt, akik a profit érdekében begyógyszereznek
A gyerekek halála tragikus: vagy bedrogoznak minket. Ha mi, a társadalom tényleg
❚ 2001-ben Matt Miller felakasztotta magát a szobája fontosnak tartjuk a drogmentességet, akkor ezt otthon és az
szekrényében, egy héttel azután, hogy felírtak neki egy anti- iskolákban kell elkezdeni.”
depresszánst. Egy másik fiú, aki szintén antidepresszánst
szedett, egy övvel akasztotta fel magát egy gerendára. Fiatal elmék gyógyszerezése erôszakig és halálig
Hátrahagyott egy levelet, amelyben megköszönte szüleinek Miközben egyfelôl teljesen nyíltan gyerekek millióit
élete csodálatos 14 évét.109 teszik ki az erôszakkal és öngyilkossággal fenyegetô
❚ Kanadában 2003-ban, 25 nappal azután, hogy „szem- pszichiátriai szereknek, másfelôl a pszichiátria és a pszi-
beszegülô dacosnak” címkézték, egy 14 éves fiú szintén chológia „düh-kezelési” és „halál-oktatási” foglalkozásokat
öngyilkos lett, miután elkezdte szedni az antidepresszánst. kínál a fiataloknak.
❚ Három másik kanadai tinédzserrôl derült ki, hogy „A halál-oktatás, amit számos országban vezettek be a
antidepresszánst szedtek, mielôtt megölték magukat.110 70-es évektôl kezdve, azt kívánja a gyerekektôl, hogy beszél-
2003-ban a brit orvosi szabályozó iroda arra jenek az öngyilkosságról, írjanak végrendeletet és sírfeliratot
figyelmeztette az orvosokat, hogy ne írjanak fel szelektív maguknak. Egy ilyen »halál-oktatási« óra keretein belül (amit
szerotonin visszavétel gátló (SSRI) antidepresszánsokat 18 szépítôen »törvényszéki tanulmányok tanfolyam«-nak hív-
év alatti gyerekeknek, az öngyilkosság veszélye miatt. A nak) elvittek diákokat egy elhagyatott folyópartra, hogy meg-
következô évben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi figyeljék egy képzeletbeli bûntény színhelyét – „egy meg-
Hivatal (FDA) hasonló figyelmeztetést adott közre, mint csonkított bábuval egy autó csomagtartójában, egy levágott
késôbb az ausztrál, kanadai és európai hivatalok is. 2004 karral egy bevásárlótáskában, és egy véres fémfûrésszel.”111
szeptemberében egy FDA tanácsadó bizottság továbbvitte 2004-ben egy brit újságcikk, amely arról számolt be,
ezt, javasolva, hogy a „fekete doboz” figyelmeztetést („black hogy több iskolában düh-kezelési és szomorúság-feldolgozó

HARMADIK FEJEZET
Gyermekek általi erôszak létrehozása
30
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 31

programokat tartanak „Egészséges életmód projekt” cím- tésére.114 „Annyiféleképpen lehet megközelíteni [a düh keze-
mel, feltárta, hogy a diákok, akik részt vettek a „szomorúság- lését], ahány ember csak van” – mondja W. Doyle Gentry,
feldolgozáson”, „képeket rajzoltak az életrôl és a halálról, klinikai pszichológus és a Haragmentes Életért Intézet igazgató-
vagy levelet írtak olyan dolgokról, amikrôl úgy gondolták, ja. „És ez rengeteg zavarbaejtô, sôt, bizarr módszert vetett fel,
bárcsak elmondhatták volna szeretteiknek.”112 amelyeket nem lehet komolyan venni. Szerintem az, hogy
A program kritikusai a coloradoi Columbine Középiskola valakit megkérnek, hogy egy teniszütôvel püföljön egy matra-
fiataljai, Eric Harris és Dylan Klebold esetét szokták idézni, cot – ezáltal vezetve le feszültségét –, a világon semmire nem
mint elsôdleges példáit a „düh-kezelési” és „halál-oktatási” jó.”115 Egy düh-kezelésen részt vevô tanuló olyan csúnyán
kurzusok sikertelenségének. Mindkét fiú részt vett a bíróság megütötte az osztálytársát, hogy a fiú még hat nap múlva is
által elrendelt tanácsadási programban (düh-kezelésben) azért, kórházban volt.116
mert elloptak egy autót. Ezután részt vettek egy halál-oktatási Diane Alden kutató a következôket állapította meg:
órán is az iskolában, ahol a diákokat arra kérték, hogy képzeljék „Évek óta tartjuk ezeket a tanácsadásokat, terápiákat,
el a saját halálukat. Harris, aki egy olyan antidepresszánst gyógyszerezzük a gyerekeket és nyammogunk ezeken a
szedett, amelynek ismert az ellenségességet és öngyilkosságot megható, érzelmes, tananyagon kívüli témákon, és érzék-
kiváltó hatása, ezt követôen azt álmodta, hogy Klebolddal etlen gyerekeket hozunk létre velük, akik jól érzik magukat
együtt lövöldözni kezdenek egy bevásárlóközpontban. Harris attól, hogy érzéketlenek és erôszakosak.”117
írt errôl az álmáról, és odaadta a tanárnak. Kevéssel ezután a Dr. Samuel L. Blumenfeld, nemzetközi hírû oktatási
két fiú a valóságban is eljátszotta az álmot, amikor 1999. április szakértô és szakíró figyelmeztet: „Valami baj van egy olyan
20-án lövöldözni kezdtek az iskolában, melynek során lelôttek oktatási rendszerrel, amelyben ennyi gyereket kell gyógy-
12 diákot, egy tanárt, és 23 másik embert megsebesítettek, szerezni egyszerûen azért, hogy iskolába mehessen.”118 „Ez
mielôtt lelôtték saját magukat is.113 egy kegyetlen, bûnözô gyakorlat” – állítja. A megoldással
Miközben azt állítják, hogy az egyéneket meg kell tanítani kapcsolatban a következôre figyelmeztet: „Nem lehet
az agressziójuk és haragjuk kontrolljára, senki nem tudja, hogy megreformálni az oktatást anélkül, hogy ne válasszuk le a
mi a megfelelô, standard eljárásmód az ilyen órák leveze- behaviorista pszichológiáról.”118

A VIHARKABÁTOS GYILKOSOK:
A kritikusok úgy emlegetik Eric Harris és
Dylan Klebold, a coloradói Columbine
középiskola tizenéves diákjainak esetét, mint
a „düh-kezelési” és „halál-oktatási” tan-
folyamok tökéletes kudarcának rémisztô
példáit. Harris ráadásul egy erôszakos
viselkedést kiváltó pszichiátriai szert
is szedett a gyilkosságok idején.

HARMADIK FEJEZET
Gyermekek általi erôszak létrehozása
31
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 32

FONTOS TÉNYEK

1 A gyerekek tanulási problémáinak


„mentális zavarként” címkézése egy
olyan diagnosztikai rendszeren ala-
pul, aminek nincs tudományos

2
alapja.

Szakértôk és szakemberek elismerik,


hogy nincs ismert „biológiai” vagy
„genetikai” oka egyetlen pszichiát-
riai diagnózisnak sem.

3 A diákokról szóló pszichiátriai jelen-


téseket, amelyeket számos tanár-
nak ki kell kitölteni, a pszichiáterek
fogalmazták meg olyan módon,
hogy egyetlen diák sem úszhatja
meg, hogy oktatásának valamelyik
idôszakában mentálisan betegnek
ne nyilvánítsák. Ezek a jelentések
pszichológiai és pszichiátriai bea-
vatkozásnak tehetik ki a gyereket
és a családját is.

4 Dr. Julian Whitaker azt mondja,


hogy az efféle mentális egész-
ségügyi jelentéseket, amelyek
áltudományos szûrés alapján
készülnek, a mentálhigiénés ipar
arra használja, hogy milliónyi új
pácienshez jusson – akik a mi
diákjaink.

A tömegsajtóban elhangzó hírverés ellenére, miszerint a „tanulási


zavarok” felfedezése és „kezelése” jó hatással van a diákokra, a valódi
eredmény nem a jobb iskolai teljesítmény, hanem a pszichiáterek és
pszichológusok zsebébe vándorló bevétel, akik ezeket a kártékony
szereket hirdetik, mint megoldást a tanulási gondokra.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 33

NEGYEDIK FEJEZET
Hamis diagnózisok:
árulás a segítség köntösében

A
z az állítólagos tudományos eszköz, ami hibáztatnak azért, amit elrontottak, bosszúsak lesznek,
a gyógyszerezés és a mentális egészségü- neheztelnek valakire vagy káromkodnak.119
gyi szûrés hátterében áll, egy kitalált Két évvel késôbb a tünetek listája gyakorlatilag min-
diagnosztikai rendszer – az Amerikai den elképzelhetô érzelemre vagy viselkedésre kiterjedt.
Pszichiátriai Társaság (APA) által kiadott Ma a tanároknak különféle jelentéseket kell kitöl-
Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve IV teniük diákjaik pszichiátriai és pszichológiai viselkedését
(DSM-IV). illetôen, olyan nyomtatványokon, amelyeket a DSM
1952-ben a DSM nem tartalmazott csecsemô- vagy alapján készítettek.
gyerekkori kategóriákat, csak három „alkalmazkodási ❚ A „Tanári jelentések nyomtatványa 6-18 évesek
reakciót”. 1980-ra majdnem 1000%-os növekedés figyel- számára” 112 viselkedést sorol fel minden egyes
hetô meg a gyerekkori gyerekkel kapcsolatban. A
pszichiátriai „zavarok” te- gyerek neve ott van a
rén, beleértve a matema- listán. A listában, amely
tikai, számolási, helyes- A Bomlasztó viselkedési zavarok állítólagos mentális zava-
írási és nyelvi zavarokat. (DBD) besorolási skálája 61 kérdést rok tüneteit sorolja fel,
1987-ben a „figyelemhi- tartalmaz, amelybôl 39 közvetlenül a ilyeneket találhatunk:
ányos hiperaktív zavart” „Nem fejezi be, amit el-
(ADHD) az APA tagjai
DSM-bôl származik. Itt is a tanárnak kezdett”, „ellenszegül, visz-
szó szerint beszavazták a kell besorolnia a tanítványát. „A fiatalt szabeszél a felnôtteknek”,
könyvbe. mentálisan betegnek lehet ítélni jel- „henceg, dicsekszik”, „nem
Manapság a pszichi- legzetes fiatalkori magatartásformák ül nyugodtan, mocorog
áterek a serdülôkori vi- vagy hiperaktív”, „zavaro-
selkedést szintén mentális
miatt” – Beverly Eakman dott, vagy olyan, mintha
„betegségként” értelmez- ködös lenne”, „babrál”,
ték újra, olyan diagnó- „álmodozik vagy elkalan-
zisokat adva rájuk, mint „viselkedési zavar” és „ellensze- doznak a gondolatai”, „fegyelmezetlen az iskolában”,
gülô dac zavar” (amikor egy serdülô vitatkozik a szülôjével „megszegi a szabályokat”, „túlságosan betartja a szabá-
vagy tanárával). 2002-ben megjelent, A félelem kultúrája c. lyokat”, „könnyen féltékennyé válik”, „olyanokkal van
könyvében Barry Glassner, a Dél-Kaliforniai Egyetem szo- együtt, akik bajba szoktak keveredni”, „rágja a körmét”,
ciológusa azt írja, hogy a DSM pszichiátriai intézetek poten- „piszkálja az orrát, a bôrét, egyéb testrészét”, „nehézségei
ciális foglyaivá teszi a gyerekeket, ha az alábbi dolgok közül vannak a tanulással”, „gyenge az iskolai munkája”,
bármelyik ötöt megteszik: vitatkoznak egy felnôttel, ellen- „titkolózik, nem mondja meg, mit gondol”, „bohóc-
szegülnek egy felnôtt kérésének, olyasmit tesznek, ami kodik”, „beszédzavara van”, „üresen bámul”, „nem vég-
feldühít másokat, elveszítik a béketûrésüket, könnyen zi el a kijelölt feladatot”, „túl sokat beszél” és „nem végez
feldühödnek, rosszindulatúan viselkednek, valaki mást el annyit, amennyire képes lenne.”

NEGYEDIK FEJEZET
Hamis diagnózisok:
árulás a segítség köntösében
33
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 34

❚ A „Tanári probléma-értékelés”, amelyen szintén címkét, a családját is »rendellenesnek« lehet ítélni. Egy olyan
rajta van a gyerek neve, arra hivatott, hogy értékelje a hétköznapi dolog, mint a »késleltetett fejlôdés«, vagy egy
gyerek másokkal való viszonyát, a tananyagban való ha- haláleset a családban, azt eredményezheti, hogy a gyerek
ladását, a gyerek osztályra tett hatását, valamint a gyerek kap egy címkét a DSM-bôl, ami elindít egy néhány
önbecsülését. A tanárnak értékelnie kell ezeket a „nincs államban »Individualizált családi szolgáltatási tervnek«
probléma” és a „szélsôséges probléma” között, valami- nevezett programot. Ez a terv lényegében lehetôvé teszi
lyen értéken. az iskolának, hogy beleszóljon a család belsô ügyeibe.”120
❚ A „bomlasztó viselkedési zavarok” (DBD) Az a tény, hogy nincs olyan gyerek, akit oktatása
besorolási skálája 61 kérdést tartalmaz, amelybôl 39 során valamikor ne lehetne mentálisan betegnek nyil-
közvetlenül a DSM-bôl vánítani, egyértelmûen jel-
származik. Itt is a tanárnak zi, hogy mindezek a felbecs-
kell besorolnia a tanítvá- lések csak arra szolgálnak,
nyát. „A fiatalt mentálisan Tény, hogy nincs olyan gyerek, hogy gyermekkorú pácien-
betegnek lehet ítélni jel- seket szerezzenek vele.
legzetes fiatalkori maga-
akit ezeknek a teszteknek a Miután a gyerekre akasz-
tartásformák miatt” – fi- használatával ne lehetne tottak egy címkét, attól
gyelmeztet Beverly Eakman. fogva automatikusan úgy
„Még zavarbaejtôbb” –
néhányszor mentális betegnek tartják számon, hogy kró-
folytatja – „az a tény, hogy diagnosztizálni. Az egész nikus pszichiátriai zavara
ha a gyerekre ráakasztották módszer nem való másra, mint van. Más szóval, a páciens-
ezt a mentális egészségügyi szerzés egész életre szól.
vagy érzelmi labilitás gyermekpáciensek szerzésére. A DSM a legkevésbé
sem az orvostudományon
alapul. Ezen kívül csak a
tüneteket sorolja fel, nem bizonyítható patológiai
leírást ad. Edward Drummond, M.D., a Seacoast
Mentális Egészségügyi Központ orvosi igazgatója
Portsmouth-ban, New Hampshire államban, A
pszichiátriai szerek átfogó kalauza címû könyvében
(2000) azt állapítja meg: „Elôször is, nincs bizo-
nyított biológiai etiológiája [oka] egyetlen pszi-
chiátriai zavarnak sem… az évtizedeken át tartó
kutatások ellenére sem… Tehát ne fogadják el azt
a mítoszt, hogy »pontos diagnózist« tudunk
adni!”121
❚ 2002-ben Szasz professzor megállapította:
„Nincs semmiféle biológiai teszt, hogy bizonyít-
suk egy mentális betegség jelenlétét, szemben a
legtöbb testi betegséggel. Ha ilyen teszt létezne
(olyasmire, ami eddig pszichiátriai betegségként
volt számon tartva), akkor az állapot megszûnne
mentális betegség lenni, és testi betegség lenne.”
❚ Ifj. Dr. Fred Baughman, gyermekneurológus
azt mondja: „A »biológiai pszichiátria« még nem

A tanároktól elvárják, hogy kiértékeljék a diákjaikat, de nem a tanul-


mányi teljesítményüket, hanem a viselkedésüket. Ráadásul ezt olyan
tesztek felhasználásával teszik, amelyek teljesen önkényes módon
hiperaktívnak bélyegeznek gyerekeket, lehetôséget adva ezzel a
pszichiáternek arra, hogy beavatkozzon az életükbe.

NEGYEDIK FEJEZET
Hamis diagnózisok:
árulás a segítség köntösében
34
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 35

GYERMEKEK
HALÁLA
bizonyította, hogy bármelyik pszichiátriai állapot/diag-
nózis egy abnormális állapotot/betegséget jelentene, vagy
Magas ár
hogy »neurológiai«, »biológiai«, »kémiai egyensúlyzavar-

A
ral összefüggô« vagy »genetikai« lenne. Mivel egy gyerekek vitatott és tu-
»ADHD-s« gyerekben nincs semmi abnormális, a hamis dománytalan felcímké-
orvosi címke – ami nem más, mint megbélyegzés – és az a zése tanulási zavarokkal
kétes kimenetelû gyógyszerezés, ami minden esetben világszerte zajlik.
követi ezt, fizikai támadásnak is tekinthetô. A »gyógy- Annak ellenére, hogy a pszi-
szer«, amit az ADHD-ra és a »tanulási zavarokra« adnak, chiáterek az ellenkezôjét bizony-
egy kockázatos és a hozzászokás veszélyével járó amfeta- gatják, a kokainhoz hasonló
min jellegû drog.” szerek felírásának gyakorlatát az
❚ Dr. Julian Whitaker a DSM alapján gyerekeken ilyen problémák kezelésére már
végzett kötelezô szûrések hatására és veszélyeire régen eltávolították a valós
figyelmeztet. Utalva az Új Szabadság Mentális tudományokból.
Egészségügyi Bizottságra, azt mondja, hogy ennek „jelen- Nem léteznek olyan tudomá- Stephanie Hall
tése azt is tartalmazza, hogy a »meglévô, súlyos és
nyos tanulmányok, amelyek alátá-
messzemenô következmények szükségessé teszik, hogy
masztanák bármiféle érvényes-
népünk elfogadjon egy átfogó, szisztematikus
ségét azoknak az elméleteknek,
megközelítést, hogy javítsa a gyerekek mentális
amelyeket a tömegsajtó népsze-
egészségügyi helyzetét«. De hát ez a begyógyszerezésüket
rûsít, vagy bármiféle hosszú távú,
jelenti!” Vagy ahogyan másutt fogalmaz: „52 millió lehet-
bizonyított elônyt, amely ilyen
séges ügyfelet.”122
❚ Dr. Baughman az emberéletekben mérhetô árra kezelésbôl származik, kivéve a
figyelmeztet: „A következô gyerekek már nem hiperak- pszichiáterek és pszichológusok
tívak vagy figyelmetlenek – hanem halottak. 1994 és részére, akik megragadják a fiatal
2001 között én voltam a felkért orvosi vagy jogi klienseket, hogy amilyen hosszan
konzultáns – formálisan vagy nem formálisan – az aláb- csak lehetséges, „kezeljék” – soha
bi haláleseteknél: nem azért, hogy meggyógyítsák –
Matthew Smith
❚ Stephanie, 11 éves, egy serkentôszert írtak fel neki ôket.
és szívritmuszavarban meghalt. Arra, hogy a szerek erôsza-
❚ Matthew, 13 éves, egy serkentôszert írtak fel neki kossá teszik a gyerekeket, sôt,
és szívizom-elégtelenség miattmeghalt. öngyilkosságot vagy halálos mel-
❚ Macauley, 7 éves, felírtak neki egy serkentôszert, lékhatásokat okoznak, nem figyel-
valamint három másik pszichiátriai szert, megállt a meztetik a szülôket.
szíve. A képeken látható gyerekek
❚ Travis, 13 éves, felírtak neki egy serkentôszert és mindegyike nemcsak hogy képte-
szívizom-elégtelenség miatt meghalt. len normális életet élni az úgy-
❚ Randy, 9 éves, egy serkentôszert és több más szert nevezett „biztonságos és haté-
adtak neki, megállt a szíve. kony” drogok miatt, ôk már sajnos
❚ Cameron, 12 éves, felírtak neki egy serkentôszert nincsenek velünk, meghaltak azon
és hyper-eosinophiliás szindróma következtében
szerek következtében, amelyeket
meghalt [abnormális fehérvérsejtszám-növekedés]. Shaina Dunkle
állítólag azért írtak fel, hogy „segít-
Ez túl nagy ár egy nemlétezô »betegség«
senek” nekik jobban teljesíteni az
»kezeléséért«” – mondta.
iskolában.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 36

FONTOS TÉNYEK

1 A szülôknek alkotmányos joga fel-


nevelni gyerekeiket úgy, hogy ne
kelljen pszichiátriai beavatkozástól

2
tartaniuk.

A szülôknek tudniuk kell, ha


pszichiáterek vagy pszichológusok
az iskolát arra használják, hogy a
gyereküket teszteljék és felmérjék
– joguk van nemet mondani erre,
és joguk van megtagadni, hogy
gyereküket begyógyszerezzék.

3 Diagnosztizálatlan, kezeletlen testi


állapotokat gyakran lehet men-
tális vagy viselkedésbeli zavarnak
vélni. Például a higany, a
környezetben található mérgezô
anyagok vagy az allergia befolyá-
solhatják a viselkedést és a tantár-
gyi elômenetelt, és hasonló
tüneteket okozhatnak, mint az
ADHD. A szülôknek meg kell vizs-
gáltatniuk gyermeküket egy kom-
petens, nem pszichiáter orvossal.

4 Ha egy gyerek nem tanul,


lemarad az anyagban, nem élvezi
az iskolát, vagy úgy tûnik, nem
képes koncentrálni, egy hozzáértô
korrepetítort kell szerezni neki.

Semmi sincs olyan jó hatással a gyermekeink jövôjére,


mint ha ténylegesen törôdünk képességeikkel, és
segítünk nekik felfogni azoknak a szavaknak a jelen-
tését, amelyeket megpróbálnak megérteni.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 37

ÖTÖDIK FEJEZET
A jövô megóvása

A
zt állítván, hogy még a normális gyer- olyan dolog, amit legjobban úgy lehetne nevezni, hogy
mekkori viselkedés is mentális zavar, és »analfabétizmus-kartell« – ami látszólag a »mentális
hogy egyedül a pszichiátriai szerek segít- egészségügy« elômozdítását célozza. Ez a kartell azok-
hetnek, a pszichiáterek és pszichológu- tól nyeri erejét, akik pénzügyi és politikai nyereséget
sok szaktekintélyi pozícióba fészkelték remélnek attól, ha az emberek tudatlanok és mûve-
be magukat a gyerekek felett. Egy szinte totális coup d’etat letlenek; a frusztrációból, a bûnözésbôl, a munkanél-
(államcsíny) történt az iskolákban, és most a valaha erôs és küliségbôl és a társadalmi káoszból, amit a látszólagos
hatékony tudásalapú iskolák robbanni készülô kém- oktatás okoz.”124
csövekké váltak. A Rutherford Intézet szerint: „A szülôknek alkot-
2004-ben Frank Furedi professzor megállapította: mányos joga van gyerekeik felnevelését irányítani, és azok
„Ha a jelenlegi trendek a törvények, kormányzati
folytatódnak, akkor nehéz akciók, amelyek szükségte-
lesz megkülönböztetni lenül megnyirbálják a
egy iskolát egy mentális
“…tagadják meg, hogy aláírják szülôk gyerekneveléshez és
egészségügyi intézmény- azokat a hozzájárulási nyom- a gyerek oktatásához való
tôl…. Ha a nagy kihívá- tatványokat, amelyek gyermekük jogát a saját értékrendjük
sokra úgy tekintünk, mint szerint, alkotmányos szem-
olyan valamire, amivel a iskolájából érkeznek – ha a pontból gyanakvásra ad-
gyerekek nem tudnak gyereket nem tudják tesztelni, hatnak okot.” 125
megbirkózni, akkor a diá- Dr. Whitaker a kö-
kok érteni fogják a dolgot, akkor gyógyszerezni sem tudják.” vetkezô tanácsot kínálja
és félelemmel fognak te- – Dr. Julian Whitaker tanácsa a szülôknek fel: „Olyan emberek, akik
kinteni a dologra. Azon- idônként nyugtalannak
ban ha abbahagyjuk azt, érzik magukat, vagy nem
hogy orvost és pácienst játszunk, és arra koncentrálunk, tudnak aludni, nem valamilyen komoly mentális zavar-
hogy növeljük a gyerekek erejét kreatív tanítással, akkor a ban szenvednek. Az, hogy az ember nem mindig érzi
gyerekek meg fognak birkózni a feladattal… az, hogy magát annyira remekül, hozzátartozik az élethez...
megvédjük a gyerekeket a nehéz helyzetektôl és az új Gondoljanak csak vissza a saját gyerekkorukra.
élményektôl, azt jelzi, hogy nem bízunk a potenciálisan Emlékezzenek a tapasztalataikra. Most kérdezzék meg
bennük rejlô erôben, hogy új ötletekkel álljanak elô, és önmagukat, ma jobban lennének, ha a gyerekkoruk öt
válaszoljanak a kihívásra.”123 vagy hat évét gyógyszerek által elbódított állapotban
Ahogy Eakman írja: „Nagyon sokan gyanítják, élték volna át?”
hogy az oktatás ma nem egészen az írástudóságról, az Továbbá, a következôt javasolja a szülôknek:
alapvetô tudnivalókról szól, vagy a bármiben való jár- „Elôször is, tagadják meg, hogy aláírják azokat a hoz-
tasságról. Amit kevésbé értenek, az az, hogy létezik zájárulási nyomtatványokat, amelyek gyermekük
ebben az országban és az egész iparosított világban egy iskolájából érkeznek – ha a gyereket nem tudják tesztelni,

ÖTÖDIK FEJEZET
A jövô megóvása
37
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 38

mint az „ADHD”.128
A különféle gázok,
tisztítószerek, illatanyagok
és egyéb vegyszerek egy
gyereket „nyugtalanná,
figyelmetlenné, szétesetté,
agresszívvé, levertté vagy
hiperaktívvá tehetnek.”129
Dr. L.M.J. Pelsser, a holland
Middleburg városban talál-
ható Hiperaktivitás és
ADHD Kutatási Központ
munkatársa azt mondja,
hogy az ADHD-val diag-
nosztizált gyerekek 62%-a
jelentôs viselkedésváltozást
mutatott, miután megvál-
toztatták az étrendjüket.130
Tehát, vigyék el a gyereket
egy kompetens, környezeti
ártalmakra szakosodott
orvoshoz, és derítsék ki,
akkor gyógyszerezni sem A pszichiátria véleményével ellentétben hogy nincs-e valamilyen
tudják.”126 allergiája vagy mérgezése.
Ha egy gyereknek a gyerekek nem „kísérleti állatok”.
Több tanulmány sze-
tanulási és/vagy viselke- Emberi lények, akiknek megvan a joguk rint a korrepetálás fejleszti a
dési problémái vannak, a védelemhez, a gondoskodáshoz, tananyagban való elô-
akkor egy sereg dolgot menetelt. Ha egy gyerek
lehet tenni, nem kizárólag
szeretethez, és ahhoz az esélyhez, hogy
nem tanul, lemarad az
a gyógyszerezés és a visel- kibontakoztathassanak minden bennük anyagban, nem szereti az
kedésmódosítás a megol- rejlô lehetôséget az életük során. iskolát, nem tud koncentrál-
dás - ami az iskolai men- ni, akkor egy hozzáértô
tális egészségügyi szolgál- tanítót kell fogadni.
tatásokat jellemzi manapság. A pszichiátria véleményével ellentétben a gyerekek
Diagnosztizálatlan, kezeletlen testi állapotok gyakran nem „kísérleti állatok”. Emberi lények, akiknek megvan a
tûnhetnek „pszichiátriai tüneteknek”. Az angol „ôrült, joguk a védelemhez, a gondoskodáshoz, szeretethez, és
mint a kalapos” kifejezés onnan származik, hogy a kalap- ahhoz az esélyhez, hogy kibontakoztathassanak minden
készítô iparosok régen higanyt használtak a nemezkalapok bennük rejlô lehetôséget az életük során.
elôkészítésére.127 A higany gôzének belélegzése és az egyéb Szasz professzor azt mondja, hogy a gyerekpszi-
módon a szervezetükbe jutott anyag szervi elváltozást oko- chológusok és -pszichiáterek „elrabolják a gyerektôl a
zott, amely végül dementiához (elmebaj) vezetett. Így legértékesebb dolgot, amivel rendelkezik: önmagát.…
jelentôs számú kalapkészítô „ôrült meg” a krónikus Miközben hamis kedvességgel és színlelt gondoskodással
higanyszennyezés eredményeképpen. veszik körbe a gyerekeket... ez a mi jellemzôen modern
Az orvosok megfigyelték, hogy a higanymérgezésen módszerünk arra, hogy tönkretegyünk valakit a segítség
kívül egyéb, környezetben található mérgezô anyagok nevében.
vagy az allergia is befolyásolhatják a viselkedést és a tan- A gyerekpszichológiát és gyermekpszichiátriát nem
tárgyi elômenetelt, és hasonló tüneteket okozhatnak, lehet megreformálni. El kell ôket törölni.”

ÖTÖDIK FEJEZET
A jövô megóvása
38
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 39

AJÁNLÁSOK
Ajánlások

1 Joga van hozzá, hogy visszautasítsa az engedélyt arra, hogy az Ön gyermekét bár-
miféle pszichológiai kérdôívnek, tesztnek vagy értékelésnek vessék alá az isko-
lában. Bizonyosodjon meg róla, hogy olyan iskolába viszi gyermekét, amely ezt
támogatja.

2 Ha gyermekét alávetették pszichológiai vagy pszichiátriai szûrésnek az Ön


hozzájárulása nélkül, vagy erôszakkal gyógyszerezték, bántották, lépjen kapcso-
latba egy ügyvéddel annak megállapítása érdekében, hogy milyen jogcímen van
lehetôség bûnügyi feljelentést tenni és polgári peres eljárást kezdeményezni –
különösen a kérdôív megalkotójával szemben, és ha pszichológus vagy
pszichiáter, akkor oktatási intézményeivel és egyesületeivel szemben.

3 Támogassa azon törvényhozási lépéseket, amelyek meg fogják védeni a gyere-


keket a pszichiátriai és pszichológiai beavatkozásoktól, és amely eltávolítja
destruktív befolyásukat az iskolákból.

4 Szólaljon fel gyermeke nevében. Indítson egy szülôi csoportot, vagy csatlakozzon
egyhez, amely képes felemelni a hangját gyermekeink igazságtalan felcímkézése
és gyógyszerezése ellen, és amellyel segíteni tudják egymást.

5 Jogi védelmet kell biztosítani, mely a pszichiátereknek és pszichológusoknak


megtiltja, hogy megszegjék a minden emberre vonatkozó jogokat – az állampol-
gári, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális joguk gyakorlását, amint
azok az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, a Polgári és Politikai Jogok
Nemzetközi Egyezségokmányában és más idevágó okmányokban szerepelnek.

6 Végül, a pszichiátriát és a pszichológiát el kell távolítani minden oktatási rend-


szerbôl. Erôszakos és mûködésképtelen módszereiket soha nem lenne szabad
állami pénzekbôl támogatni.

ÖTÖDIK FEJEZET
A jövô megóvása
39
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 40

Állampolgári Bizottság
az Emberi Jogokért

A
z Állampolgári Bizottság az Emberi A CCHR munkája összhangban áll az ENSZ
Jogokért (CCHR) nevû szervezetet Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, különösen az
1969-ben alapította a Szcientológia alábbi tételekkel, amelyeket a pszichiáterek jóformán
Egyház, hogy kivizsgálja és feltárja a naponta megsértenek:
pszichiátria területén történô emberi „3. cikkely: Mindenkinek joga van az élethez, a
jogi sérelmeket és megtisztítsa a men- szabadsághoz és a személyes biztonsághoz.
tális egészségügy területét. Ma több mint 130 szer-
… 5. cikkely: Senkit nem lehet kitenni kínzásnak
vezettel dolgozik 31 országban. Tanácsadói testületében,
vagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító kezelésnek
amely az úgynevezett Megbízottakból áll, orvosok,
vagy büntetésnek.
jogászok, pedagógusok, mûvészek, üzletemberek, pol-
gári és emberi jogi képviselôk foglalnak helyet. … 7. cikkely: A törvény elôtt mindenki egyenlô, és
megkülönböztetés nélkül mindenkinek joga van a törvény
Noha a CCHR nem nyújt orvosi vagy jogi tanácsot,
egyenlô védelméhez.”
szorosan együttmûködik és támogatja az orvosokat és
az orvosi gyakorlatot. A CCHR gyakran összpontosít a A pszichiátria hamis diagnózisain, megbélyegzô
pszichiátria szubjektív „diagnózisainak” tisztességtelen címkéin, önkényes kényszerbeszállítási törvényein,
használatára, amelyekbôl hiányzik minden tudo- kegyetlen, személyiséget kitörlô „kezelésein” keresztül
mányos vagy orvosi érték, de amelyeket arra használ- emberek ezrei szenvednek kárt és tagadják meg tôlük
nak, hogy milliárdokban mérhetô pénzügyi haszonra legalapvetôbb emberi jogaikat.
tegyenek szert, fôként az adófizetôktôl és a biztosítók- A CCHR több száz reformot indított el és ve-
tól. E hamis diagnózisokra alapozva a pszichiáterek iga- zényelt le úgy, hogy tanúskodott törvényhozói meg-
zolva látják és elôírják a gyakran életveszélyes ke- hallgatásokon, nyilvános meghallgatásokat tartott a
zeléseket, beleértve a tudatmódosító szereket, amelyik pszichiátriai visszaélésekrôl, együttmûködve a médiá-
elfedik a személy alapvetô nehézségeit és megakadá- val, a törvényvégrehajtókkal és köztisztviselôkkel szerte
lyozzák gyógyulását. a világon.

ÁLLAMPOLGÁRI BUZOTTSÁG
az Emberi Jogokért
40
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 41

A CCHR CÉLJA
AZ ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT
kivizsgálja és feltárja a pszichiátria területén történô emberi jogi sérelmeket.
Vállvetve dolgozik együtt olyan hasonló gondolkodású csoportokkal és
egyénekkel, akiket a közös cél, a mentális egészségügy területének megtisztítása
vezérel. Mindaddig folytatjuk e tevékenységet, amíg a pszichiátria jogsértô és
kényszerítô gyakorlatai meg nem szûnnek, és az emberi jogok és a méltóság
vissza nem adatnak minden embernek.

Chris Brightmore pszichológusok és más mentális egészségügyi dol-


Volt nyomozási fôparancsnok, gozók borzasztóan kihasználtak. A túlgyógy-
Fôvárosi Rendôrkapitányság, szerezés, a megbélyegzés, a hibás diagnózis, a
Egyesült Királyság, 2002 tudományos protokoll hiánya – mindazok a dol-
„Mióta elôször kapcsolatba kerültem a gok, amelyek létezését csak néhány ember veszi
CCHR-ral, növekvô tisztelet alakult ki bennem észre; a CCHR elôbb-utóbb mind felfedte ezeket.
e szervezet iránt, különösen munkájuk miatt, Végül, a CCHR sikeresen szembenézett a
mellyel megvédik a gyerekeket a kétes men- pszichiáter szakma lehengerlô hatásával, és visz-
tális zavarokkal történô megbélyegzéstôl, és szaszorította azt.”
attól, hogy aztán veszélyes tudatbefolyásoló
szereket írhassanak fel számukra. A CCHR-ral Bob Simonds, a teológia doktora
való kapcsolatom ráébresztett a rosszindulatú az amerikai Keresztény Pedagógusok Országos
pszichiátria szerepére a társadalmi hanyatlás- Szövetsége elnöke, 2002
ban és a családi értékek rohamos csökkené- „Mélységesen hálásak vagyunk a CCHR-
sében.” nak, mert nemcsak hogy vezeti a harcot az
iskoláink diákjaival szembeni bûnös pszichiátriai
Dr. Julian Whitaker visszaélések megállításában, de katalizátorként
A Whitaker Jólléti Központ igazgatója, az szolgál minden vallásos, szülôi és orvosi csoport-
Egészség és Gyógyítás szerzôje, 2002 nak e visszaélések elleni küzdelemben. A CCHR
„A CCHR jelentôs támaszt nyújtott azoknak a lenyûgözô kutatásai és hitelessége nélkül ezek a
szülôknek, gyerekeknek, akiket a pszichiáterek, csoportok nem lennének ennyire hatékonyak.”

További információ:
CCHR International
6616 Sunset Blvd.
Los Angeles, CA, USA 90028
Telefon: (323) 467-4242 • (800) 869-2247 • Fax: (323) 467-3720
www.cchr.org • e-mail: humanrights@cchr.org
Vagy vegye fel a kapcsolatot az Önhöz legközelebbi CCHR irodával.
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 42

NEMZETKÖZI CCHR
Megbízottak és Tanácsadó Testület
A CCHR megbízottjai hivatalos minôségben David Pomeranz
dolgoznak azon, hogy segítsék a CCHR munkáját Harriet Schock
a mentális egészségügy megreformálásában, Michelle Stafford
valamint a mentális betegek jogainak biztosítását Cass Warner
illetôen. Miles Watkins
Kelly Yaegermann
Nemzetközi elnök
Jan Eastgate Politika és jog
Nemzetközi Állampolgári Tim Bowles, Esq.
Bizottság az Emberi Jogokért Lars Engstrand
Los Angeles Lev Levinson
Jonathan W. Lubell, LL.B.
Országos elnök Lord Duncan McNair
Bruce Wiseman Kendrick Moxon, Esq.
Állampolgári Bizottság
az Emberi Jogokért Egyesült Államok Tudomány, orvoslás és egészségügy
Giorgio Antonucci, M.D.
Állampolgári Bizottság az Mark Barber, D.D.S.
Emberi Jogokért, Tanácsadó Testületi tag Shelley Beckmann, Ph.D.
Isadore M. Chait Mary Ann Block, D.O.
Roberto Cestari, M.D.
Alapító megbízott (CCHR Olaszország elnöke is)
Dr. Thomas Szasz, a Lloyd McPhee
New York-i Állami Egyetem Conrad Maulfair, D.O.
Egészségtudományi Központjának Coleen Maulfair
nyugalmazott professzora
Clinton Ray Miller
Mary Jo Pagel, M.D.
Mûvészet és szórakoztatás
Lawrence Retief, M.D.
Jason Beghe
Megan Shields, M.D.
David Campbell
William Tutman, Ph.D.
Raven Kane Campbell
Michael Wisner
Nancy Cartwright
Julian Whitaker, M.D.
Kate Ceberano
Sergej Zapuskalov, M.D.
Chick Corea
Bodhi Elfman Oktatás
Jenna Elfman
Gleb Dubov, Ph.D.
Isaac Hayes
Bev Eakman
Steven David Horwich
Nickolai Pavlovsky
Mark Isham
Prof. Anatoli Prokopenko
Donna Isham
Jason Lee Vallás
Geoff Levin Rev. Doctor Jim Nicholls
Gordon Lewis
Juliette Lewis Üzleti élet
Marisol Nichols Lawrence Anthony
John Novello Roberto Santos

ÁLLAMPOLGÁRI BUZOTTSÁG
az Emberi Jogokért
42
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 43

Országos CCHR irodák


CCHR Ausztrália CCHR Franciaország CCHR Japán CCHR Oroszország
Citizens Commission on Citizens Commission on Citizens Commission on Citizens Commission on
Human Rights Australia Human Rights France Human Rights Japan Human Rights Russia
P.O. Box 562 (Commission des Citoyens pour 2-11-7-7F Kitaotsuka P.O. Box 35
Broadway, New South Wales les Droits de l’Homme—CCDH) Toshima-ku Tokyo 117588 Moscow, Russia
2007 Australia BP 76 170-0004, Japan Phone: 7095 518 1100
Phone: 612-9211-4787 75561 Paris Cedex 12 , France Phone/Fax: 81 3 3576 1741
Fax: 612-9211-5543 Phone: 33 1 40 01 0970 CCHR Dél-Afrika
E-mail: cchr@iprimus.com.au Fax: 33 1 40 01 0520 CCHR Lausanne, Svájc Citizens Commission on
E-mail: ccdh@wanadoo.fr Citizens Commission Human Rights South Africa
CCHR Ausztria on Human Rights Lausanne P.O. Box 710
Citizens Commission on CCHR Németország (Commission des Citoyens pour Johannesburg 2000
Human Rights Austria Citizens Commission on les droits de l’Homme— CCDH) Republic of South Africa
(Bürgerkommission für Human Rights Germany— Case postale 5773 Phone: 27 11 622 2908
Menschenrechte Österreich) National Office 1002 Lausanne, Switzerland
Postfach 130 (Kommission für Verstöße der Phone: 41 21 646 6226 CCHR Spanyolország
A-1072 Wien, Austria Psychiatrie gegen E-mail: cchrlau@dplanet.ch Citizens Commission on
Phone: 43-1-877-02-23 Menschenrechte e.V.—KVPM) Human Rights Spain
E-mail: info@cchr.at Amalienstraße 49a CCHR Mexikó (Comisión de Ciudadanos por los
80799 München, Germany Citizens Commission Derechos Humanos—CCDH)
CCHR Belgium Phone: 49 89 273 0354 on Human Rights Mexico Apdo. de Correos 18054
Citizens Commission on Fax: 49 89 28 98 6704 (Comisión de Ciudadanos por 28080 Madrid, Spain
Human Rights E-mail: kvpm@gmx.de los Derechos Humanos—CCDH)
Postbus 55 Tuxpan 68, Colonia Roma CCHR Svédország
2800 Mechelen 2, CCHR Görögország CP 06700, México DF Citizens Commission on
Belgium Citizens Commission on E-mail: Human Rights Sweden
Phone: 324-777-12494 Human Rights protegelasaludmental@yahoo.com (Kommittén för Mänskliga
65, Panepistimiou Str. Rättigheter—KMR)
CCHR Kanada 105 64 Athens, Greece CCHR Monterrey, Mexikó Box 2
Citizens Commission on Citizens Commission on 124 21 Stockholm, Sweden
Human Rights Toronto CCHR Hollandia Human Rights Monterrey, Phone/Fax: 46 8 83 8518
27 Carlton St., Suite 304 Citizens Commission on Mexico E-mail: info.kmr@telia.com
Toronto, Ontario Human Rights Holland (Comisión de Ciudadanos por los
M5B 1L2 Canada Postbus 36000 Derechos Humanos —CCDH) CCHR Tajvan
Phone: 1-416-971-8555 1020 MA, Amsterdam Avda. Madero 1955 Poniente Citizens Commission on
E-mail: Holland Esq. Venustiano Carranza Human Rights
officemanager@on.aibn.com Phone/Fax: 3120-4942510 Edif. Santos, Oficina 735 Taichung P.O. Box 36-127
E-mail: info@ncrm.nl Monterrey, NL México Taiwan, R.O.C.
CCHR Cseh Köztársaság Phone: 51 81 83480329 E-mail: roysu01@hotmail.com
Obcanská komise za CCHR Magyarország Fax: 51 81 86758689
lidská práva Állampolgári Bizottság az E-mail: ccdh@axtel.net CCHR Ticino, Svájc
Václavské námestí 17 Emberi Jogokért Alapítvány Citizens Commission on
110 00 Praha 1, Czech Republic 1461 Budapest, Pf. 182 CCHR Nepál Human Rights Ticino
Phone/Fax: 420-224-009-156 Telefon: 36-1-342-6355 P.O. Box 1679 (Comitato dei cittadini per
E-mail: lidskaprava@cchr.cz Fax: 36-1-344-4724 Baneshwor Kathmandu, Nepal i diritti dell’uomo)
E-mail: cchrhun@ahol.org E-mail: nepalcchr@yahoo.com Casella postale 613
CCHR Dánia 6512 Giubiasco, Switzerland
Citizens Commission on CCHR Izrael CCHR Új-Zéland E-mail: ccdu@ticino.com
Human Rights Denmark Citizens Commission Citizens Commission on
(Medborgernes on Human Rights Israel Human Rights New Zealand CCHR Egyesült Királyság
Menneskerettighedskommission P.O. Box 37020 P.O. Box 5257 Citizens Commission on
—MMK) 61369 Tel Aviv, Israel Wellesley Street Human Rights United Kingdom
Faksingevej 9A Phone: 972 3 5660699 Auckland 1, New Zealand P.O. Box 188
2700 Brønshøj, Denmark Fax: 972 3 5663750 Phone/Fax: 649 580 0060 East Grinstead, West Sussex
Phone: 45 39 62 9039 E-mail: cchr_isr@netvision.net.il E-mail: cchr@xtra.co.nz RH19 4RB, United Kingdom
E-mail: m.m.k.@inet.uni2.dk Phone: 44 1342 31 3926
CCHR Olaszország CCHR Norvégia Fax: 44 1342 32 5559
CCHR Finnország Citizens Commission Citizens Commission on E-mail: humanrights@cchruk.org
Citizens Commission on on Human Rights Italy Human Rights Norway
Human Rights Finland (Comitato dei Cittadini per i (Medborgernes CCHR Zürich, Svájc
Post Box 145 Diritti Umani—CCDU) menneskerettighets-kommisjon, Citizens Commission on
00511 Helsinki, Finland Viale Monza 1 MMK) Human Rights Switzerland
20125 Milano, Italy Postboks 8902 Youngstorget Sektion Zürich
E-mail: ccdu_italia@hotmail.com 0028 Oslo, Norway Postfach 1207
E-mail: mmknorge@online.no 8026 Zürich, Switzerland
Phone: 41 1 242 7790
E-mail: info@cchr.ch
18905-HUN-8-YoungMind 11/21/04 2:10 AM Page 44

HIVATKOZÁSOK
Hivatkozások
1. Aldous Huxley, Brave New World (Granada Publishing 37. Ibid., pp. 31–32. 82. Jan Strydom and Susan du Plessis, The Myth of ADD and
Ltd., 1977; first published in Great Britain by Ghatto and 38. G. Brock Chrisholm, “The Reestablishment of Peacetime Other Learning Disorders (Huntington House Publishers,
Windus Ltd., 1932), p. 13. Society: The Responsibility of Psychiatry,: William Alanson Louisiana, 2001), pp. 50–51.
2. Wayne O. Evans & Nathan S. Kline (editors), White Memorial lectures, Second Series, first lecture, given 83. John B. Watson, Behaviorism, Revised Edition (Norton,
Psychotropic Drugs in the Year 2000, Use by Normal Humans, on 23 Oct. 1945, Psychiatry: Journal of Biology and Pathology of New York, 1930); John B. Watson and William McDougall,
(Charles C. Thomas, Publisher, Illinois, U.S.A., 1971), p. 81. Inter-Personal Relations, 9, No. 1, Feb. 1946, pp. 9 and 11. The Battle of Behaviorism, (Kegan Paul, Trench, Trubner & Co.,
3. Ibid., p. xiii and xviii. 39. Op. cit., B.K. Eakman, Cloning of the American Mind, Ltd., London, 1928), title page.
4. Ibid. p. 165. 84. Wayne Morris, “The Secret History of Mind Control,”
40. Ibid., p. 28. International Connection Mind Control Series, CKLN 88.1
5. “Achieving the Promise: Transforming Mental Health FM, Ryerson Polytechnical University, Toronto, Ontario, 15
Care in America,” The President’s New Freedom Commission on 41. Ron Sunseri, OBE: Understanding the Truth About Sep. 2001.
Mental Health Report, 22 July 2003, pp. 57–58. Education Reform (Multnomah Books, Oregon, 1994), p. 14.
85. Ibid.
6. John Fitzgerald, “SD2 accused of degrading 5th-grade 42. Op. cit., B.K. Eakman, Cloning of the American Mind, p. 73.
girl,” billingsgazette.com, 4 May 2004; Ana Bolling, 86. “B.F. Skinner and Behaviorism,” PageWise, Inc., 2001.
43. Ibid., p. 412.
“Challenge Day,” Whole Earth, Spring 2003. 87. Op. cit., Wolfgang G. Bringman, et al., p. 210-211.
44. Karl Binding and Alfred Hoche, Die Freigabe der
7. “A Newsletter of the Columbia Teenscreen(tm) Program,” Vernichtung lebensunwerten Lebens. Ihr Maaß und ihre Form, 88. Op. cit., PageWise, Inc.
The TeenScreen News, Volume 1, Issue 2, Apr. 2002; The (Leipzig, 1920), p. 51. 89. Op. cit., Harry V. Martin and David Caul.
TeenScreen News, Newsletter Issues: Sep. 2002, Volume 1,
Issue 3; Dec. 2002, Volume 1, Issue 4 and Spring 2004, 45. Sol Cohen, “The Mental Hygiene Movement, The 90. Ibid.
Volume 3, Issue 1. Development of Personality and the School: The 91. David Hothersall, History of Psychology (Temple
Medicalization of American Education,” History of Education University Press, Philadelphia, 1984), p. 395.
8. Vera Sharav, Alliance for Human Research Protection Quarterly, Summer 1983, p. 124.
(AHRP), http://www.ahrp.org, 11 Aug. 2004. 92. Op. cit., Ellen Makkai.
46. Op. cit., B.K. Eakman, Cloning of the American Mind, p.
9. Karen Thomas, “By third grade…,” USA Today, 14 July 174. 93. Ibid.
2002; Elizabeth Shogren, “FDA Probes Downsides of 94. Op. cit., John Fitzgerald; Statement by M.T. on file at
Antidepressants…,” Los Angeles Times, 21 Mar. 2004. 47. Ibid., p. 170.
CCHR International.
10. “Table 4.18—Arrest rates (per 100,000 inhabitants) for 48. Ibid., p. 173.
95. “In-Class Encounter Sessions, Another Reason Why
violent crimes,” Sourcebook of Criminal Justice Statistics 1993, 49. Michael D’Antonio, “The State Boys Rebellion,” Johnny and Janie Can’t Read,” Freedom 21 Santa Cruz,
Bureau of Justice Statistics, U.S. Department of Justice, p. Interview on CBS 60 Minutes, 2 May 2004. Internet address: http://www.freedom21santacruz.net,
447; “Section One—Juvenile vs. Adult, Age-specific Arrest 50. Zeitschrift für Kinderforschung, published by Reiter, accessed 9 July 2004.
Rates by Sex, United States—Violent Crime,” Age-Specific Villinger, Hoffmann and Zutt, Vol. 49, Issue 1 (Publishing
Arrest Rates and Race-Specific Arrest Rates for Selected Offenses 96. Op. cit., B. K. Eakman, What? Are You Crazy?
House J. Springer, Berlin, 1941), p. 14.
1993-2001, Nov. 2003, Federal Bureau of Investigation, U.S. 97. “2nd Nosy Survey Lawsuit Filed,” Education Report,
Department of Justice, p. 43; “Table 4.33—Arrest rates (per 51. “Proceedings of the International Conference on Mental EagleForum.org, Feb. 2003.
100,000 inhabitants) for drug abuse violations,” Sourcebook of Hygiene,” International Congress on Mental Health, London,
1948, ed. J.C. Flugel, D.Sc. (Columbia University Press, New 98. Ana Bolling, “Challenge Day,” Whole Earth, Spring 2003.
Criminal Justice Statistics 1993, Bureau of Justice Statistics,
U.S. Department of Justice, p. 457; “Section One—Juvenile York, 1949), Vol. 4, 16-21, Aug. 1949, p. 259. 99. Letter to the Editor by Sharon Hendrickson, The Seattle
vs. Adult, Age-specific Arrest Rates by Sex, United States- 52. “Summaries of Work Group Opinions,” Proceedings of the Times, 18 Apr. 2002.
Drug Abuse Violations,” Age-Specific Arrest Rates and Race- Midcentury White House Conference on Children and Youth 100. “Schools Shouldn’t Endorse Psycho-Fests,” The Seattle
Specific Arrest Rates for Selected Offenses 1993–2001, Nov. 2003, (Health Publications Institute, Inc., Raleigh, North Carolina, Times, 12 Apr. 2002.
Federal Bureau of Investigation, U.S. Department of Justice, 3-7 Dec. 1950), ed. Edward A. Richards, p. 176, 242. 101. Op. cit., Ellen Makkai.
p. 49.
53. Die Zeit, No. 38, 1992. 102. Ibid.
11. Eli Lehrer, “Crime Without Punishment,” The Weekly
54. “Achieving the Promise: Transforming Mental Health 103. “Religious Freedom News,” NLJ Online, Apr. 2000.
Standard, Vol. 007, Issue 22, 27 May 2002.
Care in America,” The President’s New Freedom Commission on
12. Thomas A. DeWeese, press statement for American Mental Health Report, 22 July 2003, p. 11. 104. Op. cit., Ellen Makkai.
Policy Foundation, 21 June 1995. 105. Op cit., Wayne O. Evans, and Nathan S. Kline, p. xix.
55. Robert N. Proctor, Racial Hygiene, Medicine Under the
13. Beverly K. Eakman, Report on “How to Counter Group Nazis, (Harvard University Press, 1988), pp. 42–43. 106. Ibid., p. xx.
Manipulation Tactics,” 2001, pp. 2–3, 6.
56. B.K. Eakman, What? Are You Crazy?, 2004, published in 107. Sven Loerzer, “Keine Garantie auf Wunder,”
14. William Kilpatrick, Why Johnny Can’t Tell Right from Chronides. Sueddeutsche Zeitung, 25 Mar. 2004, translation.
Wrong (Simon & Schuster, New York, 1992), p. 80.
57. Op. cit., Frank Furedi. 108. Abstract from: M. Lejoyeux, F. Rouillon, “Suicide and
15. Bruce Wiseman, Psychiatry—The Ultimate Betrayal, Psychotropic Drugs,” Encephale, Dec. 1996, Vol. 22, Spec.
58. Interview with Alan Larson, Dec. 1993, on file at CCHR
(Freedom Publishing, Los Angeles, California, 1995), p. No. 4, pp. 40–45.
International.
280–281.
59. Op. cit., B. K. Eakman, Cloning of the American Mind, p. vii. 109. Lauren Neergaard, “Parents push to limit use of antide-
16. B.K. Eakman, Cloning of the American Mind: Eradicating pressants,” The Washington Times, 3 Feb. 2004; Jason Cato,
Morality Through Education (Huntington House Publishers, 60. Board of Trustees for the Trust Fund for Public Health “Pittman Tragedy Detailed in Letter,” The Herald, 3 Feb.
Louisiana, 1998) p. 110. Minutes, 11 Apr. 2003 Report, p. 9. 2004.
17. Frank Furedi, “Should teachers be therapists? Low self- 61. “Columbia University TeenScreen Program 2003 110. Sharon Kirkey, “Teen suicides revealed in Health
esteem is increasingly blamed for poor academic results but, Overview,” TeenScreen.com, Internet address: Canada report…,” Edmonton Journal, (Alberta, Canada),
says Frank Furedi, there is now too much emphasis on ‘feel- http://www.TeenScreen.org. 10 June 2004.
ings,’” The Daily Telegraph, (United Kingdom), 21 Jan. 2004. 62. The Columbia TeenScreenSM State-One Health Survey, 111. “The Reincarnation of Death Education,” Education
18. Ellen Makkai, “Schools snoop for scandal,” 11 Sept. 2001, p. 9. Reporter, # 194, Mar. 2002.
WorldNetDaily.com, 26 Jan. 2002. 63. Robin Nemeroff, Ph. D., and Leslie Kraft, M.S.W.,”Help 112. Kate Pallister, “Helping to take the pain away,” UK
19. Hans Zeiger, “Failing Public Schools,” Intellectual Find Kids At Risk for Depression, Suicide,” p. 1; “Voice Newsquest Regional Press, 9 June 2004.
Conservative Online, 9 Feb. 2004, Internet address: DISC,” Internet address: www.TeenScreen.org.
http://www.intellectualconservative.com, accessed: 113. Richard Restak, “The ‘Inner Child’, the ‘True Self’ and
64. Joseph Glenmullen, M.D., Prozac Backlash (Simon & the Wacky Map of Eupsychia,” The Washington Times, 18
18 June 2004. Schuster, New York, 2000), p. 206. Aug. 2002.
20. Ibid. 65. Dr. Julian Whitaker, “Mandatory Psychiatric Screening of 114. All Things Considered, National Public Radio (NPR),
21. William Kilpatrick, Why Johnny Can’t Tell Right From School-Aged Children,” Dr. Whitaker’s Health Update, 19 Aug. 28 Oct. 2003; “Help for hotheads,” Los Angeles Times,
Wrong, (Simon & Schuster, New York, 1992), pp. 22, 80; Greg 2004. 19 Jan. 2004.
Williams, “Why Are America’s Morals Declining?”, The 66. Op. cit., The TeenScreen News.
Oregon Observer, June 1995. 115. Op. cit., Diane Alden; Ibid., “Help for hotheads.”
67. Ibid. 116. Tamer Lewin, “Class Time and Not Jail Times for
22. Op. cit., Ellen Makkai.
68. Op. cit., Joseph Glenmullen, p. 15. Anger, but Does It Work?” The New York Times, 1 July 2001.
23. John Stossel, “Feel Good About Failure,” ABC 20/20,
69. “What’s Wrong with Mental Health Screening in Public 117. Op. cit., Diane Alden.
1 Aug. 1999.
Schools,” Minnesota Family Council/Minnesota Family 118. Dr. Samuel L. Blumenfeld, “Liberal Senators Block Child
24. “On-Site Program Models Anger Management Institute Press Release, May 2001.
for Youth Program,” Internet address: Medication Safety Act of 2003,” 25 Nov. 2003.
70. “Sex Lessons ‘Got Too Far’,” BBC News, 21 Feb. 2003. 119. Paul Campos, “Our Modern Day Witch Hunts,” San
http://www.schoolmediationcenter.org.
71. Op. cit., Robert N. Proctor, p. 183–184. Diego Union-Tribune, 4 Jul. 2003.
25. “A Timeline History of Search Institute, 1958–1998,
Celebrating 40 Years of Research on Youth,” Internet 72. “A-Level Sociology: An Introductory Lesson — The 120. Op. cit., B.K. Eakman, Cloning of the American Mind,
address: http://www.search-institute.org. Lifeboat Game,” Sociology Central, 9 May 1996, Internet pp. 98-100.
address: http://point.futureeasyspace.com/pcgame.htm, 121. Edward Drummond, M.D., The Complete Guide to
26. Sergio Salas Flores, “PIEC,” El Norte, 20 June 2004.
accessed 17 June 2004. Psychiatric Drugs (John Wiley & Sons, Inc., New York, 2000),
27. “Liability,” TeenScreen website, Internet address:
73. Phyllis Schlafly, “What Caused Columbine,” The Phyllis pp. 15–16.
http://www.TeenScreen.org.
Schlafly Report, Vol. 32, No. 11, June 1999. 122. Op. cit., Dr. Julian Whitaker.
28. Jeanne Lenzer, “Bush plans to screen whole US popula-
74. Michael Weber et. al, “Perversion statt Aufklärung,” circa 123. Frank Furedi, “Leader — As Concern is Raised over
tion for mental illness,” British Medical Journal, 19 June 2004,
1993, p. 272. Formal Lessons for Five-Year-Olds; Even Our Youngest
Vol. 328, p. 1458.
75. Karen Beckerman, “SSSH—Successful, Simple Pupils Can Cope with a Challenge,” The Express, 20 May 2004.
29. Diane Alden, “Self-Esteem Needs Boot Camp,” Education
Simulation, Hassle-Free,” Academy Curricular Exchange, 124. Op. cit., B. K. Eakman, p. 16.
Report, The Newspaper on Education Rights, Jul. 2001.
Columbia Education Center Social Studies.
30. William Bonville, “Who is Behind OBE?” Conservative 125. “Parents Rights,” Rutherford Institute website,
76. “Legislators Want Focus on Abstinence in Sex accessed 2004.
Consensus, 1996.
Education,” Associated Press State & Local Wire, 12 Mar. 2003.
31. Toby Burwell, et. al., Psychiatrists: The Men Behind Hitler, 126. Op. cit., Dr. Julian Whitaker.
77. Op. cit., Aldous Huxley, pp. 15–17.
(Freedom Publishing, Los Angeles, California, 1995), p. 226. 127. Op. cit., Wayne O. Evans and Nathan S. Kline.
78. Ibid., pp. 22–24.
32. Edited by Wolfgang G. Bringman, et. al., A Pictorial 128. Marla Cones, “Cause for Alarm over Chemicals;” Los
History of Psychology (Quintessence Publishing Co., Illinois, 79. Ibid., pp. 27–29. Angeles Times, 20 Apr. 2003.
1996), p. 316, 319. 80. Op. cit., Paolo Lionni, p. 9; Harry V. Martin and David 129. Becky Gillette, “Breaking The Diet–ADD Link,”
33. Ibid., pp. 317–318. Caul, “Mind Control: A Navy School for Assassins,” Napa E Magazine, 5 Mar. 2003.
Sentinel, 22 Oct. 1991; “A Short History of Psychiatry at
34. Paolo Lionni and Lance J. Klass, Leipzig Connection 130. “Controlling the diagnosis and treatment of hyperactive
Leipzig University,” Internet address: http://www.uni-
(Portland, Oregon: Heron Books, 1980), p. 35–36. children in Europe,” Parliamentary Assembly Council of
leipzig.de.
35. Ibid., p. 8. Europe Preliminary Draft Report, Mar. 2002, point 19.
81. Dr. Tana Dineen, Manufacturing Victims (Robert Davies
36. Ibid., pp. 35–36. Publishing, Quebec, Canada, 1996), p. 113.
18905-HUN-8-YoungMind-Cover.qxd 11/1/04 4:41 PM Page 2

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért


A NAGYKÖZÖNSÉG TUDATOSSÁGÁNAK EMELÉSE

FONTOS FIGYELMEZTETÉS
Az olvasónak
A tájékoztatás létfontosságú része bármely
kezdeményezésnek, amely a társadalmi hanyatlás
visszafordítását célozza. A CCHR nagyon komolyan
veszi e felelôsséget. A CCHR internetes oldala, könyvei, hír-
levelei és más kiadványai széleskörû terjesztésének köszön-
kapcsolatos igazságról és arról, hogy hatékony lépéseket lehet
és kell is tenni ezzel kapcsolatban.
A CCHR kiadványai – amelyek 15 nyelven elérhetôek –
bemutatják a pszichiátria káros hatását a rasszizmus, az
oktatás, a nôk, az igazságszolgáltatás, a drogrehabilitáció, az

A
pszichiátriai szakma azt állítja, hogy ôk az tudják, hogy mi az oka vagy mi a gyógymódja bárme- hetôen egyre több páciens, család, szakember, törvényalkotó erkölcsök, az idôsgondozás, a vallás területén és más témákban.
egyedüli döntéshozók és szakértôk a men- lyik mentális zavarnak, vagy hogy a pszichiátriai és számtalan más ember kap információkat a pszichiátriával E lista magába foglalja a következôket:
tális egészségügy területén, valamint az „kezelések” pontosan mit tesznek a páciensekkel. Csak
elme „megbetegedéseinek” kérdésében. különféle elméleteik és egymásnak is ellentmondó A KÖNYÖRTELEN VALÓSÁG – Ártalmas pszichiátriai „kezelések” HALÁLOS KÉNYSZERÍTÉSEK – A pszichiátriai kezelések
A tények azonban egészen mást mutatnak: véleményeik vannak a diagnózisokról és módszerekrôl, Jelentés és ajánlások a romboló hatású elektrosokk és közben elkövetett tettlegességek
ezeknek azonban nincs semmiféle tudományos alapja. pszichiátriai agysebészet gyakorlatáról Jelentés és ajánlások a kényszerítô intézkedések erôszakos és veszé-
1. A PSZICHIÁTRIAI „ZAVAROK” NEM ORVOSI Ahogy a Pszichiátriai Világszövetség egyik korábbi MÛVÉSZEK TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria aláássa a kreativitást lyes használatáról az elmegyógyintézetekben
BETEGSÉGEK. Az orvostudományban szigorú kritériu- elnöke megállapította: „Az az idô, amikor a pszichi- Jelentés és ajánlások a pszichiátria mûvészekre és a társadalomra GYERMEKEK GYÓGYSZEREZÉSE – Pszichiátria: életek tönkretétele
mai vannak annak, hogy milyen állapotot lehet beteg- áterek úgy gondolták, hogy meg tudják gyógyítani a gyakorolt káros hatásáról Jelentés és ajánlások a fiatalok félrevezetô pszichiátriai diagnosz-
ségnek nevezni: a tünetek egy elôre meghatározható mentálisan beteg embereket, elmúlt. A jövôben a men- tizálásáról és erôltetett gyógyszerezésérôl
PSZICHIÁTRIA – Drogokhoz köti az Ön világát
csoportja, valamint a tünetek okai vagy azok fiziológi- tális betegeknek meg kell tanulniuk együtt élni a Jelentés és ajánlások napjaink pszichiátria által létrehozott ZÛRZAVAR ÉS TERRORIZMUS – A pszichiátria tevékenységének eredményeképpen
ájáról (mûködésérôl) alkotott megértés bizonyított és betegségükkel.” drogválságával kapcsolatban Jelentés és ajánlások a pszichiátriai eszközök és kezelések szerepérôl a
megalapozott kell, hogy legyen. A hidegrázás és a láz:
ezek tünetek. A malária és a tüdôgyulladás: ezek beteg- 4. AZ AZ ELMÉLET, HOGY A MENTÁLIS ZAVAROKAT A KÖZÖSSÉG TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria kényszerítô „gondoskodása” nemzetközi terrorizmus elôidézésben
ségek. A betegségek létezését objektív bizonyítékok és AZ AGY „KÉMIAI EGYENSÚLYZAVARA” OKOZZA, EGY Jelentés és ajánlások a közösségi mentális egészségügy és más
VISSZAÉLÉS AZ IDÔSEKKEL – Kegyetlen mentális egészségügyi programok
fizikai vizsgálatok bizonyítják. Azonban soha egyetlen TUDOMÁNYOSAN NEM MEGALAPOZOTT VÉLEMÉNY, kényszerítô pszichiátriai programok kudarcáról
Jelentés és ajánlások az idôskorúak méltatlan pszichiátriai kezelésérôl
mentális „betegségrôl” sem bizonyították be orvosi NEM TÉNY. Az egyik uralkodó pszichiátriai elmélet A VALÓDI VÁLSÁG – Napjaink mentális egészségügyében
szempontból, hogy létezik. (ami a pszichotróp gyógyszerek gyártását és forgal- Jelentés és ajánlások a tudományosság és az eredmények PSZICHIÁTRIAI NEMI ERÔSZAK – Nôk és gyermekek bántalmazása
mazását megalapozta) az, hogy a mentális zavarokat hiányáról a mentális egészségügy területén Jelentés és ajánlások a mentális egészségügyi rendszerben történô,
2. A PSZICHIÁTEREK KIZÁRÓLAG MENTÁLIS valamilyen agyi kémiai egyensúlyzavar okozza. A többi Julian Whitaker, M.D. • Anthony P. Urbanek, M.D. páciensek ellen elkövetett szexuális bûncselekményekrôl
„ZAVAROKKAL” FOGLALKOZNAK, NEM BIZONYÍTOTT hasonló elmélethez hasonlóan ennek sincs biológiai Mary Jo Pagel, M.D. • Rohit Adi, M.D.
BETEGSÉGEKKEL. Míg a testi orvoslás fô áramlata SZÉLESKÖRÛ MEGTÉVESZTÉS – A pszichiátria romlott ipara
vagy egyéb tudományos bizonyítéka. Egy jelentôs, or-
betegségeket kezel, a pszichiátria csak „zavarokkal” FÉLREVEZETÔ REHABILITÁCIÓ – Pszichiátriai megtévesztés a drogokról Jelentés és ajánlások a mentális egészségügyi monopólium bûncselek-
vosokból és biokémiai szakértôkbôl álló csoport képvi-
tud foglalkozni. Az okok vagy a fiziológiai elváltozá- Jelentés és ajánlások a metadonnal és más ártalmas pszichiátriai ményeivel kapcsolatban
selôje, Elliot Valenstein, Ph.D., Az agy hibáztatása
sok ismeretének hiányában a tünetek ilyen vagy olyan (Blaming the Brain) címû könyv szerzôje megállapítja:
„drogrehabilitációs” programokkal kapcsolatban RASSZIZMUS TEREMTÉSE – A pszichiátria árulása
együttesét, amelyet sok különbözô páciensen meg lehet „Nincsenek tesztek annak kimutatására, hogy milyen SKIZOFRÉNIA – A pszichiátria jövedelmezô „betegsége” Jelentés és ajánlások mindazon tudománytalan és gyûlöletkeltô
figyelni, zavarnak vagy szindrómának hívják. A Harvard egy élô személy agyának kémiai állapota.” Jelentés és ajánlások a komoly mentális zavarodottsággal kapcsolatos programokkal kapcsolatban, amelyek faji konfliktusokat és népirtást
Egyetem pszichiátere, Joseph Glenmullen azt mondja, pszichiátriai hazugságokat illetôen idéznek elô
hogy a pszichiátriában „minden diagnózis pusztán a 5. NEM AZ AGY A VALÓDI OKA AZ ÉLET
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria A FIATALSÁG TÖNKRETÉTELE – A pszichiátria fiatal elméket tesz tönkre
szindrómák [vagy zavarok] leírásából áll; a tünetek PROBLÉMÁINAK. Az emberek természetesen átélnek
elferdíti a törvénykezést Jelentés és ajánlások az iskolákon belüli mentális egészségügyi
olyan csoportjait írják le, amelyekrôl azt feltételezik, különféle problémákat és nehéz idôszakokat életük
Jelentés és ajánlások a bíróságokat és javító-nevelô szolgálatokat ért felmérésekrôl, értékelésekrôl és programokról
hogy kapcsolatban állnak egymással, de ezzel nem során, amelyek okozhatnak mentális nehézségeket,
pszichiátriai és pszichológiai befolyással kapcsolatban
betegségeket azonosítanak”. Ahogy Dr. Thomas Szasz, akár súlyosakat is. De ezeket a nehézségeket úgy beál-
ÁLTUDOMÁNY – A pszichiátria hamis diagnózisai
a pszichiátria nyugalmazott professzora fogalmaz: lítani, hogy azokat gyógyíthatatlan „agyi elváltozások” PSZICHIÁTRIAI MEGTÉVESZTÉS – Az orvoslás aláaknázása
Jelentés és ajánlások a tudományosság veszélyes hiányáról
„Nincs semmilyen vér- vagy egyéb laboratóriumi teszt, okozzák, amelyekkel nem lehet mást tenni, mint veszé- Jelentés és ajánlások a pszichiátria egészségügyre kifejtett hatásáról
a pszichiátriai diagnózisok területén
amely bizonyítaná egy mentális betegség meglétét lyes gyógyszereket szedni rá, nemcsak tisztességtelen, SZENTSÉGTELEN TÁMADÁS – Pszichiátria kontra vallás
vagy hiányát, szemben a legtöbb testi betegséggel.” hanem ártalmas és gyakran halálos kimenetelû is. Ezek Jelentés és ajánlások a pszichiátria vallásos hitre és gyakorlatra ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT – A mentális
a „gyógyszerek” gyakran erôsebbek, mint egy narko- kifejtett hatásáról egészségügy nemzetközi megfigyelô szervezete
3. A PSZICHIÁTRIA SOHA NEM ÁLLAPÍTOTTA MEG tikum, és képesek erôszakos rohamokat vagy öngyil-
EGYETLEN „MENTÁLIS ZAVAR” OKÁT SEM. A vezetô kosságot elôidézni. Elkendôzik a probléma valódi okát,
pszichiátriai testületek, mint a Pszichiátriai Világ- aláássák az egyén saját erejét, és megtagadják tôle a FIGYELMEZTETÉS: Senki ne hagyjon fel semmilyen pszichiátriai szer szedésével
szövetség vagy az amerikai Mentális Egészségügyi valódi gyógyulás esélyét, ezáltal a jövô reményét. hozzáértô (nem pszichiáter) orvos tanácsa és segítsége nélkül!
Intézet maguk is elismerik, hogy a pszichiáterek nem

Ez a kiadvány a Szcientológusok Nemzetközi


Szövetsége támogatásával jöhetett létre.

Kiadja közönségi szolgáltatásként az


Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért.
A CCHR az Egyesült Államokban non-profit, adómentes 501(c)(3) közhasznú szervezetként mûkôdik, amelyet az Amerikai Adóhivatal elismer.

FELHASZNÁLT FOTÓK: 8. oldal: Jeff Widener/Corbis Sygma; 10. oldal: Bettmann/Corbis; 11. oldal: Bettmann/Corbis (5 fotó); 16. oldal: Charles Gupton/Corbis; 21. oldal:
Chuck Savage/Corbis; 26. oldal: Bettmann/Corbis; 27. oldal: Michael S. Yamashita/Corbis; 28. oldal: AP Wideworld (3 kép); 31. oldal: AP Wideworld; 36. oldal: Corbis;
38. oldal: Jose Luis Palaez, Inc./Corbis.
© 2004 CCHR. Minden jog fenntartva. A CITIZENS COMMISSION ON HUMAN RIGHTS, CCHR és a CCHR logó védjegyek, amelyek az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért tulajdonában vannak.
A nyomtatás az Egyesült Államokban készült. Item #18905-8-Hungarian
18905-HUN-8-YoungMind-Cover.qxd 11/1/04 4:41 PM Page 1

A pszichológiai iskolai programok


vezettek a „család agresszív megtámadásához
és a diákok egyéni szabadságjogainak
megnyirbálásához, pszichológiai tantervek és
kísérletek használatával, valamint széleskörû
viselkedésmódosító technikákkal.… A szülôk
hagyományos befolyási területeit és jogait
eltörölték, mivel a pedagógusok azt
a feltételezést terjesztik jó ideje, hogy
a szakértôk jobban tudják, hogyan kell

A FIATALSÁG
gyereket nevelni, mint a szülôk...”
— William Bonner

TÖNKRETÉTELE
Ruthford Intézet

A pszichiátria fiatal elméket tesz tönkre


Jelentés és ajánlások az iskolákon
belüli mentális egészségügyi felmérésekrôl,
értékelésekrôl és programokról
Kiadja az
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
Alapítva 1969-ben

Vous aimerez peut-être aussi